Helló! :)
Több időm lett ma, mint gondoltam, úgyhogy itt a 11. fejezet, de mivel ez elég rövid, mindjárt kirakom a következőt is, úgyhogy ma kivételesen egy ilyen double update van :D
Kellemes olvasást! :) Xx
Chapter 11
Szemei találkoztak az enyémmel, és észreveszem, hogy zöldek, nem igazán létesített szemkontaktust velem mostanáig. Gyorsan elnéz, mire elsétálok mellette, ki a fürdőszobából. Megragadja a karomat, nem gyengéden húz vissza.
- Ne érj hozzám! – kiáltom, és elrántom tőle a karomat.
- Sírtál? – kérdezi, hangszíne kíváncsi. Ó, nagyszerű, itt vagyunk megint, ahol az emberek gúnyt űznek belőlem, mert olyan fiú vagyok, aki sír.
- Csak hagyj egyedül, Harry – elém áll, felém magasodva megakadályozza, hogy tovább menjek. Nem bírom tovább a játékát. – Harry, kérlek. Könyörgök, ha van benned egy kis tisztesség, akkor békén hagysz. Csak hagyd meg magadnak a bármilyen durva megjegyzésedet holnapra. Kérlek – könyörgök neki, szó szerint. Egy pillanatnyi zavarodottság tűnik fel a szemében, mielőtt beszélni kezd.
- Van egy szoba lent az előszobában, ahol aludhatsz, Tristan már ott van – mondja. Várok egy percet, hogy mondjon még valamit, de nem teszi. Csak bámul rám.
- Oké – felelem, mire eláll az utamból.
- A harmadik ajtó balra – utasít, és lesétál ez előszobába. – Jó éjt, Lewis – hallom, ahogy eltűnik a hálószobájában. Mi a franc volt ez? Harry durva megjegyzések nélkül? Tudom, hogy visszakapom, ha látom holnap. Valószínűleg már tervezi az összes rosszindulatú megjegyzését, amit nekem szán.
A harmadik szoba balra egyszerű, sokkal kisebb, mint Harryé, két kis ággyal. Inkább egy kollégiumi szobának néz ki, mint a nagyszoba, ami Harryé. Talán ő a vezető, vagy valami? A sokkal valószínűbb magyarázat, hogy mindenki fél tőle, és kiharcolta magának a legnagyobb szobát. Tristan végigfekszik az egyik ágyon, így le tudom rúgni a cipőmet, és betakarni őt az egyik takaróval, mielőtt lefekszem a másik ágyra. Gondolataim szanaszét vannak, ahogy elalszom, fecskéket és zöld szemeket képzelek el, amik beszivárognak az álmaimba.
- Ne érj hozzám! – kiáltom, és elrántom tőle a karomat.
- Sírtál? – kérdezi, hangszíne kíváncsi. Ó, nagyszerű, itt vagyunk megint, ahol az emberek gúnyt űznek belőlem, mert olyan fiú vagyok, aki sír.
- Csak hagyj egyedül, Harry – elém áll, felém magasodva megakadályozza, hogy tovább menjek. Nem bírom tovább a játékát. – Harry, kérlek. Könyörgök, ha van benned egy kis tisztesség, akkor békén hagysz. Csak hagyd meg magadnak a bármilyen durva megjegyzésedet holnapra. Kérlek – könyörgök neki, szó szerint. Egy pillanatnyi zavarodottság tűnik fel a szemében, mielőtt beszélni kezd.
- Van egy szoba lent az előszobában, ahol aludhatsz, Tristan már ott van – mondja. Várok egy percet, hogy mondjon még valamit, de nem teszi. Csak bámul rám.
- Oké – felelem, mire eláll az utamból.
- A harmadik ajtó balra – utasít, és lesétál ez előszobába. – Jó éjt, Lewis – hallom, ahogy eltűnik a hálószobájában. Mi a franc volt ez? Harry durva megjegyzések nélkül? Tudom, hogy visszakapom, ha látom holnap. Valószínűleg már tervezi az összes rosszindulatú megjegyzését, amit nekem szán.
A harmadik szoba balra egyszerű, sokkal kisebb, mint Harryé, két kis ággyal. Inkább egy kollégiumi szobának néz ki, mint a nagyszoba, ami Harryé. Talán ő a vezető, vagy valami? A sokkal valószínűbb magyarázat, hogy mindenki fél tőle, és kiharcolta magának a legnagyobb szobát. Tristan végigfekszik az egyik ágyon, így le tudom rúgni a cipőmet, és betakarni őt az egyik takaróval, mielőtt lefekszem a másik ágyra. Gondolataim szanaszét vannak, ahogy elalszom, fecskéket és zöld szemeket képzelek el, amik beszivárognak az álmaimba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése