Chapter 19

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, itt is a következő rész, amit szerintem nagyon fogtok szeretni, főleg a végét. És mivel azonnal kellene utána a következő, így megpróbálom holnap hozni, elvileg lesz időm, remélhetőleg gyakorlatilag is.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 19

Megtaláljuk a szobát, ahol én és Tristan maradtunk múlthéten, sajnos az egyik ágy foglalt egy horkoló, részeg srác által.
- Legalább az az ágy üres – nevet fel Zayn. – Én hazasétálok, ha szeretnél jönni, van egy kanapém, amin aludhatsz – ajánlja fel. Tisztán kell gondolkoznom. Zayn, mint Harry, kavar egy csomó lánnyal és fiúval. Ha beleegyeznék ebbe, talán azt gondolná, egyetértek, hogy több mindent csináljunk a kanapén, mint az alvás. Amilyen jól néz ki, valószínűleg könnyű rávennie az embereket, hogy többet csináljanak, mint az alvás.
- Szerintem itt maradok, hátha Tristan visszajön – arca kicsit csalódott, de megértően elmosolyodik. Elmondja, hogy legyek óvatos, és megölel búcsúzóul. Az ajtó becsukódik, ahogy elmegy, és pedig bezárom. Ki tudja, ki fog bejönni? Átnézek az eszméletlen, horkoló férfira, nem hiszem, hogy hamarosan felébredne. A fáradtság, amit a földszinten éreztem, valahogy elhalványodott, visszagondolok Harry megjegyzéséhez, hogy én és Natalie még nem aludtunk együtt. Ez talán furcsának tűnik Harrynek, aki minden hétvégén más lánnyal alszik, de én úriember vagyok. Nincs szükségünk szexre, mi máshogy érezzük jól magunkat, mint… hát… mint elmegyünk moziba vagy sétálunk. Ez az, amiért megígértem magamnak, hogy nem iszom, az agyam ilyenkor nem működik rendesen. Azon találom magam, hogy a plafont bámulom, a csempéket számolva, hátha segít elaludni. Abban a pillanatban, hogy lehunyom a szemem, meghallom, hogy a részeg srác forgolódik a másik ágyon. Figyelmen kívül hagyom, és kezdek elaludni.
- Még nem láttalak… errefelé ezelőtt – motyogja egy mély hang. Felugrom, de feje az arcomnak ütődik, amitől erősen megharapom a nyelvem. Kezeit az ágyra rakja, centikre a combomtól. Lehelete egyenetlen, és bűzlik a hányástól és a piától. – Mi a neved, szépfiú? – kifújja a levegőt, mire elkezdek öklendezni. Kis karjaimat felemelem, hogy eltoljam a vállait, megpróbálva távol tartani magamtól. Nem jön össze, csak nevet. – Nem foglak bántani, csak szórakozni akarok egy kicsit – mondja, majd megnyalja az ajkait, nyálcsíkot hagyva az állán. Felfordul a gyomrom, és elkezdek pánikolni. Soha nem verekedtem még, de nem tudom, mi mást csinálhatnék most. Erősen megrúgom a térdét, mire megbotlik, esélyt adva a menekülésre. Remegő ujjaim a zárat tapogatják, mire az végre kinyílik. A folyosón lévő néhány ember furcsa pillantással jutalmaz, ahogy elsietek mellettük. – Ugyan már, gyere vissza! – hallok egy undorító hangot mögülem, mire visszanézek, és látom, hogy üldöz engem. Nem emlékszem, hogy ilyen hosszú lett volna eddig a folyosó. A bulizók nem tűnnek meglepettnek, hogy valakit kergetnek az előszobában. Most csak pár lépés távolságra van tőlem, de megbotlik a saját lábában, ezzel extra másodperceket adva nekem. Hova megyek egyáltalán? Lábaim levisznek az előszobába, majd balra, az egyetlen helyre ebben az átkozott diákszövetségi házban, amit ismerek.
- Harry! Harry, kérlek, nyisd ki az ajtót! – kiáltom, egy kézzel dörömbölve az ajtón, a másikkal pedig próbálom csavarni a zárt ajtó fogantyúját. – Harry! – sikítom újra, mire az ajtó kivágódik. Nem tudom, mi késztetett arra, hogy az ő szobájához jöjjek, de inkább elviselem az ő szóbeli sértéseit, minthogy a részeg srác próbálkozzon nálam bármelyik nap.
- Lou? – kérdezi Harry, és zavartnak tűnik? Megtörli szemeit a kezével. Csak egy fekete bokszer alsónadrágot visel, a haja pedig összevissza áll.
- Harry, kérlek, bejöhetek? Ez a srác… – mondom, és mögém mutatok. Harry ellép mellettem, majd kinéz az előszobába. Szemei megtalálják a részeg fiút, akin hátborzongató változás megy végbe, ijesztőből rémült lesz. Rám néz még egyszer, mielőtt megfordul és visszasétál az előszobába. Mi a franc volt ez? – Ismered őt? – hangom kicsit remeg.
- Ja, befelé – mondja, és behúz karjaival a szobájába. Önkéntelenül is észreveszem, hogy a hátán nincs tetoválása. Furcsának találom, mivel a mellkasa, hasa és karjai tele vannak vele. Megdörzsöli a szemeit újra. – Jól vagy? – hangja rekedtesebb, mint valaha, mivel csak most kelt fel.
- Igen… Sajnálom, hogy idejöttem és felébresztettelek – miért kérek bocsánatot? Neki kellene, de éppen segített megszökni attól a perverztől. Harry kezeivel beletúr kusza hajába, majd felsóhajt.
- Ne aggódj emiatt. Hozzád ért? – kérdezi. Nincs nyoma humornak vagy szarkazmusnak a kifejezésében.
- Nem, bár megpróbálta. Elég hülye voltam, hogy bezártam magam egy szobába egy részeg idegennel, szóval azt hiszem, ez az én hibám – a gondolat, hogy hozzám ér, sírásra késztet, újra. Miért vagyok ennyire érzelmes minden alkalommal, amikor ebben a házban vagyok?
- Nem a te hibád, hogy ezt tette. Nem vagy hozzászokva az efféle… helyzetekhez – hangja kedves, teljesen az ellentéte a megszokotthoz képest. Átsétálok a szobán az ágyához, csendesen engedélyt kérve tőle. Keze megveregeti az ágyat, mire leülök kezeimmel az ölemben.
- Nem áll szándékomban megszokni. Tényleg ez az utolsó alkalom, hogy idejövök, vagy bármilyen másik buliba, ami azt illeti. Nem is tudom, miért próbáltam meg egyáltalán. És az a srác… ő annyira…
- Ne sírj, Lou – suttogja Harry. Ezt eddig észre sem vettem. Felemeli a kezét, és küzdök az ösztönnel, hogy elmozduljak. Mit csinál? Hüvelyujja párnájával letörli a könnyet, mielőtt végigfolyna az arcomon. Ajkaim meglepetten elnyílnak gyengéd érintésétől. Ki ez a srác, és hol van az undok, bunkó Harry? Felnézek, hogy megláthassam zöld szemeit és kitágult pupilláit. – Észre sem vettem, milyen kékek a szemeid – mondja olyan halkan, hogy közelebb kell hajolnom, hogy meghalljam őt. Keze még mindig az arcomon van, a fejem pedig kavarog. Emlékeztetnem kell magam, hogy nem kellene élveznem érintését, mert ő fiú, de valami meleget érzek belül. Fogai közé veszi ajakpiercingjét, beharapva alsó ajka nagyobb részét. Harry elveszi kezét az az arcomról, mire szemeim újra az ajkaira vándorolnak. A józan eszem küzd a hormonjaimmal, de az eszem veszít, és ajkaimat az övéinek nyomom, megdöbbentve ezzel mindkettőnket.