Chapter 64

Sziasztok! :)

Gondolkoztam, hogy ma vagy holnap hozzam a következőt, de úgy döntöttem, ma, mert ugye ma van Liam szülinapja. Szóval nagyon boldog 21. szülinapot, Liam! ♥ A fejezetre visszatérve pedig... néhány korábbinál már mondtam, hogy káosz van benne, de azok semmik voltak ehhez képest. Komolyan. És annyira örültem volna, ha Liam szülinapján valami boldog részt hozhatok, de sajnos ez nem így lett. Azért remélem, tetszeni fog... valamennyire. Na, jó, szerintem elég negatívra sikerült beharangoznom ezt a részt, úgyhogy jöjjön egy másik fontos dolog, amit el kell mondanom. Ugye sajnálatos módon jövőhéttől suli, én pedig végzős leszek, így nem tudom, mennyire lesz időm két blogot vezetni egy ilyen elfoglalt évben, de igyekezni fogok. Ha a másik blogomon lesz is késés (nem zárom ki, de nem biztos), itt azt próbálom elkerülni, mivel a fordítás nagyon jó gyakorlás az angol érettségire. Szóval próbálok mindent ugyanúgy csinálni, mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy itt egy héten két rész lesz, sőt, szerintem itt is csak egy. Ó, és hogy ki tudok-e jelölni egy napot, amikor frissítek, azt még nem tudom, ez az órarendemtől függ, úgyhogy ezt majd a későbbiekben mondom el. Azt hiszem, ennyit akartam, bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de ez fontos volt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Több mint 40.000 kattintás, hihetetlenek vagytok! ♥

Chapter 64

Kényszerítem a lábaimat, hogy gyorsabban mozogjanak, sosem voltam nagyon sportos, de az adrenalin szintem az egekben van. Elérem az utca végét, és kezdek elfáradni. Hova a fenébe fogok menni? Nem emlékszem az útra, amin legutóbb visszamentem a kollégiumba, és ostoba módon a szobámban hagytam a telefonomat.

- Louis, állj meg! – kiáltja Harry újra. Megállok. Hirtelen megállok. Miért is futok előle egyáltalán, meg kell magyaráznia, miért űzi velem folyamatosan ezt a játékot. – Mit mondott neked Zayn? – mi? Mikor megfordulok, hogy szembenézzek vele, csak néhány lépésre van tőlem, megdöbbent arckifejezésének köszönhetően tudom, hogy nem várta, hogy megállok.
- Mi az, Harry?! Mit akarnál még tőlem? – kiáltom. A szívem zakatol a futástól és attól, hogy ő összetörte.
- Én… – úgy tűnik, most az egyszer nem talál szavakat. – Mondott neked valamit Zayn?
- Nem… miért tette volna? – még egy lépést teszek előre, így szemtől szembe vagyok vele, vagyis úgy lennék, ha nem lenne sokkal magasabb nálam. A haragom kezd elpárologni belőlem.
- Sajnálom, oké? – mondja csendesen. A szemembe néz, majd kinyújtja a kezét, hogy megfogja az enyémet, de elrántom. Figyelmen kívül hagyja a kérdésemet Zaynről, én pedig túl mérges vagyok, hogy érdekeljen.
- Sajnálod? Sajnálod? – ismétlem meg, hangom nevetésként jön ki.
- Igen, sajnálom.
- Menj a pokolba, Harry – kezdek elsétálni, de újra megragadja a karomat, mire haragom felforr. Lendül a kezem és felpofozom, erősen. Olyan meglepett vagyok erőszakos fellépésemtől, mint ő, és már majdnem bocsánatot akarok kérni, de a fájdalom, amit okozott nekem, sokkal erősebb, mint egy pofon az arcán. Kezével megdörzsöli az arcát, aztán visszanéz rám.
- Mi a franc bajod van, te voltál az, aki megcsókolta Zaynt! – kiáltja. Egy autó megy el mellettünk, a sofőr pedig megbámul minket, de figyelmen kívül hagyom. Most nem érdekel, ha jelenetet rendezek.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy engem próbálsz meg hibáztatni? Hazudtál nekem, és úgy játszottál velem, mint egy bolonddal, Harry! Éppen, amikor azt hittem, megbízhatok benned, megalázol! Ha Mollyval akarsz lenni, miért mondod meg nekem, hogy hagyjalak békén? Ehelyett beetetsz azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és könyörögsz, hogy maradjak veled éjszakára, csak hogy kihasználhass! Mi volt a lényeg, mit értél el ezzel, ó, egy szopáson kívül! – ordítom, a szavak furcsán hangzanak az én számból.
- Mi? Azt hiszed, ez az, amit csinálok?! Azt hiszed, hogy kihasznállak?! – kiabálja.
- Nem, ez nem az, amit hiszek, Harry, ez az, amit tudok. De tudod mit? Befejeztem, végleg befejeztem. Másik szobába költözöm, ha kell, így nem kell újra látnom téged – mondom, és komolyan is gondolom.
- Túlreagálod – jelenti ki, mire minden erőmre szükségem van, hogy ne pofozzam fel megint.
- Túlreagálom? Nem beszéltél a barátaidnak rólunk, nem szóltál nekem erről a buliról, aztán otthagytál a parkolóban állva, mint egy idióta, míg te elmentél Mollyval, pont vele annyi ember közül! Aztán megjelenek itt, Mollyt az öledben találom, és megcsókolod őt. Közvetlenül előttem, Harry. Szóval a reakcióm indokolt – felelem, hangom sokkal halkabb, kimerült. Letörlöm a friss könnyeket az arcomról, majd várok a válaszára.
- Te pontosan előttem csókoltad meg Zaynt! És nem szóltam neked a buliról, mert nem kell szólnom! Amúgy sem akartál volna jönni, túl elfoglalt lettél volna a tanulással vagy azzal, hogy figyeld megszáradni a rohadt festéket – sziszegi.
- Akkor miért vesztegeted velem egyáltalán az idődet? Miért is jöttél ki utánam ide? – nem mond semmit. – Pont ezt gondoltam, azt hitted, hogy kijössz ide, bocsánatot kérsz, én pedig titok maradnék, a te unalmas, kis eltitkolt barátod. Tévedsz, a kedvességemet gyengeségnek használtad fel, de nagyon tévedsz.
- Barát? Azt hitted, hogy a barátom vagy? – majdnem felnevet. A fájdalom a mellkasomban ezerszeresére nő.
- Nem… én… – kezdem el. Nem tudok mit mondani.
- Azt hitted, ugye? – nevet fel.
- Tudod… azt hittem – vallom be. Már úgyis megalázott, szóval nincs mit veszítenem. – Beetettél azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és én hittem neked. Elhittem az összes szarságot, amit mondtál nekem, minden dolgot, amiről azt állítottad, hogy soha senkinek nem mondtad el, az is baromság volt mind. Biztos vagyok benne, hogy egyik sem történt meg. De tudod mit? Nem is rád vagyok mérges, magamra vagyok mérges, amiért elhittem. Tudtam, milyen vagy, mielőtt elkezdtem beléd szeretni, tudtam, hogy bántani fogsz. Mik voltak a szavaid, „tönkre fogsz tenni”? Gratulálok, Harry, te nyertél – zokogom. Fájdalom villan fel a szemeiben, vagyis ami úgy néz ki, mint a fájdalom. Valószínűleg humor.
Nem érdekel tovább a győzelem vagy a veszítés vagy ezeknek a kimerítő játékoknak az űzése. Újra elfordulok tőle, és elkezdek visszasétálni a ház felé. Találnom kell valakit, akinek használhatom a telefonját, hogy felhívjam Liamet vagy eligazítást kapjak a kollégium felé.
- Hova mész? – kérdezi. Fáj, hogy nincs mit mondania, nem ad magyarázatot. Csak megerősítette, amit már tudtam, hogy szívtelen.
- Vissza a házhoz, szükségem van valaki telefonjára, hogy felhívjam Liamet – gyorsabban sétálok, csak néhány ház van hátra az övéig.
- Liam? Miért hívnád őt fel?
- Mert rá számíthatok.
- Rám nem számíthatsz? – kérdezi. Ezt mondhatja komolyan.
- Tényleg ennyire őrült vagy, vagy csak megint játszol velem? Nem gondolhatod, hogy valaha is számíthatnék rád vagy akár megbízhatnék benned – köpöm a szavakat. Visszaérünk a ház előtti lépcsőhöz, és meglátom kint Molly rózsaszín haját. – Aww, nézd, rád vár. Ti ketten tényleg tökéletesek vagytok egymásnak.
- Ez nem így van, és ezt te is tudod – feleli.
- Én semmit nem tudok, nyilvánvalóan – csattanok fel, és kettesével lépkedem. Zayn jelenik meg az ajtóban, én pedig hozzá futok.
- Használhatom a telefonodat? Kérlek? – könyörgöm, mire bólint.
- Jól vagy? Próbáltam utánad menni, de már rég elmentél – mondja, én pedig bólintok. Harry megáll Zayn előtt és előttem, míg felhívom Liamet és megkérem, hogy jöjjön értem. Zayn és Harry egymásra néznek egy pillanatra, mielőtt Zayn elnéz, majd ismét le rám. – Jön? – kérdezi Zayn, hangja tele van aggodalommal.
- Igen, néhány percen belül itt lesz. Köszönöm, hogy megengedted, hogy használjam a telefonodat – mondom neki, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Nem probléma, akarod, hogy várjak veled? – kérdezi.
- Nem, majd én várok vele – Harry hangja tele van méreggel.
- Szeretném, ha várnál velem, Zayn – felelem, mire Harry ökölbe szorítja a kezeit az oldalánál. Lesétálok a lépcsőn Zaynnel. Harry, amilyen seggfej is ő, követ minket le a lépcsőn, és ügyetlenül áll mögöttünk. Tristan, Steph és Molly sétálnak le hozzánk.
- Jól vagy? – kérdezi Tristan, mire bólintok.
- Igen, bár elmegyek. Nem kellett volna idejönnöm – mondom, ő pedig megölel.
- Ebben igazad van – szólal meg Molly az orra alatt.
- Igazad van, nem kellene itt lennem. Én nem élvezem, hogy berúgjak és rámásszak minden srácra ezen a helyen – csattanok fel. Általában utálom a konfrontációt, de Mollyt még jobban utálom.
- Tessék? – mondja.
- Hallottál.
- Mi a bajod? Mérges vagy, amiért megcsókoltam Harryt, mert képzeld, édesem. Folyton őt csókolom – feleli, mire érzem, hogy kifut a vér az arcomból.
Harryre nézek, ő pedig nem mond semmit. Szóval egész idő alatt Mollyval kavart? Ez nem lep meg annyira, mint kellene. Nem is tudok reagálni rá, megpróbálok gondolni valamire, amivel visszaszólhatok, bármire, de nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy amin elmegyek, tíz visszaszólás is eszembe jut majd, de most egy sem.
- Menjünk be – javasolja Steph, majd megragadja Mollyt és Tristant a karjuknál fogva. Megpróbálok rámosolyogni, hogy megköszönjem neki, ahogy kezdenek elsétálni.
- Te is, Harry. Tűnj a közelemből – mondom, aztán az útra nézek.
- Nem csókoltam meg, úgy értem, mostanában. Kivéve a ma estét. Esküszöm – feleli. Miért mondja most ezt előttük? Erre Molly megfordul.
- Rohadtul nem érdekel, hogy kivel csókolózol. Most pedig hagyj békén – ismétlem meg. Hatalmas megkönnyebbülés önt el, ahogy meglátom Liam autóját befordulni.
- Kösz még egyszer – mondom Zaynnek.
- Nem probléma, ne felejtsd el, mit kérdeztem – mosolyodik el, emlékeztetve engem az ajánlatára, hogy elvisz randizni.
- Louis… – szól Harry, miközben ellépek. Figyelmen kívül hagyom őt. – Louis! – szól hangosabban.
- Mi a fenét akarsz, Harry? Már elmondtam mindent, amit mondanom kellett neked. Végeztem azzal, hogy meghallhassalak téged és a baromságaidat – ordítom. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki minket néz, de elegem van. – Most pedig hagy békén a picsába! – kiáltom.
- Én… Louis, én… – mondja utánam futva.
- Te mi? Te mi, Harry? – ordítom még hangosabban.
- Én… Szeretlek! – kiabálja. Az összes levegőt eltűnik a tüdőmből, miközben Molly úgy tűnik, mintha fuldoklana, Tristan pedig úgy néz ki, mintha szellemet látott volna.
- Beteg vagy. Tényleg kibaszottul beteg vagy – ragadom meg Liam autóján a kilincset, de Harry visszaránt. Annak ellenére, hogy tudom, ez a játék része, még mindig felébreszt bennem valamit, hogy hallom ezeket a szavakat az ajkáról.
- Ez igaz, tényleg. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de tényleg, szeretlek – mondja, szemei csordultig tele vannak könnyekkel. Jobb, mint gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja mindenki előtt.
- Azt várod tőlem, hogy elhiggyem ezt? Még a barátaidnak sem beszéltél rólunk, aztán megalázol mindenki előtt, és azt várod, hogy elhiggyem ezt? – visszalököm őt, majd kinyitom az ajtót. Bezárom azt, mielőtt Harry visszanyeri az egyensúlyát. – Kérlek, indítsd, csak vigyél el innen – könyörgök Liamnek, miközben Harry az ablakon dörömböl. Kezeimet az arcomra rakom, így Harry nem lát engem sírni, ahogy Liam elhajt.