Chapter 10

Helló! :)

Hát csak nem bírom ki, hogy ne dumáljak a részek előtt, remélem nem bánjátok :D Ennek a vége is eléggé függő, nem tudom, mennyire lesz időm holnap frissíteni, de azért igyekszem. És mit szóltok a You & I kliphez? Szerintem leírhatatlan, mennyire jó lett. Mint mindig, most is tökéletes lett a fiúktól. Már csak a rekordot kellene megdönteni...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 10

- Azt kérdeztem, mi a francot csinálsz a szobámban? – mondja Harry újra, olyan durván, mint először. Hosszú lábai felém lépkednek, kikapja kezeim közül a könyvet, és visszarakja a polcra. A gondolataim kavarognak. Megköszörüli a torkát, majd kezével integet az arcom előtt.
- Niall mondta, hogy hozzuk Tristant ide – hangom alig hallható. Egy lépéssel közelebb jön, majd vesz egy mély lélegzetet. Az ágya felé mutatok, mire szemei követik a kezemet. – Túl részeg és rosszul volt, ezért Niall mondta…
- Hallottam elsőre is – szakít félbe. Beletúr a hajába, egyértelműen ideges. Miért érdekli annyira, ha az ő szobájában vagyunk? Várjunk…
- Te tagja vagy ennek a diákszövetségnek? – kérdezem őt. Nem tudom elrejteni a döbbenetet a hangomban. Harry messze van attól, amit elképzelek egy diákszövetséges fiúról.
- Ja… és? – válaszol, és még közelebb lép. A hely köztünk kevesebb, mint két lépés. Megpróbálok hátrébb menni, de nekiütközöm a könyvespolcnak. – Ez meglep, Lewis?
- Ne hívj Lewis-nak.
- Ez a neved, nem? – vigyorog rám tudva, hogy nem, hangulata valamivel jobb.
Sóhajtok, majd elfordulok tőle, fogalmam sincs, hova megyek, de szükségem van, hogy elmenjek Harrytől, mielőtt megütöm őt. Vagy elsírom magam. Ez egy hosszú nap volt, szóval nagy valószínűséggel sírnék, mielőtt megütöm őt. Miért vagyok ilyen érzelmes fiú? Nagyon utálom ezt.
- Nem maradhat itt – mondja Harry, ahogy elérem az ajtót, mikor megfordulok, látom, az ajkában lévő kis piercinget a fogai között. Mi késztette arra a döntésre, hogy lyukat csináltasson az ajkába és a szemöldökébe? Fájdalmas lehetett.
- Miért nem? Azt hittem, barátok vagytok.
- Azok vagyunk, de senki nem maradhat a szobámban – mondja, és karba teszi kezeit. Bátornak és bosszúsnak érzem magam, felnevetek.
- Ó, látom. Szóval csak azok a lányok jöhetnek be a szobádba, akik randiznak veled? – ahogy a szavak elhagyják a számat, mosolya megnő.
- Az nem az én szobám volt. Azt próbálod elmondani, hogy randizni akarsz velem? A fiúkat is szeretem, de bocs, nem igazán vagy az esetem – mondja, mire meglepődöm. Nem láttam Harryt olyan biszexuális típusnak.
- Én… te nem… - nem találom a szavakat. Heteró vagyok, de fáj, hogy ilyen nyíltan volt bunkó. – Hát, akkor átviheted őt egy másik szobába, és meg fogom találni az utat vissza a kollégiumba – felelem, majd az ajtó felé indulok.
- Jó éjt, Lewis – mondja, ahogy bevágom az ajtaját.
Nem tudok megálljt parancsolni a könnyeknek, ahogy leérek a lépcsőn. Utálom a főiskolát eddig, és az órák még el sem kezdődtek. Miért nem kaphattam egy szobatársat, aki olyan, mint én? Aludnom kellene most, készülni a hétfői órákra. Nem tartozom az olyan bulikhoz, mint ez, és egyértelműen nem tartozom az effajta emberekhez. Kedvelem Tristant, de nem tudom kezelni ezeket a bulikat és az olyan embereket, mint Harry. Harry egy rejtély számomra, miért kell neki mindig bunkónak lennie? És miért vannak olyan könyvei? Kizárt, hogy egy bunkó, tiszteletlen, tetovált barom, mint Harry, élvezné azokat az elképesztő könyveket. Az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni róla egy sörösüveg hátuljának olvasása, talán. Nem hiszem, hogy visszatalálok a kollégiumba, azt sem tudom, hol vagyok, és tippem sincs, hol található ez a ház. Minél többet gondolok a ma esti döntéseimre, annál stresszesebbé és frusztráltabbá válok.
Nagyon át kellett volna gondolnom ezt, pontosan ez az, amiért szeretek előre tervezni, hogy elkerüljem az olyan dolgokat, mint amik most történnek. Mikor elérem a lépcső alját, megtörlöm a szemeimet, és ismerős arcok után keresek, de egyet sem találok. Talán az egyik emeleti hálószobában kellene aludnom a földön? Legalább tizenöt szoba van fent, talán szerencsés leszek, és senki nem fog bejönni. De tudom, jobb, ha meggondolom magam. Erőfeszítéseim ellenére, hogy bátor arcot öltsek fel, nem tudom elrejteni az érzéseimet. Visszafutok az emeletre, megkeresem a fürdőszobát, majd leülök a padlóra, fejemet a térdeimre hajtom, és hívom Natalie-t újra. A második csörgésre felveszi.
- Lou? Késő van, jól vagy? – mondja, hangja fáradtan cseng.
- Igen… nem… Elmentem egy hülye buliba a szobatársammal, és most beragadtam egy diákszövetségi házba, nincs hol aludnom, és nem tudok visszamenni a szobámba – zokogok. Tudom, hogy a problémám nem élet-halál kérdése, de túl csalódott vagyok magammal szemben, hogy ebbe a helyzetbe kerültem.
- Egy buli? Azzal a tetovált fiúval? – kérdezi, és meglepetten hangzik.
- Igen… de ki van ütve.
- Woah, miért is lógsz vele? Ő annyira… csak nem olyan, akivel lógnod kellene – mondja, és ez irritál. Azt akartam, hogy azt mondja, minden rendben lesz, a holnap egy új nap, vagy valami, ehelyett ítélkezik.
- Nem ez a lényeg, Nat – magyarázom. Az ajtókilincs nyikorogni kezd, mire felülök. – Egy pillanat – szólok ki, és megtörlöm a szemeimet, de még mindig pirosak és puffadtak. Könnyen meg lehet mondani, hogy sírtam. – Visszahívlak, Natalie, valakinek szüksége van a fürdőre – mondom, majd leteszem a telefont, mielőtt tiltakozhatna. Egy türelmetlen kopogás hangzik az ajtón, és nyögök, ahogy kinyitom azt, megtörölve a szememet újra. – Azt mondtam, egy pill… – megállok, amikor szemeim találkoznak Harryével.