Chapter 59

Helló! :)

Ahogy ígértem, itt is van a következő, és hát nem is nagyon tudok mit mondani róla... azt inkább majd megteszitek ti. Ó, és ma eszembe jutott egy elég random kérdés, de nagyon érdekel, úgyhogy felteszem. Hány évesek vagytok? Csak azért kérdezem, mert érdekel, hogy milyen korosztály olvassa ezt a sztorit :D Szóval ha gondoljátok, írjátok meg kommentben. A következő fejezet pedig már készen van (tapsot nekem :D), de csak hétvége felé hozom, mert más dolgaim is vannak itthon.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 59

Elmagyarázom Liamnek, hogy Natalie és én szakítottunk, és hogy nem vagyok biztos benne, minek hívjam a kapcsolatomat Harryvel. Azt hiszem, járunk, de nem beszéltük meg pontosan ezt az egészet. Csendben marad magyarázásom nagy része alatt.
- Tudom, hogy már figyelmeztettelek, szóval nem fogom még egyszer megtenni. De kérlek, csak legyél óvatos vele. Be kell vallanom, úgy tűnik, hogy beléd habarodott, már amennyire ez lehetséges úgy, hogy önmaga is legyen – mondja nekem Liam, miközben elfoglaljuk a helyünket.
- Köszönöm – sokat jelent nekem, hogy annak ellenére, hogy nem kedveli Harryt, minden tőle telhetőt megtesz, hogy megértő és támogató legyen.
Ahogy besétálok a harmadik órámra, a szociológia tanárom int nekem az emelvényéről.
- Éppen kaptam egy hívást, hogy szóljak, a kancellár irodájába kell menned – mondja nekem. Mi? Miért? Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Harry apja a kancellár. Megnyugszom egy kicsit, de aztán idegességem újra előjön. Mire lehet esetleg szüksége? Tudom, hogy a főiskola nem ugyanúgy működik, mint a gimnázium, de úgy érzem, mintha az igazgatói irodába hívtak volna, csak az igazgató történetesen az én… barátom? apja.
- Ó, rendben – válaszolom végül.
- Csak a szokásos dolgokon megyünk végig, biztos vagyok benne, hogy te már elvégezted a feladatot – mosolyodik el, mire bólintok. Szeretem, amikor a tanárok elismerik a kemény munkámat.
A vállamra veszem a táskámat, majd átmegyek a kampuszon, hogy az adminisztrációs épülethez jussak. Ez egy hosszú séta, és több mint fél órámba telik, hogy ideérjek. Tényleg szükségem van egy autóra, még ezen a héten. A kampusztól messzebbre kell majd mennem, hogy elkerüljem a lerobbanást, de nem telhet el még egy hét autó nélkül.
Megadom a nevem a recepciónál ülő titkárnőnek, ő pedig gyorsan felkapja a telefont. Semmit nem hallok, kivéve, hogy „Dr. Styles”. Hát persze, hogy Kennek van doktorija.
- Fogadja önt – mosolyogja, és a hallon túl lévő faajtóra mutat. Mielőtt kopoghatnék, az ajtó nyikorogva kinyílik, Ken pedig egy mosollyal köszönt.
- Louis, köszönöm, hogy eljöttél – mondja, majd int, hogy üljek le. Ő helyet foglal a hatalmas forgószékben, egy túlméretezett cseresznyefa íróasztal mögött. Sokkal bizalmasabbnak érzem magam vele az irodájában, mint az otthonában valaha is. – Sajnálom, hogy kihívattalak óráról, nem tudtam, hogy máshogy érhetlek el, és tudod, Harry… nehéz eset tud lenni – feleli, mire felnevetek.
- Semmi gond, tényleg. Valami baj van? – kérdezem idegesen.
- Nem, egyáltalán nem. Van néhány dolog, amit meg kell beszélnem veled. A gyakornoki állással kezdem, beszéltem egy barátommal a Vance-nál, és szívesen találkozna veled, minél előbb, annál jobb. Ha szabad vagy holnap, az lenne a legjobb – mondja.
- Igazán?! – sikoltok fel, izgalmamban felállok. Rájövök, furcsa, hogy most állok, úgyhogy sietve visszaülök. – Ez annyira nagyszerű, köszönöm szépen! Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok érte! – mondom neki. Ez olyan nagyszerű hír, nem tudom elhinni, hogy ezt tenné értem.
- Tényleg az én örömömre szolgál, Louis. Felhívjam, hogy elmész holnap? – kérdezi. Nem igazán akarok hiányozni egy óráról sem, de ez megéri, és amúgy is előrébb tartok.
- Igen, az remek lesz. Köszönöm még egyszer. Wow – felelem, mire felnevet.
- A másik dolgot illetően pedig, ha nemet mondasz, az is tökéletesen rendben van. Ez inkább egy személyes kérés, vagy szívesség, azt hiszem. A gyakornoki állásodat a Vance-nál semmilyen módon nem befolyásolja, ha visszautasítod – mondja, én pedig ideges leszek. Bólintok, aztán folytatja. – Nem vagyok biztos benne, hogy Harry mondta-e már neked, hogy Karen és én összeházasodunk a jövőhétvégén.
- Azt tudtam, hogy közeledik az esküvő – felelem. Nem tudtam, hogy ilyen közel van. Gondolataim elkalandoznak oda, amikor Harry összezúzta az otthonukat és megivott majdnem egy egész üveg skót whiskyt.
- Arra gondoltam, van-e bármilyen mód arra… hogy meg tudd győzni Harryt, hogy jöjjön el – szemei elhagyják az enyémeket, és a falra bámul. – Tudom, hogy ez túllépi a határaimat, de utálnám, ha nem lenne ott, és őszintén, úgy hiszem, te vagy az egyetlen, aki meggyőzheti őt, hogy jelenjen meg. Már én is megkérdeztem őt néhányszor, de azonnal nemet mondott – suttogja.
Fogalmam sincs, mit mondjak neki, szeretném, ha Harry elmenne az apja esküvőjére, de kétlem, hogy hallgatni fog rám. Miért gondolja mindenki úgy, hogy el fog menni? Emlékszem, amikor Ken azt mondta nekem, hogy úgy hiszi, Harry szerelmes belém. Majdnem ismét felnevetek a gondolaton.
- Mindenképpen beszélni fogok vele. Szeretném, ha eljönne – felelem neki őszintén.
- Tényleg? Köszönöm szépen, Louis. Remélem, nem érzed úgy, hogy nyomást gyakoroltam rád, hogy igent mondj. Alig várom, hogy remélhetőleg mindkettőtöket lássalak majd ott – mosolyodik el. Egy esküvő Harryvel? Az ötlet édesen hangzik, de Harryt nehéz lesz meggyőzni. – Karen nagyon kedvel téged, igazán élvezte, hogy átjöttetek hétvégén. Bármikor szívesen látunk.
- Nekem is nagyon jó volt ott lenni, talán majd felkeresem őt a sütőleckékkel kapcsolatban, amiket felajánlott – nevetek, ő pedig felkuncog. Annyira hasonlít Harryre, amikor mosolyog, hogy megmelengeti a szívemet. Harry apja annyira kétségbeesetten szeretne valamilyen kapcsolatot az ő dühös, megtört fiával, hogy ez összetöri a szívem. Ha bármit tudok tenni, hogy segítsek Kennek, biztosan megteszem.
- Azt imádná! Gyere át bármikor – mondja, én pedig felállok.
- Köszönöm még egyszer, hogy segít a gyakornoki állással kapcsolatban. Nagyon sokat jelent nekem – felelem.
- Átnéztem a jegyeidet eddig, és nagyon lenyűgözőek. Úgy hiszem, Harry sokat tanulhatna tőled – mondja reménnyel zöld szemeiben.
Érzem, hogy elpirulok, ahogy elmosolyodom, és elköszönök. Mire visszasétálok a kampuszon keresztül az Irodalom épületig, csak öt percem van, hogy elkezdődjön az óra. Harry a régi helyét foglalja el, és nem tudok mit tenni a mosollyal az arcomon.
- Betartottad a fogadás rád eső részét, úgyhogy én is – mosolyog vissza. Köszönök Liamnek, majd helyet foglalok közöttük. – Miért voltál ilyen késésben? – suttogja Harry, miközben a professzor elkezdi az órát.
- Óra után elmondom – mosolyodom el. Tudom, hogy ha ezt most hozom fel, jelenetet fog rendezni az óra közepén.
- Áruld el.
- Azt mondtam, óra után, nem nagy ügy – ígérem meg neki. Felsóhajt, de annyiban hagyja.
Mikor az óra véget ér, Harry és Liam mindketten felállnak, én pedig nem tudom, melyikükkel beszéljek. Általában Liammel beszélek óra után és együtt sétálunk ki, de most Harry visszatért, így bizonytalan vagyok.
- Még mindig Danielle-lel és velem jössz a tábortűzre pénteken? Azt gondoltam, először átjöhetnél vacsorára. Tudom, hogy anyukám imádná – mondja Liam, mielőtt Harry megszólalhatna.
- Igen, persze, hogy megyek. A vacsora nagyszerűen hangzik, csak szólj a részletekről, és ott leszek – mosolyodom el. Alig várom, hogy találkozzam Danielle-lel, boldoggá teszi Liamet, és ezért máris imádom őt.
- Majd írok – mondja, aztán elsétál.
- Majd írok – utánozza Harry, mire a szememet forgatom.
- Ne gúnyolódj vele – figyelmeztetem őt.
- Ó, ja, elfelejtettem, milyen mérges tudsz lenni. Emlékszem, majdnem átugrottad azt a boxot, hogy Mollynak ess, amikor ő tette – nevet fel, én pedig meglököm a vállát.
- Komolyan mondom, Harry, hagyd őt békén. Kérlek – teszem hozzá, hogy enyhítsek a hangulaton.
- Az apámmal él, kiérdemeltem a jogot, hogy gúnyolódjak vele – mosolyog rám, mire felnevetek. Ahogy kisétálunk az épületből, úgy döntök, most vagy soha.
- Ha már apukádról beszélünk… – ránézek, és máris feszült. – Ott voltam ma. Az irodájában, elintézett nekem egy interjút holnap a Vance-nál. Hát nem nagyszerű?
- Hogy mi? – gúnyolódik. Tessék, itt is vagyunk.
- Elintézett nekem egy interjút. Ez egy remek lehetőség nekem, Harry – könyörgöm a megértéséért.
- Rendben – sóhajt fel.
- Van még valami – teszem hozzá.
- Persze, hogy van…
- Meghívott az esküvőre jövőhétvégén… vagyis minket. Meghívott minket az esküvőre – dadogom, mire haragos pillantást vet rám.
- Nem, én nem megyek. A vitának vége – fordul el, hogy elsétáljon tőlem.
- Várj, csak hallgass meg. Kérlek? – a csuklójáért nyúlok, de elrántja.
- Nem. Tényleg ki kellene maradnod ebből, Louis, nem viccelek. Törődj a saját rohadt dolgoddal – csattan fel, mire összerándulok.
- Harry… – mondom még egyszer, de figyelmen kívül hagy. Elsétál a parkoló felé. Lábaim megdermedtek, megakadályozva, hogy kövessem őt.
Figyelem, ahogy fehér autója kiáll a parkolóból. Túlreagálja, én pedig nem fogom tetézni. Egy kis időre van szüksége, hogy lenyugodjon, mielőtt újra beszélünk. Tudtam, hogy nem akar majd menni, de reméltem, hogy legalább megbeszéljük. Kit akarok becsapni? Csak két napja kezdtük ezt a „több” dolgot. Nem tudom, miért várom folyton azt, hogy a dolgok annyira másak lesznek. Bizonyos szempontból másak, Harry többnyire kedvesebb velem, és nyilvánosan megcsókolt, ami igazán meglepő volt. Azonban Harry alapvetően még mindig Harry, aki makacs és viselkedési problémája van. Sóhajtva a vállamra veszem a táskámat, majd visszasétálok a szobámba.
Tristan törökülésben ül a padlón a tévét bámulva, amikor belépek a szobába.
- Hol voltál tegnap éjszaka? Nem szokásod kimaradni egy sulis éjszakán, fiatalember – ugrat, mire játékosan a szememet forgatom.
- Én… kint voltam – mondom neki. Nem tudom, hogy el kellene-e árulnom neki, hogy Harryvel maradtam.
- Harryvel – teszi hozzá, én pedig elnézek. – Tudom, hogy igen, elkérte tőlem a számodat, aztán elhagyta a bowling pályát, és nem jött vissza – jelenti ki.
- Ne mondd el senkinek, én magam sem tudom igazán, hogy mi van most – felelem. Megígéri, hogy senkinek nem mond semmit.
A délután további részét azzal töltjük, hogy róla és Steph-ről beszélünk, mielőtt Steph átjön, hogy Tristan elvihesse őt vacsorázni. Mikor megérkezik a szobába, Tristan megcsókolja őt, amint kinyitja neki az ajtót, a kezét fogja, miközben Steph beszélget velem egy kicsit és egész végig mosolyog rá. Mikor elmennek, azon találom magam, hogy Harryn gondolkozom. Miért nem tud Harry ilyen lenni velem? Órák óta nem hallottam felőle semmit, de nem akarok az lenni, aki először ír neki. Jelentéktelen dolog tudom, de nem érdekel. Befejezem a tanulást, aztán összeszedem a cuccaim a zuhanyzáshoz, a telefonom pedig rezegni kezd, ahogy elérem az ajtót. A szívem megugrik, amint meglátom Harry nevét.
*Velem maradsz ma este?* Írja az üzenet. Órák óta nem szólt hozzám, de azt akarja, hogy vele maradjak? Megint?
*Miért? Hogy bunkó lehess velem?* Válaszolom. Látni akarom őt, de még mindig bosszús vagyok.
*Úton vagyok, készülj el.* Küldi ő. A szememet forgatom parancsolgató hangnemén, de nem tehetek róla, izgatott vagyok, hogy látom őt.
Lefutok, és lezuhanyozom, így majd nem kell még egyszer a diákszövetségi házában. Mire befejezem, alig van időm, hogy összeszedjem a ruháimat holnapra. Rettegek, hogy buszoznom kell egészen a Vance-ig, ez egy harminc perces út. Szépen összehajtogatom a ruháimat és beteszem őket a táskámba, amikor Harry kinyitja az ajtót, kopogás nélkül természetesen.
- Kész vagy? – kérdezi, majd elveszi a telefonomat az öltözködő asztalomról. Bólintok, és táskámat a vállamra véve követem őt kifelé. Csendben sétálunk az autójához, remélem, az este további része nem így fog eltelni.