Chapter 77

Sziasztok! :)

Már itt is a fejezet, és hát... az elejéről és a közepéről nem tudok mit mondani, a vége pedig... megint kiakasztó, rég volt már ilyen :D Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd, hogy mi lesz. Ó, és valahol a rész közepe környékén van szó a kiskorúak alkoholfogyasztásáról. Máshogy nem tudtam ezt megfogalmazni, annak ellenére, hogy ők már nem olyan kicsik, de Amerikában 21 éves kortól nagykorú az ember, ők pedig még nem múltak el, szóval kiskorúnak minősülnek, ezért írtam ezt. Jövőhétvégén jön a következő, addig lehet elméleteket gyártani, hogy mi fog történni :D

Kellemes olvasást! :) Xx

U.i.: Több mint 60.000 kattintás, imádlak titeket! ♥

Chapter 77

Az üresség, amit érzek, miután kiraktam Harryt, szánalmas módon furcsa. A rövid út után vissza a szobámhoz, máris úgy érzem, mintha órákkal ezelőtt tettem volna őt ki. Tristan nincs a szobában, amikor odaérek, de örülök neki, tényleg tanulnom kell és felkészülni az első napomra a Vance-nál holnap, még nem döntöttem el, hogy mit veszek fel, mit viszek, mit fogok mondani. A határidőnaplómat elővéve egy óra alatt eltervezem a hetem. Az új, fekete skinny jeans-emet, egy piros felsőt és a fekete Toms cipőmet fogom felvenni. Szórakozottan kíváncsi vagyok, hogy Harrynek tetszeni fog-e a ruha.
Hogy ne rajta járjon az eszem, az összes feladatomat teljesítem, amik esedékesek a hétre, és még néhányat. Mire végzek, a Nap eltűnt az égről, én pedig éhezem. Harry még mindig nem írt, úgyhogy feltételezem, nem tervezi, hogy átjön estére, így megfogom a pénztárcámat és elmegyek, hogy egyek valamit. Emlékszem, hogy láttam egy kínai éttermet a könyvtár közelében, amit múlt héten találtam. Mire megtalálom a helyet, az zárva van, megkeresem a hozzám legközelebb lévő éttermet, és találok is egyet, amit The Ice House-nak hívnak. Ez kicsi és úgy néz ki, mintha alumíniumból készült volna, de éhes vagyok, és attól a gondolattól, hogy még egy helyet találjak enni, még inkább korog a gyomrom. A kis hely valójában tele van, amint belépek, de meglepetésemre találok egy kis asztalt hátul, ahová ülhetek. Figyelmen kívül hagyom az emberek pillantásait, biztosan csodálkoznak, hogy miért vagyok itt egyedül, de én mindig egyedül eszem. Nem vagyok olyan ember, akinek szüksége van valakire, aki mindenhová vele megy. Egyedül megyek vásárolni, egyedül eszem, és még moziba is egyedül mentem párszor, amikor Natalie nem tudott eljönni. Nem bánom, hogy egyedül vagyok, mostanáig. Jobban hiányzik Harry, mint kellene, és zavar, hogy úgy tűnik, még annyira sem érdekli, hogy írjon.
Amíg az ételemre várok, a pincérnő egy rózsaszín italt hoz nekem, amiből egy sárga esernyő áll ki a tetején.
- Ó, ezt nem én rendeltem – mondom neki, de ettől függetlenül is leteszi elém.
- Ő rendelte – mosolyodik el, majd fejét a bár környéke felé dönti. Azonnal azt remélem, hogy Harry az, de nem. Zayn ajándékoz meg egy kis integetéssel és egy káprázatos mosollyal a kis terem másik feléből. Niall sétál mögötte, aztán helyet foglal a mellette lévő üres bárszéken, majd ő is felém dob egy mosolyt.
- Ó. Köszi – mondom neki. Úgy tűnik, hogy ennek a kampusznak a környékén minden helyen megengedik a kiskorúak alkoholfogyasztását, vagy talán ők csak ezekre a helyekre mennek. A pincérnő biztosít, hogy a kajám bármelyik percben kész lehet, aztán elsétál az asztalomtól.
Néhány pillanattal később Zayn és Niall húzza ki a székeket az asztalomtól, majd helyet foglalnak. Remélem, Zayn nem dühös rám azért, ami pénteken történt.
- Te vagy az utolsó ember, akit vártam, hogy itt látok, főleg egy vasárnap – nevet fel Niall.
- Igen, véletlen volt. A kínaiba akartam menni, de zárva volt – mondom nekik.
- Harryt láttad? – kérdezi Zayn egy mosollyal, mielőtt Niallre néz. Niall szemkontaktust létesít vele, mielőtt visszanéz rám.
- Nem, egy ideje nem. Ti? – kérdezem tőlük. Idegességem tisztán hallható a hangomban.
- Nem, néhány órája nem, de hamarosan itt kellene lennie – válaszol Niall.
- Itt? – vinnyogom. Az ételem megérkezik, de már nem vagyok éhes. Mi van, ha Molly is vele van? Nem leszek képes elviselni azt, nem a hétvége után, amit éppen együtt töltöttünk.
- Ja, sokat jövünk ide. Felhívhatom őt, és meglátjuk, mikor lesz itt? – javasolja Zayn, de megrázom a fejem.
- Nem, semmi gond. Valójában menni készülök – körülnézek a pincérnőmért, hogy elkérjem a számlámat.
- Nem tetszett az ital? – kérdezi Zayn.
- Nem, vagyis nem próbáltam ki igazából. Köszönöm, hogy megvetted nekem, de mennem kellene.
- Megint veszekedtek? – érdeklődik. Niall elkezd mondani valamit, de Zayn egy szúrós pillantással illeti őt az asztalon keresztül. Mi folyik itt? Kortyol egyet a söréből, aztán újra Niallre néz.
- Mit mondott? – kérdezem.
- Semmit, csak azt, hogy jobb viszonyban vagytok most – válaszol helyette Zayn. A kis bár még kisebbnek érződik most, és kétségbeesetten el akarok menni.
- Ó, ott vannak! – mondja Niall. Szemeim egyből megtalálják az ajtót, ahol meglátom Harryt, Tessát, Tristant, Steph-et és Mollyt. Tudtam. Tudom, hogy barátok, de nem akarom Harryt Molly közelében tudni, és nem is akarok ellenőrzőnek vagy őrültnek tűnni, de ki nem állhatom Mollyt Harry közelében.
Mikor Harry tekintete találkozik az enyémmel, meglepettnek néz ki és majdnem úgy, mint aki fél? Ne már megint. A pincérnő erre sétál, míg ők az asztalunkhoz indulnak.
- Megkaphatnám a számlámat és elvihetném ezt? – kérdezem tőle. Lenéz az érintetlen ételemre, aztán bólint.
- Miért mész el? – érdeklődik Tristan. Mind az öten leülnek a mellettünk lévő asztalhoz. Nem engedem meg magamnak, hogy átnézzek Harryre, hogy lássam, Molly mellett ül-e. Utálom, hogy olyan más a barátai közelében, miért nem tud ugyanaz a Harry lenni, aki nekem volt egész hétvégén?
- Én… nos, tanulnom kell – hazudom. Megkísérlem elterelni a gondolataimat Harryről, már megcsináltam az összes feladatomat majdnem három hétre előre.
- Maradnod kellene, túl sokat tanulsz! – mosolyodik el.
Minden remény, hogy Harry a karjaiba von és elmondja, hogy hiányoztam neki, eltűnt. Fizetek a pincérnőnél, majd felállok, hogy elmenjek.
- Jó éjszakát, srácok – mondom nekik. Harryre nézek, aztán vissza a földre.
- Várj – szólal meg. Megfordulok, hogy ránézzek. Kérlek, ne hagyd, hogy durva megjegyzést tegyen, vagy újra megcsókolja Mollyt. – Nem adsz nekem egy csókot? – mosolyodik el. Ó. Körbenézek a barátain, és mindannyian egy kicsit meglepettnek néznek ki, de főleg összezavarodottnak.
- M… mi? – dadogom. Ez nagyon váratlan. Kiegyenesítem a vállaimat, majd ismét Harryre nézek.
- Egy csók, nem fogsz megcsókolni, mielőtt elmész? – áll fel és sétál felém. Ezt akartam, de most kellemetlenül érzem magam, hogy mindenki szeme rajtunk van.
- Uhmm… – nem tudok mit mondani.
- Miért tenné? – nevet fel Molly. Istenem, ki nem állhatom őt.
- Együtt vannak, nyilvánvalóan – mondja neki Tristan.
- Mi? – feleli Molly.
- Tartsd a szádat, Molly – szól közbe Zayn, én pedig meg akarom köszönni neki, de van valami a hangja mögött, ami elgondolkodtat a szóválasztásán. Ez túl kellemetlen.
- Sziasztok, srácok – mondom ismét, majd az ajtó felé sétálok. Harry követ engem, és megfogja a csuklómat, hogy megállítson.
- Miért mész el? És miért vagy egyáltalán itt, először is? – kérdezi.
- Nos, idejöttem enni, és elmegyek, mert figyelmen kívül hagytál, és én…
- Nem hagytalak figyelmen kívül, csak nem tudtam mit mondani vagy csinálni. Nem számítottam rá, hogy itt látlak, meglepett – válaszol.
- Ja, biztos vagyok benne, hogy meglepett. Egész nap nem írtál, most meg Mollyval vagy itt? – hangom siránkozóbban jön ki, mint akartam.
- És Tessával, Tristannal és Steph-fel. Nem csak Mollyval – mutat rá.
- Tudom… de nektek van egy történetetek, ami zavar – vallom be. Biztosan megdöntöttem a leggyorsabb féltékenység rekordját.
- Ez már csak az, babe, történet. Az nem ilyen volt… nem olyan, mint mi – mondja.
- Tudom, csak nem tehetek róla – sóhajtok fel.
- Tudom, mit gondolsz, én mit éreztem, amikor bementem oda és megláttam, hogy Zaynnel ülsz?
- Az nem ugyanaz. Te és Molly lefeküdtetek – csak kimondani is fáj.
- Lou.
- Tudom, őrültség, de nem tehetek róla – elnézek.
- Nem őrültség, megértem, csak nem tudok mit tenni ellene. Molly a csapatunkban van és valószínűleg mindig itt is lesz – nem tudom, mit vártam tőle, hogy mit mond, de a „túl rossz” nem az volt, amit hallani akartam.
- Oké – boldognak kellene lennem, hogy lényegében mindenkinek elmondta, hogy most már járunk, de az egész dolog olyan furcsa.
- Én megyek – mondom neki.
- Akkor megyek veled.
- Biztos vagy benne, hogy itt akarod hagyni a barátaidat? – csattanok fel. A szemét forgatja, aztán követ az autómhoz. Megpróbálom elrejteni a mosolyomat, miközben beszállunk a kocsiba. Legalább tudom, hogy inkább lenne velem, mint Mollyval.
- Szóval mióta voltál ott, mielőtt megérkeztem? – kérdezi Harry, ahogy kihajtok a parkolóból.
- Körülbelül húsz perce.
- Ó, nem Zaynnel találkoztál ott, ugye?
- Nem, fogalmam sem volt, hogy ott van, vagy, hogy te megjelensz.
- Ó, és miről beszélgettetek? – néz át rám.
- Semmiről, csak néhány perce volt az asztalnál, mielőtt odaértél.
- Ó – mondja, miközben bekanyarodok a kampuszhoz.
- Miért?
- Csak kíváncsi vagyok – ujjai a térdén dobolnak. – Hiányoztál ma.
- Te is hiányoztál. Egy csomó házit megcsináltam és mindent előkészítettem az első napomra a Vance-nál.
- Akarod, hogy elvigyelek holnap?
- Nem, ezért vettem meg a saját autómat, emlékszel? – nevetek fel.
- Akkor is, elvihetnélek – ajánlja, ahogy a szobám felé sétálunk.
- Nem, semmi gond. Majd én vezetek. De azért köszönöm.
Amint azon vagyok, hogy megkérdezzem tőle, mit csinált egész nap, miért nem írt, ha annyira hiányoztam neki, szavaim a torkomon akadnak és pánikba esek. Az anyám áll az ajtóm előtt karba tett kézzel és egy mélyen összeráncolt homlokkal.