Chapter 69

Sziasztok! :)

Megint csak ma sikerült hoznom a részt, mivel tegnap a másik blogomon dolgoztam, illetve más is közbejött. Remélem, megértitek, de ma valahogy beszorítottam a programjaim közé, hogy frissítsek :D És mielőtt még elfelejtem, fontos, hogy rögtön a rész elején láthatjátok, hogy egy "a" betű dőlt. Azért jelöltem meg így, mivel Louis azt mondja ugye, hogy Zayn csak egy barát, mint friend, Danielle viszont arra kérdez rá, hogy Harry a barátja-e, mint boyfriend. Az angolban jobban érezhető a különbség, mint a magyarban, így a névelőkkel próbáltam ezt jelezni. Remélem, nagyjából érthetően magyaráztam el :D Ja, és a babe olyan, mint a baby, csak ez cukibb szerintem, magyarul pedig nem igazán van rá szó, ezért hagytam meg angolul. A fejezet többi részéről inkább nem mondok semmit, kíváncsian várom, hogy mit szóltok hozzá, főleg a végéhez. Jövőhétvégén pedig érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 69

Követem Liamet a stadionhoz, korábban eldöntöttem, hogy a saját autómmal jövök, így akkor indulhatok el, amikor akarok, anélkül, hogy megzavarnám Liam és Danielle estéjét. A Liam melletti helyre parkolok, aztán írok Zaynnek, hogy elmondjam neki, megérkeztem. Azt válaszolja, hogy találkozzunk a mező távolabbi bal sarkánál.
- Zayn hátul fog velünk találkozni – mondom Liamnek, miközben ő és Danielle idesétálnak.
- Jól hangzik – feleli Liam, kevésbé tűnik izgatottnak.
- Ki az a Zayn? – kérdezi Danielle.
- Ő egy… barátom – ő csak a barátom.
- Harry pedig a barátod, igaz? – érdeklődik, mire ránézek. Úgy tűnik, semmire sem utal, csak összezavarodottnak tűnik.
- Nem, babe, egyikük sem a barátja – nevet fel Liam.
- Ez nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik – nevetek én is.
Az iskolai banda kezd el játszani, a mező pedig egyre zsúfoltabbá válik, megkönnyebbülök, amikor meglátom Zaynt a kerítésnek támaszkodva.
- Ó – sikkantja Danielle. Nem tudom megmondani, hogy a tetoválásain és a piercingjein lepődött-e meg vagy a jó kinézetén, talán mindkettőn.
- Szia, gyönyörű – ragyogja Zayn, majd megölel. Rámosolygok, viszonozva az ölelést. – Zayn vagyok, örülök, hogy megismerhetlek titeket – biccent Liam és Danielle felé. Tudom, hogy ezelőtt már találkozott Liammel, de csak megpróbál udvarias lenni.
- Régóta vagy itt? – kérdezem tőle.
- Csak körülbelül tíz perce, sokkal több ember van itt, mint vártam – mondja nekem. Liam mutatja az utat egy kevésbé zsúfolt területhez, egy hatalmas halom fához, majd leülünk a földre. Danielle Liam lábai közé ül, és a mellkasának dől. A nap kezd lemenni, a szél pedig felerősödni. Hosszú ujjút kellett volna felvennem.
- Igen, voltál már egyen korábban? – érdeklődök, mire megrázza a fejét.
- Nem, ez nem igazán az én világom – nevet fel. – De örülök, hogy itt vagyok ma este – teszi hozzá.
Elmosolyodom bókján, aztán valaki arról kezd el beszélni egy mikrofonba, hogy meggyújtják a tüzet. Kevesebb, mint tíz perccel később a tűz meggyullad, és vadul elnyeli a halom fát. Valójában nagyon szép ilyen közel lenni a lángokhoz.
- Szóval meddig leszel itt? – kérdezi Zayn Danielle-től.
- Csak a hétvégéig, bárcsak itt lehetnék az esküvőn is jövő héten – ráncolja a homlokát.
- Milyen esküvő? – érdeklődik Zayn. Liamre nézek, ő pedig válaszol is.
- Anyukám esküvője – mondja neki.
- Ó… – úgy tűnik, mintha valamin gondolkozna.
- Mi az? – kérdezem tőle.
- Semmi, csak emlékezni próbálok, hogy ki más megy még esküvőre a jövő héten. Ó, igen, Harry, azt hiszem. Megkérdezte tőlünk, hogy mit kellene felvennie egy esküvőre – mondja. A szívem megáll. – Bár valószínűleg az egy másik esküvő, igaz? – kérdezi. Harry egyik barátjának sem mondta el, hogy az apja a kancellár, vagy azt, hogy elveszi Liam anyját.
- Nem, ők… – kezdi el Danielle.
- Biztos vagyok benne, hogy az egy másik esküvő – szakítom őt félbe, majd Liam súg valamit a fülébe. Harry valóban fontolóra vette, hogy elmenjen az esküvőre? Mi másért kérdezné meg a barátait, hogy mit kellene felvennie egy esküvőre?
- Egyébként senki esküvőjén nem tudom elképzelni Harryt – nevet fel Zayn.
- Miért nem? – hangom egy kicsit durvább, mint akartam, hogy legyen.
- Nem tudom, mert ő Harry. Az egyetlen módja annak, hogy rávedd, hogy elmenjen egy esküvőre az az, hogy szexelhet az összes koszorúslánnyal – mondja, és a szemét forgatja.
- Azt hittem, hogy te és Harry barátok vagytok? – felelem.
- Azok vagyunk, nem mondok semmi rosszat róla, ő csak ilyen. Minden hétvégén más lánnyal szexszel, néha többel, mint egy – tájékoztat. A fülem zúg, és a tűz túl forrónak érződik a bőrömön. Felállok, mielőtt rájövök, hogy mit is csinálok. – Hova mész? Mi a baj? – kérdezi Zayn.
- Semmi, csak… kell egy kis levegő. Egy kis friss levegő – motyogom. Tudom, milyen hülyén hangzik ez, de nem érdekel. – Mindjárt visszajövök, csak szükségem van egy másodpercre – gyorsan elsétálok, mielőtt bármelyikük követhetne. Mi bajom van? Zayn édes és valóban kedvel engem, élvezi a társaságomat, én pedig nem tudok nem Harryre gondolni. Veszek néhány mély levegőt, aztán visszasétálok hozzájuk. – Sajnálom, csak a tűz… túl meleg volt – hazudom, és visszaülök. Zayn elővette a telefonját, majd elfordítja tőlem a képernyőt, ahogy visszacsúsztatja a zsebébe.
Zayn elmondja, hogy semmi baj, és a következő egy órában egy kicsit beszélgetünk Liammel és Danielle-lel.
- Egy kicsit kezdek fáradt lenni, korán indult a repülőgépem – mondja Danielle Liamnek, aki bólint.
- Igen, én is fáradt vagyok. Lassan indulunk – áll fel Liam, majd felsegíti Danielle-t.
- Te is menni akarsz? – kérdezi tőlem Zayn.
- Nem, jól vagyok. Hacsak te nem akarsz menni? – kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Király – mosolyodik el. Elköszönünk Liamtől és Danielle-től, és figyeljük, ahogy eltűnnek a tömegben.
- Szóval mi az oka a tábortűznek? – érdeklődöm Zayntől, nem vagyok biztos benne, hogy tudja-e, de kíváncsi vagyok.
- Azt hiszem, megünneplik a fociszezon végét – mondja nekem. Körbenézek, és észreveszem, hogy egy csomó ember mezt visel. Biztosan igaza van.
- Ó – felelem, majd Zaynre nézek. – Most már látom – nevetek fel.
- Az Harry? – szólal meg, mire felkapom a fejem abba az irányba, amerre néz. Valóban, Harry felénk sétál egy alacsony, barna hajú lánnyal, aki szoknyát visel.
Gyorsan közelebb húzódom Zaynhez. Pontosan ez az, amiért nem hallgattam Harryre a tornácon, máris talált valami lányt, akit idehoz, csak hogy engem bosszantson.
- Szia, Zayn – mondja a lány magas hangon.
- Szia, Emma – feleli Zayn, majd karját a vállamra teszi. Harry haragos pillantást vet rá, aztán helyet foglal. Tudom, hogy goromba vagyok, amiért nem mutatkoztam be a lánynak, de nem tehetek róla, már most nem kedvelem őt.
- Milyen eddig a tábortűz? – kérdezi Harry.
- Majdnem vége, azt hiszem – válaszol Zayn. Feszültség van kettejük között, érzem. Nem tudom, miért lenne, Harry egyértelművé tette a barátainak, hogy egyáltalán nem érdeklem.
- Van itt kaja? – a lány hangja idegesítő.
- Igen, van olyan bódé – mondom neki.
- Harry, gyere velem kaját szerezni – követeli, mire Harry a szemét forgatja, de feláll.
- Hozz nekem egy perecet, oké? – mosolyodik el Zayn, Harry pedig összeszorítja az állkapcsát. Mi van velük? Amint Harry és Emma eltűnik, Zaynhez fordulok.
- Elmehetnénk? Nem igazán akarok Harryvel lógni, kissé utáljuk egymást, ha elfelejtetted volna – mondom neki, megpróbálok nevetni, de nem sikerül.
- Ja, persze, mehetünk – feleli. Mindketten felállunk, majd a kezemért nyúl. Egymás kezét fogjuk, miközben sétálunk, azon találom magam, hogy Harryt keresem, remélve, hogy nem fogja meglátni. – Akarsz a buliba menni? – kérdezi, amikor elérjük a parkolót.
- Nem, oda sem igazán szeretnék menni – az az utolsó hely, ahova menni akarok.
- Oké, nos, lóghatunk csak egy másik… – kezdi el.
- Nem, még mindig akarok szórakozni, csak nem akarok itt lenni vagy abban a diákszövetségi házban – mondom gyorsan. Meglepődöttnek néz ki, ahogy szemei találkoznak az enyémekkel.
- Oké… nos, elmehetünk hozzám? Ha akarsz, ha nem, mehetünk valahova máshova? Nem igazán tudom, hova máshova mehetnénk – nevet fel, én pedig csatlakozom hozzá.
- Jó, ha hozzád megyünk. Majd követlek oda – mondom neki.
Az út alatt, nem tehetek róla, de elképzelem Harry arcát, ahogy visszatér, mi meg elmentünk. Magával hozott egy lányt, szóval nincs joga, hogy feldúlt legyen. Zayn lakása rögtön a kampusz mellett van, és kicsi, de tiszta. Itallal kínál, amikor bemegyek, ám elutasítom, mivel úgy tervezem, hogy visszavezetek a szobámhoz ma este.
- Nálad lehet a távirányító, nem tudom, mit szeretsz nézni – nevet fel, aztán nekem adja a távirányítót.
- Egyedül élsz? – kérdezem tőle, mire bólint. Egy kicsit idegesnek érzem magam, ahogy mellettem ül, és karját a derekam köré teszi, de elrejtem idegességemet egy mosollyal. Zayn telefonja elkezd rezegni a zsebében, ő pedig feláll, hogy felvegye, feltartva nekem egy ujját, jelezve, hogy mindjárt visszajön.
- Eljöttünk – hallom, ahogy mondja a kis konyhájából. – És… Fair. Kár – kapok el néhány részletet a beszélgetéséből. Egyik sem értelmes a számomra. Kivéve az „eljöttünk”. Harryvel telefonál? Felállok, majd a konyha felé sétálok, miközben megszakítja a hívást, bárki is volt az.
- Ki volt az? – kérdezem.
- Senki fontos – biztosít engem, és visszavezet a kanapéhoz. – Nagyon örülök, hogy kezdjük megismerni egymást, te más vagy, mint a többi fiú – mondja édesen.
- Én is – felelem. – Te ismered Emmát? – nem tehetek róla, de megkérdezem.
- Igen, a barátnője Niall unokatestvére – mondja nekem.
- A barátnője?
- Ja, már együtt vannak egy ideje, Emma elég jó fej – feleli. Szóval Harry nem vele volt ott, nem úgy legalábbis. Talán valóban azért jött oda, hogy megpróbáljon beszélni velem újra, ahelyett hogy megbánt azzal, hogy elhoz egy másik lányt.
Zaynre nézek, ő pedig lehajol, hogy megcsókoljon. Ajkai hidegek az italától és vodka ízűek. Tudom, hogy nem részeg, ez az első itala. Kezei óvatosak és finomak a karjaimon, aztán a derekamon. Harry korábbi összetört arca villan fel az agyamban, ahogy még egy esélyért könyörgött és én nem hittem neki, ahogy figyelt engem elhajtani, a kitörés az órán Catherine-ről és Heatchiff-ről, ahogy mindig megjelenik, amikor nem akarom, ahogy soha nem mondta el az anyjának, hogy szereti őt, ahogy mindenki előtt azt mondja, hogy szeret engem, ahogy bántó módon visszavonta, ahogy összetör dolgokat, amikor mérges, ahogy ma este az apja házához jött, annak ellenére, hogy utál ott lenni, és ahogy megkérdezte a barátait, hogy mit vegyen fel az esküvőre, mindez tökéletesen ésszerű, de értelmetlen ugyanakkor. Szeret engem. Az ő sérült módján, tényleg szeret engem. Ennek a megértése úgy üt meg, mint egy teherautó.
- Mi? – mondja Zayn, mire elhúzódom a csóktól.
- Mi? – ismétlem meg szavait.
- Az előbb azt mondtad, hogy Harry.
- Nem, nem mondtam – védekezem.
- De igen, mondtad – áll fel, majd ellép a kanapétól.
- Mennem kell… Sajnálom – felelem, aztán kifutok az ajtón, mielőtt bármi mást mondhatna.

Chapter 68

Helló! :)

Mindenekelőtt bocsánat, hogy nem hoztam előbb részt. Már kiraktam volna tegnap, csak a másik blogomon dolgoztam, meg sikerült elég rendesen megfáznom, szóval nem igazán voltam/vagyok a helyzet magaslatán. És volt itt egy kis... kavarodás, úgyhogy akkor még egyszer elmondok és elmagyarázok mindent. Szóval az új részek mindig hétvége felé jönnek, csütörtöktől lehet rá számítani, mint azt említettem is többször. Ha esetleg hétvégén nem érnék rá, akkor jön csütörtökön, egyébként pénteken vagy szombaton. Remélem, így már érthetőbb :) A fejezet pedig... nem is tudom szavakkal illetni, ezt inkább tegyétek meg ti. A következő tehát jövőhétvége felé jön.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 68

Óra után elköszönök Liamtől, majd egyenesen a professzorhoz sétálok, hogy megmagyarázzam a hiányzásomat. Gratulál a gyakornoki állásomhoz, és elmondja, hogy változtatott egy kicsit a tanmeneten. Megpróbálom fenntartani a beszélgetésünket, amíg Harry kilép a teremből.
Visszaindulok a kollégiumba, aztán kirakom az összes jegyzetemet és tankönyvemet az ágyra. Megpróbálok tanulni, de idegesen várok Tristanra, Harryre vagy a sok más ember egyikére, akik mindig ki- és bejárkálnak a szobámba, hogy felbukkanjanak. Bepakolom a tanulnivalómat a táskámba, és az autómhoz megyek. Találni fogok egy helyet, ahol tanulhatok a kampuszon kívül, talán egy kávézót. A város felé vezetek, majd meglátok egy kis könyvtárat egy forgalmas út sarkán, csak néhány autó van a parkolóban, úgyhogy behajtok. Egészen a könyvtár végéig sétálok, leülök az ablakhoz, előveszem a könyveimet és jegyzeteimet, és munkához látok. Most először békében tanulhatok, nincsenek zavaró tényezők. Ez lesz az új menedékhelyem, a tökéletes hely a tanuláshoz.
- Uram, öt perc múlva zárunk – tájékoztat az idős könyvtáros. Zárnak? Kinézek az ablakon, és sötét van kint, észre sem vettem, hogy lement a nap. Biztosan gyakrabban fogok idejönni.
- Rendben, köszönöm – válaszolom, majd összepakolom a dolgaimat. Egy új üzenetem van Zayntől.
*Csak jó éjszakát akartam kívánni, alig várom a pénteket.*
*Ez nagyon édes, köszönöm. Én is nagyon várom.* Válaszolom.
Tristan nincs a szobában, amikor visszaérek, úgyhogy átveszem a pizsamámat és megfogom az Üvöltő szeleket. Gyorsan elalszom, Heathcliffről és mezőkről álmodva.

A csütörtök zökkenőmentesen megy el, Harry figyelmen kívül hagy, és én is ugyanezt teszem. Az estémet ismét a könyvtárban töltöm, amíg be nem zár, majd korán lefekszem, felkészülve a pénteki tábortűzre. Tényleg nagyon várom, hogy találkozzak Liam barátnőjével, és hogy lássam Karent és Kent, már eléggé megszerettem őket.
Amikor felébredek pénteken, van egy üzenetem Liamtől, amiben azt írja, hogy ma egyáltalán nem lesz a kampuszon, mert Danielle korábban érkezik meg, mint gondolta. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy kihagyom az irodalmat, de úgy döntök, mégsem, nem engedhetem, hogy Harry bármi mást tönkretegyen.
Egy kicsit több időbe telik elkészülnöm ma, majd frufruszerűséget csinálok a hajamból. Az időjárásnak melegnek kellene lennie ma, így egy lila ujjatlan gyapjú felsőt és farmert veszek fel. Még mindig elmegyek a kávéházba óra előtt, Tessa pedig előttem van a sorban. Mielőtt észrevétlenül elsétálhatnék, megfordul.
- Szia, Louis – mosolyodik el.
- Hogy vagy? – érdeklődök udvariasan.
- Jól, jössz ma este?
- A tábortűzre? – kérdezem.
- Nem, a buliba. A tábortűz béna lesz, mindig az.
- Ó, én a tábortűzre megyek – nevetek fel kissé, mire ő felkuncog.
- Nos, ha unatkozol ott, mindig jöhetsz a buliba – ajánlja, aztán megfogja a kávéját. Megköszönöm neki, ahogy elsétál. Meg vagyok könnyebbülve, hogy Harry baráti köre érdektelennek tűnik a tábortűzzel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy egyikükkel sem kell majd foglalkoznom.
Amikor eljön az irodalom, egyenesen a helyemhez sétálok, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetnék Harry irányába. Folytatódik az Üvöltő szelek megbeszélése, de szerencsére Harry csendben marad. Bárcsak elmúlna ez a mindig jelenlévő fájdalom a mellkasomban, ahelyett, hogy eltűnne, úgy tűnik, minden nap minden órájában egyre nagyobb lesz. Nem kellett volna bevallanom magamnak, hogy szeretem őt, ha továbbra is figyelmen kívül hagytam volna az igazságot, talán kevésbé fájna. Amint elengednek minket, összeszedem a dolgaimat, és gyakorlatilag az ajtóhoz rohanok.
- Louis! – hallom őt utánam szólni, de gyorsabban sétálok. Liam nélkül sebezhetőbbnek érzem magam. Egy lágy érintést érzek a karomon. Tudom, hogy ő az abból, ahogy a bőröm bizsereg.
- Mi van?! – kiáltom. Tesz egy lépést hátra, majd kinyújt egy jegyzetfüzetet.
- Ezt elejtetted – mondja nekem. Ó. Megkönnyebbülés és csalódottság dúl bennem.
- Ó, köszi – motyogom, aztán elveszem tőle a jegyzetfüzetet. Szemei találkoznak az enyémekkel, és beletelik néhány másodpercbe, hogy emlékezzek, egy zsúfolt járdán állunk, csak egymásra bámulva. Megrázza a haját, majd visszalöki, mielőtt megfordul és elsétál.
Anélkül, hogy először visszamennék a szobámba, az autómhoz indulok, aztán egyenesen Liamékhez vezetek. Nem akartam átmenni öt óráig, és még csak három van, de nem tudok a szobámban ülni. Tényleg elment az eszem, mióta Harry belépett az életembe.
Amikor megérkezem, Karen egy hatalmas mosollyal nyitja ki az ajtót, és beinvitál.
- Csak én vagyok most itthon, Dani és Liam a boltban vannak, beszereznek nekem néhány dolgot, Ken pedig még mindig dolgozik – mondja nekem, majd követem őt a konyhába.
- Semmi gond, sajnálom, hogy ilyen korán jöttem.
- Ó, ne sajnáld. Segíthetsz nekem főzni –nevet fel. A kezembe ad egy vágódeszkát és néhány hagymát illetve krumplit, hogy vágjam fel, aztán az időjárásról és a közelgő télről beszélgetünk. – Még mindig akarsz segíteni az üvegháznál? Be van szerelve a klíma, úgyhogy nem kell aggódnunk a tél miatt – mondja nekem.
- Igen, persze! Szeretnék.
- Nagyszerű! Talán holnap? Jövő héten elfoglalt leszek – nevet fel. Az esküvője. Megpróbálok visszamosolyogni rá.
- Igen, egyetértek – nevetek én is. Bárcsak képes lettem volna rávenni Harryt, hogy beleegyezzen, hogy eljöjjön, de ez lehetetlen volt, és most még inkább az. Karen elmosolyodik, aztán berak egy csirkét a sütőbe.
- Harry jön ma este vacsorára? – egy kicsit idegesnek tűnik, amikor megkérdezi.
- Nem, nem jön – mondom neki, majd lenézek.
- Minden rendben veletek? Nem akarok indiszkrét lenni.
- Semmi gond – akár el is mondhatom neki. – Nem hiszem, hogy rendben vagyunk.
- Ó, sajnálattal hallom. Azt hittem, köztetek tényleg volt valami. De megértem, hogy nem tudsz valakivel lenni, aki fél kimutatni az érzéseit – feleli. Mi?
- Ezt hogy érted?
- Nos, nem ismerem Harryt olyan jól, mint szeretném, de tudom, hogy nagyon zárkózott, érzelmileg. Ken régen egész éjjel fenn maradt Harry miatt aggódva. Ő mindig is boldogtalan gyerek volt, még az anyjának sem mondta el, hogy szereti őt – meséli nekem, szemei fátyolosak.
- Mi? – mondom újra.
- Csak nem mondta ki, nem tudom biztosan, miért. Ken nem tud felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor bármelyiküknek is mondta volna, hogy szereti őket. Ez igazán szomorú, Harry számára is – törli meg a szemeit. Valakinek, aki senkinek nem hajlandó kimondani, még a saját szüleinek sem, hogy szereti őket, nem tellett sok időbe, hogy egy utálatos módon használja ellenem a szavakat.
- Ő… őt nagyon nehéz megérteni – ez minden, amire gondolni tudok, hogy kimondjam.
- Igen, igen, az. Remélem, akkor is átjössz majd, ha nem sikerül kibékülnötök.
- Persze – mondom neki.
Liam sétál be a konyhába, őt pedig egy gyönyörű, hullámos hajú lány követi. Tudtam, hogy gyönyörű lesz, de még szebb, mint képzeltem.
- Szia, te biztosan Louis vagy – mosolyodik el, aztán megölel. Azonnal megkedvelem.
- Már olyan sokat hallottam rólad, örülök, hogy végre találkoztunk – felelem, mire újra elmosolyodik. Liam szemei követik őt, ahogy elsétál, majd helyet foglal a pultnál.
- Útközben ide elhaladtunk Ken mellett, tankolt az utcában, úgyhogy bármelyik percben itt lehet – meséli Liam Karennek.
- Remek, Louis és én már megterítettünk – mondja nekik.
Kezdem azt kívánni, hogy bárcsak elhívtam volna Zaynt, még akkor is, ha rendkívül kínos lett volna, egy két nagyon szerelmes párral való vacsora talán rosszabb. Liam Danielle dereka köré fonja karját, miközben az asztalhoz vezeti őt. Én velük szemben ülök le, majd futólag átnézek a mellettem lévő üres helyre, egy másik életben Harry mellettem ülne, a kezemet fogná, ahogy Liam fogja Danielle-ét, és félelem vagy elutasítás nélkül hozzáhajolhatnék. Ken megérkezik, megmentve engem a gondolataimtól. Karenhez sétál, majd megcsókolja az arcát, mielőtt leül.
- Nagyon jól néz ki a vacsora, drágám – mondja neki, aztán egy szalvétát helyez az ölébe. – Danielle, minden egyes alkalommal, amikor látlak, egyre szebb vagy – mosolyog rá. – És Louis, gratulálok a gyakornoki állásodhoz a Vance-nál, Christian felhívott, és elmesélte. Csodálatos első benyomást szerzett rólad.
- Köszönöm még egyszer, amiért felhívta őt, ez egy olyan csodálatos lehetőség – mosolyodom el, majd beleharapok a csirkébe. Nagyon finom.
- Bocs, hogy késtem – hallom mögülem, a villa pedig kiesik a kezemből a tányéromra.
- Harry, nem tudtam, hogy te is jössz! – feleli Karen kedvesen, és rám pillant. Én elnézek. A pulzusom máris felgyorsul.
- Igen, emlékszel, beszéltünk róla múlt héten, Louis? – mosolyodik el fenyegető mosolyával, aztán helyet foglal mellettem. Mi baja van? Miért nem tud csak békén hagyni? Tudom, hogy részben az én hibám, hogy engedtem neki, hogy megkapjon, ő pedig élvezi a macska-egér játékot velem.
Mindenki tekintete rajtam van, így bólintok, és felveszem a villámat. Danielle összezavarodottnak néz ki, míg Liam aggódónak.
- Te biztosan Delilah vagy? – mondja neki Harry.
- Danielle – javítja ki édesen.
- Ja, Danielle. Ugyanaz – motyogja, mire megrúgom őt az asztal alatt.
Liam haragos pillantást vet rá, de úgy tűnik, Harry nem veszi észre. Ken és Karen ismét beszélgetni kezd, valamint Danielle és Liam is. Én továbbra is az ételemre fókuszálok, és egy menekülési stratégián gondolkozom.
- Milyen eddig az estéd? – kérdezi Harry hétköznapi hangon. Tudja, hogy nem rendeznék jelenetet, így megpróbál bosszantani.
- Jó – válaszolom halkan.
- Nem fogod megkérdezni tőlem, hogy milyen az enyém? – vigyorodik el.
- Dehogy – motyogom, aztán egy újabb falatot harapok.
- Louis, az a te autód volt odakint? – érdeklődik Ken, mire bólintok.
- Igen, végre megszereztem a saját kocsimat – nevetek fel, Harry pedig felemeli rám a szemöldökét.
- Mikor? – kérdezi Harry.
- A minap – válaszolok. Tudod, a nap, amikor azt mondtad nekem, hogy élvezed a játékot.
- Ó. Hol vetted? – kérdezi.
- Egy autókereskedésben – felelem. Látom, hogy Danielle és Karen megpróbálja elrejteni a mosolyát. – Szóval Danielle, Liam mondta, hogy azon gondolkozol, hogy New Yorkba menj egy balettiskolába? – terelem el magamról a figyelmet. Danielle mesél nekünk a terveiről, hogy New Yorkba költözik, Liam pedig őszintén boldognak néz ki miatta a távolság ellenére is, ami köztük fog maradni.
- Hamarosan indulnunk kellene, megyünk ma este a tábortűzre – jelenti be Liam.
- Rendben, de legalább vigyetek magatokkal egy kis desszertet – kéri Karen. Liam bólint, majd segít neki berakni egy kicsit egy műanyag edénybe.
- Jössz velem? – kérdezi Harry. Körbenézek, hogy lássam, kihez beszél. – Hozzád beszélek – jelenti ki.
- Mi? Nem, te nem jössz – mondom neki.
- De igen, megyek. Nem állíthatsz meg abban, hogy menjek, úgyhogy akár jöhetsz is velem – mosolyodik el, és megpróbálja kezét a combomra tenni.
- Mi a fene bajod van? – mondom az orrom alatt.
- Beszélhetnénk odakint? – kérdezi, aztán az apja felé néz.
 - Nem – felelem halkan. Minden alkalommal, amikor Harry és én „beszélgetünk”, én végül sírok. Feláll, majd megragadja a kezemet, talpra állítva engem.
- Kint leszünk – szól Harry Liamnek, és keresztülhúz a nappalin és ki a bejárati ajtón.
- Ne érj hozzám! – mondom durván, ahogy kilépünk.
- Bocs, de nem jöttél velem – von vállat.
- Mert nem akartam – köpöm a szavakat.
- Sajnálom. Mindent, oké? – feleli.
- Sajnálod? Te nem sajnálod, Harry, csupán szórakozni akarsz velem. Csak hagyd abba. Fáradt vagyok és kimerült attól, hogy mindig veled veszekszem. Nem tudom tovább csinálni. Nincs senki más, akivel szórakozhatsz? Még segítek is neked találni valakit, néhány szegény ártatlan lányt vagy srácot, akit kínozhatsz, ameddig az nem én vagyok.
- Ez nem az, amit csinálok. Tudom, hogy sokat oda-vissza vagyok veled, nem tudom, miért csinálom ezt. De ha adsz nekem egy esélyt, még egy esélyt, abba fogom hagyni. Megpróbáltam távol maradni tőled, de nem megy. Szükségem van rád… – mondja.
- Hagyd abba! Csak hagyd abba. Nem vagy belefáradva ebbe? Ha szükséged lenne rám, nem bánnál velem úgy, ahogy bánsz. Te magad mondtad nekem, hogy ez az egész csak a játékról szól, emlékszel? Nem bukkanhatsz fel csak itt annyi minden után, és nem viselkedhetsz úgy, mintha semmi sem történt volna – ezúttal kordában tartom a könnyeimet, már elégszer látta őket.
- Azt nem mondtam komolyan, tudod, hogy nem.
- Szóval beismered, hogy csak azért mondtad, hogy megbánts?
- Igen… – lenéz. Annyira össze vagyok zavarodva miatta, azt mondja, többet akar, aztán megcsókolja Mollyt, majd elmondja, hogy szeret engem, amit visszavon, és most megint bocsánatot kér? – Még egy esély? Kérlek, Lou. Mindent el fogok magyarázni neked – könyörög. Majdnem elhiszem a fájdalmat a szemében, ahogy lenéz rám.
- Nem megy, mennem kell.
- Miért nem mehetek veled? – kérdezi.
- Mert… mert Zaynnel találkozom ott – vallom be. Figyelem, ahogy arckifejezése megváltozik, és úgy tűnik, összeomlik előttem. Minden erőmre szükségem van, hogy ne vigasztaljam meg őt. Ő csinálta ezt magának. Ha tényleg érdekli, már túl késő.
- Zaynnel? Szóval ti… randiztok? – hangja tele van undorral.
- Nem, még csak nem is beszéltünk erről. Mi csak… nem tudom, együtt töltjük az időnket, azt hiszem.
- Még nem beszéltetek erről? Szóval, ha megkérdezné, beleegyeznél? – leheli.
- Nem tudom… – őszintén nem tudom, hogy beleegyeznék-e. – Kedves és udvarias, és jól bánik velem – nem tudom, miért magyarázkodom Harrynek, de ezt teszem.
- Louis, még csak nem is ismered őt, nem tudod… – kezdi el, a bejárati ajtó pedig kinyílik.
- Kész vagy? – kérdezi Liam, mire bólintok. Szemei azonnal megtalálják Harryt, aki most az egyszer védtelennek és még… összetört szívűnek néz ki. Kényszerítem a lábaimat, hogy az autómhoz menjek, majd követem Liamet, ahogy kihajt a kocsifeljáróról. Megpróbálok nem visszanézni Harryre, aki még mindig a tornácon áll, engem bámulva, miközben elhajtok.

Chapter 67

Sziasztok! :)

Hála az égnek, hogy eltelt ez a hét, egy örökkévalóságnak tűnt. Gondolom nektek is, új rész is régen volt, de már itt is van. Azt tudnám mondani róla, hogy eseménydús. Nem annyira, de azért vannak történések, főleg amiknek a későbbiekben lesz hatása. Na, jó, itt abbahagyom, mert a végén még kikotyogok valamit :D Nagyon örülök, hogy túlléptük a 60 feliratkozót, csodásak vagytok! ♥ A következő pedig jövőhétvége körül jön majd szerintem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 67

A városközpontig buszozok, ahol tudom, hogy vannak autókereskedések. Várni akartam és messzebb menni a kampusztól, de nem bírok ki még egy napot a saját autóm nélkül. Az eladó egy szatír, és olyan szaga van, mint a dohos cigarettának, de nem lehetek már tovább válogatós. Egy órás tárgyalás után írok neki egy csekket az előlegről, ő pedig nekem adja a kulcsokat egy tűrhető állapotú 2010-es Corollához. A fehér festék lepattogzott néhány helyen, de sikerül annyira lealkudnom az árát, hogy hajlandó legyek ezt elnézni. Felhívom anyámat, mielőtt kihajtok a kereskedésből, hogy elmondjam neki, vettem egy kocsit, természetesen szerinte egy nagyobb autót kellett volna vennem, és felsorolja az okokat, hogy miért. Végül úgy teszek, mintha elmenne a térerő, majd megszakítom a vonalat. A tükörbe pillantok, és elborzadok fáradt megjelenésemen. Szörnyen nézek ki, a hajam összevissza áll, a szemeim puffadtak és az arcom még mindig maszatos a korábbi sírástól.
Csodálatos érzés a saját autómat vezetni, már nem kell a tömegközlekedéstől függenem, és most már a gyakornoki állásomhoz is elmehetek autóval. Remélem az, hogy vége lett a kapcsolatomnak Harryvel, nem befolyásolja azt, nem hiszem, hogy fogja, de mi van, ha Harry megunta, hogy szimplán megsirattasson és csinál valamit, amivel tönkreteszi? Talán beszélnem kellene Kennel, és megpróbálni megmagyarázni, hogy Harry és én már nem… járunk? Ő azt hiszi, hogy járunk, úgyhogy elő kell majd állnom valamivel azon kívül, hogy „a fiad a legkegyetlenebb ember a világon, és ő mérgező nekem, így nem tudok tovább a közelében lenni”.
Bekapcsolom a rádiót, és hangosabbra veszem, mint azt általában szeretem, de ez azt teszi, amire szükségem van. Elnyomja a gondolataimat, és minden egyes dal szövegére koncentrálok. Figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy úgy tűnik, minden dal Harryre emlékeztet. Mielőtt visszamennék a kampuszra, úgy döntök, elmegyek pár ruhát venni, egyre hidegebb lesz, és szükségem van néhány új farmerre. Kezdek belefáradni, hogy mindig a bő khaki nadrágjaimat viselem. Végül veszek pár új ruhát, amiket viselhetek a Vance-nál, és néhány farmert, szűkebbek a szokásosnál, de jól néznek ki rajtam, valamit pár egyszerű pólót és kardigánt. Tristan nincs a szobában, amikor visszatérek, aminek örülök. Tényleg azt hiszem, hogy szobát kellene váltanom, kedvelem Tristant, de nem lakhatunk tovább együtt, ha Harry is itt lesz velünk. Attól függően, mennyit fogok keresni a gyakornoki állásommal, megvehetném a saját lakásomat és a kampuszon kívül lakhatnék. Ez ideális lenne nekem, anyám megőrülne, de ez nem rajta múlik.
Összehajtogatom az új ruháimat és elteszem őket, mielőtt megfogom a piperetáskámat, majd elindulok a zuhanyzókhoz. Amikor visszatérek, Tristan és Zayn ül az ágyon. Nagyszerű.
- Harry megtalált tegnap este? – kérdezi Tristan, mire bólintok. – És akkor megoldottátok a problémát?
- Nem, vagyis igen, azt hiszem. Befejeztem vele – mondom neki. Szemei kitágulnak, biztosan azt feltételezte, hogy Harry ismét belém mélyeszti majd a karmait.
- Nos, ami engem illet, én örülök – mosolyodik el Zayn, Tristan pedig a karjára csap. Tristan telefonja pityeg, mire lenéz.
- Steph itt van, mennünk kell. Akarsz jönni? – kérdezi.
- Nem, köszi. Vettem ma egy autót! – újságolom el.
- Tényleg?! – feleli, és én bólintok. – Látnom kell, amikor visszaérek – mondja, aztán az ajtó felé indulnak. Tristan kisétál, de Zayn habozva megáll az ajtóban.
- Louis? – hangja olyan gyengéd, mint a bársony. Felnézek, ő pedig rám mosolyog. – Gondolkoztál a randinkon? – kérdezi a szemembe nézve.
- Én… – azon vagyok, hogy visszautasítsam őt, de miért? Ő nagyon vonzó, és kedvesnek tűnik. Nem használt ki, amikor könnyen megtehette volna. Tudom, hogy jobb társaság lenne, mint Harry, őszintén bárki jobb lenne. – Persze – mosolyodom el.
- Persze úgy, mint engeded, hogy elvigyelek? – mosolya megnő.
- Igen, miért ne? – válaszolom.
- Akkor ma este? – kérdezi.
- Aha, a ma este jó – nem hiszem, hogy a ma este jó ötlet lenne, mivel be kell pótolnom a tanulást, de még mindig előrébb tartok, annak ellenére is, hogy hiányoztam pár óráról a héten.
- Király, hétre itt leszek, jó?
- Oké – mondom neki, ő pedig tökéletes fogai közé veszi ajkát.
- Találkozunk este, gyönyörű – feleli, mire elpirulok, búcsút intve, ahogy elhagyja a szobát.
Négy óra van most, három órám van, amíg visszajön. Megszárítom a hajamat, majd frufruféleséget csinálok, ami meglepetésemre elég jól néz ki. Halvány sminket teszek fel, aztán az egyik új ruhámat veszem fel, egy sötét farmert és egy fehér ujjatlan felsőt. Az idegesség eluralkodik rajtam, ahogy a tükörbe nézek. Talán át kellene öltöznöm? Felveszek egy kék flanel inget. Nem hiszem el, hogy randizni megyek Zaynnel, egész életemben egy barátnőm volt, most meg Zaynnel megyek randizni, az egész Harryvel való káosz után. Talán a tetovált és piercinges srácok az új eseteim?
Előveszem a régi Büszkeség és Balítélet könyvemet, és elkezdek olvasni, hogy elüssem az időt. Csak perceknek tűnő idővel később kopognak az ajtón. Tudom, hogy ez biztosan Zayn, mert Harry nem kopogna. Ő durván berontana és szétszórná a dolgaimat az egész szobában.
Amikor kinyitom az ajtót, önkéntelenül is eltátom a számat Zayn miatt. Szűk, fekete farmert vett fel, fehér tornacipőt és egy pólót, farmermellénnyel. Annyira dögösen néz ki.
- Nagyon jól nézel ki, Louis – üdvözöl, majd átad egy virágot. Egy virág? Meg vagyok lepve egyszerű ajándékától, ami hízelgő is.
- Köszönöm – mosolyodom el, aztán az orromhoz teszem a virágot.
- Készen vagy? – érdeklődik udvariasan.
- Igen, hova viszel? – kérdezem tőle, miközben kisétálunk.
- Gondoltam, elmehetnénk vacsorázni és moziba, csak egy egyszerű randi, semmi nyomás – ragyogja. Az anyósülés ajtajáért nyúlok, de megállít. – Ezt én akartam csinálni – mondja.
- Ó. Köszi – még midig ideges vagyok, de ez már kezd elhalványulni. Amikor beszállunk az autóba, kikapcsolva hagyja a rádiót és kicsit beszélgetünk, kérdez a családomról és a főiskola utáni terveimről. Ő elmeséli, hogyan került be a WSU környezettudományi szakára, ami meglep, de kíváncsivá is tesz.
Megérkezünk egy egyszerű, kávézó stílusú étteremhez, majd kiülünk a teraszra. Leadjuk a rendeléseinket, és tovább beszélgetünk, amíg az étel megérkezik. Zayn mindent megeszik, aztán elkezdi lopkodni a sült krumplikat a tányéromról.
- Ha még egyet elveszel, meg kell, hogy öljelek – ugratom. Ő tettetett ártatlansággal néz rám, és nyelvével a fogai között felnevet. Azon találom magam, hogy én is nevetek, ami úgy tűnik, mintha évekkel ezelőtt lett volna utoljára, és nagyszerű érzés.
- Imádnivalóan nevetsz – bókol, mire a szememet forgatom.
Végül egy nyálas vígjátékot nézünk meg, ami egyikünket sem szórakoztatja. Vicceket gyártunk a film alatt, ő pedig a kezét az enyémre rakja a vége felé. Nem kellemetlen, mint ahogy azt feltételeztem, de nem ugyanaz az érzés, mint amikor Harry teszi ezt. Órák óta nem gondoltam rá, és ennek örülök. Kitölti a gondolataimat minden nap, egész nap. Amikor Zayn kitesz a szobámnál, tizenegy óra, örülök, hogy szerda van, csak két nap van hétvégéig. Kiszáll az autóból, majd az én oldalamhoz sétál, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy beleegyeztél, hogy eljöjj velem – mondja nekem.
- Én is jól éreztem magam – mosolyodom el.
- Gondolkoztam, és… emlékszel, amikor megkérdezted tőlem, hogy megyek-e a tábortűzre? – bólintok. – Nem bánod, ha én is jönnék? – kérdezi.
- Nem, az jó lenne. Bár én Liammel és a barátnőjével megyek – nem emlékszem, hogy Zayn csatlakozott volna azokhoz, akik piszkálták Liamet, de csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy tudja, az nincs rendben.
- Semmi gond, jófejnek tűnik – mondja, mire elmosolyodom.
- Nos, akkor ezt megbeszéltük. Találkozunk ott? – javasolom. Kizárt, hogy elviszem őt vacsorára Liam házába.
- Jól hangzik. Köszi még egyszer a ma estét – tesz egy lépést közelebb. Meg fog csókolni? Kezemet az övébe veszi, majd a szájához emeli. Egyetlen csókot nyom a kézfejemre, ajakpiercingje hideg a forró bőrömön, de gesztusa nagyon édes. – Jó éjszakát, Louis – feleli, aztán visszaszáll az autójába.
Meg vagyok könnyebbülve, hogy nem próbált meg megcsókolni, még akkor is, ha jó benne, csak nem hiszem, hogy az időzítés megfelelő. Most pedig ki kell gondolnom, hogyan magyarázom meg pénteki kísérőmet Liamnek.
Tristan kíváncsi, milyen volt az estém Zaynnel, de a részleteket megtartom magamnak. Miután lemosom azt a kis sminket, amit feltettem, bemászom az ágyba és elalszom.

A következő reggel Liam a kávéháznál vár rám, én pedig mesélek neki Zaynről.
- Harry tud erről? – kérdezi Liam.
- Nem, nem is kell neki tudnia róla. Semmi köze hozzá – mondom egy kicsit túl durván. – Sajnálom, csak ez egy kényes téma.
- Nyilván – mosolyodik el. – Nem lehetnek túl közeli barátok, ha Zayn elvisz téged vacsorázni rögtön mindazok után Harryvel.
- Nos, igazából senki sem tudja, hogy bármi is történt velem és Harryvel, az egészet titokban tartotta a barátai előtt, emlékszel?
- Igen, azt hiszem, igazad van. Csak legyél óvatos – figyelmeztet kedvesen, én pedig megígérem neki, hogy az leszek.
A nap hátralévő része gyorsan elrepül, és Liam nem hozza fel újra Harryt vagy Zaynt. Végül eljön az irodalom, visszatartom a lélegzetemet, ahogy Liam és én besétálunk a terembe. Harry a szokásos helyén ül. A mellkasom megfájdul látványától. Egy pillantást vet rám, de visszanéz a terem elejébe.
- Szóval Zaynnel randiztál tegnap este? – kérdezi Harry, miközben leülök. Imádkoztam, hogy ne szóljon hozzám.
- Ez nem a te dolgod – mondom neki csendesen. Megfordul ültében, majd arcát közelebb hozza az enyémhez.
- A szó gyorsan terjed a mi csoportunkban, Louis, ezt ne felejtsd el – vigyorodik el. Megpróbál azzal fenyegetni, hogy elmondja a barátainak az intim pillanatainkat? A gondolattól érzem az epét a torkomban. Elfordulok tőle, és a professzorra figyelek.
- Rendben van, kezdjük ott, ahol abbahagytuk tegnap az Üvöltő szelek megbeszélését – mondja, mire a gyomrom összeszorul.
Nem kellene az Üvöltő szeleket megvitatnunk a jövő hétig, ezt kapom, amiért hiányoztam az órákról. Érzem magamon Harry szemeit. Talán, hozzám hasonlóan, ő is arra gondol, amikor először voltam a szobájában, és rajtakapott, hogy az ő regénypéldányát olvasom.
- Szóval, mint tudjuk, Catherine-nek és Heathcliffnek nagyon szenvedélyes kapcsolata volt, szenvedélyük olyan erővel bírt a regényben, hogy lényegében minden körülöttük lévő karakter életét tönkretette. Egyesek szerint szörnyűek voltak egymásnak, mások szerint viszont össze kellett volna házasodniuk, ahelyett, hogy a kezdettől fogva harcoljanak a szerelmükkel – mondja a professzor. – Mit gondolnak? – kérdezi tőlünk. Általában azonnal felemelném a kezem, büszkén fitogtatva klasszikus regényekben jártas tudásomat, de ez túl közel van a jelenlegi helyzetemhez.
- Úgy gondolom, szörnyűek voltak egymás számára, folyamatosan küzdöttek, és Catherine nem volt hajlandó elismerni szerelmét Heathcliff iránt. Edgarhoz ment feleségül, annak ellenére, hogy tudta, egész idő alatt Heathcliffbe szerelmes. Ha a kezdetektől együtt lettek volna, mindenki sokkal kevesebb szerencsétlenségen ment volna át – válaszol egy hang a terem hátsó részéből. Érzem, hogy arcom elpirul, ahogy Harry rám néz, mielőtt megszólal.
- Szerintem Catherine egy önző, nagyképű, ribanc volt – zihálások hallhatóak a teremben, a professzor pedig leszidja Harryt, mielőtt folytatja. – Elnézést, de ő azt hitte, hogy túl jó Heathcliffnek, talán az is volt, de tudta, hogy Edgart soha nem lehet Heathcliffhez hasonlítani, mégis hozzáment feleségül. Catherine és Heathcliff annyira hasonlóak voltak, hogy nehezen jöttek ki egymással, de ha Catherine nem lett volna annyira makacs, egy hosszú és boldog életet élhettek volna le együtt – mondja. Bolondnak érzem magam, ahogy elkezdem Harryt és magamat a regényben lévő karakterekhez hasonlítani. A különbség az, hogy Heathcliff borzasztóan szerette Catherine-t, annyira, hogy tétlenül ült, míg Catherine hozzáment egy másik férfihez, mielőtt végül ő is valaki mást vett el. Harry nem szeret engem így, vagy egyáltalán nem, szóval nincs joga, hogy Heathcliffhez hasonlítsa magát.
Úgy tűnik, az egész osztály engem néz, várva a válaszomra. Valószínűleg egy vitát remélnek, mint legutóbb, de csendben maradok. Tudom, hogy megpróbál csapdába csalni, ám nem fogok belesétálni.

Chapter 66

Helló! :)

Szerencsére ott még nem tartunk, hogy hétvégén ne lenne időm, úgyhogy itt is a fejezet. Inkább nem is mondok róla semmit, engem totálisan összezavart, amikor először olvastam, és még most sem értem teljesen, főleg Harry viselkedése miatt, elég nehéz kiigazodni rajta. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd erről. És végre végleges lett az órarendem, úgyhogy biztosabb infókat tudok már mondani. A hét eleje nekem borzasztóan zsúfolt, szóval inkább csütörtöktől fogom hozni most már az új részeket, hétvége felé. Szerettem volna ugyanúgy egy héten többször frissíteni, de nincs ennyi időm vagy erőm, úgyhogy igyekszem betartani az egy héten egy részt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 66

Mikor felébredek, kell egy pillanat, hogy emlékezzek, nem Harryvel fekszem az ágyban. A nap átsüt a kiugró ablakon, én pedig gyorsan felülök. Ahogy a szemem hozzászokik, meg vagyok győződve róla, hogy meg fogok őrülni.
- Harry? – mondom csendesen, és újra megtörlöm a szemeimet.
- Szia – mondja vissza. Tényleg itt van.
- Mi a fenét keresel te itt? – csattanok fel. A szívem máris fáj. A széken ül a térdein könyökölve.
- Louis, beszélnünk kell – mondja, a táskák a szemei alatt szembetűnőek.
- Éppen figyeltél, ahogy alszom? – kérdezem.
- Nem, persze, hogy nem. Csak pár perce jöttem be – feleli, kíváncsi vagyok, voltak-e rémálmai nélkülem az ágyban. Ha nem lettem volna a szemtanúja ezeknek, azt gondolnám, hogy azok is a játéka részei voltak, de emlékszem, ahogy kezeim között fogtam izzadt arcát és láttam a félelmet zöld szemeiben.
Csendben maradok. Nem akarok veszekedni vele, csak azt akarom, hogy elmenjen. Utálom, hogy valójában nem akarom, hogy elmenjen, de muszáj neki.
- Beszélhetnénk? – ismétli meg, mire megrázom a fejem. Mindkét kezével beletúr a hajába, aztán vesz egy mély lélegzetet.
- Órára kell mennem – mondom neki.
- Liam már elment, kikapcsoltam az ébresztődet. Már tizenegy óra.
- Hogy mi?!
- Sokáig fent voltál, és gondoltam… – kezdi el.
- Hogy merted egyáltalán… csak menj el – túlságosan mérges vagyok, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, tudja, hogyan állok az órákról való hiányzással, de a fájdalom a tegnapi tetteitől még friss, és háttérbe szorítja a haragot, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, de nem mutathatok ki semmilyen gyengeséget, vagy le fog rá csapni. Mindig ezt csinálja.
- Te vagy az én szobámban – mutat rá. Kimászom az ágyból, nem érdekelve, hogy csak egy póló van rajtam, az ő pólója.
- Igazad van, én megyek el – felelem, a csomó a torkomban megnő, a könnyek pedig gyűlnek a szememben.
- Nem, úgy értettem… úgy értettem, az én szobámban vagy… miért? – hangja komor.
- Nem tudom… csak… nem tudtam aludni… – vallom be. Abba kell hagynom a beszédet. – Ez amúgy sem igazán a te szobád, éppen annyiszor aludtam itt, mint te. Vagyis most már többször – mutatok rá én.
- A te pólód nem volt jó rád? – kérdezi, szemei a fehér pólóra összepontosítanak. Természetesen gúnyt űz belőlem.
- Gyerünk, kötekedj csak velem – felelem, a szememben pedig egyre több könny gyűlik.
- Nem kötekedtem veled – áll fel a székről, majd tesz egy lépést felém. Én hátrálok, és felemelem a kezeimet, hogy meg állítsam őt. – Csak hallgass meg, oké?
- Mi mást tudnál még esetleg mondani, Harry, mindig ezt csináljuk. Ugyanazon veszekszünk újra és újra, csak minden alkalommal rosszabb. Nem tudom ezt tovább csinálni, nem megy – lehelem.
- Azt mondtam, sajnálom, hogy megcsókoltam őt – védekezik.
- Nem erről van szó, vagyis erről is, de ez sokkal több. A tény, hogy nem érted, bebizonyítja, hogy az időnket vesztegetjük. Te soha nem leszel az, akire nekem szükségem van, hogy legyél, én pedig nem vagyok az, akit te akarsz, hogy legyek – megtörlöm a szememet, miközben ő kinéz az ablakon.
- Te az vagy, akit akarok, hogy legyél.
Bárcsak tudnék hinni neki, bárcsak ne lenne ennyire képtelen érezni.
- Te nem vagy – ez minden, amit mondani tudok. Tudom, hogy tisztában van azzal, hogy sírok, de képtelen vagyok megállítani magam. Annyiszor sírtam már mióta találkoztam vele, és újra belegabalyodok a hálójába, ez az, ahogyan mindig is lesz.
- Én mi nem vagyok?
- Az, akit akarok, hogy legyél, semmit sem teszel, csak bántasz engem – elsétálok mellette, majd át a folyosón a vendégszobába, hogy megfogjam a táskámat. Sietve felhúzom a nadrágot a lábaimon, aztán összeszedem a dolgaimat. Harry szemei követik minden mozdulatomat.
- Nem hallottad, mit mondtam neked tegnap? – szólal meg végre. Reméltem, hogy ezt nem fogja felhozni. – Válaszolj – követeli.
- De… hallottalak – mondom neki, elkerülve, hogy az irányába nézzek.
- És nincs semmi mondanivalód róla? – hangja ellenséges.
- Nincs – hazudom. Ő elém lép. – Menj arrébb – könyörgök.
Veszélyesen közel van hozzám, és tudom, mit fog csinálni, ahogy megmozdul, hogy megcsókoljon. Megpróbálok hátrálni tőle, de erős kezei közelebb húznak, egy helyben tartva engem. Ajkai megérintik az enyémeket, nyelve megpróbál átjutni az ajkaimon, de elutasítom.
- Csókolj vissza, Lou – követeli.
- Nem – tolom el a mellkasánál.
- Mondd, hogy nem érzel ugyanúgy és elmegyek – arca centikre van az enyémtől, lélegzete forró az arcomon.
- Nem érzek úgy – mondom neki, fáj kimondani a szavakat, de el kell mennie.
- De igen, úgy érzel. Tudom, hogy igen – hangja kétségbeesett.
- Nem, Harry, és te sem érzel úgy. Nem gondolhatod azt, hogy bevettem ezt? – felelem, ő pedig elenged.
- Nem hiszed el, hogy szeretlek? – áll el a lélegzete.
- Természetesen nem, mit gondolsz, milyen hülye vagyok? – köpöm a szavakat, egy másodpercre engem néz, mielőtt kinyitja a száját és becsukja újra.
- Igazad van – mondja.
- Mi?
- Igazad van, nem érzek így. Nem szeretlek, csak hozzátettem az egész dolog drámaiságához – nevet fel kissé. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, de ettől még őszintesége nem fáj kevésbé. Egy részem, hajlandó vagyok beismerni, hogy egy nagyobb részem, azt remélte, hogy valójában komolyan gondolta.
A falnak támaszkodva áll, miközben kisétálok a szobából, táskámmal a kezemben, ahogy elérem a lépcsőt.
- Louis, drágám, nem tudtam, hogy itt vagy! – mosolyodik el Karen a lépcső aljáról. Mosolya elhalványul, ahogy észreveszi szomorú állapotomat. – Jól vagy? Történt valami? – kérdezi.  Az aggodalom a hangjában nyilvánvaló.
- Nem, jól vagyok. Kizártak a szobámból tegnap este, és én…
- Karen – szólal meg Harry hangja mögülem.
- Harry! – mosolya kissé visszatér. – Ti ketten szeretnétek enni valamit, egy kis reggelit? Vagyis ebédet, dél van – mosolyodik el.
- Nem, köszönöm, éppen megyek vissza a kollégiumba – mondom neki.
- Én eszek – feleli Harry. Karen meglepettnek néz ki, ahogy rám pillant, aztán vissza Harryre.
- Oké, nagyszerű! A konyhában leszek! – mondja Harrynek. Miután Karen eltűnik, én az ajtó felé indulok.
- Hova mész? – ragadja meg a csuklómat. Egy másodpercre küzdök, mielőtt elengedi.
- A kollégiumba, ahogy azt az előbb mondtam.
- Sétálni fogsz?
- Mi bajod van? Úgy viselkedsz, mintha semmi sem történt volna, mintha nem is veszekedtünk volna az előbb, mintha nem csináltál volna semmit. Te komolyan elmebeteg vagy, és most az elmegyógyintézeti, gyógyszeres, kipárnázott szobás elmebetegségről beszélek. Szörnyű dolgokat mondasz nekem, aztán megpróbálsz felajánlani nekem egy fuvart? – nem tudok lépést tartani vele.
- Valójában nem mondtam neked semmi szörnyű dolgot, minden, amit mondtam, az annyi volt, hogy nem szeretlek, amiről azt állítod, hogy már tudtad. Másodszor pedig, nem ajánlottam fel egy fuvart, egyszerűen csak azt kérdeztem, hogy vissza fogsz-e sétálni – önelégült arckifejezésétől szédülök. Miért is jött akkor ide, hogy megtaláljon, ha nem érdeklem? Nincs jobb dolga, mint engem kínozni?
- Mit tettem? – kérdezem meg végre, már egy ideje meg akartam ezt kérdezni, de féltem a válaszától.
- Mi?
- Mit tettem, amiért megutáltál engem? Gyakorlatilag bármelyik lányt megkaphatod, akit akarsz, és te továbbra is az idődet vesztegeted, és az enyémet is, hogy új módokat találj arra, hogy bánts engem. Mi értelme van? Ennyire nem kedvelsz? – próbálom halkra venni a hangom, hogy Karen ne hallja meg.
- Nem, nem erről van szó. Én nem utállak, Louis. Csak egy könnyű célponttá tetted magad, ez az egész a játékról szól, nem igaz? – vigyorodik el. Mielőtt bármi mást mondhatna, Karen szólítja őt és megkérdezi, hogy kér-e uborkát a szendvicsére. A konyhába megy és válaszol neki, én pedig kisétálok az ajtón, ahogy hallom csizmájának hangját a kemény fapadlón.
Lesétálok az úton a buszmegállóhoz. Mostanában már olyan sok órát hagytam ki, talán a nap hátralévő részében is ezt teszem és szerzek egy autót. Szerencsére a busz perceken belül megérkezik, én pedig leghátul találok helyet.
„Ez az egész a játékról szól, nem igaz?” Szavai visszhangoznak a fejemben, miközben lehuppanok az ülésre. Visszagondolok arra, mit mondott Liam arról, ha összetörik a szíved, hogyha nem szereted azt a személyt, akkor nem törheti össze a szívedet. Harry többször is megtette, még akkor is, amikor azt hittem, nincs több darab, amit összetörhet, szeretem őt. Szeretem Harryt.

Chapter 65

Helló! :)

Először is bocsánat, hogy elmaradt a már megszokott keddi frissítés, de későn értem haza és hulla voltam, illetve hogy ma ilyen későre sikeredett. Hát látszik, hogy elkezdődött a suli, semmi időm. Éppen ezért fogalmam sincs, hogyan lesznek a frissítések, plusz még az órarendem sem végleges, úgyhogy még nem tudok fix időpontot mondani. A fejezet pedig... a legszembetűnőbb, hogy Harry szemszög is van benne, eddig még ugye nem volt, szerintem tetszeni fog nektek, én imádom őket :) Szóval amint lesz időm, hozom a következőt, csak egyelőre még nem tudom, mikor lesz. Remélem, mindent elmondtam, bár nem lepődnék meg, ha kihagytam volna valamit a mai nap után. Sok szerencsét kívánok mindenkinek a sulihoz, főleg a végzősöknek, szükségünk is lesz rá.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 65

- Mi történt? Mit művelt? – kérdezi Liam, miután végre abbahagyom a zokogást.
- Rá volt akadva Mollyra, aztán megcsókolta őt előttem, szó szerint öt lépésre tőlem – mondom neki.
- Jól hallottam, hogy azt mondja, szeret téged? – kérdezi halkan.
- Igen… nem tudom, miért. Csak jelenetet próbált rendezni vagy valami – még mindig nem tudok értelmes magyarázatot erre.
- Gondolod, hogy… ne legyél dühös rám… de gondolod, hogy talán tényleg? Tudod, szeret téged?
- Mi? Természetesen nem. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán kedvel-e, mármint, amikor egyedül vagyunk, ő más, és szerintem talán törődik velem, de aztán amint emberek közé kerülünk, megint teljesen más. De tudom, hogy nem szeret. Nem képes senki mást szeretni, csak önmagát – magyarázom.
- A te oldaladon állok, Louis, tényleg. De én láttam az arcát, ahogy elhajtottunk, úgy nézett ki, mint akinek összetört a szíve, és nem lehetsz az, ha nem vagy szerelmes – mondja Liam. Ez nem lehet igaz, éreztem, hogy összetört a szívem, amikor megcsókolta Mollyt, de én nem szeretem őt. – Szereted őt? – kérdezi meg egyszerűen.
- Nem, nem szeretem őt… ő… nos… ő egy barom. Kevesebb, mint két hónapja ismerem őt, és ennek a felét… tulajdonképpen az egészet végig veszekedtük. Nem szerethetsz valakit kéthónapnyi ismertség után – hangom feszült, és a szavak túl gyorsan hagyják el a számat. – Ezen kívül, ő egy barom.
- Ezt már mondtad – feleli Liam, én pedig észreveszem a halvány mosolyt az ajkain, ahogy megpróbálja megtartani a közömbös arckifejezését.
Nem szeretem a nyomást, amit a mellkasomban érzek, ahogy arról beszélünk, hogy szeretem Harryt. Hányingerem lesz tőle, és a hely az autóban sokkal kisebbnek tűnik. Lehúzom egy kicsit az ablakot, majd nekidöntöm a fejem.
- Vissza akarsz jönni hozzám vagy inkább a kollégiumba? – kérdezi. Vissza akarok menni a szobámba és összegömbölyödni az ágyamon, de félek, hogy Tristan vagy Harry fel fog bukkanni. Annak az esélye, hogy Harry az apja házához jön elég kicsi, ez tűnik a jobb lehetőségnek.
- Hozzád, de elmehetnénk a szobámhoz, hogy összeszedjek pár ruhát? Sajnálom, hogy mindenhova el kell vinned – mondom neki, és komolyan is gondolom.
- Louis, nem kértél nagyon sokat tőlem. Az út rövid, te meg a barátom vagy, hagyd abba a köszöngetést és a bocsánatkérést, amiért elviszlek – feleli komolyan, de édes mosolya megnevettet. Ő a legjobb ember, akivel itt találkoztam, és annyira szerencsés vagyok, hogy ő van nekem.
- Nos, engedd meg, hogy megköszönjem még egyszer utoljára, hogy ilyen nagyszerű barátom vagy – mondom, mire játékosan a homlokát ráncolja.
- Szívesen, most pedig lépjünk tovább – feleli, és én bólintok.
Körberohangálok a szobámban, hogy összeszedjem a váltásruhát és a könyveimet. Úgy érzem, soha többé nem maradok már a szobámban. Ez lesz öt napon belül az első este, hogy Harry nélkül maradok. Kezdtem hozzászokni, milyen bolond voltam. Elveszem a telefonomat a szekrényről, és visszamegyek Liam autójához.
Mikor a házához érünk, már tizenegy óra is elmúlt. Kimerült vagyok és hálás, hogy Ken és Karen már alszanak, amikor megérkezünk. Liam berak nekünk egy pizzát a sütőbe, én pedig megeszem még egyet a korábbi muffinjaimból. A sütés Karennel úgy tűnik, mintha hetekkel ezelőtt lett volna, nem órákkal ezelőtt. Olyan hosszú napom volt, és annyira jól kezdődött a reggelemmel Harryvel, a gyakornoki állás, aztán tönkretette, ahogyan mindig is teszi. Miután megesszük a pizzát, Liam és én felmegyünk az emeletre, ő pedig ismét megmutatja nekem azt a vendégszobát, amiben legutóbb maradtam. Vagyis nem egészen maradtam ott, mert egy kiabáló Harry felébresztett. Az időnek nincs értelme, mióta találkoztam vele, minden olyan gyorsan történt, és szédülök, ha a jobb időkre gondolok, amiket átéltünk. Még egyszer megköszönöm Liamnek, mire a szemét forgatja rám, mielőtt egyedül hagy és bemegy az ő szobájába. Bekapcsolom a telefonomat, amin rengeteg üzenetet találok Harrytől, Tristantól és anyámtól. Mindet kitörlöm, kivéve azt, ami anyámtól jött, anélkül, hogy elolvasnám őket. Már tudom, mi állna bennük, és mára elegem van belőle. Lehalkítom a telefont, majd az éjjeliszekrényre rakom.
Felveszem a pizsamámat, aztán bemászom az ágyba, hajnali egy óra van. Négy órán belül fel kell kelnem, a holnapi egy hosszú nap lesz. Ha nem hagytam volna ki a ma reggeli óráimat, csak itthon maradnék, vagyis itt. Vagy visszamennék a kollégiumba. Miért győztem meg Harryt, hogy jöjjön vissza irodalomra? Hánykolódás és forgolódás után átfordulok, hogy megnézzem az időt. Majdnem három óra. Annak ellenére, hogy feltehetően ez volt a legjobb, aztán a legrosszabb nap az életemben, túl kimerült vagyok még az alváshoz is.
Mielőtt rájönnék, hogy mit csinálok, Harry hálószobaajtaja előtt állok. Senki nincs a közelben, csak én, hogy ítélkezzen felettem, kihúzom a második fiókot és kiveszek egy fehér pólót, meg tudom mondani, hogy még sosem volt viselve, de nem érdekel. Lehúzom a sajátomat, majd kicserélem. Lefekszem az ágyra, a fejemet pedig a párnába temetem. Harry mentolos illata elárasztja az orromat, és végre elalszom.

Harry szemszöge
- Gyerünk, Niall… csak hadd használjam a telefonodat – könyörgöm.
- Nem reagált a te számodra, Tristan számára vagy Steph-ére, nem fog az enyémre sem – mondja nekem. A szememet forgatom, majd kikapom a telefonját a kezéből. – Nem hívom fel őt – csattanok fel, miközben ujjaim beütik az ő számát. Tudom, hogy már nem fogja felvenni, de nem tehetek róla. Túl makacs, biztosan napokra el fog kerülni engem, ha valaha is szóba áll velem. Mikor megszólal a hangpostája, leteszem és visszaadom Niallnek a telefonját. Egy szétterült vigyorral az arcán veszi vissza. – Ne nézz így rám – figyelmeztetem őt. Védekezően felemeli a kezeit, majd elsétál.
Visszamegyek a kanapéhoz, ahol Molly, Tristan és Steph ülnek, és lehuppanok a végére.
- Miért nem mész csak vissza a szobánkba? Biztos vagyok benne, hogy tanul vagy alszik – mondja nekem Tristan.
- Vagy sír – teszi hozzá Molly. Haragos pillantást vetek rá. – Nyugi, nem mintha nagy veszteség lenne. Ő egy prűd, idegesítő…
- Kussolj be, Molly! A fenébe, csak fogd be! – kiáltom. Elhúzódik, egyértelműen megrémült, de rohadtul nem érdekel.
- Ne felejtsd el, mire vagyok képes, Harry – szűri ki a fogai között.
- Sokkal rosszabb dolgokat tehetek annál, Molly, úgyhogy vigyázz a kurva szádra – mondom neki, majd felállok. – Add a kulcsot – követelem, és kinyújtom a kezem, míg Tristan bedugja a kezét a farmerzsebébe. Amint a kezemben landol a kulcs, az autóm felé indulok. Legalább harminc perce nem láttam Zaynt, jobban teszi, ha nem Louis-val van.
Senki nem említette meg a szerelmi vallomásomat Louis-nak, biztosan tudják, jobban járnak, ha nem teszik. Nem tudom, mit gondoltam, hogy így kikiáltom, csak nem tudtam elviselni, hogy figyeljem őt elmenni azt gondolva, hogy nem törődöm vele. Szeretem őt. És azóta szeretem őt, hogy először arra ébredtem fel, hogy kis karjaival átölelte a derekamat. Nem is tudtam, mi volt az az érzés, amikor megtörtént, de azon találtam magam, hogy egy megmagyarázhatatlan módon kötődöm hozzá. Szeretem, ahogy rám néz, főleg amikor azt hiszi, hogy nem vagyok tudatában. Szeretem, ahogy kiabál velem és a szemét forgatja, amikor nyers megjegyzéseket teszek rá. Itt volt nekem minden szörnyű dolog ellenére, amit tettem vele olyan módon, ahogyan senki sem tette. Bárcsak lenne valami magyarázatom arra, amiért így bánok vele, vagy amiért engedtem, hogy Molly az ölembe üljön, de nincs. A legjobb dolog, amivel elő tudok rukkolni az az, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni az iránta való érzéseim intenzitását. Nem szeretek sebezhetőnek lenni senki előtt, és az, hogy szeretem Louis-t, több irányítást ad neki felettem, mint amennyit kezelni tudok, ezért ellököm őt magamtól. Nem fogja megérteni, a pokolba, még én sem értem, de ez minden, amim van.
Ahogy elérem az autómat, még egyszer utoljára megpróbálom felhívni őt. Tudom, hogy dühös lesz, amikor felbukkanok a szobájában, és remélem, hogy üvöltözni fog velem, és még akár pofon is vág újra. Nem érdekel, mit csinál, amíg beenged. Mi van, ha Zayn vele van? Nem tudom elképzelni róla, hogy beengedi Zaynt a szobájába, de annyira dühös volt rám, hogy talán csak azért is megcsinálja, hogy engem bosszantson. Képek futnak át újra és újra az agyamon, ahogy csókolóztak, életemben soha senkire nem voltam féltékeny. Nem kellett. Mindig megkapom, amit akarok. Kivéve Louis-t, először az ellenszenves, gimis barátnőjével kellett foglalkoznom, most meg Zayn miatt kell aggódnom. Ha csak elmondhatnám neki, milyen is Zayn, de nem tehetem, mert én ugyanolyan bűnös vagyok. Ha Zayn ott van Louis-val, nem leszek képes megállítani magam, hogy a szart is kiverjem belőle, barát vagy sem. Imádtam a tényt, hogy egyike voltam annak a két embernek, akiket tényleg megcsókolt, és most Zayn tönkretette ezt.
A szobájához érek, majd berakom a kulcsot. A szoba koromsötét, amiből azonnal tudom, hogy nincs itt. Felhívom Zayn telefonját, de nem veszi fel. Louis tényleg biztosan vele van, a gondolattól rosszul vagyok. Miért kell ilyen elbaszottnak lennem? Ha nem lennék ilyen fasz, most az ágyban feküdne velem, én az ölében feküdnék, ő pedig ujjaival beletúrna a hajamba, egy olyan mozdulat, amit ezelőtt soha senkinek nem engedtem meg. Az ágyához sétálok, majd észreveszem, hogy a tankönyvei sincsenek itt, nem tudom elképzelni, hogy Zayn idehozza őt, hogy elvigye azokat. Liam! Liammel van. Vele kell lennie. Hogy a fenébe nem gondoltam erre? A féltékenység elködösíti a gondolataimat, és kezdek annak a lehetőségére gondolni, hogy Liam és Louis együtt van, bevallom, papíron tökéletesek lennének együtt. Úgy tűnik, Liam nagyon szerelmes a barátnőjébe, aki nem érdekel eléggé, hogy emlékezzek a nevére, szóval remélem, távol tartja magát a barátomtól… a barátom lenne, ha nem lettem volna egy seggfej, amikor bevallotta, hogy azt hitte, ő már az volt.
Az út az apám házához rövid, és gyakorlatilag az ajtóhoz futok. Be van zárva, nem érdekelne, hogy felébresztem őket, de nem akarok közönséget, amikor megtalálom Louis-t. Végiggörgetek egy számhoz, amiről azt gondoltam, sosem fogom valóban felhívni.
- Helló? – veszi fel Liam, nyilvánvalóan éppen most ébredt fel.
- Hé… itt, uhm, Harry, ki kellene nyitnod a bejárati ajtót – motyogom.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet – mondja.
- Gyere, nyisd ki az ajtót, vagy betöröm az üveget és kinyitom magamnak – morgom.
- Rendben. Egy másodperc és lent leszek – teszi le a telefont. Ahogy ígérte, fél percen belül megjelenik az ajtónál, aztán kinyitja.
- Hol van? – kérdezem, majd elhúzok mellette be az előszobába.
- Alszik. Nem hiszem, hogy zavarnod kellene őt. Nem is került ágyba csak egy óra után – mondja nekem.
- Hol a fenében volt előtte? – kérdezem, egyel közelebb lépve hozzá.
- Pizzát ettünk, higgadj le – feleli, és felsétál a lépcsőn.
- Beszélnem kell vele – mondom neki, nem is tudom, miért beszélek hozzá egyáltalán.
- Mindketten tudjuk, mi fog történni, amikor felébreszted őt, de ha nem érdekel, akkor rendben – feleli Liam, én pedig kinyitom a vendégszobaajtót, ami az enyémmel szemben van. Felkapcsolom a villanyt, az ágy üres. A takarók össze vannak gyűrődve és a táskája a széken van, de a szoba üres.
- Elment? – pánikolok.
- Nem, nem mehetett el, hallottam volna őt, és még autója sincs.
Ha egyedül mászkál hajnali háromkor, meg fogok őrülni. Szemeim az én ajtómhoz, Liam mögé irányulnak, majd elsétálok mellette, hogy kinyissam. A kislámpa az éjjeliszekrényen fel van kapcsolva, én pedig rálépek valamire, ahogy besétálok a szobába. Egy póló? Louis pólója. Összegömbölyödve fekszik az oldalán egy fehér pólót viselve, megugrik a szívem, amikor meglátom, hogy az egyik szekrényfiók kissé nyitva van. Az egyik pólómat viselve fekszik az ágyamban, átölelve a párnámat.
- Megtaláltam – nézek Liamre, aki az ajtóban áll, aztán vissza Louis-ra. Ki akarom simítani a ráncot a homlokáról, amit tudom, hogy én okoztam, és le akarom csókolni a szomorúságot telt ajkairól. Nem ébreszthetem őt fel, már elég fájdalmat okoztam neki ma. Lekapcsolom a villanyt, majd kisétálok a szobából, át a szemben lévő vendégszobába.
- Nem érdemled meg őt – mondja Liam halkan.
- Tudom – válaszolom.

Chapter 64

Sziasztok! :)

Gondolkoztam, hogy ma vagy holnap hozzam a következőt, de úgy döntöttem, ma, mert ugye ma van Liam szülinapja. Szóval nagyon boldog 21. szülinapot, Liam! ♥ A fejezetre visszatérve pedig... néhány korábbinál már mondtam, hogy káosz van benne, de azok semmik voltak ehhez képest. Komolyan. És annyira örültem volna, ha Liam szülinapján valami boldog részt hozhatok, de sajnos ez nem így lett. Azért remélem, tetszeni fog... valamennyire. Na, jó, szerintem elég negatívra sikerült beharangoznom ezt a részt, úgyhogy jöjjön egy másik fontos dolog, amit el kell mondanom. Ugye sajnálatos módon jövőhéttől suli, én pedig végzős leszek, így nem tudom, mennyire lesz időm két blogot vezetni egy ilyen elfoglalt évben, de igyekezni fogok. Ha a másik blogomon lesz is késés (nem zárom ki, de nem biztos), itt azt próbálom elkerülni, mivel a fordítás nagyon jó gyakorlás az angol érettségire. Szóval próbálok mindent ugyanúgy csinálni, mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy itt egy héten két rész lesz, sőt, szerintem itt is csak egy. Ó, és hogy ki tudok-e jelölni egy napot, amikor frissítek, azt még nem tudom, ez az órarendemtől függ, úgyhogy ezt majd a későbbiekben mondom el. Azt hiszem, ennyit akartam, bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de ez fontos volt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Több mint 40.000 kattintás, hihetetlenek vagytok! ♥

Chapter 64

Kényszerítem a lábaimat, hogy gyorsabban mozogjanak, sosem voltam nagyon sportos, de az adrenalin szintem az egekben van. Elérem az utca végét, és kezdek elfáradni. Hova a fenébe fogok menni? Nem emlékszem az útra, amin legutóbb visszamentem a kollégiumba, és ostoba módon a szobámban hagytam a telefonomat.

- Louis, állj meg! – kiáltja Harry újra. Megállok. Hirtelen megállok. Miért is futok előle egyáltalán, meg kell magyaráznia, miért űzi velem folyamatosan ezt a játékot. – Mit mondott neked Zayn? – mi? Mikor megfordulok, hogy szembenézzek vele, csak néhány lépésre van tőlem, megdöbbent arckifejezésének köszönhetően tudom, hogy nem várta, hogy megállok.
- Mi az, Harry?! Mit akarnál még tőlem? – kiáltom. A szívem zakatol a futástól és attól, hogy ő összetörte.
- Én… – úgy tűnik, most az egyszer nem talál szavakat. – Mondott neked valamit Zayn?
- Nem… miért tette volna? – még egy lépést teszek előre, így szemtől szembe vagyok vele, vagyis úgy lennék, ha nem lenne sokkal magasabb nálam. A haragom kezd elpárologni belőlem.
- Sajnálom, oké? – mondja csendesen. A szemembe néz, majd kinyújtja a kezét, hogy megfogja az enyémet, de elrántom. Figyelmen kívül hagyja a kérdésemet Zaynről, én pedig túl mérges vagyok, hogy érdekeljen.
- Sajnálod? Sajnálod? – ismétlem meg, hangom nevetésként jön ki.
- Igen, sajnálom.
- Menj a pokolba, Harry – kezdek elsétálni, de újra megragadja a karomat, mire haragom felforr. Lendül a kezem és felpofozom, erősen. Olyan meglepett vagyok erőszakos fellépésemtől, mint ő, és már majdnem bocsánatot akarok kérni, de a fájdalom, amit okozott nekem, sokkal erősebb, mint egy pofon az arcán. Kezével megdörzsöli az arcát, aztán visszanéz rám.
- Mi a franc bajod van, te voltál az, aki megcsókolta Zaynt! – kiáltja. Egy autó megy el mellettünk, a sofőr pedig megbámul minket, de figyelmen kívül hagyom. Most nem érdekel, ha jelenetet rendezek.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy engem próbálsz meg hibáztatni? Hazudtál nekem, és úgy játszottál velem, mint egy bolonddal, Harry! Éppen, amikor azt hittem, megbízhatok benned, megalázol! Ha Mollyval akarsz lenni, miért mondod meg nekem, hogy hagyjalak békén? Ehelyett beetetsz azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és könyörögsz, hogy maradjak veled éjszakára, csak hogy kihasználhass! Mi volt a lényeg, mit értél el ezzel, ó, egy szopáson kívül! – ordítom, a szavak furcsán hangzanak az én számból.
- Mi? Azt hiszed, ez az, amit csinálok?! Azt hiszed, hogy kihasznállak?! – kiabálja.
- Nem, ez nem az, amit hiszek, Harry, ez az, amit tudok. De tudod mit? Befejeztem, végleg befejeztem. Másik szobába költözöm, ha kell, így nem kell újra látnom téged – mondom, és komolyan is gondolom.
- Túlreagálod – jelenti ki, mire minden erőmre szükségem van, hogy ne pofozzam fel megint.
- Túlreagálom? Nem beszéltél a barátaidnak rólunk, nem szóltál nekem erről a buliról, aztán otthagytál a parkolóban állva, mint egy idióta, míg te elmentél Mollyval, pont vele annyi ember közül! Aztán megjelenek itt, Mollyt az öledben találom, és megcsókolod őt. Közvetlenül előttem, Harry. Szóval a reakcióm indokolt – felelem, hangom sokkal halkabb, kimerült. Letörlöm a friss könnyeket az arcomról, majd várok a válaszára.
- Te pontosan előttem csókoltad meg Zaynt! És nem szóltam neked a buliról, mert nem kell szólnom! Amúgy sem akartál volna jönni, túl elfoglalt lettél volna a tanulással vagy azzal, hogy figyeld megszáradni a rohadt festéket – sziszegi.
- Akkor miért vesztegeted velem egyáltalán az idődet? Miért is jöttél ki utánam ide? – nem mond semmit. – Pont ezt gondoltam, azt hitted, hogy kijössz ide, bocsánatot kérsz, én pedig titok maradnék, a te unalmas, kis eltitkolt barátod. Tévedsz, a kedvességemet gyengeségnek használtad fel, de nagyon tévedsz.
- Barát? Azt hitted, hogy a barátom vagy? – majdnem felnevet. A fájdalom a mellkasomban ezerszeresére nő.
- Nem… én… – kezdem el. Nem tudok mit mondani.
- Azt hitted, ugye? – nevet fel.
- Tudod… azt hittem – vallom be. Már úgyis megalázott, szóval nincs mit veszítenem. – Beetettél azzal a baromsággal, hogy többet akarsz, és én hittem neked. Elhittem az összes szarságot, amit mondtál nekem, minden dolgot, amiről azt állítottad, hogy soha senkinek nem mondtad el, az is baromság volt mind. Biztos vagyok benne, hogy egyik sem történt meg. De tudod mit? Nem is rád vagyok mérges, magamra vagyok mérges, amiért elhittem. Tudtam, milyen vagy, mielőtt elkezdtem beléd szeretni, tudtam, hogy bántani fogsz. Mik voltak a szavaid, „tönkre fogsz tenni”? Gratulálok, Harry, te nyertél – zokogom. Fájdalom villan fel a szemeiben, vagyis ami úgy néz ki, mint a fájdalom. Valószínűleg humor.
Nem érdekel tovább a győzelem vagy a veszítés vagy ezeknek a kimerítő játékoknak az űzése. Újra elfordulok tőle, és elkezdek visszasétálni a ház felé. Találnom kell valakit, akinek használhatom a telefonját, hogy felhívjam Liamet vagy eligazítást kapjak a kollégium felé.
- Hova mész? – kérdezi. Fáj, hogy nincs mit mondania, nem ad magyarázatot. Csak megerősítette, amit már tudtam, hogy szívtelen.
- Vissza a házhoz, szükségem van valaki telefonjára, hogy felhívjam Liamet – gyorsabban sétálok, csak néhány ház van hátra az övéig.
- Liam? Miért hívnád őt fel?
- Mert rá számíthatok.
- Rám nem számíthatsz? – kérdezi. Ezt mondhatja komolyan.
- Tényleg ennyire őrült vagy, vagy csak megint játszol velem? Nem gondolhatod, hogy valaha is számíthatnék rád vagy akár megbízhatnék benned – köpöm a szavakat. Visszaérünk a ház előtti lépcsőhöz, és meglátom kint Molly rózsaszín haját. – Aww, nézd, rád vár. Ti ketten tényleg tökéletesek vagytok egymásnak.
- Ez nem így van, és ezt te is tudod – feleli.
- Én semmit nem tudok, nyilvánvalóan – csattanok fel, és kettesével lépkedem. Zayn jelenik meg az ajtóban, én pedig hozzá futok.
- Használhatom a telefonodat? Kérlek? – könyörgöm, mire bólint.
- Jól vagy? Próbáltam utánad menni, de már rég elmentél – mondja, én pedig bólintok. Harry megáll Zayn előtt és előttem, míg felhívom Liamet és megkérem, hogy jöjjön értem. Zayn és Harry egymásra néznek egy pillanatra, mielőtt Zayn elnéz, majd ismét le rám. – Jön? – kérdezi Zayn, hangja tele van aggodalommal.
- Igen, néhány percen belül itt lesz. Köszönöm, hogy megengedted, hogy használjam a telefonodat – mondom neki, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Nem probléma, akarod, hogy várjak veled? – kérdezi.
- Nem, majd én várok vele – Harry hangja tele van méreggel.
- Szeretném, ha várnál velem, Zayn – felelem, mire Harry ökölbe szorítja a kezeit az oldalánál. Lesétálok a lépcsőn Zaynnel. Harry, amilyen seggfej is ő, követ minket le a lépcsőn, és ügyetlenül áll mögöttünk. Tristan, Steph és Molly sétálnak le hozzánk.
- Jól vagy? – kérdezi Tristan, mire bólintok.
- Igen, bár elmegyek. Nem kellett volna idejönnöm – mondom, ő pedig megölel.
- Ebben igazad van – szólal meg Molly az orra alatt.
- Igazad van, nem kellene itt lennem. Én nem élvezem, hogy berúgjak és rámásszak minden srácra ezen a helyen – csattanok fel. Általában utálom a konfrontációt, de Mollyt még jobban utálom.
- Tessék? – mondja.
- Hallottál.
- Mi a bajod? Mérges vagy, amiért megcsókoltam Harryt, mert képzeld, édesem. Folyton őt csókolom – feleli, mire érzem, hogy kifut a vér az arcomból.
Harryre nézek, ő pedig nem mond semmit. Szóval egész idő alatt Mollyval kavart? Ez nem lep meg annyira, mint kellene. Nem is tudok reagálni rá, megpróbálok gondolni valamire, amivel visszaszólhatok, bármire, de nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy amin elmegyek, tíz visszaszólás is eszembe jut majd, de most egy sem.
- Menjünk be – javasolja Steph, majd megragadja Mollyt és Tristant a karjuknál fogva. Megpróbálok rámosolyogni, hogy megköszönjem neki, ahogy kezdenek elsétálni.
- Te is, Harry. Tűnj a közelemből – mondom, aztán az útra nézek.
- Nem csókoltam meg, úgy értem, mostanában. Kivéve a ma estét. Esküszöm – feleli. Miért mondja most ezt előttük? Erre Molly megfordul.
- Rohadtul nem érdekel, hogy kivel csókolózol. Most pedig hagyj békén – ismétlem meg. Hatalmas megkönnyebbülés önt el, ahogy meglátom Liam autóját befordulni.
- Kösz még egyszer – mondom Zaynnek.
- Nem probléma, ne felejtsd el, mit kérdeztem – mosolyodik el, emlékeztetve engem az ajánlatára, hogy elvisz randizni.
- Louis… – szól Harry, miközben ellépek. Figyelmen kívül hagyom őt. – Louis! – szól hangosabban.
- Mi a fenét akarsz, Harry? Már elmondtam mindent, amit mondanom kellett neked. Végeztem azzal, hogy meghallhassalak téged és a baromságaidat – ordítom. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki minket néz, de elegem van. – Most pedig hagy békén a picsába! – kiáltom.
- Én… Louis, én… – mondja utánam futva.
- Te mi? Te mi, Harry? – ordítom még hangosabban.
- Én… Szeretlek! – kiabálja. Az összes levegőt eltűnik a tüdőmből, miközben Molly úgy tűnik, mintha fuldoklana, Tristan pedig úgy néz ki, mintha szellemet látott volna.
- Beteg vagy. Tényleg kibaszottul beteg vagy – ragadom meg Liam autóján a kilincset, de Harry visszaránt. Annak ellenére, hogy tudom, ez a játék része, még mindig felébreszt bennem valamit, hogy hallom ezeket a szavakat az ajkáról.
- Ez igaz, tényleg. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de tényleg, szeretlek – mondja, szemei csordultig tele vannak könnyekkel. Jobb, mint gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja mindenki előtt.
- Azt várod tőlem, hogy elhiggyem ezt? Még a barátaidnak sem beszéltél rólunk, aztán megalázol mindenki előtt, és azt várod, hogy elhiggyem ezt? – visszalököm őt, majd kinyitom az ajtót. Bezárom azt, mielőtt Harry visszanyeri az egyensúlyát. – Kérlek, indítsd, csak vigyél el innen – könyörgök Liamnek, miközben Harry az ablakon dörömböl. Kezeimet az arcomra rakom, így Harry nem lát engem sírni, ahogy Liam elhajt.

Chapter 63

Sziasztok! :)

Már előbb is hoztam volna ma a részt, csak hát pont megláttam, hogy új rész van az angol After - Larryben, úgyhogy az elsőbbséget élvezett, de gondolom, megértitek :D Nem tudok mit mondani erről a fejezetről. Illetve azért igen, csak nem könnyű. Van benne egy kis Zouis, ami nem nagyon tetszett, amikor először olvastam, de most meg már igen :D És hát a vége... borzasztó, de ezen szerintem már nem lepődtök meg. Alig várom a véleményeiteket, tuti mindenki kiakad, nekem is végem volt. A következő megint hétvége felé jön, és majd akkor elmondom, hogyan lesznek az új részek a suli miatt, addig is élvezzétek ki az utolsó nyári hetet!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 63

- Király, akkor szerezzünk neked egy italt – mosolyodik el Zayn, majd besétál a konyhába. Követem őt, mentálisan felkészítve magam arra, hogy átvészeljem ezt a bulit. Meg akartam állni és Harryre veszekedni, megmondani neki, hogy soha többé ne szóljon hozzám, megpofozni, aztán kitépni Molly rózsaszín haját a fejéből. Azonban Harry valószínűleg szórakoztatónak találná ezt, úgyhogy úgy döntök, lenyelem az egész cherry vodkát, amit Zayn készített nekem, és kérek egy másikat. Harry már túl sok estémet tette tönkre, és én nem leszek az a fiú.
- Woah, lassíts le, rosszfiú. Már megittál kettőt! – nevet fel Zayn, miközben perceken belül egy újabbért tartom ki a poharamat.
- Nagyon jó íze van – nevetek, majd lenyalom az ajkaimon maradt cseresznyés ízt.
- Nos, csak lassítsunk ennél, oké? – mosolyodik el, én pedig egyetértek. – Azt hiszem, hamarosan egy újabb kör felelsz vagy mersz-t játszunk – tájékoztat engem. Mi van ezekkel a felnőttekkel és az ő idegesítő felelsz vagy mersz játékukkal? Azt hittem, az emberek abbahagyták ezeket az abszurd játékokat, amikor középiskolások voltak. A fájdalom visszatér a mellkasomba, ahogy azokra a dolgokra gondolok, amiket Harrynek és Mollynak tennie kellett a játék során.
- Mit hagytam ki az utolsó körben? – kérdezem tőle a lehető legjobb kacér mosolyommal. Valószínűleg őrültnek nézek ki, de visszamosolyog, szóval úgy tűnik, működik.
- Csak néhány részeg ember smárolt, a szokásos – nevet fel. A csomó a torkomban megnő, de lenyelem azt az italommal együtt. Hamisan elnevetem magam, és tovább iszok a poharamból, miközben a kanapé felé indulunk. Zayn helyet foglal a padlón, átlósan Harry és Molly helyétől a kanapén, én pedig leülök mellé, közelebb, mint általában tenném, de pont ez a lényeg. Harry résnyire húzza össze a szemeit, de figyelmen kívül hagyom őt. Molly még mindig az ölében ül, amilyen egy kurva, majd Tristan megajándékoz egy együttérző mosollyal, és Harry felé pillant. A vodka kezdi megtenni a hatását, ahogy Niall következik.
- Niall, felelsz vagy mersz? – kérdezi Tristan, mire Niall elmosolyodik.
- Felelek – válaszolja, Tristan pedig a szemét forgatja.
- Punci – mondja. Színes szókincse sosem okoz meglepetést. – Igaz, hogy belepisiltél Steph szekrényébe múlt héten? – kérdezi, mire mindenki elkezd nevetni, kivéve engem. Fogalmam sincs, miről beszélnek.
- Nem! Már megmondtam nektek, srácok, hogy az nem én voltam! – nyögi, és mindenki tovább nevet. Zayn rám néz, majd rám kacsint nevetés közben. Jézusom. Dögös. Nagyon dögös.
- Louis, te játszol? – kérdezi Tristan, mire bólintok. Felnézek Harryre, aki éppen engem bámul. Rámosolygok, aztán visszanézek Zaynre. A homlokráncolás az arcán levesz egy kis súlyt a mellkasomról. Olyan szörnyen kellene éreznie magát, mint nekem.
- Oké, felelsz vagy mersz? – kérdezi Molly. Természetesen ő az, aki kérdez tőlem.
- Merek – mondom bátran. Isten tudja, mit fog velem csináltatni.
- Csókold meg Zaynt – feleli, és hallani néhány zihálást és kuncogást.
- Már tudjuk, hogy áll a csókolózással, találj ki valami mást – szűri ki a fogai között Harry.
- Valójában semmi gond – játszani akar. Játszhatunk.
- Nem hiszem, hogy… – kezdi el Harry.
- Fogd be, Harry – szól közbe Tristan, majd megajándékoz egy mindentudó mosollyal.
Nem hiszem el, hogy beleegyeztem, hogy megcsókoljam Zaynt, még akkor is, ha ő az egyik legvonzóbb ember, akit valaha láttam. Igazából még csak Natalie-val és Harryvel csókolóztam, Emma az általánosból nem számít.
- Biztos vagy benne? – kérdezi Zayn. Megpróbál úgy viselkedni, mintha aggódna, de látom az izgalmat tökéletes vonásain.
- Igen, biztos vagyok benne – válaszolom, és iszok még egy kortyot, mielőtt leteszem magam mellé a poharamat. Mindenki szeme rajtunk van, ahogy Zayn megnyalja az ajkait, majd hozzám hajol, hogy megcsókoljon. Ajkai hidegek az italától, és érzem a cseresznye édes ízét a nyelvén. Ajkai lágyak, mégis kemények az enyémen, nyelve pedig tökéletesen mozog az enyémmel. Érzem, hogy a meleg emelkedik a gyomromban, közel sem olyan forró, mint Harryvel, de attól még jó érzés. Zayn kezeit a derekamra teszi, majd mindketten feltérdelünk.
- Oké… a fenébe, azt mondta, csókolózzatok, nem azt, hogy basszátok meg egymást mindenki előtt – szólal meg Harry, mire Molly mondja neki, hogy fogja be. Harry dühösnek néz ki, túl dühösnek. De ő okozta ezt magának. Egy részem azt várta, hogy eltolja magától Mollyt, de nem tette.
Elhúzódom Zayntől, és érzem, hogy elpirulok, ahogy mindenki minket bámul. Tristan felmutatja a nagyujját, aztán lenézek a földre. Zayn nagyon elégedettnek néz ki, én pedig zavarban vagyok, de el vagyok ragadtatva Harry reakciója miatt.
- Louis, te kérdezel Steph-től – mondja Zayn. Steph azt választja, hogy mer, úgyhogy a legkevésbé kreatív feladatot adom neki, így iszik egy pohárral.
- Zayn, felelsz vagy mersz? – kérdezi Steph, miközben lenyeli a piáját. Megiszom a maradék italomat, minél többet iszok, annál érzéketlenebbé válok érzelmileg.
- Merek – válaszolja Zayn, Tristan pedig súg valamit Steph fülébe.
- Vidd fel Louis-t az emeletre tíz percre – mondja, mire elakad a lélegzetem. Ez túl sok.
- Ez jó – szólal meg Molly, és nevet rajtam. Zayn rám néz, mintha megkérdezné, hogy rendben vagyok-e ezzel. Gondolkodás nélkül felállok és megragadom Zayn kezét. Olyan meglepettnek néz ki, mint mindenki más, de feláll velem, megszorítva a kezem.
- Ez nem a felelsz vagy mersz része, ez… uhm, nos, ez kurva nagy hülyeség – feleli Harry.
- Mit számít ez? Mindketten szinglik, és ez mind jó buli, szóval miért érdekel? – kérdezi tőle Molly.
- Én… nem érdekel. Csak szerintem ez hülyeség – válaszolja Harry, a mellkasom pedig újra megfájdul. Nyilvánvalóan nem tervezte, hogy a barátai közül bárkinek is elmondja, hogy mi… voltunk… bármik is voltunk. Egész idő alatt kihasznált, csak egy újabb fiú vagyok neki, és bolond voltam, túl bolond, hogy másképp gondoljam.
- Nos, még jó, hogy ez nem a te dolgod – csattanok fel, majd elhúzom Zaynt a kezénél fogva.
- Égés!
- Állat!
Hallok néhány hangot, Harry pedig leszidja őket, miközben elsétálunk tőlük. Találunk egy random hálószobát rögtön a lépcső mellett, aztán Zayn kinyitja az ajtót, és felkapcsolja a villanyt. Most, hogy távol vagyok Harrytől, sokkal idegesebb leszek amiatt, hogy egyedül vagyok Zaynnel. Nem számít, milyen mérges vagyok Harryre, nem akarok Zaynnel kavarni, vagyis nem mondanám, hogy nem akarok, de tudom, hogy nem kellene. Nem az a fajta ember vagyok.
- Szóval mit akarsz csinálni? – nyüszítem. Felkuncog egy kicsit, majd az ágyhoz vezet. Ó, Uram.
- Csak beszélgessünk, oké? – feleli, mire bólintok, és lenézek a padlóra. – Nem mintha nem szeretnék sok más dolgot csinálni veled, de részeg vagy, és azt akarom, hogy teljesen tudatában legyél annak, hogy mi történik. Nem akarlak kihasználni – mondja nekem, mire eláll a lélegzetem. – Meglepődtél? – búgja, én pedig felnevetek.
- Egy kicsit – vallom be.
- Miért? Én nem vagyok egy bunkó, mint Harry – feleli, és én újra elnézek. – Tudod, azt hittem, volt valami közted és Harry között egy kis ideig.
- Nem… mi csak… nos, barátok voltunk, de már nem – nem akarom bevallani, milyen hülye voltam, amiért elhittem Harry hazugságait.
- Szóval még mindig együtt vagy a gimis barátnőddel? – kérdezi, én pedig megkönnyebbülök, hogy nem beszélünk már Harryről.
- Nem, szakítottunk.
- Ó, az nagy kár. Szerencsés lány volt – mosolyodik el. Annyira elbűvölő. Azon találom magam, hogy karamell szemeibe bámulok, szempillái hosszabbak, mint az enyémek.
- Köszi – pirulok el, mire szélesebben elmosolyodik.
- Talán elvihetnélek valahova valamikor? Egy tisztességes randira? Nem egy hálószobában egy diákszövetségi bulin – nevet fel idegesen.
- Uhmmm… – nem tudok mit mondani.
- Mi lenne, ha holnap megint megkérdezném, amikor józan vagy? – ő sokkal kedvesebb, mint gondoltam. Általában az olyan vonzó srácok, mint ő, bunkók, mint Harry.
- Megegyeztünk – egyezek bele, ő pedig újra megfogja a kezem.
- Menjünk vissza lentre – ajánlja, mire bólintok.
Mikor visszasétálunk a földszintre, Harry és Molly még mindig a kanapén ülnek, de Harrynél már van egy ital, Molly pedig átvetette a lábait oldalról, ahelyett, hogy az ölében ülne. Harry szemei azonnal megtalálják Zayn és az én összefonódott kezeinket, elhúzódom, de aztán újra megfogom a kezét. Harry összeszorítja az állkapcsát, én pedig elnézek.
- Milyen volt? – vigyorog Molly.
- Buli – válaszolom, míg Zayn csendben marad. Később megköszönöm neki, amiért nem javított ki.
- Molly jön – jelenti be Niall, miközben visszaülünk a padlóra.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezi tőle Harry.
- Merek természetesen – mondja neki. Harry pontosan a szemembe néz, ahogy mondja:
- Csókolj meg.
A szívem megáll, szó szerint. Abbahagyja a dobogást, nagyobb seggfej, mint valaha is képzeltem. Füleim bedugulnak, a szívem pedig zakatol, ahogy Molly egy nagyképű pillantást vet felém, mielőtt Harryhez nyomja magát. Minden düh, amit Harry felé érzek, elmosódott és fájdalom vette át a helyét, ami mindent felemészt, és érzem a forró könnyeket az arcomon. Nem tudom tovább nézni. Felállok, majd átverekszem magam a részeg tömegen másodpercek alatt. Hallom Zaynt és Tristant utánam kiabálni, olyan érzés, mintha forogna a szoba, és amikor becsukom a szemem, minden, amit látok, az Molly és Harry. Végre elérem az ajtót, a friss levegő megtölti a tüdőmet, ami visszahoz a valóságba. Hogy lehet ilyen kegyetlen? Leszaladok a járdán lévő lépcsőn. El kell mennem innen. Bárcsak másik szobatársam lett volna, még azt is kívánom, hogy bárcsak soha ne jöttem volna a WSU-ra.
- Louis! – hallom, aztán megfordulok, meggyőződve róla, hogy képzelődöm, amíg meg nem látom utánam futni Harryt.