Chapter 55

Helló! :)

Itt is van az új, bár be kell vallanom, már készen van egy ideje, de hagytam nektek időt, hogy felkészüljetek erre. Csak annyival jellemezném ezt a részt, hogy totális káosz. Tényleg. Szóval készüljetek fel rá, mert őrület, ami ebben történik. Alig várom a reakcióitokat :D És mielőtt még elfelejtem, szeretném megköszönni, hogy túlléptünk a 30.000 kattintást, ami hihetetlen! Már a múltkor is ki akartam ezt emelni, csak hát elfelejtettem :'D Ahogyan azt is, hogy egy évvel öregebb lett a mi egyetlen és kedvenc bandánk, szóval nagyon boldog 4. szülinapot, One Direction! ♥ Remélem, még jó sokszor ünnepelhetünk majd :) Most pedig visszatérve a blogra, hamarosan jön a következő, egy része már készen van, úgyhogy igyekszem vele.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 55

Az autóút kínos, ruháimat az ölemben tartom, és kibámulok az ablakon, várva, hogy hátha Harry megtöri a csendet, ami közöttünk lóg. Egy lépést sem tesz, hogy megszólaljon, így előveszem a telefonom a zsebemből. Ki van kapcsolva, biztosan lemerült tegnap este. Azért megpróbálom bekapcsolni, a képernyő pedig életre kel. Megkönnyebbülök, hogy nincs új hangüzenetem vagy üzenetem. Az egyetlen zaj az autóban az eső lágy szitálása és az ablaktörlők lassú csikorgása.
- Még mindig haragszol? – kérdezi meg végre, ahogy a kampuszhoz ér.
- Nem – hazudom. Nem pontosan mérges vagyok, csak megbántott.
- Eléggé úgy tűnik, hogy igen. Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek.
- Nos, nem haragszom. Nem is érdekel, ha csak ki akarsz tenni, hogy mehess Mollyval kavarni – a szavak kiesnek a számból, mielőtt megállíthatnám őket. Utálom, ahogy iránta és Molly iránt érzek. Rosszul vagyok, ha rájuk gondolok. Amúgy is, mi van benne? A rózsaszín haja? A tetoválásai?
- Nem ezt csinálom. Nem mintha ez a te dolgod lenne egyébként – gúnyolódik.
- Ja, csak ugrottál, hogy felvedd a telefonodat, amikor azon voltam, hogy… nos, tudod – motyogom. Csak csendben kellett volna maradnom. Nem akarok most veszekedni Harryvel. Főleg, amikor nem tudom, hogy mikor látom őt újra. Bárcsak ne adta volna le az irodalmat. Feszegeti a határaimat, mindet.
- Ez nem így van, Lewis – védekezik. Szóval visszatérünk a Lewis-hoz?
- Tényleg, Harry? Nekem úgy tűnik, hogy igen. Egyébként sem érdekel. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani – vallom be végre neki és magamnak is. Az ok, amiért nem akartam elhagyni az apja házát az, hogy tudtam, amint nem csak Harry és én vagyunk, visszatér ehhez. Mint mindig.
- Mi nem fog sokáig tartani?
- Ez… mi. Hogy most az egyszer rendes vagy hozzám – nem merek ránézni, ez az, ahogy mindig magához láncol.
- És akkor mi van? Megint elkerülsz még egy hétig? Mindketten tudjuk, hogy hétvégére újból az ágyamban leszel – csattan fel. Leesik az állam. Biztosan nem ezt mondta?
- Tessék? – kiáltom. Nem találok szavakat. Soha senki nem beszélt még így hozzám, ahogy ő, soha senki nem volt még ilyen tiszteletlen. Könnyek csordulnak ki a szememből, ahogy az autó lelassul. Mielőtt válaszolhatna, kinyitom az ajtót, megfogom a dolgaimat, majd a szobám felé rohanok. Átvágok az átázott füvön, és átkozom magam, amiért nem a járdát választottam, csak olyan messze kell jutnom Harrytől, amennyire lehetséges. Amikor azt mondta, akar engem, szexuálisan értette, tudtam ezt, de fáj szembesülni vele.
- Louis! – hallom, ahogy szólít, követve a kocsiajtajának becsukódásának hangjával. Én folyamatosan futok, remélve, hogy feladja, beszáll az autójába és elhajt. – A fenébe is, Louis. Állj meg! – ordítja ismét. Nem vártam tőle, hogy követ. Még gyorsabban futok, végre elérem az épületemet, majd végigszáguldok a folyosón. Mire elérem a kollégiumi szobámat, teljesen zokogok, kirántom az ajtót, becsapva azt magam után. A könnyeim összekeverednek az esővel, és dühösen letörlöm az arcomat.
Lefagyok egy helyben, amikor meglátom Natalie-t az ágyamon ülni. Ó, Istenem, ne most. Harry bármelyik pillanatban be fogja törni az ajtót.
- Louis, mi a baj? Hol voltál? – kel fel, és felém rohan. Kezével megpróbálja megsimítani az arcomat, de elfordítom a fejem. Fájdalom villan fel a szemeiben, minta azt kérdezné, miért fordulok el az érintésétől.
- Ez… nagyon sajnálom, Natalie – sírom, miközben Harry kivágja az ajtót, a zsanérok nyikorognak és csattannak rántásától. Natalie szemei kitágulnak, majd összeszűkülnek, ahogy tekintete találkozik Harryével. Hátrál tőlem, egy elszörnyedt arckifejezéssel. Harry beljebb jön a szobába. Egyáltalán nem veszi tudomásul Natalie jelenlétét.
- Nem mondtam komolyan, amit mondtam – lép felém Harry.
- Ez az, ahol voltál? Vele voltál egész éjjel? Ezek az ő ruhái? Próbáltalak hívni és üzentem egész éjjel és reggel, számtalan hangüzenetet hagytam, és te vele voltál? – gyűlölet cseng ki a hangjából.
- Átnézted a telefonomat, ugye? Kitörölted az üzeneteket! – kiabálok Harryre. A fejem azt mondja, hogy válaszoljak Natalie-nak, de a szívem csak Harryre fókuszál.
- Igen… kitöröltem – vallja be.
- Mi a fenéért tennéd ezt? Te fogadhatod Molly hívásait, de kitörlöd az én üzeneteimet a barátnőmtől? – összerezzen, mikor Natalie-t a barátnőmnek hívom. – Hogy mersz ilyen játékot űzni velem, Harry?! – üvöltöm, újra zokogva. Natalie megfogja a csuklómat, majd szembefordít magával, aztán Harry kiragad Natalie fogásából.
- Ne érj hozzá – morog Harry Natalie-ra. Ez nem történik meg. Figyelem, ahogy egy szappanopera, amivé az életem vált, kibontakozik előttem.
- Ne mondd meg, mit csináljak a barátommal, te pöcs – köpi vissza Natalie, majd maga felé húz. Harry kezd Natalie felé közeledni, de megragadom a pólóját, és visszahúzom őt.
- Elég! Harry, csak menj el! – törlöm le a könnyeim. Harry ismét haragos tekintet vet Natalie-ra, majd megmozdul, hogy elém álljon.
- Nem, ezúttal nem megyek el, Louis, már túl sokszor tettem azt – sóhajtja, és ujjaival beletúr a hajába.
- Louis, küldd el őt! – könyörög Natalie, de figyelmen kívül hagyom őt. Tudnom kell, mit fog mondani Harry.
- Nem gondoltam komolyan, amit az autóban mondtam, és nem tudom, miért fogadtam Molly hívását. Ez egy szokás, azt hiszem, kérlek, csak adj egy esélyt. Tudom, hogy már túl sok esélyt adtál nekem, de csak még egyre van szükségem. Kérlek, Lou – leheli. Kimerültnek hangzik.
- Miért is kellene, Harry? Folyamatosan esélyeket adtam, hogy a barátom legyél újra és újra, nem hiszem, hogy megvan bennem, hogy megpróbáljam ismét – mondom neki. Halványan tudatában vagyok annak, hogy Natalie tátott szájjal néz ránk, de ebben a pillanatban nem érdekel.
- Nem akarom, hogy csak barátok legyünk… többet akarok – szavai belém fojtják a levegőt.
- Nem, nem akarsz – Harry nem szokott randizni.
- De, igen. Akarok.
- Azt mondtad, nem randizol, és hogy nem vagyok az eseted – emlékeztetem őt. Az agyam még mindig nem tudja befogadni a tényt, hogy ezt a beszélgetést folytatom Harryvel, Natalie előtt.
- Nem vagy az esetem, ahogyan én sem a tiéd. De ezért vagyunk jók egymásnak, olyan különbözőek vagyunk, mégis ugyanazok. Egyszer azt mondtad nekem, hogy a legrosszabbat hozom ki belőled, nos, te a legjobbat belőlem. Tudom, hogy te is érzed, Louis. És igen, nem szoktam randizni, amíg nem jöttél te. Eléred, hogy randizni akarjak, eléred, hogy jobb akarjak lenni. Azt akarom, hogy azt gondold, méltó vagyok hozzád, azt akarom, hogy úgy akarj, ahogy én téged. Veszekedni akarok veled, még egymásra kiabálni is, amíg egyikünk be nem ismeri, hogy nincs igaza. Meg akarlak nevettetni, és hallgatni téged, ahogy klasszikus regényekről áradozol, én csak… szükségem van rád. Tudom, hogy kegyetlen vagyok időnként… vagyis mindig, de csak azért, mert nem tudom, milyen másnak lenni. Olyan régóta vagyok ez, aki, soha nem akartam más lenni. Egészen mostanáig, amíg nem jöttél te – hangja félig suttogás, szemei pedig vadak. Ez annyira nem ő, de ahogy a szavai kijöttek belőle és a nehézkes légzés, ami kísérte őket, valahogy természetessé teszi. Meg vagyok döbbenve. Nem tudom, hogyan tudok még mindig állni vallomása után.
- Mi a fene? Louis? – szólal meg Natalie kétségbeesetten.
- Menned kellene – suttogom, nem megszakítva a szemkontaktust Harryvel.
- Köszönöm! Azt hittem, soha nem lesz már vége – mondja Natalie. Harry úgy néz ki, mint akinek összetört a szíve, teljesen összetört.
- Natalie, azt mondtam, menned kellene – ismétlem meg. Hallom, ahogy Harry és Natalie egyszerre élesen beszívja a levegőt. Megkönnyebbülés fut végig Harryn, én pedig a kezéért nyúlok, összefűzve az én kis ujjaimat az ő remegő ujjaival.
- Mi? – kiáltja Natalie. – Nem mondhatod komolyan, Louis, olyan régóta ismerjük már egymást, ez a srác csak kihasznál téged. Félre fog dobni, amint végzett veled, és én szeretlek. Ne kövesd el ezt a hibát, Louis – könyörög. Együtt érzek vele, és fáj, hogy ezt teszem vele, de tudom, hogy nem lehetek Natalie-val, Harryt akarom. És Harry többet akar. Többet velem. A szívem megint hevesen dobog, majd Natalie-ra nézek.
- Én abbahagynám a beszédet. Most – figyelmezteti Harry Natalie-t.
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, tényleg – mondom neki. Nem mond semmi mást, összetörtnek néz ki, ahogy elhagyja a szobámat. Tudom, hogy azért ment el, mert nem akar Harry előtt sírni.
- Louis… én… tényleg ugyanúgy érzel? – áll el a lélegzete Harrynek, mire bólintok. Hogy-hogy nem tudja ezt mostanra? Azt hittem, reménytelennek és nyilvánvalónak tűntem az érzéseimmel.
- Ne bólints, kérlek, mondd ki – a kétségbeesés tisztán kivehető szavaiból.
- Igen, Harry, ugyanúgy érzek – felelem. Nem mondok olyan gyönyörű vagy jelentőségteljes beszédet, mint ő, de úgy tűnik, ezek az egyszerű szavak elegek neki.
A mosoly, amit kapok tőle, eloszlatja a fájdalom egy részét, amit érzek, amiért összetörtem Natalie szívét néhány pillanattal ezelőtt. Még mindig nem hevertem ki, amit Harry az előbb mondott. Ez minden, amit akartam, hogy mondjon, de soha nem képzeltem, hogy valóban megteszi.
- Szóval mit csináljuk most? – kérdezi. – Új vagyok ebben – pirul el. Ez olyan, mint egy álom.
- Csókolj meg – mondom, mire közelebb húz a mellkasához, keze megmarkolja pólója laza anyagát a hátamon. Ajkai hidegek, nyelve pedig meleg, ahogy a számba csúszik. A káosz ellenére, ami az előbb a kis szobámban volt, nyugalmat érzek. Valahogy tudom, hogy ez a vihar előtti csend, de most Harry a horgonyom. Csak imádkozom, hogy ne húzzon le magával.

Chapter 54

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn, illetve hogy eddig tartott amíg hozom az újat, csak kicsit elhúzódott a nyaralásunk, ahol nem igazán volt jó net. Amikor meg lett, már a vége felé voltunk :') Mindegy, a lényeg, hogy végre itt van, és hát... nem is tudom, mit mondjak róla. Inkább majd meséltek ti a kommentekben :D És még egy dolog van, amiről beszélni akartam. A link. Tudom, hogy már nem 1-2 ember kérte a változtatást, és mégis nemet mondtam, de ez még akkor is kevés, mint már említettem. Nem akarom milliószor ismételni magam, úgyhogy remélem, többet ez a téma nem jön elő, mert már a hajamat tépem, amikor meglátom, hogy valaki ezt kéri. És bocsánat, hogy mindig nemet mondok, nem akarok köcsögnek tűnni, de a változtatáshoz nekem más okok kellenek. És egyik alapszabályom, hogy mindent az olvasókért, de ebben a dologban nem változtatok. Szerintem valahogy mindenki meg tudja oldani a problémáját. És sajnálom, ha valakit megbántok ezzel, nem szándékos, szóval már most bocsánatot kérek. Vigasztalásul itt a fejezet, a következővel pedig igyekszem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 54

Kezeim megtalálják az ajtókilincs hideg fémjét Harry szobájához, majd lenyomom. Hála istennek kinyílik, biztosan elfelejtette bezárni.
- NE! Kérlek… – kiáltja ismét. Ha valaki bántja őt, fogalmam sincs, mit fogok csinálni, ezt nem gondoltam át. Körbetapogatom a lámpát, aztán felkapcsolom. Harry félmeztelenül van, belegabalyodva a vastag paplanba, csapkodva és hánykolódva a szövetben. Emlékszem, Tristan röviden említette, hogy hallott Harry rémálmairól, a pletyka biztosan igaz. Gondolkodás nélkül leülök az ágyra, és a válláért nyúlok. Bőre forró, túl forró.
- Harry! – mondom csendesen, megpróbálva felébreszteni őt. Feje oldalra dől és nyöszörög, de nem ébred fel. – Harry, ébredj fel! – sírom, majd erősebben rázom őt, miközben testem lovaglóülésben helyezkedik el az övén. Mindkét kezem a vállán van, és újra megrázom őt. Szemei felpattannak, rémület tölti meg őket egy rövid pillanatra, a zavarodottság előtt, aztán megkönnyebbülés. Homlokát izzadságcseppek borítják.
- Lou – nyögi. Ahogy kiejti a nevemet, összetöri a szívemet, majd meggyógyítja. Másodperceken belül kibogozza karjait és a hátamhoz teszi őket, a mellkasa felé húzva engem, hogy ráfeküdjek. Mellkasa nedvessége megijeszt, de nyugton maradok. Hallom szívverését gyorsan dobogva az arcomnál. Szegény Harry. Mindkét kezem az oldalához teszem, megölelve őt. Végigsimít a hajamon, ahogy újra és újra a nevemet ismétli, mintha a talizmánja lennék a sötétben.
- Harry, jól vagy? – szavaim halkabbak, mint egy suttogás.
- Nem – vallja be. Mellkasa lassabban emelkedik és süllyed, mint eddig, de légzése még mindig felületes. Nem akarom erőltetni, hogy megbeszéljük, milyen szörnyűséget álmodott éppen. Nem kérdezem meg tőle, hogy akarja-e, hogy maradjak, valahogy tudom, hogy igen. Amikor felemelkedem, hogy lekapcsoljam a lámpát, teste megfeszül.
- Lekapcsolom a lámpát, vagy akarod, hogy maradjon? – kérdezem tőle. Amint rájön szándékaimra, ellazul, engedve, hogy tovább nyúljak a lámpához.
- Kapcsold le, kérlek – könyörgi. Amint a szoba visszatér a sötétséghez, visszateszem fejem a mellkasára. El tudnám képzelni, hogy így feküdni, közrefogni a testét kényelmetlen lenne, de ez megnyugtató neki is és nekem is. Hallani a szívverését mellkasa kemény felülete alatt nyugtató, nyugtatóbb, mint az eső kopogása a tetőn. Bármit megtennék, bármit megadnék, hogy képes legyek minden estét Harryvel tölteni, hogy így feküdjek vele, hogy karjai átöleljék a hátamat, ahogy légzése lelassul.

Arra ébredek fel, hogy Harry mozgolódik alattam. Még mindig rajta fekszem, térdeim az oldalainál vannak. Arcom mellkasának nyomódik, felemelem a fejemet, ő pedig szemkontaktust létesít velem. Nappal nem vagyok biztos benne, hogy akarok-e úgy lenni, mint tegnap este. Nem tudom leolvasni az arckifejezését, amitől ideges leszek. A nyakam fáj, amiért Harry kemény mellkasán aludtam, és ki kell nyújtanom a lábaimat.
- Jó reggelt – ajándékoz meg egy gödröcskés mosollyal, eloszlatva félelmemet.
- Jó reggelt – megmozdulok, hogy lemásszak róla, de megállít.
- Hova mész? – kérdezi.
- Fáj a nyakam – vallom be, mire lefektet maga mellé, hátam felsőtestéhez nyomódik. Megijeszt azzal, hogy kezét a nyakamhoz teszi, amitől megugrom. Gyorsan megnyugszom, ahogy elkezdi dörzsölni a nyakamat. Szemeim lecsukódnak, majd összerezzenek egy kicsit az ő kapcsolatán a fájdalommal, de az lassan eltűnik, ahogy masszíroz.
- Köszönöm – szólal meg előttem. Elfordítom a fejemet, hogy ránézzek.
- Miért? – talán azt mondja nekem, hogy köszönjem meg neki a nyakmasszírozást?
- Hogy… idejöttél. Hogy itt maradtál – pirul el, szemei pedig elszakadnak az enyémektől. Zavarban van. Harry zavarban van, soha nem hagyja abba azt, hogy meghökkentsen és összezavarjon engem.
- Nem kell megköszönnöd, akarsz róla beszélni? – remélem, igen, tudni akarom, miről álmodik.
- Nem – jelenti ki, mire bólintok. Tovább akarom erőltetni, de tudom, mi fog történni, ha megteszem. – Hihetetlenül szexin nézel ki a pólómat viselve – turbékolja a fülembe. Meglöki fejével az enyémet, ajkait pedig a bőrömhöz teszi. Rájövök, hogy azt a pólót hozta nekem, amit tegnap viselt, és hogy ezért olyan erős az illata a szöveten. Szemeim lecsukódnak válaszul, ahogy telt ajkai bekebelezik a fülcimpámat, finoman húzogatva. Érzem őt megkeményedni, ami elálmosít, egy hihetetlen módon. Harry hangulata olyan gyorsan változik, de ez a fajta hangulatváltozás az, amit élvezek.
- Harry – csipogom, mire a nyakamba kuncog. Kezei végigmennek a testemen, nagyujját a túlméretezett kockás pizsama övrészéhez teszi. Pulzusom elkezd felgyorsulni, és eláll a lélegzetem, ahogy kezével lehúzza a nadrág elejét. Mindig ugyanazzal a hatással van rám, másodperceken belül érzem, hogy megkeményedem. Másik keze az arcomat simogatja.
- Nem tudok betelni veled, Lou – rekedtes hangja még mélyebb a vágytól. Keze a bokszeremen keresztül körbefog, és olyan közel húz magához, amennyire lehetséges. Erekciója nekem nyomódik. Lenyúlok, majd megfogom a kezét, elmozdítva azt a nadrágomtól. Amikor szembefordulok vele, a homlokát ráncolja.
- Én… én akarok neked csinálni valamit – suttogom lassan zavaromban. Egy mosoly veszi át a homlokráncolás helyét az arcán, államat pedig ujjai közé veszi, kényszerítve, hogy ránézzek.
- Mit akarsz csinálni? – érdeklődik. Nem tudom pontosan, csak azt tudom, hogy olyan jót akarok éreztetni vele, mint ő velem. Látni akarom őt elveszítve az önuralmát, ahogy én tettem múlt hétvégén, ugyanebben a szobában.
- Nem tudom… mit akarsz, mit csináljak? – tapasztalataim hiánya nyilvánvaló a hangomban. Harry kezeimet az övéibe teszi, és lecsúsztatja a nadrágjában lévő dudorhoz.
- Azt akarom nagyon, hogy a telt ajkaidat körém fond – eláll a lélegzetem szavain, és érzem a nyomást a combjaim között. – Ez az a valami, amit akarsz? – kérdezi, kezeivel körözve a combjainál. Sötét szemei engem figyelnek, kutatva a reakcióm után.
Bólintok és nyelek egyet, elnyerve tőle egy mosolyt. Felül, majd magával húz, hogy csatlakozzak hozzá. Az idegesség és az akarás egyaránt árasztja el a testem. Csengőhangjának hangos csilingelése visszhangzik a szobában, ő pedig felnyög, mielőtt felkapja az asztalról. Szemei a képernyőre irányulnak, majd felsóhajt.
- Mindjárt visszajövök – tájékoztat, aztán eltűnik a szobából. Néhány perc múlva visszatér, hangulata pedig megint megváltozott. – Karen készíti a reggelit, majdnem készen van – kinyitja a szekrényt, majd kivesz egy pólót. Anélkül húzza át rajta a fejét, hogy az irányomba nézne.
- Oké – felállok, és az ajtóhoz lépek. Vissza kell mennem a szobámba.
- Találkozunk a földszinten – hangszíne érzelemmentes. Lenyelem a növekvő csomót a torkomban. A tartózkodó Harry a legkevésbé kedvencem, még kevésbé kedvelem, mint a mérges Harryt. Bólintok, és átsétálok a folyosón. Miért nem tud jó hangulatban maradni? Érzem a bacon illatát az emeletről, mire a gyomrom korogni kezd. Ki hívta Harryt és miért tartott neki olyan sokáig visszajönni?
Olyan szorosra húzom a zsinórt a kockás nadrágban, amennyire csak engedi. Elgondolkozom rajta, hogy visszaveszem a ruháimat, de nagyon nem akarom kényelmetlenül érezni magam ilyen kora reggel. Lábaim a hatalmas tükörhöz visznek a falon, ujjaimmal beletúrok rakoncátlan hajamba, szemeimből pedig kitörlöm az álmosságot.
Ahogy becsukom a hálószoba ajtaját, Harry kinyitja az övét. Ahelyett, hogy ránéznék, a tapétára fókuszálok és előre sétálok a folyosón. Hallom lépéseit mögöttem, mikor elérem a lépcsőt, keze körbefonja a könyökömet, gyengéden meghúzva.
- Mi a baj? – kérdezi. Úgy tűnik, aggodalom árnyékolja be vonásait.
- Semmi, Harry – csattanok fel. Túlságosan érzelmes vagyok, és még csak nem is reggeliztem.
- Mondd el – követeli, lehajtja fejét, így arcát teljesen láthatom. Beadom a derekam.
- Ki hívott?
- Senki – hazudja.
- Molly volt? – nem akarom tudni a választ.
Nem mond semmit, arckifejezése elárulja, hogy igazam van. Elhagyta a szobát, miközben én azon voltam, hogy… azt csináljam vele… hogy fogadjon egy hívást Mollytól? Meglepettebbnek kellene lennem, mint amennyire vagyok.
- Louis, ez nem… – kezdi el. Elhúzom a karom fogásából, ő pedig összeszorítja állkapcsát.
- Helló, srácok – jelenik meg Liam a folyosón, mire elmosolyodom. Haja kissé fel van állítva, és egy kockás nadrágot visel, ami az enyémhez hasonló. Imádnivalóan és álmosan néz ki. Elmegyek Harry mellett, és Liam felé indulok. Nem vagyok hajlandó engedni, hogy Harry megtudja, mennyire zavarban vagyok, és mennyire megbántott vagyok, amiért fogadta Molly hívását, miközben velem volt. – Hogy aludtál este? – kérdezi Liam.
- Jól – felelem, majd követem őt le a lépcsőn, magára hagyva egy frusztrált Harryt.
Karen kitett magáért a reggelinél, mint ahogyan tudtam, hogy így lesz. Harry néhány perccel később csatlakozik hozzánk az asztalnál. Úgy döntök, hogy tojásokkal, baconnel, pirítóssal, egy amerikai palacsintával és néhány szőlőszemmel pakolom meg a tányéromat.
- Köszönjük szépen, hogy elkészítetted nekünk a reggelit – mondom Karennek Harry és az én nevemben. Tudom, hogy Harryt nem fogja érdekelni, hogy megköszönje neki.
- Nincs mit, kedvesem, hogy aludtál? Remélem, a vihar nem tartott ébren – mosolyogja. Harry feszült mellettem, biztosan aggódik, hogy megemlítem a rémálmát. Mostanra már tudnia kellene, hogy soha nem tenném meg ezt.
- Igazából nagyszerűen aludtam, biztosan nem hiányzott az ágyam a kollégiumban – nevetek fel és mindenki csatlakozik hozzám, kivéve Harryt, természetesen. Iszik egy kortyot a narancslevéből, szemeivel pedig folyamatosan a falra fókuszál. Értelmetlen reggeli fecsegés tölti meg az ebédlőt, ahogy Ken és Liam ugratják egymást egy focimeccsel. – Ha megkérdezhetem, az egy üvegház az udvaron? – kérdezem Karentől, és ismét segítek neki elpakolni a konyhában. Harry meglep, hogy az ajtóban marad, persze nem ajánlja fel, hogy segít, csak figyel engem.
- Igen, az. Nem sokat csináltam vele idén, de nagyon szeretek kertészkedni. Látnod kellett volna tavaly nyáron – mosolyogja. – Te szeretsz kertészkedni?
- Ó, igen, anyukámnak is van egy üvegháza hátul, ahol a szabadidőm nagy részét töltöttem gyerekként.
- Tényleg? Nos, talán, ha ti ketten gyakrabban jöttök át, kihozhatunk valamit az enyémből – ajánlja fel. Olyan kedves és szeretetteljes. Minden, amit szeretnék, hogy meglegyen egy anyában.
- Az nagyszerű lenne – mosolygok, Harry pedig megköszörüli a torkát. Mindketten megfordulunk, hogy ránézzünk.
- Hamarosan mennünk kellene - mondja Harry, mire a homlokomat ráncolom. Tudtam, hogy az itt töltött időmnek vége lesz, de olyan jó volt elszakadni a normális életemtől, listák, ébresztők, kötelezettségek nélkül. Nem vagyok kész rá, hogy vége legyen. Harry eltűnik és visszatér percekkel később a ruháimmal és a telefonommal a kezében. Kinyújtja nekem a Toms cipőimet, hogy elvegyem. Elköszönünk, majd megölelem Karent és Kent, miközben Harry türelmetlenül vár az ajtónál. Megígérem nekik, hogy hamarosan visszajövünk, remélve, hogy ez valóra is válik.

Chapter 53

Helló! :)

Már hoztam is a folytatást, hála az égnek idejében fejeztem be, úgyhogy itt van. Többen is kíváncsiak voltatok, hogy Liamnek mi lesz a véleménye erről az egészről, ez ebből a részből ki is derül. És gondolom, nem meglepő, ha azt mondom, megint függővég van. Éppen ezért igyekszem a következővel, csak holnap anyáékkal megyek nyaralni hétfőig, és bár viszem a laptopom, nem tudom, hogy ott mennyire lesz jó a net, meg hogy mennyire lesz időm. De tudjátok, én mindent megteszek.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 53

Karen sok édességet készített nekünk. Eszem egy kicsit, miközben Karen és én a sütés iránti szeretetéről beszélgetünk. Liam nem csatlakozik hozzánk az ebédlőben, de ez úgy tűnik, semmilyen gyanút nem okoz.
- Én is szeretek sütni, csak nem vagyok jó benne – mondom neki, mire felnevet.
- Szívesen megtanítanálak téged, egész jó vagyok benne – büszkélkedik, én pedig elmosolyodom. A remény nyilvánvaló barna szemeiben, majd bólintok.
- Az nagyszerű lenne – nincs szívem nemet mondani.
Együtt érzek vele, tényleg próbál erőfeszítéseket tenni, hogy megismerjen. Harry barátjának hisz engem, és én nem tudok neki mást mondani. Harry egy lépést sem tett, hogy elmondja neki vagy az apjának, ami egy kis reményt ad nekem. Bárcsak mindig olyan életem lehetne, mint ez az este, élvezve a Harryvel való időtöltést, szemei folyamatosan találkoznak az enyémekkel, ahogy az apjával és a jövendőbeli mostohaanyjával beszélgetek. Kedves, legalábbis az elmúlt egy órában az volt, és nagyujjával végigdörzsöli az ujjperceimet egy gyengéd mozdulattal, amitől pillangókat érzek a hasamban. Az eső továbbra is zuhog odakint, a szép pedig süvít.
Miután befejezzük a desszertet, Harry felkel az asztaltól. Kérdőn ránézek, majd lehajol, hogy a fülembe suttogjon.
- Mindjárt visszajövök, csak kimegyek a mosdóba – feleli, mire elmosolyodom. Figyelem őt, ahogy elsétál és eltűnik a hallban.
- Nem tudjuk elégszer megköszönni, olyan csodálatos, hogy Harry is itt van, még ha csak egy vacsorára is – mondja Karen, Ken pedig megfogja a kezét az asztal felett.
- Igaza van, mint az apja, csodás szerelmesen látnom az egyetlen fiamat. Mindig aggódtam, hogy nem lesz erre képes… ő egy… dühös gyerek volt – motyogja Ken, aztán rám néz. Biztosan észreveszi, milyen kényelmetlenül mozgolódom a helyemen. – Sajnálom, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, mi csak szeretjük őt boldognak és szerelmesnek látni – boldognak? Szerelmesnek? Félrenyelek, és köhögésben török ki, a poharamban lévő hideg víz lecsúszik a torkomon, csillapítva a köhögést, majd visszanézek rájuk. Azt hiszik, hogy Harry szerelmes belém? Hihetetlenül durva lenne kinevetni őket, de nyilvánvalóan nem ismerik Harryt.
Mielőtt válaszolhatnék, Harry visszatér, én pedig megköszönöm az égnek, hogy nem kellett válaszolnom az édes, de hamis feltételezéseikre. Nem ül le, hanem mögém áll, kezeivel a szék hátulján.
- Tényleg mennünk kellene, vissza kell vinnem Louis-t a kollégiumba – mondja nekik Harry.
- Ó, ne butáskodj. Maradjatok itt ma este. Vihar van odakint, és rengeteg szobánk van, ugye, Ken? – fordul vőlegénye felé, aki bólint.
- Persze, mindketten nyugodtan maradhattok – feleli, mire Harry rám néz. Én maradni akarok. Meghosszabbítani az időmet Harryvel, főleg amikor ilyen jó hangulatban van.
- Én nem bánom – válaszolom, és megpróbálok szemkontaktust létesíteni Harryvel. Nem akarom felidegesíteni őt azzal, hogy tovább itt akarok maradni. Szemei kifürkészhetetlenek, de nem tűnik mérgesnek.
- Nagyszerű! Akkor ezt megbeszéltük. Mutatok Louis-nak egy szobát, hacsak nem maradsz Harryvel az övében? – kérdezi Karen, hangja mögött nincs vád, csak kedvesség.
- Nem, saját szobát szeretnék. Ha ez nem gond? – kérdezem, mire Harry haragos tekintetet vet rám. Szóval azt akarta, hogy a szobájában legyek vele? A gondolat izgalomba hoz, de úgy nem érzem magam kellemesen, hogy ők tudják, Harry és én már annál a pontnál vagyunk. Szarkasztikus tudatalattim emlékeztet, hogy egyáltalán nem járunk, még csak meg sem közelítjük azt. Kapcsolatban vagyok valakivel, aki nem Harry, figyelmen kívül hagyom őt, mint mindig, és követem Karent az emeletre. Harry nem jön utánunk.
Megmutat nekem egy szobát, ami közvetlenül szemben van Harryével. Nem olyan nagy, mint az övé, de éppen olyan gyönyörűen van dekorálva. Az ágy egy kicsit kisebb, és egy fehér keretbe van foglalva a falnál. Hajókról és horgonyokról készült képek elszórva vannak a szobában. Többször is megköszönöm Karennek, aki ismét megölel, mielőtt a szobámban hagyna.
Körbesétálok a helységben, és az ablaknál találom magam. A hátsóudvar sokkal nagyobb, mint gondoltam. Csak a teraszt és a fákat láttam a baloldalon. A jobb oldalon van egy kis épület, úgy néz ki, mint egy üvegház, de nem tudom megmondani az erős esőn keresztül. Meg kell majd kérdeznem Harryt, ha ő egyáltalán tudja. Nem tölt itt sok időt, szóval lehet, hogy nem tudja.
Ahogy az esőt bámulom, a gondolataim kezdenek elvadulni. A mai nap a legjobb volt, amit valaha Harryvel töltöttem, többszöri kitörése ellenére. Fogta a kezemet, amit soha nem csinál, kezét a hátamra tette, ahogy sétált, és minden tőle lehetőt megtett, hogy megvigasztaljon, amikor Liam miatt aggódtam. Ez a legmesszibb dolog, amin keresztülmentünk a mi… barátságunkban, vagy bármi is ez. Ez a zavaros rész, tudom, hogy nem tudunk és soha nem fogunk ténylegesen járni, de talán ez a valami, amit most csinálunk, elég jó lesz? Soha nem gondoltam volna, hogy valakivel barátság extrákkal kapcsolatban leszek, de tudom, hogy képtelen leszek távol maradni tőle. Már többször megpróbáltam, és soha nem működött.
Egy enyhe kopogás az ajtón hoz vissza a gondolataimból. Azt várom, hogy Karent vagy Harryt látom meg, amikor kinyitom, de e helyett Liamet találom. Kezei a zsebeiben vannak, és jóképű arcán egy kínos mosoly ül.
- Szia – mondja, mire elmosolyodom.
- Szia, be akarsz jönni? – kérdezem tőle, ő pedig bólint. Az ágyhoz sétálok, majd leülök rá, Liam elhúz egy széket a kis asztaltól, ami a sarokban van, aztán helyet foglal.
- Én – mondjuk mindketten egyszerre, mire felnevetünk.
- Kezdd te – javasolja.
- Oké, nagyon sajnálom, hogy így kaptál rajta Harryt és engem, nem azzal a szándékkal mentem ki oda. Csak meggyőződtem róla, hogy jól van, ez az egész vacsora az apjával kiborította, és valahogy végül… csókolóztunk. Tudom, milyen szörnyű ez tőlem, és tudom, hogy borzalmas vagyok, amiért megcsalom Natalie-t, de csak olyan zavarodott vagyok, és próbáltam távol maradni Harrytől. Tényleg próbáltam – veszek levegőt.
- Én nem ítéllek el, Louis. Csak meglepetett, hogy láttalak titeket csókolózni a teraszon, azt hittem, amikor kisétáltam, hogy egymásra kiabálva talállak meg titeket – nevet fel, majd folytatja. – Tudtam, hogy valami nem stimmel veled, amikor az irodalom óra közepén veszekedtetek, és aztán mikor itt maradtál múlt hétvégén, majd amikor ő visszajött, és elkezdett veszekedni velem. A jelek mind ott voltak, de azt hittem, elmondanád nekem, de megértem, miért nem tetted – mondja, én pedig érzem, hogy egy hatalmas súly esik le a vállaimról.
- Nem vagy rám mérges? Vagy másképp gondolsz rám? – kérdezem tőle, mire megrázza a fejét.
- Nem, természetesen nem. De azért aggódom miattad és Harry miatt. Nem akarom, hogy bántson téged, és úgy hiszem, hogy fog. Sajnálom, hogy ezt mondom, de mint a barátod, tudatnom kell veled, hogy meg fog bántani – feleli. Védekezni akarok, vagy akár mérgesnek lenni, de egy részem tudja, hogy igaza van, csak remélem, hogy nincs. – Szóval mit fogsz csinálni Natalie-val? – kérdezi, én pedig felnyögök.
- Fogalmam sincs, félek, hogy ha szakítok vele, meg fogom bánni, de amit csinálok vele, az nem fair. Csak szükségem van egy kis időre, hogy eldöntsem, mit tegyek.
Bólint.
- Annyira megkönnyebbültem, hogy nem vagy rám mérges – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Barom voltam korábban, csak nem tudtam mit mondani. Sajnálom.
- Én is, teljesen megértem – állunk fel mindketten, majd megölel. Egy meleg és vigasztaló öleléssel, miközben az ajtó kinyílik.
- Uhm… félbeszakítottam valamit? – utazza be a szobát Harry hangja.
- Nem, gyere be – mondom neki, de a szemét forgatja. Remélem, még mindig megfelelő hangulatban van.
- Hoztam néhány ruhát, amiben aludhatsz – mondja nekem. Letesz egy kis halom ruhát az ágyra, majd kisétálni készül.
- Köszönöm, maradhatsz – nem akarom, hogy elmenjen.
- Nem, megvagyok – csattan fel, aztán elhagyja a szobát.
- Annyira szeszélyes! – nyafogom, és lehuppanok az ágyra. Liam felkuncog, majd ismét leül.
- Igen, a szeszélyes egy szó, amivel őt jellemezni lehet – feleli, mire mindketten nevetésben törünk ki.
Liam elkezd Danielle-ről beszélni, és hogy mennyire várja már, hogy jöjjön meglátogatni őt jövő hétvégén. Majdnem elfelejtettem a tábortüzet. Natalie eljön. Talán el kellene mondanom neki, hogy ne. Mi van, ha ez az egész változás Harry és köztem csak az én fejemben van? Úgy érzem, ma valami megváltozott köztünk, és elmondta nekem, hogy jobban akar engem, mint valaha bárkit is. Nem pontosan azt mondta, hogy érez valamit irántam, csak azt, hogy akar engem. Egy óra elteltével Liam és én mindenről beszélgettünk, Tolstoy-tól a Seattle-i láthatárig, jó éjszakát kíván, és visszavonul a szobájába, egyedül hagyva engem a gondolataimmal és az eső hangjával.
Felveszem Harry ruháit, amiket hozott nekem, hogy viseljem. Az egyik mintás fekete pólója egy pár sima piros és szürke alsónadrágon van. Felnevetek a gondolaton, hogy Harry valóban hordja ezt, de aztán rájövök, hogy valószínűleg soha nem tette. Ezek a használatlan ruhák szekrényéből vannak. Felemelem a pólót, aminek olyan illata van, mint neki. Ez már volt rajta, és nemrég. Az illata bódító, mentás és leírhatatlan, de ez az én újonnan felfedezett kedvenc illatom az egész világon. Egy pár fekete zokni kíséri a ruhákat, majd leveszem a pólómat és nadrágomat, mielőtt felveszem a ruhákat. Az alsó túl nagy, de nagyon kényelmes. Lefekszem az ágyra, és felhúzom a takarót a mellkasomig, szemeim a plafont vizslatják, ahogy újra átélem a fejemben az egész napot. Érzem, hogy álomba merülök, egy álomba zöld szemekről és fekete pólókról.
- NE! – kiáltja a szavakat Harry hangja, felriasztva engem. Hangokat hallok? – Kérlek! – kiáltja újra. Kiugrom az ágyból, és átfutok a folyosón.

Chapter 52

Helló! :)

Meglepetés! Or something like that :D Gondolom, nem számítottatok arra, hogy ma frissítek, és bevallom, én sem, de jól haladtam a fordítással az elmúlt napokban, úgyhogy gondoltam, hozom is nektek. Azt hiszem, tetszeni fog mindenkinek, mivel... +18-as rész, igen, lehet élvezkedni :D Nem is mondok többet róla. A következő még nem tudom, mikor jön, szerdáig biztosan nem szerintem, szóval majd csak utána.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 52

Harry ajkai az enyémhez vannak mintázva, a kezem pedig bejárja a hátát. Keskeny csípőjét az enyémhez dörzsöli, mire egy nyöszörgés hagyja el a számat. Lenyeli zihálásomat, ahogy ajkai az enyémeket követik nyomon, mozdulatról mozdulatra.
- Ó, Louis, a dolgok, amiket csinálsz velem… ahogy miattad érzek – suttogja a számba. Szavai feloldoznak engem, és a pólója szegélyéért nyúlok. Keze arcomról a mellkasomra vándorol, majd le a hasamra. A pólóm anyaga elrejti a bőrömön lévő libabőrt. Keze a testünk közti kis helyre mozdul, ahol a lábaim szétnyílnak, nekem pedig eláll a lélegzetem, ahogy gyengéden végigdörzsöli a nadrágomban lévő dudort. Egy kicsivel jobban dörzsöl, mire felnyögök és a hátam ívben felemelkedik a padról.
Nem számít, menyire mérgesít vagy zaklat fel, egy érintés tőle, és az irányítása alatt vagyok. Irányítás, ami ebben a pillanatban megtorpanni látszik. Megpróbálja visszatartani magát, de látom, hogy omladozik. Orrát az arcomnak dörgöli, ahogy felhúzom a pólóját, hogy átemeljem a fején, erőlködöm, hogy átjuttassam a haján, de felnyúl az egyik kezével és áthúzza, ahogy felemelkedik rólam. Eldobja a pólót, majd azonnal lehajol, és még egyszer megtalálja az ajkaimat. Rászorulónak és türelmetlennek érezve magam, megragadom a kezét, hogy visszategyem a combjaim közé, egy kis kuncogás vibrál végig rajta, aztán lenéz rám.
- Mit akarsz csinálni, Lou? – hangja rekedt.
- Bármit – mondom neki, komolyan gondolva a szót. Bármit megteszek vele, hagyom, hogy bármit tegyen velem, és nem érdekelnek a következmények, amiknek jönnie kell holnap. Azt mondta, akar engem, és én az övé vagyok, mióta először az övéinek nyomtam az ajkaimat.
- Ne mondd, hogy bármit, mert kurva sok dolog van, amit tehetek és akarok tenni veled – nyögi, majd nagyujját ismét a dudoromhoz nyomja. Képzeletem elvadul a különböző dolgoktól, amiket tehet velem.
- Te döntesz – nyöszörgöm, ahogy egy körben mozgatja a nagyujját. Semmilyen javaslatom sincs, csak azt akarom, hogy továbbra is így érintsen engem.
- Olyan kemény vagy nekem, érezlek ezen a nadrágon keresztül – nyelve végigfut az ajkain, benedvesítve őket, én pedig újra felnyögök. – Vegyük le ezt a nadrágot, oké?
Mielőtt válaszolhatnék, leszáll rólam. Kezei felsiklanak a lábamon, majd megfogja a nadrágom övrészét, és elkezdi lehúzni a bokszeremmel együtt. A hűvös levegő megcsap, mire önkéntelenül is elrántom egy kicsit a csípőmet.
- Baszki, kurvára kemény vagy – motyogja, ahogy szemei végigpásztázzák a testemet, és megállnak a lábaim között. Úgy tűnik, képtelen megállítani magát, kezét fel- lecsúsztatja hosszomon. Felemeli a fejét, és vesz egy kicsit az elő váladékomból az ujjára. Ujját az ajkaihoz viszi, majd csukott szemmel szopogatja. Sosem láttam még ilyen erotikus dolgot egész életemben. Figyelni őt, ahogy az ujját szopja, forróságot küld végig az egész testemen. – Emlékszel, amikor azt mondtam, meg akarlak ízlelni? – kérdezi, mire bólintok. – Nos, most akarom. Oké? – arckifejezése mohó. Egy kicsit zavarban vagyok az ötlettől, de ha olyan jó érzés lesz, mint amikor a pataknál dörzsölt, akkor akarom, hogy megtegye. Újra megnyalja az ajkait, tekintetét pedig az enyémbe fúrja. Az utolsó alkalommal, amikor engedtem neki, hogy ezt csinálja, veszekedésben kötöttünk ki, mert kegyetlen volt. Remélem, nem teszi tönkre ismét. – Akarod, hogy megtegyem? – kérdezi, mire felnyögök.
- Kérlek, ne akard, hogy kimondjam – könyörgöm. Kezét lecsúsztatja hozzám, és végigfuttatja ujjait a csípőmön széles körökben.
- Nem fogom – ígéri. Megkönnyebbülve bólintok, ő pedig kiengedi a levegőt. – Az ágyra kellene mennünk, hogy több helyed legyen – ajánlja, majd a kezemért nyúl. Lehúzom a pólómat, ahogy felállok, és rám vigyorog. A kiugró ablakhoz sétál, megránt egy zsinórt, behúzva ezzel a vastag, kék függönyöket, sokkal sötétebbé téve a szobát.
Megpróbálom eltakarni a meztelem testemet előle, kényelmesebben érzem magam Harryvel, mint bárkivel, akivel valaha voltam, de még mindig szégyenlős vagyok itt állva egy szál semmiben. Az ajtó felé pillantok, hogy megbizonyosodjam róla, be van zárva.
- Te rám vigyorogsz? – szidom le őt, mire megrázza a fejét.
- Soha – kuncogja, majd az ágyhoz vezet. – Feküdj le az ágy szélére a lábaiddal a földön, így előtted térdelhetek – utasít. Visszafekszem a hatalmas ágyra, és ő lejjebb húz a combjaimnál fogva az ágy végéhez. A lábaim lelógnak, de nem érik el a padlót. – Nem is vettem észre, milyen magas az ágy – mosolyogja. – Akkor csak feküdj beljebb egy kicsit – az ágy közepe felé csúszok, Harry pedig követ. Kezeit körbefonja a combjaimon, és kissé behajlítja a térdeit, így majdnem előttem guggol, a lábaim között. Annak az előérzete, hogy milyen érzés lesz ez, megvadít, bárcsak több tapasztalatom lenne, úgy tudnám, mire számítsak. Harry göndör fürtjei csiklandozzák a combjaimat, ahogy lehajtja a fejét. – Kibaszott jót fogok éreztetni veled – motyogja a hasamnak. A pulzusom a füleimben dobog, én pedig ideiglenesen elfelejtem, hogy egy házban vagyunk, más emberekkel, szerencsére ez egy hatalmas ház. – Tárd szét a lábaidat, bébi – suttogja, mire engedelmeskedem. Egy kábult mosollyal ajándékoz meg, majd leviszi száját, és megcsókol a köldököm alatt. Nyelve körkörösen siklik krémszerű bőrömön, szemeim pedig megremegve lecsukódnak. Megcsípi a puha bőrt, ami a csípőmet fedi, mire meglepetten felkiáltok. Megszívja a bőrt ajkai között. Fáj egy kicsit, de valami annyira érzéki van benne, hogy nem bánom a fájdalmat.
- Harry, kérlek – lehelem. Szükségem van valamilyen enyhítésre lassú kínzásából. Nyelve figyelmeztetés nélkül kezdi el fel- és lenyaldosni a hosszomat, amitől felkiáltok a gyönyörtől. Eléri a végét, majd kis csapásokat kezd el mérni rá a nyelvével, kezeimmel ökölbe szorítom a paplant az ágyon. Tekergőzöm gyakorlott nyelve alatt, és szorosabban ölel, egy helyben tartva engem. Érzem, ahogy Harry ujja körbedörzsöli az ánuszomat, miközben nyelve a péniszemen dolgozik, majd a melegség elkezd felépülni a hasamban. Érzem ajakpiercingjének hűvösségét, ami kiegészíti az érzést.
Az engedélyem nélkül Harry lassan belém csúsztatja egy ujját, és óvatosan bennem hagyja. Összeszorítom csukott szemeimet, várva, hogy a kellemetlen csípés elmúljon.
- Jól vagy? – emeli fel fejét kissé. Telt ajkai csillognak miattam. Bólintok, képtelen vagyok megtalálni a szavakat, ő pedig lassan visszahúzza ujját, majd visszacsúsztatja. Hihetetlen érzés azzal együtt, hogy a szája rajtam van. Felnyögök, és kezemet puha hajához teszem, belefűzöm ujjaimat, majd meghúzom. Ujja továbbra is belém hatol, amit minden alkalommal lassan kihúz. Mennydörgés rázza meg az egész házat, visszhangozva a falakon, de túl elfoglalt vagyok, hogy érdekeljen.
- Harry – nyögöm, ahogy szája megtalál engem, és gyengéden megszívja. Sosem tudtam, hogy valami ilyen érzés lehet, ilyen jó. A testem le van győzve az érzés és az élvezet által, vetek le egy pillantást Harryre, aki hihetetlenül szexin néz ki a lábaim között, kemény izmai a bőre alatt megfeszülnek, ahogy be és ki pumpálja ujját.
- Így kellene elmenned? – kérdezi. Nyöszörgök nyelve elvesztésétől, és kétségbeesetten bólintok. Elvigyorodik, majd ismét a szájába vesz. Felhúzza az ujját, amitől eltalálja a prosztatámat.
- Ó, Istenem – lehelem, mire felnyög, rezgéseket küldve végig rajtam. Lábaim megmerevednek, és többször is a nevét motyogom, miközben elélvezek. Látásom elhomályosul, összeszorítom szemeimet. Harry tart engem, ahogy gyorsabban mozgatja fejét fel és le. Elveszem egyik kezemet a hajától, és eltakarom vele a számat, ráharapva, hogy biztosítsam, nem fogok sikítani. Másodpercekkel később fejem a párnára esik, a mellkasom pedig hullámzik fel és le, ahogy megpróbálok levegőhöz jutni. Testem még mindig bizsereg az eufórikus állapottól, amiben az előbb voltam. Alig vagyok tudatában annak, hogy Harry teste feljebb jön az ágyon, majd lefekszik mellém. Megtámasztja magát a könyökén, és nagyujját az arcomhoz teszi, hogy cirógassa. Hagyja, hogy visszajöjjek a valóságba, mielőtt megpróbál rávenni, hogy beszéljek.
- Milyen volt? – kérdezi, hangjában van némi bizonytalanság, ahogy elfordítom a fejemet, hogy ránézzek.
- Mhhmm – bólintok, mire felkuncog. Hihetetlen volt, több mint hihetetlen. Most már tudom, miért csinál mindenki ilyen fajta dolgokat.
- Kielégített, mi? – ugrat. Nagyujja párnáját végighúzza alsó ajkamon. Kidugom a nyelvem, hogy megnedvesítsem az ajkaimat, ami így megérinti Harry ujját.
- Köszönöm – mosolygok szégyenlősen. Nem tudom, miért érzem magam szégyenlősen azután, amit az előbb csináltunk, de így érzek. Harry már látott engem a legsebezhetőbb állapotomban, egy állapotban, amiben senki más nem, ez annyira megrémiszt, mint amennyire felizgat.
- Figyelmeztetnem kellett volna, mielőtt használom az ujjaimat, próbáltam gyengéd lenni – kér bocsánatot, mire megrázom a fejem.
- Semmi gond, jó érzés volt – pirulok el. Elmosolyodik, majd a fülem mögé tűri a hajamat. Enyhe reszketés fut végig a gerincemen, Harry homloka pedig összeszűkül.
- Fázol? – kérdezi, mire bólintok. Meglep, hogy felhúzza a paplant oldalról, majd betakarja majdnem meztelen testemet.
Furcsa érzés közel lenni hozzá, a bátorság rávesz, hogy közelebb csússzak hozzá. Szemei óvatosan figyelnek, ahogy felhúzom a testem és leteszem a fejem hasa kemény felületére. Bőre hidegebb, mint vártam, a szél még mindig befúj a szobába a vihartól. Felhúzom a takarót, és elfedem a mellkasát, elrejtve alatta a fejemet. Felemeli a takarót, feltárva az arcomat, mire elhajolok tőle, kissé felnevetve a mi kis bújócska játékunkon.
- Mennyi időnk van még, amíg vissza kell mennünk a földszintre? – kérdezem, mire vállat von. Bárcsak órákig itt feküdhetnék vele, érezve a szívverését az arcomnál.
- Talán le kellene mennünk most, mielőtt azt hiszik, baszunk idefent – mondja. Egyre jobban és jobban hozzászokom mocskos szájához, de egy kicsit még mindig sokkoló hallani őt kimondani ezeket a szavakat ilyen lazán. Az a dolog döbbent meg a legjobban, ahogy a bőröm bizsereg, amikor kiejti őket.
Felnyögök, majd kimászom az ágyból. Érzem Harry szemeit rajtam, ahogy lehajolok, hogy felvegyem a ruháimat. Nekidobom a pólóját, áthúzza a fején, aztán felborzolja rendezetlen haját. Felhúzom a lábaimon a bokszeremet, miközben figyel engem. A nadrágom a következő, és majdnem megbotlok benne, ahogy belelépek.
- Ne nézz, ideges leszek tőle – mondom neki, mire elmosolyodik, gödröcskéi annyira kiemelkedőek, mint mindig.
Harry a zsebébe csúsztatja a kezeit, és felnéz a plafonra. Felkuncogok, majd végre felhúzom a nadrágot a lábaimon. Végül visszaveszem a pólómat is.
Miután a ruháim rajtam vannak, Harryre nézek. Elképesztő, hogy valakire, aki olyan jóképű, vagyis szexi, mint Harry, ilyen hatással lennék, mint rá. Sokszor hívtak már jóképűnek, de szexinek soha, semmi sem vagyok azokhoz az emberekhez képest, akikkel általában szórakozik. Nincsenek tetoválásaim, piercingjeim, és konzervatív ruhákba öltözködöm.
Beletúrok a hajamba, hogy megbizonyosodjam róla, nem túl rendezetlen. Harry felkel az ágyról, majd mögém sétál. Szándékosan nekinyomom a seggemet, és hallom őt beszívni a levegőt. Kezei lemozdulnak a csípőmre, aztán gyengéden megszorítja. Érzem őt megkeményedni, elektromosságot küldve végig rajtam, ami mintha a századik alkalommal történne meg ma.
- Harry? – hívja Karen hangja a folyosóról, ahogy egy finom koppanás üti meg az ajtót. Harry a szemét forgatja, majd ajkait a fülemhez teszi.
- Később – ígéri, aztán az ajtóhoz sétál. Felkapcsolja a villanyt, mielőtt kinyitja az ajtót, feltárva Karent. Nagyon hálás vagyok, hogy mindketten fel vagyunk öltözve.
- Nagyon sajnálom, hogy zavarok, de készítettem egy kis desszertet is, és gondoltam, talán szeretnétek belőle? – ajánlja fel édesen. Harry nem felel neki, de visszanéz rám, várva az én válaszomra.
- Igen, az nagyszerű lenne – mosolygok, Karen pedig visszavigyorog.
- Remek! Találkozunk a földszinten – mondja nekünk, majd elfordul, hogy elmenjen.
- Nekem már megvolt a desszertem – ugrat Harry, mire megütöm a karját.
Együtt sétálunk le a földszintre, keze a hátamon van, vezetve engem. Liam ismét a kanapén ül a könyvével az ölében. Hamarosan beszélnem kell vele, nem akarom elveszíteni a barátságát.

Chapter 51

Sziasztok! :)

A kicsit hosszabb szünet után ismét hoztam is az új részt :) Már akartam egyébként tegnap is, de úgy látszik, nem telhet el kirándulás szerelmi dráma nélkül (eltekintve ettől nagyon jól éreztem magam), így nem igazán volt ehhez kedvem. Szóval drama time van megint, ettől függetlenül igyekszem minél előbb frissíteni majd. Erről a részről pedig nem is mondok semmit, kevesek ide a szavak, de meglátjátok ti is, ha elolvassátok ;) Tehát az 52. fejezettel próbálok igyekezni, a türelmeteket kérem. Ó, és ugye még a múltkor említettem, hogy volt egy kis kavarodás az előző részeknél, azt megcsináltam, úgyhogy akit érdekel, elolvashatja úgy is.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 51

Kirontok a hátsó ajtón, hogy megtaláljam Harryt. Felborította a teraszon lévő asztalt, és fel-alá járkál egyik kezét ökölbe szorítva az oldalánál, a másikkal pedig sűrű haját húzva.
Nem vagyok benne biztos, hogyan, vagy, hogy egyáltalán tudok-e segíteni a helyzeten, de tudom, hogy inkább vagyok itt kint Harryvel, mint az ebédlőben a kitörése után. Felelősnek érzem magam ezért az egész felfordulásért, mert először beleegyeztem, hogy idejöjjünk, amikor Harry nem akart, most már látom, miért.
Harry meglát engem, és egy bosszús pillantással ajándékoz meg, majd elfordul tőlem, mikor közeledem hozzá.
- Harry… – hangomat alacsonyan és szelíden tartom.
- Ne, Louis – figyelmeztet. Ő mindig figyelmeztet, én pedig soha nem hallgatok. – Tudom, mit fogsz mondani. Azt fogod mondani, hogy vissza kell mennem oda és bocsánatot kérni tőlük, de nincs az az isten, hogy ez megtörténik, szóval ne vesztegesd a levegődet! Miért nem mész csak vissza és élvezed a vacsorádat és hagysz engem békén a fenébe – köpi a szavakat.
- Nem akarok visszamenni oda – ez minden, amit sikerül kimondanom.
- Miért nem? Tökéletesen beleillesz az ő prűd és kurvára unalmas egyéniségükbe.
Ouch. Miért vagyok itt megint? Ó, igen, megvan, hogy Harry boxzsákja legyek.
- Tudod mit? – emelem fel a hangom. – Rendben! Elmegyek, nem tudom, miért nem tudom csak abbahagyni veled a próbálkozást! – kiáltom. Remélem, odabent nem hallanak engem.
- Én sem tudom! Csak nem érted a célzást szerintem – ahogy a szavak elhagyják a száját, érzem a növekvő csomót a torkomban.
- Jól vettem a célzást – próbálom lenyelni a szavaitól eredő csípést, de ez csaknem lehetetlen. Felnézek Harryre, és hideg szemei találkoznak ez enyémekkel.
- Ennyi? Ezzel védekezel? – felnevet, majd megrázza a haját.
- Nem érdemelsz meg többet az időmből! Nem érdemled meg, hogy egyáltalán beszéljek hozzád, vagy, hogy azok a kedves emberek odabent azzal töltsék az idejüket, hogy megszervezzék ezt a vacsorát, amit te tönkreteszel! Ez az, amit csinálsz, tönkreteszel dolgokat, mindent! És én befejeztem, hogy ezeknek a dolgoknak az egyike legyek – ordítom. Nem kívánatos könnyek áztatják el az arcomat, ahogy Harry felém lép. Hátrálok, de a lábaim nem értenek egyet, és átesek rajtuk. Harry keze kinyúlik, hogy megtartson engem, de helyette a korlátban kapaszkodom meg. Nem akarom vagy nincs szükségem a segítségére.
- Igazad van – kimerültnek hangzik. Mi?
- Tudom, hogy az van – fordulok el tőle ismét.
Csuklóm köré fonja a kezét, és a mellkasához húz. Hezitálás nélkül nekidőlök, annyira meg akarom őt érinteni, de jobban tudom, hogy nem lehet. Hallom gyors szívverésemet a mellkasom alatt. Kíváncsi vagyok, ő hallja-e, lehetetlennek tűnik, hogy ne. Érzi a pulzusom dobogását a fogása alatt? Szemei tele vannak dühvel, és tudom, hogy az enyémek tükrözik az övéit.
Minden figyelmeztetés nélkül nyomja ajkait az enyémekre, szája ereje majdnem fájdalmas. Cselekedete tele van kétségbeeséssel és éhséggel, amiben elveszek. Elveszek Harryben. Elveszek könnyeim sós ízében mindkettőnk ajkain, elveszek abban, ahogy ujjai beletúrnak a hajamba. Kezei elmozdulnak a hajamból a derekamra, majd felemel a korlátra. Lábaim szétválnak neki, ő pedig közéjük jön, soha el nem veszítve a kapcsolatot a számmal. Mindkettőnknek melege van és zihálunk, egymásban összegabalyodva. Fogaim végigsúrolják alsó ajkát, amitől felnyög és közelebb húz, amíg már nincs hely a mellkasaink között.
A hátsó ajtó nyikorogva kinyílik, megtörve a varázslatot. El vagyok szörnyedve, ahogy Liam lágy szemei találkoznak az enyémekkel. Arca kipirul, szemei pedig meglepetten kitágulnak. Ellököm magamtól Harryt, majd leugrok a korlátról, megigazítva a pólómat, ahogy a lábam földet ér.
- Liam, én… – kezdem el. Feltartja a kezét, hogy elcsendesítsen engem, és felénk lép. Harry légzése olyan hangos, hogy esküszöm, visszhangzik a ház és a fák között. Arca lángol, szemei vadak.
- Én nem értem. Azt hittem, hogy ti, srácok, utáljátok egymást, és itt vagytok… neked barátnőd van, Louis, nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy – mondja. Szavai durvák, de hangszíne lágy.
- Nem vagyok… Nem tudom, mi ez – intek a kezemmel Harry és köztem. Harry csendben marad, aminek örülök. Szégyellem a viselkedésemet, és ez a szégyen csak megsokszorozódott Liam egyértelmű csalódása miatt.
- Natalie tudja, vagyis a korábbiról. El akartam mondani neked, csak nem akarom, hogy másképp gondolj rám – védem meg magam, még akkor is, ha nincs igazam. Nagyon nincs.
- Nem tudom, mit gondoljak… – mondja Liam, és visszasétál az ajtó felé. Mint valami filmben, egy mennydörgés zavarja meg a levegőt.
- Úgy néz ki, talán vihar lesz – szólal meg Harry, szemei a sötétedő eget pásztázzák. Kipirult megjelenése ellenére hangja nyugodt.
- Egy vihar? Liam éppen rajtakapott minket, hogy… csókolózunk – felelem, és érzem, hogy a tűz lassan kialszik köztünk.
- Ő rendben lesz – mondja nekem Harry.
Felnézek rá egy önelégült kifejezést várva az arcán, de nincs ott. Kezét a hátamra teszi, és gyengéden megdörzsöli. A tűz ismét lángra lobban. Még mindig tántorgok a csóktól, most meg vigasztal engem? Nem tudom eldönteni, melyik a megdöbbentőbb.
- Vissza akarsz menni bentre vagy akarod, hogy hazavigyelek? – kérdezi. Elképesztő, milyen hirtelen tud megváltozni a hangulata dühösből kéjsóvárrá, majd nyugodttá.
- Vissza szeretnék menni és befejezni a vacsorát, te mit akarsz csinálni?
- Azt hiszem, visszamehetünk, a kaja elég jó – mosolyogja, és a kínos helyzet ellenére is azon találom magam, hogy felnevetek. – Ez a kedvenc hangom – meglep Harry, hogy ezt mondja.
- Sokkal jobb hangulatban vagy – találkozik a pillantásunk, mire ismét elmosolyodik.
- Én sem értem – mondja megdörzsölve a nyakát, ahogy mindig szokta.
Szóval ő is olyan összezavarodott, mint én? Bárcsak ne lennének ilyen erősek az érzelmeim iránta, akkor sokkal jobban tudnám őt kezelni. Amikor ilyen dolgokat mond, mint ez, arra késztet, hogy sokkal jobban törődjek vele. Csak azt szeretném, ha ugyanúgy érezne, de már figyelmeztetett Tristan és maga Harry is, hogy ez soha nem fog megtörténni. Emlékszem, amikor azt mondta nekem, hogy nem vagyok az esete, fájt egy kicsit akkor, de én sem gondoltam rá úgy, mint az estemre, szóval nem bántam. Akkor még nem tudtam, hogy a korlát szélére fog felemelni és csókolni kevesebb, mint egy hónappal később.
Ismét villámlik, Harry pedig megfogja a kezem.
- Menjünk be, mielőtt elkezd esni.
Bólintok, ő kinyitja az ajtót és bevezet. Nem mozdítja el a kezét az enyémtől, ahogy visszasétálunk az ebédlőbe. Liam szemei egyenesen a kezünket találják meg, de nem mond semmit. Amennyire nem akarom, hogy Liam lássa, annyira szeretem, ahogy Harry keze az enyémen van. Túlságosan szeretem, hogy elhúzzam. Liam visszafókuszál a tányérjára, ahogy helyet foglalunk. Harry túl hamar engedi el a kezem, majd felnéz az apjára és Karenre.
- Sajnálom, hogy úgy rátok kiabáltam – motyogja az apjának. Mindenki arcán nyilvánvaló a meglepetés, Harry pedig lenéz az asztalra. – Remélem, nem tettem tönkre a vacsorát, amibe olyan sok erőfeszítést tettetek – folytatja. Nem tudom visszafogni magam, átnyúlok és Harryére teszem a kezem, lágyan megszorítva.
- Rendben van, Harry, megértjük. Ne hagyjuk, hogy tönkremenjen az este, még mindig élvezhetjük a vacsorát – mosolyog Karen, mire Harry ránéz. Megajándékozza őt egy kis mosollyal, ami tudom, hogy sok erőfeszítésébe kerül. Ken nem mond semmit, de bólint Harrynek, mintha azt mondaná, „Semmi gond”. A megbocsátás nyilvánvalóan egy erős jellemvonás ennek a családnak a körében mindenkinek, kivéve Harrynek.
Lassan kezdem elhúzni a kezem, de Harry összefűzi ujjait az enyémekkel, és rám néz oldalról. Remélem, nem látszik rajtam a meglepett, de nagyon elégedett kifejezés, amit belül érzek. Úgy tűnik, ez az első alkalom, mióta találkoztam vele, hogy nem gondolom túl, miért fogom Harry kezét az asztal alatt egy vacsora alatt a családjával, miközben még mindig Natalie-val járok.
A vacsora jól folytatódik, de azon találom magam, hogy egy kicsit meg vagyok félemlítve Ken miatt most, hogy tudom, ő a kancellár a WSU-n. Ez egy hatalmas dolog. Ken mesél nekem arról, amikor elköltözött Angliából, és hogy mennyire szereti Amerikát, különösen Washingtont. Harry még mindig fogja a kezemet, miközben mindketten azzal küzdünk, hogy egy kézzel együnk, de úgy tűnik, egyikünk sem bánja.
- Az időjárás jobb lehetne, de gyönyörű itt – tűnődik el, mire egyetértve bólintok.
- Mik a terveid főiskola után? – kérdez engem Karen, ahogy mindenki befejezi az evést.
- Seattle-be fogok költözni, és remélhetőleg könyvkiadással foglalkozom majd, amíg az első könyvemen dolgozom – mondom magabiztosan.
- Könyvkiadás? Van valamilyen elképzelésed, melyik vállalatnál? – szólal meg Ken.
- Nem igazán, minden lehetőséget elfogadok, amit kaphatok, hogy betegyem a lábam, tudom, milyen nehéz egy tanulónak, hogy bármit is találjon, szóval nem leszek válogatós.
- Ez nagyszerű, történetesen van néhány elég jó kapcsolatom a Vance Könyvkiadónál, hallottál már róla? – kérdezi, mire Harryre nézek. Ő már említette ezelőtt, hogy ismer valakit a Vance Könyvkiadónál.
- Igen, nagyszerű dolgokat hallottam róla – mosolygok.
- Telefonálhatok az érdekedben, ha szeretnéd, kiváló lehetőség lenne neked, te egy nagyon okos fiatalembernek tűnsz, szívesen segítenék – ajánlja fel, én pedig elveszem a kezem Harryéről, hogy az állam alá tegyem.
- Tényleg? Ez nagyon kedves lenne magától! Nagyra értékelem – mondom neki, majd visszateszem a kezem az asztal alá, hogy megtaláljam Harryét, de ő gyorsan elmozdítja. Nos, szeretete nem tartott sokáig.
Ken elmondja nekem, hogy fel fogja hívni hétfőn azt a valakit, akit ismer, én pedig ismételten megköszönöm neki. Biztosít engem, hogy ez egyáltalán nem probléma, és hogy szeret segíteni bármikor, amikor tud. Harry kimenti magát, amikor Karen feláll és elkezdi leszedni az asztalt, úgy döntök, nem követem őt ezúttal.
- Segíthetek? – kérdezem Karent, mire hálásan elmosolyodik.
- Az nagyon kedves lenne – ragyogja, és segítek neki leszedni az asztalt. Bepakolok a mosogatógépbe, miközben ő elmossa a nagy tálakat, amiket nem lehet berakni a mosogatógépbe. Bárcsak Harry ne tette volna tönkre az edényei nagy részét, olyan kegyetlen tud lenni. – Ha megkérdezhetem, te és Harry mióta találkozgattok egymással? – pirul el kérdésén, de egy meleg mosollyal ajándékozom meg.
- Körülbelül csak egy hónapja ismerjük egymást, a szobatársam, Tristan barátja – nem pontosan mondtam el neki, hogy mi nem járunk, csak kikerültem a kérdést.
- Még nem találkoztam Harry barátaival. Csak távolról láttam őket, de te, te… nos, te különbözöl azoktól, akikkel találkoztam – gondolom, azt próbálja elmondani, hogy én nem vagyok tetovált és piercinges, mint ők, de túl udvarias, hogy egyenesen kimondja.
- Igen, Harry és én nagyon különbözőek vagyunk – mondom neki, több módon értve, mint azt ő el tudná képzelni.
Villámlik, és az eső elkezdi verni az ablakot.
- Wow, tényleg kezd eldurvulni a helyzet odakint – feleli Karen, majd becsukja a mosogató előtti kis ablakot. – Harry nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik – hangja annyira édes, amikor ezt mondja nekem, és nem tehetek róla, de felnevetek. Nem tudom elképzelni azokat a szörnyű dolgokat, amiket Harry neki mondott, mióta találkozott vele, és tisztában vagyok vele, hogy tönkretette az edényeit. – Ő csak megbántott, szeretném azt hinni, hogy nem lesz mindig ilyen. Azt kell mondanom, nagyon meglepődtem, hogy eljött ma este, és csak hinni tudom, hogy ez a te befolyásod rajta.
Meglepetésként ér, amikor karjaival átölel, és egy ölelésbe von. Bizonytalan vagyok, mit tegyek vagy mondjak, visszaölelem őt, majd elhúzódik, de jól ápolt kezeit a vállaimon tartja.
- Köszönöm, tényleg – mondja ismét, és elmozdítja kezeit.
Megtörli a szemeit, aztán visszatér az edények elmosásához. Ő túl kedves a számomra, hogy elmondjam neki, semmilyen befolyásom nincs Harryn. Csak azért jött ide ma este, mert én is, és bosszantani akart. Miután befejezem a mosogatógépbe való pakolást, kibámulok az ablakon, figyelve az esőcseppeket lecsorgását az üvegen. Figyelemre méltó, hogy Harrynek, aki mindenkit utál, kivéve önmagát és talán az anyját, itt vannak ezek az emberek, akik törődnek vele, de ő nem engedi meg magának, hogy törődjön velük. Szerencsés, hogy itt vannak neki ők, hogy itt vagyunk neki mi. Tudom, hogy egyike vagyok ezeknek az embereknek, bármit megtennék Harryért, még akkor is, ha ezt letagadnám előtte, tudom, hogy igaz lenne. Nincs senkim, kivéve Natalie-t és az anyámat, és ők ketten együtt sem törődnek velem úgy, ahogy Harry leendő mostohaanyja teszi.
- Megyek, megnézem Kent, érezd magad otthon, kedves – mondja nekem Karen. Bólintok, és úgy döntök, megkeresem Harryt vagy Liamet, amelyiküket először meglátom.
Liamet sehol sem találom a földszinten, így Harry szobájába indulok az emeletre. Remélem, bent van, ha nem, le kell mennem a földszintre egyedül ülni. Lenyomom a kilincset, de nem mozdul. Bezárta az ajtót.
- Harry? – megpróbálok halkan beszélni, hogy senki se halljon meg. Ujjperceimmel megkoppintom az ajtót, de nem hallok semmit. Éppen, mikor elkezdek elfordulni, az ajtó kattan egyet, és ő nyitja ki. – Bejöhetek? – kérdezem tőle, mire bólint, majd csak annyira nyitja ki az ajtót, hogy pont be tudjak menni. Huzat van a szobában, és érzem az eső hűvös illatát beáradni a kiugró ablakon keresztül. Odasétál, leül a beépített padra, ami körülveszi az ablakot, és felhúzza a térdeit. Kibámul az ablakon, de egy szót sem szól hozzám. Szemben ülök Harryvel, és várok, ahogy az eső folyamatos kopogása létrehoz egy nyugtató ritmust. – Mi történt? – kérdezem meg végre. Zavart arckifejezéssel néz rám. – Úgy értem, a földszinten, a kezemet fogtad, aztán… miért húztad el? – zavarban vagyok a hangomban lévő kétségbeesés miatt. Túl rászorulónak hangzom, de a szavak már elhagyták a számat. – Valamilyen oknál fogva azt akarod, hogy ne fogadjam el a szakmai gyakorlati állást? Ezelőtt te ajánlottad fel, hogy segítesz nekem? – kérdezem.
- Éppen ez az, Louis, én akarok lenni az egyetlen, aki segít neked, nem ő – mondja.
- Miért? Ez nem egy verseny, és te voltál az első, aki felajánlotta, szóval köszönöm – megpróbálom enyhíteni a feszültségét, még akkor is, ha nem értem, miért fontos ez.
Elkeseredetten felsóhajt, majd átöleli a térdeit. Csend vesz körbe minket, ahogy mindketten kibámulunk az ablakon. A szél megélénkült, előre-hátra lengedeztetve a fákat, és a villámlás most már még gyakoribb.
- Akarod, hogy most elmenjek? Telefonálhatok, hogy Tristan és Steph fel tud-e venni? – suttogom. Nem akarok elmenni, de végül is el kell, és itt ülni csendben Harryvel az őrületbe kerget.
- Elmenni? Honnan veszed, hogy azt akarom, hogy elmenj abból, hogy segíteni akarok neked? – emeli fel a hangját.
- Nem tudom, nem beszélsz hozzám, és a vihar egyre rosszabb lesz… – dadogom.
- Őrjítő vagy, teljesen őrjítő, Lewis.
- Hogyan? – vinnyogom.
- Azt próbálom elmondani neked, hogy… segíteni akarok neked és fogom a kezedet, de ez semmit nem számít… még mindig nem érted. Nem tudom, mi mást tehetnék – temeti arcát a kezeibe. Nem értheti úgy, ahogy gondolom, hogy érti?
- Érteni mit? Mit nem értek, Harry?
- Hogy akarlak. Jobban, mint bárkit vagy bármit is akartam valaha egész életemben – néz el tőlem.
A gyomrom újra és újra bukfencezik, a fejem pedig elkezd kavarogni. A levegő ismét megváltozott köztünk. Harry kendőzetlen vallomása keményen megütött, mert én is akarom őt. Jobban, mint bármit, nem ugyanúgy, ebben biztos vagyok, de akar engem. Jobban, mint bármit.
- Tudom, hogy te nem… te nem érzel úgy, de én… – kezdi el, ám ezúttal én szakítom őt félbe.
Elmozdítom kezeit a térdéről, és magamhoz húzom őket. Fölém hajol, zöld szemeiből tisztán kivehető a bizonytalanság. Beleakasztom ujjamat a pólója nyakrészébe, majd magamhoz húzom őt. Térdét a combjaim mellett pihenteti a padon, én pedig ismét felnézek rá. Azt vártam, hogy mostanra már megcsókol.
- Csókolj meg – könyörgöm, mire közelebb mozdítja a fejét. Rám dől, karjai körülfonják a hátamat, majd hátra dönt, így hátam a párnázott padon fekszik. Szétnyitom a lábaimat neki, ma már másodjára, ő pedig közéjük fekszik testével.
Harry arca centiméterekre van az enyémtől, amikor felemelem a fejem, hogy megcsókoljam őt, nem tudok tovább várni. Ahogy ajkaink összeérnek, gyengéden elhúzódik, arcát a nyakamba temeti, kis csókokat helyezve rá, aztán lassan visszahozza ajkait hozzám. Megcsókolja a szám sarkát, majd az állkapcsomat, élvezettől való remegést küldve végig rajtam. Ajkai még egyszer összeérnek az enyémekkel, és végigfuttatja a nyelvét az alsó ajkamon, mielőtt ajkaival körbezárja az enyémeket, és kinyitja őket újra. A csók gyengéd és lassú, ahogy nyelve az enyémet érinti. Egyik keze a csípőmön pihen, ökölbe szorítva a pólóm alját. A másik keze az arcomat simogatja, miközben csókol, karjaim körülölelik a hátát, szorosan magamhoz ölelve őt. Minden szálam meg akarja harapni az ajkát, áthúzni a fején a pólóját, de a lágy és gyengéd mód, ahogy csókol, még jobb érzés, mint az általában égető tűz.