Chapter 14

Sziasztok! :)

Milyen kár, hogy itt a szünet utolsó napja, így nem lesz annyi időm fordítani. Szóval holnap nem is tudok hozni részt, sok dolgom lesz. Addig is, remélem kárpótol titeket ez a rész, ami kicsivel hosszabb, mint az eddigiek. Bár biztosan azonnal szeretnétek olvasni a következőt a vége után, de ez sajnos még várat magára. Ó, és lett egy csodálatosan gyönyörű fejlécünk, amit nagyon köszönök Annie-nek! ♥

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 14

Végre péntek van, és a főiskolai első hetemnek majdnem vége.  Elégedett vagyok azzal, ahogy az első hét eltelt, eltervezem, hogy ma este félreteszem a tanulást, és kikölcsönzök néhány filmet, mivel Tristan valószínűleg egy buliban lesz. Igazán megkönnyíti nekem a dolgokat, hogy az összes órám tanmenete megvan, így előre tudok rá készülni. Megfogom a táskámat, és korán elmegyek, hogy megálljak egy kávézónál kévéért, hogy extra lökettel kezdjem a napom.
- Louis, ugye? – mondja mögöttem egy lány hangja, ahogy a sorban várok. Megfordulok, és meglátom a pink hajú lányt a buliról. Azt hiszem, Mollynak hívta őt Tristan.
- Ja – válaszolok, majd visszafordulok.
- Jössz a ma esti buliba? – kérdezi. Sóhajtok, újra megfordulok, és megrázom a fejem. – Pedig kellene, fantasztikus lesz – mondja mosolyogva. Végigfuttatja vékony ujjait a hatalmas, kusza tetkóján, az alkarján. – Nagy kár, tudom, hogy Zayn látni akart téged – feleli, mire, nem tehetek róla, de felnevetek. – Mi az? Tegnap csak rólad beszélt.
- Kétlem… de ha így volt, heteró vagyok és van barátnőm – magyarázom, mosolya pedig egyre növekszik.
- Nagy kár, lefogadom, hogy be tudna téged hálózni – vigyorog, és hálát adok az égnek, mikor kész a rendelésem. Túl gyorsan fogom meg a poharat, így egy kis kávé kimegy, megégetve a kezemet, szitkozódom az orrom alatt, majd elsétálok. Behálózni engem? Melegnek lenni, nyilván. Fúj, nem szeretem a fiúkat, és Natalie a mindenem. Nem sokat beszéltünk a héten, de, csak mert túl elfoglalt volt a menetrendem. Küldök neki egy gyors üzenetet, hogy hiányzik, és úton vagyok az óráimra.
A napom nagyszerűen telik. Liam és én egy könyvesboltnál találkozunk, hogy együtt menjünk irodalomra. Nekitámaszkodik a téglafalnak, és ahogy elérem őt, egy nagy mosollyal köszönt.
- Fél órával előbb elmegyek az óráról ma, hazarepülök a hétvégére – mondja nekem.
- Ez igazán remek – mosolygok, talán nekem is haza kellene mennem néha. Anya háza csak két órára van innen, de még nem vettem autót, szóval ennek várnia kell.
Ahogy ígérte, Liam elmegy harminc perccel előbb az óráról, és hirtelen nagyon is tudatában vagyok annak, hogy Harry mellettem ül. A fősulin odaülhetünk, ahova akarunk, különböző helyre mindennap, ha akarjuk, de Harry mindig mellém ül le az első sorba. Tudom, hogy azért csinálja, hogy idegesítsen, de sikerült figyelmen kívül hagynom őt egész héten.
- A hetünket Jane Austen Büszkeség és Balítélet című művének megvitatásával fogjuk kezdeni – jelenti be Hill professzor, ahogy az óra véget ér. Nem tudom elrejteni hatalmas vigyoromat, legalább tízszer olvastam ezt a regényt. Az egyik kedvencem.
- Hadd találjam ki, imádod Mr. Darcyt – mondja gúnyos hangon, ahogy kisétálok.
- Igazából nem – elérjük az útkereszteződést, és mindkét irányban szétnézek, mielőtt átmennénk az úton.
- Tényleg? – nevet, miközben jön utánam.
- Igen, tényleg, de abban biztos vagyok, hogy te nem vagy képes megérteni Mr. Darcy karakterét – gondolataim elkalandoznak a hatalmas novellagyűjteményre Harry szobájában. Azok nem lehetnek az övéi. Vagy mégis?
- Ó, igen, tényleg nehéz megérteni, hogy egy goromba és elviselhetetlen férfi romantikus hős legyen. Szerintem ez nevetséges, ha Elizabeth-nek lett volna egy kis esze, elmondta volna neki, hogy kopjon le.
Nevetek szóhasználatán, de eltakarom a számat, hogy megállítsam magam. Igazából élveztem a heccelődést vele, de csak idő kérdése, percek, ha szerencsés vagyok, amíg nem mond valami sértőt. Gödröcskés vigyor húzódik az arcán, és önkéntelenül is megcsodálom külsejét. Piercingekkel és mindennel együtt.
- De egyetértesz abban, hogy Elizabeth egy idióta? – emeli fel szemöldökét.
- Igen és nem. Nem volt okos a kapcsolatát illetően Mr. Darcyval, de ő a legerősebb és legkomplexebb karakter, akiről valaha írtak – védekezem. Nevetni kezd, amihez én is csatlakozom. Valami felvillan szemeiben, és abbahagyja a nevetést.
- Később találkozunk, Lewis – mondja, majd sarkon fordul. Mi van vele? Mielőtt kielemezhetném viselkedését, megcsörren a telefonom. Natalie az. Furcsa bűntudatot érzek, ahogy felveszem.
- Szia, Lou, éppen írtam neked, de gondoltam, akkor már felhívlak – Natalie hangja sietősnek hangzik.
- Mit csinálsz? Elfoglaltnak tűnsz.
- Nem, úton vagyok a grillbe, hogy találkozzak pár barátommal – magyarázza.
- Oké, akkor nem tartalak fel. Nagyon örülök, hogy péntek van. Készen állok a hétvégére.
- Mész egy másik buliba? Anyukád még mindig csalódott – miért említette ezt meg anyának? Szeretem, hogy ilyen közel áll anyához, de néha randizni vele olyan, mintha lenne egy idegesítő kishúgom, aki beárul. Egy testvérhez hasonlítottam Natalie-t? Hosszú volt ez a hét.
- Nem, nem megyek bulizni. Hiányzol.
- Te is hiányzol, Lou. Nagyon. Hívj fel később, oké?
Egyetértek, majd egy-egy „szeretlek” után letesszük a telefont.
Mikor visszaérek a szobámba, Tristan a bulira készülődik, feltételezem, Harry diákszövetségi házában lesz. Bejelentkezem Netflix-re, és böngészek a filmek között, hogy eldöntsem, mit nézzek meg ma este.
- Nagyon szeretném, ha jönnél, esküszöm, nem fogunk ott maradni ezúttal. Csak gyere el egy kicsit. Filmet nézni teljesen egyedül ebben a kicsi szobában szánalmasan hangzik! – könyörög, mire felnevetek. Folytatja a kérlelést, amíg megcsinálja a haját, és felpróbál három különböző pólót. Egy szűk fehér mellett dönt, ami keveset hagy a képzeletre, és megy a skinny jeanséhez. Irigylem magabiztosságát. Tudom, hogy megfelelő testem van, tónusos, de egy kis pocakkal, csak nem érzem magam kényelmesen, mint ő. Inkább laza pólókat viselek, hogy elrejtsék a hasamat, amíg ő megpróbál annyi figyelmet felhívni tökéletesen tónusos mellkasára, amennyi lehetséges.
- Tudom, én csak… Mi a fene? – kiáltom a laptopom képernyőjére, ami most teljesen fekete. Megpróbálom kikapcsolni, majd be, de nem változtatja meg a fekete képernyőt.
- Ez egy jel, hogy jönnöd kellene. Az én laptopom Niall szobájában van, szóval nem tudod használni – vigyorog, majd összeborzolja a haját újra. Tényleg nem akarok egyedül ülni a kollégiumban úgy, hogy semmit sem csinálhatok vagy nézhetek.
- Rendben, de éjfél előtt eljövünk – nyögöm, mire mosolyog egy dicsőséges pillantással az arcán.