Chapter 12

Itt is a 12. rész, ahogy ígértem, ez már hosszabb, mint az előző. Szerintem lesz időm holnap is frissíteni, úgyhogy nem kell sokat várnotok. A sok-sok kattintást pedig köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik nektek ez a történet :)

Jó olvasást és kellemes ünnepeket! :) Xx

Chapter 12

Mikor felébredek, eltart egy pillanatig emlékeznem, hogy hol vagyok. A szörnyű buli és a még rosszabb éjszaka elárasztja az emlékeimet, nyögök, ahogy kimászom az ágyból. Tristan még mindig ki van ütve, talán hagynom kellene őt aludni, amíg kitalálom, hogyan jutunk vissza a kollégiumba. Felveszem a cipőmet, és kinyitom az ajtót. Kopognom kellene Harry ajtaján, vagy próbáljam megkeresni Niallt? Niall tagja egyáltalán a diákszövetségnek? Soha nem gondoltam volna, hogy Harry igen, szóval lehet, hogy Niall is. A folyosó üres és meglepően tiszta a tegnap esti buli ellenére. Alvó testek felett kell átlépnem, ahogy elérem a földszintet.
- Niall? – hívom, remélve, hogy meghallom válaszát. Egyedül a nappaliban legalább húsz ember alszik. A padló tele van poharakkal és szeméttel. Amikor elérem a konyhát, megpróbálom kényszeríteni magamat arra, hogy ne takarítsam ki. Az egész diákszövetségi házat kitakarítani ez után a buli után bele fog telni egy napba. Szeretném látni Harryt, ahogy eltakarítja az összes szemetet, a gondolatra elfojtok egy nevetést.
- Mi olyan vicces? – megfordulok, és természetesen Harry lép be a konyhába egy szemetes zsákkal a kezében. Végigsöpri karjával a pultot, belelökve a poharakat a zsákba.
- Semmi… Niall is itt él? – figyelmen kívül hagy, és folytatja a takarítást. Ő az egyetlen, aki ébren van és takarít. Remek, megérdemli, hogy kitakarítsa ezt az egész rendetlenséget. – Itt lakik? – kérdezem újra, türelmetlenebbül ezúttal. – Minél hamarabb elmondod, hogy Niall itt lakik-e, annál hamarabb elmehetek.
- Most már figyelek, de nem, nem lakik itt. Úgy néz ki, mint egy diákszövetségi tag szerinted? – vigyorog.
- Nem, de te sem – csattanok fel, mire az álla megfeszül. Figyelmen kívül hagyja megjegyzésemet, és folytatja a takarítást. – Van a közelben buszmegálló? – kérdezem, nem számítva a válaszára.
- Igen, körülbelül egy háztömbnyire innen.
- El tudnád mondani, pontosan hol van?
- Nem nehéz megtalálni.
Szemet forgatok, majd kisétálok a konyhából. Tegnap este Harry bunkó megjegyzéseinek pillanatnyi hiánya nyilvánvalóan egyszeri dolog volt, ma rákapcsol elég rendesen. Az után az este után nem tudok a közelében lenni. Felébresztem Tristant, és visszamegyünk a földszintre.
- Harry azt mondta, van egy buszmegálló a háztömb környékén – mondom neki, mire elneveti magát.
- Semmiképp nem buszozunk, ő fog visszavinni minket. Valószínűleg csak szívatott – mondja. – Harry, készen vagy, hogy visszavigyél minket most? Szétmegy a fejem.
- Igen, persze, csak egy pillanat – mondja, mire horkantok. Legalább Tristannal kedves, kíváncsi vagyok, mióta barátok.
A visszaút alatt a kollégiumba, Tristan végig énekel, bármilyen metál zene is megy a lejátszóban, és Harry lehúzza az ablakokat, a kérésem ellenére, hogy tekerje fel őket. Csendben marad egész úton, ész nélkül dobol hosszú ujjaival a kormányon.
- Később jövök, Tristan – mondja, Tristan pedig kimászik az anyósülésből. Bólint, majd int, ahogy kinyitom az ajtómat. – Viszlát, Lewis – vigyorog, mire szemet forgatok, és követem Tristant vissza a kollégiumba.