2014. december 31., szerda

Chapter 85

Sziasztok! :)
Megint csak nem tudom, hogy mit mondjak erről a részről, nehéz megszólalni az átolvasása után :D Ebben aztán sok minden történik, és hát a veszekedés elmaradhatatlan, de őket ismerve szerintem ezen senki sem lepődik meg. Jön egy új szereplő, aki... finoman fogalmazva is utálatos, de ezt majd meglátjátok ti is. Azért remélem, tetszeni fog :) A dőlt betűs részek (egy, a) ismét a friend és boyfriend közötti különbséget jelentik, de szerintem ezt már tudjátok. És boldog új évet kívánok nektek, aki bulizik pedig, az vigyázzon az alkohollal! :D ♥ Találkozunk jövőre is! (Vagyis talán vasárnap körül).
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 85

Harry nem sokkal az után megy el, hogy ő és Mr. Vance játékosan veszekednek egy focimeccsen. Bocsánatot kérek Mr. Vance-tól, amiért látogatóm volt, de közbevág, elmondva, hogy Harry olyan, mintha családtag lenne, és hogy bármikor nyugodtan jöhet. Az asztalomon való szeretkezés képei Harryvel veszik át az irányítást a képzeletemen, Mr. Vance-nak pedig háromszor kell elismételnie, amit mondott, mielőtt visszajövök a valóságba.
Visszatérek a kézirat olvasásához, annyira belemerülök, hogy észre sem veszem, hogy öt óra elvan, amikor újra megnézem az időt. Egy órás késéssel megyek el, és van egy nem fogadott hívásom Harrytől. Amikor az autómhoz érek, felhívom őt, de nem veszi fel. Mikor a szobámhoz érek, meg vagyok lepve, hogy Tristant látom az ágyán. Majdnem elfelejtettem, hogy ő is itt lakik, mivel sosincs itt.
- Rég nem találkoztunk – viccelek, aztán leteszem a pénztárcámat, mielőtt a Toms cipőmet is leveszem.
- Ja… – mondja, majd szipog.
- Jól vagy? Mi történt? – ülök le hozzá az ágyára.
- Azt hiszem, Steph és én szakítottunk – zokogja. Furcsa látvány Tristant sírni látni, általában ő olyan erős és pimasz.
- Miért? Mit értesz azon, hogy azt hiszed? – kérdezem, majd kezemet a hátára rakom, hogy megvigasztaljam őt.
- Nos, veszekedtünk, ő meg szakított velem. Olyan részeg voltam, nem is tudom, miért tettem meg egyáltalán. Nem kellett volna vele ülnöm, mert tudom, milyen ő.
- Ki? – kérdezem, annak ellenére, hogy valahogy tudom, kiről beszél.
- Molly. Látnod kellett volna, mennyire flörtöltem vele és mennyire csüngtem minden szaván.
- De tudja, hogy ti ketten együtt vagytok, ő nem a barátod?
- Őt nem érdekli ez, bármit megtesz, hogy figyelmet kapjon – mondja, majd megtörli a szemeit. A már eddig is erős ellenszenvem Molly iránt még jobban megnő, ahogy figyelem Tristant sírni.
- Nem hiszem, hogy te az a fajta srác vagy, aki utána menne, látom, ahogy Steph-re nézel. Ő is nagyon törődik veled. Szerintem fel kellene hívnod őt és bocsánatot kérni – javaslom.
- Mi van, ha nem fog hozzám beszélni?
- Fog, nagyon törődik veled – biztosítom őt. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy Steph mérges maradna Tristanra valami rózsaszín hajú ribanc miatt.
- Honnan tudod? Néha azt hiszed, hogy ismered az embereket, de nem – feleli, és a szemembe néz. – H… – félbeszakítja őt, a kinyitódó ajtó.
- Helló – mondja Harry, miközben feldolgozza az előtte lévő jelenetet. – Uhmm… vissza kellene jönnöm? – mozgolódik kellemetlenül. Harry nem az a fajta, aki megvigasztalna egy síró fiút. Barát vagy sem.
- Nem, megyek megkeresni Steph-et és megpróbálok bocsánatot kérni – áll fel Tristan. – Köszönöm, Louis – megölel engem, aztán Harryre néz. Kínos pillantásokat váltanak, mielőtt kimegy a szobából.
- Éhes vagy? – kérdezi Harry, miután köszönésként megcsókol.
- Igen, tulajdonképpen az vagyok – mondom neki. Meg kellene csinálnom néhány házit az órákra, amik még nincsenek készen, de egyébként is előrébb vagyok. Tényleg fogalmam sincs, hogy hogyan, vagy mikor dolgozik Harry ténylegesen.
- Arra gondoltam, hogy miután ettünk valamit, felhívhatnád Karent vagy Liamet, hogy mit kellene felvennem a… tudod… az esküvőre – Liam nevének említése ránt egyet a szívemen. Már néhány napja nem beszéltem vele, és hiányzik. Mesélni akarok neki a gyakornoki állásomról, és talán még Harryről és rólam is. Ezt még nem döntöttem el, de még mindig beszélni akarok vele.
- Igen, majd felhívom Liamet. Izgatott vagyok az esküvő miatt – mondom neki. Nekem is vennem kell valamit az esküvőre, amit felvehetek.
- Ja, én is. Annyira izgatott vagyok. Lehetnék még izgatottabb? – forgatja a szemét, mire felnevetek.
- Nos, örülök, hogy eljössz. Ez sokat jelent apukádnak és Karennek – dicsérem, ő pedig megrázza a fejét. Hosszú utat tett meg az elmúlt néhány hónap alatt, amióta ismerem őt.
- Ja… ja… Menjünk enni – morogja, aztán elveszi a kabátomat a székről.
- Hadd öltözzek át először, jesszusom – nyögök fel. Érzem magamon a szemeit, miközben levetkőzöm és kiveszek egy farmert és egy WSU pulóvert az öltözködő asztalomból, majd gyorsan felveszem őket.
- Imádnivaló, szexi üzletembernek nézel ki nappal és cuki, fősulis fiúnak éjszaka – ugrat. A gyomrom megremeg szavain, aztán lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam az arcát.
Úgy döntünk, hogy a bevásárlóközpontba megyünk és eszünk, mielőtt megvennénk a ruhákat, amiket felveszünk majd. Felhívom Liamet, miközben leülünk, ő pedig elmondja nekem, hogy megkérdezi az anyját, hogy mit kellene Harrynek viselnie és majd visszahív.
- Kereshetünk először neked ruhát, azt hiszem? – ajánlja Harry.
- Én sem tudom, hogy mit vegyek fel – nevetek fel.
- Nos, neked megvan az a luxus, hogy gyönyörűen nézel ki függetlenül attól, hogy mit viselsz – feleli.
- Ez nem igaz, te határozottan előveszed azt a „leszarom, hogy nézek ki, de hibátlanul nézek ki” nézést.
- Úgy nézek ki, ugye? – egy öntelt vigyorral ajándékoz meg, mire a szememet forgatom.
- Ez Liam – mondom neki, majd felveszem a csörgő telefonomat.
- Szia, szóval azt mondta anya, hogy az lenne a legjobb, ha feketébe öltöznétek, és legalább próbáld meg rávenni őt, hogy öltönynadrágot és nyakkendőt vegyen fel. Nem hiszem, hogy sokat várnak Harrytől – nevet fel.
- Oké, nos, mindent megteszek, hogy rávegyem a nyakkendőre.
- Sok szerencsét. Milyen a gyakornoki állásod?
- Jó, vagyis nagyszerű tulajdonképpen. Egy valóra vált álom, nem tudom elhinni. Van saját irodám, és lényegében fizetést kapok, hogy olvassak egész nap. Tökéletes. Milyenek az órák? Hiányzik az irodalom.
Harry összeráncolja a homlokát, én pedig követem szemeit a kajás részleg közepéhez. Zayn, Tessa és egy srác, akivel még soha nem találkoztam ezelőtt, sétálnak felénk. Zayn barátságosan int egyet, mire elmosolyodom, mielőtt elgondolkoznék ezen. Harry haragos tekintetet vet rám, aztán feláll az asztaltól.
- Mindjárt visszajövök – feleli, majd elsétál tőlem. Megpróbálom folytatni a beszélgetést Liammel és ugyanakkor figyelni Harryt.
- Igen, az irodalom nem ugyanolyan nélküled, de nagyon örülök neked. Legalább Harry nincs bent az órán, így nem kell foglalkoznom vele – mondja Liam.
- Hogy érted, hogy nincs bent az órán? Vagyis a mai napon kívül? Ott volt tegnap. Igaz?
- Nem, úgy gondoltam, hogy megint leadta az órát, mivel te elmentél, és nyilvánvalóan sosem nem tud több mint tízlépésnyi távolságra lenni tőled – ugrat, mire a szívem felmelegszik.
Átnézek Harryre, aki háttal áll nekem, a vállai pedig merevnek tűnnek innen. A srácnak, akit nem ismerek fel, egy dörzsölt mosoly van az arcán, Zayn meg a fejét rázza. Úgy tűnik, Tessa nem érdeklődik irántuk, egy mellettük elsétáló fiúcsapat figyelésére fókuszál. Harry tesz egy lépést a srác felé, nem tudom megmondani, hogy viccelődnek-e vagy sem.
- Nagyon sajnálom, Liam, de majd visszahívlak – felelem, és leteszem a telefont. Az asztalon hagyom Harry és az én tálcámat, és remélem, hogy senki sem szórakozik a kajánk maradékával.
- Szia, Louis, hogy vagy? – kérdezi Zayn, majd előrelép, hogy megöleljen. Érzem elpirulni magamat, és udvariasan visszaölelem őt. Tudom, jobban teszem, ha nem nézek fel Harryre, amikor ölelésünk véget ér. Zayn haja egyenesen felfelé áll elől egy nagyon dögös, rendetlen módon. Teljesen feketében van, a bőrkabátján pedig elől és hátul is végig foltok vannak.
- Harry, nem fogod bemutatni őt? – feleli az idegen. Elmosolyodik, amitől kiráz a hideg, meg tudom mondani, hogy ő nem egy kedves srác.
- Uhm, de. Ő egy barátom, Louis, Louis, ő Jace – mutogat köztünk Harry. Egy barát? Úgy érzem, mintha éppen gyomron rúgtak volna. Megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, hogy elrejtsem megaláztatásomat, és elmosolyodom.
- A WSU-ra jársz? – kérdezem. Hangom sokkal nyugodtabb, mint amit belül érzek.
- Dehogyis, én nem vagyok benne ebben a fősulis dologban – kuncog fel szemtelenül. – De ha az összes fiú úgy nézne ki ott, mint te, átgondolnám.
Nyelek egyet, és várok Harryre, hogy mondjon valamit. Ó, igen, én csak egy barátja vagyok. Miért is tenné? Csendben maradok, és azt kívánom, bárcsak az asztalnál maradtam volna.
- A kikötőhöz megyünk ma este, nektek is jönnötök kellene – mondja Zayn.
- Nem tudunk. Esetleg legközelebb – feleli Harry. Azon gondolkozom, hogy azt mondom, én el tudok menni, de túl dühös vagyok, hogy beszéljek.
- Miért nem? – kérdezi Jace.
- Neki dolgoznia kell holnap, azt hiszem, én beugorhatok később. Egyedül – teszi hozzá.
- Kár – mosolyog rám Jace.
Harry összeszorítja az állkapcsát és ránéz. Úgy érzem, mintha lemaradnék valamiről. Ki ez a srác egyébként? Homok szőke haja a szemeire esik, megrázza a fejét, hogy elmozdítsa onnan.
- Ja, később majd felhívlak, amikor úton vagyok – mondja Harry, én pedig gyorsan eljövök onnan.
Hallom Harry csizmáit trappolni mögöttem, de tovább sétálok. Nem szólít a nevemen, biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy a barátai bármit is gondoljanak, de továbbra is követ engem. Gyorsabban sétálok, amitől kacsázok egy kicsit, mivel még mindig van egy kis fájdalmam, aztán bemegyek a Macy’s-be, majd egy éles kanyart veszek, remélve, hogy elveszítem őt. Nincs ilyen szerencsém, megragadja a könyökömet és megfordít, hogy szembenézzek vele.
- Mi a baj? – bosszúsága nyilvánvaló.
- Ó, nem tudom, Harry! – kiáltom. Egy idősebb nő rám néz, mire egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé.
- Én sem! Te voltál az, aki az előbb megölelte Zaynt! – kiabálja. Máris közönségünk van, de füstölgök, így nem érdekel ebben a pillanatban.
- Szégyellsz engem vagy valami? Úgy értem, felfogtam, nem vagyok pontosan egy menő fiú, de azt hittem…
- Mi? Nem! Természetesen nem szégyellek. Megőrültél? – sértődik meg. Pillanatnyilag őrültnek érzem magam.
- Miért egy barátodként mutattál be engem? Folyamatosan az együttélésről beszélsz, aztán azt mondod nekik, hogy barátok vagyunk? Mit fogsz csinálni, elrejtesz engem? Nem mondod el senkinek? Én nem leszek senki titka. Ha nem vagyok elég jó, hogy a barátaid tudják, hogy együtt vagyunk, akkor nem akarom ezt – sarkon fordulok, majd elsétálok beszédem után.
- Louis! A fenébe… – mondja, aztán követ az üzleten keresztül. Elérem a próbafülkéket, és Harryre pillantok. – Követni foglak – feleli a gondolataimban olvasva.
- Vigyél haza. Most – követelem, majd az üzlet kijárata felé indulok. Csendben maradok, és legalább tíz lépéssel Harry előtt vagyok, ahogy kisétálunk a bevásárlóközpontból, aztán az autójához. Megmozdul, hogy kinyissa nekem az ajtót, de hátrál, amikor haragos tekintetet vetek rá. Ha a helyében lennék, megtartanám a távolságot.
Kibámulok az ablakon, és azokra a szörnyű dolgokra gondolok, amiket mondhatnék neki, de nem teszem. Leginkább azért vagyok zavarban, mert úgy érzi, hogy nem mondhatja el az embereknek, hogy együtt vagyunk. Tudom, hogy nem olyan vagyok, mint a barátai és valószínűleg ők mind azt gondolják, hogy egy lúzer vagyok, vagy, hogy nem vagyok elég menő, de ennek nem kellene, hogy számítson neki. Azon találom magam, hogy azon gondolkozom, Zayn elrejtené-e a kapcsolatunkat a barátai elől, és nem tehetek róla, de szerintem nem tenné. Ha már itt tartunk, Harry még sosem hívott ténylegesen a barátjának. Talán várnom kellett volna azzal, hogy lefekszem vele, amíg legalább megerősíti, hogy járunk.
- Befejezted a kiborulást? – kérdezi, miközben a főútra hajt.
- A kiborulást? Nem mondhatod komolyan! – hangom betölti a kis autóját.
- Nem tudom, miért olyan nagy dolog neked, hogy egy barátomnak hívtalak, nem így értettem. Csak meglepődtem – hazudja. Meg tudom mondani, hogy hazudik abból, ahogy szemei eltávolodnak az enyémektől. Könnyedén bemutathatott volna úgy, mint a barátját.
- Ha szégyellsz, akkor nem akarlak többé látni – felelem. Körmeimet a lábamba nyomom, nehogy elsírjam magam.
- Ne mondd ezt nekem – túr bele a hajába, majd vesz egy mély lélegzetet. – Miért feltételezed azt, hogy szégyellek? Ez egyszerűen kurvára nevetséges – morogja.
- Jó szórakozást a ma esti bulidon.
- Nem megyek el, csak azért mondtam, hogy Jace abbahagyja – feleli Harry.
- Ha nem szégyellsz, akkor vigyél el a buliba – mondom. Tudom, hogy ez egy szörnyű ötlet, de be akarom bizonyítani, hogy igazam van.
- Kibaszottul egyáltalán nem – szűri ki a fogai között.
- Pontosan – csattanok fel.
- Nem viszlek oda, mert Jace egy fasz, egy. Kettő, az nem az a fajta hely, ahol lenned kellene.
- Miért nem? Tudok vigyázni magamra – emlékeztetem őt.
- Jace és a barátai nincsenek egy súlycsoportban veled, Louis, a fenébe, még velem sincsenek egy súlycsoportban. Mindannyian füvesek és szemetek.
- Akkor miért vagy a barátjuk? – forgatom meg a szemem.
- Nagy különbség van barátságosnak és barátnak lenni.
- Nos, akkor miért lógna velük Zayn?
- Nem tudom, Jace nem az a fajta srác, akinek nemet lehet mondani – magyarázza.
- Szóval félsz tőle. Ezért nem mondtál semmit, amikor rám mászott – mutatok rá. Jace biztosan nagyon rossz, ha Harry fél tőle. Harry meglep, amikor felnevet.
- Nem félek tőle, csak nem akarom provokálni őt. Szereti a játékokat, és ha provokálnám őt veled, egy játékká változtatna téged – ujjpercei fehérré válnak szorításától a kormányon.
- Nos, jó, hogy csak barátok vagyunk – mondom, és kinézek az ablakon az elhaladó város gyönyörű látványára. Tudom, hogy gyerekesen viselkedem, de nem tehetek róla. Nem vagyok tökéletes, érzelmes vagyok és dühös.
- Louis… csak hagyd abba – könyörög.
- Harry, tényleg megbántottad az érzéseimet azzal, hogy egy barátodnak hívtál – vallom be. Most, hogy tudom, mekkora szemét alak Jace, egy kicsivel megértőbb vagyok, hogy miért tette ezt, de ettől még nem fáj kevésbé.
- Tudom, sajnálom, bébi. Esküszöm neked, hogy nem úgy értettem – mondja, aztán kezét a combomra teszi. Majdnem ellököm a kezét, de úgy döntök, hogy nem. – Bejöhetek? – kérdezi, miközben a kollégiumom parkolójába hajt.
- Azt hiszem – nyögök fel drámaian, majd kiszállok az autóból.

2014. december 28., vasárnap

Chapter 84

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem a kommentekben, itt is az új fejezet. Elég hosszú, és fogalmam sincs, hogy mit mondjak róla, kicsit még a vége hatása alatt vagyok, kíváncsi vagyok, nektek mi lesz a véleményetek :D Szerintem ebben az évben még hozok egy részt, terveim szerint pont az utolsó napon. Ó, és remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepek, kinek mit hozott a Jézuska? :D
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 84

Mire mindketten lezuhanyozunk és visszafekszünk az ágyba, majdnem hajnali négy óra.
- Egy órán belül fent kell lennem – nyögök a mellkasának.
- Aludhatsz fél nyolcig, és még mindig időben odaérhetsz – emlékeztet. Nem hangzik megnyerőnek az ötlet, hogy rohannom kelljen, de tényleg szükségem van az alvásra. Hálás vagyok, hogy szundítottam korábban, így remélhetőleg nem leszek hullafáradt az első tényleges munkanapomon a Vance-nál.
- Mhmm… – motyogom a bőrének.
- Majd beállítom az ébresztődet – mondja, én pedig elalszom.

Égnek a szemeim az alváshiánytól, miközben próbálom megcsinálni rakoncátlan hajamat. Barna szemceruzával húzok egy vonalat könnyező szemeim köré, majd az új, szürke öltönyömet veszem fel, ami kissé nehéz, mivel még mindig fájdalmat érzek a tegnap estétől. A nadrág éppen elég szűk, hogy kihangsúlyozza a seggemet. Fontolóra veszem, hogy felteszek egy kis pirosítót, hogy színt adjak az arcomnak, de a Harryvel való estémnek köszönhetően, az arcom még mindig ragyog. Becsúsztatom a lábamat az új cipőmbe, majd a tükörhöz sétálok. Az öltöny elég tetszetős, és jobban nézek ki, mint érdemelném. Átpillantok Harryre, aki beburkolózott a takaróba a kis ágyamon, lábai lelógnak az ágy széléről, és elmosolyodom. A legutolsó pillanatig várok, hogy felébresszem őt, fontolóra veszem, hogy egyáltalán nem ébresztem fel, de önző vagyok és búcsúcsókot akarok adni neki. Felveszem a dzsekimet, aztán megfogom a telefonomat.
- Mennem kell – mondom, majd gyengéden megrázom a vállát.
- Szeretlek – motyogja, és anélkül csücsörít az ajkaival, hogy kinyitná a szemeit.
- Bemész az órákra? – kérdezem, miután megcsókolom őt.
- Dehogy – feleli, aztán visszafordul.
Egy másik csókot helyezek a vállára, majd összeszedem a dolgaim. Annyira vissza akarok mászni hozzá az ágyba. Lehet, hogy a vele való együttélés nem lenne olyan rossz, amúgy is majdnem minden éjszakát együtt töltünk. Kirázom a gondolatot a fejemből. Ez egy rossz ötlet, ez túl korai. Túl korai. Az egész autóutat azzal töltöm, hogy elképzelem, milyen lenne egy lakást venni Harryvel, függönyöket keresgélni és kifesteni a falakat.
Amikor a lift eléri a harmadik emeletet, egy fiatalember lép be hozzám. Sötétkék öltönyt visel, és szappan illata van.
- Melyik emelet? – kérdezem tőle.
- A legfelsőre, kérlek – feleli. Egyébként is a legfelsőre akartam menni, így visszadőlök a lift falának. – Új vagy itt? – kérdezi. Szemei tiszta kékek, ami furcsa kontraszt a sötét hajához.
- Csak gyakornok vagyok – mondom neki.
- Csak gyakornok? – nevet fel.
- Úgy értem, gyakornok vagyok, nem tényleges dolgozó – javítom ki magam idegesen.
- Néhány évvel ezelőtt gyakornokként kezdtem, aztán teljes munkaidőre felvettek. A WSU-ra jársz?
- Igen, te is oda jártál?
- Aha, csak tavaly diplomáztam. Örülök, hogy vége van – kuncog fel. – Tetszeni fog neked itt.
- Köszi, máris imádom – mondom neki, miközben kilépünk a liftből.
- Sosem kaptam el a nevedet – feleli, ahogy befordulok a sarkon.
- Louis, Louis Tomlinson – válaszolok, mire elmosolyodik és megajándékoz egy kis integetéssel.
Ugyanaz a nő tegnapról van a recepciónál, és Kimberlyként mutatkozik be. Elmosolyodik, sok szerencsét kíván, majd az étellel és kávéval teli asztal felé mutat. Mosolygok, aztán megköszönöm neki, megfogva egy porcukros fánkot és egy csésze kávét, mielőtt visszamegyek az irodámba. Egy vastag mappát találok az asztalomon egy jegyzettel Mr. Vance-tól, hogy kezdjem el az első kéziratomat és sok szerencsét kíván. Imádom ennek a gyakornoki állásnak a szabadságát, nem tudom elhinni a szerencsémet. A fánkomba harapva kitépem a jegyzetet a mappából, majd munkához látok.
Többször is helyezkedem a székemben, mielőtt találok egy pozíciót, amitől nem érzem magam kényelmetlenül. A kézirat valójában nagyon jó, és úgy tűnik, hogy nem tudom letenni. Csak kétszáz oldalnál tartok, amikor megcsörren a telefon az asztalomon.
- Helló? – fogalmam sincs, hogyan vegyem fel a saját irodai telefonomat. Sokkal jobban felnőttnek érzem magam, mint valaha. – Úgy értem, Louis Tomlinson irodája? – megharapom az ajkamat, majd egy kis nevetést hallok a vonal másik végén.
- Mr. Tomlinson, itt van valaki, aki látni akar. Beküldjem őt? – kérdezi Kimberly.
- Louis, szólíts Louis-nak, kérlek – mondom neki. Tiszteletlennek tűnik, hogy Mr. Tomlinsonnak hívassam magam, ő sokkal tapasztaltabb és idősebb, mint én.
- Louis – feleli, és el tudom képzelni barátságos mosolyát. – Be kellene őt küldenem? – kérdezi újra.
- Ó, igen. Várj… ki az?
- Nem tudom biztosan… ő, uhm… tetoválásai vannak, sok tetoválása – suttogja, mire felnevetek.
- Igen, kijövök hozzá – mondom neki, aztán leteszem a telefont.
Harry itt van, a gondolat izgalomba hoz, mint inkább megijeszt. Remélem, minden rendben van. Amikor kisétálok az előtérbe, Harry kezeivel a zsebeiben áll, Kimberly pedig telefonál. Van egy olyan érzésem, hogy tetteti, hogy telefonál, nem tudom megmondani biztosan. Remélem, nem tűnik úgy, mintha kihasználnám a nagyszerű lehetőséget, amit Mr. Vance adott nekem azzal, hogy vendégeket fogadok a második napomon.
- Szia, minden oké? – közeledem hozzá.
- Igen, csak látni akartam, hogyan megy az első napod – mosolyodik el, és ujjai között forgatja a szemöldök piercingjét.
- Ó, nagyszerű. Én… – kezdem el mondani, de abbahagyom, amikor Mr. Vance felénk lépked.
- Nocsak… nocsak… nocsak… Jöttél, hogy visszaszerezd a munkádat? – mosolyog Harryre, és vállon veregeti őt.
- Szeretnéd, te vén idióta – nevet fel Harry, mire az állam leesik. Mr. Vance felkuncog és felemeli az öklét, mielőtt játékosan megböki Harryt a bordáinál. Biztosan közelebb állnak egymáshoz, mint gondoltam.
- Szóval minek köszönhetem a megtiszteltetést? Vagy azért vagy itt, mert titokban követed az új gyakornokomat? – mondja, aztán rám néz.
- A második. Gyakornokok követése a kedvenc időtöltésem – feleli Harry, majd rám néz. Oda-vissza nézek köztük, bizonytalanul, hogy mit mondjak. Imádom ezt a játékos oldalát látni Harrynek, nem sokszor jön elő. – Van időd egy kis ebédre, ha nem ettél még? – kérdezi tőlem Harry. Szemeim azonnal megtalálják az órát, már két óra. Gyorsan elment a nap. Mr. Vance-ra nézek, mire ő vállat von.
- Mindennap egy órád van ebédelni, szóval rajta – mosolyodik el, aztán elköszön Harrytől, mielőtt eltűnik a folyosó végén.
- Írtam neked párszor, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ideértél, de nem válaszoltál – mondja nekem Harry, amikor belépünk a liftbe.
- Nem néztem a telefonomra, beszippantott egy történet – felelem, és a kezéért nyúlok.
- Rendben vagy, igaz? Rendben vagyunk? – kérdezi, szemei az enyémbe kapcsolódnak.
- Igen, miért ne lennénk?
- Én… nem tudom… csak már kezdtem aggódni, mert nem válaszoltál nekem. Azt hittem, hogy… talán elkezdted megbánni a tegnap estét – lesüti a szemét.
- Mi? Természetesen nem. Tényleg nem ellenőriztem a telefonomat. Nem bántam meg a tegnap estét, egyáltalán nem – nem tudom elrejteni a mosolyomat, ahogy az emlékek elárasztják a gondolataimat.
- Jó. Nos, ez egy nagy megkönnyebbülés – fújja ki a levegőt.
- Egész végig azért vezettél ide, mert azt hitted, hogy megbántam? – kérdezem. Ez egy kicsit extrém, de hízelgő is ugyanakkor.
- Igen… vagyis nem teljesen. El akartalak vinni ebédelni is – mosolyodik el, majd felemeli kezemet az ajkaihoz.
Kilépünk a liftből, és kisétálunk. Hoznom kellett volna a dzsekimet. Kiráz a hideg, mire Harry rám néz.
- Van egy kabát az autómban. Megfoghatjuk, aztán sétálunk egy saroknyit a Brio-hoz, nagyon jó hely – mondja, miközben a kocsijához megyünk. Egy fekete bőrkabátot vesz elő a csomagtartójából, mire felnevetek. Biztosan egy egész gardrób van neki ott, amióta találkoztam vele, csak ruhákat húz elő onnan.
A kabát meglepően meleg, és Harry illata van. Természetesen elnyel, így megrázom a karjaimat, hogy feltoljam az ujjakat.
- Köszönöm – csókolom meg az állkapcsát.
- Jól néz ki rajtad, tökéletesen illik rád – nevet fel.
Megfogja a kezemet, ahogy végigsétálunk a járdán, kapunk néhány furcsa pillantást az üzletemberektől és üzletasszonyoktól az utakon. Néha elfelejtem, mennyire máshogy jelenünk meg odakint. Tökéletes ellentétek vagyunk majdnem minden szempontból, de ez valahogy működik nekünk.
A Brio egy kicsi, ám különös olasz hely. A padló gyönyörű több színű csempével van borítva, a plafon pedig a menny freskója az én értelmezésem szerint. A pufók, mosolygó angyalok a fehér kapun kívül várnak, van egy sornyi fekete, majd fehér angyal, akik egy ölelést zárnak be a kapuk mögött. Úgy tűnik, a fehér megpróbálja áthúzni a másikat a másik oldalra.
- Lou? – mondja Harry, és a kabátjának ujjánál fogva húz engem.
- Jövök – motyogom, aztán az asztalhoz sétálunk.
Az asztalunk az étterem hátsó részében van, Harry pedig a közvetlenül mellettem lévő székre ül le, a szemben lévő helyett. Közelebb húzza a székét, és könyökét az asztalon pihenteti. Mindkettőnknek rendel, de nem bánom, ő már volt itt ezelőtt.
- Szóval te és Mr. Vance nagyon közel álltok egymáshoz akkor? – kérdezem.
- Én nem mondanám ezt. De elég jól ismerjük egymást – von vállat.
- Úgy tűnk, hogy igazán jól kijöttök egymással, szeretlek úgy látni téged – vallom be. Egy leheletnyi mosoly húzódik az ajkaira, majd kezét a combomra teszi.
- Most?
- Igen, szeretlek boldognak látni téged – úgy érzem, több van a Mr. Vance-szal való kapcsolata mögött, mint amit elmond nekem, de egyelőre nem fogom erőltetni.
- Boldog vagyok. Boldogabb, mint amit gondoltam, hogy… valaha leszek – teszi hozzá.
- Mi ütött beléd? Egyre kedvesebb vagy – ugratom, mire felkuncog.
- Felboríthatok pár asztalt, összevérezhetek néhány orrot, hogy emlékeztesselek – mondja, én pedig meglököm a vállammal az övét.
- Nem, köszi – vihogom.
Az ételünk megérkezik, majd megköszönöm a pincérnőnek, mielőtt megkóstolom. Valamilyen raviolit rendelt nekünk, ami nagyon finom.
- Jó, mi? – dicsekedik, aztán megtömi a száját kajával. Bólintok, és ugyanezt teszem.
Harry és én veszekszünk, hogy ki fog fizetni az ebédért, de végül ő nyer.
- Később visszafizetheted nekem – kacsint rám a pincérnő háta mögött.
Amikor visszasétálunk a Vance Publishing épületéhez, Harry követ engem belülre.
- Feljössz? – kérdezem tőle.
- Igen, látni akartam az irodádat, aztán megyek. Megígérem – mosolyodik el.
- Rendben – felelem, majd belépünk a liftbe. Amikor elérjük a legfelső emeletet, visszaadom neki a kabátját, ő pedig felveszi. Szemeim kitágulnak azon, hogy milyen dögösen néz ki a bőrdzsekiben.
- Hé, újra te vagy az – mondja a sötétkék öltönyben lévő srác, miközben végigsétálunk a folyosón.
- És te is újra – mosolyodom el. Szemei rögtön megtalálják Harryt, aki mellettem áll.
- Harry vagyok – mondja a férfinek.
- Örülök, hogy találkoztunk, az én nevem Trevor, a pénzügynél dolgozom – feleli Harrynek. – Nos, majd találkozunk – mosolyodik el és elsétál.
Amikor bemegyünk az irodámba, Harry megragadja a csuklómat, aztán megfordít, hogy szemben legyek vele.
- Mi a fene volt ez? – köpi a szavakat. Viccel? Lenézek a kezeiben lévő csuklómra, és ezt egy nemnek veszem. Fogása nem szoros, de egy helyben tart.
- Mi?
- Az a srác – fújtat.
- Mi van vele? Csak ma reggel találkoztam vele a liftben – húzom el a csuklómat.
- Nem úgy tűnt, mintha csak most találkoztatok volna, ti ketten éppen flörtöltetek előttem.
- Mi? – nem tehet róla, de felnevetek. – Őrült vagy, ha azt hiszed, hogy az flört volt, udvarias voltam, ahogy ő is. Miért flörtölnék vele? – megpróbálom halkan tartani a hangom. Nem lesz jó jelenetet rendezni az irodámban.
- Miért ne tennéd? Kedves volt és jóvágású, stílusos meg minden – mondja Harry.
Inkább tűnik megbántottnak és aggódónak, mint dühösnek. Az ösztöneim azt mondják, hogy kiabáljak vele és küldjem el a fenébe, de egy másik megközelítés mellett döntök. Akárcsak amikor az apja házában tört össze dolgokat.
- Ez az, amit gondolsz? Hogy valaki olyat akarok, mint ő, valakit, aki nem olyan, mint te? – kérdezem szelíd hangon. Harry megdöbbent, tudom, hogy azt várta, hogy kitöltöm rajta a haragom. Megfontolja, hogy mit mondjon következőnek.
- Nem tudom… lehet – tekintete találkozik az enyémmel.
- Nos, tévedsz, mint általában – mosolyodom el. Beszélnem kell vele erről később, de a szükségem, hogy meggyőződjek róla, hogy tudja, semmi sincs, amiért aggódnia kell, legyőzi a szükségemet, hogy kijavítsam őt. – Sajnálom, ha azt gondolod, flörtöltem vele, nem tettem. Nem tenném ezt veled – biztosítom őt. Szemei meglágyulnak, én pedig kezemet az arcához teszem. Hogy lehet egy ember ilyen erős, mégis ilyen gyenge.
- Én… oké – mondja. Felnevetek és megsimogatom az arcát. Imádok olyat csinálni, amire nem számít.
- Miért flörtölnék vele, ha itt vagy nekem te? – felelem. Szemei megrebbennek, aztán végre elmosolyodik. Meg vagyok könnyebbülve, hogy megtanultam, hogyan hatástalanítsam a bombát, ami Harry.
- Szeretlek. Sajnálom, hogy úgy felfújtam ezt – mondja, majd ajkait az enyémekhez nyomja.
- Elfogadom a bocsánatkérésedet, most pedig hadd mutassam meg az irodámat! – felelem vidám hangon.
- Nem érdemellek meg – mondja csendesen, túl csendesen. Úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom és megtartom felemelő hozzáállásomat.
- Szóval mit gondolsz? – ragyogom. Felkuncog, aztán elszántan hallgat, miközben minden részletet megmutatok neki, minden könyvet a polcon és az üres képkeretet az asztalomon. – Arra gondoltam, hogy tenni akarok ide egy képet rólunk – mondom neki. Soha nem csináltunk még közös képet, a gondolat át sem futott az agyamon, amíg nem helyeztem az üres keretet oda. Harry nem tűnik annak a fajtának, aki a kamerának mosolyogna, még a mobiltelefonnak sem.
- Ó. Én nem igazán csinálok képeket – erősíti meg gondolataimat. Egy kicsit zavarban vagyok, hogy úgy elvágta a témát, amit észre is vesz. – Úgy értem, azt hiszem, csinálhatok egyet. De csak egyet – szögezi le.
- Emiatt majd később aggódunk – mosolyodom el, mire ő megkönnyebbültnek tűnik.
- Most pedig továbbléphetünk oda, hogy milyen szexin nézel ki ebben az öltönyben, ez már az őrületbe kerget, amióta ideértem – hangja egy teljes oktávval mélyebb, majd tesz egy lépést felém. Testem azonnal felmelegszik, szavai sosem szűnnek meg feltárni engem. – Szerencséd van, hogy nem nyitottam ki a szemem ma reggel, ha megtettem volna… – végighúzza ujjbegyeit a nadrág dereka mentén. – nem engedtelek volna elmenni – másik kezét a nadrágom hátsó részéhez teszi, és a seggemet simogatja.
- Harry… – figyelmeztetem őt. Hangom elárul engem, mivel inkább nyögésként jön ki.
- Mi az, babe… nem akarod, hogy ezt csináljam? – felemel, aztán az asztalom szélére ültet. Ó.
- Ez… – gondolataim zavarosak a nyakamon lévő ajkai miatt. Ujjaimat eltemetem a hajában, ő pedig megcsípi a bőrömet. – Nem csinálhatjuk… valaki bejöhet… vagy valami – szavaim zagyvák és nem sok értelmük van. Kezeit a combjaimra teszi, majd szélesebbre nyitja őket.
- Okkal van zár az ajtón… Nagyon ide akarlak tenni, erre az asztalra. Vagy talán az ablakhoz – szája lejjebb kalandozik. Annak a gondolata, hogy mit ajánl, elektromosságot küld végig a testemen. Kicipzárazza a nadrágomat, ujjai átfutnak fájó ágyékomon, aztán beszívja a levegőt a fogai között. – Megölsz engem – nyögi, miközben lenéz a lábaim közé, és meglátja félkemény erekciómat.
Nem tudom elhinni, hogy hagyom ezt megtörténni, az asztalomon az új irodámban, a gyakornoki állásom második napján, és a még mindig meglévő fájdalommal a tegnap estétől. Az ötlet annyira izgalomba hoz, mint amennyire megrémít.
- Zárd be a… – kezdem el, de félbeszakít minket a telefonom éles csörgése. Hátra dőlök, majd odaküzdöm magam, hogy felvegyem.
- Mr. Tomlinson. Louis – javítja ki magát Kimberly. – Mr. Vance elmegy a mai napra, és úton van az irodádhoz – mondja egy kis szórakozással a hangjában. Azért figyelmeztet, mert Harry és én itt vagyunk bent. Biztosan képes érzékelni, milyen ellenállhatatlan tud lenni Harry. Elpirulok, aztán megköszönöm neki, mielőtt lemászok az asztalomról.
- Mr. Vance idejön, állj ott – tolom Harry gyengéden az ablak felé.
- Akkor későbbe halasztjuk? – vigyorodik el, majd kopognak az ajtómon.

2014. december 24., szerda

Chapter 83

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem, itt is a fejezet, és hát nem is tudom, hogy mit mondjak róla... komoly, de mégis játékos és édes... talán ez összefoglalja, szerintem összességében tetszeni fog nektek :) A múltkor elfelejtettem megemlíteni, hogy átléptük a 70.000 kattintást, amit alig tudok elhinni. Csodásak vagytok! Ó, és készültem nektek egy karácsonyi ajándékkal. A másik blogomra raktam ki egy karácsonyi Larry one shotot, aki szeretné elolvasni, az megtalálja itt. És ugye van ma egy szülinaposunk is... Nagyon boldog 23. születésnapot, Louis Tomlinson! ❤ My little baby, I'm crying.
Kellemes olvasást és boldog karácsonyt! :) Xx ♥ 🎄 🎁

U.i.: A végén az egy karácsonyfa és ajándék emoji, de a drága blogger nem ismeri fel...



Chapter 83

- Készen állsz felkelni? – kérdezi Harry legalább egy órával később.
- Tudom, hogy fel kellene, csak nem akarok – mondom neki, majd arcomat a mellkasának dörzsölöm.
- Nem akarlak sürgetni, de nagyon kell pisilnem – feleli, mire felnevetek, lemászva róla és az ágyról.
- Au – szólalok meg, mielőtt megállíthatnám magam.
- Jól vagy? – kérdezi ezredjére. Kinyújtja a kezét, hogy segítsen megtartani az egyensúlyomat.
- Igen, csak fáj – mondom neki.
- Ki kell dobnom ezt – feleli Harry, ahogy feltartja a használt óvszert.
- Ne itt, Tristan meg fogja látni.
- Oké? Akkor hol? – a sarkain hintázik. Biztosan tartotta már a húgyhólyagját egy ideje.
- Nem tudom… beletehetnéd egy kukába vagy valami, amikor elmész?
- Ki mondta, hogy elmegyek? Szóval mi, lefekszel velem, aztán kirúgsz? – szemeiben szórakozás táncol. Felkapja a farmerját és a bokszerét a padlóról, majd felveszi őket. Megfogom a pólóját, és kinyújtom neki.
- Csak menj pisilni, tedd ki az óvszert útközben a biztonság kedvéért – nem tudom, miért érdekel ennyire, de az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy Tristan információkért fúrjon engem a szüzességem elvesztéséről.
- Oké. Szeretlek – mosolyodik el, mielőtt kisétál.
Most, hogy Harry elhagyta a szobát, van egy kis időm, hogy összeszedjem magam. Kíváncsi vagyok, hogy olyan jól nézek-e ki, mint amennyire érzem magam. Melegséget érzek, és furcsán békét. Annak az emléke, hogy Harry felettem volt, miközben ki-be mozgott bennem, összeszorítja a gyomromat. Most már tudom, hogy az emberek miért csinálnak olyan nagy dolgot a szexből. Tényleg lemaradtam, de tudom, hogy ha az első alkalmam nem Harryvel lett volna, akkor nem lett volna annyira csodálatos. Amikor a tükörbe nézek, eltátom a számat a tükörképemen. Az arcom ragyog, az ajkaim duzzadtak. Az arcomhoz nyúlok és körbe mozgatom a kezeimet, valahogy máshogy nézek ki. Ez a leghalványabb változás, és nem igazán tudom, hogy mi ez, de tetszik. Egy másodpercet arra áldozok, hogy megcsodáljam a piros foltokat, amikkel tele van szórva a mellkasom. Nem is emlékszem, mikor csinálta ezeket. Az agyam visszavisz hozzá, ahogy szeretkezett velem, szája forró és nedves a húsomnak. Az ajtó nyitódása kiszakít a gondolataimból, amitől kissé megugrom.
- Csodálod magadat? – vigyorodik el Harry, majd bezárja az ajtót.
- Nem… én… – nem tudok mit mondani. Teljesen meztelenül állok a tükör előtt, a bőrömön lévő ajkairól fantáziálva.
- Semmi gond, babe, ha olyan testem lenne, mint neked, én is bámulnám magam a tükörben – feleli, mire elpirulok.
- Szerintem veszek egy zuhanyt – mondom neki, miközben mindent megpróbálok megtenni, hogy eltakarjam magam a kezeimmel. Nem akarom lemosni a testemről az illatát, de minden mást le kell mosnom.
- Én is veszek egyet – mondja. Felemelem rá a szemöldököm, mire elmosolyodik. – Nem együtt, tudom. Azonban, ha együtt élnénk, tudnánk.
Valami benne is megváltozott, látom. Ahogy a mosolya egy kicsit mélyebb és csillogóbbak a szemei. Nem gondolom, hogy bárki más képes lenne meglátni a változást benne, bárki másnál jobban ismerem őt, annak ellenére, hogy még mindig sok titka van, amiket feltárni tervezek.
- Mi az? – billenti oldalra a fejét.
- Semmi, csak szeretlek – mondom neki, mire az arca kissé elpirul, és egy vigyor terül el rajta, tükrözve engem.
Úgy tűnik, mindketten szédültek és elszálltak vagyunk egymástól. Imádom ezt. Amikor megmozdulok, hogy megfogjam a köntösömet, ő elém áll.
- Legalább gondolkoztál már azon, hogy velem élj? – kérdezi.
- Csak tegnap kérdezted meg, egy nap csak egy életet megváltoztató döntést tudok hozni – nevetek fel.
- Hamarosan alá akarom írni a papírokat, ki kell jutnom abból az átkozott diákszövetségi házból – dörzsöli meg a halántékát.
- Vehetnél egyet csak magadnak? – javaslom ismét.
- Azt akarom, hogy a miénk legyen.
- Miért?
- Mert annyi időt akarok veled tölteni, amennyit csak tudok. Miért vagy ilyen bizonytalan? A pénz az, természetesen mindent kifizetnék.
- Nem, nem fizetnél – kötekedek. – Ha beleegyeznék ebbe, akkor is hozzájárulnék, nem ingyen élni akarok – nem tudom elhinni, hogy valóban ezt beszéljük meg.
- Akkor mi az?
- Nem tudom… még nem ismerjük egymást olyan régóta. Mindig azt hittem, hogy senkivel sem fogok együtt élni, amíg össze nem házasodok valakivel – magyarázom meg. Nem ez az egyetlen ok, az anyám is egy hatalmas ok, a félelemmel együtt, hogy valaki másra kelljen támaszkodni. Akár Harryre.
- Házasodni? Ez egy ősi ötlet, amid van, Louis – kuncog fel, aztán leül a székre.
- Mi a baj a házassággal? – kérdezem. – Nem köztünk. Csak általánosságban – teszem hozzá.
- Semmi baj vele, csak nem nekem való – von vállat.
A beszélgetés túl komoly fordulatot vett. Nem akarok a házasságról beszélni Harryvel, de tényleg zavar, hogy azt mondja, a házasság nem neki való. Soha nem gondoltam még arra, hogy valóban összeházasodjak vele, túl korán van ehhez. Az évek is túl korán vannak, de szeretném, ha a lehetőség végül is ott lenne, és lényegében éppen azt mondta, hogy soha nem tervezi, hogy összeházasodjon valakivel. Nem akarok összeházasodni senkivel, amíg nem vagyok legalább huszonöt, aztán legalább két gyereket vállalni. Az egész jövőm eltervezett. Volt. Emlékeztet a tudatalattim. Mindenem el volt tervezve, amíg nem találkoztam Harryvel, és most a terveim folyamatosan változnak és csúsznak.
- Ez zavar téged, ugye? – kérdezi. Meg vagyok győződve róla, hogy a Harryvel való szeretkezés összekötött köztünk egy láthatatlan madzagot, ami megpróbálja összehúzni a testünket és az elménket.
- Nem – megpróbálom elrejteni az érzelmet a hangomban, de nehezen jön ki. – Még soha nem hallottam senkit azt mondani, hogy nem akar összeházasodni valakivel. Azt hittem, hogy ez az, amit mindenki akar, hogy ez az élet központja?
- Nem pontosan, szerintem az emberek csak boldogok akarnak lenni. Gondolj Catherine-re, nézd meg mit hozott neki és Heathcliff-nek a házasság – imádom, hogy ugyanazon az elbeszélő nyelven beszélünk. Senki más nincs, aki így beszélne hozzám, azon a módon, amelyet a legjobban megértek.
- Ők nem házasodtak össze, ez volt a probléma – nevetek fel. Visszagondolok arra az időre, amikor olyan sok közös volt a Harryvel való kapcsolatom és Catherine kapcsolata között Heathcliff-fel.
- Rochester és Jane? – javasolja. Harry Jane Eyre megemlítése kellemesen meglep.
- Viccelsz, ugye? Rochester hideg volt és visszatartó. És a nélkül kérte meg Jane kezét, hogy elmondta volna neki, hogy már elvette feleségül azt az őrült nőt, akit bezárt a padlásra. Nem hozol fel meggyőző álláspontokat – mutatok rá.
- Tudom, csak imádlak téged fecsegni hallani ezekről az irodalmi hősökről – söpri el a haját a homlokáról, én pedig egy gyerekes pillanatban kinyújtom rá a nyelvem. – Szóval azt mondod, hogy össze akarsz velem házasodni? Megígérhetem neked, hogy nincs elrejtve egy őrült feleség a házamban – tesz egy lépést felém. Tudom, hogy nincs feleség, de más dolgokat rejt el, amik aggasztanak.
- Mi? Nem, természetesen nem. Csak a házasságok szempontjából beszéltem. Nem kifejezetten rólunk – a szívem kiugrik a mellkasomból, ahogy bezárja a köztünk lévő rést. Meztelen vagyok, és Harryvel beszélgetek a házasságról, mi a fene történik az életemben?
- Szóval azt mondod, hogy nem jönnél hozzám?
- Nem, nem mennék. Vagyis nem tudom, miért is beszélünk erről egyáltalán? – elrejtem az arcomat a mellkasában, és érzem, hogy nevetéstől rázkódik meg.
- Csak kíváncsi voltam. De most, hogy egy ilyen megalapozott érvvel ajándékoztál meg, lehet, hogy át kell gondolnom a „nincs házasság” álláspontomat. Egy becsületes embert hozol ki belőlem – komolynak néz ki, de kizárt, hogy most az lenne. Ugye? Amint elkezdem megkérdőjelezni az épelméjűségét, felnevet, aztán megcsókolja a halántékomat.
- Beszélhetnénk valami másról? – nyögök fel. A szüzességem elvesztése és a házasságról való beszélgetés túl sok pépes agyamnak.
- Persze. De nem ejtem a lakás dolgot, holnapig adhatsz nekem választ. Nem fogok örökké várni – mondja.
- Milyen édes – a szememet forgatom, mire feláll, hogy megöleljen.
- Ismersz engem, Mr. Romantikus – feleli, majd megcsókolja a homlokomat. – Most pedig menjünk zuhanyozni. Itt állsz meztelenül, amitől az ágyra akarlak dobni és még egyszer megdugni.
Megrázom a fejemet, aztán kihúzódom öleléséből, mielőtt felveszem a köntösömet.
- Jössz, vagy mi? – mondom, és megfogom a piperetáskámat.
- Szeretnék elmenni, de azt hiszem, most zuhanyozni kell – kacsint, mire megütöm a karját, miközben kisétálunk a folyosóra.

2014. december 20., szombat

Chapter 82

Helló! :)
Túl a szalagavatón, a durva és kemény afteren, immár szalaggal, nagyjából kipihenten hoztam a fejezetet :D De még milyen egy fejezetet... Szerintem egyszerűen tökéletes. Imádni fogjátok. Miközben fordítottam, arra gondoltam, hogy most szó szerint pornót fordítok, de azért mégsem, mert hihetetlenül aranyosak :3 Ó, és aki nem szereti annyira részletesen az ilyen +18-as dolgokat, az ne olvassa el, mondjuk szerintem itt nincs olyan :D A következő pedig valamikor karácsony körül érkezik.
Jó szünetet kívánok, pihenjétek ki magatokat, és kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 82

Harry újra csatlakozik hozzám az ágyon, egy kis csomagot és egy kis üveget tartva. Óvszereket és síkosítót csak szexuális felvilágosításon láttam. Olyan bizalmasnak tűntek akkor, de most ki akarom venni az óvszert a kezéből és rárakni. Hálás vagyok, hogy Harry nem hallja erkölcstelen gondolataimat még akkor is, ha az ő szavai mocskosabbak, mint bármelyik gondolatom, amim valaha is volt.
- Te… – hangja halk.
- Ha megkérdezed, hogy biztos vagyok-e benne, megöllek – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Azt akartam mondani, hogy segítesz feltenni ezt vagy nekem kellene megcsinálnom? – nevet fel, az óvszert lengetve a nagy- és a mutatóujja között.
- Ó. Akarom, bár meg kell mutatnod – harapom meg az ajkam.
- Oké – ő leül az ágyra, én pedig keresztbe tett lábakkal felülök. Áthajol és gyorsan megcsókol a homlokomon, mielőtt kezemet az övébe veszi. Eltépi a zacskót, mire kinyújtom a kezem. Ő felkuncog és megrázza a fejét. – Megmutatom neked, így – mondja, aztán a kezünk kombinációját használja, hogy feltegye az óvszert. Tapintásra csúszós érzés. – Most pedig lemegy – feleli, arca elvörösödött. Szeme összeszűkül, ahogy mindkettőnk keze rácsúsztatja az óvszert kemény bőrére.
- Ez nem volt olyan rossz egy szűztől és egy részegtől – nevetek fel. Felemeli rám egy szemöldökét, majd elmosolyodik. Örülök, hogy játékosak vagyunk és nem olyan hevesek, ez kevésbé tesz idegessé, hogy mi fog történni.
- Nem vagyok részeg, babe, pár pohárral ittam, és amikor megjelentem itt, kissé ittas voltam, de a veled való vitatkozás kijózanított, mint mindig – mosolyodik el, aztán végighúzza nagyujját az alsó ajkamon.
Elégedett vagyok válaszával, nem akarom, hogy a felénél elájuljon, vagy, hogy rám hányjon. Felnevetek egy kicsit a gondolataimon, majd újra ránézek. Szemei tiszták, nem pedig üvegesek, mint egy órával ezelőtt voltak.
- Most mi jön? – mondom, mielőtt megállíthatnám magam. A kezemet megfogva felnevet, és a hossza köré teszi.
- Mohó vagy? – ugrat, mire bólintok. – Én is – vallja be, én pedig a kezemet fel-le mozgatom.
Előremozdítja a testét, így rajtam van. A térdét használja, hogy elválassza a lábaimat, szélesre tárva őket, és érzem az ujjait hozzám dörzsölődni. Kíváncsi vagyok, hogy gyengéd lesz-e velem, nagyon remélem.
- Olyan kemény vagy, babe. Imádom, ahogy mindig válaszolsz az érintéseimre – leheli. Ajkai találkoznak az enyémekkel, lassan csókol meg, nyelve kötekedik az enyémmel. Úgy tűnik, hogy ajkai az enyémekhez vannak mintázva, csak nekem készültek. Elhúzódik és megcsókolja a szám szélét, amit az orrom követ, aztán ismét az ajkaim. Kezeim a hátához vándorolnak egy kétségbeesett kísérletet téve arra, hogy közelebb húzzam őt magamhoz. – Lassan, bébi, lassan kell haladnunk – suttogja. Ajkai megérintik a fülcimpámat. Megfogja a síkosítót, és tesz egy kicsit az ujjaira. – Először fel kell készítenelek – mondja, miközben belém helyez egy jól síkosított ujjat. – El kell lazulnod, Lou – feleli, ahogy elkezdi végigcsókolni a nyakamat.
Én kezdek ellazulni, ő pedig az ujjait mozgatni bennem. Éppen olyan jó érzés, mint az első alkalommal, amikor csinálta. Harry bátortalanul hozzáad még egy ujjat, majd elkezd dörzsölni. Nyögésem biztosan ösztönzi őt, mert mielőtt tudnám, hogy ez az, egy harmadikat is hozzá tesz. Összehúzza az ujjait, amivel egy érzékeny pontot ér el, mire egy nyögő káosszá válok.
- Azt hiszem, készen állsz, Lou – mondja, miközben elmozdítja a három ujját. Nyafogok a kapcsolat elvesztésétől. Nagyon üresnek érzem most magam. – Fájni fog, csak szólj, ha azt akarod, hogy megálljak. Komolyan mondom, oké? – feleli szelíd hangon.
- Oké – nyelek egyet. Már hallottam, hogy a szüzességed elvesztése fáj, de nem lehet olyan rossz. Remélem nem, legalábbis.
Újra végigcsókolja a nyakamat. Érzem a selymes óvszert hozzám súrolódni, megborzongok. Másodpercekkel később belém nyomódik, egészen más érzés, mint az ujjai voltak. Szemeim lecsukódnak, és hallom magamat zihálni.
- Jól vagy? – suttogja, ahogy megcsókol az ajkaimon. Bólintok, mire beljebb halad bennem. Összerezzenek a csípős érzésem mélyen bennem. Éppen olyan rossz, ahogy mindenki mondja, ha nem rosszabb. – Baszki – nyög fel Harry. Teste nyugodt, mozdulatlan és az érzés hihetetlenül kellemetlen. – Mozoghatok? – hangja olyan feszült és érdes.
- Igen – felelem. A fájdalom folyamatos, de Harry mindenhol megcsókol, az ajkaimon, arcomon, orromon, nyakamon, és lecsókolja a könnyeimet, amik a szemem sarkában formálódnak. Arra összpontosítok, hogy Harry karját szorítsam, és a meleg nyelvére a nyakamon.
- Ó, Istenem – nyögi, majd hátra hajtja a fejét. – Szeretlek, annyira szeretlek, Lou – leheli az arcomnak. Hangja kényelme némileg elnémítja a fájdalmat, de még mindig jelen van, ahogy csípője az enyémnek gördül. El akarom mondani neki, mennyire szeretem őt, de félek, hogy ha beszélek, sírni fogok. – Akarod… baszki… akarod, hogy megálljak? – dadogja. Hallom, hogy az élvezet és az aggódás küzd egymással a hangjában.
Megrázom a fejem, aztán elképedve figyelem őt, szemei szorosan le vannak csukódva. Állkapcsát összeszorítja a koncentrációban, kemény izmai pedig összehúzódnak és megnyúlnak tetovált bőre ellen. A fájdalom majdnem teljesen eltűnt, miközben figyelem őt darabokra hullani. Megsimítja az arccsontomat az ujjaival, majd ismét megcsókol, mielőtt fejét a nyakam hajlatába temeti. Légzése lépcsőzetes, forró és vad a nyakamnak. Arcát az enyémhez hozza, aztán kinyitja a szemét. Elviselném a fájdalmat újra és újra, hogy képes legyek így érezni, ez a mélyen fekvő kapcsolat vele, ami olyan helyre visz el, amelyről sosem tudtam, hogy létezik. Az érzelem a szemeiben, ahogy az enyéimbe néz, több könnyet hoz a szemembe, elküld a feledésbe, aztán visszahúz magához. Szeretem őt, és minden kétséget kizáróan tudom, hogy szeret engem. Még akkor is, ha nem tartunk örökké, ha végül soha nem beszélünk többé, mindig tudni fogom, hogy ebben a pillanatban ő volt a mindenem.
Meg tudom mondani, hogy minden erejére szüksége van, hogy kontrollálja magát, hogy megtartsa nekem ezt a lassú ütemet, és ezért még inkább szeretem őt. Az idő lelassul és megáll, felgyorsul, és újra megáll, ahogy ki-be mozog bennem. Az izzadság sós íze az ajkain van, miközben megcsókol, többet akarok. Megcsókolom a nyakát, aztán a füle alatti pontot, amiről tudom, hogy az őrületbe kergeti őt. Kirázza a hideg, majd a nevemet nyögi.
- Olyan jól csinálod, bébi. Annyira szeretlek – emlékeztet újra.
Nem fáj már többé, de még mindig kellemetlen, és van egy kis szúrás minden alkalommal, amikor belém lökődik. Ajkaim a nyakához mozdulnak, kezeim pedig meghúzzák a haját.
- Szeretlek, Harry – sikerül kimondanom. Felnyög, aztán duzzadt ajkait az enyémekhez hozza.
- Ó, bébi, el fogok menni. Oké? – feleli összeszorított fogakkal.
Bólintok, majd ismét megcsókolom a nyakát, lágyan megszívva a bőrét. Közénk nyúl, megfogja a farkamat, és elkezdi nekem is kiverni. Harry szemei soha nem hagyják el az enyémeket, miközben elélvez, örök és feltétel nélküli szerelem ígéreteit teszi, ahogy megfeszül, aztán gyengéden rám esik. Mindketten ugyanakkor megyünk el. Érzem erősen zakatoló szívét a mellkasomon, majd megcsókolom benedvesedett hajának tetejét. Mellkasa abbahagyja a zihálást, és felemelkedik, kihúzódva belőlem. Összerezzenek a hirtelen ürességen, miközben ő lehúzza az óvszert, aztán szépen visszateszi a csomagolásba.
- Jól vagy? Milyen volt? – szemei az arcomat kutatják, és sebezhetőbbnek néz ki, mint gondoltam, hogy ez lehetséges.
- Jól vagyok – biztosítom őt. Összenyomom a combjaimat, hogy tompítsam a fájdalmat.
- Az volt… az volt, amire számítottál? – húzza el a haját a homlokáról.
- Jobb volt – válaszolok őszintén. Még a fájdalommal és a kellemetlenséggel is az egész élmény tökéletes volt. Azon találom magam, hogy máris a következő alkalomról fantáziálok.
- Tényleg? – vigyorodik el. Bólintok, mire közelebb hajol, homlokát az enyémhez nyomva.
- Milyen volt neked? Jobb leszek, amint több… tapasztalatom lesz – mondom neki. Vigyora elhalványul, majd ujjait az állam alá teszi, felemelve a fejemet, hogy ránézzek.
- Ne mondd ezt, nagyszerű volt, bébi. Jobb volt, mint nagyszerű, ez… a legjobb volt – feleli, mire a szememet forgatom. Biztos vagyok benne, hogy volt már neki sokkal jobb, olyan emberekkel, akik valóban tudták, hogy mit kell csinálni és mikor csinálni. Gondolataimat megválaszolva megszólal: – Nem szerettem őket. Az egy teljesen más élmény, amikor szereted a személyt. Őszintén, Louis. Ez teljesen más, összehasonlíthatatlan. Kérlek, ne kételkedj magadban vagy alacsonyítsd le azt, amit az előbb csináltunk – hangja annyira lágy és őszinte, érzem, hogy dagad a szívem, és megcsókolom az orrnyergét.
Elmosolyodik, aztán egyik karjával átöleli a derekamat, a mellkasához húzva engem. Olyan jó illata van, még izzadtan is ő a kedvenc illatom.
- Fájt? – túr bele a hajamba, majd a mutatóujja köré csavar egy tincset.
- Némileg. Félek felállni – nevetek fel. Szorosabban ölel magához, és megcsókolja a vállamat.
- Ezelőtt még soha nem voltam szűzzel – mondja csendesen. Felnézek rá, szemei lágyak, a legkevésbé sem gúnyolódóak.
- Ó.
Az agyam száz kérdést gyárt az első alkalmáról. Mikor, hol, kivel és miért. De ellököm ezeket a gondolatokat, nem szerette azt a személyt. Soha senkit sem szeretett, csak engem. Nem érdekel ez többé, a nők és férfiak a múltjában csak azok. A múltja. Csak ez a gyönyörű, sérült férfi érdekel, aki életében először az előbb szeretkezett.

2014. december 12., péntek

Chapter 81

Sziasztok! :)
Már itt is van az új fejezet, imádni fogjátok szerintem, szinte az egész irtó... cuki, édes, aranyos, szexi? Na, ezt majd eldöntitek ti :D Valahol a rész közepe környékén egy "a" betű dőlt, ez megint arra utal, hogy nem egy sima barátról (friend) van szó, hanem a barátról (boyfriend). Remélem, érthetően magyaráztam el :) És igen, tudom, kegyetlenség tőlem, hogy megint csak egy hét múlva hozom a következőt egy ilyen vég után, de megint nagyon elfoglalt hetem lesz. Ugyanis jövő pénteken lesz a szalagavatóm, vagyis próba próba hátán körülbelül, szóval majd csak szombaton fogok tudni jönni.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 81

Túl bosszús vagyok Harry felesleges hozzáállásán, de azt nem vártam tőle, hogy elmegy, és most, hogy megtette, azt kívánom, bárcsak rávettem volna, hogy mondja el, mi zavarja őt. Csak olyan makacs vagyok, mint ő néha. Kifésülöm a gubancokat a nedves hajamból, aztán felveszem a fekete bokszert, amit ma vettem. Áthúzok egy pólót a fejemen, majd átnézem a dolgaimat holnapra. Minden, amire gondolni tudok, hogy hova ment Harry, tudom, hogy megszállott vagyok és egy kicsit őrült, de nem tehetek róla. Remélem, nem Mollyval van.
Amíg eldöntöm, hogy felhívjam-e Harryt vagy ne, kapok egy SMS-t Tristantól, hogy ma este már nem fog visszajönni a szobába. Talán ő is összeköltözik Steph-fel, egy héten öt éjszakát tölt ott, és Steph abszolút imádja őt. Valószínűleg mesélt Tristannak a munkájáról a második randijukon, és valószínűleg nem harapja le a fejét, majd megy el ok nélkül. „Szerencsés Tristan.” Mondom magamnak, aztán megfogom a televíziójának távirányítóját, ujjaim szórakozottan nyomogatják a gombokat, majd leragadok a Jóbarátok egy ismétlésén, amit legalább százszor láttam. Nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor tévét néztem, általában Harryvel töltöm az időmet, tanulok, vagy olvasok. Jó csak feküdni az ágyban, és egy egyszerű vígjátékot nézni, elszökni az értelmetlen veszekedés elől Harryvel.
Néhány epizód után érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek. Álmos állapotomban dühöm pillanatnyilag eltűnik, és jó éjszakát kívánok Harrynek SMS-ben, nem válaszol, mielőtt az alvás legyőz engem.
- Francba – egy hangos puffanás ébreszt fel. Hirtelen felülök és felkapcsolom a lámpát, mire egy botladozó Harryt találok, megpróbálva eligazodni a sötét szobában.
- Mit csinálsz? – kérdezem tőle. Amikor felnéz rám, szemei pirosak és fényesek. Részeg. Nagyszerű.
- Azért jöttem ide, hogy lássalak – mondja, majd lehuppan a székre.
- Miért? – vinnyogom. Azt akarom, hogy itt legyen, de nem részegen és hajnali kettőkor.
- Mert hiányoztál.
- Akkor miért mentél el?
- Mert idegesítettél – ouch.
- Visszamegyek aludni, részeg vagy és nyilvánvalóan megint utálatos leszel.
- Nem vagyok utálatos, Louis. És nem vagyok részeg, oké, az vagyok, de és akkor mi van?
- Nem érdekel, hogy részeg vagy, de ez egy sulis éjszaka, és szükségem van az alvásra – fent maradnék vele egész éjszaka, ha tudnám, hogy nem mondana egész idő alatt bántó dolgokat nekem.
- Ez egy sulis éjszaka – gúnyol ki. – Tudnál még kockább lenni? – nevet fel.
- Csak menned kellene – mondom, és visszafekszem. Szembefordulok a fallal. Nem szeretem ezt a Harryt, vissza akarom kapni az én félédes Harrymet. Nem ezt a részeg bunkót, aki a szobámban botladozik hajnali kettőkor.
- Aww, bébi, ne haragudj rám – feleli, de figyelmen kívül hagyom őt. – Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? Tudod, mi történik, amikor nélküled alszom – majdnem suttogja. Elszomorodom. Tényleg tudom, mi történik, amikor nélkülem alszik, de nem fair tőle, hogy ezt ellenem használja, amikor részeg és gúnyolódik velem.
- Rendben. Maradhatsz, de én lefekszem.
- Miért? Nem akarsz velem lógni?
- Részeg vagy és utálatos – végül megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Nem vagyok utálatos, minden, amit mondtam az az volt, hogy idegesítő voltál – arckifejezése semleges.
- Ezt mondani valakinek valamennyire goromba dolog. Főleg, amikor minden, amit tettem, annyit volt, hogy a munkádról kérdeztelek.
- Ó, Istenem, ne már megint. Gyerünk, Louis, csak ejtsd a témát. Nem akarok most erről beszélni – hangja nyafogós és összemossa a szavakat.
- Miért ittál ma? – nem bánom, ha iszik, nem vagyok az anyja és ő már felnőtt. A dolog, ami bosszant, hogy minden alkalommal, amikor iszik, van egy ok mögötte. Nem iszik csak szórakozásból.
Elnéz tőlem az ajtó felé, mintha egy kilépési útvonalat tervezne.
- Én… nem tudom, csak úgy éreztem, hogy innék egyet… vagyis többet. Légy szíves ne legyél rám mérges. Szeretlek – mondja, tekintete pedig találkozik az enyémmel. Egyszerű szavai feloldják haragom legnagyobb részét, és azon találom magam, hogy azt akarom, karajai körülöttem legyenek.
- Nem vagyok mérges rád, csak nem akarok visszalépni a kapcsolatunkban. Nem szeretem, amikor ok nélkül hirtelen letámadsz, aztán csak lelépsz. Ha dühös vagy valami miatt, azt akarom, hogy beszélj velem róla.
- Csak nem szereted, ha nincs minden felett irányításod – feleli.
- Tessék?
- Irányításmániás vagy – von vállat, mintha ez egy köztudott tény lenne.
- Nem, nem vagyok az. Csak szeretem, ha a dolgok egy bizonyos módon mennek.
- Ja, a te módodon.
- Szóval akkor nem fejeztük be a veszekedést? Még valami, amit be akarsz dobni, amíg benne vagy? – csattanok fel.
- Dehogy, csak hogy irányításmániás vagy, és tényleg össze akarok költözni veled – mondja. Mi? A hangulata szó szerint csapongó. – Össze kellene költöznöd velem, találtam egy lakást ma. Még semmit nem írtam alá, de az egy szép hely.
- Mikor? – nehéz lépést tartani Harry Styles öt személyiségével.
- Miután elmentem innen.
- Mielőtt berúgtál? – kérdezem. A szemét forgatja. A lámpa fénye megcsillan a szemöldökpiercingje fémjén, figyelmen kívül hagyom, mennyire vonzó ez.
- Igen, mielőtt berúgtam. Szóval mit mondasz? Össze fogsz velem költözni?
- Tudom, hogy új vagy ebben a randizós dologban, de az emberek általában nem sértegetik a barátjukat és kérik meg, hogy költözzenek velük össze ugyanabban a mondatban – mondom neki az alsó ajkamat rágva, hogy elfojtsam a mosolyom.
- Nos, néha az említett barátnak szüksége van a felvilágosításra – vigyorodik el. Még akkor is pokolian elbűvölő, amikor részeg.
- Nos, akkor az említett barátnak nem kell bunkónak lennie – támadok vissza. Felnevet, aztán felkel a székről, hogy az ágyamhoz jöjjön.
- Próbálok nem bunkó lenni, tényleg. Néha nem tehetek róla – ül le az ágy szélére.
- Tudom – sóhajtok fel. Függetlenül a ma esti alkalomtól tényleg próbál kedvesebb lenni hozzám, természetesen jön neki, hogy bunkó legyen. Nem akarok kifogásokat keresni neki, de sokkal jobban csinálja, mint vártam.
- Szóval össze fogsz költözni velem? – mosolyodik el.
- Jézusom, egyszerre ezt az egy lépést tegyük meg. Egyelőre nem leszek rád mérges – mondom neki, aztán felülök. – Most pedig gyere velem az ágyba – utasítom. Bólint, majd feláll, hogy lehúzza a farmerját. Amikor leveszi a pólóját, a kezembe adja azt. Imádom, hogy azt akarja, hogy viseljem az ő piszkos pólóját, amennyire én akarom. – Tedd a farmerodat az öltözködő asztalra, kérlek – kérem, mire felemeli rám a szemöldökét, mintha azt mondaná, „Látod, irányításmániás.” Ahogy megfordul, leveszem a pólómat, és áthúzom a fejemen az övét.
- Baszki – kotyogja ki, mire felnézek. – Mi van rajtad? – szemei sötétek és nagyok.
- Én… vettem néhány új bokszert ma – pirulok el, aztán elnézek.
- Látom. Vedd le a pólót – követeli. Remegő ujjakkal húzom le a pólót és helyezem az ágyra.
- Baszki – ismétli meg újra.
- Ezt már mondtad – kuncogok fel. A fény Harry szemében lángoló a számomra, és bizsereg tőle a bőröm.
- Hihetetlenül nézel ki – nyel egyet. – Mindig hihetetlenül nézel ki, de ez csak… – száraz szájjal nézek le a bokszerére, aminek nekifeszül növekvő dudora. A köztünk lévő energia ötvenedjére változott ma meg.
- El akartam mondani neked, megmutatni neked korábban, de túl elfoglalt voltál azzal, hogy bunkó legyél.
- Mhmm – mondja, nyilvánvalóan nem figyelve arra, amit mondok. Térdét az ágyra helyezi, majd fel-le néz a testemen újra, mielőtt rám mászik.
Ajkainak olyan íze van, mint a whiskynek és a mentának, a kombináció mennyei. Csókjaink lágyak és kötekedőek, összejövő és távolodó, nyelve játékosan siklik át az enyémen. Keze elindul a hajamhoz, aztán elkezdi meghúzni. Érzem erekcióját a hasamnak nyomódni, ahogy közelebb hozza testét az enyémhez. Elengedi a hajamat, hogy megtartsa magát a könyökén, miközben a másik kezét használja, hogy megérintsen engem. Hosszú ujjai lefutnak a mellkasomon. Megnyalja az ajkait, ahogy elkezdi simogatni a mellbimbóimat. Túlságosan meg vagyok babonázva kecses ujjaitól a bőrömön. Ívben felemelem a hátamat, ő pedig felnyög, ahogy a farkunk kapcsolatba lép.
- Mit akarsz csinálni, Lou? – hangja remegő és kontrollálatlan.
- Már mondtam – felelem, miközben lehúzza a bokszeremet. Bárcsak ne lenne részeg ma este, de talán a félrészeg állapota kevésbé fog kínossá tenni.
Felkiáltok, ahogy keze körülölel, aztán egyik kezemmel átölelem őt a karja alatt. Közénk nyúlok a másik kezemmel, hogy megmarkoljam őt. Harry felnyög, mire lágyan megszorítom, és folytatom a dörzsölését.
- Biztos vagy benne? – lihegi. Látom a bizonytalanságot tiszta, zöld szemeiben.
- Igen, biztos vagyok benne. Ne gondold túl – felcserélődnek a szerepek, amikor én vagyok az, aki ezt mondja neki.
- Szeretlek. Tudod ezt, ugye? – kérdezi.
- Igen – felelem, aztán ajkaimat az övéinek nyomom. – Szeretlek, Harry – mondom a szájába.
Keze lassan folytatja a fel-le dörzsölést a hosszomon, a szája pedig a nyakamhoz mozdul. Durván megszívja a bőrt, aztán nyelve átsiklik a fájó bőrön, hogy enyhítse. Újra és újra megismétli ezt, az egész testem ég.
- Harry… én… – megpróbálom mondani, mire gyorsan elhúzza tőlem a kezét. Megcsókol, miközben felnyögök.
Mindkét kezét a combomra helyezi és gyengéden megszorítja, mielőtt végigcsókolja a hasamat, majd megfújja a péniszem tetejét. A testem akaratlanul is felemelkedik az ágyról, szája pedig fel-le mozog, miközben karjai körülölelik a combjaimat, távol tartva őket egymástól. Másodperceken belül elkezd remegni a lábam, és megmarkolom az ágyneműt, ő meg folytatja a mélytorkozást.
- Mondd el, milyen jó érzés – mondja a bőrömnek.
Fojtott hangok szöknek ki az ajkaimon, ahogy megpróbálom elmondani neki, hogyan érzek tőle. Továbbra is piszkos dolgokat mond, közöttük megnyalva engem, egy finom mintát formálva, miközben a testem rázkódik és a lábujjaim szinte görcsben állnak. Amikor visszanyerem az eszméletemet, száját visszahozza az enyémhez, egy furcsa íz van az ajkán. A mellkasom hullámzik, a légzésem pedig lépcsőzetes.
- Biztos… – kezdi el.
- Shh… Igen, biztos vagyok benne – mondom neki, és megcsókolom őt, keményen. Kezeim megkarmolják a hátát, mielőtt lehúzom a bokszerét a csípője alá. Felsóhajt, ahogy a korlátozás eltűnik, majd mindketten felnyögünk, ahogy a bőrünk összeér.
- Louis, én…
- Shh… – mondom neki újra. Jobban akarom ezt, mint bármit, és nem akarom, hogy tovább beszéljen.
- De Louis, el kell mondanom valamit…
- Shh. Harry, kérlek, ne beszélj – könyörgöm, aztán ismét megcsókolom. Megfogom az erekcióját, majd elkezdem mozgatni a kezem fel-le. Szemei lecsukódnak, és élesen beszívja a levegőt. Az ösztön veszi át az irányítást a cselekedeteim felett, majd a nagyujjamat áthúzom a hegyén, letörlöm a nedvességet onnan, és érzem a dobogását a kezemben.
- El fogok menni, ha ezt újra csinálod – zihálja.
Feltámaszkodik, aztán lemászik az ágyról. Mielőtt megkérdezhetem, hová megy, egy kis csomagot és egy kis üveget húz ki a farmerjából. Ó. Ez tényleg megtörténik, tudom, hogy félnem kellene vagy idegesnek kellene lennem, de minden, amit érzek, az a szerelmem iránta és az övé irántam.
Eltölt a várakozás, hogy mi jön most, és úgy tűnik, az idő lelassul, amíg várok rá, hogy visszatérjen az ágyba. Mindig azt hittem, hogy az első alkalmam Natalie-val lesz, a nászéjszakánkon. Egy hatalmas ágyban lennénk, valami puccos bungalóban, egy trópusi szigeten. De itt vagyok a kis kollégiumi szobámban, a kis ágyamon Harryvel, és egyetlen egy dolgot sem változtatnék meg.

2014. december 5., péntek

Chapter 80

Na, mit hozott nektek a Mikulás? :D
Igaz, egy kicsivel előbb, mivel holnap több dolgom lesz, mint ma. Mondanám, hogy cuki ez a rész, de... Ki fogtok akadni a végén, és tudom, hogy azonnal kellene utána a következő, de annak is függővége van, úgyhogy remélem, kibírjátok valahogy :'D Szóval jövőhéten érkezik az új, addig is...
Kellemes olvasást és boldog Mikulást! :) Xx 🎅



Chapter 80

Amikor visszaérek az autómhoz a lehető legjobb nap után, felhívom Harryt, de nem veszi fel. El akarom mesélni neki, milyen nagyszerű volt a reggelem és megkérdezni tőle, miért nem mondta el, hogy munkája van, vagy, hogy Vance-nál dolgozott.
Mire visszaérek a kampuszhoz, még csak egy óra, gyakorlatilag van egy egész napom, hogy ne csináljak semmit. Bemehetnék az óráimra, de már megkaptam a kreditet értük, és a gyakornoki állásomban kellene lennem ötig. Végül a bevásárlóközpontba megyek és körbe sétálok, miután be- és kisétálok majdnem minden üzletből, bemegyek a Nordstromba. Azt hiszem, használhatnék még néhány ruhát a gyakornoki állásomhoz. Annak az emléke, ahogy Harry és én a tükörben voltunk ma reggel, átvillan az agyamon, vehetnék pár új bokszert is. Az alsóneműim olyan egyszerűek, és már megvannak egy ideje, úgy tűnik, Harry nem bánja, de szeretném látni az arcát, ha leveszem a nadrágomat és egy olyan bokszer van rajtam, ami nem egyszerű, régi fekete vagy fehér.
Átnézem a fogasokat, aztán találok néhányat, amik tetszenek. A kedvencem az, amelyik kék és Superman logó van rajta. Soha nem érdekeltek túlságosan a bokszereim, mert senki sem látta őket, de ki tudta, hogy egyet találni, ami tetszik, komplikált lesz.
Ugyanúgy találok új öltönyöket és egy pár kényelmes alkalmi cipőt. Háromszor kell megkérnem a pénztárost, hogy ismételje el a végösszeget, mielőtt végül fizetek. A divatos alsónemű sokkal drágább, mint gondoltam. Harry jobban teszi, ha tetszik neki.
Amikor visszaérek a szobámba, Tristan nincs ott, és Harryről sem hallottam, így úgy döntök, hogy szundítok egyet. Az új ruháim el vannak rakva, aztán lekapcsolom a villanyt.
Telefoncsörgésre ébredek fel, ez egy ismeretlen dallam. Harry. Átfordulok, majd kinyitom a szemem. Valóban Harry ül a széken, lábai Tristan öltözködő asztalán vannak.
- Jót aludtál? – kérdezi egy mosollyal.
- Igen, valóban. Hogy jutottál be ide? – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Visszakaptam a kulcsomat Tristantól – válaszol.
- Ó. Mióta vagy itt?
- Körülbelül harminc perce. Milyen volt a napod a Vance-nál? Nem gondoltam, hogy már itt leszel, még csak hat óra. De itt vagy kiütve, horkolva, úgyhogy ez biztosan egy hosszú nap volt – nevet fel. Megtámasztom magam a könyökömön, aztán ránézek.
- Nagyszerű volt. Megkaptam a saját irodámat, nem tudom elhinni. Van egy asztalom és egy könyvespolcom! És a nevem a falon van, csodálatos. Sokkal több pénzt fogok keresni, mint gondoltam, és kéziratokat kell olvasnom, mennyire tökéletes ez? Csak attól félek, hogy valahogy elrontom, mert ez olyan tökéletes. Tudod? – kalandozok el.
- Woah, Vance biztosan kedvel téged – emeli meg az egyik szemöldökét. – De jól fogod csinálni, ne aggódj.
- Azt mondta, hogy ott dolgoztál – felelem.
- Persze, hogy elmondta.
- Miért nem mondtad el nekem? Vagy, hogy van munkád? Mikor van egyáltalán időd dolgozni?
- Mindig olyan sok kérdésed van – túr bele kezével a hajába. – De válaszolni fogok rájuk – teszi hozzá. – Nem mondtam el neked, mert, nos, nem tudom miért, igazából. És szakítok időt a munkára, bármikor, amikor nem vagyok veled, megtalálom rá az időt.
- Ó, Mr. Vance azt mondta, azt akarja, hogy megint neki dolgozz – törökülésben ülök, és szembefordulok vele.
- Biztos vagyok benne, hogy azt akarja, de nem, köszi. Háromszor annyit keresek, mint ott, és kevesebb dolgom van – henceg, mire a szememet forgatom.
- Mesélj nekem a munkádról. Mit csinálsz pontosan?
- Kéziratokat olvasok, megszerkesztem őket. Ugyanaz, amit te fogsz csinálni, csak részletesebb – von vállat.
- Ó, szereted?
- Igen, Louis. Szeretem – hangja egy kicsit durva.
- Az jó. Akarsz a Portland Independentnek dolgozni, amikor lediplomázol?
- Nem tudom, mit akarok csinálni – forgatja a szemét.
- Mondtam valamit? – kérdezem.
- Nem, csak mindig túl sok kérdést teszel fel.
- Mi? – most szarkasztikus vagy komoly?
- Nem kell minden részletet tudnod az életemről – csattan fel.
- Csak beszélgetek, egy hétköznapi beszélgetést folytatva arról, hogy mit csinálsz a munkádban – védekezem. – Ezek csak normális dolgok, amikről képesnek kellene lennünk beszélni, szóval sajnálom, hogy érdeklődtem a mindennapi életedről.
Ő nem mond semmit. Mi a fene a problémája? Csodálatos napom volt, és az utolsó dolog, amit csinálni akarok, az veszekedni vele. Figyelmemet a mennyezetre irányítom, és ugyanúgy csendben maradok. Kilencvenöt panel van a plafonomon, ezeket pedig negyven csavar tarja fent.
- Le kell zuhanyoznom – felelem végül.
- Akkor menj – sértődik meg. A szememet forgatom, aztán megfogom a piperetáskámat.
- Tudod, azt hittem, már túlléptük ezt, ezt az egész ok nélkül vagy seggfej dolgot? – mondom, majd kisétálok a szobából.
Elidőzöm a zuhanyzóban, mert nem akarok visszamenni a szobámba, csak hogy veszekedjek Harryvel. Túl ideges vagyok az első igazi napom miatt a Vance-nál, de az izgatottságom túlszárnyalja az idegességem. Tényleg azt kívánom, hogy Harry bárcsak ne lenne ilyen goromba. Minden, amit tettem, az volt, hogy a munkájáról kérdeztem, amiről nem mesélt nekem, képesnek kellene lennem, hogy beszéljek vele erről. Úgy érzem, mintha sok minden lenne, amit nem tudok róla, és ettől nagyon kellemetlenül érzem magam.
Mikor végül kijövök a zuhanyzóból és visszaérek a szobámba, az üres.