Chapter 54

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn, illetve hogy eddig tartott amíg hozom az újat, csak kicsit elhúzódott a nyaralásunk, ahol nem igazán volt jó net. Amikor meg lett, már a vége felé voltunk :') Mindegy, a lényeg, hogy végre itt van, és hát... nem is tudom, mit mondjak róla. Inkább majd meséltek ti a kommentekben :D És még egy dolog van, amiről beszélni akartam. A link. Tudom, hogy már nem 1-2 ember kérte a változtatást, és mégis nemet mondtam, de ez még akkor is kevés, mint már említettem. Nem akarom milliószor ismételni magam, úgyhogy remélem, többet ez a téma nem jön elő, mert már a hajamat tépem, amikor meglátom, hogy valaki ezt kéri. És bocsánat, hogy mindig nemet mondok, nem akarok köcsögnek tűnni, de a változtatáshoz nekem más okok kellenek. És egyik alapszabályom, hogy mindent az olvasókért, de ebben a dologban nem változtatok. Szerintem valahogy mindenki meg tudja oldani a problémáját. És sajnálom, ha valakit megbántok ezzel, nem szándékos, szóval már most bocsánatot kérek. Vigasztalásul itt a fejezet, a következővel pedig igyekszem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 54

Kezeim megtalálják az ajtókilincs hideg fémjét Harry szobájához, majd lenyomom. Hála istennek kinyílik, biztosan elfelejtette bezárni.
- NE! Kérlek… – kiáltja ismét. Ha valaki bántja őt, fogalmam sincs, mit fogok csinálni, ezt nem gondoltam át. Körbetapogatom a lámpát, aztán felkapcsolom. Harry félmeztelenül van, belegabalyodva a vastag paplanba, csapkodva és hánykolódva a szövetben. Emlékszem, Tristan röviden említette, hogy hallott Harry rémálmairól, a pletyka biztosan igaz. Gondolkodás nélkül leülök az ágyra, és a válláért nyúlok. Bőre forró, túl forró.
- Harry! – mondom csendesen, megpróbálva felébreszteni őt. Feje oldalra dől és nyöszörög, de nem ébred fel. – Harry, ébredj fel! – sírom, majd erősebben rázom őt, miközben testem lovaglóülésben helyezkedik el az övén. Mindkét kezem a vállán van, és újra megrázom őt. Szemei felpattannak, rémület tölti meg őket egy rövid pillanatra, a zavarodottság előtt, aztán megkönnyebbülés. Homlokát izzadságcseppek borítják.
- Lou – nyögi. Ahogy kiejti a nevemet, összetöri a szívemet, majd meggyógyítja. Másodperceken belül kibogozza karjait és a hátamhoz teszi őket, a mellkasa felé húzva engem, hogy ráfeküdjek. Mellkasa nedvessége megijeszt, de nyugton maradok. Hallom szívverését gyorsan dobogva az arcomnál. Szegény Harry. Mindkét kezem az oldalához teszem, megölelve őt. Végigsimít a hajamon, ahogy újra és újra a nevemet ismétli, mintha a talizmánja lennék a sötétben.
- Harry, jól vagy? – szavaim halkabbak, mint egy suttogás.
- Nem – vallja be. Mellkasa lassabban emelkedik és süllyed, mint eddig, de légzése még mindig felületes. Nem akarom erőltetni, hogy megbeszéljük, milyen szörnyűséget álmodott éppen. Nem kérdezem meg tőle, hogy akarja-e, hogy maradjak, valahogy tudom, hogy igen. Amikor felemelkedem, hogy lekapcsoljam a lámpát, teste megfeszül.
- Lekapcsolom a lámpát, vagy akarod, hogy maradjon? – kérdezem tőle. Amint rájön szándékaimra, ellazul, engedve, hogy tovább nyúljak a lámpához.
- Kapcsold le, kérlek – könyörgi. Amint a szoba visszatér a sötétséghez, visszateszem fejem a mellkasára. El tudnám képzelni, hogy így feküdni, közrefogni a testét kényelmetlen lenne, de ez megnyugtató neki is és nekem is. Hallani a szívverését mellkasa kemény felülete alatt nyugtató, nyugtatóbb, mint az eső kopogása a tetőn. Bármit megtennék, bármit megadnék, hogy képes legyek minden estét Harryvel tölteni, hogy így feküdjek vele, hogy karjai átöleljék a hátamat, ahogy légzése lelassul.

Arra ébredek fel, hogy Harry mozgolódik alattam. Még mindig rajta fekszem, térdeim az oldalainál vannak. Arcom mellkasának nyomódik, felemelem a fejemet, ő pedig szemkontaktust létesít velem. Nappal nem vagyok biztos benne, hogy akarok-e úgy lenni, mint tegnap este. Nem tudom leolvasni az arckifejezését, amitől ideges leszek. A nyakam fáj, amiért Harry kemény mellkasán aludtam, és ki kell nyújtanom a lábaimat.
- Jó reggelt – ajándékoz meg egy gödröcskés mosollyal, eloszlatva félelmemet.
- Jó reggelt – megmozdulok, hogy lemásszak róla, de megállít.
- Hova mész? – kérdezi.
- Fáj a nyakam – vallom be, mire lefektet maga mellé, hátam felsőtestéhez nyomódik. Megijeszt azzal, hogy kezét a nyakamhoz teszi, amitől megugrom. Gyorsan megnyugszom, ahogy elkezdi dörzsölni a nyakamat. Szemeim lecsukódnak, majd összerezzenek egy kicsit az ő kapcsolatán a fájdalommal, de az lassan eltűnik, ahogy masszíroz.
- Köszönöm – szólal meg előttem. Elfordítom a fejemet, hogy ránézzek.
- Miért? – talán azt mondja nekem, hogy köszönjem meg neki a nyakmasszírozást?
- Hogy… idejöttél. Hogy itt maradtál – pirul el, szemei pedig elszakadnak az enyémektől. Zavarban van. Harry zavarban van, soha nem hagyja abba azt, hogy meghökkentsen és összezavarjon engem.
- Nem kell megköszönnöd, akarsz róla beszélni? – remélem, igen, tudni akarom, miről álmodik.
- Nem – jelenti ki, mire bólintok. Tovább akarom erőltetni, de tudom, mi fog történni, ha megteszem. – Hihetetlenül szexin nézel ki a pólómat viselve – turbékolja a fülembe. Meglöki fejével az enyémet, ajkait pedig a bőrömhöz teszi. Rájövök, hogy azt a pólót hozta nekem, amit tegnap viselt, és hogy ezért olyan erős az illata a szöveten. Szemeim lecsukódnak válaszul, ahogy telt ajkai bekebelezik a fülcimpámat, finoman húzogatva. Érzem őt megkeményedni, ami elálmosít, egy hihetetlen módon. Harry hangulata olyan gyorsan változik, de ez a fajta hangulatváltozás az, amit élvezek.
- Harry – csipogom, mire a nyakamba kuncog. Kezei végigmennek a testemen, nagyujját a túlméretezett kockás pizsama övrészéhez teszi. Pulzusom elkezd felgyorsulni, és eláll a lélegzetem, ahogy kezével lehúzza a nadrág elejét. Mindig ugyanazzal a hatással van rám, másodperceken belül érzem, hogy megkeményedem. Másik keze az arcomat simogatja.
- Nem tudok betelni veled, Lou – rekedtes hangja még mélyebb a vágytól. Keze a bokszeremen keresztül körbefog, és olyan közel húz magához, amennyire lehetséges. Erekciója nekem nyomódik. Lenyúlok, majd megfogom a kezét, elmozdítva azt a nadrágomtól. Amikor szembefordulok vele, a homlokát ráncolja.
- Én… én akarok neked csinálni valamit – suttogom lassan zavaromban. Egy mosoly veszi át a homlokráncolás helyét az arcán, államat pedig ujjai közé veszi, kényszerítve, hogy ránézzek.
- Mit akarsz csinálni? – érdeklődik. Nem tudom pontosan, csak azt tudom, hogy olyan jót akarok éreztetni vele, mint ő velem. Látni akarom őt elveszítve az önuralmát, ahogy én tettem múlt hétvégén, ugyanebben a szobában.
- Nem tudom… mit akarsz, mit csináljak? – tapasztalataim hiánya nyilvánvaló a hangomban. Harry kezeimet az övéibe teszi, és lecsúsztatja a nadrágjában lévő dudorhoz.
- Azt akarom nagyon, hogy a telt ajkaidat körém fond – eláll a lélegzetem szavain, és érzem a nyomást a combjaim között. – Ez az a valami, amit akarsz? – kérdezi, kezeivel körözve a combjainál. Sötét szemei engem figyelnek, kutatva a reakcióm után.
Bólintok és nyelek egyet, elnyerve tőle egy mosolyt. Felül, majd magával húz, hogy csatlakozzak hozzá. Az idegesség és az akarás egyaránt árasztja el a testem. Csengőhangjának hangos csilingelése visszhangzik a szobában, ő pedig felnyög, mielőtt felkapja az asztalról. Szemei a képernyőre irányulnak, majd felsóhajt.
- Mindjárt visszajövök – tájékoztat, aztán eltűnik a szobából. Néhány perc múlva visszatér, hangulata pedig megint megváltozott. – Karen készíti a reggelit, majdnem készen van – kinyitja a szekrényt, majd kivesz egy pólót. Anélkül húzza át rajta a fejét, hogy az irányomba nézne.
- Oké – felállok, és az ajtóhoz lépek. Vissza kell mennem a szobámba.
- Találkozunk a földszinten – hangszíne érzelemmentes. Lenyelem a növekvő csomót a torkomban. A tartózkodó Harry a legkevésbé kedvencem, még kevésbé kedvelem, mint a mérges Harryt. Bólintok, és átsétálok a folyosón. Miért nem tud jó hangulatban maradni? Érzem a bacon illatát az emeletről, mire a gyomrom korogni kezd. Ki hívta Harryt és miért tartott neki olyan sokáig visszajönni?
Olyan szorosra húzom a zsinórt a kockás nadrágban, amennyire csak engedi. Elgondolkozom rajta, hogy visszaveszem a ruháimat, de nagyon nem akarom kényelmetlenül érezni magam ilyen kora reggel. Lábaim a hatalmas tükörhöz visznek a falon, ujjaimmal beletúrok rakoncátlan hajamba, szemeimből pedig kitörlöm az álmosságot.
Ahogy becsukom a hálószoba ajtaját, Harry kinyitja az övét. Ahelyett, hogy ránéznék, a tapétára fókuszálok és előre sétálok a folyosón. Hallom lépéseit mögöttem, mikor elérem a lépcsőt, keze körbefonja a könyökömet, gyengéden meghúzva.
- Mi a baj? – kérdezi. Úgy tűnik, aggodalom árnyékolja be vonásait.
- Semmi, Harry – csattanok fel. Túlságosan érzelmes vagyok, és még csak nem is reggeliztem.
- Mondd el – követeli, lehajtja fejét, így arcát teljesen láthatom. Beadom a derekam.
- Ki hívott?
- Senki – hazudja.
- Molly volt? – nem akarom tudni a választ.
Nem mond semmit, arckifejezése elárulja, hogy igazam van. Elhagyta a szobát, miközben én azon voltam, hogy… azt csináljam vele… hogy fogadjon egy hívást Mollytól? Meglepettebbnek kellene lennem, mint amennyire vagyok.
- Louis, ez nem… – kezdi el. Elhúzom a karom fogásából, ő pedig összeszorítja állkapcsát.
- Helló, srácok – jelenik meg Liam a folyosón, mire elmosolyodom. Haja kissé fel van állítva, és egy kockás nadrágot visel, ami az enyémhez hasonló. Imádnivalóan és álmosan néz ki. Elmegyek Harry mellett, és Liam felé indulok. Nem vagyok hajlandó engedni, hogy Harry megtudja, mennyire zavarban vagyok, és mennyire megbántott vagyok, amiért fogadta Molly hívását, miközben velem volt. – Hogy aludtál este? – kérdezi Liam.
- Jól – felelem, majd követem őt le a lépcsőn, magára hagyva egy frusztrált Harryt.
Karen kitett magáért a reggelinél, mint ahogyan tudtam, hogy így lesz. Harry néhány perccel később csatlakozik hozzánk az asztalnál. Úgy döntök, hogy tojásokkal, baconnel, pirítóssal, egy amerikai palacsintával és néhány szőlőszemmel pakolom meg a tányéromat.
- Köszönjük szépen, hogy elkészítetted nekünk a reggelit – mondom Karennek Harry és az én nevemben. Tudom, hogy Harryt nem fogja érdekelni, hogy megköszönje neki.
- Nincs mit, kedvesem, hogy aludtál? Remélem, a vihar nem tartott ébren – mosolyogja. Harry feszült mellettem, biztosan aggódik, hogy megemlítem a rémálmát. Mostanra már tudnia kellene, hogy soha nem tenném meg ezt.
- Igazából nagyszerűen aludtam, biztosan nem hiányzott az ágyam a kollégiumban – nevetek fel és mindenki csatlakozik hozzám, kivéve Harryt, természetesen. Iszik egy kortyot a narancslevéből, szemeivel pedig folyamatosan a falra fókuszál. Értelmetlen reggeli fecsegés tölti meg az ebédlőt, ahogy Ken és Liam ugratják egymást egy focimeccsel. – Ha megkérdezhetem, az egy üvegház az udvaron? – kérdezem Karentől, és ismét segítek neki elpakolni a konyhában. Harry meglep, hogy az ajtóban marad, persze nem ajánlja fel, hogy segít, csak figyel engem.
- Igen, az. Nem sokat csináltam vele idén, de nagyon szeretek kertészkedni. Látnod kellett volna tavaly nyáron – mosolyogja. – Te szeretsz kertészkedni?
- Ó, igen, anyukámnak is van egy üvegháza hátul, ahol a szabadidőm nagy részét töltöttem gyerekként.
- Tényleg? Nos, talán, ha ti ketten gyakrabban jöttök át, kihozhatunk valamit az enyémből – ajánlja fel. Olyan kedves és szeretetteljes. Minden, amit szeretnék, hogy meglegyen egy anyában.
- Az nagyszerű lenne – mosolygok, Harry pedig megköszörüli a torkát. Mindketten megfordulunk, hogy ránézzünk.
- Hamarosan mennünk kellene - mondja Harry, mire a homlokomat ráncolom. Tudtam, hogy az itt töltött időmnek vége lesz, de olyan jó volt elszakadni a normális életemtől, listák, ébresztők, kötelezettségek nélkül. Nem vagyok kész rá, hogy vége legyen. Harry eltűnik és visszatér percekkel később a ruháimmal és a telefonommal a kezében. Kinyújtja nekem a Toms cipőimet, hogy elvegyem. Elköszönünk, majd megölelem Karent és Kent, miközben Harry türelmetlenül vár az ajtónál. Megígérem nekik, hogy hamarosan visszajövünk, remélve, hogy ez valóra is válik.