Chapter 79

Helló! :)

Már itt is az új rész, amiből kiderül egy-két új dolog, kíváncsi vagyok, hogy ti gondoltatok-e erre. A vége szerintem most sem olyan vészes, úgyhogy valahogy ki fogjátok bírni. Remélem :D Jövőhéten pedig érkezik majd a következő, ahogy szokott.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 79

Harry végül az éjszakát a szobámban töltötte tegnap este, miután Tristan és Steph elmentek Steph lakására. Az este hátralévő részében beszélgettünk és csókolóztunk, mielőtt Harry végül elaludt fejével az ölemben. Egy időről és helyről álmodtam, ahol valóban együtt élhetünk. Nagyon szeretnék minden reggel arra ébredni, hogy Harry mellettem van, de ez nem reális. Túl fiatal vagyok.
A hétfő reggel már itt is van, az ébresztőm pedig tíz perces késéssel volt beállítva, ami felborította az egész reggelemet. Miután gyorsan lezuhanyozom, felébresztem Harryt, mielőtt bekapcsolom a hajszárítómat.
- Mennyi az idő? – nyögi.
- Hat harminc van, meg kell szárítanom a hajam.
- Hat harminc? Kilencig nem kell ott lenned, gyere vissza az ágyba.
- Nem, még mindig meg kell csinálnom a hajam és vennem kell kávét. Hét harminckor kell elmennem innen, az út negyvenöt perces – emlékeztetem őt.
- Negyvenöt perccel előbb ott leszel, nyolckor kellene elindulnod – csukja be a szemeit, majd visszafordul.
Figyelmen kívül hagyom őt, aztán bekapcsolom a hajszárítómat, mire ő elvesz egy párnát, hogy elfedje vele a fejét. Miután végzek a hajammal, még egyszer végigmegyek a határidőnaplómon, hogy megbizonyosodjam, nem hagytam ki semmit.
- Innen mész majd az órákra? – kérdezem tőle, ahogy felöltözöm.
- Valószínűleg, ja. Használhatom a fogkefédet? – mosolyodik el, majd felkel az ágyból.
- Uh, persze, gondolom. Vehetek egy újat visszafelé – mondom neki. Ezelőtt még soha senki nem kérdezte meg, hogy használhatja-e a fogkefémet. Gondolatban elképzelem magamat, ahogy a számba rakom, miután ő használta. – Igen, használhatod – ismétlem meg. Nem tehetek róla, de észreveszem, hogy a szemei fel-le vándorolnak a testemen.
- Még mindig azt mondom, hogy nem kellene elindulnod nyolcig, gondolj azokra a dolgokra, amiket csinálhatunk harminc perc alatt – vigyorodik el. Szemeim a bokszerében lévő dudorra tévednek, a testem pedig azonnal felmelegszik. Ujjaim megállnak az ingem középső gombjánál, miközben ő lustán átszeli a kis szobát, hogy mögém álljon. Derekam köré fonja kezeit, és elkezd dörzsölni a nadrágomon keresztül.
- El kell… – nem tudok koncentrálni arra, hogy mit akarok mondani attól, hogy Harry így ér hozzám. Ellépek tőle, hogy abbahagyja mozdulatait, aztán elkezdek beszélni, amint az agyam újra tud fókuszálni. – Akkor is kell vennem kávét. Mi van, ha dugó van? Egy baleset? Ha defektet kapok vagy benzinre van szükségem? Eltévedhetek, vagy nem találhatok parkolóhelyet. Mi van, ha nagyon hátul kell parkolnom, aztán egy hosszú sétát kell tennem és ki leszek fulladva, így szükségem lesz néhány percre, hogy…
- Meg kell nyugodnod, bébi. Idegroncs vagy – mondja a fülembe, ahogy közelebb mozdul hozzám. Ránézek a tükörben. Olyan tökéletesen néz ki, amikor felébred, álmossága lágyabb kinézetűvé teszi őt.
- Nem tehetek róla, ez a gyakornoki állás olyan sokat jelent nekem. Ezt nem ronthatom el – az agyam száguld. Rendben leszek a mai nap után, miután tudom, hogy mit várjak és megfelelően eltervezhetem a hetemet.
- Nem akarsz ilyen idegesen megjelenni ott, élve meg fognak enni – egy sornyi kis csókot helyez lefelé a nyakamon.
- Rendben leszek – remélem. Libabőrös leszek meleg leheletétől a nyakamon.
- Hadd segítsek ellazulni először – hangja halk és csábító, álmossággal csábító.
- Én… – végighúzza ujjait a kulcscsontomon, aztán le a mellkasomhoz. Tekintete találkozik az enyémmel a tükörben, én pedig legyőzötten felsóhajtok. – Öt perc? – kérdezem és könyörgök egyszerre.
- Ez minden, amire szükségem van – megmozdulok, hogy megforduljak, de megállít. – Nem, azt akarom, hogy nézd – dorombolja a fülembe. Érzem az ismerős fájdalmat a lábaim között szavaitól. Nyelek egyet, ő meg teljes testét az enyémnek nyomja. Kezei levándorolnak a nadrágom gombjaihoz. – Legalább nem az a szörnyű khaki nadrág van rajtad – mondja, amíg kigombolja és lehúzza a nadrágomat.
Szemeim a tükörben lévő kezeihez vannak ragasztva, a pulzusom pedig folyamatosan érződik. Ujjai kissé hidegek, ahogy a bokszerembe csúsznak, a kapcsolattól kicsit megugrom, mire Harry a nyakamba kuncog. Másik keze a mellkasomat öleli át, egy helyben tartva engem.
Olyan szabadnak és olyan beindultnak érzem magam egyszerre. Figyelni őt, ahogy engem pumpál, olyan helyekre viszi el az agyamat, amelyekről sosem tudtam, hogy léteznek. Kezei lassan mozognak körülöttem, aztán lágyan megcsókolja a nyakamat.
- Nézd, milyen gyönyörű vagy – suttogja a bőrömnek. Magamra nézek a tükörben, és alig ismerek magamra. Arcom sötétvörösen van elpirulva, szemeim pedig tágra nyíltak és vadak. A bokámnál lévő nadrágommal és a Harry engem markoló kezével máshogy nézek ki… akár még szexin is.
Szemeim lecsukódnak, ahogy érzem összeszorulni a gyomromat, Harry folytatja az ő gyönyörű, lassú támadását, majd alsó ajkamat fogaim közé veszem, hogy elfojtsak egy nyögést.
- Nyisd ki a szemed – utasítja. Tekintetem találkozik az övével, ami átlök a határon, Harry mögöttem állva, tartva engem, figyelve engem, ahogy elélvezek az érintésétől, ez minden, ami kell. Fejem hátradől a vállára, a lábaim pedig elkezdenek remegni. – Ez az, bébi. Élvezz el nekem – búgja, aztán szorosabbra veszi fogását körülöttem, hogy megtartson, ahogy látásom elhomályosul, és a nevét nyögöm.
Amikor újra kinyitom a szemeimet, Harry megcsókolja a halántékomat, mielőtt lehajol és felhúzza a nadrágomat. Megfordulok, hogy a szembenézzek vele, majd leellenőrzöm az órát. Csak hét harmincöt van. Tényleg csak öt percre volt szüksége, gondolom magamban, és felnevetek.
- Látod, sokkal nyugodtabb vagy, és készen állsz, hogy elfoglald Amerikát, igaz? – ragyogja, nyilvánvalóan büszke magára. Nem hibáztatom őt.
- Igen, valóban. De te szörnyű amerikai vagy – ugratom, majd megfogom a táskámat.
- Nem állítom, hogy ez másképp lenne – nevet fel. – Utolsó esély, hogy elvigyelek, illetve mivel az én autóm nincs itt, elvihetlek téged a te kocsidban?
- Nem, de azért köszönöm.
- Sok szerencsét, nagyszerű leszel – biztosít, aztán újra megcsókol.
Megköszönöm neki, összeszedem a dolgaimat, majd a szobámban hagyom őt. Ez a reggel jól alakult, az ébresztőm tíz perces késése ellenére is. Az út gyorsan eltelik, és egyáltalán nincs dugó vagy baleset. Amikor bekanyarodok a parkolóba, az első sorba parkolok, aztán megnézem az időt. Csak nyolc harminc van. Eldöntöm, hogy felhívom Harryt, hogy elüssem az időt.
- Jól vagy? – szólal meg a vonal másik végén.
- Igen, már itt vagyok – mondom neki. El tudom képzelni önelégült arckifejezését.
- Megmondtam, maradhattál volna még tíz percre és leszophattál volna – feleli, mire felnevetek.
- Mindig ilyen perverz vagy, még ilyen korán reggel is – kuncogok fel.
- Aha, semmi sem vagyok, csak állandó.
- Ezzel nem vitatkozom – oda-vissza ugratjuk egymást erényének hiányáról, mielőtt letesszük a telefont, mivel itt az idő, hogy bemenjek.
A legfelső emelet felé indulok, ahol Christian Vance irodája található, aztán tájékoztatom az asztalnál lévő nőt a nevemmel. Felveszi a telefont, néhány perccel később leteszi, és egy hatalmas mosollyal ajándékoz meg.
- Mr. Vance szeretne kijönni, egy másodperc és itt lesz – mosolyodik el.
- Mr. Tomlinson! – üdvözöl engem. Öltöny van rajta, egy kicsit félek, de hálás vagyok, hogy alkalomhoz illően öltöztem fel. Egy vastag mappát tart a karja alatt.
- Helló, Mr. Vance – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezem, hogy megrázzam az övét.
- Rajta, hívj Christiannak. Megmutatom az irodádat.
- Iroda? – kotyogom ki.
- Igen, lesz saját irodád, nem nagy, de szükséged lesz a saját helyedre – mosolyodik el. Wow. Azt sem vártam, hogy kapok egy asztalt, nemhogy egy irodát. Nagyon gyorsan sétál, megfeszülök, hogy lépést tartsak vele. – Majd átnézzük a papírmunkát, amikor eljutunk az irodádhoz – balra kanyarodik, egy kis irodákkal teli folyosóra. – Itt is vagyunk – mondja.
Az ajtó mellett egy fekete címke van, félkövér fehér betűkkel ráírva a nevem. Biztosan álmodom. Az iroda olyan nagy, mint a kollégiumi szobám. Mr. Vance-nak és nekem nagyon különböző elképzelésünk van a „kicsi”-ről. Van egy közepes méretű cseresznyefa asztal, két iratszekrény, két szék, egy könyvespolc és egy számítógép a teremben. Ő az asztal előtt foglal helyet, így én mögé ülök. Még hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy ez valóban az én irodám.
- Szóval, Mr. Tomlinson, nézzük át, hogy a feladataid mit fognak tartalmazni – mondja. – Azt várjuk tőled, hogy nézz át legalább két kéziratot egy héten, hogyha jók, akkor elküldöd nekem őket. Ha nem érdemesek arra, hogy megnézzem, dobd el őket – a szám elnyílik. Ez a gyakornoki állás szó szerint egy valóra vált álom. Fizetnek, és főiskolai kreditet kapok, hogy olvassak. – Csak ötszázzal kezdesz egy héten, és ha jól dolgozol, kilencven nap után fizetésemelést kapsz majd – mondja nekem. Heti ötszáz! Ez sokkal több, mint vártam. Ez elég pénz, hogy megvegyem a saját lakásomat.
- Köszönöm szépen, ez sokkal több, mint vártam – felelem. Alig várom, hogy felhívjam Harryt és elmeséljem neki mindezt.
- Nincs mit, megbízható forrásból tudom, hogy nagyon keményen dolgozol. Talán elmondhatod Harrynek, milyen nagyszerű ez, így visszajöhet hozzám dolgozni – nevet fel.
- Mi?
- Harry, ő régen nekünk dolgozott, mielőtt a Bolthouse felkapta őt. Gyakornokként kezdett itt tavaly, de gyorsan felvettem őt, és otthonról dolgozott, azt mondta, nem szereti az irodai környezetet. Hát igen – mosolyodik el. – De ők több pénzt ajánlottak neki, így elhagyott minket, bár még mindig otthonról dolgozik – igazítja meg az óráját.
- Megpróbálok majd beszélni vele – nevetek fel idegesen. Fogalmam sem volt, hogy van munkája. Még soha nem említette ezt nekem.
- Essünk túl ezen a papírmunkán – tolja át a mappát.
Harmincpercnyi „itt írd alá” és „írd ide a monogramod” után végre kész vagyok a mappával.
- Szabadon dekorálhatod az irodádat, ahogy tetszik, amíg persze az megfelelő – nevet fel. – Itt hagylak, hogy megismerkedj a számítógépeddel, bizonyosodj meg róla, hogy a bejelentkezésed és a jelszavad beenged a rendszerbe, aztán szabadon mehetsz mára. Holnap itt találkozunk – mondja, aztán kisétál, becsukva az ajtót maga mögött. Nem tehetek róla, de felsikoltok és körbeforgok a székemben az asztalomnál az új irodámban.