Chapter 22

Helló! :)

Szerencsére nem egész napos a mai programom, úgyhogy tudtam hozni a részt. Nos, elég érdekes, megtudtok néhány új információt, és nem is sorolom tovább :D Egyelőre fogalmam sincs, mennyire lesz időm holnap, ha lesz, akkor persze hozom a következőt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 22

A reggelim Natalie-val és anyával gyötrelmesen lassan telik. Anyám megint felhozza a tegnapi „vad éjszakámat”, és minden lehetőséget megragad, hogy megkérdezze, fáradt vagyok-e vagy másnapos. Nyilvánvalóan a tegnap esti cselekedeteim nem rám vallanak, nem akarom újra meg újra hallani. Mindig ilyen volt? Tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem, de rosszabbnak tűnik most, hogy fősulis vagyok, vagy talán az egy hetes távollét más megvilágításban tüntette fel őt előttem.
- Hol vásároljunk? – kérdezi Natalie, mire vállat vonok. Szívesen tölteném vele az időt, de nem úgy, hogy itt van anya. Egyébként is beszélnem kell vele arról, hogy elmondja az életem minden részletét anyának, főleg a rosszakat.
- Talán el kellene mennünk az üzletközpontba a tömb körül, az könnyebb lenne. Nem ismerem még a környéket – mondom nekik, felvágva a francia pirítósom utolsó darabjait.
- Gondolkoztál már azon, hogy hol akarsz dolgozni? – kérdezi Natalie.
- Még nem vagyok biztos benne, keresni fogok egy könyvesboltot, azt hiszem. Bárcsak találnék munkát szakmai gyakorlatként, vagy valami, egy kiadó házzal – mondom, mire anya díjnyertesen büszke mosolyát villantja fel.
- Az nagyszerű lenne, aztán ott tudnál dolgozni, amíg lediplomázol, és teljesen belevetni magad a munkába – mosolyog újra.
- Ideális lenne – megpróbálom elrejteni a szarkazmusomat. Natalie megfogja a kezemet az asztal alatt, és megszorítja egy kicsit. Ahogy a számba veszem a villát, a fém Harry ajakpiercingjére emlékeztet. Abba kell hagynom, hogy rá gondoljak. Most. Natalie-ra mosolygok, majd felhúzom a kezét, hogy megcsókoljam azt.
A reggeli után anya az üzletközponthoz vezet. A Vancouver Üzletház hatalmas és zsúfolt.
- Én elmegyek a Nordstromba, utána találkozunk. Hívlak titeket, amikor kész vagyok – mondja nekünk anya, mire megkönnyebbülök. Megfogom Natalie kezét ismét, és körülnézünk a többféle üzlet között. Mesél a pénteki foci meccséről, és hogy hogyan rúgta be a győztes gólt, elszántan hallgatom, és teszek rá pár megjegyzést és dicséretet. Mindketten szerettük és játszottuk is a focit gyerekkorunk óta, de nem hiszem, hogy elég jó lennék, hogy kipróbáljam főiskolai szinten.
- Jól nézel ki ma – mondom neki, mire elmosolyodik.  Tökéletes, fehér mosolya imádni való. Egy gesztenyebarna kardigánt, fehér blúzt és térdig érő szoknyát visel. Szokott kardigánokat és szoknyákat viselni, de aranyosan néznek ki rajta, és illenek a személyiségéhez.
- Te is, Louis – még ha tudom is, hogy pokolian nézek ki, ő túl kedves, hogy elmondja ezt nekem. Ha Harry itt lenne, nem habozna, hogy megtegye. Ugh, Harry. Kétségbeesetten ki akarom verni őt a fejemből, közelebb húzom magamhoz Natalie-t a kardigánjánál fogva. Meg akarom csókolni, de ő mosolyog és elhúzódik. – Louis, mit csinálsz? Mindenki minket fog bámulni – nevet.
- És? – egyáltalán nem érdekel. Általában igen, de most szükségem van rá, hogy megcsókoljon. – Csókolj meg, kérlek – gyakorlatilag könyörgök. Látnia kell kétségbeesésemet, mert félrebillenti az államat és megcsókol. Csókja lassú, és nincs sürgetés mögötte. Nyelveink alig érintkeznek, de meleg és ismerős. Várom, hogy lángra lobbanjon a tűz, de semmi. Nem hasonlíthatom Natalie-t Harryhez. Natalie a barátnőm, akit szeretek, Harry pedig egy srác, aki minden hétvégén felszed valakit, és akit tévedésből megcsókoltam, amikor részeg voltam.
- Mi ütött beléd? – kérdezi Natalie, ahogy próbálom testét az enyémhez húzni.
- Semmi, csak hiányoztál – mondom, majd elhúzódom tőle. „És megcsaltalak tegnap este.” Teszi hozzá a tudatalattim. – Natalie, kérlek, megtennéd, hogy nem mondasz el mindent anyának, amit csinálok? Nagyon kellemetlen nekem. Szeretem, hogy ilyen közel állsz hozzá, de úgy érzem magam, mint egy gyerek, amikor beárulsz minden alkalommal, mikor csinálok valamit – jó érzés, hogy kiadtam magamból.
- Sajnálom, Louis, csak aggódtam miattad. Nem teszem többé. Őszintén – mondja, és tudom, hogy komolyan gondolja. Karjaimmal átölelem, majd megcsókolom a homlokát.
A nap többi része jobb, mint az elején volt. Miután elhagytuk az üzletházat, anya elvisz egy üzletbe, hogy megnyírják a hajamat. Még mindig oldalra ér, de már többé nincs a szememben. Elköszönök anyától és Natalie-tól még egyszer, és megígérem, hogy száz mérföldes körzetben elkerülök mindenkit, akinek tetkója van. Egy árnyalatnyi csalódottságot érzek, amikor üresen találom a kollégiumi szobámat, nem tudom, Tristant reméltem, hogy itt lesz, vagy valaki mást. Egyáltalán nem zavar, hogy levegyem a cipőmet, mielőtt lefekszem az ágyamra, túl kimerült vagyok, és alvásra van szükségem.
A teljes napot átalszom, és mikor felébredek, Tristan az ágyában alszik. Át fogjuk majd beszélni, hogy hova ment szombaton és a vasárnap nagy részében. Megállok a kávézónál, ahol a szokásosat kérem, mielőtt elindulnék az első órámra. Liam egy mosollyal vár rám. Félbeszakít minket egy lány, aki az irányokról kérdez, így nem tudunk beszélni egészen az utolsó óránkig. Az óra, amitől rettegtem és készültem rá egész nap.
- Milyen volt a hétvégéd? – kérdezi Liam, mire felnyögök.
- Valójában szörnyű. Elmentem egy másik buliba Tristannal – mondom neki, fanyar arcot vág és nevet. – Biztos vagyok benne, hogy a tiéd jobb volt. Hogy van Danielle?
Mosolya megnő neve említésére, és rájövök, elfelejtettem megemlíteni, hogy láttam tegnap Natalie-t. Liam elmeséli, hogy Danielle jelentkezik egy balett társasághoz New Yorkban, és hogy mennyire boldog miatta. Kíváncsi vagyok, az én szemeim is így felcsillannak-e, amikor Natalie-ről beszélek, mint Liam szemei, ahogy az ő barátnőjéről beszél. Elmondja, hogy az apja és a mostohaanyja mennyire izgatottak voltak, hogy látják őt, és hogy mennyire hiányzott neki az anyja, amikor elment. Az anyukájának itt kell laknia, vagy a közelben.
- Nem lesz nehéz, ha olyan messze fog lakni? – kérdezem, ahogy elfoglaljuk a helyünket. Harry szokásos helye üres.
- Hát, mi már most is messze vagyunk egymástól, és működik. Emellett, a legjobbat akarom neki, és ha az New York, akkor ott akarom őt tudni – mondja, ahogy a professzor besétál, és elcsendesít minket. Hol van Harry? Nem hagyná ki az órát, hogy elkerüljön engem, ugye? Fejest ugrunk a Büszkeség és Balítéletbe, és az óra vége túl hamar jön el.
- Levágattad a hajad, Lewis – megfordulok, és meglátom mögöttem Harryt. Ő és Liam kínos pillantást váltanak, én pedig megpróbálom kitalálni, hogy mit mondjak Harrynek. Nem említené meg a csókot Liam előtt, ugye? De, igen, megtenné.
- Szia, Harry – mondom, mire elmosolyodik, gödröcskéi mélyebbek, mint valaha.
- Milyen volt a hétvégéd? – arckifejezése nagyon önelégült. Elhúzom Liamet a karjánál fogva.
- Jó, majd találkozunk – kiabálom idegesen, amin Harry elneveti magát.
- Mi volt ez az egész? – kérdezi Liam, nyilvánvalóan észrevéve furcsa viselkedésemet.
- Semmi, csak tényleg nem kedvelem Harryt.
- Legalább nem kell gyakran látnod – van valami a hangja mögött, tud a csókról?
- Um, igen… hála az égnek.
- Nem mondtam semmit, mert nem akartam, hogy hozzá hasonlíts, de az apja, úgymond, az anyámmal jár – mosolyog idegesen. Mi?
- Mi? Harry apja itt él? Miért van Harry itt? Honnan van az akcentusa? Ha az apja itt él, miért nem él vele? – árasztom el kérdéseimmel Liamet, mielőtt meg tudnám állítani magam. Zavarodottnak néz ki, de kevésbé idegesebbnek, mint egy pillanattal ezelőtt.
- Londonból jött, az apja és az anyám közel laknak a kampuszhoz, de Harrynek és az apjának nincs jó kapcsolata. Ne említs neki ebből semmit. Már így sem kedveljük egymást – mondja, és ezer kérdés jut eszembe, de csendben maradok, ahogy újra Danielle-ről kezd beszélni.