Chapter 27

Sziasztok! :)

Hála istennek, hogy végre hétvége és tudok frissíteni, örülök, hogy kibírtátok :D Szerintem tetszeni fog nektek ez a rész, de megint olyan függővége van, hogy nem igaz :'D Ezért megpróbálom hozni holnap a következőt, nem ígérem, mert egész nap nem fogok ráérni, szóval maximum valamikor este lesz csak időm. Nem ígérem, de megpróbálom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 27

Csendben maradok, miközben Harry folytatja a vezetést a kavicsos úton. Végre kikapcsolja a zenét, így az egyetlen zaj a kavicsok ropogása a gumik alatt. Kint vagyunk a semmi közepén. Most már ideges vagyok. Egyedül vagyunk, tényleg egyedül. Nincsenek autók, nincsenek épületek, semmi.
- Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik, mire nyelek egyet. Jobban félek attól, hogy mit csinálok, amíg egyedül vagyok vele, mint attól, ha ténylegesen megpróbálna megölni engem.
Még egy mérföldig folytatja a vezetést, aztán végre megállítja az autót. Kinézek az ablakon, és semmit nem látok, csak füvet és fákat. Alapjában véve szép és derűs idő van itt kint. Sárga vadvirággal van teleszórva a föld, és a szellő tökéletesen meleg. De miért hozott engem ide?
- Mit fogunk itt csinálni? – kérdezem őt, ahogy kimászom az autóból.
- Sétálunk egy kicsit először – tájékoztat, mire felnyögök. Szóval idehozott, hogy gyötörjön? Észre kellett vennie fanyar arckifejezésemet, mert azt mondja: – Nem túl sok séta – elindul a fű egy laposabb részén, majdnem olyan, mint egy ösvény, amin már sokszor jártak.
Mindketten csendben maradunk a séta legnagyobb részében, kivéve azt a néhány durva megjegyzést Harrytől rólam, amiért túl lassú vagyok. Figyelmen kívül hagyom a kommentjeit, és a környezetemmel foglalkozom. Kezdem érteni, miért szereti ezt a látszólag véletlenszerű helyet. Olyan csendes. Itt tudnék maradni örökre, amíg van nálam könyv. Lefordul az ösvényről, majd egy fás területhez megy. Kicsit gyanakodom, de követem. Néhány perccel később kikerülünk az erdőből egy patakhoz, vagy talán egy folyóhoz. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de a patak elég nagy és meglehetősen mélynek néz ki.
Harry nem mond semmit, ahogy áthúzza fején a pólóját, aztán lehajol, hogy kioldja piszkos, fekete bakancsát.
- Miért vetkőzöl? – kérdezem, majd a patakra nézek. Ó, ne. – Úszni fogsz? Abban? – mondom, és a vízre mutatok.
- Igen, mindig ezt csinálom. És te is – kigombolja a nadrágját, nekem pedig kényszerítenem kell magamat, hogy ne bámuljam az izmait a hátán, ahogy mozognak, amikor lehajol, hogy lehúzza a lábáról a nadrágját.
- Nem úszom abban – mondom. Nem bánom az úszást, de nem egy random patakban a semmi közepén.
- És miért is? Elég tiszta, hogy láthasd az alját.
- És… valószínűleg van benne hal és isten tudja mi más még – rájövök, milyen nevetségesen hangzom, de nem érdekel. – Különben is, nem mondtad el, hogy úszni jövünk, így nincs semmim, amiben úszhatok – ezzel már nem vitatkozhat.
- Nem viselsz bokszert? – vigyorog, mire tátott szájjal nézek rá. Szóval azt gondolta, hogy eljövök vele ide, és leveszem az összes ruhám, hogy ússzak vele? A belsőm kavarog, ahogy arra gondolok, hogy meztelen legyek a vízben Harryvel. Mit csinál velem? Soha nem voltak ilyen típusú gondolataim, mielőtt találkoztam vele.
- Nem úszom a bokszeremben, te perverz – jelentem ki, majd leülök a puha fűre. – Csak nézni fogom – mondom neki, mire a szemöldökét ráncolja. Most már csak a bokszerében van, a fekete anyag szorosan feszül a testére. Ez a második alkalom, hogy csak bokszerben látom őt, és ezúttal még jobban néz ki.
- Nem vagy vicces. Kimaradsz a jóból – feleli, majd beugrik a vízbe. Szememet a füvön tartom, és kitépek néhány szálat, hogy játsszak velük az ujjaim között. – A víz meleg, Lou – hív Harry a patakból. A helyemről, a fűben, látom, ahogy a vízcseppek leesnek a most már fekete hajából. Elmosolyodik, ahogy hátratúrja ázott haját, majd egy kézzel megtörli az arcát.
Egy pillanatra azon találom magam, hogy azt kívánom, bárcsak valaki más lennék. Bárcsak bátrabb lennék. Ha bátrabb lennék, levetkőznék és beugranék a meleg vízbe Harryvel. Fröcskölném a vizet, majd kimásznék a partra, hogy újra beleugorjak. Vicces lennék és gondtalan. De nem vagyok valaki, aki bátor, csak Louis vagyok.
- Ez a barátság túl unalmas eddig – nevet Harry, és közelebb úszik a parthoz. A szememet forgatom, mire felkuncog. – Legalább vedd le a cipődet, és tedd be a lábad a vízbe, ami csodálatos, és nemsokára túl hideg lesz, hogy úszni lehessen benne.
Betenni a lábamat a vízbe nem lehet olyan rossz. Leveszem a cipőmet, majd felhajtom a farmeremet épp annyira, hogy a széléről megmártóztassam a lábamat a vízben. Harrynek igaza volt, a víz meleg és tiszta. Megmozgatom a lábujjaimat, és önkéntelenül is elmosolyodom.
- Kellemes, ugye? – kérdezi, mire bólintok. – Csak gyere be.
Megrázom a fejem, ő pedig lefröcsköl a vízzel. Visszaszaladok, és mogorva tekintettel nézek rá.
- Ha bejössz a vízbe, válaszolok az egyik, mindig tolakodó kérdésedre. Amelyikre akarod, de csak egyre – figyelmeztet.
A kíváncsiság mindig legyőz, és elbillentem a fejem a koncentrációban. Mindig olyan sok kérdésem van Harryhez, és most az egyszer felajánlja, hogy válaszol az egyikre.
- Az ajánlatom egy percen belül lejár – mondja, majd eltűnik a víz alatt. Láthatom hosszú testét úszva a tiszta víz alatt. Viccesnek tűnik, és Harry keményen alkudozik, a kíváncsiságomat használva ellenem.
- Hagyd abba, hogy túlgondolsz mindent, csak ugorj be!
- Nincs semmim felvenni, ha beugrom a ruháimban, vissza kell sétálnom az autóhoz és hazautazni ázottan – nyafogom. Majdnem bele akarok menni a vízbe. Oké, tudom, hogy akarok.
- Vedd fel a pólómat – ajánlja, én pedig meg vagyok döbbenve. Ez nem vall rá. Várok egy pillanatot, hogy elmondja, viccelt, de nem teszi. – Gyerünk, csak vedd fel a pólómat. Elég hosszú lesz neked, hogy itt viseld, csak hagyd magadon a bokszered, ha szeretnéd – mondja egy mosollyal. Megfogadom a tanácsát, és abbahagyom a gondolkozást.
- Rendben, de fordulj meg, és ne nézz rám, amíg átöltözöm, komolyan mondom! – megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, hogy megfélemlítő legyek, de ő csak nevet. Megfordul és az ellenkező irányba néz, miközben átemelem a fejemen a pólómat, és megragadom az övét, amilyen gyorsan csak lehet. Igaza volt, a pólója a combom közepéig ér. Önkéntelenül is észreveszem, hogy milyen illata van a pólójának, mint egy halvány kölni, és egy illat, amit csak úgy tudok leírni, hogy Harrys.
- Siess már, vagy megfordulok – szólal meg, és azt kívánom, bárcsak lenne egy botom, amit a fejéhez dobhatnék. Kigombolom a bő farmeremet, lehúzom, majd kilépek belőle. Szépen összehajtom a farmeremet és a pólómat, majd a cipőm mellé teszem a fűbe. Harry megfordul, mire lehúzom a fekete pólójának alját, megpróbálva annyira lehúzni, amennyire csak tudom.
Szemei kitágulnak, és figyelem, ahogy végigpásztázza a testemet. Fogai közé veszi ajakpiercingjét, én pedig észreveszem, hogy elpirul. Biztosan fázik, mert tudom, nem lehetek én annak az oka, hogy így reagál.
- Uhm… gyere be a vízbe, jó? – mondja, hangja rekedtesebb a szokásosnál, mire bólintok, és lassan a part felé sétálok. – Csak ugorj be.
- Csinálom! Csinálom! – kiáltom, ő pedig felnevet.
- Fuss neki egy kicsit – utasít.
- Oké – visszalépek egy picit, és elkezdek nekifutni egy kicsit, bolondnak érzem magam, de nem engedem, hogy a túlgondolkodásra való hajlamom tönkretegye ezt. Ahogy elérem az utolsó lépésem, a vízre nézek, és megállok a lábaimmal a szélénél.
- Ó, gyerünk! Jól indítottál – nevet fel. A feje hátrabillen, imádnivalónak néz ki. Harry, imádnivaló?
- Nem tudok! – nem vagyok biztos benne, hogy mi állít meg, a víz elég mély, hogy beleugorjak, de nem túl mély. A helynél, ahol Harry áll, csak a mellkasáig ér a víz, ami azt jelenti, hogy az nekem az állam alatt lenne.
- Félsz? – hangszíne nyugodt, de komoly.
- Nem… nem tudom. Kicsit – vallom be, mire átszelve a vizet felém jön.
- Ülj le a szélére, és belesegítelek.
Leülök, a lábaimat szorosan összezárom, így nem látja meg a bokszeremet. Észreveszi, majd felnevet, ahogy elér hozzám. Kezei megfogják a combomat, és még egyszer égni kezdek. Miért kell a testemnek így reagálnia rá? Megpróbálok a barátja lenni, így figyelmen kívül kell hagynom a tüzet. Kezét a derekamhoz mozdítja, majd egy kis mosollyal ajándékoz meg.
- Készen állsz? – kérdezi, mire bólintok. Egy másodperccel később felemel és belehúz a vízbe. A víz meleg, és csodálatos érzés a forró bőrömnek. Harry túl hamar enged el, majd felállok a vízben. Közelebb vagyunk a parthoz, így a víz csak a mellkasom alá ér. – Ne csak állj ott – gúnyolódik, de figyelmen kívül hagyom őt, azonban kicsit sétálok.
A póló felemelkedik az alákerült víztől, mire sikkantok egyet, és lehúzom. Egyszer beállítom, és többnyire úgy marad.
- Le is veheted – vigyorog, mire lefröcskölöm őt. – Te lefröcsköltél? – nevet fel, én pedig bólintok, újra megtéve azt. Megrázza vizes fejét, majd felém támad a víz alatt. Hosszú karjai körülölelik a derekamat, és lehúz a víz alá. Kezeim felemelkednek az orromhoz, hogy befogjam azt. Nem sajátítottam el úgy az úszást, hogy ne fogjam be az orrom. Amikor felbukkanok a vízből, Harry nevetésben tör ki, és önkéntelenül is csatlakozom hozzá. Ténylegesen szórakozom, igazán szórakozom, nem csak nézek egy vicces filmet.
- Nem tudom eldönteni, melyik a mulatságosabb, a tény, hogy valóban jól érzed magad, vagy, hogy még mindig be kell fognod az orrod a víz alatt – mondja nevetés közben. A hirtelen kapott bátorságom miatt közelebb megyek hozzá, figyelmen kívül hagyva, hogy a póló megint felcsúszik, és megpróbálom lenyomni a fejét a víz alá. Természetesen ő túl erős, meg sem mozdul, csak még jobban nevet. Miért nem tud mindig ilyen lenni?
- Azt hiszem, tartozol nekem egy válasszal egy kérdésre – emlékeztetem őt, mire a homlokát ráncolja.
- Persze, csak egy.
Nem vagyok benne biztos, melyiket akarom megkérdezni, olyan sok van. Mielőtt eldönthetném, hallom, hogy a hangom meghozta a döntést helyettem:
- Kit szeretsz a legjobban a világon? – miért ezt kérdezem tőle? Jellemzőbb dolgokat akarok tudni, mint hogy miért ilyen bunkó. Miért van Amerikában?
Gyanakodva néz rám, mintha összezavarta volna a kérdésem.
- Magamat – válaszol, majd visszamegy a víz alá. Mikor felbukkan, megrázom a fejem.
- Ez nem lehet igaz – tudom, hogy arrogáns, de szeretnie kell valakit… bárkit? Az egyik szülőjét, egy testvért? – Mi a helyzet a szüleiddel? – kérdezem, és rögtön meg is bánom. Arca megváltozik, szemei elveszítik a lágyságot, amit már kezdtem megszeretni. – Sajnálom, csak kíváncsi voltam. Azt mondtad, egy kérdésre válaszolsz – emlékeztetem őt halkan. Arca meglágyul egy kicsit, és felém lép, a víz körülöttünk hullámzik. – Tényleg sajnálom, Harry, nem fogom megemlíteni őket újra – ígérem meg. Nagyon nem akarok vele veszekedni idekint, valószínűleg itt hagyna egyedül.
Meglep, amikor megfogja a derekamat, és felemel a levegőbe. A lábaimmal rúgok, a karjaimmal hadonászok, rákiabálva, hogy tegyen le. Nevet, majd beledob a vízbe. Pár lépéssel arrébb landolok, és amikor feljövök a vízből, ismét mosolyog.
- Ezért fizetni fogsz! – kiáltom, mire felnevet. Felé úszom, ő újra felemel, de ezúttal dereka köré fonom a lábaimat. Egy döbbent zihálástól nyílnak el az ajkai. – Bocs – motyogom, majd kioldom a lábaimat. Ő megragadja őket, és visszahelyezi a dereka köré. Az elektromosság megint megjelenik köztünk, most még vadabban, mint eddig bármikor. Miért történik mindig ez, amikor vele vagyok? Kizárom a fejemből a gondolataimat, és a nyaka köré kulcsolom a karjaimat, hogy megtámasszam magam.
- Mit csinálsz velem, Lou? – kérdezi lágyan, majd végigsimítja hüvelyujjával az alsó ajkamat.
- Nem tudom – válaszolok őszintén, mire felkuncog, ujja még mindig az ajkamat rajzolja át.
- Ezek az ajkak… és amiket csinálhatsz velük – mondja lassan és csábítóan. Érzem, hogy mélyen lángol a gyomrom, és elolvadok a karjaiban. – Akarod, hogy abbahagyjam? – néz a szemembe, pupillái annyira kitágultak, hogy csak egy enyhe gyűrű van a most már sötétzöld szemeiben.
Mielőtt az agyam fel tudna zárkózni, megrázom a fejem, és testemet az övének nyomom a víz alatt.
- Nem lehetünk csak barátok, tudod, ugye? – ajkai megérintik az állkapcsomat, ami megremegtet. Egy vonalban végigcsókolja az állam vonalát, és bólintok. Tudom, hogy igaza van, fogalmam sincs, mi ez, amik mi vagyunk, de tudom, hogy soha nem lennék képes csak a barátja lenni Harrynek. Ahogy az ajkai megérintik a pontot a fülem alatt, felnyögök, Harry újra ezt csinálja, ezúttal megszívva a bőrt.
- Ó, Harry – nyögöm, és szorosabban ölelem lábaimmal. Leviszem a kezeim a hátán, körmeimmel súrolom a bőrt. Talán már csak attól felrobbanok, hogy egyedül a nyakamat csókolja.
- Azt akarom, hogy a nevemet nyögd, Lou, újra és újra. Kérlek, engedd meg nekem – hangja tele van kétségbeeséssel. Kizárt, hogy nemet tudjak mondani.