Chapter 17

Sziasztok! :)

Először is. Elkezdődött a Where We Are Tour, nem is akárhogy, szerintetek túl fogjuk élni? :D A részről pedig... biztosan kíváncsiak vagytok, mi lesz Harry reakciója Lou kérdésére, úgyhogy nem is dumálok sokat. Nem ígérem holnapra a következőt és a hétfő is kérdéses, de majd még kiderül, melyik nap lesz több időm.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 17

- Miért kérdezed ezt tőlem? – pillant rám vissza.
- Nem tudom… mert én nem csináltam semmit, csak kedves voltam hozzád, és te mindig goromba vagy. Azt hittem, lehetünk barátok – milyen hülyén hangzik ez? Megfogom az orrnyergem, amíg várok a válaszára.
- Mi? Barátok? – felnevet. – Nem nyilvánvaló, miért nem lehetünk mi barátok?
- Nekem nem.
- Nos, először is, túlságosan feszült vagy, valószínűleg egy tökéletes otthonban nőttél fel, ami úgy néz ki, mint a többi ház, a szüleid valószínűleg mindent megvettek neked, amit akartál, és sosem kellett várnod semmire. Úgy értem, a hülye vasalt pólóiddal, őszintén, ki öltözik így tizennyolc évesen? – mondja, mire elnyílik a szám.
- Te semmit nem tudsz rólam! Az életem nem olyan! Az alkoholista apám elhagyott minket, amikor tíz éves voltam, és anyám kidolgozta a belét, hogy főiskolára mehessek. Amint tizenhat lettem, elkezdtem dolgozni, hogy segítsek anyának a számlákban, és történetesen szeretem a ruháimat, sajnálom, ha nem öltözök úgy, mint egy tróger, mint a körülötted lévő srácok! Valaki, aki keményen próbál kitűnni és másnak lenni, de te előítéletes vagy – kiabálom, mire ő ökölbe szorítja a kezét. Érzem, hogy a könnyek szúrják a szememet, és elfordulok, hogy letöröljem őket, mielőtt Harry észreveszi. – Tudod mit? Nem akarom, hogy barátok legyünk – mondom neki, és elérem az ajtókilincset. A vodka bátorrá tett, azt okozva, hogy kiabálok Harryvel.
- Hova mész? – kérdezi. Annyira kiszámíthatatlan és szeszélyes.
- A buszmegállóba, hogy vissza tudjak menni a szobámba, és soha nem jövök vissza ide még egyszer. Végeztem azzal, hogy megpróbálok összebarátkozni valakivel közületek.
- Túl késő van, hogy egyedül buszozz.
- Komolyan ne próbálj meg úgy viselkedni, mintha érdekelne, ha valami történne velem – felnevetek. Nem tudok lépést tartani vele.
- Nem azt mondom, hogy igen… Csak azt, hogy ez egy rossz ötlet.
- Nos, Harry, nincs más lehetőségem, mindenki más részeg, magamat is beleértve – mondom, miközben érzem, ahogy a könnyeim kicsordulnak. Megalázó, hogy az összes ember közül Harry lát síni újra.
- Mindig sírsz a bulikon? – kérdezi egy kis mosollyal.
- Nyilvánvalóan, mivel ezek az egyedüli bulik, amiken valaha voltam – elérem az ajtót, majd kinyitom.
- Louis – mondja olyan csendesen, hogy majdnem nem hallom meg. Arca kifürkészhetetlen. A szoba megint elkezd forogni, és megragadom az ajtaja melletti komódot. – Jól vagy? – bólintok, bár érzem, hogy ismét émelygek. – Miért nem ülsz le pár percre, aztán elmehetsz a buszmegállóhoz – újra bólintok. Kisétálok, majd még egyszer a nevemen szólít. – Leülhetsz itt… azt hiszem – mondja, majd kienged egy mély sóhajt.
- Azt hittem, senkinek nem szabad a szobádban lennie – jegyzem meg, és leülök a padlóra.
- Nem fog még egyszer megtörténni – förmed rám. Szóval visszatért önmagához. Elkezdek csuklani, mire egy kis mosoly játszik az ajkain. – Ha elhányod magad a szobámban… – figyelmeztet.
- Szerintem csak szükségem van egy kis vízre – mondom, és megmozdulok, hogy felálljak.
- Itt van – feleli, és a kezembe adja a piros poharát. Megforgatom a szemem, majd eltolom.
- Azt mondtam, víz, nem sör.
- Ez víz, én nem iszom – nyögök egy zihálás és egy nevetés között. Kizárt, hogy Harry nem iszik. Nem emlékszem, hogy ivott volna az üveg vodkából, de mégis. – Meglepődtél? – kérdezi, mire bólintok.
- Ugye nem fogsz itt ülni és vigyázni rám? – csak nagyon egyedül akarok lenni ebben az ittas állapotomban. Kezdek bűntudatot érezni, amiért kiabáltam Harryvel. – A legrosszabbat hozod ki belőlem – mondom hangosan, nem szándékosan.
- Ez erős – feleli komoly hangján. – És igen, itt fogok ülni és vigyázni rád. Életedben először vagy részeg, és van egy szokásod, hogy a dolgaimhoz nyúlsz, amikor nem vagyok a közelben – mondja, majd leül az ágyára. Megfogom a pohárnyi vizet, és kortyolok belőle, egy csipetnyi mentát érzek a peremén, nem tehetek róla, de elképzelem, milyen íze lehet Harry ajkainak. Istenem, soha nem iszom újra, emlékeztetem magam, ahogy visszaülök a padlóra.