Chapter 38

Sziasztok! :)

Hála az égnek végre végeztem a dolgaimmal és a netem is elég jó most, úgyhogy itt is van a 38. fejezet. Nem is tudom, mit mondjak erről a részről... hát, nem az egyik kedvencem, de majd meglátjátok ti is. És mivel valami iszonyat a vége (mint mindig), ezért megpróbálom holnap hozni a következőt, de megint egész napos programom lesz, szóval csak este felé lesz rá időm.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 38

Melegem van, túlságosan melegem. Megpróbálom letolni magamról a takarókat, de nem mozdulnak. Mikor kinyitom a szemem, a tegnap esti események elárasztják a fejemet. Harry rám kiabálva a kertben, a skót whisky a leheletében, a törött üveg a konyhában, Harry megcsókol, Harry felnyög, ahogy megérintem őt, a nedves bokszere. Megpróbálok felkelni, de Harry túl nehéz. Meg vagyok lepve, hogy feje a mellkasomon fekszik, és ahogy karja a derekamat öleli, teste elfedi az enyémet. Biztosan álmában mozdult így. Be kell vallanom, nem akarom elhagyni ezt az ágyat, vagy elhagyni Harryt, de muszáj. Vissza kell jutnom a szobámba. Natalie ott van. Natalie. Natalie. Gyengéden eltolom Harryt a vállánál, a hátára fordítva őt. Csendben imádkozom, hogy mély alvó legyen. A hasára fordul és nyöszörög, de nem ébred fel.
Sietve lábra állok, és megfogom a ruháimat, amik szét vannak szóródva a padlón. Amilyen gyáva vagyok, kint akarok lenni innen, mire felébred. Nem hiszem, hogy bánni fogja, legalább nem kell az energiáját abba fektetnie, hogy bántson engem, így elmegyek magamtól. Ez a legjobb mindkettőnknek, függetlenül attól, ahogy együtt nevettünk tegnap este. Semmi sem ugyanaz nappal. Harry emlékezni fog, milyen jól kijöttünk egymással tegnap este, és úgy fogja érezni, hogy extra utálatosnak kell lennie, hogy egyensúlyozza ezt. Ez az, amit csinál, de ezúttal nem leszek itt.
Ott leszek, ahová tartozom, távol tőle. Tegnap éjjel egy pillanatra átfutott az agyamon a gondolat, hogy talán az este miatt meggondolja magát Harry, és többet akar tőlem, de most már jobban ismerem. Összehajtom a pólóját, és az öltözőszekrényre teszem. Becipzárazom a nadrágomat, a pólóm gyűrődött, amiért a padlón hevert tegnap este, de ez a legutolsó, amiért aggódom ebben a pillanatban. Belebújtatom lábamat a cipőmbe, majd megragadom az ajtókilincset.
Még egy visszapillantás nem fog ártani, győzködöm magam, és visszanézek Harry alvó alakjára. Rendezetlen haja el van terülve a párnán, karja pedig most az ágy másik oldalán van elterülve. Olyan békésnek néz ki, olyan gyönyörű az arcában lévő fémdarabok ellenére is.
Megfordulok, majd lenyomom a kilincset.
- Lou? – a szívem kihagy egy ütemet. Lassan visszafordulok hozzá, azt várva, hogy durva zöld szemei néznek vissza rám. Ehelyett azok csukva vannak. A homlokát ráncolja, de alszik. Nem tudom eldönteni, megkönnyebbült vagyok-e, hogy alszik, vagy komor vagyok, amiért a nevemet szólította álmában. Kimegyek a szobából, majd óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. Fogalmam sincs, hogyan juthatok ki ebből a házból, egyenesen lesétálok az előszobába, és megkönnyebbülök, hogy könnyen megtalálom a lépcsőt. Leosonok a lépcsőn, és csaknem belefutok Liambe. Pulzusom felgyorsul, ahogy megpróbálom kitalálni, hogy mit mondjak. Szemei az arcomat fürkészik, de csendben marad, magyarázatra várva, feltételezem.
- Liam… én… – fogalmam sincs, mit mondjak.
- Jól vagy? – kérdezi aggódva.
- Igen, jól vagyok. Tudom, hogy azt gondolod…
- Nem gondolok semmit, tényleg nagyra értékelem, hogy eljöttél. Tudom, hogy nem kedveled Harryt, így sokat jelent nekem, hogy idejöttél és segítettél lenyugtatni őt – mondja nekem Liam.
Ó. Olyan kedves, túl kedves. Majdnem azt akarom, hogy mondja el, mennyire fel van háborodva, hogy Harryvel töltöttem az éjszakát, hogy egyedül hagytam a barátnőmet a szobámban egész éjszaka, miután elvittem az autóját és rohantam Harry megmentésére, csak azért, hogy olyan rosszul érezzem magam, amennyire kellene.
- Szóval te és Harry ismét barátok vagytok? – kérdezi, mire vállat vonok.
- Fogalmam sincs, mik vagyunk mi. Fogalmam sincs, mit csinálok. Ő csak… ő – zokogásban török ki. Liam körém fonja karjait egy meleg és megnyugtató ölelésben.
- Minden rendben, tudom, hogy ő igazán szörnyű tud lenni – mondja Liam lágyan. Várjunk… biztosan azt hiszi, hogy azért sírok, mert Harry valami szörnyűt csinált velem. Valószínűleg sosem feltételezné, hogy a Harry iránt való érzéseim miatt sírok.
- Nem erről van szó, Liam… – zokogom. Ki kell jutnom innen, mielőtt lerombolom Liam jó véleményét rólam, és mielőtt Harry felébred. – Mennem kell, Natalie vár – felelem, Liam pedig egy együttérző mosollyal ajándékoz meg, mielőtt elköszön. Beszállok Natalie autójába, és olyan gyorsan vezetek vissza a kollégiumba, ahogy csak tudok. Az út nagy részében sírok, hogyan fogom elmagyarázni ezt az egészet Natalie-nak? Tudom, hogy meg kell tennem, nem hazudhatok neki. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mennyire fog ez fájni neki. Egy szörnyű ember vagyok, amiért ezt csinálom vele, miért nem tudtam csak távol maradni Harrytől?
Amennyire tudom, lenyugtatom magam, mielőtt bekanyarodok a parkolóba. Olyan lassan sétálok a szobámhoz, amennyire csak tudok. Nem tudom, hogyan fogok szembenézni Natalie-val. Amikor kinyitom az ajtót, Natalie a kis ágyamon fekszik a plafont bámulva. Felugrik, mikor kiejtem a nevét.
- Jesszus, Louis! Hol voltál egész éjszaka? Megállás nélkül hívtalak! – kiáltja. Ez az első alkalom, hogy Natalie ténylegesen felemeli rám a hangját. Veszekedtünk már ezelőtt, de még soha nem kiabált velem.
- Sajnálom, Natalie, elmentem Liamék házához, mert Harry részeg volt és összetört dolgokat, aztán az idő csak elrepült, azt hiszem, és mire feltakarítottunk, túl késő volt, a telefonom pedig lemerült – hazudom. Nem tudom elhinni, hogy egyenesen az arcába hazudok, ő mindig itt volt nekem, én meg itt hazudok neki. Tudom, hogy el kellene mondanom, de nem tudom elképzelni, hogy fájdalmat okozzak neki.
- Harry összetört dolgokat? Jól vagy? Miért maradtál ott, ha erőszakos volt? – úgy érzem, mintha ezer kérdést tenne fel egyszerre.
- Nem volt erőszakos, csak részeg. Mindemellett, nem bántana engem – mondom, majd eltakarom a számat, kétségbeesetten megpróbálva visszaszívni a szavakat.
- Hogy érted, hogy nem bántana téged? Ezt nem tudhatod, Lou! – csattan fel, majd felém sétál.
- Csak azt mondom, hogy fizikailag nem bántana, elég jól ismerem őt ahhoz, hogy ezt tudjam. Csak megpróbáltam segíteni Liamnek – felelem. Harry érzelmileg bántana engem, már meg is tette, és biztos vagyok benne, hogy újra meg fogja próbálni. Ironikus, hogy most védem őt, pedig nincs is itt.
- Azt hittem, nem lógsz többé azokkal a fajta emberekkel? Nem ígérted meg nekem és anyukádnak, hogy nem teszed? Louis, ők nem jó emberek, akikkel lehetsz. Elkezdtél inni és kimaradni egész éjszaka. Nem tudom, miért is akartad, hogy idejöjjek, ha te csak úgy elmész – leül az ágyra, fejét a kezein pihenteti.
- Ők nem rossz emberek, nem ismered őket. Mikor lettél ennyire ítélkező? – kérdezem tőle. Könyörögnöm kellene neki, hogy bocsásson meg, ++amiért kimaradtam egész éjszaka, de felbosszant, ahogy a barátaimról beszél. Leginkább Harryről, emlékezetet tudatalattim, én pedig pofon akarom vágni őt.
- Nem vagyok ítélkező, de sosem lógtál volna együtt azokkal a gót emberekkel ezelőtt.
- Ők nem gótok, Natalie, ők önmaguk. Nem érdekli őket, hogy olyanok legyenek, mint mi, ettől még nem lesznek különbözőek tőlünk – mondom. Szavaimon annyira meg vagyok lepve, mint Natalie.
- Nos, nem tetszik, hogy velük lógsz, megváltoztatnak téged. Nem ugyanaz a Louis vagy, akibe beleszerettem – hangja egyáltalán nem rosszindulatú, csak szomorú.
- Nos, Natalie… – kezdem, mire az ajtó kinyílik. Szemeim követik Natalie-ét, aztán a szobába betörő, mérges Harryre tévednek.