Chapter 2

Helló! :)

Ahogy ígértem, itt a rész, egyelőre még nem tudom, mikor tudom hozni a következőt, de igyekszem minél előbb. A blogot lehet itt-ott reklámozni, de persze csak olyanoknak, akik szeretik Larryt, mert mint mondtam, nem hiányzik ide a veszekedés és utálkozás, remélem, megértitek :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 2

- Itt vagyunk! – sikkantja anya, ahogy behajtunk az egyetemhez. Olyan jól néz ki élőben, ahogy a katalógusokban és az interneten. Az épületek régiek és elegánsak egyszerre. A kampusz nagysága megfélemlítő, de remélhetőleg néhány hét múlva otthon fogom magam érezni. Az eligazítás rövid, és egyedül ülök, ahogyan szoktam. Egy látszólag kedves középkorú nő odaadja az egyetemi kulcsomat, és utamra ereszt. Már most szabadabbnak érzem magam, mint az elmúlt tizennyolc évben.
- Látni akarom a szobádat, mielőtt elmegyek, édesem. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy főiskolás vagy! Az egyetlen fiam főiskolás tanuló, és a saját életét éli. Nem tudom elhinni – siránkozik anya, majd megtörli szemeit óvatosan, ügyelve a sminkjére. Natalie követ minket, ahogy viszem a csomagjaimat és navigálok végig a folyosón.
- B22… A C részen vagyunk – mondom nekik. Szerencsére meglátok egy nagy B-t festve a falra. – Itt le – utasítok, és követnek. Jó dolog, hogy csak pár ruhát, egy takarót és néhány kedvenc könyvemet hoztam, így nem kell túl sokat vinnem.
- B22 – puffogja anya. Túl magas sarkú cipőt viselt ehhez a hosszú úthoz, amit megtettünk. Becsúsztatom a kulcsot a régi, fából készült ajtóba, nyikorogva kinyílik, és anya lélegzete eláll. A szoba kicsi, két apró ággyal és íróasztallal. Szemeim anya lélegzetelállásának okára vándorolnak. A szoba egyik fele be van borítva zenei poszterekkel, többnyire bandák, amikről még soha nem hallottam, rajtuk tetoválásokkal és piercingekkel. Egy fiú végigfekszik az ágyon, szőke haja van, szemei kihúzva fekete szemceruzával, és a karját tetoválások fedik.
- Szia – mosolyog. – Tristan vagyok – mondja, majd felül.
- Sz… szia… Louis vagyok – fuldoklom szinte. Ő felnevet egy kicsit, és feláll.
- Üdvözöllek a WSU-n, ahol a szobák aprók és a partik óriásiak – hátrahajtott fejjel nevet. Anya szája elnyílik, Natalie pedig kényelmetlenül toporog. Tristan átsétál és bevon egy „tesóölelésbe”. Kopognak az ajtón, majd ledobom a csomagjaimat a padlóra.
- Gyere be! – kiáltja új szobatársam. Az ajtó kinyílik, és két fiú és egy lány sétál be. Lányok a fiúk körletében az első nap? Talán a WSU rossz döntés volt. Anya úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban elájulna.
- Szia, te vagy Tristan szobatársa? – kérdezi a vörös hajú lány. Nincs annyi tetkója, mint a másik két fiúnak, de azért van neki.
- Um… igen. Louis a nevem – sikerül kimondanom.
- Én Niall vagyok, ő pedig Steph – mondja a szőke fiú a lányra mutatva –, és imádni fogod ezt a helyet – mosolya meleg durva megjelenése ellenére.
- Kész vagyok – mondja Tristan, és felveszi a Conversét. Szemeim elvándorolnak a barna hajú fiúra. Haja gubancolódva göndörödik a fején, hátratolva a homlokán, és fém van a szemöldökében és az ajkán. Szemeim lemozdulnak a tintával borított karjára, amit feltár a fekete pólója. Várom, hogy bemutatkozzon, de nem teszi. Minden bizonnyal nem olyan barátságos, mint a többi barátja.
- Találkozunk még, Louis – mondja Steph, és mindhárman kilépnek a szobából.
- Új szobába költözöl! – kiáltja anya, amint az ajtó becsukódik.
- Nem, nem lehet. Ez rendben van, anya, biztos vagyok benne, hogy nem lesznek itt sokszor.
- Egyáltalán nem, keresni fogunk egy másikat, most. Nem leszel egy szobában azokkal a punkokkal! – mondja.
- Anya… Kérlek, csak nézzük meg, hogy alakul. Kérlek? – könyörgöm, mire ő sóhajt.
- Rendben – sziszegi legnagyobb meglepetésemre.