2014. augusztus 29., péntek

Chapter 64

Sziasztok! :)
Gondolkoztam, hogy ma vagy holnap hozzam a következőt, de úgy döntöttem, ma, mert ugye ma van Liam szülinapja. Szóval nagyon boldog 21. szülinapot, Liam! ♥ A fejezetre visszatérve pedig... néhány korábbinál már mondtam, hogy káosz van benne, de azok semmik voltak ehhez képest. Komolyan. És annyira örültem volna, ha Liam szülinapján valami boldog részt hozhatok, de sajnos ez nem így lett. Azért remélem, tetszeni fog... valamennyire. Na, jó, szerintem elég negatívra sikerült beharangoznom ezt a részt, úgyhogy jöjjön egy másik fontos dolog, amit el kell mondanom. Ugye sajnálatos módon jövőhéttől suli, én pedig végzős leszek, így nem tudom, mennyire lesz időm két blogot vezetni egy ilyen elfoglalt évben, de igyekezni fogok. Ha a másik blogomon lesz is késés (nem zárom ki, de nem biztos), itt azt próbálom elkerülni, mivel a fordítás nagyon jó gyakorlás az angol érettségire. Szóval próbálok mindent ugyanúgy csinálni, mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy itt egy héten két rész lesz, sőt, szerintem itt is csak egy. Ó, és hogy ki tudok-e jelölni egy napot, amikor frissítek, azt még nem tudom, ez az órarendemtől függ, úgyhogy ezt majd a későbbiekben mondom el. Azt hiszem, ennyit akartam, bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de ez fontos volt.
Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Több mint 40.000 kattintás, hihetetlenek vagytok! ♥



Chapter 64

Kényszerítem a lábaimat, hogy gyorsabban mozogjanak, sosem voltam nagyon sportos, de az adrenalin szintem az egekben van. Elérem az utca végét, és kezdek elfáradni. Hova a fenébe fogok menni? Nem emlékszem az útra, amin legutóbb visszamentem a kollégiumba, és ostoba módon a szobámban hagytam a telefonomat.
- Louis, állj meg! – kiáltja Harry újra. Megállok. Hirtelen megállok. Miért is futok előle egyáltalán, meg kell magyaráznia, miért űzi velem folyamatosan ezt a játékot. – Mit mondott neked Zayn? – mi? Mikor megfordulok, hogy szembenézzek vele, csak néhány lépésre van tőlem, megdöbbent arckifejezésének köszönhetően tudom, hogy nem várta, hogy megállok.
- Mi az, Harry?! Mit akarnál még tőlem? – kiáltom. A szívem zakatol a futástól és attól, hogy ő összetörte.
- Én… – úgy tűnik, most az egyszer nem talál szavakat. – Mondott neked valamit Zayn?
- Nem… miért tette volna? – még egy lépést teszek előre, így szemtől szembe vagyok vele, vagyis úgy lennék, ha nem lenne sokkal magasabb nálam. A haragom kezd elpárologni belőlem.
- Sajnálom, oké? – mondja csendesen. A szemembe néz, majd kinyújtja a kezét, hogy megfogja az enyémet, de elrántom. Figyelmen kívül hagyja a kérdésemet Zaynről, én pedig túl mérges vagyok, hogy érdekeljen.
- Sajnálod? Sajnálod? – ismétlem meg, hangom nevetésként jön ki.
- Igen, sajnálom.
- Menj a pokolba, Harry – kezdek elsétálni, de újra megragadja a karomat, mire haragom felforr. Lendül a kezem és felpofozom, erősen. Olyan meglepett vagyok erőszakos fellépésemtől, mint ő, és már majdnem bocsánatot akarok kérni, de a fájdalom, amit okozott nekem, sokkal erősebb, mint egy pofon az arcán. Kezével megdörzsöli az arcát, aztán visszanéz rám.
- Mi a franc bajod van, te voltál az, aki megcsókolta Zaynt! – kiáltja. Egy autó megy el mellettünk, a sofőr pedig megbámul minket, de figyelmen kívül hagyom. Most nem érdekel, ha jelenetet rendezek.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy engem próbálsz meg hibáztatni? Hazudtál nekem, és úgy játszottál velem, mint egy bolonddal, Harry! Éppen, amikor azt hittem, megbízhatok benned, megalázol! Ha Mollyval akarsz lenni, miért mondod meg nekem, hogy hagyjalak békén? Ehelyett beetetsz azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és könyörögsz, hogy maradjak veled éjszakára, csak hogy kihasználhass! Mi volt a lényeg, mit értél el ezzel, ó, egy szopáson kívül! – ordítom, a szavak furcsán hangzanak az én számból.
- Mi? Azt hiszed, ez az, amit csinálok?! Azt hiszed, hogy kihasznállak?! – kiabálja.
- Nem, ez nem az, amit hiszek, Harry, ez az, amit tudok. De tudod mit? Befejeztem, végleg befejeztem. Másik szobába költözöm, ha kell, így nem kell újra látnom téged – mondom, és komolyan is gondolom.
- Túlreagálod – jelenti ki, mire minden erőmre szükségem van, hogy ne pofozzam fel megint.
- Túlreagálom? Nem beszéltél a barátaidnak rólunk, nem szóltál nekem erről a buliról, aztán otthagytál a parkolóban állva, mint egy idióta, míg te elmentél Mollyval, pont vele annyi ember közül! Aztán megjelenek itt, Mollyt az öledben találom, és megcsókolod őt. Közvetlenül előttem, Harry. Szóval a reakcióm indokolt – felelem, hangom sokkal halkabb, kimerült. Letörlöm a friss könnyeket az arcomról, majd várok a válaszára.
- Te pontosan előttem csókoltad meg Zaynt! És nem szóltam neked a buliról, mert nem kell szólnom! Amúgy sem akartál volna jönni, túl elfoglalt lettél volna a tanulással vagy azzal, hogy figyeld megszáradni a rohadt festéket – sziszegi.
- Akkor miért vesztegeted velem egyáltalán az idődet? Miért is jöttél ki utánam ide? – nem mond semmit. – Pont ezt gondoltam, azt hitted, hogy kijössz ide, bocsánatot kérsz, én pedig titok maradnék, a te unalmas, kis eltitkolt barátod. Tévedsz, a kedvességemet gyengeségnek használtad fel, de nagyon tévedsz.
- Barát? Azt hitted, hogy a barátom vagy? – majdnem felnevet. A fájdalom a mellkasomban ezerszeresére nő.
- Nem… én… – kezdem el. Nem tudok mit mondani.
- Azt hitted, ugye? – nevet fel.
- Tudod… azt hittem – vallom be. Már úgyis megalázott, szóval nincs mit veszítenem. – Beetettél azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és én hittem neked. Elhittem az összes szarságot, amit mondtál nekem, minden dolgot, amiről azt állítottad, hogy soha senkinek nem mondtad el, az is baromság volt mind. Biztos vagyok benne, hogy egyik sem történt meg. De tudod mit? Nem is rád vagyok mérges, magamra vagyok mérges, amiért elhittem. Tudtam, milyen vagy, mielőtt elkezdtem beléd szeretni, tudtam, hogy bántani fogsz. Mik voltak a szavaid, „tönkre fogsz tenni”? Gratulálok, Harry, te nyertél – zokogom. Fájdalom villan fel a szemeiben, vagyis ami úgy néz ki, mint a fájdalom. Valószínűleg humor.
Nem érdekel tovább a győzelem vagy a veszítés vagy ezeknek a kimerítő játékoknak az űzése. Újra elfordulok tőle, és elkezdek visszasétálni a ház felé. Találnom kell valakit, akinek használhatom a telefonját, hogy felhívjam Liamet vagy eligazítást kapjak a kollégium felé.
- Hova mész? – kérdezi. Fáj, hogy nincs mit mondania, nem ad magyarázatot. Csak megerősítette, amit már tudtam, hogy szívtelen.
- Vissza a házhoz, szükségem van valaki telefonjára, hogy felhívjam Liamet – gyorsabban sétálok, csak néhány ház van hátra az övéig.
- Liam? Miért hívnád őt fel?
- Mert rá számíthatok.
- Rám nem számíthatsz? – kérdezi. Ezt mondhatja komolyan.
- Tényleg ennyire őrült vagy, vagy csak megint játszol velem? Nem gondolhatod, hogy valaha is számíthatnék rád vagy akár megbízhatnék benned – köpöm a szavakat. Visszaérünk a ház előtti lépcsőhöz, és meglátom kint Molly rózsaszín haját. – Aww, nézd, rád vár. Ti ketten tényleg tökéletesek vagytok egymásnak.
- Ez nem így van, és ezt te is tudod – feleli.
- Én semmit nem tudok, nyilvánvalóan – csattanok fel, és kettesével lépkedem. Zayn jelenik meg az ajtóban, én pedig hozzá futok.
- Használhatom a telefonodat? Kérlek? – könyörgöm, mire bólint.
- Jól vagy? Próbáltam utánad menni, de már rég elmentél – mondja, én pedig bólintok. Harry megáll Zayn előtt és előttem, míg felhívom Liamet és megkérem, hogy jöjjön értem. Zayn és Harry egymásra néznek egy pillanatra, mielőtt Zayn elnéz, majd ismét le rám. – Jön? – kérdezi Zayn, hangja tele van aggodalommal.
- Igen, néhány percen belül itt lesz. Köszönöm, hogy megengedted, hogy használjam a telefonodat – mondom neki, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Nem probléma, akarod, hogy várjak veled? – kérdezi.
- Nem, majd én várok vele – Harry hangja tele van méreggel.
- Szeretném, ha várnál velem, Zayn – felelem, mire Harry ökölbe szorítja a kezeit az oldalánál. Lesétálok a lépcsőn Zaynnel. Harry, amilyen seggfej is ő, követ minket le a lépcsőn, és ügyetlenül áll mögöttünk. Tristan, Steph és Molly sétálnak le hozzánk.
- Jól vagy? – kérdezi Tristan, mire bólintok.
- Igen, bár elmegyek. Nem kellett volna idejönnöm – mondom, ő pedig megölel.
- Ebben igazad van – szólal meg Molly az orra alatt.
- Igazad van, nem kellene itt lennem. Én nem élvezem, hogy berúgjak és rámásszak minden srácra ezen a helyen – csattanok fel. Általában utálom a konfrontációt, de Mollyt még jobban utálom.
- Tessék? – mondja.
- Hallottál.
- Mi a bajod? Mérges vagy, amiért megcsókoltam Harryt, mert képzeld, édesem. Folyton őt csókolom – feleli, mire érzem, hogy kifut a vér az arcomból.
Harryre nézek, ő pedig nem mond semmit. Szóval egész idő alatt Mollyval kavart? Ez nem lep meg annyira, mint kellene. Nem is tudok reagálni rá, megpróbálok gondolni valamire, amivel visszaszólhatok, bármire, de nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy amin elmegyek, tíz visszaszólás is eszembe jut majd, de most egy sem.
- Menjünk be – javasolja Steph, majd megragadja Mollyt és Tristant a karjuknál fogva. Megpróbálok rámosolyogni, hogy megköszönjem neki, ahogy kezdenek elsétálni.
- Te is, Harry. Tűnj a közelemből – mondom, aztán az útra nézek.
- Nem csókoltam meg, úgy értem, mostanában. Kivéve a ma estét. Esküszöm – feleli. Miért mondja most ezt előttük? Erre Molly megfordul.
- Rohadtul nem érdekel, hogy kivel csókolózol. Most pedig hagyj békén – ismétlem meg. Hatalmas megkönnyebbülés önt el, ahogy meglátom Liam autóját befordulni.
- Kösz még egyszer – mondom Zaynnek.
- Nem probléma, ne felejtsd el, mit kérdeztem – mosolyodik el, emlékeztetve engem az ajánlatára, hogy elvisz randizni.
- Louis… – szól Harry, miközben ellépek. Figyelmen kívül hagyom őt. – Louis! – szól hangosabban.
- Mi a fenét akarsz, Harry? Már elmondtam mindent, amit mondanom kellett neked. Végeztem azzal, hogy meghallhassalak téged és a baromságaidat – ordítom. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki minket néz, de elegem van. – Most pedig hagy békén a picsába! – kiáltom.
- Én… Louis, én… – mondja utánam futva.
- Te mi? Te mi, Harry? – ordítom még hangosabban.
- Én… Szeretlek! – kiabálja. Az összes levegőt eltűnik a tüdőmből, miközben Molly úgy tűnik, mintha fuldoklana, Tristan pedig úgy néz ki, mintha szellemet látott volna.
- Beteg vagy. Tényleg kibaszottul beteg vagy – ragadom meg Liam autóján a kilincset, de Harry visszaránt. Annak ellenére, hogy tudom, ez a játék része, még mindig felébreszt bennem valamit, hogy hallom ezeket a szavakat az ajkáról.
- Ez igaz, tényleg. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de tényleg, szeretlek – mondja, szemei csordultig tele vannak könnyekkel. Jobb, mint gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja mindenki előtt.
- Azt várod tőlem, hogy elhiggyem ezt? Még a barátaidnak sem beszéltél rólunk, aztán megalázol mindenki előtt, és azt várod, hogy elhiggyem ezt? – visszalököm őt, majd kinyitom az ajtót. Bezárom azt, mielőtt Harry visszanyeri az egyensúlyát. – Kérlek, indítsd, csak vigyél el innen – könyörgök Liamnek, miközben Harry az ablakon dörömböl. Kezeimet az arcomra rakom, így Harry nem lát engem sírni, ahogy Liam elhajt.

2014. augusztus 26., kedd

Chapter 63

Sziasztok! :)
Már előbb is hoztam volna ma a részt, csak hát pont megláttam, hogy új rész van az angol After - Larryben, úgyhogy az elsőbbséget élvezett, de gondolom, megértitek :D Nem tudok mit mondani erről a fejezetről. Illetve azért igen, csak nem könnyű. Van benne egy kis Zouis, ami nem nagyon tetszett, amikor először olvastam, de most meg már igen :D És hát a vége... borzasztó, de ezen szerintem már nem lepődtök meg. Alig várom a véleményeiteket, tuti mindenki kiakad, nekem is végem volt. A következő megint hétvége felé jön, és majd akkor elmondom, hogyan lesznek az új részek a suli miatt, addig is élvezzétek ki az utolsó nyári hetet!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 63

- Király, akkor szerezzünk neked egy italt – mosolyodik el Zayn, majd besétál a konyhába. Követem őt, mentálisan felkészítve magam arra, hogy átvészeljem ezt a bulit. Meg akartam állni és Harryre veszekedni, megmondani neki, hogy soha többé ne szóljon hozzám, megpofozni, aztán kitépni Molly rózsaszín haját a fejéből. Azonban Harry valószínűleg szórakoztatónak találná ezt, úgyhogy úgy döntök, lenyelem az egész cherry vodkát, amit Zayn készített nekem, és kérek egy másikat. Harry már túl sok estémet tette tönkre, és én nem leszek az a fiú.
- Woah, lassíts le, rosszfiú. Már megittál kettőt! – nevet fel Zayn, miközben perceken belül egy újabbért tartom ki a poharamat.
- Nagyon jó íze van – nevetek, majd lenyalom az ajkaimon maradt cseresznyés ízt.
- Nos, csak lassítsunk ennél, oké? – mosolyodik el, én pedig egyetértek. – Azt hiszem, hamarosan egy újabb kör felelsz vagy mersz-t játszunk – tájékoztat engem. Mi van ezekkel a felnőttekkel és az ő idegesítő felelsz vagy mersz játékukkal? Azt hittem, az emberek abbahagyták ezeket az abszurd játékokat, amikor középiskolások voltak. A fájdalom visszatér a mellkasomba, ahogy azokra a dolgokra gondolok, amiket Harrynek és Mollynak tennie kellett a játék során.
- Mit hagytam ki az utolsó körben? – kérdezem tőle a lehető legjobb kacér mosolyommal. Valószínűleg őrültnek nézek ki, de visszamosolyog, szóval úgy tűnik, működik.
- Csak néhány részeg ember smárolt, a szokásos – nevet fel. A csomó a torkomban megnő, de lenyelem azt az italommal együtt. Hamisan elnevetem magam, és tovább iszok a poharamból, miközben a kanapé felé indulunk. Zayn helyet foglal a padlón, átlósan Harry és Molly helyétől a kanapén, én pedig leülök mellé, közelebb, mint általában tenném, de pont ez a lényeg. Harry résnyire húzza össze a szemeit, de figyelmen kívül hagyom őt. Molly még mindig az ölében ül, amilyen egy kurva, majd Tristan megajándékoz egy együttérző mosollyal, és Harry felé pillant. A vodka kezdi megtenni a hatását, ahogy Niall következik.
- Niall, felelsz vagy mersz? – kérdezi Tristan, mire Niall elmosolyodik.
- Felelek – válaszolja, Tristan pedig a szemét forgatja.
- Punci – mondja. Színes szókincse sosem okoz meglepetést. – Igaz, hogy belepisiltél Steph szekrényébe múlt héten? – kérdezi, mire mindenki elkezd nevetni, kivéve engem. Fogalmam sincs, miről beszélnek.
- Nem! Már megmondtam nektek, srácok, hogy az nem én voltam! – nyögi, és mindenki tovább nevet. Zayn rám néz, majd rám kacsint nevetés közben. Jézusom. Dögös. Nagyon dögös.
- Louis, te játszol? – kérdezi Tristan, mire bólintok. Felnézek Harryre, aki éppen engem bámul. Rámosolygok, aztán visszanézek Zaynre. A homlokráncolás az arcán levesz egy kis súlyt a mellkasomról. Olyan szörnyen kellene éreznie magát, mint nekem.
- Oké, felelsz vagy mersz? – kérdezi Molly. Természetesen ő az, aki kérdez tőlem.
- Merek – mondom bátran. Isten tudja, mit fog velem csináltatni.
- Csókold meg Zaynt – feleli, és hallani néhány zihálást és kuncogást.
- Már tudjuk, hogy áll a csókolózással, találj ki valami mást – szűri ki a fogai között Harry.
- Valójában semmi gond – játszani akar. Játszhatunk.
- Nem hiszem, hogy… – kezdi el Harry.
- Fogd be, Harry – szól közbe Tristan, majd megajándékoz egy mindentudó mosollyal.
Nem hiszem el, hogy beleegyeztem, hogy megcsókoljam Zaynt, még akkor is, ha ő az egyik legvonzóbb ember, akit valaha láttam. Igazából még csak Natalie-val és Harryvel csókolóztam, Emma az általánosból nem számít.
- Biztos vagy benne? – kérdezi Zayn. Megpróbál úgy viselkedni, mintha aggódna, de látom az izgalmat tökéletes vonásain.
- Igen, biztos vagyok benne – válaszolom, és iszok még egy kortyot, mielőtt leteszem magam mellé a poharamat. Mindenki szeme rajtunk van, ahogy Zayn megnyalja az ajkait, majd hozzám hajol, hogy megcsókoljon. Ajkai hidegek az italától, és érzem a cseresznye édes ízét a nyelvén. Ajkai lágyak, mégis kemények az enyémen, nyelve pedig tökéletesen mozog az enyémmel. Érzem, hogy a meleg emelkedik a gyomromban, közel sem olyan forró, mint Harryvel, de attól még jó érzés. Zayn kezeit a derekamra teszi, majd mindketten feltérdelünk.
- Oké… a fenébe, azt mondta, csókolózzatok, nem azt, hogy basszátok meg egymást mindenki előtt – szólal meg Harry, mire Molly mondja neki, hogy fogja be. Harry dühösnek néz ki, túl dühösnek. De ő okozta ezt magának. Egy részem azt várta, hogy eltolja magától Mollyt, de nem tette.
Elhúzódom Zayntől, és érzem, hogy elpirulok, ahogy mindenki minket bámul. Tristan felmutatja a nagyujját, aztán lenézek a földre. Zayn nagyon elégedettnek néz ki, én pedig zavarban vagyok, de el vagyok ragadtatva Harry reakciója miatt.
- Louis, te kérdezel Steph-től – mondja Zayn. Steph azt választja, hogy mer, úgyhogy a legkevésbé kreatív feladatot adom neki, így iszik egy pohárral.
- Zayn, felelsz vagy mersz? – kérdezi Steph, miközben lenyeli a piáját. Megiszom a maradék italomat, minél többet iszok, annál érzéketlenebbé válok érzelmileg.
- Merek – válaszolja Zayn, Tristan pedig súg valamit Steph fülébe.
- Vidd fel Louis-t az emeletre tíz percre – mondja, mire elakad a lélegzetem. Ez túl sok.
- Ez jó – szólal meg Molly, és nevet rajtam. Zayn rám néz, mintha megkérdezné, hogy rendben vagyok-e ezzel. Gondolkodás nélkül felállok és megragadom Zayn kezét. Olyan meglepettnek néz ki, mint mindenki más, de feláll velem, megszorítva a kezem.
- Ez nem a felelsz vagy mersz része, ez… uhm, nos, ez kurva nagy hülyeség – feleli Harry.
- Mit számít ez? Mindketten szinglik, és ez mind jó buli, szóval miért érdekel? – kérdezi tőle Molly.
- Én… nem érdekel. Csak szerintem ez hülyeség – válaszolja Harry, a mellkasom pedig újra megfájdul. Nyilvánvalóan nem tervezte, hogy a barátai közül bárkinek is elmondja, hogy mi… voltunk… bármik is voltunk. Egész idő alatt kihasznált, csak egy újabb fiú vagyok neki, és bolond voltam, túl bolond, hogy másképp gondoljam.
- Nos, még jó, hogy ez nem a te dolgod – csattanok fel, majd elhúzom Zaynt a kezénél fogva.
- Égés!
- Állat!
Hallok néhány hangot, Harry pedig leszidja őket, miközben elsétálunk tőlük. Találunk egy random hálószobát rögtön a lépcső mellett, aztán Zayn kinyitja az ajtót, és felkapcsolja a villanyt. Most, hogy távol vagyok Harrytől, sokkal idegesebb leszek amiatt, hogy egyedül vagyok Zaynnel. Nem számít, milyen mérges vagyok Harryre, nem akarok Zaynnel kavarni, vagyis nem mondanám, hogy nem akarok, de tudom, hogy nem kellene. Nem az a fajta ember vagyok.
- Szóval mit akarsz csinálni? – nyüszítem. Felkuncog egy kicsit, majd az ágyhoz vezet. Ó, Uram.
- Csak beszélgessünk, oké? – feleli, mire bólintok, és lenézek a padlóra. – Nem mintha nem szeretnék sok más dolgot csinálni veled, de részeg vagy, és azt akarom, hogy teljesen tudatában legyél annak, hogy mi történik. Nem akarlak kihasználni – mondja nekem, mire eláll a lélegzetem. – Meglepődtél? – búgja, én pedig felnevetek.
- Egy kicsit – vallom be.
- Miért? Én nem vagyok egy bunkó, mint Harry – feleli, és én újra elnézek. – Tudod, azt hittem, volt valami közted és Harry között egy kis ideig.
- Nem… mi csak… nos, barátok voltunk, de már nem – nem akarom bevallani, milyen hülye voltam, amiért elhittem Harry hazugságait.
- Szóval még mindig együtt vagy a gimis barátnőddel? – kérdezi, én pedig megkönnyebbülök, hogy nem beszélünk már Harryről.
- Nem, szakítottunk.
- Ó, az nagy kár. Szerencsés lány volt – mosolyodik el. Annyira elbűvölő. Azon találom magam, hogy karamell szemeibe bámulok, szempillái hosszabbak, mint az enyémek.
- Köszi – pirulok el, mire szélesebben elmosolyodik.
- Talán elvihetnélek valahova valamikor? Egy tisztességes randira? Nem egy hálószobában egy diákszövetségi bulin – nevet fel idegesen.
- Uhmmm… – nem tudok mit mondani.
- Mi lenne, ha holnap megint megkérdezném, amikor józan vagy? – ő sokkal kedvesebb, mint gondoltam. Általában az olyan vonzó srácok, mint ő, bunkók, mint Harry.
- Megegyeztünk – egyezek bele, ő pedig újra megfogja a kezem.
- Menjünk vissza lentre – ajánlja, mire bólintok.
Mikor visszasétálunk a földszintre, Harry és Molly még mindig a kanapén ülnek, de Harrynél már van egy ital, Molly pedig átvetette a lábait oldalról, ahelyett, hogy az ölében ülne. Harry szemei azonnal megtalálják Zayn és az én összefonódott kezeinket, elhúzódom, de aztán újra megfogom a kezét. Harry összeszorítja az állkapcsát, én pedig elnézek.
- Milyen volt? – vigyorog Molly.
- Buli – válaszolom, míg Zayn csendben marad. Később megköszönöm neki, amiért nem javított ki.
- Molly jön – jelenti be Niall, miközben visszaülünk a padlóra.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezi tőle Harry.
- Merek természetesen – mondja neki. Harry pontosan a szemembe néz, ahogy mondja:
- Csókolj meg.
A szívem megáll, szó szerint. Abbahagyja a dobogást, nagyobb seggfej, mint valaha is képzeltem. Füleim bedugulnak, a szívem pedig zakatol, ahogy Molly egy nagyképű pillantást vet felém, mielőtt Harryhez nyomja magát. Minden düh, amit Harry felé érzek, elmosódott és fájdalom vette át a helyét, ami mindent felemészt, és érzem a forró könnyeket az arcomon. Nem tudom tovább nézni. Felállok, majd átverekszem magam a részeg tömegen másodpercek alatt. Hallom Zaynt és Tristant utánam kiabálni, olyan érzés, mintha forogna a szoba, és amikor becsukom a szemem, minden, amit látok, az Molly és Harry. Végre elérem az ajtót, a friss levegő megtölti a tüdőmet, ami visszahoz a valóságba. Hogy lehet ilyen kegyetlen? Leszaladok a járdán lévő lépcsőn. El kell mennem innen. Bárcsak másik szobatársam lett volna, még azt is kívánom, hogy bárcsak soha ne jöttem volna a WSU-ra.
- Louis! – hallom, aztán megfordulok, meggyőződve róla, hogy képzelődöm, amíg meg nem látom utánam futni Harryt.

2014. augusztus 23., szombat

Chapter 62

Helló! :)
Már tegnap akartam volna hozni az újat, csak nem úgy alakult a napom, de most már itt van. Nem is tudom, mit mondhatnék erről a fejezetről... megint szörnyű a vége. És jól érzitek, drama time jön, ennyit elárulhatok, úgyhogy készüljetek fel. A következőt pedig szerintem megint kedd körül hozom.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 62

Miközben visszasétálok a szobámba, rájövök, milyen bolond voltam, amiért azt vártam Harrytől, hogy más lesz, mint ezelőtt. Jobban tudhattam volna. Tudhattam volna, hogy ez túl jó volt, hogy igaz legyen. Harry megcsókolt Liam előtt, Harry kedves volt és „többet” akart, Harry mesélt nekem a gyerekkoráról. Tudhattam volna, hogy amint a barátai megjelennek, visszatér ahhoz a Harryhez, aki két héttel ezelőtt volt, akit megvetettem.
- Hé, haver, jössz ma este? – kérdezi Tristan, miközben bemegyek a szobába. Steph az ágyán ül, olyan imádattal bámulva őt, ahogy bárcsak Harry bámulna engem.
- Nem, tanulni fogok – mondom neki. Jó tudni, hogy mindenkit meghívtak, mégis Harry nem vette észre, hogy illene engem is meghívni. Valószínűleg így Mollyval lóghat minden zavaró tényező nélkül.
- Ó, ugyan már! Jó buli lesz. Harry ott lesz – mosolyodik el, mire én is kényszerítek egyet az arcomra.
- Tényleg, nem gond. Fel kell hívnom anyámat, hogy megtudjam, mi van vele, és megterveznem a feladataimat jövő hétre.
- Bénaaaa! – ugrat Tristan, majd megfogja a pénztárcáját. – Ahogy gondolod. Egész este kint leszek, szóval, ha bármire szükséged van, szólj – mondja, aztán megölel búcsúzóul.
Felhívom anyámat, és mesélek neki a gyakornoki állásomról, természetesen túl elégedett a csodálatos lehetőségemmel. Kihagyom Harryt a magyarázatból, de megemlítem Kent, csak azt mondom, hogy ő Liam jövendőbeli mostohaapja, ami igaz. Érdeklődik Natalie-ról és rólam, de kitérek kérdései elől. Miután hallgatom, ahogy az új munkatársáról beszél, akiről úgy hiszi, hogy viszonya van a főnökével, letesszük a telefont. Gondolataim azonnal visszatérnek Harryhez, mint mindig. Az életem sokkal egyszerűbb volt, mielőtt találkoztam Harryvel, és most utána… komplikált és stresszes, én pedig vagy nagyon boldog vagyok, vagy van ez az égető érzés a mellkasomban, amikor rá és Mollyra gondolok.
Meg fogok őrülni, ha csak itt ülök, és még csak hat óra, mire feladom a tanulással való próbálkozást. Talán elmehetnék sétálni? Tényleg több barátra van szükségem. Megfogom a telefonomat, és felhívom Liamet.
- Szia, Louis! – hangja barátságos, és enyhíti a Harry és Molly miatti aggodalmam.
- Szia, Liam, elfoglalt vagy? – kérdezem tőle.
- Nem, csak a meccset nézem. Miért, valami baj van?
- Nem, csak gondoltam, talán átmehetnék és lóghatnánk együtt… vagy talán, ha anyukád nem bánja, behajtanám rajta azokat a sütőleckéket – nevetek fel.
- Persze, természetesen átjöhetsz, tudom, hogy anya imádná, szólok neki, hogy jössz – feleli.
- Oké, nincs fél órán belül busz, de ott leszek, amint tudok – mondom neki.
- Busz? Ó, igen, elfelejtettem, hogy még nem találtál autót. Megyek és felveszlek.
- Nem, tényleg nem gond. Nem zavar a buszozás, nem akarom, hogy megtedd ezt miattam.
- Louis, kevesebb, mint tíz mérföld az út. Indulok – mondja, én pedig végül beleegyezem.
Megfogom a pénztárcámat, és még egyszer utoljára megnézem az időt a telefonomon. Természetesen Harry nem írt vagy hívott. Utálom, hogy úgy érzem, függök tőle, amikor nyilvánvalóan nem függhetek tőle. Liam megérkezik, hogy felvegyen, én pedig kikapcsolom a telefonomat. Ha bekapcsolva hagyom, meg fogok őrülni, hogy minden percben megnézzem. Csak itt kellene hagynom. A szekrényem tetejére rakom, mielőtt kisétálok és bezárom az ajtómat. Leülök a járdaszegélyre, és várom Liamet, hogy felvegyen. Percekkel később megérkezik, dudál egyet, amitől leugrok a járdaszegélyről meglepettségemben, majd mindketten felnevetünk, miközben beszállok az autóba.
- Anya meg van őrülve a konyhában, szóval készülj fel egy nagyon részletes sütőleckére – nevet fel.
- Tényleg? Imádom a részleteket! – viccelődöm.
- Tudom, hogy szereted, hasonlóak vagyunk ebben – mondja nekem, aztán bekapcsolja a rádiót. Meghallom az egyik kedvenc dalom ismerős dallamát.
- Felhangosíthatom? – kérdezem, mire bólint.
- Szereted a The Fray-t? – kérdezi meglepett hangon.
- Igen. Ők a kedvenc bandám. Imádom őket. Te szereted őket?
- Igen! Ki nem? – nevet fel. Majdnem elmondom neki, hogy Harry nem, de úgy döntök, mégsem.
Amikor megérkezünk a házhoz, Ken egy barátságos mosollyal üdvözöl minket az ajtónál. Remélem, nem várta, hogy Harry velem jön. Nem látok csalódottságot az arcán, úgyhogy visszamosolygok.
- Karen a konyhában van. Belépés csak a saját felelősségedre – nevet fel.
Nem viccelt. Karen az egész konyhaszigetet telepakolta serpenyőkkel, keverőtálakkal és még sok más dologgal, amikről fogalmam sincs, hogy mik.
- Louis! Éppen előkészítek mindent! – mosolyodik el.
- Van bármi, amiben segíthetek? – kérdezem.
- Nem, ebben a pillanatban nincs. Majdnem kész vagyok… És kész.
- Remélem, nem szóltam túl későn, hogy jövök – mondom neki.
- Ó, dehogy, kedves, mindig szívesen látunk itt – biztosít, én pedig tudom, hogy komolyan gondolja. Ad egy kötényt, hogy vegyem fel. Liam a padon ül, és beszélget velünk pár percig, amíg Karen megmutatja nekem a muffin készítéshez szükséges összetevőket. Beleöntöm őket a keverőbe, és lassú fokozatra állítom.
- Már most úgy érzem magam, mint egy profi pék – nevetek fel, majd Liam áthajol, kezével letörölve az arcomat.
- Bocs, volt egy kis liszt az arcodon – pirul el, mire elmosolyodom.
- Semmi gond – mondom neki, aztán visszatérek ahhoz, hogy a muffin tésztát beleöntsem a tepsibe.
Liam elhagyja a konyhát, hogy befejezze a focimeccsét. Karen és én beborítjuk cukormázzal a muffinjainkat, én pedig elégedett vagyok az enyéimmel. A habzsákot használva egy „L” betűt nyomok az egyik tetejére, és félreteszem Liamnek. Karen szakszerűen virágokat és füvet formáz az ő muffinjaira.
- Legközelebb sütiket fogunk csinálni – mosolyodik el, majd a muffinokat egy tálcára helyezi.
- Nekem jól hangzik – mondom neki, és beleharapok a muffinomba.
- Hol van Harry ma este? – kérdezi Karen, lassan megrágom a sütimet, mielőtt válaszolok.
- Az ő házában van – felelem egyszerűen. Lágyan a homlokát ráncolja, de nem erőlteti a témát. Liam ismét csatlakozik hozzánk a konyhában, Karen pedig eltesz néhány muffint Kennek.
- Ez a muffin az enyém? – kérdezi Liam, és feltartja a kacskaringós L betűvel díszített muffint.
- Igen, még dolgoznom kell a díszítési képességeimen – nevetek fel, majd beleharap egy nagyot.
- Jó íze van – mondja teli szájjal. Felkuncogok, ő pedig megtörli a száját.
Eszem még egy muffint, míg Liam a meccsről beszél. Gondolataim megint Harryhez kalandoznak el, és kibámulok az ablakon.
- Jól vagy? – szakít ki a gondolataimból Liam.
- Igen, sajnálom. Figyeltem… először – mosolyodom el bocsánatkérően.
- Semmi gond. Harryről van szó?
- Igen… honnan tudod? – ugratom.
- Hol van?
- A diákszövetségi házában, buli van ma este, és nem mondta el nekem. Találkozott a barátaival, és azt mondta, „majd találkozunk, Louis”, amikor elköszönt tőlem. Úgy érzem magam, mint egy idióta, még elismételve is ezt, tudom, milyen idiótán hangzom, de ez az őrületbe kerget. A lány, Molly, akivel régebben kavart, minden alkalommal és most vele van, és nem mondta el nekik, hogy mi… akármik is vagyunk – veszek levegőt.
- Nektek nem járnotok kellene? – kérdezi Liam.
- De… nos, én is így gondoltam, de most már nem tudom.
- Miért nem próbálsz meg beszélni vele? Vagy elmenni a buliba? – javasolja, mire felnevetek.
- Nem mehetek el csak úgy a buliba.
- Miért nem? Voltál már ezelőtt a bulijaikon, Harry és te úgymond jártok vagy akármi is ez, és a szobatársad ott lesz. Én mennék, ha a helyedben lennék.
- Tényleg? Tristan meghívott, de nem tudom – menni akarok, csak hogy lássam, Harry Mollyval van-e, de hülyén érzem magam, ha csak úgy felbukkannék ott.
- Szerintem menned kellene.
- Jössz velem? – kérdezem.
 - Ó, nem, nem. Sajnálom, Louis. Barátok vagyunk, de nem – nevet fel, én pedig csatlakozom hozzá. Tudtam, hogy nem fog jönni, de azért megérte megkérdezni.
- Azt hiszem, megyek. Legalább, hogy beszéljek vele – döntöm el.
- Jó, de először én letörölném a lisztet az arcodról – nevet fel, mire gyengéden meglököm a karját.
Egy kicsit tovább maradok, hogy Liammel lógjak, nem akarom, hogy azt gondolja, csak arra használtam, hogy elvigyen a bulira, még akkor is, ha tudom, hogy nem gondolná ezt.
- Sok szerencsét, hívj, ha kellek – mondja, miközben kiszállok az autóból. Miután elhajt, eszembe jut, hogy a szobámban hagytam a telefonomat, hogy elkerüljem a Harry iránti aggódást, mégis itt vagyok a házánál.
Egy csapat hiányosan öltözött lány áll a kertben, és furcsán néznek rám. Végignézek a ruhámon. Egy farmert és egy kardigánt viselek, a hajam rendezetlen. Mi a fenét gondoltam, hogy idejövök? Lenyelem az aggodalmam, és bemegyek. Nem látok egy ismerős arcot sem, kivéve Tessát, aki csak melltartót és alsóneműt visel. Egy sráccal van, akit még soha nem láttam ezelőtt, és éppen a testéről iszik piát. Átsétálok a konyhán, valaki pedig a kezembe ad egy alkohollal teli piros poharat, amit az ajkaimhoz teszek. Ha konfrontálódni fogok Harryvel, szükségem van alkoholra. Átverekszem magam a zsúfolt nappalin a kanapéhoz, aminél a csapatuk általában lógni szokott. Molly rózsaszín haja jön először a látókörömbe. Rosszul érzem magam, ahogy észreveszem, hogy nem a kanapén ül, hanem Harry ölében. Kezei Molly combján vannak, a lány pedig nekitámaszkodik, a baráti körével nevetve. Hogyan kevertem magam ebbe a helyzetbe Harryvel? Távol kellett volna maradnom tőle, tudtam akkor, most meg pofán vágtak vele.
El kellene mennem, nem tartozom ide, és nem akarok megint ezek előtt az emberek előtt sírni. Torkig vagyok a Harry miatti sírással, és végeztem azzal, hogy megpróbáljam valami olyanná tenni őt, ami nem ő. Minden alkalommal, mikor azt hiszem, olyan nyomorultul érzem magam, amennyire lehet, ő csinál valami mást, én pedig rájövök, hogy fogalmam sincs az igazi fájdalomról, amit a viszonzatlan érzések tudnak okozni. Figyelem, ahogy Molly kezeit Harryére teszi, Harry elhúzza, de aztán a csípőjére teszi, játékosan megszorítva, amitől Molly felkuncog. Megpróbálom kényszeríteni magam, hogy megmozduljak, hogy lépjek, hogy fussak, hogy elvánszorogjak, hogy csináljak bármit, ami kijuttat innen, de a tekintetem a fiún ragadt, kibe beleszerettem, míg az ő szemei Mollyn vannak.
- Louis! – kiáltja valaki. Harry felkapja a fejét, zöld szemei találkoznak az enyémekkel. Szemei kitágultak a sokktól, Molly pedig az irányomba néz, majd még jobban Harryhez bújik. Harry ajkai elnyílnak, mintha mondana valamit, de nem teszi.
Zayn jelenik meg mellettem, én pedig végül kényszerítem a szemeimet, hogy elváljanak Harryétől. Próbálok egy mosolyt erőltetni Zaynnek, de az összes energiám elhasználódott arra, hogy megakadályozzam, hogy könnyekben törjek ki.
- Kérsz egy italt? – kérdezi, mire lenézek. Egy pohár sör volt a kezemben, nem? A lábaimnál van a pohár, a sör pedig kiömlött a szőnyegre. Ellépek egyet onnan. Általában feltakarítanám és bocsánatot kérnék, de most inkább csak azt tettetném, hogy nem én voltam.
- Igen, kérlek – mondom, hangom erőltetett. Két lehetőségem van. Kifuthatok innen könnyek között és Harry tudtára adom, hogy győzött, vagy felölthetek egy bátor arcot és úgy viselkedhetek, mintha nem érdekelne ő, és ahogyan Mollyt még mindig az ölében tartja. Úgy döntök, a másodikat választom.

2014. augusztus 19., kedd

Chapter 61

Helló! :)
Tegnap sikerült befejeznem a fejezetet, úgyhogy itt is van. Szerintem jó kis rész, csak a vége... na, majd meglátjátok, inkább nem mondok semmit. A következő valószínűleg hétvége felé jön megint, ahogy mostanában szokott. Ó, és nagyon örülök, hogy folyamatosan nő a feliratkozottak száma, csodás, hogy ilyen sokan szeretitek ezt a sztorit! ♥
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 61

A következő reggel Harry előtt ébredek fel, és sikerül legördítenem őt magamról, illetve kibogozni a lábainkat anélkül, hogy felébreszteném. Annak az emléke, ahogy megkönnyebbülten a nevemet lehelte, és az összes titok, amelyeket feltárt nekem magáról, görcsbe rántja a gyomromat. Annyira védtelen és nyitott volt tegnap este, hogy még inkább törődni akarok vele. Az érzéseim mélysége iránta megijeszt, és még nem vagyok kész, hogy szembenézzek velük. Fogom a hajlakkomat, hajszárítómat és Tristan szemceruzáját, amit kölcsönvettem, az engedélyével természetesen, aztán a fürdőszobába megyek, hogy elkészüljek és fogat mossak. A folyosó üres, és senki nem kopog az ajtón, miközben készülődöm. Már nem vagyok ilyen szerencsés, mikor visszaindulok Harry szobájába. Három ember sétál a folyosón, az egyiküket felismerem, Tessát.
- Szia, Louis! – csiripeli, és megvillantja tökéletes mosolyát.
- Szia, hogy vagy? – kérdezem udvariasan. Kellemetlenül érzem magam, hogy mindhárman engem bámulnak.
- Jól, éppen kifelé megyünk. Te beköltözöl ide, vagy valami? – nevet fel.
- Nem, biztosan nem. Csak, uhm… látogatóban vagyok – fogalmam sincs, mit mondjak. A legmagasabb a két srác közül lehajol, hogy súgjon valamit Tessa fülébe, de nem tudom, mit, úgyhogy elnézek. – Nos, később találkozunk, srácok – mondom.
- Ja, találkozunk ma este a bulin – feleli Tessa, majd elsétál. Milyen buli? Miért nem említette Harry a bulit nekem? Talán nem tervezi, hogy itt lesz? Vagy talán nem akarja, hogy jöjjek. Teszi hozzá a tudatalattim. Egyébként is, ki tart egy bulit kedden? Mikor elérem Harry ajtaját, az kinyílik, mielőtt a kilincshez érnék.
- Hol voltál? – kérdezi, és elég szélesre tárja, hogy bemenjek.
- Megcsinálni a hajamat, hagyni akartalak aludni – mondom neki.
- Megmondtam, hogy ne bolyongj a folyosókon, Louis – szid le engem.
- Én pedig megmondtam, hogy ne főnökösködj felettem, Harry – teszem hozzá gúnyosan, mire felkuncog, arcvonásai ellágyulnak.
- Touché – nevet fel, és közelebb lép hozzám. Egyik kezét a hátam alsó részére helyezi, a másikat pedig a pólója alá, a hasamra. Ujjai bőrkeményedéstől érdesek, de lágyak a bőrömön, feljebb és feljebb haladva a hasamon.
Száját pontosan abban a pillanatban teszi a fülemhez, amikor ujjai megtalálják a mellbimbóimat. Nagyujjaival az érzékeny területet dörzsöli, megkeményítve őket érintése alatt. Élesen beszívja a levegőt, én pedig le vagyok fagyva, de a szívem hevesen ver.
- Sosem tudhatod, milyen perverzek állnak lesben a folyosókon – leheli lágyan a fülembe. Ujjai körkörösen mozognak a mellbimbóimon, mielőtt kissé megcsípi őket nagy- és mutatóujja közé véve. Fejem a mellkasára esik, és képtelen vagyok kontrollálni a nyögéseimet, miközben ujjai tovább folytatják gyengéd támadásukat. – Fogadok, hogy el tudnál élvezni csak attól, hogy ezt csinálom – mondja, majd nagyobb nyomást alkalmaz. Fogalmam sem volt, hogy ez ilyen… jó érzés lehet. Bólintok, mire Harry felkuncog, szája a fülem mellett van. – Akarod, hogy megtegyem? Elélveztesselek? – kérdezi, én pedig újra bólintok. Kell még neki megkérdeznie? Nehézkes légzésemnek és remegő térdeimnek árulkodónak kellene lenniük. – Jó fiú, akkor most térjünk át a… – kezdi el, de a telefonom ébresztője félbeszakítja.
- Ó, Istenem! Tíz percen belül indulnunk kell, Harry, és te még nem is öltöztél fel. Még én sem öltöztem fel! – húzódom el, mire megrázza a fejét és visszairányít magához. Ezúttal lehúzza a nadrágomat és a bokszeremet a lábamon. Átnyúl, majd kikapcsolja a telefonomat.
- Csak két percre van szükségem, ami nyolc percet hagy az öltözködésre – feleli, aztán felemel a padlóról, átvéve az ágyhoz. Leültet a szélére, letérdel elém, és a bokámnál fogva húz a széléhez. – Tárd szét a lábad, bébi – turbékolja, én pedig engedelmeskedem.
Tudom, hogy ez nem volt a terveim között erre a reggelre, de nem tudok ennél jobb módra gondolni, hogy elkezdjem a napomat. Hosszú ujja végigfut a combomon, míg a másik kezével lent tart engem. Lehajtja fejét, aztán egyszer végignyal a hosszomon, mielőtt rátapad ajkaival és szopni kezd. Csípőm felemelkedik az ágyról, mire visszatol, és továbbra is lent tart. A másik kezét használva belém helyezi egy ujját, minden eddiginél gyorsabban mozgatva. Nem tudom eldönteni, hogy ujjai vagy szopása jobb érzés, de a kombináció észveszejtő. Másodperceken belül érzem azt a tüzet a gyomromban, ő pedig gyorsabban pumpálja ujját.
- Megpróbálok kettőt, oké? – kérdezi, mire jóváhagyva felnyögök. Az érzés furcsa, mint az első alkalommal, és kényelmetlen, de ajkait visszahelyezi rám és újra szopni kezd, elfeledtetve velem a finom fájdalmat. Nyöszörgöm, ahogy Harry ismét elmozdítja száját. – Francba, olyan szűk vagy, bébi – egyedül szavai eljuttatnak a csúcsra. – Jól vagy? – kérdezi. Megragadom őt a fürtjeinél fogva, és lenyomom a fejét. Felkuncog, aztán újra körbefon ajkaival.
A nevét nyögöm, és a haját húzom, miközben a legerősebb orgazmusomat élem át. Nem mintha olyan sok lett volna, de határozottan ez volt a leggyorsabb és legerősebb. Harry egy kis csókot nyom a csípőcsontomra, mielőtt feláll, hogy a szekrényhez sétáljon. Felemelem a fejemet, és megpróbálok levegőhöz jutni. Visszajön, majd megtöröl egy pólóval, jobban zavarban lennék, ha teljesen magamnál lennék.
- Mindjárt visszajövök, csak megmosom a fogam – mosolyodik el, és kilép a szobából. Felállok, felöltözöm, aztán megnézem az időt. Három percünk van, amíg el kell indulnunk. Mikor Harry visszatér, gyorsan felöltözik, és elindulunk.
- Tudod, hogyan jutunk oda? – kérdezem, miközben kihajt a kocsi feljáróról.
- Igen, apám legjobb haverja az egyetemről Christian Vance – mondja nekem.
- Ó… wow – tudtam, hogy Kennek van kapcsolata ott, de azt nem, hogy a vezérigazgató a legjobb barátja.
- Ne aggódj, rendes fickó. Egy kicsit kocka, de rendes, remekül beilleszkedsz majd – mosolya ragályos. – Nagyon csinos vagy ma egyébként – dicsér meg.
- Köszönöm, úgy tűnik, jó hangulatban vagy ma reggel – ugratom.
- Igen, miután a fejem a lábad között volt ilyen korán reggel, ez csak egy jó nap lehet –nevet fel, majd megfogja a kezemet.
- Harry! – szidom őt le, mire még egyszer felnevet.
Az út gyorsan eltelik, és pillanatokon belül bekanyarodunk egy parkolóba a hatalmas épület mögött. A Vance Könyvkiadó egy hat emeletes épület tükrözött ablaküvegekkel és egy nagy V betűvel az elején.
- Ideges vagyok – vallom be.
- Ne legyél, jól fog menni. Annyira okos vagy, és ezt ő is látni fogja – biztosít Harry. Szeretem, amikor ilyen kedves.
- Köszönöm – mondom, majd áthajolok, hogy megcsókoljam őt. Egy édes és egyszerű csók.
- Itt várok rád az autóban – feleli, aztán újra megcsókol.
Az épület belseje éppen olyan elegáns, mint a külseje. Mikor elérem a recepciót, azt az utasítást kapom, hogy menjek a hatodik emeletre. A hatodikra érve a pultnál lévő fiatalember elmondja, hogy Mr. Vance vár rám. Rám villantja tökéletes, fehér mosolyát, mielőtt elkísér egy hatalmas irodához.
- Mr. Vance, Lewis Tomlinson itt van – feleli, felém pedig egy szakállas, középkorú férfi int. Zöld szemei a terem másik feléről is láthatók, ahogy felém sétál, és megrázza a kezem. Mosolya megnyugtató és ellazít, miközben hellyel kínál.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Lewis. Köszönöm, hogy eljöttél – üdvözöl engem Christian Vance.
- Igazából Louis, és köszönöm, hogy fogadott – mosolyodom el.
- Elnézést. Szóval, Louis, elsőéves angol szakos vagy? – kérdezi, mire bólintok.
- Igen, uram – válaszolok.
- Ken Styles nagyszerű áttekintést adott rólad, azt mondta, remek lehetőséget hagynék ki, ha nem adok neked egy gyakornoki állást – mosolyodik el.
- Ken egy nagyon kedves ember – felelem, amire bólint, ujjaival megdörzsölve a szakállát.
Megkér, hogy nevezzem meg a kedvenc és a legkevésbé kedvelt íróimat, és hogy magyarázzam meg, miért érzem így. Végig bólogat és hümmög a magyarázásom alatt, aztán amikor befejezem, elmosolyodik.
- Nos, Louis, mikor tudsz kezdeni? Ken már egyetértett, hogy változtassuk meg az órarendedet, így egy héten három nap itt lehetsz, a kampuszon pedig a másik kettőn – feleli, mire eltátom a számat.
- Tényleg? – ez minden, amit mondani tudok. Ez várakozáson felüli. Azt feltételeztem, hogy esti órákat kell majd vennem és idejönnöm nappal, ha megkapom az ajánlatot.
- Igen, és kredit órákat is kapni fogsz a diplomádhoz az itt töltött idődért.
- Köszönöm szépen. Ez annyira csodálatos lehetőség, köszönöm még egyszer – nem tudom elhinni, milyen szerencsés vagyok.
- A fizetésedet megbeszéljük hétfőn, amikor kezdesz.
- Fizetés? – azt feltételeztem, hogy ez egy nem fizetett gyakornoki állás. Ez tényleg életem legjobb napja.
- Igen, természetesen kapsz fizetést a munkádért – mosolyodik el, mire bólintok. Félek, hogy ha kinyitom a számat, ezredszer is megköszönöm neki.
Gyakorlatilag az autóhoz futok, Harry pedig kiszáll, amikor odaérek.
- Nos? – kérdezi, mire felvisítok.
- Megkaptam! Fizetnek, egy héten három napot itt leszek, így kettőt a suliban, és kapok kreditet és olyan kedves volt, és apukád csodálatos, hogy ezt tette értem, és te is természetesen. Csak olyan izgatott vagyok és én… nos, azt hiszem, ennyi – nevetek fel, majd karjaival átölel, szorosan magához húz, és a levegőbe emel.
- Örülök neked – mondja, én pedig ujjaimat a hajába temetem.
- Köszönöm – felelem, aztán letesz. – Tényleg, köszönöm, hogy elhoztál és vártál rám az autóban.
Biztosít, hogy ez nem probléma, miközben mindketten beszállunk a kocsiba.
- Mit akarsz csinálni a délután hátralévő részében? – kérdezi Harry.
- Visszamenni a suliba természetesen, még mindig odaérhetünk irodalomra.
- Tényleg? Kitalálhatnánk valami sokkal szórakoztatóbbat is.
- Nem, már így is túl sok órát hagytam ki ezen a héten, nem akarok többet hiányozni. Én megyek irodalomra, és neked is kellene – mosolyodom el. A szemét forgatja, de egyetértően bólint.
Éppen időben érkezünk meg irodalomra, és áradozok Liamnek a gyakornoki állásról. Gratulál nekem, majd megajándékoz egy szoros öleléssel. Harry gorombán öklendező hangokat ad ki mögöttünk, mire megrúgom a lábát.
Óra után Harry Liammel és velem sétál ki, miközben mi megbeszéljük a részleteket a pénteki tábortűzzel kapcsolatban. Megegyezünk, hogy találkozom Liammel a házánál ötkor vacsorára, aztán hétkor elmegyünk a tábortűzre. Harry csendben marad a beszélgetésünk alatt, és kíváncsi vagyok, hogy el fog-e engem kísérni. Korábban mondta, hogy elmegy a tábortűzre, de úgy hiszem, az csak azért volt, hogy versenyezzen Zaynnel. Liam elköszön tőlem, ahogy elérjük a parkolót.
- Styles! – kiáltja valaki. Mindketten megfordulunk, és látjuk Niallt és Mollyt sétálni felénk. Nagyszerű, Molly. Egy ujjatlan pólót és egy piros, bőrszoknyát visel. Csak kedd van, tartogathatná a kirívó ruháit a hétvégékre.
- Helló – mondja Harry, majd ellép mellőlem.
- Szia, Louis – mosolyodik el Molly. Viszonozom köszöntését, és ügyetlenül állok, ahogy Harry és Niall köszönnek egymásnak.
- Készen állsz, ugye? – kérdezi tőle Niall, és világossá válik, hogy Harry mondta nekik, hogy itt találkozzanak vele. Nem tudom, miért feltételeztem azt, hogy megint együtt lógunk, nem mintha minden napot együtt tölthetnénk. Annak ellenére, hogy azt kívánom, bárcsak így lenne.
- Ja, kész vagyok – mondja nekik, aztán rám néz. – Majd találkozunk, Louis – feleli közömbösen, majd elfordul, hogy elsétáljon tőlem. Molly visszanéz rám egy vigyorral a sminkkel fedett arcán, ahogy mindhárman beszállnak Harry autójába, Molly az anyósülésre. Közben én a járdán állok, és azon gondolkodom, hogy mi a fene történt.

2014. augusztus 16., szombat

Chapter 60

Sziasztok! :)
Itt is van a következő, ahogy ígértem. És annak ellenére, hogy az elején egy kisebb vita van és kissé fagyos a hangulat, szerintem ez az egyik legédesebb fejezet. Szerintem mindenki el fog olvadni, úgyhogy készüljetek fel :D A következőt pedig megpróbálom megint kedd környékén hozni, remélem össze is jön majd.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 60

Harry kihajt a parkolóból, én pedig az utas felőli ablakon bámulok ki, nem akarok én megszólalni először. Fel kell mérnem a hangulatát először. Bekapcsolja a rádiót, és túl hangosra veszi fel a hangerőt. A szememet forgatom, de megpróbálom figyelmen kívül hagyni, azonban nem tudom. Utálom a zenei ízlését, azonnali fejfájást kapok tőle. Kérdés nélkül lejjebb tekerem a gombot, Harry pedig rám néz.
- Mi az? – csattanok fel.
- Woah, valaki szar hangulatban van – feleli.
- Nem, csak nem akartam azt hallgatni, és ha valaki rossz hangulatban van, az te vagy. Durva voltál korábban, aztán írsz nekem, és arra kérsz, hogy maradjak, nem értem.
- Mérges voltam, mert felhoztad az esküvőt, most pedig, hogy elrendeztük, hogy nem megyünk, nincs szükség arra, hogy mérges legyek – hangneme nyugodt és biztos.
- Nincs elrendezve, még csak nem is beszéltünk róla.
- De igen. Mondtam neked, hogy nem megyek, úgyhogy ejtsd a témát, Lewis.
- Nos, lehet, hogy te nem, de én igen. És a héten átmegyek apukád házába, hogy megtanuljak sütni Karennel – mondom neki. Összeszorítja az állkapcsát, és haragos pillantást vet rám.
- Nem mész az esküvőre, és mi van veled meg Karennel, mintha legjobb barátok lennétek most már. Alig ismered őt. Miért akarsz menni az esküvőre egyébként?
- De igen, el fogok menni az esküvőre, és mi van, ha alig ismerem őt? Téged is alig ismerlek – mondom neki. Arcára hirtelen csalódottság ül ki, és rosszul érzem magam, de ez igaz.
- Miért vagy ilyen nehéz eset? – szűri ki a fogai között.
- Mert nem fogod megmondani, hogy mit csinálhatok és mit nem, Harry. Ez nem fog megtörténni. Ha el akarok menni az esküvőre, akkor elmegyek, és nagyon szeretném, ha velem jönnél. Jó buli lehet, talán még jól is éreznéd magad. Nagyon sokat jelentene apukádnak és Karennek, nem mintha érdekelne ez téged.
Nem mond semmit. Egy nagyot sóhajt, én pedig ismét kibámulok az ablakon. Az út további része csendben telik, mindkettőnk túl mérges, hogy megszólaljon. Amikor megérkezünk a diákszövetségi házhoz, Harry kiveszi a táskámat a hátsó ülésről, és a vállára dobja.
- Miért vagy tagja egy diákszövetségnek egyébként? – kérdezem tőle. Azóta akarom tudni a választ, amióta először felfedeztem a szobáját. Még egy nagy levegőt vesz, miközben felsétálunk a lépcsőn.
- Mert mire beleegyeztem, hogy idejövök, a kollégiumok tele voltak, és pokolian biztos voltam benne, hogy nem fogok az apámmal élni, szóval ez volt a néhány választási lehetőségem egyike.
- Akkor miért maradsz még mindig itt?
- Mert nem akarok az apámmal élni, Louis. Ezen kívül, nézz erre a házra, szép és megkaptam a legnagyobb szobát – vigyorodik el egy kicsit. Örömmel látom, hogy már nem olyan mérges.
- Miért nem laksz a kampuszon kívül? – kérdezem tőle, mire vállat von. Talán nem akar munkát vállalni. Csendesen követem őt fel a szobájához, és várok, miközben kinyitja az ajtót. Mi ez a megszállottsága, hogy senki nem mehet be a szobájába? – Miért nem engedsz be senkit a szobádba? – érdeklődöm, ő pedig a szemét forgatja. Leteszi a táskámat a padlóra.
- Miért teszel fel mindig ilyen sok kérdést? – nyög fel, aztán leül a székre.
- Nem tudom, miért nem válaszolsz rájuk? – kérdezem, de természetesen figyelmen kívül hagy. – Felakaszthatom a holnapi ruhámat? Nem akarom, hogy túl gyűrött legyen, amiért a táskámban volt.
Úgy tűnik, elgondolkozik egy másodpercre, mielőtt bólint, majd feláll, hogy kivegyen egy fogast a szekrényéből. Előveszem a khaki nadrágomat és pólómat, aztán a fogasra akasztom őket, figyelmen kívül hagyva fanyar arckifejezését a ruhával kapcsolatban.
- Korábban kell felkelnem, mint általában, hogy a buszmegállónál legyek 8:45-re, aztán a Vance-tól két háztömbnyire fogok leszállni – tájékoztatom őt.
- Mi? Holnap mész oda? Miért nem mondtad nekem?
- Próbáltam… túl elfoglalt voltál a duzzogással, hogy rám figyelj – vágok vissza.
- Majd elviszlek oda, nem kell egy órát buszoznod – vissza akarom utasítani az ajánlatát, csak hogy bosszantsam őt, de úgy döntök, hogy mégsem. Harry autója sokkal jobb mód arra, hogy eljussak oda, mint egy zsúfolt busz.
- Hamarosan veszek egy kocsit, nem bírom ki tovább nélküle. Ha megkapom a gyakornoki állást, egy héten háromszor kellene buszoznom.
- Én elvinnélek – feleli, hangja majdnem suttogás.
- Inkább megveszem a saját autómat – mondom neki. – Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy mérges legyél rám és ne vegyél fel.
- Soha nem tennék ilyet – hangsúlya komoly.
- De, megtennéd. Aztán ott lennék leragadva, hogy busz útvonalat keressek. Nem, köszi – viccelek félig. Őszintén úgy érzem, hogy tudnék tőle függni, de nem akarok kockáztatni, csak túl szeszélyes.
Harry bekapcsolja a televíziót, majd feláll, hogy átöltözzön. Nem számít, mennyire dühös vagyok rá, sosem hagynám ki az esélyt, hogy figyeljem őt levetkőzni. Először áthúzza a fején a pólóját, aztán figyelem, ahogy az izmai összehúzódnak a bőre alatt, miközben kigombolja és lehúzza szűk, fekete farmerjét. Éppen, mikor azt gondolom, hogy csak bokszert fog viselni, elővesz egy vékony pamut nadrágot a szekrényéből, és felveszi. Félmeztelenül marad, szerencsémre.
- Tessék – morogja, majd átadja a pólót, amit az előbb vett le. Nem tudok mit tenni a mosollyal, ami megjelenik az arcomon, ahogy a kezembe veszem. Ez már biztosan a mi dolgunk, biztos annyira szereti, hogy az ő pólóját viselem lefekvéshez, mint amennyire én szeretem az illatát az anyagon. Harry a televízióra összpontosít, miközben követem a példáját, és felveszem a pólóját és egy melegítőt. Miután összehajtom a ruháimat, Harry végre ismét rám néz. Megköszörüli a torkát, szemei pedig végigpásztázzák a testemet. – Az a, uhm… nadrág nagyon jól kiemeli a szép seggedet – bókol, mire elpirulok.
- Köszi.
- Sokkal jobban, mint a bolyhos nadrágjaid – ugrat, én pedig felnevetek, miközben helyet foglalok a padlón. Furcsán kellemesen érzem magam ebben a személytelen szobában. Talán a könyvek, vagy Harry miatt, nem tudom biztosan. – Komolyan gondoltad az autóban, amikor azt mondtad, hogy alig ismersz engem? – kérdezi csendesen. Kérdése nagyon váratlan.
- Nagyjából. Nem te vagy a legkönnyebben megismerhető ember – vallom be.
- Én úgy érzem, ismerlek – mondja, szemei össze vannak kapcsolódva az enyémekkel.
- Igen, mert megengedem, elmondok neked dolgokat magamról.
- Én is mondok neked dolgokat. Lehet, nem úgy tűnik, de jobban ismersz bárki másnál – lenéz a padlóra, aztán vissza a szemembe. Szomorúnak és sebezhetőnek néz ki, annyira eltérő a szokásostól, de ugyanolyan elragadó.
Nem igazán tudom, mit mondjak vallomására, úgy érzem, tényleg ismerem Harryt egy nagyon személyes szinten, mintha valahogy sokkal mélyebben össze lennénk kapcsolva, nem csak kis információkat tudunk egymásról, de többet szeretnék megtudni róla.
- Te is jobban ismersz, mint bárki – mondom neki. Ő ismer engem, az igazi Louis-t. Nem azt a Louis-t, akit tettetnem kell anya, vagy akár Natalie előtt. Már meséltem Harrynek az apám lelépéséről, az anyám kritizálásáról és a félelmeimről, amiket soha, senki másnak nem mondtam el.
Úgy tűnik, Harry nagyon elégedett ezzel az információval, egy mosoly van gyönyörű arcán, miközben feláll a székről, és a padló felé mozdul. Leül mellém, majd kezeimet az övéibe veszi.
- Mit akarsz tudni, Louis? – kérdezi, a szemeim pedig majdnem kiugranak a helyükről. Harry végre hajlandó többet mesélni magáról. Ilyen közel vagyok hozzá, hogy megismerjem ezt a komplikált, dühös, mégis néha imádnivaló férfit.
Mindketten visszafekszünk az ágyra, szemeink a plafont pásztázzák, miközben legalább száz kérdést teszek fel neki. Mesél a helyről, ahol felnőtt, Hampsteadről, és hogy milyen jó volt ott élni. Mesél a térdén lévő hegről, amit akkor szerzett, amikor először próbált biciklizni pótkerekek nélkül, és hogy hogyan ájult el az anyukája a vértől. Az apja a kocsmában volt aznap, egész nap, így az anyja volt az, aki megtanította őt. Mesél az általános iskoláról, és hogy a legtöbb idejét olvasással töltötte. Sosem volt nagyon szociális, aztán ahogy idősebb lett, az apja többet és többet ivott, így a szülei többet és többet veszekedtek. Elmondja, hogyan rúgták ki a középiskolából verekedés miatt, de az anyukája könyörgött, hogy engedjék őt vissza. Tizenhat éves korában kezdte el tetováltatni magát, az egyik barátja csinálta őket a pincéjükben. Az első tetkója egy csillag volt, aztán ahogy megkapta ezt, többet és többet akart. Elmondja, hogy nincs különleges oka annak, hogy miért nem tetováltatott a hátára, csak még nem jutott arrafelé. Utálja a madarakat és imádja a klasszikus autókat. Élete legjobb napja az volt, amikor megtanult vezetni, és a legrosszabb, amikor a szülei elváltak. Az apja abbahagyta az ivást, amikor tizennégy éves volt, és próbálta bepótolni az összes szörnyű évet, de Harryt nem érdekelte.
A fejem szédül a sok új információtól, és úgy érzem, végre megértem őt. Még mindig sok dolog van, amit tudni szeretnék róla, de elalszik, miközben arról a kartondobozokból készült játszóházról mesél, amit az anyukájával csináltak, amikor nyolc éves volt. Ahogy figyelem őt, miközben alszik, sokkal fiatalabbnak néz ki most, hogy ismerem a gyerekkorát. Többnyire boldog volt, amíg az apja alkoholizmusa meg nem mérgezte azt, egy dühös Harryt kreálva, aki ma is. Odahajolok, és egy csókot nyomok az arcára, mielőtt az ágy másik oldalára mászok aludni, nem akarom felébreszteni őt, így a paplan oldalával takarom be magam. Álmaim egy göndör kisfiú miatt ködösek, aki leesett a biciklijéről.
- Állj! – felriadok Harry fájdalommal teli hangjára. Teste a padlón rángatózik. Sietve kikelek az ágyból, hogy hozzá mehessek, aztán megrázom a vállait, hogy megpróbáljam felébreszteni őt. Emlékszem, milyen nehéz volt felébreszteni őt a legutóbb, úgyhogy lehajolok hozzá, és kis karjaimmal átölelem a vállait, miközben megpróbál ellökni magától. Egy nyöszörgés hagyja el tökéletes ajkait, aztán felébred.
- Lou – leheli, majd karjait körém fonja. Zihál, ki van fulladva és izzad. Kérdeznem kellett volna a rémálmairól is, de nem akartam mohó lenni, sokat mesélt nekem, sokkal többet, mint azt valaha vártam tőle.
- Itt vagyok, itt vagyok – nyugtatom őt meg. Enyhén meghúzom a karját, intve neki, hogy keljünk fel és menjünk az ágyba. Mikor szemei találkoznak az enyémekkel, a zavartság és a félelem lassan elhalványul belőlük.
- Azt hittem, elmentél – suttogja. Lefekszünk, ő pedig olyan közel húz magához, amennyire lehetséges. Beletúrok nedves és rakoncátlan hajába, szemei lecsukódnak. Nem mondok semmit, csak folytatom fejbőre dörzsölését, hogy megnyugtassam őt. – Soha ne hagyj el, Lou – súgja, majd ismét elalszik. A szívem csaknem felrobban kérésén, és tudom, hogy amíg azt akarja, hogy itt legyek, én itt leszek.

2014. augusztus 12., kedd

Chapter 59

Helló! :)
Ahogy ígértem, itt is van a következő, és hát nem is nagyon tudok mit mondani róla... azt inkább majd megteszitek ti. Ó, és ma eszembe jutott egy elég random kérdés, de nagyon érdekel, úgyhogy felteszem. Hány évesek vagytok? Csak azért kérdezem, mert érdekel, hogy milyen korosztály olvassa ezt a sztorit :D Szóval ha gondoljátok, írjátok meg kommentben. A következő fejezet pedig már készen van (tapsot nekem :D), de csak hétvége felé hozom, mert más dolgaim is vannak itthon.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 59

Elmagyarázom Liamnek, hogy Natalie és én szakítottunk, és hogy nem vagyok biztos benne, minek hívjam a kapcsolatomat Harryvel. Azt hiszem, járunk, de nem beszéltük meg pontosan ezt az egészet. Csendben marad magyarázásom nagy része alatt.
- Tudom, hogy már figyelmeztettelek, szóval nem fogom még egyszer megtenni. De kérlek, csak legyél óvatos vele. Be kell vallanom, úgy tűnik, hogy beléd habarodott, már amennyire ez lehetséges úgy, hogy önmaga is legyen – mondja nekem Liam, miközben elfoglaljuk a helyünket.
- Köszönöm – sokat jelent nekem, hogy annak ellenére, hogy nem kedveli Harryt, minden tőle telhetőt megtesz, hogy megértő és támogató legyen.
Ahogy besétálok a harmadik órámra, a szociológia tanárom int nekem az emelvényéről.
- Éppen kaptam egy hívást, hogy szóljak, a kancellár irodájába kell menned – mondja nekem. Mi? Miért? Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Harry apja a kancellár. Megnyugszom egy kicsit, de aztán idegességem újra előjön. Mire lehet esetleg szüksége? Tudom, hogy a főiskola nem ugyanúgy működik, mint a gimnázium, de úgy érzem, mintha az igazgatói irodába hívtak volna, csak az igazgató történetesen az én… barátom? apja.
- Ó, rendben – válaszolom végül.
- Csak a szokásos dolgokon megyünk végig, biztos vagyok benne, hogy te már elvégezted a feladatot – mosolyodik el, mire bólintok. Szeretem, amikor a tanárok elismerik a kemény munkámat.
A vállamra veszem a táskámat, majd átmegyek a kampuszon, hogy az adminisztrációs épülethez jussak. Ez egy hosszú séta, és több mint fél órámba telik, hogy ideérjek. Tényleg szükségem van egy autóra, még ezen a héten. A kampusztól messzebbre kell majd mennem, hogy elkerüljem a lerobbanást, de nem telhet el még egy hét autó nélkül.
Megadom a nevem a recepciónál ülő titkárnőnek, ő pedig gyorsan felkapja a telefont. Semmit nem hallok, kivéve, hogy „Dr. Styles”. Hát persze, hogy Kennek van doktorija.
- Fogadja önt – mosolyogja, és a hallon túl lévő faajtóra mutat. Mielőtt kopoghatnék, az ajtó nyikorogva kinyílik, Ken pedig egy mosollyal köszönt.
- Louis, köszönöm, hogy eljöttél – mondja, majd int, hogy üljek le. Ő helyet foglal a hatalmas forgószékben, egy túlméretezett cseresznyefa íróasztal mögött. Sokkal bizalmasabbnak érzem magam vele az irodájában, mint az otthonában valaha is. – Sajnálom, hogy kihívattalak óráról, nem tudtam, hogy máshogy érhetlek el, és tudod, Harry… nehéz eset tud lenni – feleli, mire felnevetek.
- Semmi gond, tényleg. Valami baj van? – kérdezem idegesen.
- Nem, egyáltalán nem. Van néhány dolog, amit meg kell beszélnem veled. A gyakornoki állással kezdem, beszéltem egy barátommal a Vance-nál, és szívesen találkozna veled, minél előbb, annál jobb. Ha szabad vagy holnap, az lenne a legjobb – mondja.
- Igazán?! – sikoltok fel, izgalmamban felállok. Rájövök, furcsa, hogy most állok, úgyhogy sietve visszaülök. – Ez annyira nagyszerű, köszönöm szépen! Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok érte! – mondom neki. Ez olyan nagyszerű hír, nem tudom elhinni, hogy ezt tenné értem.
- Tényleg az én örömömre szolgál, Louis. Felhívjam, hogy elmész holnap? – kérdezi. Nem igazán akarok hiányozni egy óráról sem, de ez megéri, és amúgy is előrébb tartok.
- Igen, az remek lesz. Köszönöm még egyszer. Wow – felelem, mire felnevet.
- A másik dolgot illetően pedig, ha nemet mondasz, az is tökéletesen rendben van. Ez inkább egy személyes kérés, vagy szívesség, azt hiszem. A gyakornoki állásodat a Vance-nál semmilyen módon nem befolyásolja, ha visszautasítod – mondja, én pedig ideges leszek. Bólintok, aztán folytatja. – Nem vagyok biztos benne, hogy Harry mondta-e már neked, hogy Karen és én összeházasodunk a jövőhétvégén.
- Azt tudtam, hogy közeledik az esküvő – felelem. Nem tudtam, hogy ilyen közel van. Gondolataim elkalandoznak oda, amikor Harry összezúzta az otthonukat és megivott majdnem egy egész üveg skót whiskyt.
- Arra gondoltam, van-e bármilyen mód arra… hogy meg tudd győzni Harryt, hogy jöjjön el – szemei elhagyják az enyémeket, és a falra bámul. – Tudom, hogy ez túllépi a határaimat, de utálnám, ha nem lenne ott, és őszintén, úgy hiszem, te vagy az egyetlen, aki meggyőzheti őt, hogy jelenjen meg. Már én is megkérdeztem őt néhányszor, de azonnal nemet mondott – suttogja.
Fogalmam sincs, mit mondjak neki, szeretném, ha Harry elmenne az apja esküvőjére, de kétlem, hogy hallgatni fog rám. Miért gondolja mindenki úgy, hogy el fog menni? Emlékszem, amikor Ken azt mondta nekem, hogy úgy hiszi, Harry szerelmes belém. Majdnem ismét felnevetek a gondolaton.
- Mindenképpen beszélni fogok vele. Szeretném, ha eljönne – felelem neki őszintén.
- Tényleg? Köszönöm szépen, Louis. Remélem, nem érzed úgy, hogy nyomást gyakoroltam rád, hogy igent mondj. Alig várom, hogy remélhetőleg mindkettőtöket lássalak majd ott – mosolyodik el. Egy esküvő Harryvel? Az ötlet édesen hangzik, de Harryt nehéz lesz meggyőzni. – Karen nagyon kedvel téged, igazán élvezte, hogy átjöttetek hétvégén. Bármikor szívesen látunk.
- Nekem is nagyon jó volt ott lenni, talán majd felkeresem őt a sütőleckékkel kapcsolatban, amiket felajánlott – nevetek, ő pedig felkuncog. Annyira hasonlít Harryre, amikor mosolyog, hogy megmelengeti a szívemet. Harry apja annyira kétségbeesetten szeretne valamilyen kapcsolatot az ő dühös, megtört fiával, hogy ez összetöri a szívem. Ha bármit tudok tenni, hogy segítsek Kennek, biztosan megteszem.
- Azt imádná! Gyere át bármikor – mondja, én pedig felállok.
- Köszönöm még egyszer, hogy segít a gyakornoki állással kapcsolatban. Nagyon sokat jelent nekem – felelem.
- Átnéztem a jegyeidet eddig, és nagyon lenyűgözőek. Úgy hiszem, Harry sokat tanulhatna tőled – mondja reménnyel zöld szemeiben.
Érzem, hogy elpirulok, ahogy elmosolyodom, és elköszönök. Mire visszasétálok a kampuszon keresztül az Irodalom épületig, csak öt percem van, hogy elkezdődjön az óra. Harry a régi helyét foglalja el, és nem tudok mit tenni a mosollyal az arcomon.
- Betartottad a fogadás rád eső részét, úgyhogy én is – mosolyog vissza. Köszönök Liamnek, majd helyet foglalok közöttük. – Miért voltál ilyen késésben? – suttogja Harry, miközben a professzor elkezdi az órát.
- Óra után elmondom – mosolyodom el. Tudom, hogy ha ezt most hozom fel, jelenetet fog rendezni az óra közepén.
- Áruld el.
- Azt mondtam, óra után, nem nagy ügy – ígérem meg neki. Felsóhajt, de annyiban hagyja.
Mikor az óra véget ér, Harry és Liam mindketten felállnak, én pedig nem tudom, melyikükkel beszéljek. Általában Liammel beszélek óra után és együtt sétálunk ki, de most Harry visszatért, így bizonytalan vagyok.
- Még mindig Danielle-lel és velem jössz a tábortűzre pénteken? Azt gondoltam, először átjöhetnél vacsorára. Tudom, hogy anyukám imádná – mondja Liam, mielőtt Harry megszólalhatna.
- Igen, persze, hogy megyek. A vacsora nagyszerűen hangzik, csak szólj a részletekről, és ott leszek – mosolyodom el. Alig várom, hogy találkozzam Danielle-lel, boldoggá teszi Liamet, és ezért máris imádom őt.
- Majd írok – mondja, aztán elsétál.
- Majd írok – utánozza Harry, mire a szememet forgatom.
- Ne gúnyolódj vele – figyelmeztetem őt.
- Ó, ja, elfelejtettem, milyen mérges tudsz lenni. Emlékszem, majdnem átugrottad azt a boxot, hogy Mollynak ess, amikor ő tette – nevet fel, én pedig meglököm a vállát.
- Komolyan mondom, Harry, hagyd őt békén. Kérlek – teszem hozzá, hogy enyhítsek a hangulaton.
- Az apámmal él, kiérdemeltem a jogot, hogy gúnyolódjak vele – mosolyog rám, mire felnevetek. Ahogy kisétálunk az épületből, úgy döntök, most vagy soha.
- Ha már apukádról beszélünk… – ránézek, és máris feszült. – Ott voltam ma. Az irodájában, elintézett nekem egy interjút holnap a Vance-nál. Hát nem nagyszerű?
- Hogy mi? – gúnyolódik. Tessék, itt is vagyunk.
- Elintézett nekem egy interjút. Ez egy remek lehetőség nekem, Harry – könyörgöm a megértéséért.
- Rendben – sóhajt fel.
- Van még valami – teszem hozzá.
- Persze, hogy van…
- Meghívott az esküvőre jövőhétvégén… vagyis minket. Meghívott minket az esküvőre – dadogom, mire haragos pillantást vet rám.
- Nem, én nem megyek. A vitának vége – fordul el, hogy elsétáljon tőlem.
- Várj, csak hallgass meg. Kérlek? – a csuklójáért nyúlok, de elrántja.
- Nem. Tényleg ki kellene maradnod ebből, Louis, nem viccelek. Törődj a saját rohadt dolgoddal – csattan fel, mire összerándulok.
- Harry… – mondom még egyszer, de figyelmen kívül hagy. Elsétál a parkoló felé. Lábaim megdermedtek, megakadályozva, hogy kövessem őt.
Figyelem, ahogy fehér autója kiáll a parkolóból. Túlreagálja, én pedig nem fogom tetézni. Egy kis időre van szüksége, hogy lenyugodjon, mielőtt újra beszélünk. Tudtam, hogy nem akar majd menni, de reméltem, hogy legalább megbeszéljük. Kit akarok becsapni? Csak két napja kezdtük ezt a „több” dolgot. Nem tudom, miért várom folyton azt, hogy a dolgok annyira másak lesznek. Bizonyos szempontból másak, Harry többnyire kedvesebb velem, és nyilvánosan megcsókolt, ami igazán meglepő volt. Azonban Harry alapvetően még mindig Harry, aki makacs és viselkedési problémája van. Sóhajtva a vállamra veszem a táskámat, majd visszasétálok a szobámba.
Tristan törökülésben ül a padlón a tévét bámulva, amikor belépek a szobába.
- Hol voltál tegnap éjszaka? Nem szokásod kimaradni egy sulis éjszakán, fiatalember – ugrat, mire játékosan a szememet forgatom.
- Én… kint voltam – mondom neki. Nem tudom, hogy el kellene-e árulnom neki, hogy Harryvel maradtam.
- Harryvel – teszi hozzá, én pedig elnézek. – Tudom, hogy igen, elkérte tőlem a számodat, aztán elhagyta a bowling pályát, és nem jött vissza – jelenti ki.
- Ne mondd el senkinek, én magam sem tudom igazán, hogy mi van most – felelem. Megígéri, hogy senkinek nem mond semmit.
A délután további részét azzal töltjük, hogy róla és Steph-ről beszélünk, mielőtt Steph átjön, hogy Tristan elvihesse őt vacsorázni. Mikor megérkezik a szobába, Tristan megcsókolja őt, amint kinyitja neki az ajtót, a kezét fogja, miközben Steph beszélget velem egy kicsit és egész végig mosolyog rá. Mikor elmennek, azon találom magam, hogy Harryn gondolkozom. Miért nem tud Harry ilyen lenni velem? Órák óta nem hallottam felőle semmit, de nem akarok az lenni, aki először ír neki. Jelentéktelen dolog tudom, de nem érdekel. Befejezem a tanulást, aztán összeszedem a cuccaim a zuhanyzáshoz, a telefonom pedig rezegni kezd, ahogy elérem az ajtót. A szívem megugrik, amint meglátom Harry nevét.
*Velem maradsz ma este?* Írja az üzenet. Órák óta nem szólt hozzám, de azt akarja, hogy vele maradjak? Megint?
*Miért? Hogy bunkó lehess velem?* Válaszolom. Látni akarom őt, de még mindig bosszús vagyok.
*Úton vagyok, készülj el.* Küldi ő. A szememet forgatom parancsolgató hangnemén, de nem tehetek róla, izgatott vagyok, hogy látom őt.
Lefutok, és lezuhanyozom, így majd nem kell még egyszer a diákszövetségi házában. Mire befejezem, alig van időm, hogy összeszedjem a ruháimat holnapra. Rettegek, hogy buszoznom kell egészen a Vance-ig, ez egy harminc perces út. Szépen összehajtogatom a ruháimat és beteszem őket a táskámba, amikor Harry kinyitja az ajtót, kopogás nélkül természetesen.
- Kész vagy? – kérdezi, majd elveszi a telefonomat az öltözködő asztalomról. Bólintok, és táskámat a vállamra véve követem őt kifelé. Csendben sétálunk az autójához, remélem, az este további része nem így fog eltelni.

2014. augusztus 8., péntek

Chapter 58

Sziasztok! :)
Úgy alakult, hogy mégsem mentem Pestre, úgyhogy hoztam a részt nektek. Nem is tudom, mit mondhatnék róla... szerintem aranyos fejezet. Élvezzétek ki, őket ismerve úgyis nemsokára összevesznek. A következő meg valamikor jövőhét elején jön, kedd környékén, legalábbis így tervezem, igyekszem betartani.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 58

Miután néhány percig Harry karjaiban fekszem, elkezdek a beleegyezésemen gondolkozni, hogy Harryvel maradok ma este.
- Nincsenek nálam a könyveim vagy a fogkefém. És még nem is zuhanyoztam – mondom neki. Ő felsóhajt és felül, elengedve engem.
- A könyveidet összeszedhetjük reggel, az első órád előtt, vagy most is elmehetünk értük, amennyiben visszajössz velem. Megígérted – emlékeztet engem egy mosollyal. Ajkai találkoznak az állkapcsommal, csókokat szórva rá fel és le. Ajkainak érzése a bőrömön elhomályosítja a józan eszemet, pontosan tudja, mit csinál.
- És mi lesz a zuhanyzással? – emlékeztetem őt.
- Lezuhanyozhatsz itt, a folyosó végén.
- Egy diákszövetségi házban? Ki tudja, ki fog bejönni.
- Egy, az ajtó zárható, és kettő, nyilvánvalóan elkísérnélek – jegyzi meg. Összeráncolom a homlokom hangsúlyán, de úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom.
- Rendben. Most szeretnék lezuhanyozni, mielőtt túl késő lesz.
Bólint, majd feláll, hogy a farmeréért nyúljon. Kimászom az ágyból, és ugyanígy teszek, otthagyva a bokszeremet. Nem tetszik az ötlet, hogy megint ezeket a ruhákat vegyem fel holnap, de mivel Harry reggel el fog vinni a szobámba, majd akkor átöltözöm.
- Bokszer nélkül? – vigyorog, mire a szememet forgatom.
- Van samponod? Még fésűm sincs – kezdek aggódni mindazon dolgokra gondolva, amik nincsenek itt nálam. – És fültisztító? Fogselyem? – folytatom.
- Nyugi, van fültisztítónk és fogselymünk. Valószínűleg még extra fogkefénk is van, és tudom, hogy van egy vagy két fésű. Talán még extra bokszerek is vannak, minden méretben, ha akarsz egyet – tájékoztat.
- Bokszerek? – kérdezem, mielőtt rájövök, hogy úgy érti, olyan bokszerek, amiket más srácok hagytak itt. – Mindegy – mondom, mielőtt megmagyarázhatná. Remélem, Harrynek nincs semmilyen furcsa kollekciója lányok bugyijából és srácok bokszereiből, akikkel már lefeküdt.
Elvezet a fürdőszobába, kényelmesebben érzem itt magam, mint képzeltem, csak azért, mert már jó néhány alkalommal voltam ebben a fürdőben. Harry megnyitja a vizet, majd áthúzza fején a pólóját.
- Mit csinálsz? – kérdezem.
- Zuhanyozom?
- Ó, azt hittem, én tusolok először.
- Lezuhanyozhatsz velem – mondja lazán.
- Uhm… nem! Nem fogok – nevetek fel. Nem zuhanyozhatok le vele.
- Miért nem? Már láttalak, és te is engem. Mi olyan nagy dolog ebben? – nyögi.
- Nem tudom… csak nem akarok – tudom, hogy már látott engem meztelenül, de egy zuhanyzás együtt olyan bensőségesnek tűnik. Bensőségesebb, mint amit az előbb csináltunk.
- Rendben. Akkor menj először te – hangjában van egy kis él. Édesen elmosolyodom, és figyelmen kívül hagyom fanyar hangsúlyát, majd levetkőzöm. Szemei végigpásztázzák a testemet, aztán elnéz. Kezemmel benyúlok a függöny mögé, hogy megnézzem a víz hőmérsékletét, majd belépek. Harry csendben marad, miközben bevizezem a hajamat. Túl csendes.
- Harry? – szólok neki. Elhagyta a fürdőszobát?
- Igen?
- Azt hittem, talán elmentél – vallom be. Egy kicsit elhúzza a függönyt, és bedugja göndör fejét.
- Nem, még mindig itt vagyok.
- Valami baj van? – kérdezem tőle. Megrázza a fejét válaszul, de nem mond semmit. Tényleg duzzog, mint egy gyerek, mert nem fogok vele zuhanyozni? Majdnem mondom neki, hogy csatlakozzon hozzám, de azt akarom, hogy megértse, nem kaphatja meg mindig, amit akar. Feje eltűnik a zuhanyzóból, én pedig hallom őt leülni a wc-re.
A samponnak és a tusfürdőnek is erős férfias illata van, hiányzik az én vanília samponom, de erre az egy éjszakára rendben van. Valószínűleg több értelme lett volna, ha Harry velem maradt volna a szobámban, de Tristan ott lenne, és kínos lenne mindent elmagyarázni, illetve nem tudom elképzelni, hogy Harry olyan gyengéd lenne, ha Tristan körülöttünk lenne. A gondolat zavar, de elűzöm.
- Tudnál adni nekem egy törülközőt? – kérdezem, majd elzárom a vizet. – Vagy kettőt, ha van elég – szeretem, ha két törülközőm van, egyik a hajamnak, és egyik a testemnek. Keze átnyúl a függönyön két törülközőt tartva, megköszönöm neki, ő pedig motyog valamit, amit nem értek.
Lehúzza a farmerét, miközben megtörülközöm, aztán újra megnyitja a vizet. Önkéntelenül is meztelen testét bámulom, ahogy belép a zuhanyzóba. Vele kellett volna tusolnom, nem azért, mert duzzog, hanem mert tényleg akarom.
- Visszamegyek a szobádba – mondom neki. Amúgy is figyelmen kívül hagy. Visszarántja a függönyt, amitől a gyűrűi megkarcolják a rudat.
- Nem, nem mész.
- Mi a problémád? – csattanok fel. Idegesít most.
- Semmi, csak nem fogsz visszamenni egyedül. Harminc srác lakik itt, nem kellene a folyosókon csatangolnod.
- Van még valami, azóta duzzogsz, hogy azt mondtam, nem zuhanyozhatsz velem.
- Nem… nem duzzogok.
- Mondd el, miért, vagy kimegyek ebben a törülközőben – fenyegetőzöm, tudva, hogy valójában sosem tenném meg. Szemei összeszűkülnek, majd kinyúl a kezemért, hogy megállítson engem, kifröcskölve a vizet a padlóra.
- Csak nem szeretem, ha nemet mondanak nekem – hangja halk, de sokkal lágyabb, mint pillanatokkal ezelőtt volt.
Képzelem, hogy amikor ilyen dolgokról van szó, Harry alig, vagy soha, nem hallja azt a szót, hogy nem. Az elmém azt mondja, hogy feleljem azt, szokjon hozzá, de eddig a pontig még nem mondtam neki nemet. Amint megérint, azt teszem, amit csak akar.
- Nos, nem vagyok olyan, mint a többi ember, Harry – csattanok fel. Féltékenységem felülmúlja az iránta való bosszúságomat. Egy kis mosoly játszik az ajkain, miközben a víz lecsorog az arcán.
- Tudom, Lou. Tudom – behúzza a függönyt, én felveszem a ruháimat, aztán elzárja a vizet. – Felveheted néhány ruhámat az alváshoz – mondja nekem, mire bólintok. Alig hallom őt, mert túlságosan is az előttem lévő csillogó testére fókuszálok. A törülközővel megdörzsöli a haját, összevissza állva hagyja az egész fején, aztán dereka köré tekeri a törülközőt. A fehér anyag olyan alacsonyan lóg a csípőjén, úgy néz ki, mint a tiszta szex. Olyan érzésem van, mintha húsz fokkal emelkedett volna a hőmérséklet a fürdőszobában. Lehajol, kinyitja a szekrényt, elővéve egy fésűt, és a kezembe teszi.
- Gyere – mondja, én pedig megrázom a fejem, megpróbálva eltüntetni a piszkos gondolatokat a fejemből. Végigsétálunk a folyosón, majd bekanyarodunk a sarkon, mikor egy magas szőke srác majdnem nekem jön… Felnézek az arcára, és megborzongok.
- Nem láttalak már egy ideje – dorombolja, nekem pedig hányingerem lesz.
- Harry – nyüszítem, mire megfordul, csak egy pillanat kell neki, hogy emlékezzen, ez ugyanaz a srác, aki megpróbált korábban rám hajtani.
- Tűnj a közeléből, Neil – csattan fel, Neil pedig elsápad. Biztosan nem látta Harryt, mielőtt befordult a sarkon.
- Az én hibám, Styles – feleli Neil, majd elsétál.
- Köszönöm – suttogom Harrynek. Kezét az enyém köré kulcsolja, és kinyitja az ajtaját.
- Még a szart is ki kellene vernem belőle, igaz? – mondja Harry, miközben helyet foglalok az ágyon.
- Nem! Nem kellene – könyörgöm. Nem tudom megmondani, hogy komolyan gondolja-e, de nem akarom megtudni. Elveszi a távirányítót a komódjáról és bekapcsolja a tévét, mielőtt kihúzza a fiókot, hogy nekem dobjon egy pólót és egy bokszert. – Lehetne, hogy azt a pólót vegyem fel, amit ma viseltél? – észre sem veszem, milyen furcsának hangzik ez, amíg a szavak ki nem jönnek a számból.
- Mi? – vigyorogja.
- Én… nos… mindegy. Nem is tudom, mit mondtam – hazudom. A piszkos pólódat akarom hordani, mert jó illata van? Furcsának és őrültnek hangzik. Felkuncog, majd felveszi a pólót a padlóról, és hozzám sétál.
- Tessék, babe – mondja, ahogy nekem adja a használt pólót. Örülök, hogy nem hozott még jobban zavarba, de egy kicsit még mindig hülyének érzem magam.
- Köszi – csiripelem, aztán leveszem a kék pólómat, hogy kicseréljem az övével. Olyan csodás illata van, mint ahogyan tudtam, hogy ilyen lesz. Szemei ellágyulnak, ahogy rám néz.
- Gyönyörű vagy – mondja, majd elnéz. Olyan érzésem van, hogy nem akarta hangosan kimondani a szavakat, amitől még jobban dagad a szívem. Rámosolygok, és egy lépést teszek felé.
- Ahogy te is – bókolok én, mire elpirul.
- Elég ebből – nevet fel. – Mikor kell felkelned reggel? – kérdezi, majd leül az ágyra, válogatva a tévécsatornák között.
- Ötkor, de majd beállítom a saját ébresztőmet.
- Ötkor? Reggel ötkor? Mikor van az első órád, kilenckor? Miért kelsz fel olyan korán?
- Nem tudom, csak hogy elkészüljek, gondolom? – húzom végig a fésűt a hajamon.
- Nos, keljünk fel hétkor, a testem nem működik hét óra előtt – mondja nekem, mire felnyögök. Harry és én annyira különbözőek vagyunk.
- Hat harminc? – próbálok kiegyezni.
- Rendben, hat harminc – egyezik bele.
Az este további részét azzal töltjük, hogy random tévé show-kat nézünk, mielőtt Harry elalszik fejével az ölemben, ujjaim beletúrnak a hajába. Lecsúszok, majd mellé fekszem, próbálva nem felébreszteni őt.
- Lou? – nyögi, kezei pedig maga elé mozdulnak, mintha engem keresne.
- Itt vagyok – suttogom mögüle, ő a másik oldalára fordul és karjaival átölel, mielőtt ismét elalszik. Azt mondja, jobban alszik, amikor vele vagyok, ez rám is igaz ugyanúgy.

A következő reggel hat harminckor megszólal az ébresztőm, és körbe rohangálok, hogy megpróbáljam felvenni a tegnapi ruháimat, hogy felkeltsem Harryt, illetve hogy felöltözzön. Olyan nehéz őt felébreszteni. Idegesnek és felkészületlennek érzem magam, de 7:15-re a szobámhoz érünk, rengeteg időt adva nekem, hogy átöltözzek, megfésüljem a hajam és újra megmossam a fogam. Tristan végig alszik, amíg mi ott vagyunk, és megakadályozom Harryt, hogy egy pohár vizet öntsön a fejére, hogy felébressze őt. Harry egy durva megjegyzést sem tesz, miközben felveszem az egyik bő nadrágomat és egy egyszerű zöld pólót.
- Látod, még csak nyolc óra, még van húsz percünk, mielőtt el kell indulnunk a kávéházba – henceg Harry.
- Nekünk?
- Ja, gondoltam, veled mennék? Ha nem, az is jó – mondja, majd elnéz.
- Nem, persze, hogy okés – csak nem vagyok hozzászokva ehhez az akármihez, ami megváltozott köztünk. Jó lesz, hogy nem kell elkerülnöm Harryt, vagy azon aggódnom, hogy beleütközöm. Mit fog gondolni Liam? El fogjuk egyáltalán mondani Liamnek? – Mit kellene csinálnunk a húsz percünkkel? – mosolyodom el.
- Van néhány ötletem – ajkai egy vigyorra húzódnak, és magához húz.
- Tristan itt van – emlékeztetem őt, miközben a fülem alatt lévő bőrt szívja.
- Tudom, csak csókolózunk – nevet fel, majd ajkait az enyémekhez nyomja.
Elmegyünk, mielőtt Tristan felébredne, Harry pedig felajánlja, hogy hozza a táskámat, ami egy szép, de váratlan gesztus.
- Hol vannak a te könyveid? – kérdezem tőle.
- Nem hordom őket, csak kölcsönkérek egyet mindennap, minden órán. Megment attól, hogy ilyeneket kelljen cipelnem – mondja, aztán a táskámra mutat, ami a vállán van. A szememet forgatom, és nevetek rajta.
Mikor elérjük a kávéházat, Liam a téglafalnak dőlve támaszkodik, és meglepettnek tűnik, hogy Harryt és engem együtt lát. Megajándékozom egy „később mindent megmagyarázok” pillantással, ő pedig elmosolyodik.
- Nos, jobb, ha megyek, van néhány órám, amit át kell aludnom – mondja Harry, mire bólintok. Nem vagyok biztos benne, meg kellene-e őt ölelnem? Ledobja a táskámat, aztán karjával átöleli a derekamat, a mellkasához húzva, mielőtt megcsókol. Nem vártam, hogy ez fog következni. Visszacsókolom, majd elenged. – Később találkozunk – vigyorogja, és Liamre néz. Ez nem lehetne még kínosabb. Liam álla gyakorlatilag a padlón van, én pedig zavarban vagyok Harry merész lépésétől.
- Uhmm… bocs emiatt – általában nem igazán érdekel a nyilvános érzelem-kimutatás. Natalie és én soha nem csináltunk semmi ilyesmit, kivéve, amikor próbáltam megcsókolni őt a bevásárlóközpontban, hogy kiverjem Harryt a fejemből. – Sok mondanivalóm van neked – pirulok el, Liam pedig felveszi a táskámat.

2014. augusztus 5., kedd

Chapter 57

Sziasztok! :)
Nem is tudom, mit mondjak erről a részről. Mielőtt kiteszem őket, mindig átolvasom, és most még a hatása alatt vagyok, szóval nem találok szavakat. De előre szólok, aki nem szereti annyira részletesen a +18-as dolgokat, az ne nagyon olvassa el. Mondjuk van ilyen ember? :D Alig várom a reakcióitokat, bár gondolom, hogy mik lesznek :D Jaj, és már mióta meg akartam köszönni, hogy több mint félszáz feliratkozott van, nagyon örülök neki, hogy ennyien (meg még többen is) szeretitek ezt a történetet ♥ A következő pedig szerintem hétvége körül jön, de nem biztos, mert valószínűleg Pesten leszek péntektől. Lehet, később a kommentekben pontosabban meg tudom majd mondani. Mindenesetre igyekszem minél előbb hozni.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 57

Harry ujjai feljebb húzzák a pólómat, amitől felgyorsul a légzésem. Egy mosoly kúszik gyönyörű arcára, ahogy figyelmes lett rá.
- Egy érintés, és máris zihálsz – suttogja rekedtes hangján. Előre hajol, elmozdítva lábaimat az öléből, így száját a nyakamhoz tudja tenni. Nyelve egy csíkot húz le a nyakamon, én pedig reszketek. Ujjaimat fürtjei közé temetem, és megrándulok, ahogy megcsípi a bőröm. Egyik keze a lábaim közé csúszik, de megfogom a csuklóját, hogy megállítsam őt. – Mi a baj? – leheli.
- Semmi… csak gondoltam, ezúttal én csinálnék neked valamit? – nézek el. Ujjai közrefogják az államat, így kényszerítve vagyok, hogy szemkontaktust létesítsek vele. Megpróbálja elrejteni önelégült mosolyát, de én rajtakapom.
- És mit szeretnél csinálni nekem?
- Nos… azt gondoltam, hogy, tudod, amit múltkor mondtál? – nem tudom, miért vagyok ilyen szégyenlős a szavakkal, amikor Harry bármit és mindent kimond, amit gondol, de a szó, hogy „szopás” nincs az én szókincsemben.
- Le akarod szopni a farkam? – kérdezi egyértelműen meglepetten. Hivatalosan is meg vagyok rettenve. Mégis valahogy felizgultam.
- Uhm… igen. Úgy értem, ha akarod? – remélem, a kapcsolatunk előrehaladtával képes leszek kimondani neki ezeket a dolgokat.
- Persze, hogy akarom, azóta akarom az ajkaidat körülöttem, hogy először megláttalak – feleli.  Nyers megjegyzése furcsán hízelgő. – De azért biztos vagy benne? Láttál már valaha is… egy faszt ezelőtt? – tudom, hogy tudja erre a választ, talán csak megpróbál emlékeztetni?
- Természetesen láttam. Nekem is van egy, nem? És képeken is láttam, meg egyszer rányitottam a szomszédra, miközben egy olyan filmet nézett – mondom neki, mire elfojt egy nevetést. – Ne nevess ki, Harry – figyelmeztetem.
- Nem nevetlek ki, bébi, sajnálom. Csak sosem találkoztam senkivel, akinek ilyen kevés tapasztalata van. De ez egy jó dolog, esküszöm. Néha az ártatlanságod egyszerűen megőrjít. Ezzel azt is mondom, hogy nagyon beindít, hogy én vagyok az egyetlen, aki miatt elélveztél, magadat kivéve – nem nevet ezúttal, amitől jobban érzem magam.
- Oké… akkor kezdjük – kérem. Elmosolyodik, és végighúzza nagyujját az arcomon.
- Nagyon pimasz, tetszik – mondja, miközben feláll.
- Hova mész? – kérdezem, mire elmosolyodik.
- Sehova, csak leveszem a nadrágomat.
- Én akartam azt csinálni – biggyesztem le az ajkamat, ő pedig felkuncog, és visszahúzza a nadrágját.
- Tessék, babe – teszi csípőjére a kezeit. Elmosolyodom, majd előrelépek, hogy lehúzzam a nadrágját. Le kellene húznom a bokszerét is? Harry hátralép, és az ágyhoz teszi a sarkait, mielőtt leül. Letérdelek előtte, ő pedig vesz egy mély lélegzetet. – Gyere közelebb, babe – közelebb csúszok, kezeimet behajlított térdeire teszem. – Jól vagy? – kérdezi óvatosan. Bólintok, aztán a könyökeimnél fogva felemel. – Csak csókolózzunk egy percre? – javasolja, miközben magára húz. Megkönnyebbülök, még mindig meg akarom tenni, csak szükségem van egy percre, hogy összeszedjem magam, és a csókolózásra, ami jobban el fog lazítani.
Harry megcsókol, először lassan, de másodperceken belül felépül az elektromosság, ami átveszi az uralmat bennem. Megmarkolom karjait, melyek kemények ujjbegyeim alatt, aztán előre-hátra ringatózom az ölében. A vékony bokszerében lévő dudor megnő, én pedig gyengéden beletúrok a hajába. Bárcsak levettem volna a nadrágomat, hogy most érezhessem őt magam alatt… Meg vagyok lepődve a saját gondolataimon, miközben lenyúlok, és megfogom őt bokszeren keresztül.
- Baszki, Lou. Ha tovább csinálod ezt, megint a bokszerembe fogok élvezni – nyögi, mire megállok, lemászom róla, aztán ismét letérdelek.
- Vedd le a farmered – utasít, én pedig bólintok, mielőtt kigombolom és lecsúsztatom a lábaimon. Bátornak érezve magam, áthúzom a fejemen a pólómat, majd félredobom. Harry fogai közé veszi ajkát, miközben visszahelyezkedem előtte. Ujjaimmal megfogom bokszere övrészét és meghúzom, ő felemelkedik az ágyról egy kicsit, hogy lehúzhassam róla.
Érzem, hogy a szemeim kitágulnak, és hallom a saját zihálásomat, ahogy Harry férfiassága a szemem elé tárul. Wow, nagy. Sokkal nagyobb, mint vártam. Hogyan fogom én ezt egyáltalán a számba venni? Néhány másodpercig bámulom, amíg oda nem nyúlok, és meg nem érintem a mutatóujjammal. Harry felkuncog, ahogy farka kissé megmozdul, majd visszamegy.
- Hogyan… úgy értem… mit kellene először tennem? – dadogom. Meg vagyok rémülve a méretétől, de meg akarom csinálni ezt.
- Megmutatom, tessék… fogd közre az ujjaiddal, mint múltkor – mondja nekem. Ujjaim körülfogják őt, és egy kicsit megmozgatom őket. A bőr, ami fedi őt, puhább, mint vártam. Enyhén megszorítom, majd lassan fel-és lemozgatom a kezem.
- Így? – kérdezem, mire Harry bólint, mellkasa emelkedik és süllyed.
- Most… csak vedd be a szádba. Nem az egészet, nos, ha tudod… de csak annyit vegyél be, amennyit tudsz – utasít. Veszek egy mély levegőt, és lehajolok. Kinyitva a számat, beveszem őt, de csak körülbelül félig. Harry felszisszen, kezeit a vállaimra teszi. Kissé visszahúzódom, és érzek valami sósat. Ez már az élvezete? Az íz eltűnik, én pedig fel-le mozgatom a fejemet. Valamilyen ösztön, amit nem ismertem, azt mondja, hogy a nyelvemet is mozgassam közben. – Szent szar. Igen, úgy – nyögi Harry, mire megismétlem a mozdulatot. Fogása a vállamon szorosabb lesz, és a csípője felfelé ringatózik, hogy találkozzon a számmal. Tovább hajolok, majdnem teljes egészében bekapva őt, aztán felpillantok rá. Szemei felfelé néznek, és mennyeien fest. Visszafókuszálok a szopásra, és egy kicsit gyorsabban mozgok. – Használd a kezed a… a többi részen… – zihálja, én pedig engedelmeskedem. Kezeim fel-le mozognak az alsó részén, miközben a szám a felsőn dolgozik. Nagyot szívok, mire újra felnyög. – Baszki… baszki. Louis. Már annyira… annyira közel vagyok – megfeszül. – Ha nem akarod a szádba… akkor… meg kell… állnod.
Felnézek rá, a számban tartva őt. Imádom, ahogy miattam veszíti el az irányítást.
- Francba… folyamatosan… nézz rám – teste megfeszül, ahogy engem figyel. A szempilláimat rebegtetem, elérve a teljes hatást. Harry többször is a nevemet átkozza, és érzek egy enyhe rántást a számban, a meleg, sós folyadék kis adagokban csúszik le a torkomon. Öklendezem, aztán visszahúzódom. Nem volt olyan rossz íze, mint gondoltam, hogy lesz, de határozottan nem volt jó. Kezeit vállaimról az arcomra teszi. – Milyen volt? – ki van fulladva. Felkelek a térdeimről, és leülök mellé az ágyra. Karjaival átölel, fejét pedig a vállamon pihenteti.
- Azt hiszem, jó volt – mondom, mire felnevet.
- Jó?
- Jó volt, mondhatni. Úgy látni téged. És nem volt olyan rossz íze, mint gondoltam – vallom be. Zavarban kellene lennem, amiért éppen most ismertem el, hogy tetszett, de nem vagyok. – Milyen volt neked? – kérdezem idegesen.
- Kellemesen meglepődtem. Ez volt a legjobb szopás, amit valaha kaptam – elpirulok szavain.
- Persze, hogy az volt – nevetek fel. Nagyra értékelem, hogy megpróbál jobb kedvre vidítani tapasztalataim hiánya miatt.
- Nem, tényleg. Ahogy olyan… tiszta vagy, ez csinál velem valamit. És baszki, amikor felnéztél rám…
- Oké! Oké! – szakítom félbe, és leintem őt a kezemmel. Nem akarok újra átélni minden részletet az első alkalmamból, amikor ezt csinálom. Felkuncog, majd gyengéden visszalök a matracra.
- Most engedd meg, hogy olyan jót éreztessek veled, mint te velem – morogja a fülembe, aztán megszívja a bőrt a nyakamon. Keze megfogja a bokszerem tetejét, és lehúzza rólam. – Akarod, hogy leszopjalak és megujjazzalak? – suttogja csábítóan.
- Igen, kérlek – válaszolok, mire elmosolyodik.
- Ahogy kívánod – feleli, majd lehajtja fejét. Nyöszörgök és megint a haját húzom. Sokszor csinálom ezt, de úgy látszik, tetszik neki. – Legközelebb két ujjal próbáljuk – mondja az érzékeny területemnek. A hátam ívben felemelkedik az ágytól, és perceken belül egy teljesen eufórikus állapotba kerülök, Harry nevét mondva, ahogy elélvezem.
 Csendben marad, miközben lefekszik mellém, engedve, hogy élvezzem kábult állapotomat. Miután a légzésem lelassul, felülök, és ujjaimat Harry mellkasára teszem, hogy átrajzoljam a sötét tintát rajta. Óvatosan figyel engem, de nem állít meg.
- Még soha senki nem ért hozzám így – vallja be, én pedig lenyelem az összes kérdést, amit fel akarok tenni neki. A kivallatása helyett megajándékozom őt egy kis mosollyal és egy gyors csókkal a mellkasán. – Velem maradsz ma este? – kérdezi, mire megrázom a fejem.
- Nem lehet, holnap hétfő, és óráink vannak – vele akarok maradni, de nem vasárnap.
- Kérlek.
- Nincs semmilyen ruhám, amit felveszek holnap.
- Vedd fel azokat, kérlek, maradj velem. Csak egy éjszaka, ígérem, hogy időben odaérsz az óráidra.
- Nem tudom…
- Még meg is fogok bizonyosodni róla, hogy ott leszel tizenöt perccel előbb, és hogy elég időd lesz megállni a kávéháznál és találkozni Liammel – feleli, mire eltátom a számat.
- Ezt honnan tudod?
- Figyellek… úgy értem, nem mindig. De többet veszek észre, mint gondolod – mondja nekem, a szívem pedig dagad. Kezdek beleszeretni, erősen és gyorsan.
- Maradok – felelem, de feltartom a kezem, hogy folytassam. – Egy feltétellel.
- Mi az? – mosolyodik el.
- Gyere vissza irodalomra – kérem, mire felhúzza szemöldökét.
- Rendben – elmosolyodom egyszerű válaszán, majd közelebb húz a mellkasához.

2014. augusztus 1., péntek

Chapter 56

Helló! :)
Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, csak az egyéb közösségik elvették az időmet :'D Szóval most már Louis és Harry hivatalosan is együtt vannak, mikor először olvastam, úgy voltam vele, hogy azt hittem, már sosem jutunk el idáig. De szerencsére mégis. És biztosítok mindenkit, hogy az izgalmak még csak ezután jönnek igazán... Inkább nem is mondok többet :D A következő pedig valamikor jövőhéten jön szerintem, de attól függ, mennyire lesz netem, mivel csinálják nálunk a vezetékeket, és így nem mindig van áram. Ha tudok és lesz időm fordítani, akkor persze hozom előbb.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 56

- Mit terveztél a nap hátralévő részére? – kérdezi Harry, miután végül megszakítja a csókunkat. Leül az ágyamra, én pedig csatlakozom hozzá.
- Semmit, csak tanulást – ideges vagyok most, mintha lenne valamilyen mód, ahogy viselkednem kellene, most hogy… többek vagyunk, de fogalmam sincs, milyen mód az.
- Király – mondja, majd nyelvét felső ajkára simítja. Ő is idegesnek tűnik, örülök, hogy nem csak én vagyok az. – Gyere ide – hív Harry, és kitárja karjait. Abban a pillanatban, hogy az ölébe ülök, az ajtó kinyitódik, mire felnyög. Tristan, Steph és Niall lépnek be a szobába. Mindannyian minket bámulnak, én pedig lemászom Harryről és az ágy másik oldalára ülök.
- Szóval most már olyan dugó haverok vagytok? – kérdezi Niall, mire felnyüszítek.
- Nem! Nem vagyunk – válaszolom. Nem tudom, mit kellene mondanom nekik. Várok, hogy Harry mondjon valamit. Csendben marad, ahogy Tristan és Niall elkezd beszélni neki a tegnap esti buliról.
- Úgy tűnik, nem hagytam ki sokat – mondja nekik Harry, mire Niall vállat von.
- Amíg Molly nem adott nekünk egy sztriptíz show-t, teljesen meztelen volt, ott kellett volna lenned – feleli Niall Harrynek. Megborzongok, és Steph felé nézek, aki Tristant bámulja, valószínűleg remélve, hogy nem fogja kommentálni Molly meztelenségét.
- Semmi, amit ne láttam volna már – mosolyogja Harry, mire eláll a lélegzetem, aztán megpróbálom palástolni köhögéssel. Ugye nem azt mondta. Arckifejezése megváltozik, mintha megértette volna, hogy mit is mondott.
Talán ez egy szörnyű ötlet volt, már most kínos, és most hogy mindenki a szobában van, még inkább. Miért nem mondta el nekik, hogy járunk? Járunk mi egyáltalán? Nem igazán értem magam. A vallomása után azt gondoltam, hogy együtt vagyunk, de ténylegesen sosem mondtuk ki. Talán nincs rá szükségünk? Ez a bizonytalanság már most megőrjít, egész idő alatt amíg Natalie-val voltam, soha nem kellett aggódnom az érzései miatt irántam. Soha nem kellett olyan exekkel foglalkoznom, akikkel barátság extrákkal kapcsolatban volt, én vagyok az egyetlen srác Natalie életében, akit valaha is megcsókolt, és őszintén, tetszett úgy. Bárcsak Harry sosem csinált volna semmit más emberekkel, vagy legalább kevesebbel.
- Bowlingozni megyünk, miután átöltözöm, akarsz jönni? – kérdezi Tristan, mire megrázom a fejem.
- Fel kell zárkóznom a tanulásban, alig csináltam valamit hétvégén – mondom neki, majd elnézek, ahogy ennek a hétvégének az emlékei elárasztják a fejemet. Mikor tervezte el ezt Harry, valószínűleg minden előtt, ami megtörtént.
- Jönnöd kellene, vicces lesz – ajánlja Harry, de megrázom a fejem. Tényleg itt kell maradnom, azt reméltem, ő is marad velem. Tristan belép a mosdóba, majd néhány perccel később másik ruhában tér vissza.
- Készen vagytok, srácok? Biztos vagy benne, hogy nem akarsz jönni? – kérdezi tőlem, mire bólintok.
- Biztos – mondom neki. Mindannyian felkelnek, hogy elinduljanak, Harry pedig integet és megajándékoz egy kis mosollyal, mielőtt kilép a szobából. Egy kicsit csalódott vagyok az elköszönése miatt, de mit vártam? Hogy rohanjon hozzám és csókoljon meg, mondja el, hogy hiányozni fogok neki? Felnevetek a gondolaton. Nem tudom, hogy egyáltalán meg fog-e bármi is változni Harry és köztem azon kívül, hogy nem próbáljuk meg aktívan elkerülni a másikat. Túlságosan hozzászoktam ahhoz, ahogyan Natalie-val működtek a dolgok, szóval fogalmam sincs, hogy ez hogyan fog alakulni, és utálom, hogy nincs irányításom minden helyzet felett.
Egy órás tanulás és pihenéssel való próbálkozás után, megfogom a telefonomat, és eldöntöm, hogy írok Harrynek. Várjunk, nincs is meg a száma. Soha nem gondoltam erre ezelőtt, soha nem beszéltünk telefonon vagy SMS-eztünk ezelőtt. Soha nem volt rá szükségünk, ki nem állhattuk egymást. Ez bonyolultabb lesz, mint gondoltam.
Felhívom anyát, hogy megtudjam, mi van vele, és leginkább, hogy lássam, Natalie elmondta-e már neki, hogy mi történt. Hamarosan hazaér a két órás autóútról, és biztos vagyok benne, hogy nem fogja vesztegetni az időt, hogy elmondjon neki mindent. Anya egy egyszerű hellóval veszi fel a telefont, szóval tudom, hogy fogalma sincs még. Mesélek neki arról, hogy próbáltam szerezni egy autót és a lehetséges gyakornoki állásról a Vance-nál. Természetesen emlékeztet rá, hogy már több mint egy hónapja a főiskolán vagyok, és még mindig nem találtam autót. A szememet forgatom és hagyom őt hadd folytassa az áradozását arról, hogy mit csinált múlt héten. A telefonom felvillan, miközben hallgatom őt, így kihangosítom, és elolvasom az SMS-t.
*Jönnöd kellett volna velünk, velem.* Írja az üzenet. A szívem elolvad, ez Harry. Tettetve, hogy hallgatom anyát, néhányszor elmotyogom, hogy „hmm… ó…”, miközben visszaírok neki.
*Maradnod kellett volna.* Küldöm el. A képernyőt bámulom arra várva, hogy válaszoljon.
*Jövök, hogy felvegyelek.* Válaszolja örökkének tűnő idő után.
*Mi? Ne, nem akarok bowlingozni, már ott vagy. Maradj.*
*Már elindultam, legyél készen.*
Követelőző még egy SMS-en keresztül is.
Anya még mindig beszél, nekem pedig fogalmam sincs, hogy miről. Abbahagytam a hallgatást, amint Harry írt.
- Anya, majd visszahívlak – szakítom őt félbe.
- Miért? – hangsúlya meglepett.
- Én, uhm… nos, kiöntöttem a kávét a jegyzeteimre. Mennem kell – hazudom, majd leteszem a telefont. Sietősen a szobába megyek, leveszem magamról Harry pizsamáját, és felkapom az új farmeremet és egy egyszerű kék felsőt. Megfésülöm a hajamat, egész jól néz ki, figyelembe véve, hogy nincs megmosva. Megnézem, hány óra, majd a fürdőbe megyek, hogy megmossam a fogam, mikor visszaérek, Harry az ágyamon vár.
- Hol voltál? – kérdezi.
- Megmostam a fogam – mondom neki, és elteszem a tisztálkodási táskámat.
- Kész vagy? – áll fel, majd felém sétál. Félig azt várom, hogy megölel, de nem teszi. Csak az ajtóhoz megy. Bólintok, aztán felkapom a telefonomat.
Amikor az autójához érünk, halkra veszi a rádiót, miközben vezet. Tényleg nem akarok a bowling pályára menni. Utálok bowlingozni, de vele akarom tölteni az időmet. Nem tetszik, hogy már milyen függőnek érzem magam.
- Mennyi ideig tart szerinted, amíg odaérünk? – kérdezem néhány perc csend után.
- Nem tudom… miért? – néz rám oldalról.
- Nem tudom… nem igazán érdekel a bowling.
- Nem lesz olyan rossz. Mindenki ott van – biztosít engem. Remélem, a mindenkibe nem tartozik bele a részmunkaidős kurva, Molly.
- Gondolom – motyogom, és kinézek az ablakon.
- Nem akarsz menni? – hangja halk.
- Nem igazán, ezért mondtam nemet először – nevetek fel egy kicsit.
- Menjünk akkor valahova máshova?
- Hova? – felizgat, nem tudom, miért.
- Az én házamhoz – ajánlja, mire elmosolyodom és bólintok. Mosolya megnő, megmutatva a gödröcskéket, amiket már annyira megszerettem. – Akkor a házamhoz – nyúl át és teszi kezét a combomra. Bőröm felmelegszik, majd kezemet az övére rakom.
Tizenöt perccel később egy hatalmas diákszövetségi házhoz érkezünk. Azóta nem voltam itt, hogy Harry és én veszekedtünk, mint mindig, és visszasétáltam a kollégiumba. Kicsivel előttem megy, majd felvezet a lépcsőn, jobban ismerem ezt a házat, mint kellene. Egyik srácot sem zavarja, hogy ránk nézzen akár kétszer is, biztosan hozzászoktak már a látványhoz, hogy Harry hazahoz valakit. A gondolatra összeszorul a gyomrom. Abba kell hagynom, hogy így gondolkozzak, mert ez az őrületbe fog kergetni, és nincs semmi, amit tehetek, hogy megváltoztassam.
- Itt vagyunk – mondja Harry, majd kinyitja az ajtaját. Követem őt befelé, aztán felkapcsolja a villanyt, lerúgja magáról a csizmáit a földre. Az ágyához megy, és megveregeti a mellette lévő helyet. Ahogy felé sétálok, legyőz a kíváncsiságom.
- Molly ott volt? A bowling pályán? – kinézek az ablakán, miközben megkérdezem.
- Igen, természetesen ott volt – válaszolja lazán. – Miért?
Leülök a puha ágyra, Harry pedig a bokáimnál fogva húz magához. Felnevetek, és közelebb csúszok, hátam rásimul az ágyra, felemelem a térdeimet, majd lábaimat az ő lábának másik oldalára teszem.
- Csak kíváncsi voltam… – mondom neki, mire elvigyorodik.
- Ő mindig a közelünkben lesz, a csoportunk tagja – tájékoztat, én pedig bólintok. Tudom, hogy buta vagyok, amiért féltékeny vagyok rá, de csak zavar engem. Úgy viselkedik, mintha kedvelne, amikor tudom, hogy nem, és tudom, hogy tetszik neki Harry. Most, hogy mi… akármik is vagyunk, nem akarom, hogy Harry közelében legyen. – Nem aggódsz, hogy megdugom őt, ugye? – megütöm a karját szóhasználata miatt. Szeretem, ahogy a piszkos szavak elhagyják a száját, de nem, amikor Mollyról van szó.
- Nem, vagyis, én… talán. Csak tudom, hogy ezelőtt már igen, és nem akarom, hogy újra megtörténjen – vallom be féltékenységemet. Biztos vagyok benne, hogy ki fog gúnyolni vagy kinevetni, úgyhogy elfordítom a fejemet oldalra. Kezét a térdemre teszi, és finoman megszorítja.
- Nem tennék ilyet… nem most. Ne aggódj miatta, oké? – szavai gyengédek, én pedig hiszek neki.
- Miért nem beszéltél rólunk senkinek? – tudom, hogy csak be kellene fognom a számat, de zavar.
- Nem tudom… nem voltam benne biztos, hogy akarod-e. Ezen kívül, amit csinálunk, az a mi dolgunk. Nem az övék – magyarázza. Válasza sokkal jobb, mint ami képzeltem.
- Azt hiszem, igazad van, azt gondoltam, talán zavarban voltál vagy valami? – mondom, mire felnevet.
- Miért lennék zavarban miattad? Nézz magadra – szemei elsötétülnek, kezét pedig a hasamra teszi. Ujjai felhúzzák a pólómat, és köröket rajzol csupasz bőrömre. Libabőrös leszek, mire elmosolyodik. – Imádom, ahogy a tested válaszol nekem – leheli. Tudom, mi következik, és alig várom.