Chapter 41

Helló! :)

Szerintem nem vártátok, hogy ma hozom az új részt, de közbejött egy-két dolog. Már amúgy ezt a fejezetet hoztam volna tegnap is, csak beteg lettem, aztán nem volt lelkierőm ilyenekkel foglalkozni. De itt van már, és hát nem is tudom, mit mondhatnék... érdekes, talán ez a megfelelő szó. Holnap fogalmam sincs, hogy tudok-e frissíteni, lehet, hogy csak pénteken, de még nem tudom. Valamelyik nap biztos.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 41

- Jól vagy? – kérdezi Tristan. Felém sétál és átölel. Furcsa, hogy ölelésétől megnyugvást érzek.
- Igen, vagyis nem. De jól leszek. Köszönöm, hogy elküldted őt – mondom neki, mire szorosabban ölel, a könnyeim most már folynak, és nem látom a végét.
- Ne köszönd, Harry talán a barátom, de te is az vagy, és nem akarom, hogy felzaklasson téged. Sajnálom, ez az én hibám. Ha nem engedtem volna, hogy mindig a közeledben legyen, mindez nem történt volna meg. Ő egy igazi fasz tud lenni.
- Nem, ez egyáltalán nem a te hibád. Sajnálom, nem akartam a barátságotok közé állni. Csak arra van szükségem, hogy ne jöjjön többé a szobánkba.
- Természetesen, vissza fogom kérni tőle a kulcsot. Tudtam, hogy amúgy is Niallnek kellett volna adnom – mondja, mire kissé felnevetek, és kihúzódom öleléséből.
Nagyra értékelem, hogy itt van nekem, mint ő azt valaha is tudná. Teljesen egyedül érzem magam, Natalie időt kér, hogy megfontolja, vajon szakít-e velem vagy nem, Harry egy seggfej, anyámat elveszíteném, ha beszélnék vele erről, Liam pedig csalódott lenne. Szó szerint nincs senkim, kivéve ezt a tetovált srácot, akiről soha nem gondoltam volna, hogy a barátom lesz, de örülök, hogy az lett.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezi, mire bólintok. Valóban akarok, meg akarok szabadulni a nyomástól a mellkasomban.
Elmesélek neki mindent, az első alkalmat, hogy megcsókoltam Harryt a szobájában, a napunkat a folyamnál, az orgazmust, amit tegnap este adtam neki, ahogy a nevemet szólította álmában, és ahogy lerombolta minden cseppnyi tiszteletemet, amim volt iránta, amikor elmondatta velem Natalie-nak. Arca aggódóból átmegy döbbentbe, majd szomorúvá történetem alatt. A pólóm könnyekkel áztatott, mire befejezem, ő pedig a kezemet fogja.
- Woah, fogalmam sem volt, hogy ilyen sok minden történt. Az első alkalom után el kellett volna mondanod nekem. Tudtam, hogy van valami, amikor Harry felbukkant itt azon az este, amikor moziba mentünk. Éppen leraktam vele a telefont, aztán feltűnt itt. Azt feltételeztem, hogy idejött, hogy lásson téged, és most már tudom, hogy igazam volt. Harry jó srác, néha. Úgy értem, mélyen legbelül az, csak nem tudja, hogyan kell igazán törődni valakivel, ahogy te, vagyis a legtöbb ember megérdemli. Ha a helyedben lennék, megpróbálnám helyrehozni a dolgokat Natalie-val, mert Harry nem alkalmas arra, hogy bárkinek is a barátja legyen – mondja, majd megszorítja a kezem. Tudom, hogy minden, amit Tristan mond igaz és helyes, de mégis miért fáj ennyire? – Kérsz egy kis jégkrémet? Van egy jó hely a kampusz mellett, és sétálhatunk – feleli. Letörlöm a könnyeimet, és bólintok. Még csak dél van, és ha tovább ülök ebben a szobában, meg fogok őrülni.

Liam a kávéház téglafalának támaszkodva vár rám hétfő reggel.
- Mi történt a szemeddel? – egy kék-lila karika van a bal szeménél, és most, hogy közelebbről megnézem, látok egy másik zúzódást az arcán. A felismerés úgy üt meg, mint egy teherautó. – Liam! Harry csinálta ezt? – hangom remeg.
- Igen… – vallja be, én pedig el vagyok szörnyedve.
- Miért? Mi történt? – meg akarom ölni Harryt, amiért bántotta Liamet.
- Kiviharzott a házból, miután elmentél, aztán visszajött körülbelül egy órával később, nagyon ideges volt. Elkezdett keresni még több dolgot, amit összetörhet, így megállítottam őt. Tulajdonképpen nem volt ez olyan rossz, azt hiszem, mindketten kiadtuk magunkból a haragot egymás iránt. Én is adtam neki egy jó pár ütést – nevet fel, mire a szám elnyílik. Meg vagyok lepve Liam könnyed hangnemén, ahogy arról beszél, hogyan verekedtek össze Harryvel.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? Van valami, amit tehetek? – kérdezem tőle, úgy érzem, ez az egész az én hibám. Harry miattam volt dühös, de nem gondoltam volna, hogy olyan mérges lesz, hogy fizikailag bántaná Liamet.
- Nem, tényleg jól vagyok – mosolyog.
- Mit mondott anyukád, amikor hazaért? – kérdezem tőle.
Amíg az órára sétálunk, elmeséli nekem, hogy Harry apja hogyan szakította szét a verekedésüket, szerencsére megérkeztek, mielőtt megölték volna egymást, és hogy az anyukája sírt, amikor rájött, hogy Harry összetörte az edényeit. Azt mondja, nem volt érzelmi értékük, csak fájt neki, hogy Harry mégis képes volt ilyenre.
- De van egy másik hírem, egy sokkal jobb hírem, Danielle eljön meglátogatni jövőhétvégén. Eljön velem a tábortűzre – mosolyog.
- Tábortűz? – még semmit sem hallottam a tábortűzről.
- Igen, nem láttad a jeleket az egész kampuszon? Ez egy éves dolog, hogy elkezdjük az új tanítási évet. Mindenki jön. Én általában nem megyek ilyen fajta dolgokra, de ez valójában nagyon szórakoztató. El kellene hívnod Natalie-t újra, és csinálhatnánk egy dupla randit – ha Liam tudná, hogy megcsaltam Natalie-t Harryvel, és hogy én és Natalie lehet, hogy szakítunk, lehet, hogy nem. Elmosolyodom, majd bólintok. Talán meg kellene hívnom Natalie-t, így láthatja, hogy van olyan barátom, mint Liam. Tudom, hogy Harry és Liam… úgy értem, Natalie és Liam nagyon jól kijönnének, és tényleg szeretnék találkozni Danielle-lel.
Most, hogy Liam megemlítette a tábortüzet, minden falon észreveszem a szórólapokat. Azt hiszem, túl zaklatott voltam egész héten Harry miatt, hogy észrevegyem. Mielőtt észbe kapok, irodalmon vagyok, pásztázva a termet Harryért, annak ellenére, hogy a tudatalattim emlékeztet, hogy ne. Nem látom őt, és nincs a szokásos helyén mellettem. „Tönkre fogom tenni.” Hangja lejátszódik a fejemben. Mit tudna még esetleg tenni, ami rosszabb, minthogy kiadott Natalie előtt? Nem tudom, és soha nem is akarom megtudni.
- Nem hiszem, hogy itt van, hallottam őt azzal a Zayn sráccal beszélgetni, hogy leadja az irodalomóráit. Bár szeretném, ha látnád a fekete szemét – mosolyog Liam, én pedig a terem eleje felé nézek. Tagadni akarom, hogy Harryt kerestem, de tudom, hogy nem tudom. Harrynek fekete karikája van a szeme körül? Remélem, jól van… tulajdonképpen nem, remélem, pokolian fáj neki.
- Ó, oké – motyogom, és a pólómat piszkálom. Az óra további részében Liam nem említi meg Harryt.

A hét többi része pontosan ugyanúgy telik el. Nem beszélek senkivel Harryről és senki nem hozza őt fel a közelemben. Tristan néhány alkalommal majdnem megemlíti, de gyorsan eltereli a témát és továbblép. Steph egész héten a szobánkban lóg, de én nem bánom, valójában nagyon kedvelem őt, megnevetteti Tristant, és még én is azon találom magam, hogy nevetek párszor, úgy tűnik, életem legrosszabb hete alatt. Azt viselem, ami éppen tiszta, és a rövid életű viszonyom a szemceruzával véget ért, visszatértem a szokásos napirendemhez. Alvás, tanóra, tanulás, evés, alvás, tanóra, tanulás, evés.
- Gyerünk, Louis, péntek van, csak gyere velünk, és visszahozunk, mielőtt mennénk Har… úgy értem, a buliba – könyörög Tristan, mire megrázom a fejem. Semmit sincs kedvem csinálni, tanulnom kell és felhívni anyámat. Egész héten kerültem a hívásait, és fel akarom hívni Natalie-t, hogy megtudjam, hozott-e már döntést. Egész héten teret adtam neki, csak néhány SMS-t küldtem neki, abban a reményben, hogy felkeres. Nagyon szeretném, hogy jöjjön a tábortűzre jövő pénteken.
- Szerintem passzolom… Holnap autókat nézek, pihennem kell – hazudom félig. Tényleg kocsikat fogok nézni holnap, de tudom, hogy nem fogok pihenni itt ülve a gondolataimmal. Feloldódást kellene éreznem, Natalie bizonytalanságán kívül a kapcsolatunkat illetően. Legalább nem kell többé Harry miatt aggódnom. Nyilvánvalóan komolyan mondta, hogy távol marad tőlem, és én örülök. Egyszerűen nem tudom kirázni őt a gondolataimból, csak több időre van szükségem, mondogatom magamnak. Ahogy megpróbált úgy viselkedni, mintha akart volna valamit tőlem, talán randizni is velem, a bőröm alá férkőzött.
Gondolataim elkalandoznak egy helyre, ahol Harry tréfás és vicces, és valóban kijövünk egymással. Egy helyre, ahol randizni tudunk, tényleg randizni, és elvinne moziba vagy vacsorázni. Átölelne, és büszke lenne rá, hogy az övé vagyok. A vállaimra terítené a kabátját, ha fáznék, és jó éjt csókot adna, megígérve, hogy látni fog holnap.
- Louis? – mondja Tristan, a gondolataim pedig füstként szállnak el. Ez nem volt valóság, és a fiú az álmodozásomban soha nem lesz Harry.
- Ó, gyerünk, egész héten ezeket a bolyhos, buggyos nadrágokat hordod – ugrat Steph, mire felnevetek. Ezek a nadrágok a kedvenceim, amiket az ágyban viselek, főleg amikor beteg vagyok, vagy, mint ezen a héten, egy szakításon megyek át vagy kettőn. Még mindig össze vagyok zavarodva azon, hogyan fejeztünk be Harryvel valamit, ami el sem kezdődött.
- Oké. Oké, elmegyek, de vissza kell hoznotok rögtön vacsora után, mert tanulnom kell és nagyon korán kelni – figyelmeztetem, mire elmosolyodik, Steph pedig összecsapja a kezeit és fel-le ugrál.
- Hurrá! Csak, kérlek, engedd meg, hogy tegyek neked egy szívességet? – kérdezi Steph egy ártatlan mosollyal, miközben szempilláit rebegteti.
- Mit? – nyafogom, tudva, hogy valami rosszra készül.
- Had tegyek fel neked egy kis sminket! Kééééérleeek! – húzza el drámaian az utolsó szót.
- Szó sem lehet róla! – el tudom képzelni magam kék hajjal és egy kiló szemceruzával, nagyon sokat mutató ruhákat viselve, miután végzett velem.
- Nem túl drámai, csak azt akarom, hogy… úgy nézz ki, mintha nem pizsamában bujkáltál volna egész nap – mosolyog, Tristan pedig megpróbálja elfojtani a nevetését.
- Rendben! – adom be a derekam, mire Steph ismét tapsol.