Chapter 79

Helló! :)

Már itt is az új rész, amiből kiderül egy-két új dolog, kíváncsi vagyok, hogy ti gondoltatok-e erre. A vége szerintem most sem olyan vészes, úgyhogy valahogy ki fogjátok bírni. Remélem :D Jövőhéten pedig érkezik majd a következő, ahogy szokott.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 79

Harry végül az éjszakát a szobámban töltötte tegnap este, miután Tristan és Steph elmentek Steph lakására. Az este hátralévő részében beszélgettünk és csókolóztunk, mielőtt Harry végül elaludt fejével az ölemben. Egy időről és helyről álmodtam, ahol valóban együtt élhetünk. Nagyon szeretnék minden reggel arra ébredni, hogy Harry mellettem van, de ez nem reális. Túl fiatal vagyok.
A hétfő reggel már itt is van, az ébresztőm pedig tíz perces késéssel volt beállítva, ami felborította az egész reggelemet. Miután gyorsan lezuhanyozom, felébresztem Harryt, mielőtt bekapcsolom a hajszárítómat.
- Mennyi az idő? – nyögi.
- Hat harminc van, meg kell szárítanom a hajam.
- Hat harminc? Kilencig nem kell ott lenned, gyere vissza az ágyba.
- Nem, még mindig meg kell csinálnom a hajam és vennem kell kávét. Hét harminckor kell elmennem innen, az út negyvenöt perces – emlékeztetem őt.
- Negyvenöt perccel előbb ott leszel, nyolckor kellene elindulnod – csukja be a szemeit, majd visszafordul.
Figyelmen kívül hagyom őt, aztán bekapcsolom a hajszárítómat, mire ő elvesz egy párnát, hogy elfedje vele a fejét. Miután végzek a hajammal, még egyszer végigmegyek a határidőnaplómon, hogy megbizonyosodjam, nem hagytam ki semmit.
- Innen mész majd az órákra? – kérdezem tőle, ahogy felöltözöm.
- Valószínűleg, ja. Használhatom a fogkefédet? – mosolyodik el, majd felkel az ágyból.
- Uh, persze, gondolom. Vehetek egy újat visszafelé – mondom neki. Ezelőtt még soha senki nem kérdezte meg, hogy használhatja-e a fogkefémet. Gondolatban elképzelem magamat, ahogy a számba rakom, miután ő használta. – Igen, használhatod – ismétlem meg. Nem tehetek róla, de észreveszem, hogy a szemei fel-le vándorolnak a testemen.
- Még mindig azt mondom, hogy nem kellene elindulnod nyolcig, gondolj azokra a dolgokra, amiket csinálhatunk harminc perc alatt – vigyorodik el. Szemeim a bokszerében lévő dudorra tévednek, a testem pedig azonnal felmelegszik. Ujjaim megállnak az ingem középső gombjánál, miközben ő lustán átszeli a kis szobát, hogy mögém álljon. Derekam köré fonja kezeit, és elkezd dörzsölni a nadrágomon keresztül.
- El kell… – nem tudok koncentrálni arra, hogy mit akarok mondani attól, hogy Harry így ér hozzám. Ellépek tőle, hogy abbahagyja mozdulatait, aztán elkezdek beszélni, amint az agyam újra tud fókuszálni. – Akkor is kell vennem kávét. Mi van, ha dugó van? Egy baleset? Ha defektet kapok vagy benzinre van szükségem? Eltévedhetek, vagy nem találhatok parkolóhelyet. Mi van, ha nagyon hátul kell parkolnom, aztán egy hosszú sétát kell tennem és ki leszek fulladva, így szükségem lesz néhány percre, hogy…
- Meg kell nyugodnod, bébi. Idegroncs vagy – mondja a fülembe, ahogy közelebb mozdul hozzám. Ránézek a tükörben. Olyan tökéletesen néz ki, amikor felébred, álmossága lágyabb kinézetűvé teszi őt.
- Nem tehetek róla, ez a gyakornoki állás olyan sokat jelent nekem. Ezt nem ronthatom el – az agyam száguld. Rendben leszek a mai nap után, miután tudom, hogy mit várjak és megfelelően eltervezhetem a hetemet.
- Nem akarsz ilyen idegesen megjelenni ott, élve meg fognak enni – egy sornyi kis csókot helyez lefelé a nyakamon.
- Rendben leszek – remélem. Libabőrös leszek meleg leheletétől a nyakamon.
- Hadd segítsek ellazulni először – hangja halk és csábító, álmossággal csábító.
- Én… – végighúzza ujjait a kulcscsontomon, aztán le a mellkasomhoz. Tekintete találkozik az enyémmel a tükörben, én pedig legyőzötten felsóhajtok. – Öt perc? – kérdezem és könyörgök egyszerre.
- Ez minden, amire szükségem van – megmozdulok, hogy megforduljak, de megállít. – Nem, azt akarom, hogy nézd – dorombolja a fülembe. Érzem az ismerős fájdalmat a lábaim között szavaitól. Nyelek egyet, ő meg teljes testét az enyémnek nyomja. Kezei levándorolnak a nadrágom gombjaihoz. – Legalább nem az a szörnyű khaki nadrág van rajtad – mondja, amíg kigombolja és lehúzza a nadrágomat.
Szemeim a tükörben lévő kezeihez vannak ragasztva, a pulzusom pedig folyamatosan érződik. Ujjai kissé hidegek, ahogy a bokszerembe csúsznak, a kapcsolattól kicsit megugrom, mire Harry a nyakamba kuncog. Másik keze a mellkasomat öleli át, egy helyben tartva engem.
Olyan szabadnak és olyan beindultnak érzem magam egyszerre. Figyelni őt, ahogy engem pumpál, olyan helyekre viszi el az agyamat, amelyekről sosem tudtam, hogy léteznek. Kezei lassan mozognak körülöttem, aztán lágyan megcsókolja a nyakamat.
- Nézd, milyen gyönyörű vagy – suttogja a bőrömnek. Magamra nézek a tükörben, és alig ismerek magamra. Arcom sötétvörösen van elpirulva, szemeim pedig tágra nyíltak és vadak. A bokámnál lévő nadrágommal és a Harry engem markoló kezével máshogy nézek ki… akár még szexin is.
Szemeim lecsukódnak, ahogy érzem összeszorulni a gyomromat, Harry folytatja az ő gyönyörű, lassú támadását, majd alsó ajkamat fogaim közé veszem, hogy elfojtsak egy nyögést.
- Nyisd ki a szemed – utasítja. Tekintetem találkozik az övével, ami átlök a határon, Harry mögöttem állva, tartva engem, figyelve engem, ahogy elélvezek az érintésétől, ez minden, ami kell. Fejem hátradől a vállára, a lábaim pedig elkezdenek remegni. – Ez az, bébi. Élvezz el nekem – búgja, aztán szorosabbra veszi fogását körülöttem, hogy megtartson, ahogy látásom elhomályosul, és a nevét nyögöm.
Amikor újra kinyitom a szemeimet, Harry megcsókolja a halántékomat, mielőtt lehajol és felhúzza a nadrágomat. Megfordulok, hogy a szembenézzek vele, majd leellenőrzöm az órát. Csak hét harmincöt van. Tényleg csak öt percre volt szüksége, gondolom magamban, és felnevetek.
- Látod, sokkal nyugodtabb vagy, és készen állsz, hogy elfoglald Amerikát, igaz? – ragyogja, nyilvánvalóan büszke magára. Nem hibáztatom őt.
- Igen, valóban. De te szörnyű amerikai vagy – ugratom, majd megfogom a táskámat.
- Nem állítom, hogy ez másképp lenne – nevet fel. – Utolsó esély, hogy elvigyelek, illetve mivel az én autóm nincs itt, elvihetlek téged a te kocsidban?
- Nem, de azért köszönöm.
- Sok szerencsét, nagyszerű leszel – biztosít, aztán újra megcsókol.
Megköszönöm neki, összeszedem a dolgaimat, majd a szobámban hagyom őt. Ez a reggel jól alakult, az ébresztőm tíz perces késése ellenére is. Az út gyorsan eltelik, és egyáltalán nincs dugó vagy baleset. Amikor bekanyarodok a parkolóba, az első sorba parkolok, aztán megnézem az időt. Csak nyolc harminc van. Eldöntöm, hogy felhívom Harryt, hogy elüssem az időt.
- Jól vagy? – szólal meg a vonal másik végén.
- Igen, már itt vagyok – mondom neki. El tudom képzelni önelégült arckifejezését.
- Megmondtam, maradhattál volna még tíz percre és leszophattál volna – feleli, mire felnevetek.
- Mindig ilyen perverz vagy, még ilyen korán reggel is – kuncogok fel.
- Aha, semmi sem vagyok, csak állandó.
- Ezzel nem vitatkozom – oda-vissza ugratjuk egymást erényének hiányáról, mielőtt letesszük a telefont, mivel itt az idő, hogy bemenjek.
A legfelső emelet felé indulok, ahol Christian Vance irodája található, aztán tájékoztatom az asztalnál lévő nőt a nevemmel. Felveszi a telefont, néhány perccel később leteszi, és egy hatalmas mosollyal ajándékoz meg.
- Mr. Vance szeretne kijönni, egy másodperc és itt lesz – mosolyodik el.
- Mr. Tomlinson! – üdvözöl engem. Öltöny van rajta, egy kicsit félek, de hálás vagyok, hogy alkalomhoz illően öltöztem fel. Egy vastag mappát tart a karja alatt.
- Helló, Mr. Vance – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezem, hogy megrázzam az övét.
- Rajta, hívj Christiannak. Megmutatom az irodádat.
- Iroda? – kotyogom ki.
- Igen, lesz saját irodád, nem nagy, de szükséged lesz a saját helyedre – mosolyodik el. Wow. Azt sem vártam, hogy kapok egy asztalt, nemhogy egy irodát. Nagyon gyorsan sétál, megfeszülök, hogy lépést tartsak vele. – Majd átnézzük a papírmunkát, amikor eljutunk az irodádhoz – balra kanyarodik, egy kis irodákkal teli folyosóra. – Itt is vagyunk – mondja.
Az ajtó mellett egy fekete címke van, félkövér fehér betűkkel ráírva a nevem. Biztosan álmodom. Az iroda olyan nagy, mint a kollégiumi szobám. Mr. Vance-nak és nekem nagyon különböző elképzelésünk van a „kicsi”-ről. Van egy közepes méretű cseresznyefa asztal, két iratszekrény, két szék, egy könyvespolc és egy számítógép a teremben. Ő az asztal előtt foglal helyet, így én mögé ülök. Még hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy ez valóban az én irodám.
- Szóval, Mr. Tomlinson, nézzük át, hogy a feladataid mit fognak tartalmazni – mondja. – Azt várjuk tőled, hogy nézz át legalább két kéziratot egy héten, hogyha jók, akkor elküldöd nekem őket. Ha nem érdemesek arra, hogy megnézzem, dobd el őket – a szám elnyílik. Ez a gyakornoki állás szó szerint egy valóra vált álom. Fizetnek, és főiskolai kreditet kapok, hogy olvassak. – Csak ötszázzal kezdesz egy héten, és ha jól dolgozol, kilencven nap után fizetésemelést kapsz majd – mondja nekem. Heti ötszáz! Ez sokkal több, mint vártam. Ez elég pénz, hogy megvegyem a saját lakásomat.
- Köszönöm szépen, ez sokkal több, mint vártam – felelem. Alig várom, hogy felhívjam Harryt és elmeséljem neki mindezt.
- Nincs mit, megbízható forrásból tudom, hogy nagyon keményen dolgozol. Talán elmondhatod Harrynek, milyen nagyszerű ez, így visszajöhet hozzám dolgozni – nevet fel.
- Mi?
- Harry, ő régen nekünk dolgozott, mielőtt a Bolthouse felkapta őt. Gyakornokként kezdett itt tavaly, de gyorsan felvettem őt, és otthonról dolgozott, azt mondta, nem szereti az irodai környezetet. Hát igen – mosolyodik el. – De ők több pénzt ajánlottak neki, így elhagyott minket, bár még mindig otthonról dolgozik – igazítja meg az óráját.
- Megpróbálok majd beszélni vele – nevetek fel idegesen. Fogalmam sem volt, hogy van munkája. Még soha nem említette ezt nekem.
- Essünk túl ezen a papírmunkán – tolja át a mappát.
Harmincpercnyi „itt írd alá” és „írd ide a monogramod” után végre kész vagyok a mappával.
- Szabadon dekorálhatod az irodádat, ahogy tetszik, amíg persze az megfelelő – nevet fel. – Itt hagylak, hogy megismerkedj a számítógépeddel, bizonyosodj meg róla, hogy a bejelentkezésed és a jelszavad beenged a rendszerbe, aztán szabadon mehetsz mára. Holnap itt találkozunk – mondja, aztán kisétál, becsukva az ajtót maga mögött. Nem tehetek róla, de felsikoltok és körbeforgok a székemben az asztalomnál az új irodámban.

Chapter 78

Helló! :)

Végre hétvége, és (még a Night Changes klipje előtt) itt is a fejezet! Gondolom, alig várjátok már, hogy kiderüljön, mi is lesz most, hogy Louis anyja megjelent (khmorbitálisveszekedéskhm), úgyhogy nem fogom sokáig húzni az időt :D És végre nem olyan vészes a vége, ezt is megértük. A következő ugyanúgy jövőhéten jön, a másik blogomon pedig ritkábban jelentkezem majd, ahogy ott is említettem (részletek ott). Ó, és elértük a 70 feliratkozottat! ♥ \o/

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 78

 

Harry szemei követik az enyémeket és kitágulnak, ahogy meglátja anyámat. A kezemért nyúl, de elhúzódom.
- Mi a fenét képzelsz?! – kiabálja anya, miközben közeledünk hozzá. Össze akarok zsugorodni és eltűnni.
- Én… mi? – nem tudom, mit tud már, úgyhogy csendben maradok. Szőke haja fényesebbnek néz ki több szögben a tökéletesen festett arcán.
- Mit gondolsz, Louis?! Natalie már legalább két hete elkerül, végre belefutottam Mrs. Porterbe a boltnál, és tudod, mit mondott? Hogy szakítottatok! Miért nem mondtad el nekem? A legmegalázóbb módon kellett megtudnom! – ordítja.
- Ez nem olyan nagy dolog, anya, szakítottunk – mondom, mire eláll a lélegzete.
- Nem olyan nagy dolog? Te és Natalie már évek óta együtt vagytok, ő jót tesz neked, Louis. Neki van jövője és egy nagyszerű családból való! Szerencsére az imént beszéltem vele, és beleegyezett, hogy visszafogad a te kicsapongó viselkedésed ellenére is.
Düh bugyog bennem.
- Hogy mi? Ha nem akarok vele járni, akkor nem kell vele járnom. Mit számít az, hogy milyen családból jön? Ha nem voltam boldog vele, akkor az az, aminek számítania kellene. Hogy mersz beszélni vele erről, felnőtt vagyok! – elnyomulok mellette, hogy kinyissam az ajtót. Harry követ engem, anyám pedig beviharzik utánunk.
- Fogalmad sincs, milyen nevetségesen hangzol! Aztán megjelensz itt ezzel… ezzel a… ezzel a… punkkal! Nézz rá, Louis! Ez a te lázadási módod ellenem? Csináltam valamit, amitől megutáltál?
- Ez nem rólad szól! Miért kell neked mindent úgy alakítanod, mintha rólad szólna?! – a könnyeim harcolnak, hogy kitörjenek, de nem engedem, hogy legyőzzenek.
Utálom, hogy amikor mérges vagyok, sírok, ettől gyengének tűnök, de nem tehetek róla. Harry a komódomnál áll összeszorított állkapoccsal, kezei mélyen a zsebeiben vannak. Ha csak tudná anyám, hogy Harry apja a kancellár a WSU-n, és még több pénze van, mint Natalie családjának. Nem vagyok hajlandó elmondani neki ezt, a pénznek semmi köze ehhez.
- Ez nem rólam szól, hanem a jövődről! A jövőre kell gondolnod, nem arra, hogy hogyan érzed magad most. Tudom, hogy ő szórakoztatónak és veszélyesnek tűnik, de nincs jövőd itt! Nem vele… ezzel a bolonddal! – mutat Harryre. Mielőtt rájövök, hogy mit csinálok, már anyám arcában vagyok.
- Ne beszélj róla így! – üvöltöm. Harry előrelép, megfogva engem a könyökömnél, hogy elhúzzon anyámtól. Szemei tágra nyíltak és pirosak a széleinél.
- Ki vagy te? Az én fiam soha nem beszélne így velem! Soha nem veszélyeztetné a jövőjét vagy lenne ilyen tiszteletlen! – kezd bűntudatom lenni, és pontosan ez az, amit ő akar.
- Nem veszélyeztetem a jövőmet! A jövőm nem is kérdés itt, 4.0 az átlagom és egy nagyszerű gyakornoki állás kezdődik holnap! Túl önző vagy, hogy idejössz, és megpróbálsz rosszat éreztetni velem, amiért boldog vagyok. Ő tesz boldoggá, anya, és ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor menned kellene – olyan meglepett vagyok, mint ő attól, amit az előbb mondtam.
- Tessék? – sértődik meg. Harry közénk lép. – Ezt meg fogod bánni, Louis! Undorodok attól, hogy egyáltalán rád nézzek!
Úgy tűnik, mintha forogna a szoba, nem voltam felkészülve arra, hogy háborúzzak az anyámmal, legalábbis nem ma. Tudtam, hogy idő kérdése lesz, amíg rájön, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ma jön el.
- Az első alkalomtól tudtam, hogy valami folyik itt, amikor megláttam őt a szobádban, csak azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan szétteszed a lábad neki! – ouch.
- Túl messzire megy – figyelmezteti őt Harry sötét szemekkel. Szerintem talán Harry lenne az egyetlen ember, aki valóban ki merné hívni anyámat.
- Te maradj ki ebből! – csattan fel, ismét karba téve a kezeit. – Ha továbbra is találkozol vele, többé nem beszélek veled, és biztosan nem tudod kifizetni magadnak a főiskolát, egyedül ez a kollégium ezrekbe kerül nekem – visítja.
- Fenyegeted az oktatásomat, mert nem helyesled, hogy kibe vagyok szerelmes? – meg vagyok döbbenve.
- Szerelmes? – gúnyolódik. – Ó, Louis, én naiv Louis-m, neked fogalmad sincs, mi a szerelem – nevet fel. – És azt hiszed, hogy ő szeret téged? – nevetése több mint vihogás, amitől rosszul vagyok.
- Szeretem őt – szól közbe Harry.
- Persze, hogy szereted! – feje hátra esik.
- Anya.
- Louis Tomlinson, figyelmeztetlek. Ha nem hagyod abba a találkozgatást vele, következmények lesznek. Most elmegyek, de elvárok egy hívást, miután kitisztítod a fejed – mondja. Figyelem őt, miközben elsétál, cipősarkai végig kopognak a folyosón.
- Sajnálom – fordulok Harryhez.
- Semmiért nem kell bocsánatot kérned – veszi arcomat a kezei közé. – Büszke vagyok rá, ahogy kiálltál magadért – csókolja meg az orromat.
- Nem tudok hinni neki, nem tudom elhinni, hogy így viselkedne, és hogy megfenyeget, hogy nem segít kifizetni a főiskolát. Nem is az egészet fizeti, részleges ösztöndíjam van és van egy kis diákhitelem is. Csak a húsz százalékét fizeti, a legnagyobb dolog a kollégium. Mi van, ha tényleg nem fizeti tovább? Munkát kell majd keresnem a gyakornoki állás mellett – zokogom. Kezei a fejem hátsó részéhez mozdulnak, és gyengéden lenyomja a fejemet, hogy a mellkasán sírjak.
- Shh… shh… semmi gond, ki fogjuk találni. Összeköltözhetsz velem – mondja. Felnevetek, majd megtörlöm a szemeimet. – Komolyan beszélek, megtehetnéd. Vagy vehetünk egy lakást a kampuszon kívül. Elég pénzem van.
Felnézek rá, arckifejezése pedig olyan komoly.
- Nem mondhatod komolyan.
- De igen.
- Nem költözhetünk össze – nevetek fel, aztán szipogok.
- Miért nem?
- Mert csak néhány hónapja ismerjük egymást, és ennek az időnek a nagy részét veszekedéssel töltöttük – emlékeztetem őt.
- És, elég jól kijöttünk ezen a hétvégén – mosolyodik el, mire mindketten nevetésben törünk ki.
- Őrült vagy, nem költözök össze veled – mondom neki, majd újra megölel.
- Csak gondolkozz el rajta, amúgy is ki akarok költözni a diákszövetségi házból, nem igazán illek oda, ha nem vetted volna észre – nevet fel. Ez igaz, csak az ő kis baráti társasága az, akik nem viselnek galléros pólókat és khaki nadrágokat minden nap. – Csak azért csatlakoztam, hogy felbosszantsam az apámat, de ez nem működött olyan jól, mint reméltem.
- Egyszerűen vehetnél egy lakást magadnak – javaslom. Kizárt, hogy ilyen hamar összeköltözöm vele.
- Ja, de az nem lenne olyan szórakoztató – vigyorodik el és felemeli rám a szemöldökét.
- Még mindig szórakozhatunk – ugratom. Bűnös mosolya megnő, aztán mindkét kezét a fenekemre teszi és megszorítja. – Harry! – szidom le játékosan.
Az ajtó kinyílik, mire a légzésem leáll. Megkönnyebbülök, amikor Tristan és Steph sétál be a szobába. Egy másodpercre azt hittem, anyám jött vissza, hogy újra kiabáljon velem.
- Miről maradtam le? Egész biztos vagyok benne, hogy az előbb az anyukád hajtott el mellettem, és bemutatott nekem? – mondja Tristan, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek.

Chapter 77

Sziasztok! :)

Már itt is a fejezet, és hát... az elejéről és a közepéről nem tudok mit mondani, a vége pedig... megint kiakasztó, rég volt már ilyen :D Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd, hogy mi lesz. Ó, és valahol a rész közepe környékén van szó a kiskorúak alkoholfogyasztásáról. Máshogy nem tudtam ezt megfogalmazni, annak ellenére, hogy ők már nem olyan kicsik, de Amerikában 21 éves kortól nagykorú az ember, ők pedig még nem múltak el, szóval kiskorúnak minősülnek, ezért írtam ezt. Jövőhétvégén jön a következő, addig lehet elméleteket gyártani, hogy mi fog történni :D

Kellemes olvasást! :) Xx

U.i.: Több mint 60.000 kattintás, imádlak titeket! ♥

Chapter 77

Az üresség, amit érzek, miután kiraktam Harryt, szánalmas módon furcsa. A rövid út után vissza a szobámhoz, máris úgy érzem, mintha órákkal ezelőtt tettem volna őt ki. Tristan nincs a szobában, amikor odaérek, de örülök neki, tényleg tanulnom kell és felkészülni az első napomra a Vance-nál holnap, még nem döntöttem el, hogy mit veszek fel, mit viszek, mit fogok mondani. A határidőnaplómat elővéve egy óra alatt eltervezem a hetem. Az új, fekete skinny jeans-emet, egy piros felsőt és a fekete Toms cipőmet fogom felvenni. Szórakozottan kíváncsi vagyok, hogy Harrynek tetszeni fog-e a ruha.
Hogy ne rajta járjon az eszem, az összes feladatomat teljesítem, amik esedékesek a hétre, és még néhányat. Mire végzek, a Nap eltűnt az égről, én pedig éhezem. Harry még mindig nem írt, úgyhogy feltételezem, nem tervezi, hogy átjön estére, így megfogom a pénztárcámat és elmegyek, hogy egyek valamit. Emlékszem, hogy láttam egy kínai éttermet a könyvtár közelében, amit múlt héten találtam. Mire megtalálom a helyet, az zárva van, megkeresem a hozzám legközelebb lévő éttermet, és találok is egyet, amit The Ice House-nak hívnak. Ez kicsi és úgy néz ki, mintha alumíniumból készült volna, de éhes vagyok, és attól a gondolattól, hogy még egy helyet találjak enni, még inkább korog a gyomrom. A kis hely valójában tele van, amint belépek, de meglepetésemre találok egy kis asztalt hátul, ahová ülhetek. Figyelmen kívül hagyom az emberek pillantásait, biztosan csodálkoznak, hogy miért vagyok itt egyedül, de én mindig egyedül eszem. Nem vagyok olyan ember, akinek szüksége van valakire, aki mindenhová vele megy. Egyedül megyek vásárolni, egyedül eszem, és még moziba is egyedül mentem párszor, amikor Natalie nem tudott eljönni. Nem bánom, hogy egyedül vagyok, mostanáig. Jobban hiányzik Harry, mint kellene, és zavar, hogy úgy tűnik, még annyira sem érdekli, hogy írjon.
Amíg az ételemre várok, a pincérnő egy rózsaszín italt hoz nekem, amiből egy sárga esernyő áll ki a tetején.
- Ó, ezt nem én rendeltem – mondom neki, de ettől függetlenül is leteszi elém.
- Ő rendelte – mosolyodik el, majd fejét a bár környéke felé dönti. Azonnal azt remélem, hogy Harry az, de nem. Zayn ajándékoz meg egy kis integetéssel és egy káprázatos mosollyal a kis terem másik feléből. Niall sétál mögötte, aztán helyet foglal a mellette lévő üres bárszéken, majd ő is felém dob egy mosolyt.
- Ó. Köszi – mondom neki. Úgy tűnik, hogy ennek a kampusznak a környékén minden helyen megengedik a kiskorúak alkoholfogyasztását, vagy talán ők csak ezekre a helyekre mennek. A pincérnő biztosít, hogy a kajám bármelyik percben kész lehet, aztán elsétál az asztalomtól.
Néhány pillanattal később Zayn és Niall húzza ki a székeket az asztalomtól, majd helyet foglalnak. Remélem, Zayn nem dühös rám azért, ami pénteken történt.
- Te vagy az utolsó ember, akit vártam, hogy itt látok, főleg egy vasárnap – nevet fel Niall.
- Igen, véletlen volt. A kínaiba akartam menni, de zárva volt – mondom nekik.
- Harryt láttad? – kérdezi Zayn egy mosollyal, mielőtt Niallre néz. Niall szemkontaktust létesít vele, mielőtt visszanéz rám.
- Nem, egy ideje nem. Ti? – kérdezem tőlük. Idegességem tisztán hallható a hangomban.
- Nem, néhány órája nem, de hamarosan itt kellene lennie – válaszol Niall.
- Itt? – vinnyogom. Az ételem megérkezik, de már nem vagyok éhes. Mi van, ha Molly is vele van? Nem leszek képes elviselni azt, nem a hétvége után, amit éppen együtt töltöttünk.
- Ja, sokat jövünk ide. Felhívhatom őt, és meglátjuk, mikor lesz itt? – javasolja Zayn, de megrázom a fejem.
- Nem, semmi gond. Valójában menni készülök – körülnézek a pincérnőmért, hogy elkérjem a számlámat.
- Nem tetszett az ital? – kérdezi Zayn.
- Nem, vagyis nem próbáltam ki igazából. Köszönöm, hogy megvetted nekem, de mennem kellene.
- Megint veszekedtek? – érdeklődik. Niall elkezd mondani valamit, de Zayn egy szúrós pillantással illeti őt az asztalon keresztül. Mi folyik itt? Kortyol egyet a söréből, aztán újra Niallre néz.
- Mit mondott? – kérdezem.
- Semmit, csak azt, hogy jobb viszonyban vagytok most – válaszol helyette Zayn. A kis bár még kisebbnek érződik most, és kétségbeesetten el akarok menni.
- Ó, ott vannak! – mondja Niall. Szemeim egyből megtalálják az ajtót, ahol meglátom Harryt, Tessát, Tristant, Steph-et és Mollyt. Tudtam. Tudom, hogy barátok, de nem akarom Harryt Molly közelében tudni, és nem is akarok ellenőrzőnek vagy őrültnek tűnni, de ki nem állhatom Mollyt Harry közelében.
Mikor Harry tekintete találkozik az enyémmel, meglepettnek néz ki és majdnem úgy, mint aki fél? Ne már megint. A pincérnő erre sétál, míg ők az asztalunkhoz indulnak.
- Megkaphatnám a számlámat és elvihetném ezt? – kérdezem tőle. Lenéz az érintetlen ételemre, aztán bólint.
- Miért mész el? – érdeklődik Tristan. Mind az öten leülnek a mellettünk lévő asztalhoz. Nem engedem meg magamnak, hogy átnézzek Harryre, hogy lássam, Molly mellett ül-e. Utálom, hogy olyan más a barátai közelében, miért nem tud ugyanaz a Harry lenni, aki nekem volt egész hétvégén?
- Én… nos, tanulnom kell – hazudom. Megkísérlem elterelni a gondolataimat Harryről, már megcsináltam az összes feladatomat majdnem három hétre előre.
- Maradnod kellene, túl sokat tanulsz! – mosolyodik el.
Minden remény, hogy Harry a karjaiba von és elmondja, hogy hiányoztam neki, eltűnt. Fizetek a pincérnőnél, majd felállok, hogy elmenjek.
- Jó éjszakát, srácok – mondom nekik. Harryre nézek, aztán vissza a földre.
- Várj – szólal meg. Megfordulok, hogy ránézzek. Kérlek, ne hagyd, hogy durva megjegyzést tegyen, vagy újra megcsókolja Mollyt. – Nem adsz nekem egy csókot? – mosolyodik el. Ó. Körbenézek a barátain, és mindannyian egy kicsit meglepettnek néznek ki, de főleg összezavarodottnak.
- M… mi? – dadogom. Ez nagyon váratlan. Kiegyenesítem a vállaimat, majd ismét Harryre nézek.
- Egy csók, nem fogsz megcsókolni, mielőtt elmész? – áll fel és sétál felém. Ezt akartam, de most kellemetlenül érzem magam, hogy mindenki szeme rajtunk van.
- Uhmm… – nem tudok mit mondani.
- Miért tenné? – nevet fel Molly. Istenem, ki nem állhatom őt.
- Együtt vannak, nyilvánvalóan – mondja neki Tristan.
- Mi? – feleli Molly.
- Tartsd a szádat, Molly – szól közbe Zayn, én pedig meg akarom köszönni neki, de van valami a hangja mögött, ami elgondolkodtat a szóválasztásán. Ez túl kellemetlen.
- Sziasztok, srácok – mondom ismét, majd az ajtó felé sétálok. Harry követ engem, és megfogja a csuklómat, hogy megállítson.
- Miért mész el? És miért vagy egyáltalán itt, először is? – kérdezi.
- Nos, idejöttem enni, és elmegyek, mert figyelmen kívül hagytál, és én…
- Nem hagytalak figyelmen kívül, csak nem tudtam mit mondani vagy csinálni. Nem számítottam rá, hogy itt látlak, meglepett – válaszol.
- Ja, biztos vagyok benne, hogy meglepett. Egész nap nem írtál, most meg Mollyval vagy itt? – hangom siránkozóbban jön ki, mint akartam.
- És Tessával, Tristannal és Steph-fel. Nem csak Mollyval – mutat rá.
- Tudom… de nektek van egy történetetek, ami zavar – vallom be. Biztosan megdöntöttem a leggyorsabb féltékenység rekordját.
- Ez már csak az, babe, történet. Az nem ilyen volt… nem olyan, mint mi – mondja.
- Tudom, csak nem tehetek róla – sóhajtok fel.
- Tudom, mit gondolsz, én mit éreztem, amikor bementem oda és megláttam, hogy Zaynnel ülsz?
- Az nem ugyanaz. Te és Molly lefeküdtetek – csak kimondani is fáj.
- Lou.
- Tudom, őrültség, de nem tehetek róla – elnézek.
- Nem őrültség, megértem, csak nem tudok mit tenni ellene. Molly a csapatunkban van és valószínűleg mindig itt is lesz – nem tudom, mit vártam tőle, hogy mit mond, de a „túl rossz” nem az volt, amit hallani akartam.
- Oké – boldognak kellene lennem, hogy lényegében mindenkinek elmondta, hogy most már járunk, de az egész dolog olyan furcsa.
- Én megyek – mondom neki.
- Akkor megyek veled.
- Biztos vagy benne, hogy itt akarod hagyni a barátaidat? – csattanok fel. A szemét forgatja, aztán követ az autómhoz. Megpróbálom elrejteni a mosolyomat, miközben beszállunk a kocsiba. Legalább tudom, hogy inkább lenne velem, mint Mollyval.
- Szóval mióta voltál ott, mielőtt megérkeztem? – kérdezi Harry, ahogy kihajtok a parkolóból.
- Körülbelül húsz perce.
- Ó, nem Zaynnel találkoztál ott, ugye?
- Nem, fogalmam sem volt, hogy ott van, vagy, hogy te megjelensz.
- Ó, és miről beszélgettetek? – néz át rám.
- Semmiről, csak néhány perce volt az asztalnál, mielőtt odaértél.
- Ó – mondja, miközben bekanyarodok a kampuszhoz.
- Miért?
- Csak kíváncsi vagyok – ujjai a térdén dobolnak. – Hiányoztál ma.
- Te is hiányoztál. Egy csomó házit megcsináltam és mindent előkészítettem az első napomra a Vance-nál.
- Akarod, hogy elvigyelek holnap?
- Nem, ezért vettem meg a saját autómat, emlékszel? – nevetek fel.
- Akkor is, elvihetnélek – ajánlja, ahogy a szobám felé sétálunk.
- Nem, semmi gond. Majd én vezetek. De azért köszönöm.
Amint azon vagyok, hogy megkérdezzem tőle, mit csinált egész nap, miért nem írt, ha annyira hiányoztam neki, szavaim a torkomon akadnak és pánikba esek. Az anyám áll az ajtóm előtt karba tett kézzel és egy mélyen összeráncolt homlokkal.

Chapter 76

Helló! :)

Már hoztam is a részt egy borzasztóan hosszú és fárasztó hét után. Jelentkeztem volna tegnap, de a másik blogomon dolgoztam. A fejezet cuki és egy picit furcsa, de ettől függetlenül minden oké benne. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd :) A következő jövőhétvégén érkezik. És szerintem mást nem is akartam most kivételesen, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 76

Harry becsapja a hálószobaajtaját, ahogy elérem a lépcső tetejét. Lenyomom a kilincset, félig arra számítva, hogy zárva van, de kinyílik.
- Harry, jól vagy? – kérdezem, bizonytalan vagyok, hogy mit mondhatnék még. Azzal válaszol nekem, hogy megragadja a lámpát az éjjeliszekrényről, majd a falnak vágja. Az üveg darabokra törik a becsapódástól. Hátraugrom és egy kis sikoly jön ki a számon akaratom ellenére.
Átlép az asztalhoz, megfogja a kis billentyűzetet, aztán kirántja az asztali számítógépből, maga mögé dobva.
- Harry, kérlek, hagyd abba! – kiáltom. Nem néz rám.
- Miért? Miért, Louis? Nem mintha nem engedhetné meg magának, hogy vegyen egy új, kibaszott számítógépet! – ordítja, és a földhöz vágja a monitort.
- Igazad van – felelem, majd a billentyűzetre lépek, tovább törve azt.
- Mi? Mit csinálsz? – kérdezi, miközben felveszem, és újra visszadobom a földre. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit csinálok, de a billentyűzet már törött, és pillanatnyilag ez tűnik a legjobb ötletnek.
- Segítek neked – mondom neki, zavartság villan fel mérges szemeiben, mielőtt humor veszi át a helyét. Felveszem a monitort, majd a padlónak vágom. Elindul felém egy kis mosollyal az ajkain, ahogy újra felveszem, kezei megállítják az enyémeket, kiveszi a monitort a kezemből, aztán az asztalra teszi.
- Nem haragszol rám, amiért úgy az apámra kiabáltam? – kérdezi, és kezei közé veszi az arcomat, nagyujjai lágyan simogatnak, miközben zöld szemei az enyémbe kapcsolódnak.
- Nem, minden jogod megvan, hogy kifejezd magad. Soha nem lennék mérges rád ezért – éppen az apjával veszekedett, de azon aggódik, hogy én dühös vagyok rá? – Kivéve persze, ha ok nélkül vagy szemét, ami ebben az esetben nem voltál.
- Wow – feleli.
A kis rés az ajkaink között túl csábító. Előrehajolok és az enyémeket az övéihez nyomom, azonnal kinyitja a száját, elmélyítve a csókot. Ujjaim a hajába fonódnak, ő meg felnyög, ahogy több erőt teszek bele. Haragja szökőárként gördül le róla, egy kicsit hátra tolom őt, ő pedig megfordít, így a hátam alja eltalálja az asztalt. Kezei a csípőmhöz tapadnak, majd felemel az asztalra. Az ő figyelemelterelése vagyok. Attól a gondolattól, hogy az vagyok, amire Harrynek szüksége van, remeg a gyomrom, és a fejem hátra dől, miközben azt folytatja, hogy nyelvét az enyémnek nyomja, a lábaim között állva, ahogy én az asztalon ülök.
- Közelebb – nyögi a számba, kezei megfogják a térdeim hátulját, és a széléhez húz. Kezeim a farmerját rángatják, mire elhúzza száját az enyémtől. – Mi… ? – emeli fel rám egyik szemöldökét.
Biztosan azt gondolja, hogy őrült vagyok, idejövök segíteni neki összetörni dolgokat, most meg megpróbálom levetkőztetni őt. Talán őrült vagyok? Nem érdekel ebben a pillanatban. Minden, ami érdekel az az, ahogy Harry kulcscsontjának az íve árnyékolt a kiugró ablakon átjövő holdfénytől, ahogy az egyik keze az arcomat tartja, mintha törékeny lennék, annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt mindent megpróbált összetörni a szobában.
Szavak nélkül válaszolok neki azzal, hogy lábaimmal körülölelem őt, közelebb húzva őt.
- Tényleg azt hittem, hogy beviharzol ide és rám kiabálsz – mosolyodik el, majd homlokát az enyémnek nyomja.
- Tévedtél – emlékeztetem őt egy önelégült mosollyal.
- Nagyon. Nem akarok visszamenni lentre ma este – mondja, szemeivel az enyémeket keresve.
- Rendben van. Nem kell.
Ellazul, aztán fejét a nyakam hajlatához mozdítja. Meg vagyok lepve, milyen könnyű ez köztünk. Arra számítottam, hogy rám üvölt, talán még arra is, hogy megpróbál elküldeni, amikor idejöttem, erre most itt támaszkodik rám. Meg tudom mondani, hogy tényleg próbálja irányítani ezt a kapcsolatot a legjobb tudása szerint, annak ellenére, hogy ő egy óriási hangulatingadozás.
- Szeretlek – mondom neki, és érzem az ajakpiercingjét mozogni a nyakamnál, ahogy elmosolyodik.
- Szeretlek – válaszolja.
- Akarsz beszélni róla? – kérdezem, mire megrázza a fejét, még mindig a nyakamba temetve. – Oké, akarsz filmet nézni? Valami vicceset talán? – javaslom. Egy hosszú szünet után visszanéz az ágy felé.
- Elhoztad a laptopod? – amikor bólintok, folytatja: – Nézzük meg a Fogadom-at megint – ajánlja, mire felnevetek.
- Úgy érted, a filmet, amit te állítólag megvetsz?
- Igen… nos, a megvetés kicsit durva. Csak szerintem ez egy csöpögős, középszerű szerelmi történet – védekezik.
- Akkor miért akarod megnézni?
- Mert figyelni akarlak téged, ahogy nézed – válaszol elgondolkozva. Emlékszem, ahogy figyelt engem az egész idő alatt, amikor a szobámban néztük. Mintha ezer éve lett volna az az éjszaka, fogalmam sem volt, mi fog jönni. Soha nem képzeltem volna, hogy ehhez elérkezünk. A mosolyom minden válasz, amire szüksége van, ahogy megfogja a derekam. – Ölelj körül a lábaiddal – utasít, aztán az ágyhoz visz. Perceken belül mellém bújik, az arcomat tanulmányozva, miközben én nézem a filmet. A felénél érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek.
- Kezdek álmos lenni – ásítom.
- Mindketten meghalnak, nem hagysz ki sokat – feleli, mire meglököm őt a könyökömmel.
- Neked problémáid vannak – ugratom.
- Imádnivaló vagy, amikor álmos vagy – mondja nekem. Lecsukja a laptopomat, aztán magával húz az ágy tetejéhez.
- Te meg szokatlanul kedves vagy, amikor álmos vagyok – nevetek fel.
- Nem, azért vagyok kedves, mert szeretlek – feleli, én pedig elalélok. – Aludj, gyönyörű – suttogja, aztán egy kis puszit ad a homlokomra. Túl fáradt vagyok, hogy többért próbálkozzak.

A következő reggel a fény világos, túl világos. Amikor átfordulok, hogy eltemessem a fejemet Harry vállába, álmában felsóhajt és közelebb húz. Mikor újra felébredek, Harry már ébren van, a plafont bámulja. Szemei félig le vannak csukva, arckifejezése pedig kiolvashatatlan.
- Jól vagy? – kérdezem, az orrommal és a számmal lágyan tovább nyomódva hozzá.
- Ja, jól vagyok – feleli. Meg tudom mondani, hogy hazudik.
- Harry, ha valami baj van… – kezdem el.
- Nincs, jól vagyok.
Úgy döntök, hogy hagyom. Jól kijöttünk egész hétvégén, ez egy rekord nekünk. Nem akarom tönkretenni. Felemelem a fejem, aztán egy csókot helyezek az állára, mire karjai szorosabban ölelnek.
- Van egy kis dolgom ma, szóval, ha készen vagy, ki tudnál tenni a házamnál? – kérdezi. A gyomrom megugrik, hallom a távolságot a hangjában.
- Persze – motyogom, majd kimászom öleléséből. Megpróbálja megfogni a csuklómat, de túl gyorsan mozdulok el. A táskámat megfogva a fürdőszobába indulok, hogy átöltözzek és megmossam a fogam. A saját kis buborékunkban voltunk egész hétvégén, és attól félek, hogy ezeknek a falaknak a védelme nélkül, Harry nem lesz ugyanaz.
Megkönnyebbülök, amikor nem futok bele Liambe vagy Danielle-be a folyosón, és még inkább, hogy Harry teljesen fel van öltözve, amikor visszatérek. Túl akarok jutni ezen. Feltakarította az üveget a padlóról, és a lámpa a kukában van, a billentyűzettel és a monitorral együtt.
Elköszönök Kentől és Karentől, Harry pedig a nélkül sétál ki, hogy bármelyikükhöz is szólna egy szót. Biztosítom őket, hogy Harry még mindig ott lesz az esküvőn, a tegnap esti veszekedés ellenére is. Beszélek nekik a számítógépről és a lámpáról, de úgy tűnik, nem bánják nagyon.
- Haragszol, vagy valami? – kérdezi Harry tízpercnyi csend után.
- Nem – nem az, hogy mérges vagyok, én csak… ideges vagyok, gondolom. Érzem a váltást köztünk, és nem vártam, hogy bármi is megváltozik attól, ahogy egész hétvégén voltunk.
- Pedig úgy tűnik.
- Nos, nem haragszom.
- El kell mondanod nekem, ha igen.
- Csak távolságtartó vagy, most meg kiteteted magad velem a házadnál, és azt hittem, minden rendben van köztünk – vallom be.
- Azért vagy feldúlt, mert ma van egy kis dolgom? – amikor kimondja, rájövök, milyen nevetségesen és megszállottan hangzom. Ez az, amiért zaklatott vagyok? Mert nem lóg velem egész nap?
- Talán – nevetek fel a saját hülyeségemen. – Csak nem akarom, hogy távolságtartó legyél velem.
- Nem vagyok… nem szándékosan legalábbis. Sajnálom, hogy így érzel miattam – nyúl át, majd kezét a combomra teszi. – Semmi sem fog megváltozni, Louis – szavai megnyugtatnak, de még mindig van egy kis bizonytalanság a mosolyom mögött. – Akarsz velem jönni? – kérdezi meg végre.
- Nem, jól vagyok. Amúgy is van egy kis tanulnivalóm – mondom neki.
- Oké. Emlékezned kell, hogy ez új nekem, nem vagyok hozzászokva, hogy figyelembe vegyek más embereket, amikor eltervezek valamit – motyogja.
- Tudom.
- Átmehetek a szobádba, amikor kész vagyok, vagy elmehetünk vacsorázni vagy valami – javasolja.
- Semmi gond, tényleg. Csak szólj, amikor készen vagy, és majd dönthetünk akkor.
Amikor megállunk a házánál, áthajol és egy gyors csókot ad, mielőtt kiszáll az autóból.
- Majd írok – mondja, aztán felmegy a lépcsőn.

Chapter 75

Helló!
Végtelenül sajnálom a kését, tudom, hogy tegnapot ígértem, de kissé zsúfolt lett az a nap, este pedig teljesen elfelejtettem, hogy frissítenem kellett volna. Szóval bocsánat. Remélem, ez a fejezet kárpótol titeket, nagyon cuki az eleje, a vége pedig... hát szerintem az már érett, én nem nagyon lepődtem meg rajta. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok :) A következőt szerettem volna még hétvégén hozni, de nem hinném, hogy össze fog jönni, szóval majd csak jövőhéten. Akik pedig a másik blogomat is olvassák, azoknak mondom, hogy szerintem ott is jövőhéten lesz új, sorry.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 75

- Mi? – suttogom durván, figyelmen kívül hagyva növekvő vigyorát.
- Szeretnék csatlakozni hozzád – mondja. Ujjai megragadják a pólója alját, áthúzza a fején, aztán mögém nyúl, hogy elindítsa a vizet a zuhanyzóban.
- Nem zuhanyozhatunk csak úgy együtt, az apád házában vagyunk, és Liam és Danielle bármikor visszaérhet – felelem. A gondolattól, hogy teljesen meztelenül lássam Harryt a zuhany alatt, vonaglok, de ez túl sok.
- Nos, én veszek egy kellemes zuhanyt, míg te ott állsz és túlgondolod a dolgokat – nadrágja a padlón van a bokszerével együtt, ahogy ellép mellettem, majd be a vízbe. Észre sem veszem, hogy bámulom, amíg hirtelen be nem húzza a függönyt, elrejtve tökéletes testét, aminek a fixírozásának közepén voltam. – Nem szereted a forró zuhanyt egy hosszú nap után? – hangja eltorzult a víztől, de hallom az önelégült mosolyt rajta.
- Nem tudom, mert valami goromba, meztelen srác ellopta a zuhanyomat – sértődöm meg, mire hallom őt kuncogni.
- Egy szexi, goromba, meztelen srác? – ugrat. – Csak gyere be, mielőtt elmegy a forró víz.
- Én… – akarok, de zuhanyozni valakivel csak olyan intim, túl intim.
- Gyerünk, élj egy kicsit. Ez csak egy zuhany – mondja, és kihúzza a függönyt. – Kérlek – kinyújtja kezét, szemeim pedig hosszú, tetovált törzsét fürkészik, amely a víztől csillog, lecsúszva a bőrén.
- Oké – suttogom, majd levetkőzöm, miközben ő minden mozdulatot figyel, amit teszek. – Ne bámulj – szidom le, mire azt tetteti, hogy megbántódott, szívére helyezve a kezét.
- Megkérdőjelezed a tisztességemet? – nevet fel, én pedig lassan bólintok, megpróbálva harcolni a mosolyommal. – Meg vagyok sértve – kinyújtja kezét, hogy segítsen nekem belépni hozzá.
Nem tudom elhinni, hogy valóban ezt csinálom, vele zuhanyozom. Megpróbálok mindent megtenni, hogy eltakarjam magam a karjaimmal, miközben arra várok, hogy elmozduljon a víz alól.
- Furcsa, hogy imádom, hogy még mindig milyen szégyenlős vagy a közelemben? – mondja, elmozdítva a pajzsomat. Csendben maradok, ő pedig gyengéden húzza a karomat, hogy a víz alá vigyen. Fejét lehajtja, eláztatva meztelen vállamat. – Szerintem ez nagyon vonzó a számomra, mert olyan szégyenlős és ártatlan vagy, mégis megengeded nekem, hogy piszkos dolgokat csináljak veled – lehelete forróbbnak érződik a fülemen, mint a víz. Pislogok, ahogy kezei lassan levándorolnak a karjaimon, szemei meztelen testemet fürkészik. – És biztos vagyok benne, hogy tetszik, amikor piszkos dolgokat mondok neked – nyelek egyet, mire a nyakamba mosolyodik. – Nézd, hogyan gyorsul fel a pulzusod… Gyakorlatilag látom a finom bőröd alatt – mutatóujjával megérinti a pulzusomat a nyakamon. Ó, wow. Fogalmam sincs, hogyan vagyok képes állni, a lábaim már biztosan péppé váltak, az agyammal együtt.
Ujjai végigfutnak a testemen, amitől abbahagyom az aggódást azon, hogy nem vagyunk egyedül a házban, vakmerő akarok lenni tőlük, és engedni Harrynek, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Amikor hosszú ujjai körbefonják a csípőmet, akaratlanul is nekidőlök.
- Szeretlek, Louis, hiszel nekem, ugye? – kérdezi. Bólintok, azon gondolkozva, miért most kérdezi ezt, miután már olyan sokszor kimondtuk az elmúlt huszonnégy órában.
- Igen, hiszek neked – hangom rekedt, így megköszörülöm a torkom.
- Jó, még soha nem szerettem senkit ezelőtt – olyan gyorsan megy át játékosból csábítóba, majd komolyba, alig tudok lépést tartani.
- Soha? – azt hiszem, már tudom is ezt, de mégis olyan más valóban hallani őt kimondani a szavakat, főleg amikor a zuhanyzóban vagyunk együtt. Azt hittem, hogy a feje a lábam között lesz mostanra, nem az érzéseit fejezi majd ki.
- Nem, soha. Még csak közel sem – vallja be. Kíváncsi vagyok, hogy volt-e valaha barátja vagy barátnője ezelőtt, de nem akarom tudni, ha igen. Azt mondta nekem, hogy nem randizik, szóval maradok ennél.
- Ó – ez minden, amit mondani tudok.
- Szeretsz engem úgy, ahogy Natalie-t szeretted? – kérdezi. Egy köhögés és zihálás közötti hang jön ki a számból, majd elnézek tőle. Leveszem a sampont a polcról, még nem is mostam meg semmit, és már itt vagyunk bent egy pár perce. – Nos? – kérdezi.
Nem tudom, hogyan válaszoljak erre. Teljesen más Harryvel, mint Natalie-val volt. Szerettem Natalie-t, azt hiszem. Tudom, hogy szerettem őt, csak nem így. Natalie-t szeretni kényelmes és biztonságos volt, mindig nyugodt volt. Harryt szeretni nyers és izgalmas, az összes idegemet felőrli, és nem tudok eleget kapni belőle. Soha nem akarok távol lenni tőle. Még amikor megőrjít is, hiányzik és harcolnom kell saját magammal, hogy távol maradjak tőle.
- Ezt vegyem úgy, hogy nem? – mondja, aztán elfordul tőlem, engedve nekem, hogy teljesen hozzáférjek a vízhez. Szűkösnek érzem a kis helyet, és a levegő túl kevés, túl zavaros a forró víztől.
- Ez nem ugyanaz – hogyan magyarázom ezt el neki anélkül, hogy őrültnek hangzanék? Vállai ellazultak, tudom, hogy ha most rám nézne, a homlokát ráncolná. Kezeim körülölelik a derekát, ajkaimat pedig a hátának nyomom. – Nem ugyanaz, ahogy te gondolod – felelem. – Téged másképp szeretlek, Natalie kényelmes volt nekem, majdnem olyan volt, mint a család. Úgy éreztem, mintha szeretnem kellene őt, de tényleg nem szerettem, legalábbis nem úgy, ahogy téged. Nem láttam, milyen más volt a szerelem, amíg rá nem jöttem, hogy szeretlek téged. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e értelme ennek – lehelem. Egy kis bűntudat önt el, amiért azt mondtam, hogy nem szeretem Natalie-t, de azt hiszem, ezt már azóta tudtam, hogy az első alkalommal megcsókoltam Harryt.
- Van – amikor visszafordul, szemei sokkal lágyabbak. A vágy, aztán a félelem eltűnt, felváltva a… szerelemmel? Vagy megkönnyebbüléssel, nem tudom megmondani, de lehajol és megcsókolja a homlokom. – Csak az egyetlen ember akarok lenni, akit valaha is szeretsz, ahogy te vagy az enyém – hogy tudott olyan bunkó lenni ezelőtt és most ezeket a szeretetteljes dolgokat mondani nekem? A szavaiban lévő némi birtoklásvágy ellenére is, szavai édesek és meglepően szerények hozzá képest.
- Amilyen módon számít, az vagy – ígérem neki. Elégedettnek tűnik a válaszommal, ahogy mosolya visszatér. – Most pedig arrébb mennél, hogy lemoshassam magamról a piszkot, mielőtt kihűl a víz? – mondom, majd gyengéden eltolom őt az utamból.
- Megcsinálom neked – megfogja a szövetet, aztán szappant önt rá. Az egész idő alatt visszatartom a lélegzetemet, miközben finoman lesikálja a testemről a piszkot, a hideg ráz, ahogy áthalad az érzékeny helyeken, érintése hosszan tart rajtuk. – Rávennélek, hogy te is moss meg engem, de nem lennék képes megállítani, ami utána történne – kacsint rám, mire elpirulok. Meg akarom tudni, mi történne utána, és meg szeretném érinteni testének minden centijét. De nem vagyunk egyedül a házban, Karen pedig valószínűleg már befejezte a főzést.
Miután tiszta vagyok, és nyugalmat érzek, mégis beindultam Harry érintésétől, gyorsan megszárítkozom, majd felveszem a melegítőmet és egy pólót a táskámból. Harry egy törülközőt csavar a dereka köré és mögém áll, a tükrön át bámulva rám. Olyan mennyeien, istenien és tökéletesen és az enyémnek néz ki.
- Az a nadrág figyelemelterelő lesz – mondja, ahogy a földszintre sétálunk.
- Mindig ilyen perverz voltál? – ugratom, mire bólint. Észre sem veszem, hogyan nézünk ki, amíg be nem megyünk a konyhába, mindketten nedves hajjal jöttünk le ide. Nyilvánvaló, hogy az előbb együtt zuhanyoztunk, úgy tűnik, Harry nem bánja, de neki nincs modora.
- Készítettem néhány szendvicset, a pulton vannak – ragyogja Karen. Nem tűnik meglepettnek, vagy, hogy bánná. Az anyám elveszítené a fejét, ha tudná, hogy éppen mit tettem. Főleg Harryvel.
- Köszönjük szépen – felelem. Ken a pultnál ül egy halom mappával maga előtt.
- Jól éreztem ma magam, Louis – mondja nekem Karen, majd újra elkezdjük megbeszélni az üvegházat. Harry csendben eszik, időről-időre rám pillantva.
- Talán dolgozhatunk még rajta egy kicsit jövőhétvégén – javaslom, egy másodpercre elfelejtettem az esküvőt. – Mindegy, az után a hétvége után? – nevetek fel.
- Igen, persze.
- Uh, van téma vagy valami az esküvőn? – szól közbe Harry. Ken felnéz a munkájából.
- Nos, nincs igazán téma, de az esküvői dekorációnak a fehéret és a feketét választottuk – mondja Karen idegesen. Biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor megbeszélik az esküvőt Harryvel, mivel megőrült, amikor Ken elmondta neki.
- Ó. Szóval mit kellene felvennem? – kérdezi könnyedén. Át akarok nyúlni és megcsókolni őt, miután láttam az apja reakcióját.
- Eljössz? – kérdezi Ken, egyértelműen meglepődött, de nagyon boldog.
- Ja… azt hiszem – von vállat Harry, majd még egyet harap a szendvicséből.
Karen és Ken egymásra mosolyodik, mielőtt Ken felkel és Harryhez sétál.
- Köszönöm, fiam, ez sokat jelent nekem – veregeti vállon Harryt. Harry megmerevedik, de megjutalmazza az apját egy kis mosollyal.
- Ez nagyszerű hír! – mondja Karen, aztán tapsol.
- Semmiség – dörmögi Harry. Megmozdulok, hogy mellé üljek, kezemet pedig az övére rakom az asztal alatt. Soha nem gondoltam volna, hogy rá tudom venni, hogy eljöjjön az esküvőre, nem is beszélve arról, hogy ténylegesen beszéljen róla Ken és Karen előtt.
- Szeretlek – suttogom a fülébe, amikor Ken és Karen nem figyel. Elmosolyodik és megszorítja a kezem.
- Szeretlek – viszonozza.
- Szóval, Harry, milyenek az óráid? – kérdezi Ken.
- Jók.
- Észrevettem, hogy megint változtattál rajtuk.
- Ja, és? – Harry kezd bosszús lenni.
- Még mindig angol szakon vagy, igaz?
- Aha.
- Ez remek, emlékszem, amikor tíz éves voltál és részeket szavaltál el A Nagy Gatsbyből egész nap, minden nap. Tudtam, hogy irodalomzseni voltál már akkor – nevet fel Ken.
- Igen? Emlékszel erre? – Harry hangja durva. Megszorítom a kezét, megpróbálva ezzel elmondani neki, hogy nyugodjon meg.
- Igen, persze, hogy emlékszem – feleli Ken higgadtan. Harry orrlyukai kitágulnak, és a szemét forgatja.
- Ezt nehezen tudom elhinni, mivel folyamatosan részeg voltál, és ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, darabokra szaggattad azt a könyvet, mert elvettem a skót whiskydet és kiöntöttem. Szóval ne próbáld meg felidézni a boldog időket nekem, kivéve, ha tudod, hogy mi a faszról beszélsz – áll fel, miközben Karennek és nekem eláll a lélegzetünk.
- Harry! – mondja Ken, ahogy Harry elhagyja a szobát. Utána rohanok, és hallom Karent Kenre kiabálni.
- Nem kellett volna olyan messzire menned vele, Ken! Éppen beleegyezett, hogy eljön az esküvőnkre, azt hittem, megegyeztünk, hogy kis lépésekben haladunk! Aztán mész és mondasz valami olyasmit, békén kellett volna hagynod! – mondja, meg tudom mondani, hogy már sír.

Chapter 74

Sziasztok! :)

Bocsánat a késésért, de kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár napom, és most is rohanásban vagyok, mivel a világ legrandomabb döntése alapján a barátnőmmel megyek Pestre szerdádig. Szóval csak az után tudom majd hozni a következőt. A fejezet továbbra is édes és nyugalmas, ez eddig szerintem rekordnak számít náluk :D Szerintem mást nem akartam mondani, a 75. tehát szerda után jön, lehet csütörtökön.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 74

- El akarsz menni az autódért és elvinni azt apukádékhoz? – kérdezem Harrytől, miközben visszavezetünk a szobámtól.
Átöltöztem és lezuhanyoztam, habár piszkos leszek a Karennel való ültetéstől. Harry türelmesen várt, a bokszeres fiókomban babrálva, hogy lefoglalja magát. Azt mondta, csomagoljak elég ruhát, hogy még egy éjszakát vele töltsek, ami megmosolyogtatott. Minden éjszakát vele töltenék, ha tehetném.
- Nem, jó így. Amíg nem kanyarogsz az egész úton – mondja nekem.
- Tessék? Kiváló sofőr vagyok – védekezem. Felhorkan, de befogja a száját.
- Szóval miért döntöttél úgy, hogy veszel egy autót amúgy?
- Nos, megkaptam a gyakornoki állást és nem akartam folyton buszozni vagy más emberektől függni, hogy ide-oda elvigyenek – magyarázom.
- Ó… egyedül mentél? – kérdezi, majd kinéz az ablakon.
- Igen… miért?
- Csak kíváncsi vagyok – hazudja. Megpróbálja megkérdezni, hogy Zayn velem ment-e.
- Egyedül voltam, az egy rossz nap volt számomra – felelem, mire összerezzen.
- Hányszor lógtatok együtt Zaynnel? – kérdezi. Miért hozza ezt most fel?
- Kétszer, elmentünk vacsorázni és moziba, aztán a tábortűz. Semmi sem volt, amiért aggódnod kellene.
- Csak egyszer csókolt meg? – ugh.
- Igen, csak egyszer. Nos, azon kívül amit… láttál. Most már továbbléphetünk ezen? Én sem kérdezősködöm Mollyról, ugye? – csattanok fel.
- Oké… oké. Ne veszekedjünk. Ez a valaha volt leghosszabb idő, ami alatt jól kijöttünk egymással, szóval ne tegyük tönkre – mondja, majd a kezemért nyúl. Nagyujja kis köröket rajzol a bőrömre, enyhítve bosszúságomat.
- Oké – felelem, még mindig kissé mérgesen. Mollyról a kép, ahogy az ölében ül, elhomályosítja a látásomat.
- Aww, ne már, Lou. Ne duzzogj – nevet fel, és megböki az oldalam. Nem tehetek róla, de vele nevetek.
- Ne vond el a figyelmem, vezetek – ugratom.
- Valószínűleg ez az egyetlen alkalom, amikor valaha is azt mondod nekem, hogy ne érjek hozzád.
- Nem valószínű, ne legyél annyira eltelve magadtól – nevetésünk egybeolvad, és ez egy gyönyörű hang. Kezét a combomra teszi, majd hosszú ujjait fel-le dörzsöli.
- Biztos vagy benne? – suttogja rekedtes hangján, a bőröm pedig bizsereg. Olyan gyorsan válaszol neki a testem, pulzuson erősen ver. Nyelek egyet és bólintok, amitől felkuncog, majd elhúzza a kezét. – Tudom, hogy ez nem igaz… de inkább nem vezettetlek le az útról, úgyhogy később foglak megujjazni – vigyorodik el, mire megütöm.
- Harry! – pirulok el.
- Sajnálom, babe – mosolyodik el, aztán kinéz az ablakon. Imádom, amikor babe-nek hív, senki nem hívott még így ezelőtt. Natalie és én mindig azt gondoltuk, hogy a nevetséges becenevek, ahogy az emberek hívják egymást, túl gyerekesek hozzánk, de amikor Harry hív így engem, a vérem felpezsdül az ereimben.
Amikor visszaérünk Harry apjának házához, Ken és Karen a kertben vannak ránk várva. Ken furcsán néz ki farmerben és egy WSU pólóban. Még sosem láttam őt ilyen lazán felöltözve, még inkább úgy néz ki, mint Harry, amikor így öltözik. Egy mosollyal köszöntenek minket, Harry pedig megpróbálja viszonozni azt, de kényelmetlenül néz ki, ahogy a sarkaira támaszkodik és kezeit a zsebeiben temeti el.
- Én kész vagyok, amikor te is – mondja Ken Harrynek. Úgy néz ki, éppen olyan kellemetlenül érzi magát, mint Harry, de ő idegesnek tűnik, míg Harry nyugtalannak.
Harry rám néz, én pedig egy biztató bólintással ajándékozom meg, úgy tűnik, a köztünk lévő erő drámaian megváltozott. Meg vagyok lepve, hogy hirtelen valaki olyanná váltam, akire megnyugtatásért néz, de ez egy olyan módon tesz boldoggá, amire nem is számítottam.
- Az üvegházban leszünk, csak vigyétek be oda a földet – feleli Karen, majd egy kis csókot nyom Ken arcára. Harry elnéz tőlük, és egy pillanatra azt hiszem, hogy talán ő is ad nekem egy csókot, de nem teszi. Követem Karent az üvegházba, és amikor besétálunk, eláll a lélegzetem. Hatalmas, nagyobb, mint ahogy kívülről néz ki, nem viccelt Karen, amikor azt mondta, hogy sok munka lesz vele. Gyakorlatilag üres. – Nagy projekt, de azt hiszem, meg tudjuk csinálni – mosolyodik el.
- Szerintem is – mondom neki. Ken és Harry bejönnek, mindketten két zsák földet hozva. Csendben vannak, miközben ledobják őket oda, ahová Karen utasítja, mielőtt újra kisétálnak.
Húszzsáknyi föld és száznyi mag, virág és cserje után elég jól haladunk. Harryt már néhány órája nem láttam, a Nap pedig lement. Remélem, hogy ő és Ken még mindig él.
- Azt hiszem, eleget dolgoztunk mára – feleli Karen, majd megtörli az arcát. Mindkettőnket kosz borít.
- Igen, jobb, ha megnézem Harryt – mondom neki, mire felnevet.
- Sokat jelent a számunkra, főleg Kennek, hogy Harry többet jön át, ezt meg kell köszönnünk. Gondolom, elrendeztétek a különbségeiteket?
- Valahogy úgy… azt hiszem, igen. Még mindig nagyon különbözőek vagyunk – nevetek fel. Ha csak tudná.
- Nos, néha a különbözőség az, amire szükségünk van, jó kihívottnak lenni – ajándékoz meg egy mindentudó mosollyal.
- Hát, ő határozottan kihívást jelent – mindketten felnevetünk, majd egy ölelésbe von.
- Te édes fiú, te többet tettél értünk, mint gondolnád – feleli. Érzem a könnyeket a szememben, aztán bólintok.
- Remélem, nem bánod, hogy itt maradtam éjszakára, Harry megkért, hogy megint maradjak – mondom neki, és megpróbálok nem szemkontaktust létesíteni vele.
- Nem, természetesen nem. Mindketten felnőttek vagytok, és bízom benne, hogy biztonságban vagytok.
Ó, Istenem. Tudom, hogy az arcom mélyebb árnyalatú piros, mint a hagymák, amiket az előbb ültettünk el.
- Mi… uh… mi nem… – dadogom. Miért beszélek én erről Harry jövendőbeli mostohaanyjával? Zavarban vagyok.
- Ó – mondja ugyanolyan zavarban. – Menjünk be – feleli, mire bólintok, követve őt.
Amikor besétálunk a házba, mindketten levesszük a cipőinket az ajtónál. Harry a kanapé szélén ül, Ken pedig a széken. Harry szemei azonnal megtalálják az enyémeket, és megkönnyebbülés villan át rajtuk.
- Készítek egy kis kései vacsorát, amíg megmosakodsz – mondja Karen. Harry feláll és hozzám sétál. Úgy tűnik, örül, hogy kikerült a szobából az apjával.
- Nemsokára visszajövünk – felelem, aztán követem Harryt fel a lépcsőn. – Milyen volt? – kérdezem, ahogy belépünk a szobájába. Ahelyett, hogy válaszolna nekem, megragadja a fejem hátulját, majd ajkait az enyémekhez teszi. Visszatántorgunk az ajtóhoz, testét pedig az enyémnek nyomja.
- Hiányoztál – leheli. Belsőm elolvad.
- Tényleg? – vinnyogom, mire felkuncog.
- Igen, tényleg. Éppen kínos csendben töltöttem az elmúlt néhány órát, és néhány még kínosabb megjegyzés volt itt és ott az apámmal. Kellett a figyelemelterelés – végigfuttatja nyelvét az alsó ajkamon, mire a lélegzetem a torkomban akad. Ez most más, szívesen látott és nagyon dögös, de más. Kezei levándorolnak a hasamhoz, majd megállnak a gombnál a farmeromon.
- Harry, le kell zuhanyoznom. Tiszta piszok vagyok – nevetek fel. Nyelve végigfut a nyakamon.
- Tetszel így, szép és piszkos – vigyorodik el. Gyengéden visszatolom őt, aztán megfogom a táskámat, mielőtt a fürdőbe megyek.
Légzésem egyenetlen, és megpróbálom becsukni a fürdőszoba ajtót, csakhogy az félúton megáll. Amikor lenézek, Harry csizmáját látom megállítva az ajtót.
- Csatlakozhatok? – mosolyodik el, majd benyomul a fürdőbe, mielőtt válaszolhatnék.

Chapter 73

Meglepetééés! :D

Szerencsére jól állok a fordítással, így sikerült előbb hoznom a fejezetet, meg amúgy is akartam jelentkezni az őszi szünet elején. Szóval remélem, örültök, sokatok kérése volt ez :D A rész nagyon édes, imádnivalóak együtt :3 Egyébként, ha van még valaki, aki azt hiszi, hogy az eredeti After magyar fordítását másolom és csak a neveket cserélem ki, akkor az nézze meg az előző fejezetnél a kommenteket, ott kaptam egy ilyen kérdést, a válaszomban pedig minden benne van. Én részemről ezt a témát lezártam. És hogy mikor jön a következő... talán hétvége felé. Élvezzétek a szünetet, én meg többször is próbálok majd jelentkezni :D

Kellemes olvasást :) Xx

Chapter 73

Harry enyhe horkolására ébredek fel, ajkai a fülemhez nyomódnak. Hátam szorosan a mellkasánál van, lábai pedig körbeölelik az enyémeket. A tegnap esti emlékek mosolyt húznak az ajkaimra, mielőtt az eufórikus érzést felváltja a pánik. Ugyanúgy fog érezni nappal is? Vagy kínozni és gúnyolódni fog, amiért felajánlottam magamat neki? Átfordulok, hogy a szemébe nézzek, hogy megvizsgáljam tökéletes vonásait, miközben az állandó ránc a homlokán ki van simulva az alvás miatt. Kinyújtom a kezem, és végigfuttatom a mutatóujjamat a szemöldökpiercingjén, aztán le a horzsoláshoz az arcán. Ajkai jobban néznek ki, ahogy az ujjpercei is, mivel végül beleegyezett, hogy segítsek neki megtisztítani tegnap este.
Szemei felpattannak, miközben ujjam mohón átrajzolja az ajkait.
- Mit csinálsz? – kérdezi, nem tudom megfejteni hangját, ami nyugtalanít.
- Bocs… én csak… – nem tudok mit mondani. Nem tudom, milyen hangulatban lesz, miután egymás karjaiban aludtunk el.
- Ne hagyd abba – suttogja, és újra lecsukja szemeit. A mellkasomon lévő súly fele eltűnik, aztán elmosolyodom, mielőtt ismét átrajzolom telt ajkait, ügyelve arra, hogy elkerüljem a sérülését. – Mik a terveid mára? – kérdezi néhány perccel később, újra kinyitva a szemeit.
- Valójában Karennel vannak terveim, az üvegházán dolgozunk odakint – mondom neki, ő pedig felül.
- Tényleg? – biztosan mérges. Tudom, hogy nem kedveli Karent, annak ellenére, hogy ő az egyik legédesebb ember, akivel valaha találkoztam.
- Igen – motyogom.
- Nos, azt hiszem, nem kell azon aggódnom, hogy kedvel-e a családom, jobban kedvelnek téged, mint engem – kuncog fel, majd végigsimítja nagyujja párnáját az arcomon, egy reszketést küldve végig a gerincemen. – A probléma ezzel az, hogy ha továbbra is itt lógok, az apám talán elkezdi azt hinni, hogy valóban kedvelem őt – feleli, hangja lágy, de szemei sötétek.
- Talán te és az apukád lóghatnátok együtt, amíg Karen és én kint vagyunk? – javaslom. Valószínűleg le fogja harapni a fejem.
- Nem, biztosan nem. Visszamegyek a házamhoz, az igazi házamhoz, és várok rád, hogy kész legyél – morogja.
- De azt akartam, hogy itt maradj, sokáig eltarthat. Az üvegháza elég rossz állapotban van – mondom. Úgy tűnik, nem talál szavakat, ami melengeti a szívemet a gondolatra, hogy nem akar nagyon sokáig távol lenni tőlem.
- Én… nem tudom, Louis. Valószínűleg amúgy sem akar velem lógni – motyogja.
- Persze, hogy akar. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor ti ketten egyáltalán ugyanabban a szobában maradtatok egyedül? – kérdezem, mire vállat von.
- Nem tudom… évekkel ezelőtt. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – feleli, végighúzva kezét a fején.
- Ha kellemetlenül érzed magad, mindig csatlakozhatsz Karenhez és hozzám odakint – biztosítom őt. Csodálkozom, hogy fontolóra veszi, hogy egy kis időt töltsön az apjával.
- Rendben… de csak azért csinálom ezt, mert a gondolat, hogy elhagyjalak téged, akár egy kis időre is… – abbahagyja, tudom, hogy nem jó abban, hogy kifejezze, hogyan érez, így csendben maradok, időt adva neki, hogy összeszedje magát. – Nos, mondjuk úgy, az rosszabb, mint az én pöcs apámmal lógni.
Elmosolyodom az apja elleni durva szavak ellenére is. Az apa, akit Harry ismer, nem ugyanaz az ember, aki a földszinten van, és remélem, Harry itt lehet, hogy lássa.
Miután kimászom az ágyból, eszembe jut, hogy nincs nálam ruha, nincs fogkefe, semmi.
- Vissza kell mennem a szobámba és összeszednem néhány dolgot – mondom neki, mire megfeszül.
- Miért?
- Mert semmilyen ruhám nincs nálam, és meg kell mosnom a fogam – nevetek fel. Amikor ránézek, egy kis mosoly van az arcán, de nem éri el a szemeit. – Mi a baj? – kérdezem, félve a választól.
- Semmi… meddig leszel távol?
- Nos, feltételeztem, hogy jössz velem? – ahogy a szavak elhagyják a számat, láthatóan ellazul. Mi van vele?
- Ó.
- Elmondod, hogy miért vagy furcsa? – kérdezem kezeimmel a csípőmön.
- Nem vagyok… csak azt hittem, megpróbálsz elhagyni. Elhagyni engem – hangja olyan gyenge és nem vall rá, hogy érzem a vágyat, hogy odamenjek és elringassam őt. Ehelyett intek neki, hogy jöjjön hozzám, ő pedig bólint, mielőtt felül és elém áll.
- Nem megyek sehova. Csak néhány ruhára van szükségem – mondom neki ismét.
- Tudom… csak eltart egy kis ideig, amíg hozzászokom. Már megszoktam, hogy elmenekülsz tőlem.
- Nos, én ahhoz szoktam hozzá, hogy ellöksz magadtól, szóval mindkettőnknek van mit rendbe hoznia – mosolyodom el, majd fejemet a mellkasán pihentetem. Furcsa megnyugvást érzek szavaitól, már megrémültem, hogy meg fogja gondolni magát ma reggel, és jó érzés tudni, hogy ő is csak félt.
- Igen, azt hiszem, van. Szeretlek – mondja, ez pedig éppen olyan erősen üt meg, mint az első alkalommal, és a huszadik alkalommal tegnap este.
- És én is szeretlek – mondom neki, mire a homlokát ráncolja.
- Ne mondd, hogy is – feleli.
- Miért? – ó, ne.
- Nem tudom… csak olyan érzésem van tőle, hogy csak egyetértesz velem – lenéz. Emlékszem, megígértem magamnak tegnap este, hogy akármit meg fogok tenni, hogy segítsek az önbizalomhiányán.
- Szeretlek – mondom, mire rám néz. Szemei megenyhülnek, ajkait pedig finoman az enyémekhez nyomja.
- Köszönöm – feleli, amikor elhúzódik.
A szememet forgatom, hogy milyen hibátlanul néz ki egy sima fehér pólóban és fekete farmerben. Sosem visel semmit, kivéve egy egyszerű fehér vagy fekete pólót és fekete farmert minden egyes nap, de tökéletesen néz ki, minden egyes nap. Nincs szüksége extra kiegészítőkre a ruháján, olyan jól illik hozzá az egyszerű stílusa. Felveszem a tegnap esti ruháimat, ő pedig megfogja nekem a pénztárcámat, mielőtt a földszintre indulunk.
Karen és Ken a nappaliban van, amikor lesétálunk.
- Készítettem egy kis reggelit – mosolyodik el Karen. Kissé kellemetlenül érzem magam Karennel és Kennel, hogy tudják, Harryvel maradtam, ismét. Tudom, hogy úgy tűnik, tökéletesen rendben vannak ezzel, és felnőttek vagyunk, de ez nem gátolja meg az arcomat attól, hogy elpiruljon.
- Köszönöm – mosolyodom el, mire Karen egy kíváncsi tekintettel ajándékoz meg, tudom, hogy kapni fogok pár kérdést, amikor az üvegházban leszünk. A konyhába sétálok, Harry pedig követ. Mindketten megtöltjük a tányérjainkat kajával, aztán leülünk az asztalhoz. – Liam és Danielle itt van? – kérdezem Karentől. Danielle valószínűleg össze lesz zavarodva, hogy megint Harryvel lát, miután Zaynnel voltam tegnap este. Megszabadulok a negatív gondolatoktól.
- Nem, Seattle-be mentek egy kis városnézésre – tájékoztat minket. – Még mindig akarsz ma az üvegházon dolgozni?
- Igen, természetesen. Csak vissza kell szaladnom a szobámba és átöltöznöm – mondom neki.
- Jó. Alig várom. Kivitetem Kennel a zsák földeket a fészerből, mialatt távol vagy.
- Ha vársz, amíg visszaérünk, Harry segíthet neki? – kérdezem félig, Harryre nézve.
- Ó, te is itt leszel ma? – mosolya megnő. Hogyhogy nem látja Harry, hogy az emberek törődnek vele?
- Uh… ja. Csak itt fogok lógni ma… azt hiszem. Ha nem gond neked? – dadogja.
- Dehogyis! Ken! Hallottad, hogy Harry egész nap itt lesz? – Karen izgatottsága megmosolyogtat, Harry pedig a szemét forgatja.
- Légy kedves – suttogom a fülébe, mire a leghamisabb mosolyt húzza az arcára, amit valaha láttam. Felkuncogok és megrúgom lábfejét az enyémmel.