Chapter 65

Helló! :)

Először is bocsánat, hogy elmaradt a már megszokott keddi frissítés, de későn értem haza és hulla voltam, illetve hogy ma ilyen későre sikeredett. Hát látszik, hogy elkezdődött a suli, semmi időm. Éppen ezért fogalmam sincs, hogyan lesznek a frissítések, plusz még az órarendem sem végleges, úgyhogy még nem tudok fix időpontot mondani. A fejezet pedig... a legszembetűnőbb, hogy Harry szemszög is van benne, eddig még ugye nem volt, szerintem tetszeni fog nektek, én imádom őket :) Szóval amint lesz időm, hozom a következőt, csak egyelőre még nem tudom, mikor lesz. Remélem, mindent elmondtam, bár nem lepődnék meg, ha kihagytam volna valamit a mai nap után. Sok szerencsét kívánok mindenkinek a sulihoz, főleg a végzősöknek, szükségünk is lesz rá.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 65

- Mi történt? Mit művelt? – kérdezi Liam, miután végre abbahagyom a zokogást.
- Rá volt akadva Mollyra, aztán megcsókolta őt előttem, szó szerint öt lépésre tőlem – mondom neki.
- Jól hallottam, hogy azt mondja, szeret téged? – kérdezi halkan.
- Igen… nem tudom, miért. Csak jelenetet próbált rendezni vagy valami – még mindig nem tudok értelmes magyarázatot erre.
- Gondolod, hogy… ne legyél dühös rám… de gondolod, hogy talán tényleg? Tudod, szeret téged?
- Mi? Természetesen nem. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán kedvel-e, mármint, amikor egyedül vagyunk, ő más, és szerintem talán törődik velem, de aztán amint emberek közé kerülünk, megint teljesen más. De tudom, hogy nem szeret. Nem képes senki mást szeretni, csak önmagát – magyarázom.
- A te oldaladon állok, Louis, tényleg. De én láttam az arcát, ahogy elhajtottunk, úgy nézett ki, mint akinek összetört a szíve, és nem lehetsz az, ha nem vagy szerelmes – mondja Liam. Ez nem lehet igaz, éreztem, hogy összetört a szívem, amikor megcsókolta Mollyt, de én nem szeretem őt. – Szereted őt? – kérdezi meg egyszerűen.
- Nem, nem szeretem őt… ő… nos… ő egy barom. Kevesebb, mint két hónapja ismerem őt, és ennek a felét… tulajdonképpen az egészet végig veszekedtük. Nem szerethetsz valakit kéthónapnyi ismertség után – hangom feszült, és a szavak túl gyorsan hagyják el a számat. – Ezen kívül, ő egy barom.
- Ezt már mondtad – feleli Liam, én pedig észreveszem a halvány mosolyt az ajkain, ahogy megpróbálja megtartani a közömbös arckifejezését.
Nem szeretem a nyomást, amit a mellkasomban érzek, ahogy arról beszélünk, hogy szeretem Harryt. Hányingerem lesz tőle, és a hely az autóban sokkal kisebbnek tűnik. Lehúzom egy kicsit az ablakot, majd nekidöntöm a fejem.
- Vissza akarsz jönni hozzám vagy inkább a kollégiumba? – kérdezi. Vissza akarok menni a szobámba és összegömbölyödni az ágyamon, de félek, hogy Tristan vagy Harry fel fog bukkanni. Annak az esélye, hogy Harry az apja házához jön elég kicsi, ez tűnik a jobb lehetőségnek.
- Hozzád, de elmehetnénk a szobámhoz, hogy összeszedjek pár ruhát? Sajnálom, hogy mindenhova el kell vinned – mondom neki, és komolyan is gondolom.
- Louis, nem kértél nagyon sokat tőlem. Az út rövid, te meg a barátom vagy, hagyd abba a köszöngetést és a bocsánatkérést, amiért elviszlek – feleli komolyan, de édes mosolya megnevettet. Ő a legjobb ember, akivel itt találkoztam, és annyira szerencsés vagyok, hogy ő van nekem.
- Nos, engedd meg, hogy megköszönjem még egyszer utoljára, hogy ilyen nagyszerű barátom vagy – mondom, mire játékosan a homlokát ráncolja.
- Szívesen, most pedig lépjünk tovább – feleli, és én bólintok.
Körberohangálok a szobámban, hogy összeszedjem a váltásruhát és a könyveimet. Úgy érzem, soha többé nem maradok már a szobámban. Ez lesz öt napon belül az első este, hogy Harry nélkül maradok. Kezdtem hozzászokni, milyen bolond voltam. Elveszem a telefonomat a szekrényről, és visszamegyek Liam autójához.
Mikor a házához érünk, már tizenegy óra is elmúlt. Kimerült vagyok és hálás, hogy Ken és Karen már alszanak, amikor megérkezünk. Liam berak nekünk egy pizzát a sütőbe, én pedig megeszem még egyet a korábbi muffinjaimból. A sütés Karennel úgy tűnik, mintha hetekkel ezelőtt lett volna, nem órákkal ezelőtt. Olyan hosszú napom volt, és annyira jól kezdődött a reggelemmel Harryvel, a gyakornoki állás, aztán tönkretette, ahogyan mindig is teszi. Miután megesszük a pizzát, Liam és én felmegyünk az emeletre, ő pedig ismét megmutatja nekem azt a vendégszobát, amiben legutóbb maradtam. Vagyis nem egészen maradtam ott, mert egy kiabáló Harry felébresztett. Az időnek nincs értelme, mióta találkoztam vele, minden olyan gyorsan történt, és szédülök, ha a jobb időkre gondolok, amiket átéltünk. Még egyszer megköszönöm Liamnek, mire a szemét forgatja rám, mielőtt egyedül hagy és bemegy az ő szobájába. Bekapcsolom a telefonomat, amin rengeteg üzenetet találok Harrytől, Tristantól és anyámtól. Mindet kitörlöm, kivéve azt, ami anyámtól jött, anélkül, hogy elolvasnám őket. Már tudom, mi állna bennük, és mára elegem van belőle. Lehalkítom a telefont, majd az éjjeliszekrényre rakom.
Felveszem a pizsamámat, aztán bemászom az ágyba, hajnali egy óra van. Négy órán belül fel kell kelnem, a holnapi egy hosszú nap lesz. Ha nem hagytam volna ki a ma reggeli óráimat, csak itthon maradnék, vagyis itt. Vagy visszamennék a kollégiumba. Miért győztem meg Harryt, hogy jöjjön vissza irodalomra? Hánykolódás és forgolódás után átfordulok, hogy megnézzem az időt. Majdnem három óra. Annak ellenére, hogy feltehetően ez volt a legjobb, aztán a legrosszabb nap az életemben, túl kimerült vagyok még az alváshoz is.
Mielőtt rájönnék, hogy mit csinálok, Harry hálószobaajtaja előtt állok. Senki nincs a közelben, csak én, hogy ítélkezzen felettem, kihúzom a második fiókot és kiveszek egy fehér pólót, meg tudom mondani, hogy még sosem volt viselve, de nem érdekel. Lehúzom a sajátomat, majd kicserélem. Lefekszem az ágyra, a fejemet pedig a párnába temetem. Harry mentolos illata elárasztja az orromat, és végre elalszom.

Harry szemszöge
- Gyerünk, Niall… csak hadd használjam a telefonodat – könyörgöm.
- Nem reagált a te számodra, Tristan számára vagy Steph-ére, nem fog az enyémre sem – mondja nekem. A szememet forgatom, majd kikapom a telefonját a kezéből. – Nem hívom fel őt – csattanok fel, miközben ujjaim beütik az ő számát. Tudom, hogy már nem fogja felvenni, de nem tehetek róla. Túl makacs, biztosan napokra el fog kerülni engem, ha valaha is szóba áll velem. Mikor megszólal a hangpostája, leteszem és visszaadom Niallnek a telefonját. Egy szétterült vigyorral az arcán veszi vissza. – Ne nézz így rám – figyelmeztetem őt. Védekezően felemeli a kezeit, majd elsétál.
Visszamegyek a kanapéhoz, ahol Molly, Tristan és Steph ülnek, és lehuppanok a végére.
- Miért nem mész csak vissza a szobánkba? Biztos vagyok benne, hogy tanul vagy alszik – mondja nekem Tristan.
- Vagy sír – teszi hozzá Molly. Haragos pillantást vetek rá. – Nyugi, nem mintha nagy veszteség lenne. Ő egy prűd, idegesítő…
- Kussolj be, Molly! A fenébe, csak fogd be! – kiáltom. Elhúzódik, egyértelműen megrémült, de rohadtul nem érdekel.
- Ne felejtsd el, mire vagyok képes, Harry – szűri ki a fogai között.
- Sokkal rosszabb dolgokat tehetek annál, Molly, úgyhogy vigyázz a kurva szádra – mondom neki, majd felállok. – Add a kulcsot – követelem, és kinyújtom a kezem, míg Tristan bedugja a kezét a farmerzsebébe. Amint a kezemben landol a kulcs, az autóm felé indulok. Legalább harminc perce nem láttam Zaynt, jobban teszi, ha nem Louis-val van.
Senki nem említette meg a szerelmi vallomásomat Louis-nak, biztosan tudják, jobban járnak, ha nem teszik. Nem tudom, mit gondoltam, hogy így kikiáltom, csak nem tudtam elviselni, hogy figyeljem őt elmenni azt gondolva, hogy nem törődöm vele. Szeretem őt. És azóta szeretem őt, hogy először arra ébredtem fel, hogy kis karjaival átölelte a derekamat. Nem is tudtam, mi volt az az érzés, amikor megtörtént, de azon találtam magam, hogy egy megmagyarázhatatlan módon kötődöm hozzá. Szeretem, ahogy rám néz, főleg amikor azt hiszi, hogy nem vagyok tudatában. Szeretem, ahogy kiabál velem és a szemét forgatja, amikor nyers megjegyzéseket teszek rá. Itt volt nekem minden szörnyű dolog ellenére, amit tettem vele olyan módon, ahogyan senki sem tette. Bárcsak lenne valami magyarázatom arra, amiért így bánok vele, vagy amiért engedtem, hogy Molly az ölembe üljön, de nincs. A legjobb dolog, amivel elő tudok rukkolni az az, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni az iránta való érzéseim intenzitását. Nem szeretek sebezhetőnek lenni senki előtt, és az, hogy szeretem Louis-t, több irányítást ad neki felettem, mint amennyit kezelni tudok, ezért ellököm őt magamtól. Nem fogja megérteni, a pokolba, még én sem értem, de ez minden, amim van.
Ahogy elérem az autómat, még egyszer utoljára megpróbálom felhívni őt. Tudom, hogy dühös lesz, amikor felbukkanok a szobájában, és remélem, hogy üvöltözni fog velem, és még akár pofon is vág újra. Nem érdekel, mit csinál, amíg beenged. Mi van, ha Zayn vele van? Nem tudom elképzelni róla, hogy beengedi Zaynt a szobájába, de annyira dühös volt rám, hogy talán csak azért is megcsinálja, hogy engem bosszantson. Képek futnak át újra és újra az agyamon, ahogy csókolóztak, életemben soha senkire nem voltam féltékeny. Nem kellett. Mindig megkapom, amit akarok. Kivéve Louis-t, először az ellenszenves, gimis barátnőjével kellett foglalkoznom, most meg Zayn miatt kell aggódnom. Ha csak elmondhatnám neki, milyen is Zayn, de nem tehetem, mert én ugyanolyan bűnös vagyok. Ha Zayn ott van Louis-val, nem leszek képes megállítani magam, hogy a szart is kiverjem belőle, barát vagy sem. Imádtam a tényt, hogy egyike voltam annak a két embernek, akiket tényleg megcsókolt, és most Zayn tönkretette ezt.
A szobájához érek, majd berakom a kulcsot. A szoba koromsötét, amiből azonnal tudom, hogy nincs itt. Felhívom Zayn telefonját, de nem veszi fel. Louis tényleg biztosan vele van, a gondolattól rosszul vagyok. Miért kell ilyen elbaszottnak lennem? Ha nem lennék ilyen fasz, most az ágyban feküdne velem, én az ölében feküdnék, ő pedig ujjaival beletúrna a hajamba, egy olyan mozdulat, amit ezelőtt soha senkinek nem engedtem meg. Az ágyához sétálok, majd észreveszem, hogy a tankönyvei sincsenek itt, nem tudom elképzelni, hogy Zayn idehozza őt, hogy elvigye azokat. Liam! Liammel van. Vele kell lennie. Hogy a fenébe nem gondoltam erre? A féltékenység elködösíti a gondolataimat, és kezdek annak a lehetőségére gondolni, hogy Liam és Louis együtt van, bevallom, papíron tökéletesek lennének együtt. Úgy tűnik, Liam nagyon szerelmes a barátnőjébe, aki nem érdekel eléggé, hogy emlékezzek a nevére, szóval remélem, távol tartja magát a barátomtól… a barátom lenne, ha nem lettem volna egy seggfej, amikor bevallotta, hogy azt hitte, ő már az volt.
Az út az apám házához rövid, és gyakorlatilag az ajtóhoz futok. Be van zárva, nem érdekelne, hogy felébresztem őket, de nem akarok közönséget, amikor megtalálom Louis-t. Végiggörgetek egy számhoz, amiről azt gondoltam, sosem fogom valóban felhívni.
- Helló? – veszi fel Liam, nyilvánvalóan éppen most ébredt fel.
- Hé… itt, uhm, Harry, ki kellene nyitnod a bejárati ajtót – motyogom.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet – mondja.
- Gyere, nyisd ki az ajtót, vagy betöröm az üveget és kinyitom magamnak – morgom.
- Rendben. Egy másodperc és lent leszek – teszi le a telefont. Ahogy ígérte, fél percen belül megjelenik az ajtónál, aztán kinyitja.
- Hol van? – kérdezem, majd elhúzok mellette be az előszobába.
- Alszik. Nem hiszem, hogy zavarnod kellene őt. Nem is került ágyba csak egy óra után – mondja nekem.
- Hol a fenében volt előtte? – kérdezem, egyel közelebb lépve hozzá.
- Pizzát ettünk, higgadj le – feleli, és felsétál a lépcsőn.
- Beszélnem kell vele – mondom neki, nem is tudom, miért beszélek hozzá egyáltalán.
- Mindketten tudjuk, mi fog történni, amikor felébreszted őt, de ha nem érdekel, akkor rendben – feleli Liam, én pedig kinyitom a vendégszobaajtót, ami az enyémmel szemben van. Felkapcsolom a villanyt, az ágy üres. A takarók össze vannak gyűrődve és a táskája a széken van, de a szoba üres.
- Elment? – pánikolok.
- Nem, nem mehetett el, hallottam volna őt, és még autója sincs.
Ha egyedül mászkál hajnali háromkor, meg fogok őrülni. Szemeim az én ajtómhoz, Liam mögé irányulnak, majd elsétálok mellette, hogy kinyissam. A kislámpa az éjjeliszekrényen fel van kapcsolva, én pedig rálépek valamire, ahogy besétálok a szobába. Egy póló? Louis pólója. Összegömbölyödve fekszik az oldalán egy fehér pólót viselve, megugrik a szívem, amikor meglátom, hogy az egyik szekrényfiók kissé nyitva van. Az egyik pólómat viselve fekszik az ágyamban, átölelve a párnámat.
- Megtaláltam – nézek Liamre, aki az ajtóban áll, aztán vissza Louis-ra. Ki akarom simítani a ráncot a homlokáról, amit tudom, hogy én okoztam, és le akarom csókolni a szomorúságot telt ajkairól. Nem ébreszthetem őt fel, már elég fájdalmat okoztam neki ma. Lekapcsolom a villanyt, majd kisétálok a szobából, át a szemben lévő vendégszobába.
- Nem érdemled meg őt – mondja Liam halkan.
- Tudom – válaszolom.