Chapter 80

Na, mit hozott nektek a Mikulás? :D

Igaz, egy kicsivel előbb, mivel holnap több dolgom lesz, mint ma. Mondanám, hogy cuki ez a rész, de... Ki fogtok akadni a végén, és tudom, hogy azonnal kellene utána a következő, de annak is függővége van, úgyhogy remélem, kibírjátok valahogy :'D Szóval jövőhéten érkezik az új, addig is...

Kellemes olvasást és boldog Mikulást! :) Xx 🎅

Chapter 80

Amikor visszaérek az autómhoz a lehető legjobb nap után, felhívom Harryt, de nem veszi fel. El akarom mesélni neki, milyen nagyszerű volt a reggelem és megkérdezni tőle, miért nem mondta el, hogy munkája van, vagy, hogy Vance-nál dolgozott.
Mire visszaérek a kampuszhoz, még csak egy óra, gyakorlatilag van egy egész napom, hogy ne csináljak semmit. Bemehetnék az óráimra, de már megkaptam a kreditet értük, és a gyakornoki állásomban kellene lennem ötig. Végül a bevásárlóközpontba megyek és körbe sétálok, miután be- és kisétálok majdnem minden üzletből, bemegyek a Nordstromba. Azt hiszem, használhatnék még néhány ruhát a gyakornoki állásomhoz. Annak az emléke, ahogy Harry és én a tükörben voltunk ma reggel, átvillan az agyamon, vehetnék pár új bokszert is. Az alsóneműim olyan egyszerűek, és már megvannak egy ideje, úgy tűnik, Harry nem bánja, de szeretném látni az arcát, ha leveszem a nadrágomat és egy olyan bokszer van rajtam, ami nem egyszerű, régi fekete vagy fehér.
Átnézem a fogasokat, aztán találok néhányat, amik tetszenek. A kedvencem az, amelyik kék és Superman logó van rajta. Soha nem érdekeltek túlságosan a bokszereim, mert senki sem látta őket, de ki tudta, hogy egyet találni, ami tetszik, komplikált lesz.
Ugyanúgy találok új öltönyöket és egy pár kényelmes alkalmi cipőt. Háromszor kell megkérnem a pénztárost, hogy ismételje el a végösszeget, mielőtt végül fizetek. A divatos alsónemű sokkal drágább, mint gondoltam. Harry jobban teszi, ha tetszik neki.
Amikor visszaérek a szobámba, Tristan nincs ott, és Harryről sem hallottam, így úgy döntök, hogy szundítok egyet. Az új ruháim el vannak rakva, aztán lekapcsolom a villanyt.
Telefoncsörgésre ébredek fel, ez egy ismeretlen dallam. Harry. Átfordulok, majd kinyitom a szemem. Valóban Harry ül a széken, lábai Tristan öltözködő asztalán vannak.
- Jót aludtál? – kérdezi egy mosollyal.
- Igen, valóban. Hogy jutottál be ide? – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Visszakaptam a kulcsomat Tristantól – válaszol.
- Ó. Mióta vagy itt?
- Körülbelül harminc perce. Milyen volt a napod a Vance-nál? Nem gondoltam, hogy már itt leszel, még csak hat óra. De itt vagy kiütve, horkolva, úgyhogy ez biztosan egy hosszú nap volt – nevet fel. Megtámasztom magam a könyökömön, aztán ránézek.
- Nagyszerű volt. Megkaptam a saját irodámat, nem tudom elhinni. Van egy asztalom és egy könyvespolcom! És a nevem a falon van, csodálatos. Sokkal több pénzt fogok keresni, mint gondoltam, és kéziratokat kell olvasnom, mennyire tökéletes ez? Csak attól félek, hogy valahogy elrontom, mert ez olyan tökéletes. Tudod? – kalandozok el.
- Woah, Vance biztosan kedvel téged – emeli meg az egyik szemöldökét. – De jól fogod csinálni, ne aggódj.
- Azt mondta, hogy ott dolgoztál – felelem.
- Persze, hogy elmondta.
- Miért nem mondtad el nekem? Vagy, hogy van munkád? Mikor van egyáltalán időd dolgozni?
- Mindig olyan sok kérdésed van – túr bele kezével a hajába. – De válaszolni fogok rájuk – teszi hozzá. – Nem mondtam el neked, mert, nos, nem tudom miért, igazából. És szakítok időt a munkára, bármikor, amikor nem vagyok veled, megtalálom rá az időt.
- Ó, Mr. Vance azt mondta, azt akarja, hogy megint neki dolgozz – törökülésben ülök, és szembefordulok vele.
- Biztos vagyok benne, hogy azt akarja, de nem, köszi. Háromszor annyit keresek, mint ott, és kevesebb dolgom van – henceg, mire a szememet forgatom.
- Mesélj nekem a munkádról. Mit csinálsz pontosan?
- Kéziratokat olvasok, megszerkesztem őket. Ugyanaz, amit te fogsz csinálni, csak részletesebb – von vállat.
- Ó, szereted?
- Igen, Louis. Szeretem – hangja egy kicsit durva.
- Az jó. Akarsz a Portland Independentnek dolgozni, amikor lediplomázol?
- Nem tudom, mit akarok csinálni – forgatja a szemét.
- Mondtam valamit? – kérdezem.
- Nem, csak mindig túl sok kérdést teszel fel.
- Mi? – most szarkasztikus vagy komoly?
- Nem kell minden részletet tudnod az életemről – csattan fel.
- Csak beszélgetek, egy hétköznapi beszélgetést folytatva arról, hogy mit csinálsz a munkádban – védekezem. – Ezek csak normális dolgok, amikről képesnek kellene lennünk beszélni, szóval sajnálom, hogy érdeklődtem a mindennapi életedről.
Ő nem mond semmit. Mi a fene a problémája? Csodálatos napom volt, és az utolsó dolog, amit csinálni akarok, az veszekedni vele. Figyelmemet a mennyezetre irányítom, és ugyanúgy csendben maradok. Kilencvenöt panel van a plafonomon, ezeket pedig negyven csavar tarja fent.
- Le kell zuhanyoznom – felelem végül.
- Akkor menj – sértődik meg. A szememet forgatom, aztán megfogom a piperetáskámat.
- Tudod, azt hittem, már túlléptük ezt, ezt az egész ok nélkül vagy seggfej dolgot? – mondom, majd kisétálok a szobából.
Elidőzöm a zuhanyzóban, mert nem akarok visszamenni a szobámba, csak hogy veszekedjek Harryvel. Túl ideges vagyok az első igazi napom miatt a Vance-nál, de az izgatottságom túlszárnyalja az idegességem. Tényleg azt kívánom, hogy Harry bárcsak ne lenne ilyen goromba. Minden, amit tettem, az volt, hogy a munkájáról kérdeztem, amiről nem mesélt nekem, képesnek kellene lennem, hogy beszéljek vele erről. Úgy érzem, mintha sok minden lenne, amit nem tudok róla, és ettől nagyon kellemetlenül érzem magam.
Mikor végül kijövök a zuhanyzóból és visszaérek a szobámba, az üres.