Chapter 32

Helló! :)

Gondoltam, sietek hozni a részt, még mielőtt az időjárás miatt rosszabb lenne a wifim. Ebben kiderül, mi történt Harryvel, és ha lehet, még rosszabb a vége, úgyhogy hozom holnap a következőt. Egyébként mit gondoltok, mi lesz a 33. fejezetben?

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 32

Rohanok Natalie autójához, a telefonom pedig rezeg Liam üzenetétől.
„2875 Cornell Rd” – mondja az SMS. Bepötyögöm a címet a telefonom navigációjába, és kihajtok a parkolóból. A GPS azt mondja, tizenöt percen belül megérkezem. Mi történhet ott, amiért Liamnek esetleg szüksége lehet rám, hogy odamenjek. Harry és én még csak beszélő viszonyban sem vagyunk most. Remélem, Harry jól van és semmi baja. Fogalmam sincs, mi volt a csattanó zaj, úgy hangzott, mintha valami összetört volna. Még mindig annyira össze vagyok zavarodva, amikor megérkezem a címre, mint amikor elhagytam a szobámat. Natalie már kétszer hívott, de nem veszem fel, szükségem van rá, hogy a navigáció maradjon a képernyőn, és őszintén, a zavart kifejezése az arcán, amikor otthagytam őt, még mindig kísért.
A házak az úton mind óriásiak, úgy néznek ki, mint a kastélyok. Ez a ház különösen, legalább háromszor nagyobb, mint anyámé. Ez egy régi stílusú téglaház, kastély nekem, az udvar pedig lejtős, így úgy tűnik, mintha egy dombon, hegyen ülne. Még az utcai fények alatt is gyönyörű. Biztosan Harry apjának a háza, ez az egyetlen következtetés, amire gondolni tudok, amiért Liam is itt lenne. Veszek egy mély levegőt, majd felmegyek a lépcsőn a járdára. Mikor az ajtóhoz érek, erősen kopogok a sötét, mahagóni ajtón, ami másodperceken belül kinyílik.
- Louis, köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, hogy társaságod van. Natalie veled van? – kérdezi Liam, és jelez, hogy menjek be.
- Nem, a kollégiumban van. Mi folyik itt? Hol van Harry?
- A hátsóudvarban. Kezelhetetlen – sóhajtja.
- És én azért vagyok itt, mert? – olyan kedvesen kérdezem, ahogy csak tudom. Mi közöm van nekem ahhoz, hogy Harry kezelhetetlen?
- Nem tudom, tudom, hogy utálod őt, de részeg, teljesen ellenséges. Felbukkant itt, és kinyitott egy üveget az apja skót whiskyéből. Több mint az üveg felét megitta! Aztán elkezdett összetörni dolgokat, anyám összes edényét, egy üveges konyhaszekrényt, gyakorlatilag mindent, amire rátette a kezét.
- Mi? Miért? – Harry azt mondta nekem, hogy nem szokott inni.
- Az apja éppen azt mondta el neki, hogy ő és az anyám összeházasodnak – meséli, mintha ez mindent megmagyarázna.
- Oké? Szóval Harry nem akarja, hogy összeházasodjanak? – még mindig össze vagyok zavarodva. Liam átvezet engem a hatalmas konyhán, a lélegzetem pedig eláll az óriási rendetlenségtől, amit Harry csinált. Törött edények vannak szétszóródva a padlón és egy nagy faszekrény, aminek be van ütve az oldala, az üveglapok töröttek vagy hiányoznak.
- Nem, ez egy hosszú történet. Rögtön utána, hogy elmondta neki az apja, elhagyták a várost hétvégére. Hála istennek, nincsenek itt, de azt hiszem, azért jött ide Harry, hogy szembeszálljon az apjával. Sosem jön ide – magyarázza, majd kinyitja a hátsó ajtót. Látok egy árnyékot ülni egy kis asztalon a kis, zárt, belső udvarban. Harry.
- Nem tudom, mit gondolsz, mit tudok tenni, de megpróbálom – mondom Liamnek, mire bólint. Lehajol, és a vállamra teszi a kezét.
- Érted kiabált – feleli halkan, a szívem pedig megáll. Értem? Harry felé sétálok, mire felnéz rám. A szemei véresek, a haja el van rejtve egy szürke beanie alá. Szemei kitágulnak, aztán elsötétülnek, amitől vissza akarok lépni. Szinte ijesztően néz ki a gyenge, teraszi fény alatt.
- Hogy kerülsz ide? – emeli fel hangját Harry, majd feláll.
- Liam… ő – válaszolok, de bárcsak ne mondtam volna el neki.
- Te kibaszottul felhívtad őt? – kiált Liam felé, Liam pedig visszasétál a házba, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Hagyd őt békén, Harry, aggódik érted – szidom le őt, mire visszaül, intve, hogy foglaljak helyet. Leülök szemben vele, és nézem, ahogy megragadja a majdnem üres sötét italos üveget, és a szájához teszi. Figyelem, ahogy az ádámcsutkája mozog, ahogy lenyeli a kortyot. Mikor végez az üveggel, ledobja a teraszi asztal üvegére, amitől megugrom. Csak örülök, hogy nem tört össze.
- Aww, mennyire hasonlítotok. Mindketten olyan kiszámíthatóak vagytok. Szegény Harry zaklatott, így szövetkeztek ellenem, hogy rosszul érezzem magam, amiért összetörtem néhány szar kínait – feleli egy beteges vigyorral.
- Azt hittem, nem iszol – mondom neki, majd keresztbe teszem a karjaimat.
- Nem is. Mostanáig, gondolom. Ne próbálj meg pátyolgatni, nem vagy jobb nálam – csattan fel, majd kortyol egy nagyot. Nem tudom tagadni, hogy a közelében lenni, még ebben az ittas állapotában is, életet lehel belém. Hiányzott az érzés, amit Harry ad nekem.
- Soha nem mondtam, hogy jobb vagyok, mint te. Mi vett rá arra, hogy igyál most?
- Mit számít az neked? Hol van a barátnőd? – szemei beleégnek az enyéimbe, és az érzelem mögöttük olyan erős, hogy kénytelen vagyok félre nézni. Ha csak tudnám, milyen érzelem az, gyűlölet, gondolom.
- A szobámban van. Csak segíteni akarok, Harry – áthajolok egy kicsit az asztalon, hogy a kezéért nyúljak, de elhúzza az érintésemtől.
- Segíteni? – nevet fel. Meg akarom kérdezi tőle, miért hívott engem, ha továbbra is utálatos lesz, de nem akarom Liamet megint bajba keverni. – Ha segíteni akarsz, akkor menj el.
- Csak miért nem mondod el, mi történt, amiért összetörted az összes cuccukat? – lenézek a kezemre, a körmömet piszkálom. Sóhajt, leveszi a beanie-ét, és a hajába túr, mielőtt visszateszi.
- Az apám úgy döntött, csak most mondja el nekem, hogy elveszi Karent, és az esküvő a következő hónapban lesz. Régen el kellett volna mondania. Biztos vagyok benne, hogy a tökéletes kicsi Liam tudta.
Ó. Valójában nem vártam, hogy elmondja, így nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak.
- Biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá, amiért nem mondta el neked.
- Nem ismered őt. Szart se törődik velem. Tudod, hányszor beszélgettem vele tavaly? Talán tízszer! Minden, amivel törődik a nagy háza, az új leendő felesége és az ő új, tökéletes fia – motyogja összemosva a hangokat, és iszik még egy kortyot. Én csendben maradok. – Látnod kellene a szeméthalmot, ahol anyám él Angliában. Azt mondja, szeret ott lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem. Kisebb, mint az apám hálószobája itt! Az anyám gyakorlatilag kényszerített, hogy idejöjjek egyetemre, hogy közelebb legyek hozzá, és meglássuk, hogyan működik – még egy kortyot iszik.
Ezzel a kis információval, amit elmondott, úgy érzem, sokkal jobban meg tudom érteni őt. Az apja elhagyta őt és az anyja Angliában van, idejött valamiért, és most feleségül vesz egy másik nőt. Harry biztosan meg van bántva, ezért olyan, amilyen.
- Hány éves voltál, amikor elment? – kérdezem őt, mire gyanakvóan a szemembe néz, de válaszol.
- Tíz. De még mielőtt elment, akkor sem volt ott soha. Minden éjjel más bárban volt. Most ő Mr. Tökéletes, és megvan neki ez az egész szar – mondja Harry, majd kezével a ház felé int. Harry apja elhagyta őt, amikor tíz éves volt, akárcsak az enyém. És mindketten iszákosak voltak, több közös van bennünk, mint gondoltam. Ez a sebesült és részeg Harry sokkal fiatalabbnak tűnik, sokkal törékenyebbnek.
- Nagyon sajnálom, hogy elhagyott titeket, de…
- Ne, nincs szükségem a sajnálatodra – szakít félbe.
- Én nem sajnállak, csak megpróbálok…
- Megpróbálsz mit? – vág közbe ismét.
- Segíteni. Itt lenni neked – mondom neki, mire elmosolyodik. Ez egy gyönyörűen kísértő mosoly, én pedig tudom, mi fog történni.
- Annyira szánalmas vagy. Nem látod, hogy nem akarom, hogy itt legyél? Nem akarom, hogy itt legyél nekem. Csak azért, mert kavartam veled, nem jelenti azt, hogy bármit is akarok tőled, mégis itt vagy, elhagyva a barátnődet, aki valóban veled lehetne, hogy idejöjjön és megpróbáljon „segíteni” nekem. Ez, Lewis, a szánalmas definíciója – mondja idézőjeleket mutogatva a levegőben. Hangja tele van méreggel, ahogyan tudtam, hogy így lesz.
- Nem gondolod komolyan – figyelmen kívül hagyom a fájdalmat a mellkasomban, ahogy ránézek. Visszagondolok egy héttel ezelőttre, amikor nevetett és beledobott a vízbe. Nem tudom eldönteni, hogy nagyszerű színész-e, vagy nagyszerű hazudozó.
- De igen, menj haza – mondja nekem, majd felemeli az üveget, hogy igyon még egy kortyot. Átnyúlok az asztalon, elkapom tőle, és eldobom az udvarban.
- Mi a fene? – ordítja, de figyelmen kívül hagyom. Az ajtó felé megyek, de elém lép. – Hova mész? – arca centiméterekre van az enyémtől.
- Segítek Liamnek feltakarítani a rendetlenséget, amit csináltál, aztán elmegyek – hangom sokkal nyugodtabb, mint ahogy érzem.
- Miért segítenél neki? – az undor a hangjában tisztán kivehető, amikor azt mondja, „neki”.
- Mert ő, veled ellentétben, megérdemeli, hogy valaki segítsen neki – felelem, mire ledöbben. Sokkal többet kellene mondanom Harrynek, kiabálnom kellene rá, amiért bántó dolgokat mondott nekem az előbb, de tudom, hogy ez az, amit akar. Ez az, amit csinál, megbánt mindenkit a közelében, amit élvez is.
Ellép az utamból, én pedig bemegyek a házba, ahol Liam a szekrény felé görnyedve emeli fel azt, míg Harry odakint marad.
- Hol van a seprű? – kérdezem, mire Liam felnéz rám egy mosollyal.
- Arra van – mutatja, én pedig meg is találom. – Köszönök mindent – mondja, mire elmosolyodom. Elkezdem felsöpörni az üveget az összetört edényekből. Annyi van belőlük, szörnyen sajnálom Karent, amikor hazajön, nem találja majd az edényeit. Remélem nem volt eszmei értékük a számára.
- Ouch! – akad el a lélegzetem, ahogy egy kis darab üveg beleáll az ujjamba. Vércseppek esnek le a fapadlóra, és felugrok, hogy elérjem a mosogatót.
- Jól vagy? – kérdezi Liam, mire bólintok.
- Igen, ez csak egy kis darab, nem tudom, miért van ennyi vér – mondom neki. Tényleg nem fáj annyira. Lehunyom a szemem, ahogy a hideg víz végigfut az ujjamon, majd hallom, hogy kinyílik a hátsó ajtó. Kinyitom a szemeimet, és Harryt látom meg ajtóban állva.
- Louis, beszélhetnék veled, kérlek? – kérdezi. Tudom, hogy nemet kellene mondanom, de valami a szeme körüli vörösség miatt arra késztet, hogy bólintsak. Szemei a kezemre néznek, aztán a vérre a padlón. – Jól vagy? Mi történt? – mondja, miközben felém sétál.
- Semmi, csak egy kis szilánk – mondom neki. Épp az előbb hívott szánalmasnak, most meg aggódik az egészségemért? Az őrületbe fog kergetni, szó szerint az őrületbe, egy zárt, párnázott szobába. A kezemért nyúl, és kihúzza a víz alól. Még amikor megérinti a karomat, akkor is érzem az elektromosságot. A homlokát ráncolja, elengedi, majd a szekrényhez sétál.
- Hol vannak a sebtapaszok? – kérdezi Liamet, aki elmondja, hogy a fürdőszobában vannak. Harry perceken belül visszajön egy sebtapasszal, majd újra megfogja a kezemet. Óvatosan az ujjam köré tekeri, én pedig csendben maradok. Liam olyan összezavarodottnak néz ki, mint én Harry tevékenysége miatt.
- Beszélhetnék veled, kérlek? – kérdezi újra.
- Igen, azt hiszem – válaszolok. Tudom, hogy nem kellene, de mióta csinálom azt, amit kellene, amikor Harryről van szó? Csuklóm köré fonja ujjait, majd kifelé vezet.