Chapter 1

És meg is hoztam az első részt!

Lehet, hogy nem mindig fogok dumálni a részek előtt, mint a többi blogomnál, majd csak ha szeretnék valamit mondani vagy kérdezni. Ha érkezik komment vagy valamilyen megjegyzés chaten, arra persze mindig válaszolni fogok :)

A következő rész szerintem már holnap érkezik, kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 1

- Louis! – hallom, ahogy anyukám hív a földszintről. Nyögök, és kigördülök az apró, mégis ismerős ágyamból. Amíg ágyazok, elpocsékolom az időmet, bár úgyis ez az utolsó reggel, hogy figyelmet fordítok rá. – Louis! – hív újra.
- Fent vagyok! – kiabálok vissza. A szekrények nyitódnak és zárulnak, biztosan a reggelimet készíti. Kis csomót érzek a gyomromban, ahogy elkezdek zuhanyozni.
Az elmúlt néhány évet idegesen töltöttem, készülve a főiskolára. A hétvégéimet tanulással töltöttem és felkészüléssel erre, amíg a társaim lerészegedtek, az idejüket vesztegetik. Aznap, mikor az elfogadó levél megjött a WSU-tól, izgatott voltam. Anyukám sírt, amit én óráknak éreztem, és el kellett ismernem, nagyon büszke voltam magamra. Minden kemény munkám kifizetődött. Már egyszer elhagytam Washingtont a főiskola miatt, de végül is meggondoltam magam. Szeretem az ismerősséget.
A forró víz ellazítja feszült izmaimat, mióta vagyok már itt? Sietek, és megmosom a hajam, lustán dörzsölöm a szivacsot végig a testemen.
Ahogy a törülközőt a derekam köré tekerem, anya hív ismét. Figyelmen kívül hagyom, tudom, hogy ideges az érkezésem napja miatt a főiskolára, de én már elterveztem ezt a napot. A barátnőm, Natalie hamarosan itt lesz, hogy elutazzon velem és anyával. Natalie egy évfolyammal lejjebb jár, de 18 éves, csak a szülei egy évvel később adták óvodába. Natalie kitűnő tanuló, mint én, briliáns, és csatlakozni fog hozzám a WSU-n jövőre. Azt kívánom, bárcsak jönne most, különösen tekintettel arra, hogy senkit sem fogok ismerni a főiskolán. Csak szükségem van egy rendes szobatársra, ez az egyetlen dolog, amit kérek.
- Louis William!
- Most jövök le, anya, kérlek, ne hívj még egyszer! – kiáltom, ahogy lesétálok a lépcsőn.
Natalie az asztalnál ül, szemben anyával, egy pink begombolt ingbe és szürke ceruzaszoknyába öltözött, a megszokott öltözéke. Szőke haja hullámos és hátratűzte.
- Helló, főisulis fiú – ragyogóan elmosolyodik, tökéletesen húzott mosollyal, mielőtt feláll, így be tudom húzni őt egy szoros ölelésbe.
- Szia – adok neki egy ugyanolyan ragyogó mosolyt, és átfuttatom ujjaimat rendetlen barna hajamon, amikor kiengedem őt szoros fogságomból.
- Édesem, várhatunk pár percet, amíg megcsinálod a hajad – mondja anya csendesen.
Utam a tükörhöz vezet, majd bólintok, igaza van. A hajamnak szalonképesnek kell lennie ma, és természetesen nem habozik, hogy emlékeztessen.
- Kivihetjük a csomagjaidat az autóba – ajánlja Natalie, és elveszi a kulcsokat anyától. Adok egy gyors csókot az arcára, mielőtt eltűnik a szobából.
Az idegesség a gyomromban körbetáncol, ahogy az autóhoz sétálok, legalább van két órám, hogy eltüntessem. Fogalmam sincs, milyen lesz a főiskola, fogok akár barátságot kötni?