Chapter 76

Helló! :)

Már hoztam is a részt egy borzasztóan hosszú és fárasztó hét után. Jelentkeztem volna tegnap, de a másik blogomon dolgoztam. A fejezet cuki és egy picit furcsa, de ettől függetlenül minden oké benne. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd :) A következő jövőhétvégén érkezik. És szerintem mást nem is akartam most kivételesen, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 76

Harry becsapja a hálószobaajtaját, ahogy elérem a lépcső tetejét. Lenyomom a kilincset, félig arra számítva, hogy zárva van, de kinyílik.
- Harry, jól vagy? – kérdezem, bizonytalan vagyok, hogy mit mondhatnék még. Azzal válaszol nekem, hogy megragadja a lámpát az éjjeliszekrényről, majd a falnak vágja. Az üveg darabokra törik a becsapódástól. Hátraugrom és egy kis sikoly jön ki a számon akaratom ellenére.
Átlép az asztalhoz, megfogja a kis billentyűzetet, aztán kirántja az asztali számítógépből, maga mögé dobva.
- Harry, kérlek, hagyd abba! – kiáltom. Nem néz rám.
- Miért? Miért, Louis? Nem mintha nem engedhetné meg magának, hogy vegyen egy új, kibaszott számítógépet! – ordítja, és a földhöz vágja a monitort.
- Igazad van – felelem, majd a billentyűzetre lépek, tovább törve azt.
- Mi? Mit csinálsz? – kérdezi, miközben felveszem, és újra visszadobom a földre. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit csinálok, de a billentyűzet már törött, és pillanatnyilag ez tűnik a legjobb ötletnek.
- Segítek neked – mondom neki, zavartság villan fel mérges szemeiben, mielőtt humor veszi át a helyét. Felveszem a monitort, majd a padlónak vágom. Elindul felém egy kis mosollyal az ajkain, ahogy újra felveszem, kezei megállítják az enyémeket, kiveszi a monitort a kezemből, aztán az asztalra teszi.
- Nem haragszol rám, amiért úgy az apámra kiabáltam? – kérdezi, és kezei közé veszi az arcomat, nagyujjai lágyan simogatnak, miközben zöld szemei az enyémbe kapcsolódnak.
- Nem, minden jogod megvan, hogy kifejezd magad. Soha nem lennék mérges rád ezért – éppen az apjával veszekedett, de azon aggódik, hogy én dühös vagyok rá? – Kivéve persze, ha ok nélkül vagy szemét, ami ebben az esetben nem voltál.
- Wow – feleli.
A kis rés az ajkaink között túl csábító. Előrehajolok és az enyémeket az övéihez nyomom, azonnal kinyitja a száját, elmélyítve a csókot. Ujjaim a hajába fonódnak, ő meg felnyög, ahogy több erőt teszek bele. Haragja szökőárként gördül le róla, egy kicsit hátra tolom őt, ő pedig megfordít, így a hátam alja eltalálja az asztalt. Kezei a csípőmhöz tapadnak, majd felemel az asztalra. Az ő figyelemelterelése vagyok. Attól a gondolattól, hogy az vagyok, amire Harrynek szüksége van, remeg a gyomrom, és a fejem hátra dől, miközben azt folytatja, hogy nyelvét az enyémnek nyomja, a lábaim között állva, ahogy én az asztalon ülök.
- Közelebb – nyögi a számba, kezei megfogják a térdeim hátulját, és a széléhez húz. Kezeim a farmerját rángatják, mire elhúzza száját az enyémtől. – Mi… ? – emeli fel rám egyik szemöldökét.
Biztosan azt gondolja, hogy őrült vagyok, idejövök segíteni neki összetörni dolgokat, most meg megpróbálom levetkőztetni őt. Talán őrült vagyok? Nem érdekel ebben a pillanatban. Minden, ami érdekel az az, ahogy Harry kulcscsontjának az íve árnyékolt a kiugró ablakon átjövő holdfénytől, ahogy az egyik keze az arcomat tartja, mintha törékeny lennék, annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt mindent megpróbált összetörni a szobában.
Szavak nélkül válaszolok neki azzal, hogy lábaimmal körülölelem őt, közelebb húzva őt.
- Tényleg azt hittem, hogy beviharzol ide és rám kiabálsz – mosolyodik el, majd homlokát az enyémnek nyomja.
- Tévedtél – emlékeztetem őt egy önelégült mosollyal.
- Nagyon. Nem akarok visszamenni lentre ma este – mondja, szemeivel az enyémeket keresve.
- Rendben van. Nem kell.
Ellazul, aztán fejét a nyakam hajlatához mozdítja. Meg vagyok lepve, milyen könnyű ez köztünk. Arra számítottam, hogy rám üvölt, talán még arra is, hogy megpróbál elküldeni, amikor idejöttem, erre most itt támaszkodik rám. Meg tudom mondani, hogy tényleg próbálja irányítani ezt a kapcsolatot a legjobb tudása szerint, annak ellenére, hogy ő egy óriási hangulatingadozás.
- Szeretlek – mondom neki, és érzem az ajakpiercingjét mozogni a nyakamnál, ahogy elmosolyodik.
- Szeretlek – válaszolja.
- Akarsz beszélni róla? – kérdezem, mire megrázza a fejét, még mindig a nyakamba temetve. – Oké, akarsz filmet nézni? Valami vicceset talán? – javaslom. Egy hosszú szünet után visszanéz az ágy felé.
- Elhoztad a laptopod? – amikor bólintok, folytatja: – Nézzük meg a Fogadom-at megint – ajánlja, mire felnevetek.
- Úgy érted, a filmet, amit te állítólag megvetsz?
- Igen… nos, a megvetés kicsit durva. Csak szerintem ez egy csöpögős, középszerű szerelmi történet – védekezik.
- Akkor miért akarod megnézni?
- Mert figyelni akarlak téged, ahogy nézed – válaszol elgondolkozva. Emlékszem, ahogy figyelt engem az egész idő alatt, amikor a szobámban néztük. Mintha ezer éve lett volna az az éjszaka, fogalmam sem volt, mi fog jönni. Soha nem képzeltem volna, hogy ehhez elérkezünk. A mosolyom minden válasz, amire szüksége van, ahogy megfogja a derekam. – Ölelj körül a lábaiddal – utasít, aztán az ágyhoz visz. Perceken belül mellém bújik, az arcomat tanulmányozva, miközben én nézem a filmet. A felénél érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek.
- Kezdek álmos lenni – ásítom.
- Mindketten meghalnak, nem hagysz ki sokat – feleli, mire meglököm őt a könyökömmel.
- Neked problémáid vannak – ugratom.
- Imádnivaló vagy, amikor álmos vagy – mondja nekem. Lecsukja a laptopomat, aztán magával húz az ágy tetejéhez.
- Te meg szokatlanul kedves vagy, amikor álmos vagyok – nevetek fel.
- Nem, azért vagyok kedves, mert szeretlek – feleli, én pedig elalélok. – Aludj, gyönyörű – suttogja, aztán egy kis puszit ad a homlokomra. Túl fáradt vagyok, hogy többért próbálkozzak.

A következő reggel a fény világos, túl világos. Amikor átfordulok, hogy eltemessem a fejemet Harry vállába, álmában felsóhajt és közelebb húz. Mikor újra felébredek, Harry már ébren van, a plafont bámulja. Szemei félig le vannak csukva, arckifejezése pedig kiolvashatatlan.
- Jól vagy? – kérdezem, az orrommal és a számmal lágyan tovább nyomódva hozzá.
- Ja, jól vagyok – feleli. Meg tudom mondani, hogy hazudik.
- Harry, ha valami baj van… – kezdem el.
- Nincs, jól vagyok.
Úgy döntök, hogy hagyom. Jól kijöttünk egész hétvégén, ez egy rekord nekünk. Nem akarom tönkretenni. Felemelem a fejem, aztán egy csókot helyezek az állára, mire karjai szorosabban ölelnek.
- Van egy kis dolgom ma, szóval, ha készen vagy, ki tudnál tenni a házamnál? – kérdezi. A gyomrom megugrik, hallom a távolságot a hangjában.
- Persze – motyogom, majd kimászom öleléséből. Megpróbálja megfogni a csuklómat, de túl gyorsan mozdulok el. A táskámat megfogva a fürdőszobába indulok, hogy átöltözzek és megmossam a fogam. A saját kis buborékunkban voltunk egész hétvégén, és attól félek, hogy ezeknek a falaknak a védelme nélkül, Harry nem lesz ugyanaz.
Megkönnyebbülök, amikor nem futok bele Liambe vagy Danielle-be a folyosón, és még inkább, hogy Harry teljesen fel van öltözve, amikor visszatérek. Túl akarok jutni ezen. Feltakarította az üveget a padlóról, és a lámpa a kukában van, a billentyűzettel és a monitorral együtt.
Elköszönök Kentől és Karentől, Harry pedig a nélkül sétál ki, hogy bármelyikükhöz is szólna egy szót. Biztosítom őket, hogy Harry még mindig ott lesz az esküvőn, a tegnap esti veszekedés ellenére is. Beszélek nekik a számítógépről és a lámpáról, de úgy tűnik, nem bánják nagyon.
- Haragszol, vagy valami? – kérdezi Harry tízpercnyi csend után.
- Nem – nem az, hogy mérges vagyok, én csak… ideges vagyok, gondolom. Érzem a váltást köztünk, és nem vártam, hogy bármi is megváltozik attól, ahogy egész hétvégén voltunk.
- Pedig úgy tűnik.
- Nos, nem haragszom.
- El kell mondanod nekem, ha igen.
- Csak távolságtartó vagy, most meg kiteteted magad velem a házadnál, és azt hittem, minden rendben van köztünk – vallom be.
- Azért vagy feldúlt, mert ma van egy kis dolgom? – amikor kimondja, rájövök, milyen nevetségesen és megszállottan hangzom. Ez az, amiért zaklatott vagyok? Mert nem lóg velem egész nap?
- Talán – nevetek fel a saját hülyeségemen. – Csak nem akarom, hogy távolságtartó legyél velem.
- Nem vagyok… nem szándékosan legalábbis. Sajnálom, hogy így érzel miattam – nyúl át, majd kezét a combomra teszi. – Semmi sem fog megváltozni, Louis – szavai megnyugtatnak, de még mindig van egy kis bizonytalanság a mosolyom mögött. – Akarsz velem jönni? – kérdezi meg végre.
- Nem, jól vagyok. Amúgy is van egy kis tanulnivalóm – mondom neki.
- Oké. Emlékezned kell, hogy ez új nekem, nem vagyok hozzászokva, hogy figyelembe vegyek más embereket, amikor eltervezek valamit – motyogja.
- Tudom.
- Átmehetek a szobádba, amikor kész vagyok, vagy elmehetünk vacsorázni vagy valami – javasolja.
- Semmi gond, tényleg. Csak szólj, amikor készen vagy, és majd dönthetünk akkor.
Amikor megállunk a házánál, áthajol és egy gyors csókot ad, mielőtt kiszáll az autóból.
- Majd írok – mondja, aztán felmegy a lépcsőn.