Chapter 78

Helló! :)

Végre hétvége, és (még a Night Changes klipje előtt) itt is a fejezet! Gondolom, alig várjátok már, hogy kiderüljön, mi is lesz most, hogy Louis anyja megjelent (khmorbitálisveszekedéskhm), úgyhogy nem fogom sokáig húzni az időt :D És végre nem olyan vészes a vége, ezt is megértük. A következő ugyanúgy jövőhéten jön, a másik blogomon pedig ritkábban jelentkezem majd, ahogy ott is említettem (részletek ott). Ó, és elértük a 70 feliratkozottat! ♥ \o/

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 78

 

Harry szemei követik az enyémeket és kitágulnak, ahogy meglátja anyámat. A kezemért nyúl, de elhúzódom.
- Mi a fenét képzelsz?! – kiabálja anya, miközben közeledünk hozzá. Össze akarok zsugorodni és eltűnni.
- Én… mi? – nem tudom, mit tud már, úgyhogy csendben maradok. Szőke haja fényesebbnek néz ki több szögben a tökéletesen festett arcán.
- Mit gondolsz, Louis?! Natalie már legalább két hete elkerül, végre belefutottam Mrs. Porterbe a boltnál, és tudod, mit mondott? Hogy szakítottatok! Miért nem mondtad el nekem? A legmegalázóbb módon kellett megtudnom! – ordítja.
- Ez nem olyan nagy dolog, anya, szakítottunk – mondom, mire eláll a lélegzete.
- Nem olyan nagy dolog? Te és Natalie már évek óta együtt vagytok, ő jót tesz neked, Louis. Neki van jövője és egy nagyszerű családból való! Szerencsére az imént beszéltem vele, és beleegyezett, hogy visszafogad a te kicsapongó viselkedésed ellenére is.
Düh bugyog bennem.
- Hogy mi? Ha nem akarok vele járni, akkor nem kell vele járnom. Mit számít az, hogy milyen családból jön? Ha nem voltam boldog vele, akkor az az, aminek számítania kellene. Hogy mersz beszélni vele erről, felnőtt vagyok! – elnyomulok mellette, hogy kinyissam az ajtót. Harry követ engem, anyám pedig beviharzik utánunk.
- Fogalmad sincs, milyen nevetségesen hangzol! Aztán megjelensz itt ezzel… ezzel a… ezzel a… punkkal! Nézz rá, Louis! Ez a te lázadási módod ellenem? Csináltam valamit, amitől megutáltál?
- Ez nem rólad szól! Miért kell neked mindent úgy alakítanod, mintha rólad szólna?! – a könnyeim harcolnak, hogy kitörjenek, de nem engedem, hogy legyőzzenek.
Utálom, hogy amikor mérges vagyok, sírok, ettől gyengének tűnök, de nem tehetek róla. Harry a komódomnál áll összeszorított állkapoccsal, kezei mélyen a zsebeiben vannak. Ha csak tudná anyám, hogy Harry apja a kancellár a WSU-n, és még több pénze van, mint Natalie családjának. Nem vagyok hajlandó elmondani neki ezt, a pénznek semmi köze ehhez.
- Ez nem rólam szól, hanem a jövődről! A jövőre kell gondolnod, nem arra, hogy hogyan érzed magad most. Tudom, hogy ő szórakoztatónak és veszélyesnek tűnik, de nincs jövőd itt! Nem vele… ezzel a bolonddal! – mutat Harryre. Mielőtt rájövök, hogy mit csinálok, már anyám arcában vagyok.
- Ne beszélj róla így! – üvöltöm. Harry előrelép, megfogva engem a könyökömnél, hogy elhúzzon anyámtól. Szemei tágra nyíltak és pirosak a széleinél.
- Ki vagy te? Az én fiam soha nem beszélne így velem! Soha nem veszélyeztetné a jövőjét vagy lenne ilyen tiszteletlen! – kezd bűntudatom lenni, és pontosan ez az, amit ő akar.
- Nem veszélyeztetem a jövőmet! A jövőm nem is kérdés itt, 4.0 az átlagom és egy nagyszerű gyakornoki állás kezdődik holnap! Túl önző vagy, hogy idejössz, és megpróbálsz rosszat éreztetni velem, amiért boldog vagyok. Ő tesz boldoggá, anya, és ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor menned kellene – olyan meglepett vagyok, mint ő attól, amit az előbb mondtam.
- Tessék? – sértődik meg. Harry közénk lép. – Ezt meg fogod bánni, Louis! Undorodok attól, hogy egyáltalán rád nézzek!
Úgy tűnik, mintha forogna a szoba, nem voltam felkészülve arra, hogy háborúzzak az anyámmal, legalábbis nem ma. Tudtam, hogy idő kérdése lesz, amíg rájön, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ma jön el.
- Az első alkalomtól tudtam, hogy valami folyik itt, amikor megláttam őt a szobádban, csak azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan szétteszed a lábad neki! – ouch.
- Túl messzire megy – figyelmezteti őt Harry sötét szemekkel. Szerintem talán Harry lenne az egyetlen ember, aki valóban ki merné hívni anyámat.
- Te maradj ki ebből! – csattan fel, ismét karba téve a kezeit. – Ha továbbra is találkozol vele, többé nem beszélek veled, és biztosan nem tudod kifizetni magadnak a főiskolát, egyedül ez a kollégium ezrekbe kerül nekem – visítja.
- Fenyegeted az oktatásomat, mert nem helyesled, hogy kibe vagyok szerelmes? – meg vagyok döbbenve.
- Szerelmes? – gúnyolódik. – Ó, Louis, én naiv Louis-m, neked fogalmad sincs, mi a szerelem – nevet fel. – És azt hiszed, hogy ő szeret téged? – nevetése több mint vihogás, amitől rosszul vagyok.
- Szeretem őt – szól közbe Harry.
- Persze, hogy szereted! – feje hátra esik.
- Anya.
- Louis Tomlinson, figyelmeztetlek. Ha nem hagyod abba a találkozgatást vele, következmények lesznek. Most elmegyek, de elvárok egy hívást, miután kitisztítod a fejed – mondja. Figyelem őt, miközben elsétál, cipősarkai végig kopognak a folyosón.
- Sajnálom – fordulok Harryhez.
- Semmiért nem kell bocsánatot kérned – veszi arcomat a kezei közé. – Büszke vagyok rá, ahogy kiálltál magadért – csókolja meg az orromat.
- Nem tudok hinni neki, nem tudom elhinni, hogy így viselkedne, és hogy megfenyeget, hogy nem segít kifizetni a főiskolát. Nem is az egészet fizeti, részleges ösztöndíjam van és van egy kis diákhitelem is. Csak a húsz százalékét fizeti, a legnagyobb dolog a kollégium. Mi van, ha tényleg nem fizeti tovább? Munkát kell majd keresnem a gyakornoki állás mellett – zokogom. Kezei a fejem hátsó részéhez mozdulnak, és gyengéden lenyomja a fejemet, hogy a mellkasán sírjak.
- Shh… shh… semmi gond, ki fogjuk találni. Összeköltözhetsz velem – mondja. Felnevetek, majd megtörlöm a szemeimet. – Komolyan beszélek, megtehetnéd. Vagy vehetünk egy lakást a kampuszon kívül. Elég pénzem van.
Felnézek rá, arckifejezése pedig olyan komoly.
- Nem mondhatod komolyan.
- De igen.
- Nem költözhetünk össze – nevetek fel, aztán szipogok.
- Miért nem?
- Mert csak néhány hónapja ismerjük egymást, és ennek az időnek a nagy részét veszekedéssel töltöttük – emlékeztetem őt.
- És, elég jól kijöttünk ezen a hétvégén – mosolyodik el, mire mindketten nevetésben törünk ki.
- Őrült vagy, nem költözök össze veled – mondom neki, majd újra megölel.
- Csak gondolkozz el rajta, amúgy is ki akarok költözni a diákszövetségi házból, nem igazán illek oda, ha nem vetted volna észre – nevet fel. Ez igaz, csak az ő kis baráti társasága az, akik nem viselnek galléros pólókat és khaki nadrágokat minden nap. – Csak azért csatlakoztam, hogy felbosszantsam az apámat, de ez nem működött olyan jól, mint reméltem.
- Egyszerűen vehetnél egy lakást magadnak – javaslom. Kizárt, hogy ilyen hamar összeköltözöm vele.
- Ja, de az nem lenne olyan szórakoztató – vigyorodik el és felemeli rám a szemöldökét.
- Még mindig szórakozhatunk – ugratom. Bűnös mosolya megnő, aztán mindkét kezét a fenekemre teszi és megszorítja. – Harry! – szidom le játékosan.
Az ajtó kinyílik, mire a légzésem leáll. Megkönnyebbülök, amikor Tristan és Steph sétál be a szobába. Egy másodpercre azt hittem, anyám jött vissza, hogy újra kiabáljon velem.
- Miről maradtam le? Egész biztos vagyok benne, hogy az előbb az anyukád hajtott el mellettem, és bemutatott nekem? – mondja Tristan, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek.