Chapter 53

Helló! :)

Már hoztam is a folytatást, hála az égnek idejében fejeztem be, úgyhogy itt van. Többen is kíváncsiak voltatok, hogy Liamnek mi lesz a véleménye erről az egészről, ez ebből a részből ki is derül. És gondolom, nem meglepő, ha azt mondom, megint függővég van. Éppen ezért igyekszem a következővel, csak holnap anyáékkal megyek nyaralni hétfőig, és bár viszem a laptopom, nem tudom, hogy ott mennyire lesz jó a net, meg hogy mennyire lesz időm. De tudjátok, én mindent megteszek.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 53

Karen sok édességet készített nekünk. Eszem egy kicsit, miközben Karen és én a sütés iránti szeretetéről beszélgetünk. Liam nem csatlakozik hozzánk az ebédlőben, de ez úgy tűnik, semmilyen gyanút nem okoz.
- Én is szeretek sütni, csak nem vagyok jó benne – mondom neki, mire felnevet.
- Szívesen megtanítanálak téged, egész jó vagyok benne – büszkélkedik, én pedig elmosolyodom. A remény nyilvánvaló barna szemeiben, majd bólintok.
- Az nagyszerű lenne – nincs szívem nemet mondani.
Együtt érzek vele, tényleg próbál erőfeszítéseket tenni, hogy megismerjen. Harry barátjának hisz engem, és én nem tudok neki mást mondani. Harry egy lépést sem tett, hogy elmondja neki vagy az apjának, ami egy kis reményt ad nekem. Bárcsak mindig olyan életem lehetne, mint ez az este, élvezve a Harryvel való időtöltést, szemei folyamatosan találkoznak az enyémekkel, ahogy az apjával és a jövendőbeli mostohaanyjával beszélgetek. Kedves, legalábbis az elmúlt egy órában az volt, és nagyujjával végigdörzsöli az ujjperceimet egy gyengéd mozdulattal, amitől pillangókat érzek a hasamban. Az eső továbbra is zuhog odakint, a szép pedig süvít.
Miután befejezzük a desszertet, Harry felkel az asztaltól. Kérdőn ránézek, majd lehajol, hogy a fülembe suttogjon.
- Mindjárt visszajövök, csak kimegyek a mosdóba – feleli, mire elmosolyodom. Figyelem őt, ahogy elsétál és eltűnik a hallban.
- Nem tudjuk elégszer megköszönni, olyan csodálatos, hogy Harry is itt van, még ha csak egy vacsorára is – mondja Karen, Ken pedig megfogja a kezét az asztal felett.
- Igaza van, mint az apja, csodás szerelmesen látnom az egyetlen fiamat. Mindig aggódtam, hogy nem lesz erre képes… ő egy… dühös gyerek volt – motyogja Ken, aztán rám néz. Biztosan észreveszi, milyen kényelmetlenül mozgolódom a helyemen. – Sajnálom, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, mi csak szeretjük őt boldognak és szerelmesnek látni – boldognak? Szerelmesnek? Félrenyelek, és köhögésben török ki, a poharamban lévő hideg víz lecsúszik a torkomon, csillapítva a köhögést, majd visszanézek rájuk. Azt hiszik, hogy Harry szerelmes belém? Hihetetlenül durva lenne kinevetni őket, de nyilvánvalóan nem ismerik Harryt.
Mielőtt válaszolhatnék, Harry visszatér, én pedig megköszönöm az égnek, hogy nem kellett válaszolnom az édes, de hamis feltételezéseikre. Nem ül le, hanem mögém áll, kezeivel a szék hátulján.
- Tényleg mennünk kellene, vissza kell vinnem Louis-t a kollégiumba – mondja nekik Harry.
- Ó, ne butáskodj. Maradjatok itt ma este. Vihar van odakint, és rengeteg szobánk van, ugye, Ken? – fordul vőlegénye felé, aki bólint.
- Persze, mindketten nyugodtan maradhattok – feleli, mire Harry rám néz. Én maradni akarok. Meghosszabbítani az időmet Harryvel, főleg amikor ilyen jó hangulatban van.
- Én nem bánom – válaszolom, és megpróbálok szemkontaktust létesíteni Harryvel. Nem akarom felidegesíteni őt azzal, hogy tovább itt akarok maradni. Szemei kifürkészhetetlenek, de nem tűnik mérgesnek.
- Nagyszerű! Akkor ezt megbeszéltük. Mutatok Louis-nak egy szobát, hacsak nem maradsz Harryvel az övében? – kérdezi Karen, hangja mögött nincs vád, csak kedvesség.
- Nem, saját szobát szeretnék. Ha ez nem gond? – kérdezem, mire Harry haragos tekintetet vet rám. Szóval azt akarta, hogy a szobájában legyek vele? A gondolat izgalomba hoz, de úgy nem érzem magam kellemesen, hogy ők tudják, Harry és én már annál a pontnál vagyunk. Szarkasztikus tudatalattim emlékeztet, hogy egyáltalán nem járunk, még csak meg sem közelítjük azt. Kapcsolatban vagyok valakivel, aki nem Harry, figyelmen kívül hagyom őt, mint mindig, és követem Karent az emeletre. Harry nem jön utánunk.
Megmutat nekem egy szobát, ami közvetlenül szemben van Harryével. Nem olyan nagy, mint az övé, de éppen olyan gyönyörűen van dekorálva. Az ágy egy kicsit kisebb, és egy fehér keretbe van foglalva a falnál. Hajókról és horgonyokról készült képek elszórva vannak a szobában. Többször is megköszönöm Karennek, aki ismét megölel, mielőtt a szobámban hagyna.
Körbesétálok a helységben, és az ablaknál találom magam. A hátsóudvar sokkal nagyobb, mint gondoltam. Csak a teraszt és a fákat láttam a baloldalon. A jobb oldalon van egy kis épület, úgy néz ki, mint egy üvegház, de nem tudom megmondani az erős esőn keresztül. Meg kell majd kérdeznem Harryt, ha ő egyáltalán tudja. Nem tölt itt sok időt, szóval lehet, hogy nem tudja.
Ahogy az esőt bámulom, a gondolataim kezdenek elvadulni. A mai nap a legjobb volt, amit valaha Harryvel töltöttem, többszöri kitörése ellenére. Fogta a kezemet, amit soha nem csinál, kezét a hátamra tette, ahogy sétált, és minden tőle lehetőt megtett, hogy megvigasztaljon, amikor Liam miatt aggódtam. Ez a legmesszibb dolog, amin keresztülmentünk a mi… barátságunkban, vagy bármi is ez. Ez a zavaros rész, tudom, hogy nem tudunk és soha nem fogunk ténylegesen járni, de talán ez a valami, amit most csinálunk, elég jó lesz? Soha nem gondoltam volna, hogy valakivel barátság extrákkal kapcsolatban leszek, de tudom, hogy képtelen leszek távol maradni tőle. Már többször megpróbáltam, és soha nem működött.
Egy enyhe kopogás az ajtón hoz vissza a gondolataimból. Azt várom, hogy Karent vagy Harryt látom meg, amikor kinyitom, de e helyett Liamet találom. Kezei a zsebeiben vannak, és jóképű arcán egy kínos mosoly ül.
- Szia – mondja, mire elmosolyodom.
- Szia, be akarsz jönni? – kérdezem tőle, ő pedig bólint. Az ágyhoz sétálok, majd leülök rá, Liam elhúz egy széket a kis asztaltól, ami a sarokban van, aztán helyet foglal.
- Én – mondjuk mindketten egyszerre, mire felnevetünk.
- Kezdd te – javasolja.
- Oké, nagyon sajnálom, hogy így kaptál rajta Harryt és engem, nem azzal a szándékkal mentem ki oda. Csak meggyőződtem róla, hogy jól van, ez az egész vacsora az apjával kiborította, és valahogy végül… csókolóztunk. Tudom, milyen szörnyű ez tőlem, és tudom, hogy borzalmas vagyok, amiért megcsalom Natalie-t, de csak olyan zavarodott vagyok, és próbáltam távol maradni Harrytől. Tényleg próbáltam – veszek levegőt.
- Én nem ítéllek el, Louis. Csak meglepetett, hogy láttalak titeket csókolózni a teraszon, azt hittem, amikor kisétáltam, hogy egymásra kiabálva talállak meg titeket – nevet fel, majd folytatja. – Tudtam, hogy valami nem stimmel veled, amikor az irodalom óra közepén veszekedtetek, és aztán mikor itt maradtál múlt hétvégén, majd amikor ő visszajött, és elkezdett veszekedni velem. A jelek mind ott voltak, de azt hittem, elmondanád nekem, de megértem, miért nem tetted – mondja, én pedig érzem, hogy egy hatalmas súly esik le a vállaimról.
- Nem vagy rám mérges? Vagy másképp gondolsz rám? – kérdezem tőle, mire megrázza a fejét.
- Nem, természetesen nem. De azért aggódom miattad és Harry miatt. Nem akarom, hogy bántson téged, és úgy hiszem, hogy fog. Sajnálom, hogy ezt mondom, de mint a barátod, tudatnom kell veled, hogy meg fog bántani – feleli. Védekezni akarok, vagy akár mérgesnek lenni, de egy részem tudja, hogy igaza van, csak remélem, hogy nincs. – Szóval mit fogsz csinálni Natalie-val? – kérdezi, én pedig felnyögök.
- Fogalmam sincs, félek, hogy ha szakítok vele, meg fogom bánni, de amit csinálok vele, az nem fair. Csak szükségem van egy kis időre, hogy eldöntsem, mit tegyek.
Bólint.
- Annyira megkönnyebbültem, hogy nem vagy rám mérges – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Barom voltam korábban, csak nem tudtam mit mondani. Sajnálom.
- Én is, teljesen megértem – állunk fel mindketten, majd megölel. Egy meleg és vigasztaló öleléssel, miközben az ajtó kinyílik.
- Uhm… félbeszakítottam valamit? – utazza be a szobát Harry hangja.
- Nem, gyere be – mondom neki, de a szemét forgatja. Remélem, még mindig megfelelő hangulatban van.
- Hoztam néhány ruhát, amiben aludhatsz – mondja nekem. Letesz egy kis halom ruhát az ágyra, majd kisétálni készül.
- Köszönöm, maradhatsz – nem akarom, hogy elmenjen.
- Nem, megvagyok – csattan fel, aztán elhagyja a szobát.
- Annyira szeszélyes! – nyafogom, és lehuppanok az ágyra. Liam felkuncog, majd ismét leül.
- Igen, a szeszélyes egy szó, amivel őt jellemezni lehet – feleli, mire mindketten nevetésben törünk ki.
Liam elkezd Danielle-ről beszélni, és hogy mennyire várja már, hogy jöjjön meglátogatni őt jövő hétvégén. Majdnem elfelejtettem a tábortüzet. Natalie eljön. Talán el kellene mondanom neki, hogy ne. Mi van, ha ez az egész változás Harry és köztem csak az én fejemben van? Úgy érzem, ma valami megváltozott köztünk, és elmondta nekem, hogy jobban akar engem, mint valaha bárkit is. Nem pontosan azt mondta, hogy érez valamit irántam, csak azt, hogy akar engem. Egy óra elteltével Liam és én mindenről beszélgettünk, Tolstoy-tól a Seattle-i láthatárig, jó éjszakát kíván, és visszavonul a szobájába, egyedül hagyva engem a gondolataimmal és az eső hangjával.
Felveszem Harry ruháit, amiket hozott nekem, hogy viseljem. Az egyik mintás fekete pólója egy pár sima piros és szürke alsónadrágon van. Felnevetek a gondolaton, hogy Harry valóban hordja ezt, de aztán rájövök, hogy valószínűleg soha nem tette. Ezek a használatlan ruhák szekrényéből vannak. Felemelem a pólót, aminek olyan illata van, mint neki. Ez már volt rajta, és nemrég. Az illata bódító, mentás és leírhatatlan, de ez az én újonnan felfedezett kedvenc illatom az egész világon. Egy pár fekete zokni kíséri a ruhákat, majd leveszem a pólómat és nadrágomat, mielőtt felveszem a ruhákat. Az alsó túl nagy, de nagyon kényelmes. Lefekszem az ágyra, és felhúzom a takarót a mellkasomig, szemeim a plafont vizslatják, ahogy újra átélem a fejemben az egész napot. Érzem, hogy álomba merülök, egy álomba zöld szemekről és fekete pólókról.
- NE! – kiáltja a szavakat Harry hangja, felriasztva engem. Hangokat hallok? – Kérlek! – kiáltja újra. Kiugrom az ágyból, és átfutok a folyosón.