Chapter 85

Sziasztok! :)

Megint csak nem tudom, hogy mit mondjak erről a részről, nehéz megszólalni az átolvasása után :D Ebben aztán sok minden történik, és hát a veszekedés elmaradhatatlan, de őket ismerve szerintem ezen senki sem lepődik meg. Jön egy új szereplő, aki... finoman fogalmazva is utálatos, de ezt majd meglátjátok ti is. Azért remélem, tetszeni fog :) A dőlt betűs részek (egy, a) ismét a friend és boyfriend közötti különbséget jelentik, de szerintem ezt már tudjátok. És boldog új évet kívánok nektek, aki bulizik pedig, az vigyázzon az alkohollal! :D ♥ Találkozunk jövőre is! (Vagyis talán vasárnap körül).

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 85

Harry nem sokkal az után megy el, hogy ő és Mr. Vance játékosan veszekednek egy focimeccsen. Bocsánatot kérek Mr. Vance-tól, amiért látogatóm volt, de közbevág, elmondva, hogy Harry olyan, mintha családtag lenne, és hogy bármikor nyugodtan jöhet. Az asztalomon való szeretkezés képei Harryvel veszik át az irányítást a képzeletemen, Mr. Vance-nak pedig háromszor kell elismételnie, amit mondott, mielőtt visszajövök a valóságba.
Visszatérek a kézirat olvasásához, annyira belemerülök, hogy észre sem veszem, hogy öt óra elvan, amikor újra megnézem az időt. Egy órás késéssel megyek el, és van egy nem fogadott hívásom Harrytől. Amikor az autómhoz érek, felhívom őt, de nem veszi fel. Mikor a szobámhoz érek, meg vagyok lepve, hogy Tristant látom az ágyán. Majdnem elfelejtettem, hogy ő is itt lakik, mivel sosincs itt.
- Rég nem találkoztunk – viccelek, aztán leteszem a pénztárcámat, mielőtt a Toms cipőmet is leveszem.
- Ja… – mondja, majd szipog.
- Jól vagy? Mi történt? – ülök le hozzá az ágyára.
- Azt hiszem, Steph és én szakítottunk – zokogja. Furcsa látvány Tristant sírni látni, általában ő olyan erős és pimasz.
- Miért? Mit értesz azon, hogy azt hiszed? – kérdezem, majd kezemet a hátára rakom, hogy megvigasztaljam őt.
- Nos, veszekedtünk, ő meg szakított velem. Olyan részeg voltam, nem is tudom, miért tettem meg egyáltalán. Nem kellett volna vele ülnöm, mert tudom, milyen ő.
- Ki? – kérdezem, annak ellenére, hogy valahogy tudom, kiről beszél.
- Molly. Látnod kellett volna, mennyire flörtöltem vele és mennyire csüngtem minden szaván.
- De tudja, hogy ti ketten együtt vagytok, ő nem a barátod?
- Őt nem érdekli ez, bármit megtesz, hogy figyelmet kapjon – mondja, majd megtörli a szemeit. A már eddig is erős ellenszenvem Molly iránt még jobban megnő, ahogy figyelem Tristant sírni.
- Nem hiszem, hogy te az a fajta srác vagy, aki utána menne, látom, ahogy Steph-re nézel. Ő is nagyon törődik veled. Szerintem fel kellene hívnod őt és bocsánatot kérni – javaslom.
- Mi van, ha nem fog hozzám beszélni?
- Fog, nagyon törődik veled – biztosítom őt. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy Steph mérges maradna Tristanra valami rózsaszín hajú ribanc miatt.
- Honnan tudod? Néha azt hiszed, hogy ismered az embereket, de nem – feleli, és a szemembe néz. – H… – félbeszakítja őt, a kinyitódó ajtó.
- Helló – mondja Harry, miközben feldolgozza az előtte lévő jelenetet. – Uhmm… vissza kellene jönnöm? – mozgolódik kellemetlenül. Harry nem az a fajta, aki megvigasztalna egy síró fiút. Barát vagy sem.
- Nem, megyek megkeresni Steph-et és megpróbálok bocsánatot kérni – áll fel Tristan. – Köszönöm, Louis – megölel engem, aztán Harryre néz. Kínos pillantásokat váltanak, mielőtt kimegy a szobából.
- Éhes vagy? – kérdezi Harry, miután köszönésként megcsókol.
- Igen, tulajdonképpen az vagyok – mondom neki. Meg kellene csinálnom néhány házit az órákra, amik még nincsenek készen, de egyébként is előrébb vagyok. Tényleg fogalmam sincs, hogy hogyan, vagy mikor dolgozik Harry ténylegesen.
- Arra gondoltam, hogy miután ettünk valamit, felhívhatnád Karent vagy Liamet, hogy mit kellene felvennem a… tudod… az esküvőre – Liam nevének említése ránt egyet a szívemen. Már néhány napja nem beszéltem vele, és hiányzik. Mesélni akarok neki a gyakornoki állásomról, és talán még Harryről és rólam is. Ezt még nem döntöttem el, de még mindig beszélni akarok vele.
- Igen, majd felhívom Liamet. Izgatott vagyok az esküvő miatt – mondom neki. Nekem is vennem kell valamit az esküvőre, amit felvehetek.
- Ja, én is. Annyira izgatott vagyok. Lehetnék még izgatottabb? – forgatja a szemét, mire felnevetek.
- Nos, örülök, hogy eljössz. Ez sokat jelent apukádnak és Karennek – dicsérem, ő pedig megrázza a fejét. Hosszú utat tett meg az elmúlt néhány hónap alatt, amióta ismerem őt.
- Ja… ja… Menjünk enni – morogja, aztán elveszi a kabátomat a székről.
- Hadd öltözzek át először, jesszusom – nyögök fel. Érzem magamon a szemeit, miközben levetkőzöm és kiveszek egy farmert és egy WSU pulóvert az öltözködő asztalomból, majd gyorsan felveszem őket.
- Imádnivaló, szexi üzletembernek nézel ki nappal és cuki, fősulis fiúnak éjszaka – ugrat. A gyomrom megremeg szavain, aztán lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam az arcát.
Úgy döntünk, hogy a bevásárlóközpontba megyünk és eszünk, mielőtt megvennénk a ruhákat, amiket felveszünk majd. Felhívom Liamet, miközben leülünk, ő pedig elmondja nekem, hogy megkérdezi az anyját, hogy mit kellene Harrynek viselnie és majd visszahív.
- Kereshetünk először neked ruhát, azt hiszem? – ajánlja Harry.
- Én sem tudom, hogy mit vegyek fel – nevetek fel.
- Nos, neked megvan az a luxus, hogy gyönyörűen nézel ki függetlenül attól, hogy mit viselsz – feleli.
- Ez nem igaz, te határozottan előveszed azt a „leszarom, hogy nézek ki, de hibátlanul nézek ki” nézést.
- Úgy nézek ki, ugye? – egy öntelt vigyorral ajándékoz meg, mire a szememet forgatom.
- Ez Liam – mondom neki, majd felveszem a csörgő telefonomat.
- Szia, szóval azt mondta anya, hogy az lenne a legjobb, ha feketébe öltöznétek, és legalább próbáld meg rávenni őt, hogy öltönynadrágot és nyakkendőt vegyen fel. Nem hiszem, hogy sokat várnak Harrytől – nevet fel.
- Oké, nos, mindent megteszek, hogy rávegyem a nyakkendőre.
- Sok szerencsét. Milyen a gyakornoki állásod?
- Jó, vagyis nagyszerű tulajdonképpen. Egy valóra vált álom, nem tudom elhinni. Van saját irodám, és lényegében fizetést kapok, hogy olvassak egész nap. Tökéletes. Milyenek az órák? Hiányzik az irodalom.
Harry összeráncolja a homlokát, én pedig követem szemeit a kajás részleg közepéhez. Zayn, Tessa és egy srác, akivel még soha nem találkoztam ezelőtt, sétálnak felénk. Zayn barátságosan int egyet, mire elmosolyodom, mielőtt elgondolkoznék ezen. Harry haragos tekintetet vet rám, aztán feláll az asztaltól.
- Mindjárt visszajövök – feleli, majd elsétál tőlem. Megpróbálom folytatni a beszélgetést Liammel és ugyanakkor figyelni Harryt.
- Igen, az irodalom nem ugyanolyan nélküled, de nagyon örülök neked. Legalább Harry nincs bent az órán, így nem kell foglalkoznom vele – mondja Liam.
- Hogy érted, hogy nincs bent az órán? Vagyis a mai napon kívül? Ott volt tegnap. Igaz?
- Nem, úgy gondoltam, hogy megint leadta az órát, mivel te elmentél, és nyilvánvalóan sosem nem tud több mint tízlépésnyi távolságra lenni tőled – ugrat, mire a szívem felmelegszik.
Átnézek Harryre, aki háttal áll nekem, a vállai pedig merevnek tűnnek innen. A srácnak, akit nem ismerek fel, egy dörzsölt mosoly van az arcán, Zayn meg a fejét rázza. Úgy tűnik, Tessa nem érdeklődik irántuk, egy mellettük elsétáló fiúcsapat figyelésére fókuszál. Harry tesz egy lépést a srác felé, nem tudom megmondani, hogy viccelődnek-e vagy sem.
- Nagyon sajnálom, Liam, de majd visszahívlak – felelem, és leteszem a telefont. Az asztalon hagyom Harry és az én tálcámat, és remélem, hogy senki sem szórakozik a kajánk maradékával.
- Szia, Louis, hogy vagy? – kérdezi Zayn, majd előrelép, hogy megöleljen. Érzem elpirulni magamat, és udvariasan visszaölelem őt. Tudom, jobban teszem, ha nem nézek fel Harryre, amikor ölelésünk véget ér. Zayn haja egyenesen felfelé áll elől egy nagyon dögös, rendetlen módon. Teljesen feketében van, a bőrkabátján pedig elől és hátul is végig foltok vannak.
- Harry, nem fogod bemutatni őt? – feleli az idegen. Elmosolyodik, amitől kiráz a hideg, meg tudom mondani, hogy ő nem egy kedves srác.
- Uhm, de. Ő egy barátom, Louis, Louis, ő Jace – mutogat köztünk Harry. Egy barát? Úgy érzem, mintha éppen gyomron rúgtak volna. Megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, hogy elrejtsem megaláztatásomat, és elmosolyodom.
- A WSU-ra jársz? – kérdezem. Hangom sokkal nyugodtabb, mint amit belül érzek.
- Dehogyis, én nem vagyok benne ebben a fősulis dologban – kuncog fel szemtelenül. – De ha az összes fiú úgy nézne ki ott, mint te, átgondolnám.
Nyelek egyet, és várok Harryre, hogy mondjon valamit. Ó, igen, én csak egy barátja vagyok. Miért is tenné? Csendben maradok, és azt kívánom, bárcsak az asztalnál maradtam volna.
- A kikötőhöz megyünk ma este, nektek is jönnötök kellene – mondja Zayn.
- Nem tudunk. Esetleg legközelebb – feleli Harry. Azon gondolkozom, hogy azt mondom, én el tudok menni, de túl dühös vagyok, hogy beszéljek.
- Miért nem? – kérdezi Jace.
- Neki dolgoznia kell holnap, azt hiszem, én beugorhatok később. Egyedül – teszi hozzá.
- Kár – mosolyog rám Jace.
Harry összeszorítja az állkapcsát és ránéz. Úgy érzem, mintha lemaradnék valamiről. Ki ez a srác egyébként? Homok szőke haja a szemeire esik, megrázza a fejét, hogy elmozdítsa onnan.
- Ja, később majd felhívlak, amikor úton vagyok – mondja Harry, én pedig gyorsan eljövök onnan.
Hallom Harry csizmáit trappolni mögöttem, de tovább sétálok. Nem szólít a nevemen, biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy a barátai bármit is gondoljanak, de továbbra is követ engem. Gyorsabban sétálok, amitől kacsázok egy kicsit, mivel még mindig van egy kis fájdalmam, aztán bemegyek a Macy’s-be, majd egy éles kanyart veszek, remélve, hogy elveszítem őt. Nincs ilyen szerencsém, megragadja a könyökömet és megfordít, hogy szembenézzek vele.
- Mi a baj? – bosszúsága nyilvánvaló.
- Ó, nem tudom, Harry! – kiáltom. Egy idősebb nő rám néz, mire egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé.
- Én sem! Te voltál az, aki az előbb megölelte Zaynt! – kiabálja. Máris közönségünk van, de füstölgök, így nem érdekel ebben a pillanatban.
- Szégyellsz engem vagy valami? Úgy értem, felfogtam, nem vagyok pontosan egy menő fiú, de azt hittem…
- Mi? Nem! Természetesen nem szégyellek. Megőrültél? – sértődik meg. Pillanatnyilag őrültnek érzem magam.
- Miért egy barátodként mutattál be engem? Folyamatosan az együttélésről beszélsz, aztán azt mondod nekik, hogy barátok vagyunk? Mit fogsz csinálni, elrejtesz engem? Nem mondod el senkinek? Én nem leszek senki titka. Ha nem vagyok elég jó, hogy a barátaid tudják, hogy együtt vagyunk, akkor nem akarom ezt – sarkon fordulok, majd elsétálok beszédem után.
- Louis! A fenébe… – mondja, aztán követ az üzleten keresztül. Elérem a próbafülkéket, és Harryre pillantok. – Követni foglak – feleli a gondolataimban olvasva.
- Vigyél haza. Most – követelem, majd az üzlet kijárata felé indulok. Csendben maradok, és legalább tíz lépéssel Harry előtt vagyok, ahogy kisétálunk a bevásárlóközpontból, aztán az autójához. Megmozdul, hogy kinyissa nekem az ajtót, de hátrál, amikor haragos tekintetet vetek rá. Ha a helyében lennék, megtartanám a távolságot.
Kibámulok az ablakon, és azokra a szörnyű dolgokra gondolok, amiket mondhatnék neki, de nem teszem. Leginkább azért vagyok zavarban, mert úgy érzi, hogy nem mondhatja el az embereknek, hogy együtt vagyunk. Tudom, hogy nem olyan vagyok, mint a barátai és valószínűleg ők mind azt gondolják, hogy egy lúzer vagyok, vagy, hogy nem vagyok elég menő, de ennek nem kellene, hogy számítson neki. Azon találom magam, hogy azon gondolkozom, Zayn elrejtené-e a kapcsolatunkat a barátai elől, és nem tehetek róla, de szerintem nem tenné. Ha már itt tartunk, Harry még sosem hívott ténylegesen a barátjának. Talán várnom kellett volna azzal, hogy lefekszem vele, amíg legalább megerősíti, hogy járunk.
- Befejezted a kiborulást? – kérdezi, miközben a főútra hajt.
- A kiborulást? Nem mondhatod komolyan! – hangom betölti a kis autóját.
- Nem tudom, miért olyan nagy dolog neked, hogy egy barátomnak hívtalak, nem így értettem. Csak meglepődtem – hazudja. Meg tudom mondani, hogy hazudik abból, ahogy szemei eltávolodnak az enyémektől. Könnyedén bemutathatott volna úgy, mint a barátját.
- Ha szégyellsz, akkor nem akarlak többé látni – felelem. Körmeimet a lábamba nyomom, nehogy elsírjam magam.
- Ne mondd ezt nekem – túr bele a hajába, majd vesz egy mély lélegzetet. – Miért feltételezed azt, hogy szégyellek? Ez egyszerűen kurvára nevetséges – morogja.
- Jó szórakozást a ma esti bulidon.
- Nem megyek el, csak azért mondtam, hogy Jace abbahagyja – feleli Harry.
- Ha nem szégyellsz, akkor vigyél el a buliba – mondom. Tudom, hogy ez egy szörnyű ötlet, de be akarom bizonyítani, hogy igazam van.
- Kibaszottul egyáltalán nem – szűri ki a fogai között.
- Pontosan – csattanok fel.
- Nem viszlek oda, mert Jace egy fasz, egy. Kettő, az nem az a fajta hely, ahol lenned kellene.
- Miért nem? Tudok vigyázni magamra – emlékeztetem őt.
- Jace és a barátai nincsenek egy súlycsoportban veled, Louis, a fenébe, még velem sincsenek egy súlycsoportban. Mindannyian füvesek és szemetek.
- Akkor miért vagy a barátjuk? – forgatom meg a szemem.
- Nagy különbség van barátságosnak és barátnak lenni.
- Nos, akkor miért lógna velük Zayn?
- Nem tudom, Jace nem az a fajta srác, akinek nemet lehet mondani – magyarázza.
- Szóval félsz tőle. Ezért nem mondtál semmit, amikor rám mászott – mutatok rá. Jace biztosan nagyon rossz, ha Harry fél tőle. Harry meglep, amikor felnevet.
- Nem félek tőle, csak nem akarom provokálni őt. Szereti a játékokat, és ha provokálnám őt veled, egy játékká változtatna téged – ujjpercei fehérré válnak szorításától a kormányon.
- Nos, jó, hogy csak barátok vagyunk – mondom, és kinézek az ablakon az elhaladó város gyönyörű látványára. Tudom, hogy gyerekesen viselkedem, de nem tehetek róla. Nem vagyok tökéletes, érzelmes vagyok és dühös.
- Louis… csak hagyd abba – könyörög.
- Harry, tényleg megbántottad az érzéseimet azzal, hogy egy barátodnak hívtál – vallom be. Most, hogy tudom, mekkora szemét alak Jace, egy kicsivel megértőbb vagyok, hogy miért tette ezt, de ettől még nem fáj kevésbé.
- Tudom, sajnálom, bébi. Esküszöm neked, hogy nem úgy értettem – mondja, aztán kezét a combomra teszi. Majdnem ellököm a kezét, de úgy döntök, hogy nem. – Bejöhetek? – kérdezi, miközben a kollégiumom parkolójába hajt.
- Azt hiszem – nyögök fel drámaian, majd kiszállok az autóból.