Chapter 74

Sziasztok! :)

Bocsánat a késésért, de kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár napom, és most is rohanásban vagyok, mivel a világ legrandomabb döntése alapján a barátnőmmel megyek Pestre szerdádig. Szóval csak az után tudom majd hozni a következőt. A fejezet továbbra is édes és nyugalmas, ez eddig szerintem rekordnak számít náluk :D Szerintem mást nem akartam mondani, a 75. tehát szerda után jön, lehet csütörtökön.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 74

- El akarsz menni az autódért és elvinni azt apukádékhoz? – kérdezem Harrytől, miközben visszavezetünk a szobámtól.
Átöltöztem és lezuhanyoztam, habár piszkos leszek a Karennel való ültetéstől. Harry türelmesen várt, a bokszeres fiókomban babrálva, hogy lefoglalja magát. Azt mondta, csomagoljak elég ruhát, hogy még egy éjszakát vele töltsek, ami megmosolyogtatott. Minden éjszakát vele töltenék, ha tehetném.
- Nem, jó így. Amíg nem kanyarogsz az egész úton – mondja nekem.
- Tessék? Kiváló sofőr vagyok – védekezem. Felhorkan, de befogja a száját.
- Szóval miért döntöttél úgy, hogy veszel egy autót amúgy?
- Nos, megkaptam a gyakornoki állást és nem akartam folyton buszozni vagy más emberektől függni, hogy ide-oda elvigyenek – magyarázom.
- Ó… egyedül mentél? – kérdezi, majd kinéz az ablakon.
- Igen… miért?
- Csak kíváncsi vagyok – hazudja. Megpróbálja megkérdezni, hogy Zayn velem ment-e.
- Egyedül voltam, az egy rossz nap volt számomra – felelem, mire összerezzen.
- Hányszor lógtatok együtt Zaynnel? – kérdezi. Miért hozza ezt most fel?
- Kétszer, elmentünk vacsorázni és moziba, aztán a tábortűz. Semmi sem volt, amiért aggódnod kellene.
- Csak egyszer csókolt meg? – ugh.
- Igen, csak egyszer. Nos, azon kívül amit… láttál. Most már továbbléphetünk ezen? Én sem kérdezősködöm Mollyról, ugye? – csattanok fel.
- Oké… oké. Ne veszekedjünk. Ez a valaha volt leghosszabb idő, ami alatt jól kijöttünk egymással, szóval ne tegyük tönkre – mondja, majd a kezemért nyúl. Nagyujja kis köröket rajzol a bőrömre, enyhítve bosszúságomat.
- Oké – felelem, még mindig kissé mérgesen. Mollyról a kép, ahogy az ölében ül, elhomályosítja a látásomat.
- Aww, ne már, Lou. Ne duzzogj – nevet fel, és megböki az oldalam. Nem tehetek róla, de vele nevetek.
- Ne vond el a figyelmem, vezetek – ugratom.
- Valószínűleg ez az egyetlen alkalom, amikor valaha is azt mondod nekem, hogy ne érjek hozzád.
- Nem valószínű, ne legyél annyira eltelve magadtól – nevetésünk egybeolvad, és ez egy gyönyörű hang. Kezét a combomra teszi, majd hosszú ujjait fel-le dörzsöli.
- Biztos vagy benne? – suttogja rekedtes hangján, a bőröm pedig bizsereg. Olyan gyorsan válaszol neki a testem, pulzuson erősen ver. Nyelek egyet és bólintok, amitől felkuncog, majd elhúzza a kezét. – Tudom, hogy ez nem igaz… de inkább nem vezettetlek le az útról, úgyhogy később foglak megujjazni – vigyorodik el, mire megütöm.
- Harry! – pirulok el.
- Sajnálom, babe – mosolyodik el, aztán kinéz az ablakon. Imádom, amikor babe-nek hív, senki nem hívott még így ezelőtt. Natalie és én mindig azt gondoltuk, hogy a nevetséges becenevek, ahogy az emberek hívják egymást, túl gyerekesek hozzánk, de amikor Harry hív így engem, a vérem felpezsdül az ereimben.
Amikor visszaérünk Harry apjának házához, Ken és Karen a kertben vannak ránk várva. Ken furcsán néz ki farmerben és egy WSU pólóban. Még sosem láttam őt ilyen lazán felöltözve, még inkább úgy néz ki, mint Harry, amikor így öltözik. Egy mosollyal köszöntenek minket, Harry pedig megpróbálja viszonozni azt, de kényelmetlenül néz ki, ahogy a sarkaira támaszkodik és kezeit a zsebeiben temeti el.
- Én kész vagyok, amikor te is – mondja Ken Harrynek. Úgy néz ki, éppen olyan kellemetlenül érzi magát, mint Harry, de ő idegesnek tűnik, míg Harry nyugtalannak.
Harry rám néz, én pedig egy biztató bólintással ajándékozom meg, úgy tűnik, a köztünk lévő erő drámaian megváltozott. Meg vagyok lepve, hogy hirtelen valaki olyanná váltam, akire megnyugtatásért néz, de ez egy olyan módon tesz boldoggá, amire nem is számítottam.
- Az üvegházban leszünk, csak vigyétek be oda a földet – feleli Karen, majd egy kis csókot nyom Ken arcára. Harry elnéz tőlük, és egy pillanatra azt hiszem, hogy talán ő is ad nekem egy csókot, de nem teszi. Követem Karent az üvegházba, és amikor besétálunk, eláll a lélegzetem. Hatalmas, nagyobb, mint ahogy kívülről néz ki, nem viccelt Karen, amikor azt mondta, hogy sok munka lesz vele. Gyakorlatilag üres. – Nagy projekt, de azt hiszem, meg tudjuk csinálni – mosolyodik el.
- Szerintem is – mondom neki. Ken és Harry bejönnek, mindketten két zsák földet hozva. Csendben vannak, miközben ledobják őket oda, ahová Karen utasítja, mielőtt újra kisétálnak.
Húszzsáknyi föld és száznyi mag, virág és cserje után elég jól haladunk. Harryt már néhány órája nem láttam, a Nap pedig lement. Remélem, hogy ő és Ken még mindig él.
- Azt hiszem, eleget dolgoztunk mára – feleli Karen, majd megtörli az arcát. Mindkettőnket kosz borít.
- Igen, jobb, ha megnézem Harryt – mondom neki, mire felnevet.
- Sokat jelent a számunkra, főleg Kennek, hogy Harry többet jön át, ezt meg kell köszönnünk. Gondolom, elrendeztétek a különbségeiteket?
- Valahogy úgy… azt hiszem, igen. Még mindig nagyon különbözőek vagyunk – nevetek fel. Ha csak tudná.
- Nos, néha a különbözőség az, amire szükségünk van, jó kihívottnak lenni – ajándékoz meg egy mindentudó mosollyal.
- Hát, ő határozottan kihívást jelent – mindketten felnevetünk, majd egy ölelésbe von.
- Te édes fiú, te többet tettél értünk, mint gondolnád – feleli. Érzem a könnyeket a szememben, aztán bólintok.
- Remélem, nem bánod, hogy itt maradtam éjszakára, Harry megkért, hogy megint maradjak – mondom neki, és megpróbálok nem szemkontaktust létesíteni vele.
- Nem, természetesen nem. Mindketten felnőttek vagytok, és bízom benne, hogy biztonságban vagytok.
Ó, Istenem. Tudom, hogy az arcom mélyebb árnyalatú piros, mint a hagymák, amiket az előbb ültettünk el.
- Mi… uh… mi nem… – dadogom. Miért beszélek én erről Harry jövendőbeli mostohaanyjával? Zavarban vagyok.
- Ó – mondja ugyanolyan zavarban. – Menjünk be – feleli, mire bólintok, követve őt.
Amikor besétálunk a házba, mindketten levesszük a cipőinket az ajtónál. Harry a kanapé szélén ül, Ken pedig a széken. Harry szemei azonnal megtalálják az enyémeket, és megkönnyebbülés villan át rajtuk.
- Készítek egy kis kései vacsorát, amíg megmosakodsz – mondja Karen. Harry feláll és hozzám sétál. Úgy tűnik, örül, hogy kikerült a szobából az apjával.
- Nemsokára visszajövünk – felelem, aztán követem Harryt fel a lépcsőn. – Milyen volt? – kérdezem, ahogy belépünk a szobájába. Ahelyett, hogy válaszolna nekem, megragadja a fejem hátulját, majd ajkait az enyémekhez teszi. Visszatántorgunk az ajtóhoz, testét pedig az enyémnek nyomja.
- Hiányoztál – leheli. Belsőm elolvad.
- Tényleg? – vinnyogom, mire felkuncog.
- Igen, tényleg. Éppen kínos csendben töltöttem az elmúlt néhány órát, és néhány még kínosabb megjegyzés volt itt és ott az apámmal. Kellett a figyelemelterelés – végigfuttatja nyelvét az alsó ajkamon, mire a lélegzetem a torkomban akad. Ez most más, szívesen látott és nagyon dögös, de más. Kezei levándorolnak a hasamhoz, majd megállnak a gombnál a farmeromon.
- Harry, le kell zuhanyoznom. Tiszta piszok vagyok – nevetek fel. Nyelve végigfut a nyakamon.
- Tetszel így, szép és piszkos – vigyorodik el. Gyengéden visszatolom őt, aztán megfogom a táskámat, mielőtt a fürdőbe megyek.
Légzésem egyenetlen, és megpróbálom becsukni a fürdőszoba ajtót, csakhogy az félúton megáll. Amikor lenézek, Harry csizmáját látom megállítva az ajtót.
- Csatlakozhatok? – mosolyodik el, majd benyomul a fürdőbe, mielőtt válaszolhatnék.