Chapter 62

Helló! :)

Már tegnap akartam volna hozni az újat, csak nem úgy alakult a napom, de most már itt van. Nem is tudom, mit mondhatnék erről a fejezetről... megint szörnyű a vége. És jól érzitek, drama time jön, ennyit elárulhatok, úgyhogy készüljetek fel. A következőt pedig szerintem megint kedd körül hozom.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 62

Miközben visszasétálok a szobámba, rájövök, milyen bolond voltam, amiért azt vártam Harrytől, hogy más lesz, mint ezelőtt. Jobban tudhattam volna. Tudhattam volna, hogy ez túl jó volt, hogy igaz legyen. Harry megcsókolt Liam előtt, Harry kedves volt és „többet” akart, Harry mesélt nekem a gyerekkoráról. Tudhattam volna, hogy amint a barátai megjelennek, visszatér ahhoz a Harryhez, aki két héttel ezelőtt volt, akit megvetettem.
- Hé, haver, jössz ma este? – kérdezi Tristan, miközben bemegyek a szobába. Steph az ágyán ül, olyan imádattal bámulva őt, ahogy bárcsak Harry bámulna engem.
- Nem, tanulni fogok – mondom neki. Jó tudni, hogy mindenkit meghívtak, mégis Harry nem vette észre, hogy illene engem is meghívni. Valószínűleg így Mollyval lóghat minden zavaró tényező nélkül.
- Ó, ugyan már! Jó buli lesz. Harry ott lesz – mosolyodik el, mire én is kényszerítek egyet az arcomra.
- Tényleg, nem gond. Fel kell hívnom anyámat, hogy megtudjam, mi van vele, és megterveznem a feladataimat jövő hétre.
- Bénaaaa! – ugrat Tristan, majd megfogja a pénztárcáját. – Ahogy gondolod. Egész este kint leszek, szóval, ha bármire szükséged van, szólj – mondja, aztán megölel búcsúzóul.
Felhívom anyámat, és mesélek neki a gyakornoki állásomról, természetesen túl elégedett a csodálatos lehetőségemmel. Kihagyom Harryt a magyarázatból, de megemlítem Kent, csak azt mondom, hogy ő Liam jövendőbeli mostohaapja, ami igaz. Érdeklődik Natalie-ról és rólam, de kitérek kérdései elől. Miután hallgatom, ahogy az új munkatársáról beszél, akiről úgy hiszi, hogy viszonya van a főnökével, letesszük a telefont. Gondolataim azonnal visszatérnek Harryhez, mint mindig. Az életem sokkal egyszerűbb volt, mielőtt találkoztam Harryvel, és most utána… komplikált és stresszes, én pedig vagy nagyon boldog vagyok, vagy van ez az égető érzés a mellkasomban, amikor rá és Mollyra gondolok.
Meg fogok őrülni, ha csak itt ülök, és még csak hat óra, mire feladom a tanulással való próbálkozást. Talán elmehetnék sétálni? Tényleg több barátra van szükségem. Megfogom a telefonomat, és felhívom Liamet.
- Szia, Louis! – hangja barátságos, és enyhíti a Harry és Molly miatti aggodalmam.
- Szia, Liam, elfoglalt vagy? – kérdezem tőle.
- Nem, csak a meccset nézem. Miért, valami baj van?
- Nem, csak gondoltam, talán átmehetnék és lóghatnánk együtt… vagy talán, ha anyukád nem bánja, behajtanám rajta azokat a sütőleckéket – nevetek fel.
- Persze, természetesen átjöhetsz, tudom, hogy anya imádná, szólok neki, hogy jössz – feleli.
- Oké, nincs fél órán belül busz, de ott leszek, amint tudok – mondom neki.
- Busz? Ó, igen, elfelejtettem, hogy még nem találtál autót. Megyek és felveszlek.
- Nem, tényleg nem gond. Nem zavar a buszozás, nem akarom, hogy megtedd ezt miattam.
- Louis, kevesebb, mint tíz mérföld az út. Indulok – mondja, én pedig végül beleegyezem.
Megfogom a pénztárcámat, és még egyszer utoljára megnézem az időt a telefonomon. Természetesen Harry nem írt vagy hívott. Utálom, hogy úgy érzem, függök tőle, amikor nyilvánvalóan nem függhetek tőle. Liam megérkezik, hogy felvegyen, én pedig kikapcsolom a telefonomat. Ha bekapcsolva hagyom, meg fogok őrülni, hogy minden percben megnézzem. Csak itt kellene hagynom. A szekrényem tetejére rakom, mielőtt kisétálok és bezárom az ajtómat. Leülök a járdaszegélyre, és várom Liamet, hogy felvegyen. Percekkel később megérkezik, dudál egyet, amitől leugrok a járdaszegélyről meglepettségemben, majd mindketten felnevetünk, miközben beszállok az autóba.
- Anya meg van őrülve a konyhában, szóval készülj fel egy nagyon részletes sütőleckére – nevet fel.
- Tényleg? Imádom a részleteket! – viccelődöm.
- Tudom, hogy szereted, hasonlóak vagyunk ebben – mondja nekem, aztán bekapcsolja a rádiót. Meghallom az egyik kedvenc dalom ismerős dallamát.
- Felhangosíthatom? – kérdezem, mire bólint.
- Szereted a The Fray-t? – kérdezi meglepett hangon.
- Igen. Ők a kedvenc bandám. Imádom őket. Te szereted őket?
- Igen! Ki nem? – nevet fel. Majdnem elmondom neki, hogy Harry nem, de úgy döntök, mégsem.
Amikor megérkezünk a házhoz, Ken egy barátságos mosollyal üdvözöl minket az ajtónál. Remélem, nem várta, hogy Harry velem jön. Nem látok csalódottságot az arcán, úgyhogy visszamosolygok.
- Karen a konyhában van. Belépés csak a saját felelősségedre – nevet fel.
Nem viccelt. Karen az egész konyhaszigetet telepakolta serpenyőkkel, keverőtálakkal és még sok más dologgal, amikről fogalmam sincs, hogy mik.
- Louis! Éppen előkészítek mindent! – mosolyodik el.
- Van bármi, amiben segíthetek? – kérdezem.
- Nem, ebben a pillanatban nincs. Majdnem kész vagyok… És kész.
- Remélem, nem szóltam túl későn, hogy jövök – mondom neki.
- Ó, dehogy, kedves, mindig szívesen látunk itt – biztosít, én pedig tudom, hogy komolyan gondolja. Ad egy kötényt, hogy vegyem fel. Liam a padon ül, és beszélget velünk pár percig, amíg Karen megmutatja nekem a muffin készítéshez szükséges összetevőket. Beleöntöm őket a keverőbe, és lassú fokozatra állítom.
- Már most úgy érzem magam, mint egy profi pék – nevetek fel, majd Liam áthajol, kezével letörölve az arcomat.
- Bocs, volt egy kis liszt az arcodon – pirul el, mire elmosolyodom.
- Semmi gond – mondom neki, aztán visszatérek ahhoz, hogy a muffin tésztát beleöntsem a tepsibe.
Liam elhagyja a konyhát, hogy befejezze a focimeccsét. Karen és én beborítjuk cukormázzal a muffinjainkat, én pedig elégedett vagyok az enyéimmel. A habzsákot használva egy „L” betűt nyomok az egyik tetejére, és félreteszem Liamnek. Karen szakszerűen virágokat és füvet formáz az ő muffinjaira.
- Legközelebb sütiket fogunk csinálni – mosolyodik el, majd a muffinokat egy tálcára helyezi.
- Nekem jól hangzik – mondom neki, és beleharapok a muffinomba.
- Hol van Harry ma este? – kérdezi Karen, lassan megrágom a sütimet, mielőtt válaszolok.
- Az ő házában van – felelem egyszerűen. Lágyan a homlokát ráncolja, de nem erőlteti a témát. Liam ismét csatlakozik hozzánk a konyhában, Karen pedig eltesz néhány muffint Kennek.
- Ez a muffin az enyém? – kérdezi Liam, és feltartja a kacskaringós L betűvel díszített muffint.
- Igen, még dolgoznom kell a díszítési képességeimen – nevetek fel, majd beleharap egy nagyot.
- Jó íze van – mondja teli szájjal. Felkuncogok, ő pedig megtörli a száját.
Eszem még egy muffint, míg Liam a meccsről beszél. Gondolataim megint Harryhez kalandoznak el, és kibámulok az ablakon.
- Jól vagy? – szakít ki a gondolataimból Liam.
- Igen, sajnálom. Figyeltem… először – mosolyodom el bocsánatkérően.
- Semmi gond. Harryről van szó?
- Igen… honnan tudod? – ugratom.
- Hol van?
- A diákszövetségi házában, buli van ma este, és nem mondta el nekem. Találkozott a barátaival, és azt mondta, „majd találkozunk, Louis”, amikor elköszönt tőlem. Úgy érzem magam, mint egy idióta, még elismételve is ezt, tudom, milyen idiótán hangzom, de ez az őrületbe kerget. A lány, Molly, akivel régebben kavart, minden alkalommal és most vele van, és nem mondta el nekik, hogy mi… akármik is vagyunk – veszek levegőt.
- Nektek nem járnotok kellene? – kérdezi Liam.
- De… nos, én is így gondoltam, de most már nem tudom.
- Miért nem próbálsz meg beszélni vele? Vagy elmenni a buliba? – javasolja, mire felnevetek.
- Nem mehetek el csak úgy a buliba.
- Miért nem? Voltál már ezelőtt a bulijaikon, Harry és te úgymond jártok vagy akármi is ez, és a szobatársad ott lesz. Én mennék, ha a helyedben lennék.
- Tényleg? Tristan meghívott, de nem tudom – menni akarok, csak hogy lássam, Harry Mollyval van-e, de hülyén érzem magam, ha csak úgy felbukkannék ott.
- Szerintem menned kellene.
- Jössz velem? – kérdezem.
 - Ó, nem, nem. Sajnálom, Louis. Barátok vagyunk, de nem – nevet fel, én pedig csatlakozom hozzá. Tudtam, hogy nem fog jönni, de azért megérte megkérdezni.
- Azt hiszem, megyek. Legalább, hogy beszéljek vele – döntöm el.
- Jó, de először én letörölném a lisztet az arcodról – nevet fel, mire gyengéden meglököm a karját.
Egy kicsit tovább maradok, hogy Liammel lógjak, nem akarom, hogy azt gondolja, csak arra használtam, hogy elvigyen a bulira, még akkor is, ha tudom, hogy nem gondolná ezt.
- Sok szerencsét, hívj, ha kellek – mondja, miközben kiszállok az autóból. Miután elhajt, eszembe jut, hogy a szobámban hagytam a telefonomat, hogy elkerüljem a Harry iránti aggódást, mégis itt vagyok a házánál.
Egy csapat hiányosan öltözött lány áll a kertben, és furcsán néznek rám. Végignézek a ruhámon. Egy farmert és egy kardigánt viselek, a hajam rendezetlen. Mi a fenét gondoltam, hogy idejövök? Lenyelem az aggodalmam, és bemegyek. Nem látok egy ismerős arcot sem, kivéve Tessát, aki csak melltartót és alsóneműt visel. Egy sráccal van, akit még soha nem láttam ezelőtt, és éppen a testéről iszik piát. Átsétálok a konyhán, valaki pedig a kezembe ad egy alkohollal teli piros poharat, amit az ajkaimhoz teszek. Ha konfrontálódni fogok Harryvel, szükségem van alkoholra. Átverekszem magam a zsúfolt nappalin a kanapéhoz, aminél a csapatuk általában lógni szokott. Molly rózsaszín haja jön először a látókörömbe. Rosszul érzem magam, ahogy észreveszem, hogy nem a kanapén ül, hanem Harry ölében. Kezei Molly combján vannak, a lány pedig nekitámaszkodik, a baráti körével nevetve. Hogyan kevertem magam ebbe a helyzetbe Harryvel? Távol kellett volna maradnom tőle, tudtam akkor, most meg pofán vágtak vele.
El kellene mennem, nem tartozom ide, és nem akarok megint ezek előtt az emberek előtt sírni. Torkig vagyok a Harry miatti sírással, és végeztem azzal, hogy megpróbáljam valami olyanná tenni őt, ami nem ő. Minden alkalommal, mikor azt hiszem, olyan nyomorultul érzem magam, amennyire lehet, ő csinál valami mást, én pedig rájövök, hogy fogalmam sincs az igazi fájdalomról, amit a viszonzatlan érzések tudnak okozni. Figyelem, ahogy Molly kezeit Harryére teszi, Harry elhúzza, de aztán a csípőjére teszi, játékosan megszorítva, amitől Molly felkuncog. Megpróbálom kényszeríteni magam, hogy megmozduljak, hogy lépjek, hogy fussak, hogy elvánszorogjak, hogy csináljak bármit, ami kijuttat innen, de a tekintetem a fiún ragadt, kibe beleszerettem, míg az ő szemei Mollyn vannak.
- Louis! – kiáltja valaki. Harry felkapja a fejét, zöld szemei találkoznak az enyémekkel. Szemei kitágultak a sokktól, Molly pedig az irányomba néz, majd még jobban Harryhez bújik. Harry ajkai elnyílnak, mintha mondana valamit, de nem teszi.
Zayn jelenik meg mellettem, én pedig végül kényszerítem a szemeimet, hogy elváljanak Harryétől. Próbálok egy mosolyt erőltetni Zaynnek, de az összes energiám elhasználódott arra, hogy megakadályozzam, hogy könnyekben törjek ki.
- Kérsz egy italt? – kérdezi, mire lenézek. Egy pohár sör volt a kezemben, nem? A lábaimnál van a pohár, a sör pedig kiömlött a szőnyegre. Ellépek egyet onnan. Általában feltakarítanám és bocsánatot kérnék, de most inkább csak azt tettetném, hogy nem én voltam.
- Igen, kérlek – mondom, hangom erőltetett. Két lehetőségem van. Kifuthatok innen könnyek között és Harry tudtára adom, hogy győzött, vagy felölthetek egy bátor arcot és úgy viselkedhetek, mintha nem érdekelne ő, és ahogyan Mollyt még mindig az ölében tartja. Úgy döntök, a másodikat választom.