2014. június 29., vasárnap

Chapter 50

Helló! :)
Hoztam is a következőt, és itt rögtön el is kell mondanom egy fontos dolgot. Ennek a fejezetnek az eleje még a 49.-nek a vége. Kis kavarodás volt, amikor az eredeti Aftert írták át Larrysre, én meg csak később vettem észre, mikor befejeztem ennek a résznek a fordítását. Semmin nem változtat ez, és majd meg is csinálom, mikor több időm lesz rá. A másik fontos dolog pedig, ahogy már említettem, kedden egyhetes kirándulásra megyek, vagyis kedden megyek, kedden jövök, szóval csak az után tudom hozni az 51. fejezetet. Ami egyébként már készen van, hogy majd ne kelljen sokat várnotok, miután hazaértem :D Ja, és nagyjából a történet felénél vagyunk, ez összesen 99 részes.
Kellemes olvasást! :) Xx
U.i.: A másik blogomra holnap teszem ki az újat, akit érdekel :)



Chapter 50

Figyelmen kívül hagyom sértését, és csak várom a következőt. Harryhez méltóan nem vesztegeti az időt.
- Csak hogy tudd, nem foglak felvenni visszafelé – teszi hozzá, mire bólintok. Nem akarok savanyú hangulatban megérkezni Harry apjának vacsorájára. – Hallottál?
- Igen, hallottalak. És nem is vártam, hogy megtedd – sóhajtom, majd az ablaknak döntöm a fejem. Tudom, azzal, hogy nem harcolok vele, csak még jobban bosszantom, de nem érdekel.
- Miért nem beszélsz? – hangja túl hangosnak tűnik a kis helyen az autójában.
- Mert rossz hangulatban vagy egy számomra ismeretlen ok miatt, és nem akarok veszekedni veled.
- Egy számodra ismeretlen ok miatt? Tényleg? – morogja.
- Mikor érünk oda? – teljesen figyelmen kívül hagyom kérdését.
- A fenébe, Louis! Miért vagy mindig olyan bonyolult?
- Te vagy az, aki bonyolult, éppen megpróbálsz veszekedni velem, de én nem kérek belőle. Túl vagyok ezen az oda-vissza szarságon veled. Most pedig vagy kedves leszel hozzám, vagy nem fogok veled beszélni – mondom neki, és komolyan is gondolom.
- Ez nem az, amit csinálok.
- De, igen. Nincs okod, hogy haragudj rám, erre itt sértegetsz és gúnyt űzöl belőlem. Minden, amit csinálok, hogy megpróbálok illedelmesnek tűnni, hogy elmenjek egy vacsorára a családoddal, amikor te elutasítod – veszek levegőt.
- Nem űztem gúnyt abból, ahogy kinézel, én… nem tudom… de bosszús vagyok, mint a szar, hogy te mész – vallja be, én pedig át akarok nyúlni és megérinteni őt, még ha csak egy gyengéd simogatást is a karján. Ha Harry egy normális srác lenne, képes lennék rá.
- Akkor miért ajánlottad fel, hogy elhozol? Egészen a szobámig jöttél és felajánlottad, miért?
- Nem tudom, Louis, talán, hogy láthassalak – hangja halk, egy egyszerű vallomás, de a szavak megrémisztenek.
- Ne játssz velem, Harry – figyelmeztetem.
- Nem játszom. Nem beszélhetnénk? Úgy értem, igazán beszélni?
- Most? Nem lehetne ezt vacsora után? Nem akarok elkésni – mondom neki. Nem az, hogy túlságosan érdekel, elkésem-e, de nem vagyok kész beszélgetni Harryvel. Nem tudom, miről akar beszélni, és nem tudom, akarom-e tudni. Vagyis akarom, de tudom, hogy nem kellene. Természetesen tudni akarom, csak nem hiszem, hogy jól fog végződni.
- Elfoglalt leszek vacsora után.
- Nos, Harry, nyilvánvalóan a bulid fontosabb, mint velem beszélni, úgyhogy felejtsd el. Amúgy sem akarom tudni, mit akarsz mondani – utálom, hogy érzéseim vannak Harry iránt, és még csak nem is érdekli, hogy időt szánjon erre a „beszélgetésre” velem.
- Nem az, hogy fontosabb… csak, hogy most akarok beszélni – felismerem az utcát és a nagy házakat, közel vagyunk.
- Nos, nekem vacsoraterveim vannak, amin nem vagy hajlandó részt venni velem – a szememet forgatom. Mindennap egyre hangosabb vagyok Harryvel, aminek örülök. Nem félemlít meg annyira, mint régebben.
- Azok a tervek történetesen az apámmal kapcsolatosak, akivel nem beszélek, akinek a házát éppen múlt héten rongáltam meg – emlékeztet, az autó pedig megáll. A ház nappal még szebb.
- Nos, maradnék és csevegnék még, de randim van – mosolyodom el, mire állkapcsa megfeszül.
Kimászom az autóból, majd felsétálok a lépcsőn a járdára. Az esti fényben látom a régi szőlőket felkúszni a ház oldalán és elején, és a kis fehér virágokat, amik csatlakoznak hozzájuk. Hallom Harry kocsiajtaját becsukódni, súlyos bakancsának lépéseivel követve a járdán. Megfordulok, és látom őt néhány lépésnyire mögöttem.
- Mit csinálsz? – kérdezem tőle.
- Jövök veled, nyilvánvalóan – forgatja meg a szemét, majd tesz egy hosszú lépést, hogy csatlakozzon hozzám a lépcső tetején.
- Tényleg?
- Igen – egyértelműen irritált. – Most pedig menjünk be, és élvezzük életünk legrosszabb estéjét – arca a leghamisabb, mégis vonzó mosolyba rándul, valami, amit csak Harry Styles tud előhúzni. Belekönyökölök, és megnyomom az ajtócsengőt. – Én nem szoktam csengetni – mondja nekem, a testem mellett elnyúlva, hogy lenyomja a kilincset. Kellemetlenül érzem magam modorának hiánya miatt, de ez az apja háza, szóval talán nem lehet olyan kínos.
Besétálunk, át az előszobán, mielőtt az apja megjelenik. A meglepetés nyilvánvaló az arcán, nem várta, hogy Harry feltűnik. Elmosolyodik bájos mosolyával, majd megpróbálja megölelni Harryt, de Harry kitér mozdulata elől, és elsétál mellette. Zavar villan fel jóképű vonásain, de elnézek, mielőtt észrevenné, hogy láttam gesztusát.
- Köszönöm szépen, hogy eljöttél, Louis, Liam már mesélt rólad néhány dolgot. Úgy tűnik, nagyon kedvel téged – mosolyog, én pedig követem őt a nappaliba.
Liam a kanapén ül, ölében az irodalom könyvével, ahogy belépek. Arca felderül, rám mosolyog, és becsukja a könyvet. Odasétálok, hogy leüljek mellé, bizonytalan vagyok, hova ment Harry, de abban biztos vagyok, hogy előbb vagy utóbb meg fog jelenni.
- Szóval adtok a barátságotoknak még egy esélyt? – kérdezi homlokráncolva.  El akarom neki magyarázni, mi folyik Harry és köztem, de őszintén fogalmam sincs.
- Ez bonyolult – megpróbálok mosolyogni, de úgy érzem, nem sikerül.
- Még mindig Natalie-val vagy, igaz? Mert úgy tűnik, Ken azt hiszi, hogy te és Harry jártok – nevet fel. Remélem, a nevetésem nem hangzik olyan hamisnak, mint ahogy érzem. – Nem volt szívem elmondani neki, de egyébként biztos vagyok benne, hogy Harrynek lesz – mondja. Kényelmetlenül fészkelődöm, bizonytalanul, hogy mit feleljek.
- Igen. Még mindig Natalie-val vagyok, ez csak…
- Biztosan te vagyok Louis! – egy nő hangja csilingeli be a szobát. Liam anyja sétál felém, én pedig felállok, hogy megrázzam a kezét. Szemei fényesek, mosolya kedves. Türkizkék ruhát visel egy köténnyel, aminek a tetején kicsi eprek és banánok vannak.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, köszönöm, hogy itt lehetek. Gyönyörű az otthonuk – mondom neki. Mosolya kiszélesedik, és megszorítja a kezemet. Sokkal szebb, mint képzeltem. Ken egy jóképű férfi, de Karen lenyűgöző. Ízléses és gyönyörű, sokkal fiatalabbnak néz ki, mint gondoltam.
- Nagyon szívesen, kedvesem, részemről az öröm – szinte ragyog. Az időzítő lejár a konyhában, mire oda fordítja a fejét, megmutatva egy hatalmas gyémánt fülbevalót. – Nos, befejezem a dolgokat a konyhában, találkozunk az ebédlőben néhány perc múlva – menti ki magát udvariasan Karen.
- Min dolgozol? – kérdezem Liamtől, mire előhúz egy mappát.
- A jövő heti feladatokon, ez az esszé Tolstojról meg fog ölni – mosolyogja. Felnevetek és bólintok, emlékezve, mennyi órát töltöttem annak az esszének a megírásával.
- Tényleg gyilkos volt. Éppen néhány nappal ezelőtt fejeztem be – mondom neki.
- Nos, ha ti, stréberek, befejeztétek a jegyzetek összehasonlítását, én szeretnék enni valamikor a következő évben – szól közbe Harry. Haragos tekintetet vetek rá, de Liam csak felnevet és leteszi a könyvét, mielőtt az ebédlőbe sétálunk.
Úgy tűnik, a verekedésük mindkettejüknek jót tett. Liam és Harry mögött megyek, amíg el nem érjük a hatalmas ebédlőt. A hosszú ebédlőasztal gyönyörűen van díszítve a teljes terítékkel és több tálnyi étellel a közepén. Karen tényleg mindent beleadott ebbe. Harry jobban teszi, ha viselkedik, vagy kinyírom.
- Louis, te és Harry ezen az oldalon fogtok ülni – utasít Karen, és az asztal bal oldalára mutat. Liam Harryvel szemben ül. Ken és Karen elfoglalja a helyüket Liamtől néhány székkel arrébb.
Megköszönöm neki, majd leülök Harry mellé. Csendes, és úgy tűnik, kényelmetlenül érzi magát, de csendben marad, sokkal jobban viselkedve, mint vártam. Figyelem, ahogy Karen Ken tányérjára szed, ő pedig megköszöni neki egy rövid csókkal az arcán. Ez annyira édes gesztus, el kell néznem. Megtöltöm a tányéromat sülttel, krumplival és tökkel, aztán egy halom tekercset teszek a tetejére. Harry csendesen kuncog a tányéromon lévő ételhalmon.
- Mi az? Éhes vagyok – suttogom neki.
- Semmi – nevet fel újra, majd még az enyémnél is jobban teleszedi a tányérját, még mindig a fejét rázva.
- Szóval, Louis, hogy tetszik eddig Washington Állam? – kérdezi Ken. Gyorsan megrágom a kajámat, hogy tudjak válaszolni.
- Nagyon tetszik, ez az első félévem, szóval kérdezzen meg néhány hónap múlva – viccelek, amin mindenki nevet, kivéve Harryt.
- Nos, örülök, hogy eddig tetszik, benne vagy valamilyen klubban a kampuszon? – érdeklődik Karen, és megtörli a száját egy szalvétával.
- Még nem, de tervezem, hogy csatlakozom az Irodalom Csoporthoz a következő szemeszterben.
- Tényleg? Próbáltam rávenni Harryt is, hogy tag legyen – teszi hozzá Ken, mire Harryre nézek. Szemei összeszűkültek és bosszúsnak néz ki.
- És milyen közel lakni a WSU-hoz? – kérdezem, hogy eltereljem a figyelmet Harryről. Szemei megenyhülnek, és úgy hiszem, ezzel megköszöni nekem.
- Élvezzük, amikor Ken először kancellár lett, egy sokkal kisebb helyen éltünk, amíg meg nem találtuk ezt a házat, és azonnal beleszerettünk.
A villám az üvegtányérra esik.
- Kancellár? A WSU-nak? – áll el a lélegzetem.
- Igen, nem tudtad? – kérdezi Ken, majd Harryre néz.
- Nem… nem tudtam – nézek Harryre. Ugyanígy tesz Karen és Liam is.
- Nem! Oké, nem, nem mondtam el neki. Nem tudom, miért számít ez kurvára. Nincs szükségem rá, hogy a nevedet vagy a pozíciódat használjam! – kiáltja Harry, majd feláll, elhagyva az asztalt. Karen úgy néz ki, lehet, hogy sírni fog, Ken arca pedig vörös.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ő… – kezdem el.
- Ne, ne kérj bocsánatot a csapnivaló viselkedéséért – mondja nekem Ken, aztán hallom bevágódni a hátsó ajtót.
- Elnézést – gyorsan felállok az asztaltól és elhagyom az étkezőt, Harryt keresve.

2014. június 26., csütörtök

Chapter 49

Helló! :)
Nem is gondoltam volna, hogy máris készen lesz a fejezet, igyekeztem vele. Eléggé... érdekes, nagyon érdekes, de majd meglátjátok ti is ;) És, hogy mikor jön a következő... jó kérdés. Megpróbálom vasárnap vagy hétfőn hozni, mivel kedden egyhetes kirándulásra megyek, szóval mivel addig ugye nem lesz új, így előtte szeretnék még jelentkezni. Csak hát az 50. fejezet még ennél is hosszabb, de sietek vele, egy oldal már meg is van belőle. A lényeg, hogy próbálom minél előbb hozni, mert úgy elég sok lenne a kimaradás.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 49

- Milyen játékot próbálsz itt játszani? – ordítja Harry, majd felém mozdul. Mérges, túl mérges.
- Nem játszom semmilyen játékot, Harry! Nem láttad, mennyire akarta, hogy átmenj? Közeledni próbált hozzád, de te olyan tiszteletlen voltál! – nem vagyok biztos benne, miért kiabálok rá vissza, de nem fogok itt állni, amíg ő rám kiabál.
- Közeledni hozzám? Kibaszottul viccelsz velem? Talán akkor kellett volna közelednie hozzám, amikor gyerek voltam, ahelyett, hogy elhagyja a családját! – az ér a nyakán megfeszül a bőre alatt.
- Ne kiabálj velem! Talán most próbálja bepótolni az elveszett időt! Az emberek követnek el hibákat, Harry, és ő nyilvánvalóan törődik veled. Van egy szobád a házában, tele ruhákkal, csak arra az esetre, ha valaha úgy döntesz, hogy átmész – emlékeztetem őt, ő pedig remeg a haragtól.
- Szart se tudsz róla, Louis! Egy kibaszott kastélyban él az új családjával, míg anyám kidolgozza a belét, ötven órát egy héten, hogy kifizesse a számláit! Szóval ne próbálj meg kioktatni engem, törődj a saját rohadt dolgaiddal – csattan fel, majd beszáll az autóba.
- Rendben, Harry! A saját dolgaimmal fogok törődni, de én elmegyek ma este, ha jössz, ha nem – mondom ugyanolyan durván, aztán bemászom a kocsijába. Jó sokáig bírtuk vita nélkül. Tudtam, hogy az ötlet nem volt elfogadható, de reméltem, hogy az lehet.
- Nem, nem fogsz! – megragadja a kilincset, és bevágja az ajtót. Ha tudtam volna, hogy az apja meghívásának elfogadása ide vezet, nem tettem volna meg, de Harrynek meg kell értenie, hogy nem kiabálhat velem és nem mondhatja meg, mit csináljak. Ez egy hálás tulajdonság, amit megköszönhetek anyámnak, pontosan megmutatta, hogyan ne bánjon velem senki.
- Nincs beleszólásod abba, hogy mit csinálok, és ha netalán nem vetted volna észre, meghívtak. Talán meg kellene néznem, hogy Zayn akar-e csatlakozni hozzám? – teljesen a tudatában vagyok annak, hogy gyerekes vagyok, és Zayn megemlítése egy biztos mód, hogy Harry túlreagálja, mint most. Nyilvánvaló, hogy túl messzire mentem, amikor Harry elrántja a kormányt és lehúzódik a forgalmas útról.
- Mit mondtál az előbb? – a kosz és por szállingózik a fehér autójában.
- Mi a fene bajod van? Így lehúzódni az útról! – ezen a ponton olyan mérges vagyok, mint ő. Megőrjít, amikor a közelében vagyok, biztos vagyok benne.
- Az a kérdés, hogy mi a fene bajod van neked! Azt mondod az apámnak, hogy elmész a házába vacsorára, aztán van merszed megemlíteni, hogy Zaynt viszed el?
- Ó, igen, sajnálom. Elfelejtettem, hogy a menő haverjaid nem tudják, hogy Liam a mostohatestvéred, és félsz, hogy ki fogják találni? – gúnyolom őt ki.
- Egy, ő nem a mostohatestvérem, és kettő, tudod, miért nem akarom, hogy Zayn veled menjen – hangja sokkal halkabb most, de dühvel tarkított.
A saját haragomon egy nevetséges reménybuborék kerekedik felül ismét Harry féltékenységén. Tudom, hogy neki ez inkább verseny, mint hogy valóban azzal törődik, vajon valaki mással vagyok-e, de ez még mindig ugyanúgy megremegteti a gyomromat. Még a józan eszem is károsodott Harrytől.
- Nos, ha te nem fogsz velem jönni, őt kell meghívnom – mondom egy ártatlan mosolyt színlelve. Valójában sosem hívnám meg Zaynt Harry apjának a házába, de neki ezt nem kell tudnia.
- Louis, én tényleg nem akarok menni. Nem akarok az apám tökéletes családjával ülni. Okkal kerülöm őket – sóhajtja, én pedig érzékelek egy csipetnyi sebezhetőséget, aminek az elrejtésében ő egy mester.
- Nos, nem akarlak kényszeríteni, hogy menj, ha ez bánt téged, de nagyon szeretném, ha velem jönnél. Én így is-úgyis megyek. Apukád meghívott, és a kifejezés az arcán túl sok volt, hogy visszautasítsam, sajnálom – hangom most már lágy, ahogy megpróbálom összerakni a helyzetet. Harry és én eljutottunk a joghurtevéstől az egymásra való kiabálásra, majd újra visszatértünk a nyugalomba. A fejem kavarog, és ez van, amióta találkoztam vele.
- Bánt engem? – hitetlennek hangzik.
- Igen, ha zavar téged túl sokat ott lenned, akkor nem próbállak meg rávenni, hogy gyere. Csak azt hittem, ez egy jó ötlet, de most már látom, hogy nem értesz egyet – pillantásunk találkozik, mire gyorsan elnéz. Tudom, hogy sosem tudnám rávenni Harryt, hogy bármi olyat csináljon, amit nem akar, és korábban sem volt együttműködő, szóval miért zavarja?
- Miért érdekelne, ha ez bánt engem? – zöld szemeivel az enyémekbe néz, én pedig megpróbálok elnézni, de ismét a varázslata alatt vagyok.
- Persze, hogy érdekel, miért ne érdekelne?
- Az a kérdés, hogy miért – kezével beletúr a hajába, és a tekintete azt sugallja, hogy könyörög nekem, mintha azt akarná, hogy kimondjam a szavakat, de nem tudom megtenni. Ellenem fogja használni őket, és valószínűleg soha nem akar majd újra velem lógni. Én leszek az idegesítő fiú, aki kedveli őt, akárcsak az összes többi ember, akikről Tristan mesélt nekem. Nem leszek ezek egyike, több akarok lenni, de tudom, hogy ez sem fog megtörténni, így szeretnék megtartani egy kis méltóságot.
- Érdekel, hogyan érzed magad – remélem, ez a válasz elég jó neki, mert ez mind, amit kész vagyok kimondani.
Félbeszakítva kínos vallomásomat, megcsörren a telefonom, én pedig lenyúlok, hogy kihúzzam a zsebemből. Natalie neve és képe villan fel a képernyőn, és gondolkodás nélkül megnyomom a nem fogdás gombot, mielőtt rájöhetnék, mit is csinálok.
- Ki az? – kérdezi Harry, annyira kíváncsi.
- Natalie.
- Nem fogod felvenni? – meglepettnek néz ki, annak kellene lennie. Nekem kellene annak lennem.
- Nem, beszélgetünk – és inkább beszélgetek veled, teszi hozzá a tudatalattim.
- Ó – válaszol röviden, mosolya nyilvánvaló.
- Szóval jössz velem? Már egy ideje nem ettem házi készítésű kaját, úgyhogy erről nem fogok lemondani – mosolygok, a hangulat az autóban könnyedebb, de feszült is egyszerre.
- Nem, nem megyek. Amúgy is terveim vannak – motyogja. Nem akarom tudni, hogy azok a tervek magában foglalják-e Mollyt. Megpróbálok nem időzni ezeken, de nem úgy tűnik, hogy tudok ezen segíteni.
- Ó, oké. Mérges leszel rám, ha én megyek? – furcsa nekem, hogy Harry apjának házába megyek nélküle, de Liam is a barátom, és meghívtak.
- Mindig mérges vagyok rád – mondja, én pedig felnevetek.
- Én is mindig mérges vagyok rád – értek vele egyet, biztosan annak tűnik. – Visszamehetünk most már? Ha jön egy rendőr, meg fog büntetni minket – emlékeztetem őt, mire bólint, beindítva az autót, és visszahúzódik az útra. Megkönnyebbült vagyok, hogy a veszekedésünk véget ért, mielőtt túlságosan is irányíthatatlanná vált volna. – Mik a… uhm… terveid mára? – kérdezem, megígértem magamnak, hogy nem fogom, de tudnom kell.
- Miért kérdezed? – érzem a szemeit rajtam, de arra összpontosítok, hogy kibámuljak az ablakon.
- Csak kíváncsi vagyok, azt mondtad, amúgy is terveid vannak, szóval csak kíváncsi vagyok.
- Megint bulink lesz. Alapvetően ez az, amit csinálok minden pénteken és szombaton, kivéve tegnap este és múlt szombaton…
- Nem unalmas egy idő után? Csak ugyanazt a dolgot csinálni minden hétvégén ugyanazokkal a részeg emberekkel? – remélem, ez nem sérti meg őt, de valóban kíváncsi vagyok.
- Igen, azt hiszem, igen, de főiskolán vagyunk, és én benne vagyok egy diákszövetségben, mi mást lehet csinálni? – emeli fel egy szemöldökét rám. Még mindig nem tudom összekapcsolni Harry Stylest és a diákszövetséget a fejemben.
- Nem tudom… csak unalmasnak tűnik, feltakarítani mindenki szemetét minden hétvégén, főleg amikor nem is iszol.
- Az is, de nem találtam még jobbat, amivel eltölthetném az időmet, szóval… – hallgat el. Tudom, hogy még mindig rám néz, de távol tartom tőle a szememet.
Az út további része csendes, nem kínos, csak csendes.
- Nos, köszi, hogy elvittél, még akkor is, ha nem találtam autót. Nagyra értékelem a fuvart – mondom neki, ahogy leparkol a kollégium előtt.
- Ja, nem probléma – dörzsöli meg a tarkóját a kezével. Próbálok kifogást találni, miért kellene bejönnie, csak azért, hogy több időt tölthessek vele, de tudom, hogy nincs egy sem, és kezdek aggódni az egyre növekvő kötődésemért hozzá.
- Viszlát, Harry! – szólok vissza, ő pedig int nekem egyet.
Ideges vagyok, az érzelmeim túltöltöttek. Az éjszakát és a délután nagy részét Harryvel töltöttem, és jól kijöttünk egymással, többnyire. Valójában szórakoztató volt, nagyon szórakoztató, és szomorú vagyok, hogy véget ért. Miért nem tudok eltölteni egy kellemes időt valakivel, aki tényleg kedvel engem? Mint Natalie, például, tudom, hogy vissza kellene hívnom őt, de élvezni akarom azt, ahogy most érzem magam, élvezni akarom, ahogy a vérem olyan, mintha nyüzsögne az ereimben, fiatalnak és izgatottnak akarom érezni magam csak még egy kicsit.
Amikor visszaérek a szobámba, meglepődöm, hogy Tristan itt van, általában egész hétvégére elmegy.
- Hol voltál, fiatalember? – ugrat, majd egy maroknyi sajtos popcornt töm a szájába. Felnevetek, és leveszem a cipőmet, mielőtt az ágyra huppanok.
- Autót kerestem – kihagyom Harry részvételét, az utolsó dolog, amit tenni akarok, az válaszolni a kérdéseire.
- És találtál egyet? – kérdezi, a kezembe adva egy adag pattogatott kukoricát. Megrázom a fejem, majd a számba tömök egy maréknyit.
Amíg elmagyarázom a nap eseményeit, Harry nélkül természetesen, kopognak az ajtón, Tristan pedig felkel, hogy kinyissa.
- Mit csinálsz itt, Harry? – morogja. Miért jött vissza? Idegesen felpillantok, és az ágyamhoz sétál. Mindkét keze a zsebében van, előre-hátra ringatózik a bakancsa sarkán.
- Valamit az autódban felejtettem? – kérdezem, figyelmen kívül hagyva a nem is olyan finom zihálást Tristantól. Később el kell magyaráznom neki, nem is vagyok biztos benne, hogyan kötöttünk ki ott, hogy együtt lógjunk, szóval időre van szükségem, hogy kitaláljak egy kifogást.
- Ermm… nem. Én, uhm… azt gondoltam, talán elvihetlek arra a vacsorára ma este. Tudod, mivel nem találtál autót – dadogja, meglepve engem az ideges hangjával. Nem úgy tűnik, mintha bánná vagy észrevette volna, hogy Tristan a szobában áll, állával gyakorlatilag a földön. – Ha nem… az sem gond, csak gondoltam, felajánlom – teszi hozzá. Felülök, ő pedig fogai közé húzza ajakpiercingjét. Szeretem, amikor ezt csinálja, és megzavar egy pillanatra. Ennek és az ajánlatának meglepetésének a keveréke elfeledteti velem néhány pillanatra, hogy válaszolnom kell neki.
- Igen… az nagyszerű lenne. Köszönöm – mosolygok. Visszamosolyog egy meleg, látszólag megkönnyebbült mosollyal. Egyik kezét kihúzza a zsebéből, majd visszasöpri vele a haját, mielőtt visszatűri.
- Oké… uhm, mikorra kellene itt lennem?
- Fél hét?
- Oké… akkor majd találkozunk – mondja, és sarkon fordul.
- Köszönöm, Harry! – kiáltom, ahogy eléri az ajtót.
- Louis – válaszol nyugodtan, mielőtt kisétál az ajtón, becsukva maga után azt.
- Mi a fene volt ez? – kérdezi Tristan.
- Valójában nem tudom – vallom be. Amint azt hiszem, Harry nem lehet ennél összezavaróbb, csinál valami ilyesmit. Nem tudom, miért akarna elvinni engem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fogom tudni a szándékait. Minden, amit tenni tudok, a legjobbakat remélni, azt hiszem.
- Nem tudom elhinni, ami az előbb történt! Úgy értem, Harry… ahogy idejött, mintha ideges lett volna vagy valami! Ó, istenem! És felajánlotta, hogy elvisz vacsorára… várj, kivel fogsz vacsorázni? És azt hitted, valamit az autójában hagytál, ami azt jelenti, hogy a kocsijában voltál ma? Vagy ő a tegnapról beszélt? Hogy maradhattam le ennyi mindenről? Részletekre van szükségem! – bolyong a szobában, majd helyet foglal a kis ágyam szélén.
Elmagyarázom neki, hogyan jelent meg itt Harry tegnap este, és hogy filmeket néztünk együtt, és ő elaludt, aztán elmentünk autókat nézni ma, kihagyom az összes részletet az apjáról, kivéve, hogy átmegyek vacsorázni a házába. Nagyon hálás vagyok, hogy Tristan elégedett az összes egyéb részlettel a máról és a tegnap estéről, és hogy nem akar többet megtudni Harry apjáról.
- Nem tudom elhinni, hogy itt töltötte az éjszakát, ez egy óriási dolog. Mármint Harry nem szokott csak úgy ott maradni helyeken, soha. És senkinek nem hagyja, hogy vele maradjon. Hallottam, hogy rémálmai vannak vagy mi. Nem tudom, de komolyan mit csináltál vele? Bárcsak felvehettem volna, ahogy kinézett, amikor idejött! – nevet fel Tristan, nyilvánvalóan nagyon érdekli az én… barátságom Harryvel. Nem is tudom, minek hívjam, amit mi csinálunk. – Még mindig nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet, de úgy tűnik, jobban kezeled őt, mint a legtöbben, csak legyél óvatos – figyelmeztet ismét. Van egy olyan érzésem, hogy több mondanivalója van még, de megint megtömi a száját pattogatott kukoricával.
Mit csináltam Harryvel? Semmit, bizonyára. Csak nincs hozzászokva, hogy kedves legyen, és valamilyen oknál fogva hozzám kedves. Talán csak be akarja bizonyítani, hogy tud az lenni? Nem vagyok benne biztos, és ha tovább gondolok erre, mint harminc másodperc, akkor fejfájásom lesz.
Felhozom Steph-et, mire Tristan innentől átveszi a beszélgetést. Próbálok figyelni a történetére a tegnap esti buliról, hogy Molly hogyan végezte póló nélkül (nehéz kitalálni), és hogy Tessa megverte Niallt egy részeg szkanderozásban. Esküszik, hogy ez egy olyan dolog volt, ami viccesebb, amikor ott vagy. A gondolataim visszatérnek Harryhez természetesen, és ellenőrzöm az órát, hogy megbizonyosodjak róla, elég időm van elkészülni a ma estére, négy óra van most, szóval ötkor kellene elkezdenem készülődni.
Megkérdezem Tristant, át tudná-e hívni Steph-et, hogy megcsinálja a hajamat és a sminkemet, mint tegnap tette.
Steph fél órán belül átjön, és el van ragadtatva, mert megkértem, hogy csináljon egy másik átalakítást rajtam. Nem tudom, miért teszek ilyen sok erőfeszítést abba, hogy jól nézzek ki egy családi vacsorára, amire tényleg nem kellene mennem, de egyébként elmegyek. Enyhe sminket tesz rám, szóval alig tudod megmondani, hogy ott van, de nagyszerűen néz ki. Természetes, de szép, aztán megcsinálja a hajamat, ahogy tegnap is tette.
Tényleg csak tegnap volt az? Úgy tűnik, mintha sokkal több idő telt volna el azóta. Úgy döntök, a gesztenyebarna pólómat veszem fel és a bő khaki nadrágomat, Steph próbálkozásai ellenére, hogy viseljek valamit Tristan szekrényéből. A ruháim ismerősek és konzervatívak, plusz ez a póló a kedvencem.
Idegesebb vagyok a fuvar miatt az apja házához, mint a tényleges vacsora miatt. A pólóm szegélyét piszkálom, és körbesétálok párszor a szobámban, mielőtt Harry végre kopog az ajtón. Tristan és Steph is egy furcsa mosollyal ajándékoz meg, ahogy kinyitom az ajtót.
- Wow, Louis, te, uhm… jól nézel ki – motyogja, mire elmosolyodom. Mióta használja minden mondatában azt, hogy „uhm”?
- Jó szórakozást nektek – mondja Tristan, Steph pedig rám kacsint. Harry feléjük int, és mindketten visszatérnek a közönséges gesztushoz, ahogy becsukja az ajtót az arcukba.
Harry és én bemászunk az autóba, majd bekapcsolja a rádiót, de nem hangosítja fel. Kezdek ideges lenni a vacsora miatt. Az út kínos, és Harry furcsán viselkedik.
- Nem tudom, miért öltöztél így ki csak azért, hogy elmenj az apám házába, amikor én nem is megyek. Ez fura – csattan fel a semmiből. A szememet forgatom, és gondolatban az ablaknak ütöm a fejemet. Tudtam, hogy a jó viselkedése nem fog sokáig tartani.

2014. június 23., hétfő

Chapter 48

Sziasztok! :)
Igyekeztem még a hét elején hozni a következőt, örülök, hogy sikerült is. Elég jó rész szerintem, de a vége megint szörnyű, bár ez nem meglepő :'D Egyébként a másik blogomra kiraktam a díjakat, azokat is, amiket ez a sztori kapott, de ide nem akarok külön oldalt csinálni ennek, mert itt az nem fontos. Szóval ha érdekel titeket, akkor a They don't know about us című blogon vannak. Ja, és ha kihagytam volna pár díjat, akkor szóljatok rám nyugodtan, előfordulhat, hogy nem emlékeztem rá. A következő pedig szerintem valamikor hétvége felé jön, mert elég hosszú fejezet és több dolgom is lesz a héten. De tudjátok, próbálom minél előbb.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 48

Egyáltalán nem látom vagy hallom Harryt a zuhanyzóban, szóval remélem, nem ment el valahova azokkal a lányokkal. Nem is hozott magával ruhákat, úgyhogy ha zuhanyozik, akkor csak a piszkos ruhákat venné vissza. Harry sáros ruhát is viselhetne, és még mindig jobban nézne ki, mint bárki, akit valaha láttam. Kivéve Natalie, emlékeztetem magam. Megszárítkozom, felveszem a ruháimat, majd visszaindulok a szobámba. Megkönnyebbülök, hogy Harryt az ágyamon ülve találom. Póló nélkül van, a haja pedig még mindig nedves. Becsukom a számat, hogy megbizonyosodjak róla, nem lóg ki a nyelvem lihegve. Laza, lila pólóm és farmerom hülyének tűnik az ő kényelmes, fekete farmeréhez és csupasz bőréhez hasonlítva. Legalább a szűk farmerom van rajtam.
- Elég sokáig tartott – mondja, majd hátradől. Izmai összehúzódnak, ahogy karjait a feje mögé emeli.
- Kedvesnek kellene lenned hozzám, emlékezz – felelem, és átsétálok Tristan szekrényéhez, aztán kinyitom az ajtót, hogy feltárjam a tükröt. Megfogom a szemceruzáját, majd leülök a földre törökülésben a tükör előtt.
- Kedves vagyok.
Csendben maradok, ahogy próbálom felvinni a szemceruzát. Három sikertelen kísérlet után, hogy egyenes vonalat húzzak a szemhéjamra, a tükörnek dobom a szemceruzát, Harry pedig felnevet.
- Amúgy sincs rá szükséged – mondja nekem Harry.
- Nekem tetszik – védekezem, mire a szemét forgatja.
- Rendben, csak ülhetünk itt egész nap, míg te megpróbálod felkenni azt – feleli. Ennyit a kedves Harryről. Kapcsol, majd bocsánatot kér tőlem, miközben megtörlöm a szemeimet, feladva a napi sminket.
- Kész vagyok – mondom neki, mire feláll. – Fel fogsz venni egy pólót? – kérdezem, ő pedig bólint a fejével.
- Igen, van egy a csomagtartómban – emlékszem, hogy a pataknál hogyan húzott elő egy pólót a csomagtartójából akkor is. Igazam volt, biztosan végtelen mennyiségű van ott. Nem akarok az ez mögött lévő okra gondolni.
Szavainak megfelelően kivesz egy sima fekete pólót a csomagtartóból, majd áthúzza a fején.
- Hagyd abba a bámulást és szállj be az autóba – ugrat engem. Eldadogok egy tagadást és kényszerítem magam.
- Nagyon szeretem, amikor fehér póló van rajtad – a szavak kicsúsznak, mielőtt megállíthatnám őket. Oldalra fordítja a fejét, majd megajándékoz egy önelégült vigyorral.
- Igen? – emeli meg szemöldökét. – Nos, én pedig nagyon szeretem, amikor abban a farmerben vagy, mert csodálatosan megmutatja a seggedet – mondja, mire a szám elnyílik. Harry és az ő piszkos szavai. Észreveszi reakciómat, és felnevet.
Játékosan fejen ütöm őt, de gondolatban vállon veregetem magam, amiért ezt a farmert viselem. Azt akarom, hogy Harry rám nézzen, még akkor is, ha soha nem ismerném be hangosan, és hízelgő számomra furcsa bókolási módja.
- Szóval hova? – kérdezi, én pedig előveszem a telefonomat. Felolvasom neki az autókereskedők listáját öt kilométeres körzeten belül, és néhányról véleményt is mondok neki. – Túlságosan is eltervezed a dolgokat, úgyhogy egyik helyre sem fogunk elmenni – feleli.
- De igen, elmegyünk. Már elterveztem ezt, van egy Prius Bob Szuper Autóinál, amit látni akarok – mondom neki, és grimaszolok az ízléstelen néven.
- Egy Prius? – szinte köpi a szót.
- Igen? Ezeknek van a legjobb gázfogyasztása és biztonságosak és…
- Unalmasak, valahogy tudtam, hogy egy Priust akarnál, csak ordít rólad, hogy „Férfi egy tervezővel a Priusában!” – mondja, ahogy megpróbálja utánozni a hangomat, én pedig vele nevetek fel.
- Ugrass, amennyire csak akarsz, de én százakat fogok megspórolni a gázon minden évben – emlékeztetem őt, mire áthajol és megböki az arcom. Ránézek, ledöbbenve azon, hogy egy ilyen kicsi, mégis imádnivaló dolgot csinált, és ő is annyira meglepettnek néz ki, mint én, attól a ténytől, hogy ezt csinálta.
- Néha nagyon aranyos vagy – mondja nekem, mire kinézek az ablakon.
- Hű, köszi.
- Jó értelemben mondom, néha a legaranyosabb dolgokat csinálod – motyogja. Úgy tűnik, a szavak kényelmetlenek a nyelvén, én pedig tudom, hogy nem szokott ilyen dolgokat mondani.
- Oké… – felelem, majd ismét kinézek az ablakon. Minden másodperc, amit Harryvel töltök, megnöveli az érzéseimet iránta. Veszélyes nekem megengednem ezeket a kicsi, látszólag értelmetlen pillanatokat, hogy megtörténjenek, de nincs irányításom a helyzet felett, amikor Harryről van szó. Én csak egy járókelő vagyok ennél a viharnál.
Harry végül Bob kereskedéséhez vezet, amit megköszönök neki, nem szeretem, amikor a dolgok nem terv szerint mennek, ami sokkal többször történik, mióta elkezdtem ezt a dolgot Harryvel. Bob egy izzadt és túlzselézett férfi, akinek nikotin és bőr szaga van. Mosolyát egy arany fog díszíti, Harry pedig megáll… vagyis fölé magasodik, fejeket vágva, amikor nem figyel. A kis ember megfélemlítettnek tűnik Harry durva megjelenésétől, de nem hibáztatom őt. Vetek még egy pillantást a Priusra, de meggondolom magam. Van egy olyan érzésem, hogy abban a pillanatban, hogy kivezetném innen, szétesne, és hogy Bobnak van egy „szigorúan nem térítek vissza semmit” politikája.
Meglátogatunk még néhány autókereskedést, de mindegyik ugyanolyan borzalmas. Számtalan kopaszodó férfi órái után eldöntöm, hogy pihentetem az autókeresést, messzebb kell majd mennem a kampusztól egy megfelelő autóért, csak nem érzem úgy, hogy ez ma lesz. Eldöntjük, hogy egy autós kiszolgálónál ebédelünk, és az autóban eszünk. Harry meglepő módon elmesél nekem egy történetet arról, amikor Zaynt letartóztatták, amiért telehányta az egész padlót a Wendy’s-nél tavaly. A mai nap egyre jobb, mint azt valaha is el tudtam volna képzelni, és most az egyszer úgy érzem, mindketten végig tudjuk csinálni ezt a félévet anélkül, hogy megölnénk egymást.
A visszautunkon a kampuszhoz, elmegyünk egy aranyos kis fagyott joghurtos bár mellett, mire könyörgöm Harrynek, hogy álljon meg. Felnyög, és úgy tesz, mintha nem akarna megállni, de én látom halvány mosolyát megbújni savanyú arckifejezése mögött. Harry elmondja, hogy üljek le, amíg megszerzi a joghurtjainkat, elhalmozva minden cukorral és édességgel, ami elképzelhető. Undorítónak néz ki, de ő arról győzköd engem, hogy csak így éri meg a pénzt. Amennyire szörnyen néz ki, olyan finom. Nem is tudom befejezni az enyémet, amikor Harry már boldogan kitisztította az ő tálkáját és az enyém maradékát is.
- Harry? – mondja egy férfi hangja. Harry felkapja a fejét, a szemei pedig összeszűkülnek. Egy akcentus volt, amit hallottam? A férfi egy táskát és joghurttal teli pohártartót tart a kezében.
- Uhm… szia – feleli Harry, mire a férfi elmosolyodik. Azonnal tudom, hogy ez a férfi Harry apja. Magas és vékony, mint Harry, és ugyanolyan alakú szeme van, csak az övé sötétbarna a zöld helyett. Ezen kívül szöges ellentétei egymásnak. Az apja szürke öltönynadrágot vett fel és egy pulóver mellényt. Barna haja elszórtan szürkés az oldalánál, és nagyon professzionálisnak néz ki. Amíg el nem mosolyodik, mosolya meleg, mint Harryé, amikor nem tesz bele olyan sok erőfeszítést, hogy bunkó legyen.
- Helló, Louis vagyok – mondom udvariasan, ahogy kinyújtom a kezem. Harry haragos tekintetet vet rám, de figyelmen kívül hagyom. Nem úgy tűnt, mintha be akart volna engem mutatni.
- Helló, Louis, Ken vagyok, Harry apja – feleli, majd megrázza a kezem. – Harry, sosem mondtad, hogy barátod van, át kellene jönnötök ma este vacsorára. Karen kellemes vacsorát fog készíteni mindenkinek, kiváló szakács.
El akarom mondani neki, hogy nem vagyok Harry barátja, de nem tudom, mert Harry szólal meg.
- Nem tudunk ma este, nekem bulim van, ő pedig nem akar menni – csattan fel. Egy zihálás szökik ki az ajkaimon attól, ahogy Harry az apjához beszél. Apja arca megtörik, és én szörnyen érzem magam miatta.
- Valójában én szívesen mennék. Liam is a barátom – mondom a szomorú férfinak, mire barátságos mosolya újra megjelenik.
- Igen? Nos, ez nagyszerű. Liam egy kedves gyerek. Boldog lennék, ha átjönnél ma este – feleli Ken, mire elmosolyodom.
- Mikorra kellene ott lennünk? – kérdezem, és érzem, hogy Harry szemei lángokat vetnek rám.
- Lennünk? – kérdezi az apja, én pedig bólintok. – Oké… legyen hét, kell adnom néhány órát Karennek, vagy le fogja szedni a fejem – nevet fel, és én csatlakozom hozzá. Harry mérgesen bámul ki az üvegfalon.
- Jól hangzik! Este találkozunk – mondom neki. Elköszön Harrytől, aki teljesen figyelmen kívül hagyja, annak ellenére is, hogy a lábát rugdosom az asztal alatt. Miután az apja elhagyja az épületet, Harry hirtelen feláll, és bevágja a széket az asztalhoz, ami felborul, majd felrúgja, mielőtt kivágja az ajtót és egyedül hagy mindenki merev tekintetével. Ügyetlenül felállítom a széket, amit felborított, majd utána futok. A nevét kiáltom, de figyelmen kívül hagy, amíg félúton a kocsihoz nem ér. Olyan gyorsan fordul meg, hogy majdnem nekiütközöm.
- Mi a fene, Louis?! Mi a fasz volt ez? – kiabál rám. A sétáló emberek elkezdenek bámulni, de ő folytatja.

2014. június 20., péntek

Chapter 47

Sziasztok! :)
Tegnap este befejeztem a rész fordítását, úgyhogy ma hoztam is. Szerintem cuki fejezet, fordítani is élvezet volt :) A következő valamikor jövőhéten fog majd jönni elvileg, kicsit zsúfoltak mostanában a napjaim, de igyekszem minél előbb hozni. Ja, és még régebben voltak, akik szerették volna tudni, hogy néz ki Tristan, csak akkor még én sem tudtam. De aztán megláttam azt, amit addig nem. Szóval ebben a történetben őt Jack Bass "alakítja".
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 47

Pislogok néhányszor, hogy kitisztítsam zavaros elmémet. Megmondtam neki, hogy őszintén fogok válaszolni, de most túlságosan félek megtenni.
- Nos? – ismétli meg másodjára első kérdése óta.
- Igen – motyogom, majd kezeimmel elrejtem az arcomat, csak hogy elhúzhassa őket. Már amikor a csuklómat érinti, az is lángra lobbantja a testemet.
- Igen mi? – hangja feszült, mintha kétségbeesett lenne a válaszomtól.
- Hiányoztál – nyelek egyet, a legrosszabbra várva. Amit nem vártam, az a megkönnyebbült sóhaja, és egy mosoly jelenik meg gyönyörű arcán. Meg akarom kérdezni, hogy neki is hiányoztam-e, de mielőtt meglenne rá az esélyem, hogy megszólaljak, ő kezd el beszélni újra.
- Tényleg? – kérdezi. Hányszor fogja még ezt megválaszoltatni velem? Bólintok válaszul, mire egy félénk mosollyal ajándékoz meg, Harry félénk? Elégedettnek tűnik kijelentésemmel, valószínűleg tudja, hogy az ujja köré csavart.
- Most már visszamehetek aludni? – nyafogom, tudom, hogy nem fogja viszonozni beismerésemet, és tényleg késő van.
- Csak ha beleegyezel, hogy velem alszol, ugyanabban az ágyban természetesen – mosolyog.
Sóhajtok, majd lefekszem Tristan ágyára, figyelve, hogy ne érintsem meg Harryt. Egy hirtelen rántást érzek a lábamon, amitől meglepetten felkiáltok, Harry felemel az ágyról és átdob a vállán. Figyelmen kívül hagyja a rúgásaimat és kéréseimet, hogy tegyen le, amíg el nem érjük az ágyamat. Egyik térdét az ágyra teszi, majd lefektet a fal melletti oldalra, aztán lefekszik mellém. Némán haragos pillantást vetek rá, félek, hogy ha veszekedek vele, akkor elmegy, és tudom, hogy azt nagyon nem akarom. Lenyúl és felveszi a párnát, amit nekidobtam korábban, majd kettőnk közé helyezi, mint egy falat.
- Na, most már aludhatsz – vigyorogja, mire önkéntelenül is visszamosolygok rá.
- Jó éjt – kuncogom félig.
- Éjt, Louis – nevet vissza, én pedig az oldalamra fordulok. A fáradtság közelében sem vagyok most, hogy tudom, ilyen közel van hozzám Harry, úgyhogy úgy döntök, a falat bámulom.
Néhány perccel később érzem, hogy a párna elmozdul közülünk, majd Harry karja átöleli a derekamat és a mellkasához húz. Nem mozdítom el vagy hívom fel a figyelmet cselekedeteire, mert élvezem azt az érzést, hogy ennyire nagyon közel vagyok a mellkasához.
- Te is hiányoztál – suttogja a hajamnak. Mosolygok, tudva, hogy nem láthat engem. Érzem ajkai enyhe nyomását a fejem hátulján, a gyomrom pedig bukfencezik. Amennyire szeretem ezt, még összezavarodottabb vagyok, mint valaha, ahogy álomba merülök.

Az ébresztőm túl korán szólal meg, én pedig átfordulok, hogy kikapcsoljam. Annak az emléke, hogy tegnap este Harry átjött a szobámba, átvillan az agyamon, és hirtelen kinyitom a szememet, megtalálva Harryt mellettem ülve, egy szórakozott vigyorral bámulva engem.
- Nagyon aranyos vagy, amikor alszol – ugrat, mire olyan gyorsan ülök fel, amennyire csak tudok. – Minek az ébresztő? – kérdezi, és a kezembe adja a telefonomat. Kikapcsolom, majd kimászok az ágyból.
- Ma megyek és megpróbálok keresni egy autót, szóval elmehetsz, amikor csak akarsz – mondom neki, mire a homlokát ráncolja.
- Nyilvánvalóan nem vagy egy korán kelő típus.
- Én… én csak nem akarlak feltartani – egy kis bűntudatot érzek, amiért goromba voltam, de azt vártam, hogy ő is az lesz ugyanúgy.
- Nem tartasz fel. Jöhetek veled?
- Kocsit keresni? Miért akarnád ezt csinálni? – gyanúsak nekem a szándékai.
- Miért kell, hogy oka legyen? Úgy viselkedsz, mintha azt tervezném, hogy megöllek vagy valami – nevet fel, majd felborzolja a haját.
- Nos, egy kicsit meg vagyok döbbenve a ma reggeli vidám hangulatodon… és hogy valóban el akarsz menni valahova velem – vallom be.
- Csak azt akarom, hogy… nincs más dolgom.
- Szerintem megszámolni a csempéket a mennyezeten is szórakoztatóbb lenne, mint velem jönni – több időt akarok tölteni vele, de a józan eszem már így is ködös miatta. Túlságosan összezavar, túl sok az oda-vissza köztünk.
- Nézd, ha nem akarod, hogy menjek, csak mondd ki, és elmegyek – bosszúsága nyilvánvaló.
- Akarom, én csak…
- Te csak mi?
- Félek, hogy… bántó leszel velem egész idő alatt – elfordulok tőle, majd összegyűjtöm a ruháimat. Le kell zuhanyoznom, mielőtt bárhová is megyek.
- Nem leszek. Ígérem, csak engedd meg nekem, hogy megmutassam, hogy mi tudunk… hogy én tudok kedves is lenni – mosolyog. Úgy érzem, állandóan barátok próbálunk lenni, aztán nem, távol maradunk egymástól, aztán egymással töltjük az éjszakát, és olyan sok energiát vesz el ez a valami, ami köztünk van. Natalie biztosan szakítani fog velem és soha többet nem fog hozzám szólni, ha megtudja, hogy Harry velem töltötte az éjszakát, az ágyamban, engem ölelve, ahogy aludtunk. Míg elmerülök a gondolataimban, végre úgy tűnik, elfogadom magamnak, hogy bevalljam, Harry egyenletes légzését hallani a fülemben, amíg alszik, megéri, hogy soha többet ne beszéljek Natalie-val.
Nem tudom mi ez, amiért állandóan attól félek, hogy elveszítem Natalie-t, talán az anyám reakciójától való félelem ez, ha szakítunk, vagy talán a régi énem annyira kötődik Natalie-hoz, mindig itt volt nekem, úgy érzem, tartozom magamnak és neki azzal, hogy folytatom a kapcsolatunkat. De azt hiszem, a legnagyobb ok az, hogy tudom, Harry nem tudja és nem is fogja megadni nekem azt a fajta kapcsolatot, amire szükségem van, és őszintén, amit akarok tőle.
- Föld hívja Louis-t! – szól Harry a szoba másik végéből. Annyira elfoglalt voltam itt állva, magammal vitatkozva mentálisan, hogy elfelejtettem, Harry még a szobámban van. – Valami baj van? – kérdezi, majd felém lép.
Ó, semmi, csak hogy végre bevallom magamnak, hogy érzéseim vannak irántad, és hogy többet akarok tőled, de tudom, hogy te senkivel nem fogsz törődni, főleg nem velem.
- Nem, csak azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel – hazudom. Szemei lemozdulnak a kezemben lévő ruhákra és elbillenti a fejét, de nem szól egy szót sem.
- Szóval jöhetek? Egyébként is, könnyebb lesz neked, így nem kell buszoznod. Ezt csináltad volna, ugye? – igaza van, könnyebb lenne.
- Igen.
- Igen mi? Megengeded, hogy elvigyelek, vagy hogy buszozni terveztél?
- Mindkettő – az ajtó felé sétálok, ő pedig követ engem. – Mit csinálsz? – kérdezem tőle.
- Jövök veled.
- Ummm… Zuhanyozni megyek – lóbálom meg előtte a tisztálkodási táskámat, mire elveszi tőlem.
- Én is – mosolyogja. Elsétál mellettem, és kinyitja az ajtót anélkül, hogy visszanézne. Rohanok, hogy utolérjem őt, majd megragadom a pólóját. – Kedves, hogy csatlakozol hozzám – viccel, mire a szemet forgatom.
- Még el sem kezdtük a napot, de már is idegesítesz – mondom neki, ő pedig felnevet.
Egy csapat lány sétál el mellettünk és megy be a fürdőszobába, nem is próbálják tagadni, hogy Harryt bámulják. Nem a tetoválásai és a piercingjei miatt bámulják meg őt, hanem azért, mert dögös.
- Hölgyeim – mosolyog rájuk Harry, mire felkuncognak, mint az iskolás lányok. Nos, technikailag iskolás lányok, de felnőttek, szóval úgy is kellene viselkedniük. Leszidom magam, amiért ilyen mérges vagyok minden emberre, akivel Harry kapcsolatba lép, szingli, azt tehet, amit csak akar, csak azt szeretném, ha az velem lenne.

2014. június 18., szerda

Chapter 46

Helló! :)
Nem is gondoltam volna, hogy máris kész leszek ezzel a fejezettel, de annyira nem volt hosszú, mint a másik, meg nem volt olyan sok dolgom. Nem is mondanék erről sok mindent, a vége megint iszonyat, régen volt már ilyen :D Akik pedig a másik blogomat is szokták olvasni, azoknak mondom, hogy még nem tudom, oda mikor hozom az újat, nincs rá energiám, de igyekszem. A következő rész szerintem hétvége környékén jön, de ebben még nem vagyok biztos. Figyeljétek a csetet vagy a kommenteket, hátha később biztosabb lesz.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 46

Egy kellemetlen zümmögés ébreszt fel az éjszaka közepén. Majdnem elfelejtettem, hogy Harry a szobámban van. Hogy kötünk ki mindig egymás mellett? És ami még fontosabb, honnan jön ez az idegesítő zaj? Követem a zajt, ami Harry zsebéhez vezet, természetesen tőle jön. A zümmögés eláll, amint elérem az ágyamat, és arra fordítom ezt a pillanatot, hogy észrevegyem, milyen békésnek néz ki Harry, amikor alszik. Nincs ott az az állandó ránc a homlokán, amikor mindig a homlokát ráncolja, és nem csücsöríti pink ajkait. Sóhajtok, majd megfordulok, csak hogy a zümmögés megint elkezdődik. Odanyúlok és megpróbálom elérni Harry zsebében, ha a nadrágja nem lenne olyan szűk, valószínűleg el tudnám mozdítani a telefont a zsebéből probléma nélkül.
- Mit csinálsz? – nyögi. A lábaim visszavisznek néhány lépés távolságra az ágyamtól.
- A telefonod merül, és felébresztett – suttogom, annak ellenére, hogy csak mi vagyunk a szobában. Csendben figyelem, ahogy a zsebébe nyúl, hatalmas keze küzd, amikor eléri a szűk nadrágja zsebében, de sikeresen kihúzza a telefonját és felveszi.
- Mi az? – csattan fel a mobilba. Néhány másodperccel később a szemét forgatja, majd kezét a homlokához dörzsöli. – Nem megyek vissza már oda ma este, egy barátom házában vagyok – barátok vagyunk? Természetesen nem, csak kifogást keres bárkinek, akivel telefonál, hogy miért nem megy vissza. Kínosan állok, és egyik lábamról a másikra váltakoztatom a súlyomat. – Nem, nem mehetsz a szobámba. Ismered ezt, most visszamegyek aludni, szóval ne ébressz fel újra, és az ajtóm zárva van, úgyhogy ne vesztegesd az időd a próbálkozással – bontja a vonalat, én pedig ösztönösen hátrálok, rossz hangulatban van, és nem én akarok kapni az ő rossz hozzáállása miatt. Elérem Tristan ágyát, majd felveszem a padlóról a takarót, leejtettem próbálkozásomban, hogy megtaláljam a zajt. – Sajnálom, hogy felébresztett a telefonom – mondja csendesen. – Molly volt – a bosszúság, amit iránta érzek, sosem múlik el.
- Ó – sóhajtom, majd lefekszem az oldalamra, szemben az ágyammal. Harry megajándékoz egy kis mosollyal, mintha tudná, mit gondolok Mollyról. Nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a kis izgalmi buborékot, amit érzek, amiért itt van Molly helyett, még akkor is, ha tetteinek nincs értelme számomra.
- Nem kedveled őt, ugye? – az oldalára fordul, hogy rám nézzen, én pedig megrázom a fejem.
- Nem igazán, de kérlek, ne mondd el neki. Nem akarok semmilyen konfliktust vagy tini drámát – könyörgöm. Tudom, hogy nem bízhatok meg benne, de remélhetőleg el fogja felejteni, hogy kínozzon ezzel az információval.
- Nem fogom, engem sem érdekel ő – mormolja, mire a szememet forgatom.
- Ja, tényleg úgy tűnik, hogy nem kedveled őt – éppen olyan szarkasztikusan hangzom, mint amilyennek szántam.
- Nem is, úgy értem, ő szórakoztató meg minden, de valójában eléggé idegesítő – vallja be, megnövelve ezzel a buborékot.
- Nos, talán abba kellene hagynod vele a hetyegést – javaslom, majd a hátamra fordulok, így nem láthatja az arcomat.
- Van valami oka, hogy miért nem kellene hetyegnem vele?
- Nincs… Úgy értem, ha szerinted idegesítő, akkor miért csinálod ezt folyamatosan? – tudom, hogy nem akarom a választ, de azért megkérdezem.
- Hogy elfoglaljam magam, azt hiszem.
Lehunyom a szemem, és veszek egy mély lélegzetet. Arról beszélni, hogy Harry Mollyval kavar, jobban fáj, mint kellene.
- Feküdj mellém – szakítja félbe féltékeny gondolataimat.
- Nem.
- Gyerünk, csak feküdj mellém. Jobban alszom, amikor velem vagy – vallja be, mire felülök és ránézek.
- Mi? – nem tudom elrejteni meglepődésemet szavain. Vajon komolyan gondolja vagy nem, elolvasztja a belsőmet.
- Jobban alszom, amikor velem vagy. Múlt hétvégén jobban aludtam, mint egy jó ideje – megtöri a szemkontaktust velem, és lenéz.
- Az valószínűleg a skót whisky volt, nem én – próbálom figyelembe venni vallomását, nem tudom, mi mást tehetnék vagy mondhatnék.
- Nem, te voltál – biztosít róla.
- Jó éjt, Harry – megfordulok, ha továbbra is ilyen dolgokat mond és én hallgatom, ismét elolvadok a karjaiban.
- Miért nem hiszel nekem? – majdnem suttogja.
- Mert mindig ezt csinálod, mondasz pár kedves dolgot, aztán hirtelen váltasz, és a végén sírok.
- Megsirattatlak? – hogyhogy nem tudja ezt már? Többet látott már engem sírni, mint bárki más, akit ismerek.
- Igen, elég gyakran – megint gyengének érzem magam. Hallom az ágyam enyhe nyikorgását, és lehunyom a szemem. Ujjai súrolják a karomat, ahogy leül Tristan ágyának a szélére. Túl késő, vagyis túl korán van ehhez. Hajnali négy óra van.
- Nem akartam, hogy sírj.
- De, akartad. Ez a pontos célod minden alkalommal, amikor bántó dolgokat mondasz nekem. És amikor arra kényszerítettél, hogy beszéljek Natalie-nak rólunk. Például éppen azt mondtad, hogy jobban alszol, amikor veled vagyok, de ha melléd feküdnék, abban a pillanatban, hogy felébredünk, elmondanád, hogy csúnya vagyok, vagy hogy ki nem állhatsz. Megaláztál, miután elmentünk a patakhoz, azt hittem, hogy… mindegy. Olyan kevés alaklom van, amikor ezt megbeszélhetem veled – lehelem.
- Ezúttal hallgatok – szemei kiolvashatatlanok.
- Csak nem tudom, miért szereted annyira ezt a játékot játszani. Macska-egér játékot folytatsz velem. Kedves vagy, aztán undok. És hallottam, amikor azt mondtad Tristannak, hogy tönkreteszel, ha a közeledbe megyek, aztán gyakorlatilag kényszerítettél, hogy beszálljak az autóba veled, így hazahozhattál. Csak olyan nehéz vagy megérteni.
- Nem gondoltam komolyan. Hogy tönkreteszlek, én csak… nem tudom, én csak mondok ilyeneket néha – védekezik.
- Miért adtad le az irodalmat? – kérdezem meg végre.
- Mert azt akartad, hogy távol maradjak tőled, és távol kellett maradnom tőled.
- Akkor miért nem tetted? – némileg tudatában vagyok annak, hogy megváltozik köztünk a levegő. Valahogy közelebb kerültünk egymáshoz, a testünk csak centiméterekre van egymástól. Úgy tűnik, mindig van köztünk egy mágneses erő, ami összehúz minket.
- Nem tudom – sértődik meg. Összedörzsöli a kezeit, aztán a térdein pihenteti őket.
Mondani akarok valamit, bármit, de nem tudok anélkül, hogy elmondanám Harrynek, nem akarom, hogy távol maradjon, és hogy mindennap minden percében rá gondolok.
- Kérdezhetek valamit és teljesen őszinte leszel? – töri meg végül a csendet. Bólintok. – Hi… hiányoztam neked a héten? – ez volt az utolsó dolog, amit vártam, hogy megkérdez.

2014. június 15., vasárnap

Chapter 45

Sziasztok! :)
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a következőre, de olyan dolgok jöttek közbe, amikre nem számítottam, főleg a héten. Káosz volt és van is még szerintem a magánéletemben és a netem se volt mindig használható, de talán most már nyugisabb időszak jön, mert kezdek megőrülni. A részről nem mondok semmit, élvezzétek :) A link-változtatásról meg annyit, hogy én megértem a problémát, de nem változtathatok egy ember kérdésére, amikor a többieknek jó. És sajnálom, de most tényleg erre van a legkevesebb energiám foglalkozni. Remélem, megértitek, a 46. fejezettel pedig megpróbálok igyekezni. Ó, és mindenkinek kellemes nyári szünetet! Ja, és a skanks-r-us kifejezésre nincs konkrét szó, ilyen kihívóan, magamutogatón öltözködő, viselkedő fiatal lányokat jelenthet.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 45

Előveszem a jegyzeteimet és a tankkönyveimet, majd belevetem magam a tanulásba. A jövő heti feladatokon dolgozom, szeretek legalább egy héttel előre tanulni, így nincs lehetőségem a lemaradásra. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Harry leadta az irodalmat, csak azért, hogy ne kelljen látnia engem. Meg kellett volna kérdeznem erről, de túlságosan zavart és bosszús voltam, hogy erre gondoljak. Nem mintha érteném, hogy mit csinál, lead egy órát, hogy elkerüljön engem, aztán gyakorlatilag kényszerít engem, hogy beszálljak vele az autóba, így elhozhat a szobámhoz? Fejfájást okoz. Tudom, hogy nem figyelek az esszére, amit írnom kellene, akár meg is nézhetnék egy filmet és feküdhetnék az ágyban, amíg el nem alszom. Csak két óra telt el, mióta telefonáltam Natalie-val, négynek tűnik.
Úgy döntök, megnézek egy romantikus filmet egy nőről, aki elveszítette az emlékezetét, annak ellenére, hogy már többször is láttam. Kevesebb, mint tíz perc elteltével a filmből, hallok valakit átkozódni kint a folyosón. Feljebb veszem a hangerőt a laptopomon, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Péntek van, szóval tudom, hogy az egész kollégium tele lesz részeg emberekkel ma este. Néhány perccel később újra hallom az átkozódást, egy férfihang, aztán egy női is csatlakozik hozzá. A férfihang hangosabban kiabál, én pedig felismerem az akcentust. Ez Harry. Kiugrom az ágyamból, és kitárom az ajtót, hogy meglássam őt a földön ülve, háttal a falnak, a szobám előtt. Egy mérges lány, szőkített hajjal, áll felette, mogorván néz rá csípőre tett kézzel.
- Harry? – mondom, mire felnéz. Egy hatalmas vigyor terül el az arcán.
- Louis? – feleli, majd elkezd felállni.
- Megmondanád, kérlek, a barátodnak vagy bármi is ő, hogy menjen el az ajtómtól?! Kiöntötte a vodkát az egész padlóra, és majd nekem kell feltakarítanom! – ordítja, én pedig Harryre nézek.
- Ő nem az én… – kezdem el mondani, de Harry megragadja a kezemet, és az ajtóm felé húz.
- Bocs, hogy kiöntöttem – feleli Harry szemet forgatva a szőkére, aki megsértődik és beviharzik a szobájába.
- Mit csinálsz itt, Harry? – kérdezem tőle. Megpróbál elsétálni mellettem, be a szobámba, de elzárom a bejáratot.
- Miért nem jöhetek be, Louis? Kedves leszek a nagymamádhoz – nevet fel, mire a szememet forgatom. Tudom, hogy Natalie-val gúnyolódik.
- Ő nincs itt.
- Miért nem? Oké, akkor engedj be – mossa össze a hangokat.
- Nem, részeg vagy? – szemeim az arcát fürkészik. Szemei vörösek és a vigyora mindent megmagyaráz. Ajkát a fogai közé veszi, kezeit pedig a zsebébe rakja. – Azt hittem, nem iszol, mostanában meg már sokat teszed.
- Még csak kétszer volt, nyugi – mondja, majd elnyomul mellettem. – Szóval Natalie miért nem jött? – ül le az ágyamra.
- Nem tudom – hazudom, mire felnevet.
- Persze. A Gapnél valószínűleg szoknya kiárusítás volt, így lemondott téged – nevet, és én önkéntelenül is csatlakozom hozzá.
- Szóval hol van Molly? Egy skanks-r-us kiárusításon? – nevetek fel, mire Harry megáll egy pillanatra, majd még jobban nevet.
- Ez egy szörnyű próbálkozás volt a visszavágásra, Lou – viccel, én pedig megrúgom őt a lábammal.
- Akárhogy is, nem maradhatsz itt. Natalie és én újra együtt vagyunk, hivatalosan is – észreveszem, hogy mosolya elhalványul, majd kezét a térdéhez dörzsöli.
- Szép pizsama – mondja, mire lenézek. Miért próbál ilyen játékos lenni? Semmit nem oldottunk meg, és az utolsó alkalommal, amikor ellenőriztem, mindketten távol maradtunk egymástól.
- Harry, el kell menned.
- Hadd találjam ki, Natalie egyik feltétele az volt, hogy távol kell maradnod tőlem? – hangja most már sokkal komolyabb.
- Igen, és amikor utoljára néztem, te és én nem voltunk barátok vagy nem is beszéltünk. Miért adtad le az irodalmat és miért ütötted meg Liamet?
- Miért teszel fel mindig olyan sok kérdést? – nyafogja. – Nem akarok ezekről beszélni! Mit csináltál te és a menő pizsamád, mielőtt jöttem és miért van lekapcsolva a villany? – mosolyog. Harry sokkal játékosabb, amikor iszik, de elkezdtem kíváncsi lenni, miért iszik mostanában, amikor eddig nem tette.
- Egy filmet néztem – mondom neki, talán ha kedves vagyok hozzá, megválaszolja majd néhány kérdésemet.
- Milyen filmet?
- A Fogadom című filmet – válaszolom, majd ránézek. Azt várom tőle, hogy kinevet, és néhány másodperccel később meg is teszi.
- Persze hogy szereted azt a csöpögős filmet. Ez annyira irreális.
- Egy igaz történet alapján készült – javítom őt ki.
- Még mindig hülyeségnek tűnik.
- Láttad már? – kérdezem tőle, mire megrázza a fejét.
- Nem kell látnom, hogy tudjam, hogyan végződik, most meg tudom mondani, a nő visszanyeri az emlékezetét, és aztán boldogan élnek – mondja magas hangon.
- Nem, valójában nem így végződik – nevetek fel.
Harry legtöbbször megőrjít, de a ritka alkalmakkor, mint ez, elfeledteti velem, milyen szörnyű tud lenni. Elfelejtem, hogy utálnom kellene őt, és azon találom magam, hogy nekidobom Tristan egyik párnáját. Engedi, hogy eltalálja, még akkor is, ha könnyen kivédhette volna, visít, mintha ténylegesen megsebesült volna, aztán még egyszer nevetünk mindketten.
- Hadd maradjak és nézzem meg veled a filmet – félig kérdezi, félig követeli.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet – mondom neki, mire vállat von.
- A legrosszabb ötletek a legjobb ötletek. Ezen kívül nem akarnád, hogy részegen vezessek vissza, ugye? – mosolyog, én pedig nem tudok ellenállni, bár tudom, hogy kellene.
- Rendben, de a földön ülsz vagy Tristan ágyán.
Az ajkát biggyeszti, de nem hátrálok meg, Isten tudja, mi történik, ha mindketten a kis ágyamon vagyunk. Elárasztanak a lehetőségek, aztán leszidom magam, amiért ilyenekre gondolok, amikor éppen megígértem Natalie-nak, hogy távol maradok Harrytől. Olyan egyszerű ígéretnek hangzik, de valahogy mindig megtalálom az utam vissza Harryhez. Vagy mint ma este, ő találta meg az övét hozzám.
Harry lecsúszik a földre, én pedig végre időt szánok rá, hogy megcsodáljam, milyen dögösen néz ki egy egyszerű fehér pólóban. A fekete tinta kontrasztja és a fehér póló tökéletes, és imádom, ahogy a tetoválásai kilógnak a póló nyaka és ujjai alól.
- Van pattogatott kukorica? – kérdezi, amint lenyomom a lejátszás gombot.
- Nem, hoznod kellett volna magadnak – ugratom, majd elfordítom a képernyőt, hogy jobban láthassa a földről.
- Bármikor el tudnék menni másfajta rágcsáért – mondja, mire játékosan meglököm a fejét.
- Nézd a filmet és nincs több beszéd, vagy kirúglak – Harry úgy tesz, mintha becipzárazná az ajkait, és a kezembe ad egy láthatatlan kulcsot, ami megnevettet, ahogy tettetve a hátam mögé dobom. Ahogy Harry visszahajtja fejét az ágyra, sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek érzem magam, mint egész héten.
Harry többet figyel engem, mint a filmet, de nem érdekel, észreveszem, ahogy mosolyog, amikor nevetek egy vicces részen, ahogy a homlokát ráncolja, amikor zokogok, miután a nő elveszítette az emlékezetét, és ahogy megkönnyebbülten felsóhajt, amikor újra összejönnek a film végén.
- Szóval mit gondolsz? – kérdezem tőle, ahogy görgetek, hogy találjak egy másik filmet.
- Marhaság volt – mosolyog, mire kezemmel beletúrok a hajába, mielőtt rájövök mit is csinálok. Felülök, ő pedig elfordul, hogy a fal felé nézzen. Jó módja annak, hogy kínos legyen a helyzet, Louis. – Hadd válasszam ki a következő filmet – mondja, majd a laptopomért nyúl.
- Ki mondta, hogy maradhatsz egy másikra? – kérdezem, mire a szemét forgatja.
- Nem vezethetek, még mindig részeg vagyok – mondja nekem. Tudom, hogy hazudik, meg tudom mondani, hogy többnyire kijózanodott, de igaza van. Maradnia kellene. Bármit fog csinálni Harry holnap, majd megbirkózom vele, csak azért, hogy vele lehessek ma este. Tényleg szánalmas vagyok, ahogy azt megmondta. Ebben a pillanatban nem érdekel. Meg akarom kérdezni tőle, miért jött ide és miért nincs a saját diákszövetségi bulijában, de várni fogok a film végéig, mert tudom, hogy mogorva lesz, amint elkezdem kérdezgetni őt.
Harry valamilyen Batman filmet választ, amit még nem láttam, és esküszik rá, hogy ez minden idők legjobb filmje. Nevetek lelkesedésén, ahogy próbálja elmagyarázni a trilógia előző részeit, de fogalmam sincs, miről beszél. Natalie és én mindig együtt nézünk filmeket, de még sosem élveztem annyira, mint Harryvel most.
- Elzsibbadt a seggem ettől a kemény padlótól – panaszkodik Harry, amint a film elkezdődik.
- Tristan ágya nem az – mondom neki, mire a homlokát ráncolja.
- Nem fogom látni a képernyőt onnan. Gyerünk, Louis, meg fogom tartani a kezeimet magamnak.
- Rendben – nyögöm, majd arrébb csúszok. Elmosolyodik, és lefekszik mellém a hasára, engem utánozva pedig behajlítja a térdét és a levegőbe emeli. Gyakorlatilag érzem a feszültséget kettőnk között, ahogy kétlépésnyire fekszik tőlem, de kényszerítem magam, hogy figyelmen kívül hagyjam. Harry az összekulcsolt kezein pihenteti a fejét, és imádnivalóan néz ki. A film sokkal jobb, mint vártam, én biztosan jobban belemerültem, mint Harry, mert mikor átnézek rá, ő már mélyen alszik. Olyan tökéletesnek néz ki, át akarok nyúlni és megérinteni az arcát, de nem teszem. Tudom, hogy fel kellene ébresztenem őt és elküldeni, de nem teszem. Betakarom őt a takarómmal, majd bezárom az ajtót, mielőtt lefekszem Tristan ágyára. Harryvel többször töltöttem már együtt az éjszakát, de Natalie-val egyszer sem. Sok dolgot csináltam már Harryvel, amit Natalie-val sosem.

2014. június 4., szerda

Chapter 44

Helló! :)
Igyekeztem minél előbb jelentkezni, mondjuk ehhez nagyban hozzájárult, hogy ennek a résznek már csak a végét kellett a héten megcsinálnom, a többi készen volt. Hát, mit is mondjak erről... csodás fejezet természetesen, de... mindegy, majd meglátjátok. És hogy mikor jön a következő... őszintén megmondom, fogalmam sincs. Ma nem lesz időm fordítani, mivel matekoznom kell, aztán holnap osztálykirándulásra megyünk, amiről csak vasárnap érek haza, tehát a héten már nem tudok fordítani. Szóval valamikor jövőhéten, sajnálom. Egyébként majd néha lehet figyelni a kommenteket vagy a csetet, mert lehet, hogy mikor ott válaszolok, már pontosabban meg tudom mondani, mikor jön a következő. Igyekszem minél előbb hozni, remélem, kibírjátok valahogy, bár ennek a résznek azért nem olyan vészes a vége végre :D
Kellemes olvasást! :) Xx
U.i.: Drukkoljatok, hogy holnap az első két órában jól sikerüljön a matek dogám, mert a 9-10-11-es anyagból írunk... És sorry, hogy megint ilyen sokat dumáltam :'D



Chapter 44

Kinyitom az anyósülés felőli ajtót, és bemászok Harry autójába. Nem számít, milyen keményen próbáltam elkerülni, hogy lássam őt egész héten, valahogy az autójában kötöttem ki vele. Nem néz rám, miközben becsatolom a biztonsági övemet. Elkezdek játszani Tristan ujjatlan pólójának a szegélyével, ami rajtam van. Csendben ülünk, ő pedig kihajt a parkolóból. Annyira meg vagyok könnyebbülve, hogy nem engedte, hogy Molly is velünk jöjjön, inkább hazasétáltam volna.
- Mi ez az új külső? – végre megkérdezi, mikor az autópályán vagyunk.
- Uhm… hát, Steph ki akart próbálni rajtam valami újat, azt hiszem – válaszolok neki, de szemeimet folyamatosan a mellettünk elhaladó épületeken tartom, az ablakon keresztül. A szokásos üvöltő rock zenéje most halkan szól az autóban.
- Ez egy kicsit túlzás, nem gondolod? – kérdezi, mire ökölbe szorítom a kezeimet az ölemben. Szóval ez a mai terve, hogy sértegessen az egész úton vissza a szobámba.
- Nem kell hazavinned, és nem tudtam, hogy jössz, egyébként nem jöttem volna – az ablaknak döntöm a fejem, megpróbálva annyi helyet teremteni köztünk, amennyi lehetséges.
- Ne védekezz ennyire, csak azt mondom, hogy a kis átalakításod egy kicsit extrém.
- Nos, még jó, hogy nem érdekel, mit gondolsz, de meg vagyok lepve, hogy nem gondoltad úgy, jobban nézek ki, mint ezelőtt, figyelembe véve az ellenszenvedet a szokásos megjelenésem iránt – csattanok fel, majd lehunyom a szemeimet. Máris kimerült vagyok attól, hogy a közelében vagyok, és most még azt a kis energiát is elszívja tőlem, ami maradt. Hallom őt halkan kuncogni, majd teljesen kikapcsolja a rádiót.
- Soha nem mondtam, hogy valami gond van a megjelenéseddel, a ruháiddal igen, de ezekkel összehasonlítva inkább látnám azokat a förtelmes khaki színűeket – próbálja megmagyarázni, de a válasza nem igazán értelmes. – Hallottál engem, Louis? – kérdezi, és érzem, hogy keze megérinti a combomat. Megrándulok érintésétől, majd kinyitom a szemem.
- Igen, hallottalak. Csak nincs mit mondanom róla. Ha nem tetszik, ahogy öltözködöm, akkor ne nézz rám – egy jó dolog jön ki a Harryvel való beszélgetésből, az, hogy egyszer az életemben pontosan kimondhatom azt, ami eszembe jut, anélkül, hogy aggódnék, hogy megbántom az érzéseit, mert neki nincsenek.
- Pontosan ez a probléma itt, nem igaz? Hogy nem tudok nem rád nézni – hagyják el a szavak a száját, én pedig fontolóra veszem, hogy kinyitom az ajtót és kivetem magam az autópályára.
- Ó! Kérlek! – nevetek fel. Kényszerítem magam, hogy megtaláljam a humort szavai mögött, amikkel kínoz egész úton. Egyszer csak abba fogja hagyni, hogy kedves dolgokat mond, aztán visszaszívja őket, majd még többet zúdít rám.
- Mi az? Ez igaz. Egyetértek az új ruhákkal, de nincs szükséged minderre a szemceruzára. A legtöbb ember tonnányi sminket visel, hogy olyan jól nézzen ki, mint te smink nélkül – mondja. Mi? Biztosan elfelejtette, hogy nem beszélünk mostanában, hogy megpróbálta tönkretenni az életemet kevesebb, mint egy héttel ezelőtt, és hogy ki nem állhatjuk egymást. Az utolsó résszel még mindig küzdök.
- Nem várod el tőlem, hogy megköszönjem, ugye? – nevetek fel félig. Ő annyira zavaros, az egyik percben basáskodó és mérges, a másikban meg elmondja, hogy nincs szükségem sminkre.
- Miért nem mondtad el nekik az igazat Liamről és rólam? – kérdezi témát váltva.
- Mert nyilvánvalóan nem akartad, hogy tudják.
- Mégis, miért tartanád meg a titkaimat?
- Mert nem az enyémek, hogy elmondjam.
Fürkésző szemekkel néz át rám, és egy apró mosoly van az ajkain.
- Nem hibáztattalak volna, ha megteszed, figyelembe véve, hogy én megtettem Natalie-val.
- Igen, nos, én nem vagyok te.
- Nem, nem vagy – hangja sokkal halkabb.
Csendben marad az út további részében, és én is ugyanezt teszem. Nincs mit mondanom neki, vagyis van, de az lesz a legjobb, ha csak csendben maradok. Végre megérkezünk a kampuszhoz, és a lehető legtávolabbi helyre parkol a szobámtól. Természetesen. A kilincsért nyúlok, Harry karja pedig ismét megérinti a combomat.
- Nem fogod megköszönni nekem? – kérdezi, mire megrázom a fejem.
- Kösz a fuvart – mondom szarkasztikusan. – Biztosan sietsz, hogy visszaérhess Mollyhoz – teszem hozzá, ahogy kimászom. Remélem, nem hallott engem, nem vagyok biztos benne, miért is mondtam ezt.
- Ja… jobb lesz, elég szórakoztató, amikor részeg – vigyorogja. Megpróbálom elrejteni a tényt, hogy úgy érzem, mintha éppen most ütött volna gyomron. Lehajolok, hogy ránézzek az utas felőli ajtó ablakán át, mire Harry letekeri azt.
- Igen, biztos vagyok benne, hogy az. Amúgy is Natalie átjön – hazudom, és figyelem, ahogy összeszűkül a szeme.
- Jön? – Harry a körmét piszkálja, egy ideges szokás, feltételezem.
- Igen, majd találkozunk – mosolygok. Hallom őt kiszállni az autóból, és becsukja az ajtót.
- Várj! – mondja, mire megfordulok. – Én… mindegy, azt hittem, uhm, elejtettél valamit, de nem – feleli, az arca pedig elpirul. Tudom, hogy hazudik, és tudni akarom, mit akart mondani, de képes voltam elkerülni őt egész héten, megpróbálok túljutni azon a bármin, ami köztünk volt. El kell most sétálnom, így ezt is teszem.
- Viszlát, Harry – a szavak többet jelentenek, mint aminek hangzanak. Nem nézek vissza, hogy lássam, utánam jön-e, mert tudom, hogy nem.
Leveszem Tristan cipőjét, amikor elérem a szobánkat, majd Tristan ruháit is. Visszaveszem a bolyhos pizsamámat, és felhívom Natalie-t. A második csörgésre felveszi.
- Szia – vinnyogom. Hangom túl magasnak hallatszik, ő csak Natalie, miért vagyok ilyen ideges?
- Szia, Louis, milyen volt a mai napod? – kérdezi lágyan. Nem hangzik ugyanannak a távoli Natalie-nak, akivel egész héten beszéltem. Megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Valójában jó volt, csak a szobámban vagyok ma este, te mit csinálsz? – szándékosan kihagyom a vacsorámat Tristannal és mindenki mással, beleértve Harryt is. Ez nem segítene a „kérlek, bocsáss meg” kampányomban.
- Éppen most végeztem a gyakorlattal, csak tanulni fogok ma este, mert segítek kicsomagolni a dobozokat az új szomszédoknak holnap – mindig mindenkinek segít. Ő túl jó nekem.
- Én is csak tanulok.
- Bárcsak együtt tanulhatnánk – mondja, én pedig elmosolyodom, miközben a kis bolyhokat piszkálom a pizsama alsómon.
- Tényleg?
- Igen, persze, Louis. Még mindig szeretlek, és hiányzol. De tudnom kell, hogy semmi ilyesmi nem fog újra megtörténni. Hajlandó vagyok megpróbálni ezt magunk mögött hagyni, de meg kell ígérned nekem, hogy távol maradsz tőle – feleli. Nem kell kimondania nevét, mert pontosan tudom, kiről beszél.
- Természetesen, esküszöm – ígérem. Egy részem tudja, hogy csak azért próbálom kétségbeesetten elnyerni Natalie bocsánatát, mert nem akarok teljesen egyedül lenni és Harry után vágyakozni, de figyelmen kívül hagyom ezt.
Miután váltunk egy-egy „szeretlek”-et, Natalie beleegyezik, hogy elkísér a tábortűzre jövő héten, majd letesszük a telefont. A neten utánanézek a kampuszhoz lévő legközelebbi autókereskedésnek, busszal fogok menni, így néhány mérföldes körzeten belül kell maradnom, szerencsémre sok használt autós van, készen arra, hogy főiskolai hallgatók használják őket. Áttúrom Steph sminkes táskáját, amit itt hagyott, és végre megtalálom a törlőkendőt, hogy lemossam a sminket, amit rám rakott. Nem tart sokáig, de nagyon unalmas. Ez a művelet egyedül elég ahhoz, hogy soha ne akarjam újra viselni, függetlenül attól, milyen jól nézek ki tőle.

2014. június 1., vasárnap

Chapter 43

Sziasztok! :)
Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de egész délután a tanulással szenvedtem. Viszont végre itt a fejezet, és hát... érdekes, nagyon érdekes... Nem is mondok többet. És szeretnék közölni egy fontos dolgot, szóval szeretném, ha ezt mindenki elolvasná! Köszönöm. Tehát már említettem többször is, hogy több mint 30 részt előre lefordítottam, így addig szinte mindennap tudtam hozni az újat. Most viszont utolértük az előre lefordított részek számát, tehát nem lesz mindennap új. Tudom, szomorú hír, de nem 2 perc egy részt lefordítani, főleg hogy, mondjuk, ami wattpadon 2 oldal, az worldben vagy 3. Szóval mostantól akkor hozom a következőt, amikor sikerült befejeznem a fordítást. Remélem, ez nem lesz olyan nagy gond, és megértitek. A 44. fejezet nagy része már készen van, elvileg a napokban tudom hozni, igyekszem, de valami szörnyű az év végém.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 43

Kissé Zaynhez hajlok, mire Harry szemei kitágulnak, azonban gyorsan korrigálja. Tudom, mennyire éretlen és nevetséges dolog ez az egész, de nem érdekel. Ha a közelében kell lennem, azt akarom, hogy annyira idegesítő legyen neki, mint nekem.
A bőrbe öltözött nő visszajön, és mindenki ételrendelését felveszi. Én egy hamburgert és sült krumplit kérek, mínusz ketchup, mindenki más pedig csirke szárnyakat rendel. A nő hoz Harrynek egy kólát, a többiek még egy kör sört kérnek. Én még mindig várok a kólámra, de nem akarok goromba lenni.
- Itt vannak a legjobb szárnyak – tájékoztat Zayn, mire rámosolygok.
- Szóval mész a tábortűzre jövőhétvégén? – kérdezem Zaynt.
- Nem tudom, ez nem igazán az én világom – nevet fel, majd iszik a söréből. – Te mész? – kérdezi, és leveszi a karját a boksz támlájáról, hogy teljesen az én vállamon pihentesse. Bűntudatot érzek, amiért így flörtölök vele, vagyis ez nem igazán flörtölés, mert csak kérdéseket teszek fel neki, de akkor is rosszul érzem magam. Ezelőtt még soha nem próbáltam meg flörtölni senkivel, így biztos vagyok benne, hogy szörnyű vagyok ebben.
- Igen, Liammel megyek – válaszolok, mire mindenki nevetésben tör ki.
- Liam Payne? – kérdezi Zayn még mindig nevetve.
- Igen, ő a barátom – csattanok fel. Nem tetszik, ahogy mindannyian nevetnek rajta.
- Ő menne a tábortűzre! Olyan béna – mondja Molly, én pedig haragos tekintettel nézek rá.
- Nem, ő valójában nem az. Nagyon jó fej – védem meg őt. Értem, hogy az én definícióm a menőségről nem ugyanaz, mint az övék, de az enyém jobb.
- Liam Payne és a jó fej nem tartoznak ugyanabba a mondatba – feleli Molly, majd hátrasöpri Harry haját a homlokáról. Utálom őt.
- Nos, bocs, ha ő nem elég jó fej ahhoz, hogy veletek lógjon, de ő… – kezdek el kiabálni és felállni a boxból.
- Woah, Louis, nyugodj meg. Csak ugratunk – mondja Niall, Molly pedig rám vigyorog. Van egy olyan érzésem, hogy ő sem törődik velem sokat.
- Nos, nem szeretem, amikor az emberek a barátaimat piszkálják, főleg amikor ő nincs is itt, hogy megvédje magát – le kell nyugodnom… Elszabadulnak az érzéseim, amiért Harry közelében vagyok, és a ténytől, hogy végig Mollyn lóg előttem.
- Oké, sajnálom, hogy gúnyolódtunk vele. Ezen kívül, én adnék neki egy kis tekintélyt, amiért behúzott egy ilyet Harrynek – mondja Zayn, és karjaival ismét átölel. Mindenki nevet, engem is beleértve, kivéve Harryt.
- Ja, még jó, hogy egy professzor vetett véget a verekedésnek, vagy Harry még több ütést kapott volna az által a lúzer… – feleli Niall, majd rám néz. – Bocs, kicsúszott – mondja, és egy együttérző mosolyt küld felém.
Egy professzor? A verekedésüket nem egy professzor szakította félbe, hanem Harry apja. Kíváncsi vagyok, tudják-e, hogy Harry és Liam hamarosan mostohatestvérek lesznek. Harryre nézek, aki úgy tűnik, aggódik. Hazudott nekik. Le kellene buktatnom őt most, mindenki előtt, de nem tudom megtenni. Nem vagyok olyan, mint ő, én nehezebbnek találom megbántani az embereket, mint ő. Kivéve Natalie-t, emlékeztet a tudatalattim, én pedig visszalököm őt.
- Nos, szerintem a tábortűz szórakoztató lesz –felelem, mire Zayn elmosolyodik.
- Ezek után talán lehet, hogy benézek – mondja nekem.
- Én megyek – szólal meg Harry a másik boxból. Mindenki felé fordul, hogy ránézzen, Molly pedig felnevet.
- Persze, hogy mész – forgat szemet, és újra elneveti magát.
- Tényleg megyek, nem lesz olyan rossz – mondja Harry, mire Molly ismét a szemét forgatja. Miért menne? Talán, mert Zayn azt mondta, ő jön. Ez a bosszantó kis játék, amit játszok, talán működik.
A pincér kihozza az ételeinket, és a kezembe adja a burgeremet. Nagyon jól néz ki, kivéve a ketchupot, ami lecsepeg az oldaláról. Összeráncolom az orromat, és megpróbálok letörölni egy keveset a ketchupból a szalvétával. Utálok ételt visszaküldeni, és már így is nehéz estém volt, az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy még több figyelem irányuljon felém.
Mindenki beleveti magát a csirke szárnyaiba, én pedig a sült krumplimból veszek ki egyet, miközben mindenki a ma esti buliról beszél.
- Hozhatok, srácok, még valamit? – kérdezi a nő, ahogy visszasétál a boxhoz.
- Nem, szerintem mindannyian rendben vagyunk – mondja neki Tristan, így a nő kezd elmenni.
- Ő ketchup nélkül rendelte a burgerét – szólal meg Harry, mire én elejtem a sült krumplit a tányérra. A pincérnő rám néz.
- Akarod, hogy visszavigyem? – kérdezi kedvesen, én pedig megrázom a fejem.
- Igen… akarja – válaszol helyettem Harry. Mi a francot csinál? És honnan tudta egyáltalán, hogy van benne ketchup? Csak megpróbál kellemetlen helyzetbe hozni.
- Tessék, add a tányérod. Hozok neked új hamburgert és sült krumplit – mosolyogja, és kinyújtja a kezét. Odaadom neki a tányért, és lenézek, miközben megköszönöm neki.
- Mi volt ez? – hallom, ahogy Molly Harry fülébe súgja kérdését. Tényleg dolgoznia kellene a suttogó hangján.
- Semmi, nem szereti a ketchupot – válaszol Harry egyszerűen, mire Molly megsértődik, mielőtt iszik a söréből.
- És? – mondja Molly, Harry pedig haragos tekintetet vet rá.
- És semmi. Csak hagyd – csattan fel, Molly ismét a szemét forgatja, és még közelebb csúszik hozzá. Legalább tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akihez Harry bunkó.
Megkapom az új burgeremet, ezúttal ketchup nélkül, és a nagy részét meg is eszem, az étvágytalanságom ellenére. Zayn végül kifizetni nekem az ételt, ami kedves és egy kicsit kínos is egyben. Úgy tűnik, Harry bosszúsága megnő, ahogy Zayn ismét átölel karjaival, miközben kisétálunk.
- Tessa azt mondja, a buli már beindult! – szólal meg Niall.
- Velem kellene jönnöd oda – ajánlja Zayn, mire megrázom a fejem.
- Ó, nem megyek a buliba, Tristan visszavisz – mondom neki, ő pedig a homlokát ráncolja.
- Visszavihetem őt a szobájába, mivel én az én autómmal jöttem – feleli Harry, mire majdnem megbotlok a lábamban.
- Nem, Tristan és én visszük őt el. Zayn is jöhet velünk – mosolyog Steph Harryre. Ha tekintettel ölni lehetne, Steph most összeesve lenne a földön.
- Nem akarsz ittasan vezetni a kampuszon, a rendőrség keresi azokat az embereket, akiknek belépőd adhatnak az őrsre, mivel péntek van – mondja Harry Tristannak. De Tristan rám néz, arra várva, hogy megszólaljak, de nem tudom, mit mondjak. Nem akarok Harryvel lenni az autóban egyedül, de Tristannal sem akarok menni, amikor ivott. Vállat vonok, és Zaynhez hajolok, amíg ők lerendezik ezt maguk között.
- Én megyek veled, amíg elviszed őt – mondja Molly Harrynek, aki megrázza a fejét.
- Nem, te Tristannal és Steph-fel mész – feleli erővel.
- Az Isten szerelmére, beszállhatnánk már az autókba és indulhatnánk! – nyafogja Niall, majd előveszi a kocsi kulcsait.
- Ja, menjünk, Louis – utasít Harry, mire felnézek Zaynre, aztán Tristanra. – Louis! – mondja Harry újra, ahogy kinyitja az autóját. Visszanéz rám, és van egy olyan érzésem, hogy ha nem követem őt, a kocsihoz fog vonszolni. Miért akarna egyáltalán a közelemben lenni, ha azt mondta Tristannak, hogy jobb lesz, ha nem megyek a közelébe? Eltűnik az autóban, és beindítja a motort.
- Írj, amint visszaértél a szobába – mondja Tristan, mire bólintok, majd Harry kocsijához megyek.