Chapter 48

Sziasztok! :)

Igyekeztem még a hét elején hozni a következőt, örülök, hogy sikerült is. Elég jó rész szerintem, de a vége megint szörnyű, bár ez nem meglepő :'D Egyébként a másik blogomra kiraktam a díjakat, azokat is, amiket ez a sztori kapott, de ide nem akarok külön oldalt csinálni ennek, mert itt az nem fontos. Szóval ha érdekel titeket, akkor a They don't know about us című blogon vannak. Ja, és ha kihagytam volna pár díjat, akkor szóljatok rám nyugodtan, előfordulhat, hogy nem emlékeztem rá. A következő pedig szerintem valamikor hétvége felé jön, mert elég hosszú fejezet és több dolgom is lesz a héten. De tudjátok, próbálom minél előbb.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 48

Egyáltalán nem látom vagy hallom Harryt a zuhanyzóban, szóval remélem, nem ment el valahova azokkal a lányokkal. Nem is hozott magával ruhákat, úgyhogy ha zuhanyozik, akkor csak a piszkos ruhákat venné vissza. Harry sáros ruhát is viselhetne, és még mindig jobban nézne ki, mint bárki, akit valaha láttam. Kivéve Natalie, emlékeztetem magam. Megszárítkozom, felveszem a ruháimat, majd visszaindulok a szobámba. Megkönnyebbülök, hogy Harryt az ágyamon ülve találom. Póló nélkül van, a haja pedig még mindig nedves. Becsukom a számat, hogy megbizonyosodjak róla, nem lóg ki a nyelvem lihegve. Laza, lila pólóm és farmerom hülyének tűnik az ő kényelmes, fekete farmeréhez és csupasz bőréhez hasonlítva. Legalább a szűk farmerom van rajtam.
- Elég sokáig tartott – mondja, majd hátradől. Izmai összehúzódnak, ahogy karjait a feje mögé emeli.
- Kedvesnek kellene lenned hozzám, emlékezz – felelem, és átsétálok Tristan szekrényéhez, aztán kinyitom az ajtót, hogy feltárjam a tükröt. Megfogom a szemceruzáját, majd leülök a földre törökülésben a tükör előtt.
- Kedves vagyok.
Csendben maradok, ahogy próbálom felvinni a szemceruzát. Három sikertelen kísérlet után, hogy egyenes vonalat húzzak a szemhéjamra, a tükörnek dobom a szemceruzát, Harry pedig felnevet.
- Amúgy sincs rá szükséged – mondja nekem Harry.
- Nekem tetszik – védekezem, mire a szemét forgatja.
- Rendben, csak ülhetünk itt egész nap, míg te megpróbálod felkenni azt – feleli. Ennyit a kedves Harryről. Kapcsol, majd bocsánatot kér tőlem, miközben megtörlöm a szemeimet, feladva a napi sminket.
- Kész vagyok – mondom neki, mire feláll. – Fel fogsz venni egy pólót? – kérdezem, ő pedig bólint a fejével.
- Igen, van egy a csomagtartómban – emlékszem, hogy a pataknál hogyan húzott elő egy pólót a csomagtartójából akkor is. Igazam volt, biztosan végtelen mennyiségű van ott. Nem akarok az ez mögött lévő okra gondolni.
Szavainak megfelelően kivesz egy sima fekete pólót a csomagtartóból, majd áthúzza a fején.
- Hagyd abba a bámulást és szállj be az autóba – ugrat engem. Eldadogok egy tagadást és kényszerítem magam.
- Nagyon szeretem, amikor fehér póló van rajtad – a szavak kicsúsznak, mielőtt megállíthatnám őket. Oldalra fordítja a fejét, majd megajándékoz egy önelégült vigyorral.
- Igen? – emeli meg szemöldökét. – Nos, én pedig nagyon szeretem, amikor abban a farmerben vagy, mert csodálatosan megmutatja a seggedet – mondja, mire a szám elnyílik. Harry és az ő piszkos szavai. Észreveszi reakciómat, és felnevet.
Játékosan fejen ütöm őt, de gondolatban vállon veregetem magam, amiért ezt a farmert viselem. Azt akarom, hogy Harry rám nézzen, még akkor is, ha soha nem ismerném be hangosan, és hízelgő számomra furcsa bókolási módja.
- Szóval hova? – kérdezi, én pedig előveszem a telefonomat. Felolvasom neki az autókereskedők listáját öt kilométeres körzeten belül, és néhányról véleményt is mondok neki. – Túlságosan is eltervezed a dolgokat, úgyhogy egyik helyre sem fogunk elmenni – feleli.
- De igen, elmegyünk. Már elterveztem ezt, van egy Prius Bob Szuper Autóinál, amit látni akarok – mondom neki, és grimaszolok az ízléstelen néven.
- Egy Prius? – szinte köpi a szót.
- Igen? Ezeknek van a legjobb gázfogyasztása és biztonságosak és…
- Unalmasak, valahogy tudtam, hogy egy Priust akarnál, csak ordít rólad, hogy „Férfi egy tervezővel a Priusában!” – mondja, ahogy megpróbálja utánozni a hangomat, én pedig vele nevetek fel.
- Ugrass, amennyire csak akarsz, de én százakat fogok megspórolni a gázon minden évben – emlékeztetem őt, mire áthajol és megböki az arcom. Ránézek, ledöbbenve azon, hogy egy ilyen kicsi, mégis imádnivaló dolgot csinált, és ő is annyira meglepettnek néz ki, mint én, attól a ténytől, hogy ezt csinálta.
- Néha nagyon aranyos vagy – mondja nekem, mire kinézek az ablakon.
- Hű, köszi.
- Jó értelemben mondom, néha a legaranyosabb dolgokat csinálod – motyogja. Úgy tűnik, a szavak kényelmetlenek a nyelvén, én pedig tudom, hogy nem szokott ilyen dolgokat mondani.
- Oké… – felelem, majd ismét kinézek az ablakon. Minden másodperc, amit Harryvel töltök, megnöveli az érzéseimet iránta. Veszélyes nekem megengednem ezeket a kicsi, látszólag értelmetlen pillanatokat, hogy megtörténjenek, de nincs irányításom a helyzet felett, amikor Harryről van szó. Én csak egy járókelő vagyok ennél a viharnál.
Harry végül Bob kereskedéséhez vezet, amit megköszönök neki, nem szeretem, amikor a dolgok nem terv szerint mennek, ami sokkal többször történik, mióta elkezdtem ezt a dolgot Harryvel. Bob egy izzadt és túlzselézett férfi, akinek nikotin és bőr szaga van. Mosolyát egy arany fog díszíti, Harry pedig megáll… vagyis fölé magasodik, fejeket vágva, amikor nem figyel. A kis ember megfélemlítettnek tűnik Harry durva megjelenésétől, de nem hibáztatom őt. Vetek még egy pillantást a Priusra, de meggondolom magam. Van egy olyan érzésem, hogy abban a pillanatban, hogy kivezetném innen, szétesne, és hogy Bobnak van egy „szigorúan nem térítek vissza semmit” politikája.
Meglátogatunk még néhány autókereskedést, de mindegyik ugyanolyan borzalmas. Számtalan kopaszodó férfi órái után eldöntöm, hogy pihentetem az autókeresést, messzebb kell majd mennem a kampusztól egy megfelelő autóért, csak nem érzem úgy, hogy ez ma lesz. Eldöntjük, hogy egy autós kiszolgálónál ebédelünk, és az autóban eszünk. Harry meglepő módon elmesél nekem egy történetet arról, amikor Zaynt letartóztatták, amiért telehányta az egész padlót a Wendy’s-nél tavaly. A mai nap egyre jobb, mint azt valaha is el tudtam volna képzelni, és most az egyszer úgy érzem, mindketten végig tudjuk csinálni ezt a félévet anélkül, hogy megölnénk egymást.
A visszautunkon a kampuszhoz, elmegyünk egy aranyos kis fagyott joghurtos bár mellett, mire könyörgöm Harrynek, hogy álljon meg. Felnyög, és úgy tesz, mintha nem akarna megállni, de én látom halvány mosolyát megbújni savanyú arckifejezése mögött. Harry elmondja, hogy üljek le, amíg megszerzi a joghurtjainkat, elhalmozva minden cukorral és édességgel, ami elképzelhető. Undorítónak néz ki, de ő arról győzköd engem, hogy csak így éri meg a pénzt. Amennyire szörnyen néz ki, olyan finom. Nem is tudom befejezni az enyémet, amikor Harry már boldogan kitisztította az ő tálkáját és az enyém maradékát is.
- Harry? – mondja egy férfi hangja. Harry felkapja a fejét, a szemei pedig összeszűkülnek. Egy akcentus volt, amit hallottam? A férfi egy táskát és joghurttal teli pohártartót tart a kezében.
- Uhm… szia – feleli Harry, mire a férfi elmosolyodik. Azonnal tudom, hogy ez a férfi Harry apja. Magas és vékony, mint Harry, és ugyanolyan alakú szeme van, csak az övé sötétbarna a zöld helyett. Ezen kívül szöges ellentétei egymásnak. Az apja szürke öltönynadrágot vett fel és egy pulóver mellényt. Barna haja elszórtan szürkés az oldalánál, és nagyon professzionálisnak néz ki. Amíg el nem mosolyodik, mosolya meleg, mint Harryé, amikor nem tesz bele olyan sok erőfeszítést, hogy bunkó legyen.
- Helló, Louis vagyok – mondom udvariasan, ahogy kinyújtom a kezem. Harry haragos tekintetet vet rám, de figyelmen kívül hagyom. Nem úgy tűnt, mintha be akart volna engem mutatni.
- Helló, Louis, Ken vagyok, Harry apja – feleli, majd megrázza a kezem. – Harry, sosem mondtad, hogy barátod van, át kellene jönnötök ma este vacsorára. Karen kellemes vacsorát fog készíteni mindenkinek, kiváló szakács.
El akarom mondani neki, hogy nem vagyok Harry barátja, de nem tudom, mert Harry szólal meg.
- Nem tudunk ma este, nekem bulim van, ő pedig nem akar menni – csattan fel. Egy zihálás szökik ki az ajkaimon attól, ahogy Harry az apjához beszél. Apja arca megtörik, és én szörnyen érzem magam miatta.
- Valójában én szívesen mennék. Liam is a barátom – mondom a szomorú férfinak, mire barátságos mosolya újra megjelenik.
- Igen? Nos, ez nagyszerű. Liam egy kedves gyerek. Boldog lennék, ha átjönnél ma este – feleli Ken, mire elmosolyodom.
- Mikorra kellene ott lennünk? – kérdezem, és érzem, hogy Harry szemei lángokat vetnek rám.
- Lennünk? – kérdezi az apja, én pedig bólintok. – Oké… legyen hét, kell adnom néhány órát Karennek, vagy le fogja szedni a fejem – nevet fel, és én csatlakozom hozzá. Harry mérgesen bámul ki az üvegfalon.
- Jól hangzik! Este találkozunk – mondom neki. Elköszön Harrytől, aki teljesen figyelmen kívül hagyja, annak ellenére is, hogy a lábát rugdosom az asztal alatt. Miután az apja elhagyja az épületet, Harry hirtelen feláll, és bevágja a széket az asztalhoz, ami felborul, majd felrúgja, mielőtt kivágja az ajtót és egyedül hagy mindenki merev tekintetével. Ügyetlenül felállítom a széket, amit felborított, majd utána futok. A nevét kiáltom, de figyelmen kívül hagy, amíg félúton a kocsihoz nem ér. Olyan gyorsan fordul meg, hogy majdnem nekiütközöm.
- Mi a fene, Louis?! Mi a fasz volt ez? – kiabál rám. A sétáló emberek elkezdenek bámulni, de ő folytatja.