Chapter 21

Sziasztok! :)

Lett időm, így itt is a fejezet, bár nem hiszem, hogy szeretni fogjátok. Szeretném hozni holnap a következőt, de családi programom lesz, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy sikerül. A lényeg, hogy amint ráérek, hozom a 22. részt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 21

Az utak sötétek és csendesek, mikor elhagyom a diákszövetségi háztömböt. A többi szövetségi ház nem olyan nagy, mint Harryé. Sok dolog van, amit nem értek Harryvel kapcsolatban, miért van diákszövetségben egy csapat piperkőc, gazdag gyerekkel, ha ő egy punk, és miért változik át olyan gyorsan rendesből rideggé? Nem tudom, miért is vesztegetem arra az időmet, hogy rajta gondolkodom, a ma este után teljesen befejeztem, hogy megpróbáljak barátságos lenni vele. Nem tudom elhinni, hogy megcsókoltam. Ez volt a lehető legnagyobb hiba, amit elkövethettem, a második pedig, hogy leengedtem a védőfalam előtte, ő pedig megtámadta, rosszabb, mint valaha. Nem vagyok annyira hülye, hogy azt higgyem, nem fogja elmondani senkinek, de remélem, a szégyenkezése, hogy engem csókolt meg, csendben fogja tartani. A sírig tagadni fogom, ha bárki rájön, az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy egy meleg pletyka menjen rólam az első főiskolai hónapom alatt.
Egy másfél órás séta után végre elérem a kampuszt. Megállok a kávéháznál, és veszek egy pohárral, talán ez ébren tart. Ki kell találnom egy jó magyarázatot anyának és Natalie-nak a ma esti viselkedésemre, nem a csókra, azt soha nem fogják megtudni, ha mégis, anya idejönne és megölne, vagy azt, hogy egy bulin voltam. Megint. Tényleg beszélnem kell Natalie-val arról, hogy elmond anyának dolgokat, felnőtt vagyok már, és neki nem kell mindig tudnia, hogy mit csinálok. A lábaim és a talpam is fáj, mire elérem a szobámat, és megkönnyebbülten sóhajtok, ahogy elfordítom a zárat.
- Ugye csak viccelsz velem? – félig sikítom a látványra, hogy Harry az ágyamon ül.
- Hol voltál? – kérdezi higgadtan. – Körbekocsikáztam majdnem két órát, hogy megtaláljalak – mi?
- Mi a fenéért kerestél volna engem? – kérdezem hitetlenül. Miért nem ajánlotta fel előbb, hogy hazahoz? És ami még fontosabb, én miért nem kérdeztem meg őt, amint rájöttem, hogy ő nem ivott? Ó, igen, mert kizárt, hogy megtenne nekem bármi kedveset.
- Mert… mert nem hiszem, hogy jó ötlet éjszaka sétálnod, egyedül – nevetek szavain. Talán nem én vagyok a legkeményebb srác, de nem vagyok lány. Felvonja szemöldökét, homlokráncolva néz rám, mire még jobban nevetek.
- Kifelé, Harry – mondom két nevetés között.
Nem azért nevetek, mert viccesnek találom ezt, hanem mert túl kifacsart vagyok, hogy bármi mást tegyek. Rám néz, majd beletúr a hajába. Ez alatt a kis idő alatt, ami alatt megismertem ezt a bosszantó pasit, Harry Stylest, megtanultam, hogy akkor csinálja ezt, amikor feszült vagy kényelmetlenül érzi magát. Remélem, most mindkettő.
- Louis, én… – az ajtódörömbölés szakítja őt félbe.
- Louis! Louis William Tomlinson, kinyitod ezt az ajtót most! – ez anyám.
- Úristen, Harry, menj a szekrénybe – suttogom, majd megragadom a karját, lerángatva az ágyról.
- Nem rejtőzöm el a szekrénybe, tizennyolc vagy – mondja, és tudom, hogy igaza van, de nem ismeri anyámat.
Nyögök a frusztrációban, mire ismét dörömböl. Ellenőrzöm magam a tükörben, beletúrok rendezetlen hajamba, és megragadom a fogkrémet, hogy egy kicsit elkenve a nyelvemen, elnyomjam a vodka szagát. Mikor kinyitom az ajtómat, anya és Natalie egymás mellett állnak, anya pedig dühösnek látszik.
- Mit csináltok itt, srácok? – kérdezem őket, ahogy anyám elhúz mellettem, egyenesen Harryhez megy.
- Ez az, amiért nem veszed fel a telefonodat? Mert ez a… ez a… tetovált bajkeverő van a szobádban reggel hatkor! – kiáltja.
Felforr a vérem. Általában gyáva vagyok és félek, amikor ez rájön. Soha nem ütött meg, vagy bármi, de sosem szégyenlős, amikor rámutat a hibáimra.
„Ugye nem azt veszed fel, Louis?”
„Meg kellett volna mosnod a hajad még egyszer, Louis.”
„Szerintem jobban is csinálhattad volna, Louis.”
Mindig olyan nagy nyomást helyez rám, hogy tökéletes legyek állandóan, ez kimerítő. Natalie csak áll ott, engem bámulva, és mindkettejükre kiabálni akarok, tulajdonképpen mindhármukra. Anyára, mert úgy kezel, mint egy gyereket, Natalie-ra, mert beárult, és Harryre, csak mert ő Harry.
- Ez az, amit a főiskolán csináltok, fiatalember? Fennmaradsz egész éjszaka egy idegen fiúval a szobádban? Szegény Natalie betegre aggódta magát, ekkora utat tettünk meg, hogy itt találjunk. Mit csináltatok? Drogok? Alkohol? Pornónézés? – mondja, mire Natalie-val mindkettőnknek eláll a lélegzete.
- Csak most jöttem, nem csinált semmi rosszat – mondja Harry, én pedig ledöbbenek. Fogalma sincs, mivel áll szemben. Talán ez egy jó harc lesz, a tudatalattim megragad egy zacskó pattogatott kukoricát, és leül, hogy az első sorból nézhesse.
- Nem hozzád beszéltem, egyébként sem tudom, hogy egy magadfajta mit keres a fiam közelében.
- Anya – sziszegem a fogaim között. Nem vagyok biztos benne, miért védem meg Harryt, de mégis. Natalie rám néz, aztán Harryre, és vissza rám. Tudja, hogy megcsókoltam Harryt? Az emlék friss az agyamban, és bizsergeti a bőrömet, csak az is, hogy rá gondolok.
- Louis, kezelhetetlen vagy. Érzem rajtad az alkoholt, innen. Csak azt tudom feltételezni, hogy ez a bájos szobatársad és az ő befolyása – mondja Harry felé nézve.
- Tizennyolc vagyok, anya, sosem voltam részeg ezelőtt, és nem csináltam semmi rosszat. Csak azt csináltam, amit minden más fősulis tanuló. Sajnálom, hogy idáig vezettettek, de rendben vagyok – leülök beszédem után, mire anya sóhajt.
- Magunkra hagynál egy percre? – kérdezi Harryt, hangja nyugodtabb, mint percekkel ezelőtt volt. Harry rám néz, mintha megkérdezné, hogy rendben leszek-e. Bólintok, mire kisétál a szobából. Ez egy furcsa felállás, én és Harry anyám és a barátnőm ellen. Valahogy tudom, hogy az ajtónál fog várni, amíg el nem mennek.
Anya elmagyarázza, hogy ő csak aggódott miattam, hogy tönkreteszem az esélyemet ennél a csodás oktatásnál, és hogy nem akarja, hogy újra igyak. Azt is elmondja, hogy nem helyesli a barátságomat Tristannal, Harryvel és bárki mással, aki kapcsolatban van velük. Megígérteti velem, hogy abbahagyom a barátkozást velük, és én egyetértek. Nem akarok Harry közelében lenni a ma este után, és nem fogok elmenni több bulira Tristannal, így kizárt, hogy anya megtudja, barátkozom-e vele vagy nem.
- Mivel már itt vagyunk, menjünk reggelizni, és talán vásárolhatunk is – javasolja anya, mire Natalie mosolyog.
Egyetértően bólintok, jó ötletnek hangzik, és amúgy is éhezem. Gondolataim még mindig az elfogyasztott alkohol mennyiségének hatása alatt vannak, de a sétám hazafelé és anyám előadása kijózanított.
- Ki kell takarítanod egy kicsit és átöltöznöd, természetesen – mosolyog rám anya leereszkedően, majd felállok, hogy pár tiszta ruhát vegyek elő a szekrényemből. Miután átöltözöm a mosdóban, lezselézem a hajamat, és készen vagyok az indulásra. Mikor kinyitjuk az ajtót, Harry a földön ül az ajtónak támaszkodva a folyosón. Felnéz, Natalie pedig megfogja a kezem.
- Bemegyünk a városba – mondom Harrynek. Azon találom magam, hogy ki akarom húzni a kezem Natalie-éből. Mi a baj velem? Ő az a lány, akit szeretek, heteró vagyok, és Harry csak olyan, mint egy barát. „Csak barátokként volt az a csók?” Mondja a tudatalattim, de gondolatban leütöm.
- Ó, oké – mondja Harry, és most először látszik sebezhetőnek és egy kicsit megbántottnak. „Megalázott téged.” Emlékeztet a tudatalattim, azt kívánom, bárcsak befogná, de tudom, hogy igaza van. Nem tehetek róla, de bűntudatot érzek, ahogy Natalie elhúz magával Harry mellett. Anya megajándékozza Harryt egy hamis mosollyal, mire ő elnéz.
- Nagyon nem kedvelem azt a srácot – mondja Natalie, én pedig bólintok.
- Én sem – suttogom, tudva, hogy hazudok.