Chapter 68

Helló! :)

Mindenekelőtt bocsánat, hogy nem hoztam előbb részt. Már kiraktam volna tegnap, csak a másik blogomon dolgoztam, meg sikerült elég rendesen megfáznom, szóval nem igazán voltam/vagyok a helyzet magaslatán. És volt itt egy kis... kavarodás, úgyhogy akkor még egyszer elmondok és elmagyarázok mindent. Szóval az új részek mindig hétvége felé jönnek, csütörtöktől lehet rá számítani, mint azt említettem is többször. Ha esetleg hétvégén nem érnék rá, akkor jön csütörtökön, egyébként pénteken vagy szombaton. Remélem, így már érthetőbb :) A fejezet pedig... nem is tudom szavakkal illetni, ezt inkább tegyétek meg ti. A következő tehát jövőhétvége felé jön.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 68

Óra után elköszönök Liamtől, majd egyenesen a professzorhoz sétálok, hogy megmagyarázzam a hiányzásomat. Gratulál a gyakornoki állásomhoz, és elmondja, hogy változtatott egy kicsit a tanmeneten. Megpróbálom fenntartani a beszélgetésünket, amíg Harry kilép a teremből.
Visszaindulok a kollégiumba, aztán kirakom az összes jegyzetemet és tankönyvemet az ágyra. Megpróbálok tanulni, de idegesen várok Tristanra, Harryre vagy a sok más ember egyikére, akik mindig ki- és bejárkálnak a szobámba, hogy felbukkanjanak. Bepakolom a tanulnivalómat a táskámba, és az autómhoz megyek. Találni fogok egy helyet, ahol tanulhatok a kampuszon kívül, talán egy kávézót. A város felé vezetek, majd meglátok egy kis könyvtárat egy forgalmas út sarkán, csak néhány autó van a parkolóban, úgyhogy behajtok. Egészen a könyvtár végéig sétálok, leülök az ablakhoz, előveszem a könyveimet és jegyzeteimet, és munkához látok. Most először békében tanulhatok, nincsenek zavaró tényezők. Ez lesz az új menedékhelyem, a tökéletes hely a tanuláshoz.
- Uram, öt perc múlva zárunk – tájékoztat az idős könyvtáros. Zárnak? Kinézek az ablakon, és sötét van kint, észre sem vettem, hogy lement a nap. Biztosan gyakrabban fogok idejönni.
- Rendben, köszönöm – válaszolom, majd összepakolom a dolgaimat. Egy új üzenetem van Zayntől.
*Csak jó éjszakát akartam kívánni, alig várom a pénteket.*
*Ez nagyon édes, köszönöm. Én is nagyon várom.* Válaszolom.
Tristan nincs a szobában, amikor visszaérek, úgyhogy átveszem a pizsamámat és megfogom az Üvöltő szeleket. Gyorsan elalszom, Heathcliffről és mezőkről álmodva.

A csütörtök zökkenőmentesen megy el, Harry figyelmen kívül hagy, és én is ugyanezt teszem. Az estémet ismét a könyvtárban töltöm, amíg be nem zár, majd korán lefekszem, felkészülve a pénteki tábortűzre. Tényleg nagyon várom, hogy találkozzak Liam barátnőjével, és hogy lássam Karent és Kent, már eléggé megszerettem őket.
Amikor felébredek pénteken, van egy üzenetem Liamtől, amiben azt írja, hogy ma egyáltalán nem lesz a kampuszon, mert Danielle korábban érkezik meg, mint gondolta. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy kihagyom az irodalmat, de úgy döntök, mégsem, nem engedhetem, hogy Harry bármi mást tönkretegyen.
Egy kicsit több időbe telik elkészülnöm ma, majd frufruszerűséget csinálok a hajamból. Az időjárásnak melegnek kellene lennie ma, így egy lila ujjatlan gyapjú felsőt és farmert veszek fel. Még mindig elmegyek a kávéházba óra előtt, Tessa pedig előttem van a sorban. Mielőtt észrevétlenül elsétálhatnék, megfordul.
- Szia, Louis – mosolyodik el.
- Hogy vagy? – érdeklődök udvariasan.
- Jól, jössz ma este?
- A tábortűzre? – kérdezem.
- Nem, a buliba. A tábortűz béna lesz, mindig az.
- Ó, én a tábortűzre megyek – nevetek fel kissé, mire ő felkuncog.
- Nos, ha unatkozol ott, mindig jöhetsz a buliba – ajánlja, aztán megfogja a kávéját. Megköszönöm neki, ahogy elsétál. Meg vagyok könnyebbülve, hogy Harry baráti köre érdektelennek tűnik a tábortűzzel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy egyikükkel sem kell majd foglalkoznom.
Amikor eljön az irodalom, egyenesen a helyemhez sétálok, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetnék Harry irányába. Folytatódik az Üvöltő szelek megbeszélése, de szerencsére Harry csendben marad. Bárcsak elmúlna ez a mindig jelenlévő fájdalom a mellkasomban, ahelyett, hogy eltűnne, úgy tűnik, minden nap minden órájában egyre nagyobb lesz. Nem kellett volna bevallanom magamnak, hogy szeretem őt, ha továbbra is figyelmen kívül hagytam volna az igazságot, talán kevésbé fájna. Amint elengednek minket, összeszedem a dolgaimat, és gyakorlatilag az ajtóhoz rohanok.
- Louis! – hallom őt utánam szólni, de gyorsabban sétálok. Liam nélkül sebezhetőbbnek érzem magam. Egy lágy érintést érzek a karomon. Tudom, hogy ő az abból, ahogy a bőröm bizsereg.
- Mi van?! – kiáltom. Tesz egy lépést hátra, majd kinyújt egy jegyzetfüzetet.
- Ezt elejtetted – mondja nekem. Ó. Megkönnyebbülés és csalódottság dúl bennem.
- Ó, köszi – motyogom, aztán elveszem tőle a jegyzetfüzetet. Szemei találkoznak az enyémekkel, és beletelik néhány másodpercbe, hogy emlékezzek, egy zsúfolt járdán állunk, csak egymásra bámulva. Megrázza a haját, majd visszalöki, mielőtt megfordul és elsétál.
Anélkül, hogy először visszamennék a szobámba, az autómhoz indulok, aztán egyenesen Liamékhez vezetek. Nem akartam átmenni öt óráig, és még csak három van, de nem tudok a szobámban ülni. Tényleg elment az eszem, mióta Harry belépett az életembe.
Amikor megérkezem, Karen egy hatalmas mosollyal nyitja ki az ajtót, és beinvitál.
- Csak én vagyok most itthon, Dani és Liam a boltban vannak, beszereznek nekem néhány dolgot, Ken pedig még mindig dolgozik – mondja nekem, majd követem őt a konyhába.
- Semmi gond, sajnálom, hogy ilyen korán jöttem.
- Ó, ne sajnáld. Segíthetsz nekem főzni –nevet fel. A kezembe ad egy vágódeszkát és néhány hagymát illetve krumplit, hogy vágjam fel, aztán az időjárásról és a közelgő télről beszélgetünk. – Még mindig akarsz segíteni az üvegháznál? Be van szerelve a klíma, úgyhogy nem kell aggódnunk a tél miatt – mondja nekem.
- Igen, persze! Szeretnék.
- Nagyszerű! Talán holnap? Jövő héten elfoglalt leszek – nevet fel. Az esküvője. Megpróbálok visszamosolyogni rá.
- Igen, egyetértek – nevetek én is. Bárcsak képes lettem volna rávenni Harryt, hogy beleegyezzen, hogy eljöjjön, de ez lehetetlen volt, és most még inkább az. Karen elmosolyodik, aztán berak egy csirkét a sütőbe.
- Harry jön ma este vacsorára? – egy kicsit idegesnek tűnik, amikor megkérdezi.
- Nem, nem jön – mondom neki, majd lenézek.
- Minden rendben veletek? Nem akarok indiszkrét lenni.
- Semmi gond – akár el is mondhatom neki. – Nem hiszem, hogy rendben vagyunk.
- Ó, sajnálattal hallom. Azt hittem, köztetek tényleg volt valami. De megértem, hogy nem tudsz valakivel lenni, aki fél kimutatni az érzéseit – feleli. Mi?
- Ezt hogy érted?
- Nos, nem ismerem Harryt olyan jól, mint szeretném, de tudom, hogy nagyon zárkózott, érzelmileg. Ken régen egész éjjel fenn maradt Harry miatt aggódva. Ő mindig is boldogtalan gyerek volt, még az anyjának sem mondta el, hogy szereti őt – meséli nekem, szemei fátyolosak.
- Mi? – mondom újra.
- Csak nem mondta ki, nem tudom biztosan, miért. Ken nem tud felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor bármelyiküknek is mondta volna, hogy szereti őket. Ez igazán szomorú, Harry számára is – törli meg a szemeit. Valakinek, aki senkinek nem hajlandó kimondani, még a saját szüleinek sem, hogy szereti őket, nem tellett sok időbe, hogy egy utálatos módon használja ellenem a szavakat.
- Ő… őt nagyon nehéz megérteni – ez minden, amire gondolni tudok, hogy kimondjam.
- Igen, igen, az. Remélem, akkor is átjössz majd, ha nem sikerül kibékülnötök.
- Persze – mondom neki.
Liam sétál be a konyhába, őt pedig egy gyönyörű, hullámos hajú lány követi. Tudtam, hogy gyönyörű lesz, de még szebb, mint képzeltem.
- Szia, te biztosan Louis vagy – mosolyodik el, aztán megölel. Azonnal megkedvelem.
- Már olyan sokat hallottam rólad, örülök, hogy végre találkoztunk – felelem, mire újra elmosolyodik. Liam szemei követik őt, ahogy elsétál, majd helyet foglal a pultnál.
- Útközben ide elhaladtunk Ken mellett, tankolt az utcában, úgyhogy bármelyik percben itt lehet – meséli Liam Karennek.
- Remek, Louis és én már megterítettünk – mondja nekik.
Kezdem azt kívánni, hogy bárcsak elhívtam volna Zaynt, még akkor is, ha rendkívül kínos lett volna, egy két nagyon szerelmes párral való vacsora talán rosszabb. Liam Danielle dereka köré fonja karját, miközben az asztalhoz vezeti őt. Én velük szemben ülök le, majd futólag átnézek a mellettem lévő üres helyre, egy másik életben Harry mellettem ülne, a kezemet fogná, ahogy Liam fogja Danielle-ét, és félelem vagy elutasítás nélkül hozzáhajolhatnék. Ken megérkezik, megmentve engem a gondolataimtól. Karenhez sétál, majd megcsókolja az arcát, mielőtt leül.
- Nagyon jól néz ki a vacsora, drágám – mondja neki, aztán egy szalvétát helyez az ölébe. – Danielle, minden egyes alkalommal, amikor látlak, egyre szebb vagy – mosolyog rá. – És Louis, gratulálok a gyakornoki állásodhoz a Vance-nál, Christian felhívott, és elmesélte. Csodálatos első benyomást szerzett rólad.
- Köszönöm még egyszer, amiért felhívta őt, ez egy olyan csodálatos lehetőség – mosolyodom el, majd beleharapok a csirkébe. Nagyon finom.
- Bocs, hogy késtem – hallom mögülem, a villa pedig kiesik a kezemből a tányéromra.
- Harry, nem tudtam, hogy te is jössz! – feleli Karen kedvesen, és rám pillant. Én elnézek. A pulzusom máris felgyorsul.
- Igen, emlékszel, beszéltünk róla múlt héten, Louis? – mosolyodik el fenyegető mosolyával, aztán helyet foglal mellettem. Mi baja van? Miért nem tud csak békén hagyni? Tudom, hogy részben az én hibám, hogy engedtem neki, hogy megkapjon, ő pedig élvezi a macska-egér játékot velem.
Mindenki tekintete rajtam van, így bólintok, és felveszem a villámat. Danielle összezavarodottnak néz ki, míg Liam aggódónak.
- Te biztosan Delilah vagy? – mondja neki Harry.
- Danielle – javítja ki édesen.
- Ja, Danielle. Ugyanaz – motyogja, mire megrúgom őt az asztal alatt.
Liam haragos pillantást vet rá, de úgy tűnik, Harry nem veszi észre. Ken és Karen ismét beszélgetni kezd, valamint Danielle és Liam is. Én továbbra is az ételemre fókuszálok, és egy menekülési stratégián gondolkozom.
- Milyen eddig az estéd? – kérdezi Harry hétköznapi hangon. Tudja, hogy nem rendeznék jelenetet, így megpróbál bosszantani.
- Jó – válaszolom halkan.
- Nem fogod megkérdezni tőlem, hogy milyen az enyém? – vigyorodik el.
- Dehogy – motyogom, aztán egy újabb falatot harapok.
- Louis, az a te autód volt odakint? – érdeklődik Ken, mire bólintok.
- Igen, végre megszereztem a saját kocsimat – nevetek fel, Harry pedig felemeli rám a szemöldökét.
- Mikor? – kérdezi Harry.
- A minap – válaszolok. Tudod, a nap, amikor azt mondtad nekem, hogy élvezed a játékot.
- Ó. Hol vetted? – kérdezi.
- Egy autókereskedésben – felelem. Látom, hogy Danielle és Karen megpróbálja elrejteni a mosolyát. – Szóval Danielle, Liam mondta, hogy azon gondolkozol, hogy New Yorkba menj egy balettiskolába? – terelem el magamról a figyelmet. Danielle mesél nekünk a terveiről, hogy New Yorkba költözik, Liam pedig őszintén boldognak néz ki miatta a távolság ellenére is, ami köztük fog maradni.
- Hamarosan indulnunk kellene, megyünk ma este a tábortűzre – jelenti be Liam.
- Rendben, de legalább vigyetek magatokkal egy kis desszertet – kéri Karen. Liam bólint, majd segít neki berakni egy kicsit egy műanyag edénybe.
- Jössz velem? – kérdezi Harry. Körbenézek, hogy lássam, kihez beszél. – Hozzád beszélek – jelenti ki.
- Mi? Nem, te nem jössz – mondom neki.
- De igen, megyek. Nem állíthatsz meg abban, hogy menjek, úgyhogy akár jöhetsz is velem – mosolyodik el, és megpróbálja kezét a combomra tenni.
- Mi a fene bajod van? – mondom az orrom alatt.
- Beszélhetnénk odakint? – kérdezi, aztán az apja felé néz.
 - Nem – felelem halkan. Minden alkalommal, amikor Harry és én „beszélgetünk”, én végül sírok. Feláll, majd megragadja a kezemet, talpra állítva engem.
- Kint leszünk – szól Harry Liamnek, és keresztülhúz a nappalin és ki a bejárati ajtón.
- Ne érj hozzám! – mondom durván, ahogy kilépünk.
- Bocs, de nem jöttél velem – von vállat.
- Mert nem akartam – köpöm a szavakat.
- Sajnálom. Mindent, oké? – feleli.
- Sajnálod? Te nem sajnálod, Harry, csupán szórakozni akarsz velem. Csak hagyd abba. Fáradt vagyok és kimerült attól, hogy mindig veled veszekszem. Nem tudom tovább csinálni. Nincs senki más, akivel szórakozhatsz? Még segítek is neked találni valakit, néhány szegény ártatlan lányt vagy srácot, akit kínozhatsz, ameddig az nem én vagyok.
- Ez nem az, amit csinálok. Tudom, hogy sokat oda-vissza vagyok veled, nem tudom, miért csinálom ezt. De ha adsz nekem egy esélyt, még egy esélyt, abba fogom hagyni. Megpróbáltam távol maradni tőled, de nem megy. Szükségem van rád… – mondja.
- Hagyd abba! Csak hagyd abba. Nem vagy belefáradva ebbe? Ha szükséged lenne rám, nem bánnál velem úgy, ahogy bánsz. Te magad mondtad nekem, hogy ez az egész csak a játékról szól, emlékszel? Nem bukkanhatsz fel csak itt annyi minden után, és nem viselkedhetsz úgy, mintha semmi sem történt volna – ezúttal kordában tartom a könnyeimet, már elégszer látta őket.
- Azt nem mondtam komolyan, tudod, hogy nem.
- Szóval beismered, hogy csak azért mondtad, hogy megbánts?
- Igen… – lenéz. Annyira össze vagyok zavarodva miatta, azt mondja, többet akar, aztán megcsókolja Mollyt, majd elmondja, hogy szeret engem, amit visszavon, és most megint bocsánatot kér? – Még egy esély? Kérlek, Lou. Mindent el fogok magyarázni neked – könyörög. Majdnem elhiszem a fájdalmat a szemében, ahogy lenéz rám.
- Nem megy, mennem kell.
- Miért nem mehetek veled? – kérdezi.
- Mert… mert Zaynnel találkozom ott – vallom be. Figyelem, ahogy arckifejezése megváltozik, és úgy tűnik, összeomlik előttem. Minden erőmre szükségem van, hogy ne vigasztaljam meg őt. Ő csinálta ezt magának. Ha tényleg érdekli, már túl késő.
- Zaynnel? Szóval ti… randiztok? – hangja tele van undorral.
- Nem, még csak nem is beszéltünk erről. Mi csak… nem tudom, együtt töltjük az időnket, azt hiszem.
- Még nem beszéltetek erről? Szóval, ha megkérdezné, beleegyeznél? – leheli.
- Nem tudom… – őszintén nem tudom, hogy beleegyeznék-e. – Kedves és udvarias, és jól bánik velem – nem tudom, miért magyarázkodom Harrynek, de ezt teszem.
- Louis, még csak nem is ismered őt, nem tudod… – kezdi el, a bejárati ajtó pedig kinyílik.
- Kész vagy? – kérdezi Liam, mire bólintok. Szemei azonnal megtalálják Harryt, aki most az egyszer védtelennek és még… összetört szívűnek néz ki. Kényszerítem a lábaimat, hogy az autómhoz menjek, majd követem Liamet, ahogy kihajt a kocsifeljáróról. Megpróbálok nem visszanézni Harryre, aki még mindig a tornácon áll, engem bámulva, miközben elhajtok.