Chapter 30

Helló! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam az újat (tőlem szokatlanul), csak dolgom volt. Nem is tudom, mit mondhatnék erről a fejezetről... nem hiszem, hogy annyira fogtok neki örülni, de olvassátok el, kíváncsian várom a véleményeiteket :D Holnap nem fogok tudni frissíteni, sok tanulnivalóm lesz, úgyhogy szerintem csak majd csütörtökön.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 30

A könnyeim felszáradtak, lezuhanyoztam, és valamelyest mentálisan stabil vagyok, amikor Tristan visszatér a moziból.
- Szóval milyen volt… Harryvel lógni? – kérdezi, majd kiveszi a pizsamáját a komódjából.
- Oké volt, a szokásos… bájos kedvében volt – mondom neki, és visszafojtok egy nevetést. Mesélni akarok neki arról, hogy mit csináltunk, de túlságosan szégyellem magam. Tudom, hogy nem ítélne el engem, de nem akarom, hogy bárki is megtudja, csak remélem, hogy Harry nem mondja el senkinek, habár nem várnék tőle mást. Tristan aggodalommal a szemében néz rám, mire nekem el kell néznem.
- Csak legyél óvatos, oké, túl kedves vagy egy olyasvalakihez, mint Harry – mondja, én pedig meg akarom ölelni őt és sírni a vállán. Jobban ismeri Harryt, mint én, és még így is azt gondolja, hogy távol kellene maradnom tőle.
- Milyen volt a film? – váltok témát. Elmeséli, hogyan etette pattogatott kukoricával Steph-et az egész film alatt, és hogy tényleg kezdi kedvelni őt. Öklendezni akarok, de tudom, csak féltékeny vagyok, hogy Steph tényleg kedveli őt, úgy, ahogy Harry engem nem. De van valakim, aki szeret, és el kell kezdenem jobban bánnom vele, és távol maradnom Harrytől, ezúttal tényleg.
Végül Tristan elalszik, majd én is így teszek nem sokkal utána.

A következő reggel kényszerítem magam, hogy kikeljek az ágyból és felöltözzek. Ürességet érzek, nincs energiám, és úgy érzem, mintha bármelyik pillanatban el tudnám sírni magam. A szemeim pirosak a tegnap esti sírástól. Tristan szekrényéhez sétálok, majd megfogok néhányat a szemceruzáiból, hogy felkenjem. Sokkal jobban néz ki tőle a szemem. Felveszem a szűk farmeremet és egy ujjatlan felsőt. Meztelennek érzem magam, így kiveszek egy kardigánt a szekrényemből, és felveszem. Elégedett vagyok azzal, ahogy kinézek.
Úton az osztályba, megállok egy kávéháznál, és veszek egyet Liamnek is. Még mindig elég korán van az órákhoz, így lassabban sétálok a szokottnál.
- Hé, Louis, ugye? – hallom meg egy lány hangját. Odanézek, és meglátom az újgazdag lányt, azt hiszem, Tessa a neve.
- Igen, Tessa, ugye? – kérdezem, mire bólint.
- Átjössz ezen a hétvégén is? – kérdezi. Biztosan jár valakivel, aki a diákszövetség tagja. Persze hogy igen, ő jómódú és gyönyörű.
- Ó, nem, ezen a hétvégén nem – nevetek fel, ő pedig csatlakozik.
- Szívás, szórakoztató voltál. Hát, ha meggondolod magad, tudod, hol van – nevet. – Mennem kell vagy elkések, még találkozunk – megajándékoz még egy mosollyal, majd elmegy.
Liam már bent ül, és többször is megköszöni nekem, hogy hoztam neki kávét.
- Máshogy nézel ma ki – mondja, ahogy leülök.
- Feltettem egy kis szemceruzát ma – válaszolok, mire elmosolyodik. Nem kérdez az estémről Harryvel, amiért hálás vagyok. Még nem állok készen, hogy beszéljek róla. Éppen ahogy elkezdek nem gondolni Harryre, eljön az irodalom.
Harry a szokásos helyén ül, elől. Meg akarom kérni Liamet, hogy cseréljen velem helyet, de nem akarom elmagyarázni, miért. Harry most az egyszer fehér pólót visel, így a tetoválásai láthatóak alatta. Ámulatba ejt, mennyire vonzónak találom tetkóit és a piercingjeit, egyik sem érdekelt ezelőtt. Gyorsan elnézek, és előhúzom a jegyzeteimet. Remélem, Liam hamarosan megérkezik, így nem fogom annyira egyedül érezni magam Harryvel.
- Lou? – suttogja Harry, ahogy az osztály kezd megtöltődni. Nem. Ne válaszolj neki. Hagyd őt figyelmen kívül. Mondom magamnak. – Lou? – mondja megint Harry, ezúttal hangosabban.
- Ne szólj hozzám, Harry – sziszegem a fogaim közül, és még mindig elkerülöm, hogy rá nézzek. Nem fogok ismét a csapdájába esni. – Komolyan mondom, Harry, hagyj békén – hangszínem durva, de nem érdekel.
- Rendben, ahogy akarod – feleli ugyanolyan durva hangon, mire felsóhajtok. Liam sétál be, amiért nagyon hálás vagyok.
- Minden rendben? – kérdezi Liam kedvesen.
- Igen, jól vagyok – hazudom, az óra pedig elkezdődik.
Az óra után Harry előttem megy ki, és nem próbál meg beszélni hozzám. Egész héten folytatjuk egymás figyelmen kívül hagyását, kezdem elfelejteni a hibánkat. Mindennap, ami a nélkül telik el, hogy beszélnék vele, könnyebbé teszi, hogy ne gondoljak rá, mikor visszaérek a szobámba. Tristan és Steph egész héten együtt lóg, így többnyire enyém a szoba. Ez jó is és rossz is egyben. Jó, mert sok tanulnivalót meg tudtam csinálni, de rossz, mert így egyedül vagyok a gondolataimmal Harryről. Egész héten viselek egy kis szemceruzát, de a bő és konzervatív ruháimat is. Péntekre végre úgy érzem, mintha túl lennék ezen az egész kavaráson Harryvel, egészen addig, amíg meghallom, hogy mindenki folyamatosan a buliról beszél. Minden pénteken van egy buli és általában szombaton is, szóval miért érzik úgy, hogy minden hétvégén izgulniuk kell, nem értem.
Miután legalább tíz ember megkérdezte, hogy ott leszek-e a bulin, eldöntöm, hogy azt az egy dolgot fogom csinálni, ami tudom, hogy távol fog tartani attól, hogy menjek. Felhívom Natalie-t.
- Szia, Louis! – csiripeli a telefonba. Jó pár napja már, hogy beszéltünk telefonon, és már hiányzott a hangja.
- Szia, mit gondolsz, el tudnál jönni meglátogatni? – kérdezem.
- Persze, megtervezzük, és talán a jövő héten mehetek is – feleli, mire felnyögök.
- Nem, úgy értem, ma. Mondjuk most, el tudnál indulni most? – tudom, hogy szereti megtervezni a dolgokat, csakúgy, mint én, de szükségem van rá, hogy idejöjjön most.
- Edzésem van suli után. Még mindig itt vagyok, csak ebédelek.
- Kérlek, Natalie, nagyon hiányzol. Nem tudnál csak most elindulni és idejönni hétvégére? Kérlek – tisztában vagyok vele, hogy könyörgöm neki, de nem érdekel.
- Uhm… ja, persze, Louis. Jövök már. Minden rendben van? – meg vagyok lepve, hogy a patyolat tiszta Natalie valóban beleegyezett ebbe, de örülök neki.
- Igen, csak nagyon hiányzol. Nem láttalak majdnem két hete – emlékeztetem őt, mire felnevet.
- Te is hiányzol. Kérek kimenőt, és néhány percen belül elindulok, szóval körülbelül három órán belül látjuk egymást. Szeretlek, Louis.
- Én is szeretlek – felelem, majd leteszem. Hát, ez elrendez minden lehetőséget, hogy ne a ma esti buliban kössek ki. Egy újdonsült megkönnyebbülést érzek, amikor bemegyek irodalomra, egészen addig, amíg az első sorra nem nézek, ahol Harry Liam asztala fölé hajol. Mi a franc? Odasietek, Harry pedig a kezével a padra csap.
- Ne beszélj többet ilyen szarságokat, te pöcs – mondja Harry, mire Liam megmozdul, hogy felálljon. Liam biztosan őrült, hogy megpróbál Harry ellen küzdeni. Liam izmos meg minden, de annyira kedves. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is megütne bárkit.
Megfogom Harry karját, és elhúzom őt Liamtől. Kezét a levegőbe emeli, amitől meghátrálok, de amint észreveszi, hogy az én vagyok, leejti kezét és átkozódik az orra alatt.
- Hagyd őt békén, Harry! – kiáltom, majd Liamhez fordulok. Éppen olyan dühösnek néz ki, mint Harry, de leül.
- A saját dolgoddal törődj, Lewis – köpi a szavakat Harry, aztán a helyére megy. Tényleg valahol hátul kellene ülnie. Liamhez hajolok, és azt suttogom:
- Jól vagy? Mi volt ez?
Harry felé néz, majd felsóhajt.
- Csak egy seggfej, ez nagyjából összefoglalja – feleli, én pedig elmosolyodom. Felkuncogok egy kicsit, és visszahajolok. Hallom Harry egyenetlen légzését mellettem, mire támad egy ötletem. Egy gyerekes ötlet, de akkor is megcsinálom.
- Jó hírem van! – mondom Liamnek a legjobban színlelt derűvel a hangomban.
- Tényleg? Mi az?
- Natalie eljön ma meglátogatni, és itt fog maradni egész hétvégén – újságolom el mosolyogva, miközben tapsolok. Tudom, hogy túlzásba viszem, de érzem Harry szemeit magamon, és tudom, hogy hallott engem.
- Igazán? Ez remek hír! – mosolyog Liam. Az óra elkezdődik és véget ér anélkül, hogy Harry egy szót is szólna hozzám. Ez így lesz mostantól kezdve, és felőlem rendben van. Jó hétvégét kívánok Liamnek, majd visszamegyek a szobámba, hogy ledobjam a könyveimet és bekapjak valamit enni, mielőtt Natalie ideér.
Eszem, majd rendbe rakom egy kicsit a szobámat. Vagyis az én felem már tiszta, így összehajtom Tristan ruháit és elrakom őket, remélem, nem bánja. A telefonom végre rezeg egy SMS-től, amiben azt írta Natalie, hogy itt van. Jobban néz ki, mint valaha a tengerészkék szoknyában, a krémszínű kardigánban és a fehér pólóban alatta. Tényleg sok kardigánt visel, de szeretem őket, mosolya üdvözlő, ami felmelegíti a szívem. Karjaival átölel, és elmondja, mennyire jó, hogy láthat.
- Smink van rajtad? – kérdezi, ahogy visszasétálunk a szobámba.
- Igen, egy kicsi. Csak kísérletezek vele – magyarázom, mire elmosolyodik.
- Jól néz ki. Kiemeli a szemeidet – bókol, majd megcsókolja a homlokom.
- Köszönöm. Szóval mit akarsz csinálni hétvégén, amíg itt vagy? – kérdezem őt. Azt feleli, hogy választhatok én, így ott kötünk ki, hogy átböngésszük a Netflix-et, hogy kiválasszunk egy filmet, amit megnézünk. Tristan ír egy SMS-t, hogy Steph-fel van és nem fog már visszajönni, így lekapcsolom a villanyt, mi pedig a fejtámlához ülünk, karom Natalie vállán van, feje a mellkasomon. Ez vagyok én, nem valami vad srác, aki egy punk fiú pólójában úszkál. Az ajtó kinyílik, Tristant várom, de természetesen Harry az.
Szemei egyenesen Natalie-t és engem találnak meg, összehúzom magam. Eljött ide, hogy elmondja Natalie-nak, tudom, hogy ezért. A pánik úrrá lesz rajtam, és elhúzódom Natalie-tól.
- Mit keresel itt? – csattanok fel, mire Harry elmosolyodik.
- Találkozom Tristannal – válaszol, majd leül. – Szia, Natalie, örülök, hogy újra látlak – vigyorog, amitől úgy néz ki, hogy Natalie kényelmetlenül érzi magát. Valószínűleg arra kíváncsi, miért van Harrynek kulcsa a szobához és nem zavartatja magát a kopogással.
- Steph-fel van, feltehetőleg már a házadnál – mondom neki lassan, csendesen, könyörögve, hogy menjen el. Ha most elmondja Natalie-nak, fogalmam sincs, hogyan tudnám helyrehozni.
- Ó, tényleg? – kérdezi. A vigyorából meg tudom mondani, hogy csak azért jött ide, hogy kínozzon engem. Valószínűleg itt marad addig, amíg tisztázom magam Natalie-nál. – Jöttök a buliba?
- Nem… nem megyünk. Egy filmet próbálunk nézni – mondom neki, Natalie pedig felém nyúl és megfogja a kezem. Még a sötétben is látom, hogy Harry szemei Natalie kezére fókuszálnak, ami az enyémben van.
- Nagy kár. Jobb, ha megyek… Ó, és Natalie – feleli Harry, amitől a szívem ki akar ugrani a helyéről. – Szép a szoknya, amit viselsz – hála istennek. Kifújom a levegőt, aminek nem is voltam tudatában, hogy bent tartom.
- Köszi, a Gapből van – mondja Natalie. Tudatlan, és nem veszi észre, hogy Harry gúnyolódik vele.
- Persze hogy onnan. Jó szórakozást nektek – gúnyolódik tovább Harry, majd elhagyja a szobát.

Chapter 29

Helló! :)

Az a helyzet, hogy hoztam volna már tegnap is az új részt, ahogy ígértem, de valami szörnyű volt a wifim, szóval nem jött össze. Most viszont már itt van, bár nem hiszem, hogy örülni fogtok a végének. Na, mindegy, kíváncsian várom, hogyan reagáltok :D Talán tudok frissíteni holnap, nem vagyok biztos benne, de igyekszem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 29

- Szóval milyen kajákat szeretsz? – kérdezi Harry, mire felnevetek. Milyen egyszerű kérdés tőle. Tényleg nem tudunk sokat egymásról, azon a tényen kívül, hogy általában nem jövünk ki egymással és teljesen ellentétek vagyunk. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy mit akarok enni.
- Hát, tényleg szeretek mindent, amíg tudom, mi az, és nincs benne ketchup – mondom neki, mire elneveti magát.
- Nem szereted a ketchupot? Nem kellene minden amerikainak szeretnie a ketchupot? – incselkedik velem.
- Fogalmam sincs, de undorító – mindketten felnevetünk, majd átnézek Harryre. A keze még mindig a combomon van, és remélem, soha nem veszi el onnan.
- Akkor maradjunk egy egyszerű vacsoránál?
Bólintok, majd a kezével nyúl, hogy felhangosítsa a zenét, de megáll, és visszateszi rám a kezét.
- Szóval mit tervezel a főiskola után csinálni? – kérdezi tőlem. Ezt már egyszer kérdezte korábban a szobájában.
- Rögtön Seattle-be fogok költözni, és remélem, dolgozhatok majd egy kiadónál, vagy író leszek, tudom, hogy butaság – válaszolok, és hirtelen zavarba jövök a magas ambícióim miatt. – Ezt már kérdezted korábban, emlékszel?
- Nem, ez nem butaság. Ismerek valakit, aki ismeri a Vance Könyvkiadó vezérigazgatóját, egy kis kocsikázás, de talán jelentkezned kellene egy szakmai gyakorlatra, beszélhetek vele.
- Mi? Megtennéd ezt? – meg vagyok lepve, még ha az elmúlt órában kedves is volt, ez meghaladja azt, amit vártam.
- Igen, nem nagy ügy – úgy tűnik, egy kicsit zavarban van. Biztos vagyok benne, hogy nem szokott kedves dolgokat csinálni.
- Wow, köszönöm. Tényleg. Egyébként is, hamarosan szereznem kell egy munkát vagy szakmai gyakorlatot, és ezzel egy álom válna valóra – mondom neki, és tapsolok egyet. Ő felnevet, majd megrázza a fejét.
- Szívesen – feleli, ahogy bekanyarodik egy kisebb parkolóba egy régi téglaépülettel a közepén. – Az étel itt elképesztő – mondja, és kimászok az autóból. Harry a csomagtartóhoz megy, majd kinyitja azt, megfogva egy másik egyszerű fekte pólót, biztosan kifogyhatatlan belőle. Annyira élveztem, hogy póló nélkül van, hogy elfelejtettem, végül is fel kell egyet vennie.
Mikor beérünk, leülünk, és a hely kihaltnak tűnik. Egy öreg nő jön az asztalhoz, majd a kezünkbe adja az étlapunkat. Harry végül hamburgert és sült krumplit rendel, és én is ugyanígy teszek.
- Jó, mi? – kérdezi, ahogy először beleharapok. Bólintok, majd letörlöm a számat. Az étel remek, és mindketten kiürítjük a tányérjainkat. Az út vissza a kollégiumba nyugodt, arról mesélek Harrynek, milyen felnőni Richlandben, ő pedig elmondja, hogy sosem hallott róla. Nem hagyott ki sokat, a város kicsi, mindenki ugyanazt a dolgot csinálja és soha senki nem megy el. Kivéve engem, én soha nem költözöm oda vissza. Nem ad meg sok információt magáról, de bízom benne, hogy hamarosan fog. Nagyon kíváncsinak tűnik a gyerekkorommal kapcsolatban, és a szemöldökét ráncolja, amikor arról mesélek, hogy az apám ivott. Ezt már említettem neki ezelőtt, mikor veszekedtünk, de ezúttal egy kicsit részletesebben beszélek róla. Hosszú ujjai köröket rajzolnak a lábamon, ahogy vezet, és csalódottan látom meg a WSU jelét, amikor megérkezünk a kampuszhoz.
- Jól érezted magad? – kérdezem őt. Sokkal közelebb érzem magam hozzá most, mint néhány órával ezelőtt. Tudom, hogy tud kedves lenni, ha megpróbálja.
- Igen, valójában jól – meglepettnek tűnik. – Elkísérnélek a szobádhoz, de nem akarok kérdezz-felelek-et játszani Tristannal – mosolyodik el, és oldalra fordul, hogy szemben legyen velem.
- Rendben van, holnap látlak – mondom neki. Nem vagyok biztos benne, hogy előrehajoljak-e megcsókolni őt búcsúzóul, vagy ne.  Megkönnyebbülök, mikor látom, hogy kinyújtja kezét, hogy megsimogassa az arcomat. Tenyerébe hajtom a fejemet, mire ő áthajol a sebességváltón, majd megérinti ajkaival az enyémeket. Egy egyszerű és gyengéd csókként indul, de érzem, ahogy felmelegíti az egész testemet, és többre van szükségem. Harry megfogja a karomat és meghúzza, jelezve, hogy másszak át a sebességváltón. Gyorsan cselekszem, majd lovagló ülésben elhelyezkedem az ölében. Érzem, hogy az ülés enyhén hátradől, több helyet adva nekünk, ahogy felemelem a pólóját egy kicsit, hogy alácsúsztassam a kezeimet. A hasa kemény, a bőre pedig forró.
Nyelve masszírozza az enyémet, és szorosan átöleli a hátamat. Az érzés majdnem fájdalmas, de ezt a fájdalmat örömmel elviselem, hogy közel legyek hozzá. A számba nyög, ahogy feljebb teszem kezeimet a pólóján. Imádom, hogy én is nyögésre tudom őt késztetni, hogy ilyen hatással vagyok rá. Félbeszakít minket a csörgő telefonom.
- Egy másik figyelmeztető? – ugrat, mire felnevetek.
- Nem, ez… Natalie – mondom, ahogy megfogom a mobilt és ránézek a képernyőre. Harry arckifejezése megváltozik, én pedig megnyomom a nem fogadás gombot, majd visszadobom a telefonomat az anyósülésre. Nem gondolok most Natalie-ra, az agyam hátsó sarkába száműzöm őt, és bezárom az ajtót. Visszahajolok, hogy folytassam a csókolózást Harryvel, de megállít és elhajol.
- Azt hiszem, jobb, ha megyek – hangsúlyától kiráz a hideg. Amikor felnézek rá, tekintete távoli és jeges, azonnal felváltja a tüzet a testemben.
- Harry, figyelmen kívül hagytam. Beszélni fogok vele erről az egészről, csak nem tudom, hogyan és mikor, de hamarosan, ígérem – mondom neki. Tudom valahol az agyam hátsó részében, hogy szakítanom kellett volna Natalie-val, abban a pillanatban, hogy először csókolóztam Harryvel. Nem járhatok vele, ha már elárultam őt. Mindig ott lenne a fejemben, mint egy sötét bűntudatfelhő, és én nem akarom ezt. Ahogy Harry iránt érzek az egy másik ok, amiért nem lehetek többé Natalie-val, szeretem őt, de ha igazán szeretném őt úgy, ahogy megérdemli, hogy szeretve legyen, akkor nem lennének érzéseim Harry iránt. Nem akarom bántani Natalie-t, de innen már nincs visszaút.
- Beszélni vele miről? – csattan fel.
- Minderről – mutatok körbe. – Rólunk – magyarázom tovább.
- Rólunk? Nem azt próbálod elmondani nekem, hogy szakítani fogsz vele… miattam, ugye?
Mi? Szédülni kezdek. Tudom, hogy ki kellene másznom az öléből, de lefagytam.
- Nem akarod? – hangom suttogásként jön ki.
- Nem, miért tennéd? Úgy értem, igen, ha dobni akarod őt, tedd meg, de ne miattam csináld.
- Én csak… azt hittem… – kezdem keresni a szavakat.
- Már mondtam neked, hogy nem szoktam randizni, Lewis – feleli. Az egyetlen dolog, ami arra késztet, hogy lemásszak róla, a tény, hogy nem engedem, hogy megint sírni lásson.
- Undorító vagy – köpöm a szavakat, majd megragadom a cuccomat. Úgy néz ki, mintha mondani akarna valamit, de nem teszi. – Maradj távol tőlem mostantól, komolyan mondom – felelem, mire becsukja a szemeit.
Olyan gyorsan megyek a szobámhoz, ahogy csak tudok, sikerült visszatartanom a könnyeimet, amíg be nem érek, és becsukom az ajtót. Nagyon hálás vagyok, hogy a szoba üres, ahogy lecsúszok az ajtón és zokogásban török ki. Hogy lehettem ilyen hülye? Tudtam, hogyan van ezzel az egésszel, amikor beleegyeztem, hogy egyedül legyek vele, mégis gyakorlatilag fejest ugrottam a lehetőségbe. Csak mert kedves volt ma hozzám, azt vettem a fejembe, hogy mit? Hogy a barátom lenne? Felnevetek zokogás közben, hogy milyen hülye és naiv vagyok. Igazán még csak mérges sem lehetek Harryre, megmondta, hogy nem szokott randizni, de gondoltam, ma olyan jól éreztük magunkat, megtartotta magának a megjegyzéseit, és valóban kellemes és játékos volt. Ez az egész egy szerep volt, csak azért, hogy bejuthasson a nadrágomba, és én hagytam neki.

Chapter 28

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam az újat, de ma egész nap programom volt, titeket viszont nem akartalak rész nélkül hagyni egy olyan vég után, mint ami az előzőnél volt. Szerintem nem kell sok mindent mondanom erről a fejezetről, biztos vagyok benne, hogy imádni fogjátok. És nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek ez a történet, élvezet olvasni a véleményeiteket :D A következő részt szerintem tudom hozni holnap valamikor.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 28

- Mondd ki, Lou – mondja Harry a fülembe, aztán a fogai közé veszi azt. Újra bólintok, ezúttal erősebben. – Szükségem van rá, hogy kimondd, bébi, hangosan, így tudom, hogy tényleg akarsz engem – kezei lefelé kalandoznak, a pólója alá, amit viselek.
- Akarom – hadarom a szót, mire ő a nyakamba mosolyog, szája folytatja a gyengéd támadást. Nem mond semmit, helyette megragadja a combjaimat, magasabbra emelve engem a törzsén, majd elkezd kisétálni a vízből. Ahogy elérjük a partot, elenged, mire nyafogok, még jobban növelve az egóját, de nem érdekel. Minden, amit tudok, hogy akarom őt, szükségem van rá. A kezemért nyúl, és felhúz a partra magához.
Nem vagyok biztos benne, mit csináljak, így csak állok a fűben, Harry pólója nehéz és vízzel áztatott.
- Itt akarod? Vagy a szobámban? – kérdezi, mire idegesen vállat vonok. Nem akarok a szobájába menni, mert az oda út túl sok időt fog adni a túlgondolásra, hogy mit csináljak.
- Itt – mondom, majd körbenézek. Senki nincs a láthatáron, és imádkozom, hogy senki ne jöjjön ide.
- Mohók vagyunk? – mosolyog Harry, én pedig szemet forgatok. A forróság a testemben lassan kiég, minél hosszabb ideig nem ér hozzám Harry. – Gyere ide – mondja mély hangon, mire a forróság visszatér.
Lábam halkan lépked keresztül a füvön, majd megállok egy lépés távolságra Harrytől. Kezei azonnal elérik az ázott pólóját, lehúzza rólam. Egyedül csak az is megőrjít, ahogy rám néz, a hormonjaim irányíthatatlanok. A pulzusom felgyorsul, ahogy végignéz rajtam még egyszer, mielőtt megfogja a kezem.
- Feküdj le a pólómra – mondja, és velem együtt mozdul lefelé a földre. Lefektet a nedves pólójára, majd megtámasztja magát a könyökén, hogy megtartsa a súlyát, így az oldalán feküdt, velem szemben, ahogy én a hátamon fekszem. Soha senki nem látott még ennyire kitárulkozva, Harry meg igen, sok embert, embereket, akik sokkal jobban néznek ki, mint én. Megmozdítom a kezeimet, hogy eltakarjam a testem. Harry felül, megfogja a csuklóimat és lenyomja őket az oldalamhoz. – Soha ne takard el magad, ne előttem – mondja, miközben a szemembe néz.
- Csak… – kezdek el beszélni, de félbeszakít:
- Nem, nincs semmi, amit szégyellned kellene, Lou – komolyan gondolja? – Úgy értem, nézz magadra – feleli, mintha olvasna a fejemben.
- Olyan sok emberrel voltál már – bököm ki, mire a homlokát ráncolja.
- Egyik sem olyan, mint te – sokféleképpen értelmezhetném válaszát, de azt választom, hogy hagyom.
- Van nálad óvszer? – kérdezem őt megpróbálva emlékezni arra a néhány dologra, amit tudok a szexről.
- Óvszer? – felkuncog. – Nem fogok szexelni veled – mondja, mire elkezdek pánikolni. Ez az egész egy játék, hogy megalázzon engem?
- Ó – ez minden, amit felelni tudok, majd elkezdem felhúzni magam, de megfogja a vállamat, és gyengéden visszatol.
- Hova mész? – ekkor éri őt el a felismerés. – Ó… nem, nem úgy értettem, csak annyi, hogy még sosem csináltál ilyesmit… egyáltalán, szóval nem fogok veled szexelni. Ma – teszi hozzá, és úgy érzem, a nyomás a mellkasomban egy kicsit oldódik. – Sok más dolog van, amit csinálni akarok veled először – mondja a fülembe, majd felém mászik, az egész súlyát a kezein tartja meg. Fekvőtámasz pozícióban van, nedves hajából a víz az arcomra cseppen, fészkelődök. – Nem tudom elhinni, hogy senki nem dugott még meg ezelőtt – suttogja, majd eltolja testét, hogy még egyszer az oldalára feküdjön. Kezét felhozza a nyakamhoz, és végigsimít a testemen, csak az ujjbegyét használva. Keze lemegy a mellkasomon, le a bokszeremhez, ahol megáll.
Valóban ezt csináljuk, én és Harry. Mit fog csinálni? Fájni fog? Gondolatok százai cikáznak át az agyamon, de eltűnnek, amint keze benyúl a bokszerembe. Hallom őt, ahogy beszívja a levegőt a fogai között, és a száját az enyémhez hozza.
- Jó érzés? – kérdezi a számba. Olyan érzés, mintha csak dörzsölne, hogy lehet ez jó? Bólintok, mire lelassítja kezét. – Jobb érzés, mint amikor te csinálod? – mi? – Jobb? – kérdezi újra.
- M… mi? – sikerül megszólalnom annak ellenére, hogy nincs irányításom a testem vagy az agyam felett most.
- Amikor megérinted magad? Ilyen érzés? Várj… ezt sem csináltad még, ugye? – hangja csupa meglepetés és valami más… vágy? Újra csókolni kezd, keze pedig folyamatosan fel- és lemozog. – Olyan érzékeny vagy nekem, olyan kemény – mondja, mire felnyögök. Ezek a mocskos szavak miért olyan dögösek, amikor Harry kimondja őket? Egy gyengéd szorítást érzek, ami megráz az egész testemen keresztül.
- Mi? Volt… ez? – félig kérdezem, félig nyögöm. Felkuncog, és nem válaszol, de érzem őt, hogy újra csinálja, amitől a hátam ívben felemelkedik a fűtől. Szája elkalandozik a nyakamon, aztán a mellkasomon. Nyelve a mellbimbóimat piszkálja. Érzem, hogy egy nyomás épül fel a gyomromban, és ez tiszta boldogság. Összeszorítom szemeimet és az ajkamba harapok, a hátam ismét elemelkedik a fűtől, a lábaim elkezdenek remegni.
- Ez az, Lou, menj el nekem – mondja, és úgy érzem, mintha spirálban zuhannék. – Nézz rám, bébi – dorombolja, mire kinyitom a szemem és ránézek. A látvány, ahogy szája a mellbimbóimat szívja, átlök a szélén, és látásom kifehéredik néhány másodpercre. – Harry – ismétlem újra és újra, és meg tudom mondani abból, ahogy elpirul, hogy szereti. Kihúzza a kezét, majd a hasamon pihenteti, ahogy én megpróbálom visszanyerni a normál légzésemet. A testem soha nem volt még ilyen nyugodt eddig.
- Adok egy percet, hogy összeszedd magad – nevet fel magán, majd elfordul tőlem. A homlokomat ráncolom, azt akarom, hogy közel maradjon. Életem legjobb néhány perce után felülök, és Harry felé nézek. A farmere és a cipője már rajta van.
- Máris elmegyünk? – a zavar tisztán hallható a hangomban. Azt feltételeztem, hogy majd azt akarja, én is érintsem meg őt, tudom, hogy nem tudom, mit kell csinálni, de elmagyarázhatná nekem.
- Igen, tovább akartál maradni?
- Csak azt hittem… nem tudom. Azt hittem, talán szeretnél valamit… – fogalmam sincs, hogyan mondjam ezt el. Szerencsémre megérti.
- Ó, nem. Jól vagyok egyelőre – feleli, és megajándékoz egy kis mosollyal. Megint visszatér ahhoz, hogy goromba lesz? Remélem, nem, nem ez után. Éppen most osztottam meg vele a legintimebb tapasztalatot, amim valaha volt. Nem leszek képes elviselni, ha ismét olyan szörnyen bánik velem. Azt mondta, „egyelőre”, szóval akar valamit később? Máris kezdem megbánni ezt.
Felveszem a ruháimat a nedves bokszeremre, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a nedvességet a bokszeremen belül. Harry felkapja a nedves pólóját, majd átadja nekem. Észreveszi zavart arckifejezésem, és hozzáteszi, hogy „kitörölni”. Ó. Kigombolom a nadrágomat, és nem zavartatja magát, hogy elforduljon, amíg azt csinálom, amit javasolt, majd visszaadom neki a pólóját. Nem úgy tűnik, hogy zavarja, a kezében viszi a pólót, amíg én belelépek a cipőmbe. A levegő körülöttünk megváltozott, szenvedélyesből távoli lett, és azon találom magam, hogy azt kívánom, bárcsak olyan messze lennék tőle, amennyire csak lehetséges.
Várom, hogy beszéljen hozzám, ahogy visszasétálunk az autóhoz, de nem teszi. A fejemben már minden lehetséges legrosszabb forgatókönyv előjött, ami megtörténhet. Kinyitja nekem az ajtót, mire bólintok köszönetképp.
- Valami baj van? – kérdezi, miközben visszafelé vezet a kavicsos úton.
- Nem tudom. Miért vagy olyan furcsa most? – kérdezem őt, annak ellenére, hogy félek a válaszától.
- Én nem, te vagy az.
- Nem, egy szót se szóltál hozzám azóta, hogy… tudod.
- Mióta megadtam neked az első orgazmusod? – fejezi be helyettem, mire a szám elnyílik. Miért vagyok még mindig meglepve a mocskos szájától?
- Uhm, igen. Azóta nem mondtál semmit. Csak felöltöztél és eljöttünk. Úgy érzem magam, mintha kihasználnál, vagy valami – az őszinteség tűnik a legjobb lehetőségnek most.
- Mi? Természetesen nem használlak ki. Hogy kihasználjak valakit, nekem is kellett volna kapnom valamit – mondja, mire érzem, hogy megjelennek a könnyek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszanyeljem őket, de egy kiszökik. – Sírsz? Mit mondtam? – átnyúl, és a combomra teszi a kezét. Meglepetésemre megnyugtat. – Nem úgy értettem, sajnálom. Nem vagyok hozzászokva, hogy bármi is történjen ilyen kavarás után, plusz nem csak ki akartalak tenni a szobádnál és a külön útjainkra menni, azt gondoltam, talán vacsorázhatnánk, vagy valami? Biztos vagyok benne, hogy éhezel – vigyorog, majd gyengéden megszorítja a combomat.
Visszamosolygok rá, megkönnyebbült vagyok a szavaitól. Nem tudom, mi van Harryvel, amiért ilyen érzelmessé tesz, minden lehetséges módon. A gondolat, hogy kihasznál engem, még jobban felzaklat, mint kellene, és most először, mióta felvett, jut eszembe, hogy nekem barátnőm van. Az érzéseim Harry iránt olyan zavarosak, az egyik pillanatban utálom őt, a következőben pedig meg akarom csókolni. Olyan dolgokat éreztet velem, amiket sosem tudtam, hogy érezhetek, nem csak szexuálisan. Megnevettet és megsirattat, kiabálok és ordítozok, de legfőképpen úgy érzem, hogy élek. Harry iránt olyan érzéseim vannak, amik Natalie iránt sosem voltak. Harry ráébresztett, hogy biszexuális vagyok.

Chapter 27

Sziasztok! :)

Hála istennek, hogy végre hétvége és tudok frissíteni, örülök, hogy kibírtátok :D Szerintem tetszeni fog nektek ez a rész, de megint olyan függővége van, hogy nem igaz :'D Ezért megpróbálom hozni holnap a következőt, nem ígérem, mert egész nap nem fogok ráérni, szóval maximum valamikor este lesz csak időm. Nem ígérem, de megpróbálom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 27

Csendben maradok, miközben Harry folytatja a vezetést a kavicsos úton. Végre kikapcsolja a zenét, így az egyetlen zaj a kavicsok ropogása a gumik alatt. Kint vagyunk a semmi közepén. Most már ideges vagyok. Egyedül vagyunk, tényleg egyedül. Nincsenek autók, nincsenek épületek, semmi.
- Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik, mire nyelek egyet. Jobban félek attól, hogy mit csinálok, amíg egyedül vagyok vele, mint attól, ha ténylegesen megpróbálna megölni engem.
Még egy mérföldig folytatja a vezetést, aztán végre megállítja az autót. Kinézek az ablakon, és semmit nem látok, csak füvet és fákat. Alapjában véve szép és derűs idő van itt kint. Sárga vadvirággal van teleszórva a föld, és a szellő tökéletesen meleg. De miért hozott engem ide?
- Mit fogunk itt csinálni? – kérdezem őt, ahogy kimászom az autóból.
- Sétálunk egy kicsit először – tájékoztat, mire felnyögök. Szóval idehozott, hogy gyötörjön? Észre kellett vennie fanyar arckifejezésemet, mert azt mondja: – Nem túl sok séta – elindul a fű egy laposabb részén, majdnem olyan, mint egy ösvény, amin már sokszor jártak.
Mindketten csendben maradunk a séta legnagyobb részében, kivéve azt a néhány durva megjegyzést Harrytől rólam, amiért túl lassú vagyok. Figyelmen kívül hagyom a kommentjeit, és a környezetemmel foglalkozom. Kezdem érteni, miért szereti ezt a látszólag véletlenszerű helyet. Olyan csendes. Itt tudnék maradni örökre, amíg van nálam könyv. Lefordul az ösvényről, majd egy fás területhez megy. Kicsit gyanakodom, de követem. Néhány perccel később kikerülünk az erdőből egy patakhoz, vagy talán egy folyóhoz. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de a patak elég nagy és meglehetősen mélynek néz ki.
Harry nem mond semmit, ahogy áthúzza fején a pólóját, aztán lehajol, hogy kioldja piszkos, fekete bakancsát.
- Miért vetkőzöl? – kérdezem, majd a patakra nézek. Ó, ne. – Úszni fogsz? Abban? – mondom, és a vízre mutatok.
- Igen, mindig ezt csinálom. És te is – kigombolja a nadrágját, nekem pedig kényszerítenem kell magamat, hogy ne bámuljam az izmait a hátán, ahogy mozognak, amikor lehajol, hogy lehúzza a lábáról a nadrágját.
- Nem úszom abban – mondom. Nem bánom az úszást, de nem egy random patakban a semmi közepén.
- És miért is? Elég tiszta, hogy láthasd az alját.
- És… valószínűleg van benne hal és isten tudja mi más még – rájövök, milyen nevetségesen hangzom, de nem érdekel. – Különben is, nem mondtad el, hogy úszni jövünk, így nincs semmim, amiben úszhatok – ezzel már nem vitatkozhat.
- Nem viselsz bokszert? – vigyorog, mire tátott szájjal nézek rá. Szóval azt gondolta, hogy eljövök vele ide, és leveszem az összes ruhám, hogy ússzak vele? A belsőm kavarog, ahogy arra gondolok, hogy meztelen legyek a vízben Harryvel. Mit csinál velem? Soha nem voltak ilyen típusú gondolataim, mielőtt találkoztam vele.
- Nem úszom a bokszeremben, te perverz – jelentem ki, majd leülök a puha fűre. – Csak nézni fogom – mondom neki, mire a szemöldökét ráncolja. Most már csak a bokszerében van, a fekete anyag szorosan feszül a testére. Ez a második alkalom, hogy csak bokszerben látom őt, és ezúttal még jobban néz ki.
- Nem vagy vicces. Kimaradsz a jóból – feleli, majd beugrik a vízbe. Szememet a füvön tartom, és kitépek néhány szálat, hogy játsszak velük az ujjaim között. – A víz meleg, Lou – hív Harry a patakból. A helyemről, a fűben, látom, ahogy a vízcseppek leesnek a most már fekete hajából. Elmosolyodik, ahogy hátratúrja ázott haját, majd egy kézzel megtörli az arcát.
Egy pillanatra azon találom magam, hogy azt kívánom, bárcsak valaki más lennék. Bárcsak bátrabb lennék. Ha bátrabb lennék, levetkőznék és beugranék a meleg vízbe Harryvel. Fröcskölném a vizet, majd kimásznék a partra, hogy újra beleugorjak. Vicces lennék és gondtalan. De nem vagyok valaki, aki bátor, csak Louis vagyok.
- Ez a barátság túl unalmas eddig – nevet Harry, és közelebb úszik a parthoz. A szememet forgatom, mire felkuncog. – Legalább vedd le a cipődet, és tedd be a lábad a vízbe, ami csodálatos, és nemsokára túl hideg lesz, hogy úszni lehessen benne.
Betenni a lábamat a vízbe nem lehet olyan rossz. Leveszem a cipőmet, majd felhajtom a farmeremet épp annyira, hogy a széléről megmártóztassam a lábamat a vízben. Harrynek igaza volt, a víz meleg és tiszta. Megmozgatom a lábujjaimat, és önkéntelenül is elmosolyodom.
- Kellemes, ugye? – kérdezi, mire bólintok. – Csak gyere be.
Megrázom a fejem, ő pedig lefröcsköl a vízzel. Visszaszaladok, és mogorva tekintettel nézek rá.
- Ha bejössz a vízbe, válaszolok az egyik, mindig tolakodó kérdésedre. Amelyikre akarod, de csak egyre – figyelmeztet.
A kíváncsiság mindig legyőz, és elbillentem a fejem a koncentrációban. Mindig olyan sok kérdésem van Harryhez, és most az egyszer felajánlja, hogy válaszol az egyikre.
- Az ajánlatom egy percen belül lejár – mondja, majd eltűnik a víz alatt. Láthatom hosszú testét úszva a tiszta víz alatt. Viccesnek tűnik, és Harry keményen alkudozik, a kíváncsiságomat használva ellenem.
- Hagyd abba, hogy túlgondolsz mindent, csak ugorj be!
- Nincs semmim felvenni, ha beugrom a ruháimban, vissza kell sétálnom az autóhoz és hazautazni ázottan – nyafogom. Majdnem bele akarok menni a vízbe. Oké, tudom, hogy akarok.
- Vedd fel a pólómat – ajánlja, én pedig meg vagyok döbbenve. Ez nem vall rá. Várok egy pillanatot, hogy elmondja, viccelt, de nem teszi. – Gyerünk, csak vedd fel a pólómat. Elég hosszú lesz neked, hogy itt viseld, csak hagyd magadon a bokszered, ha szeretnéd – mondja egy mosollyal. Megfogadom a tanácsát, és abbahagyom a gondolkozást.
- Rendben, de fordulj meg, és ne nézz rám, amíg átöltözöm, komolyan mondom! – megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, hogy megfélemlítő legyek, de ő csak nevet. Megfordul és az ellenkező irányba néz, miközben átemelem a fejemen a pólómat, és megragadom az övét, amilyen gyorsan csak lehet. Igaza volt, a pólója a combom közepéig ér. Önkéntelenül is észreveszem, hogy milyen illata van a pólójának, mint egy halvány kölni, és egy illat, amit csak úgy tudok leírni, hogy Harrys.
- Siess már, vagy megfordulok – szólal meg, és azt kívánom, bárcsak lenne egy botom, amit a fejéhez dobhatnék. Kigombolom a bő farmeremet, lehúzom, majd kilépek belőle. Szépen összehajtom a farmeremet és a pólómat, majd a cipőm mellé teszem a fűbe. Harry megfordul, mire lehúzom a fekete pólójának alját, megpróbálva annyira lehúzni, amennyire csak tudom.
Szemei kitágulnak, és figyelem, ahogy végigpásztázza a testemet. Fogai közé veszi ajakpiercingjét, én pedig észreveszem, hogy elpirul. Biztosan fázik, mert tudom, nem lehetek én annak az oka, hogy így reagál.
- Uhm… gyere be a vízbe, jó? – mondja, hangja rekedtesebb a szokásosnál, mire bólintok, és lassan a part felé sétálok. – Csak ugorj be.
- Csinálom! Csinálom! – kiáltom, ő pedig felnevet.
- Fuss neki egy kicsit – utasít.
- Oké – visszalépek egy picit, és elkezdek nekifutni egy kicsit, bolondnak érzem magam, de nem engedem, hogy a túlgondolkodásra való hajlamom tönkretegye ezt. Ahogy elérem az utolsó lépésem, a vízre nézek, és megállok a lábaimmal a szélénél.
- Ó, gyerünk! Jól indítottál – nevet fel. A feje hátrabillen, imádnivalónak néz ki. Harry, imádnivaló?
- Nem tudok! – nem vagyok biztos benne, hogy mi állít meg, a víz elég mély, hogy beleugorjak, de nem túl mély. A helynél, ahol Harry áll, csak a mellkasáig ér a víz, ami azt jelenti, hogy az nekem az állam alatt lenne.
- Félsz? – hangszíne nyugodt, de komoly.
- Nem… nem tudom. Kicsit – vallom be, mire átszelve a vizet felém jön.
- Ülj le a szélére, és belesegítelek.
Leülök, a lábaimat szorosan összezárom, így nem látja meg a bokszeremet. Észreveszi, majd felnevet, ahogy elér hozzám. Kezei megfogják a combomat, és még egyszer égni kezdek. Miért kell a testemnek így reagálnia rá? Megpróbálok a barátja lenni, így figyelmen kívül kell hagynom a tüzet. Kezét a derekamhoz mozdítja, majd egy kis mosollyal ajándékoz meg.
- Készen állsz? – kérdezi, mire bólintok. Egy másodperccel később felemel és belehúz a vízbe. A víz meleg, és csodálatos érzés a forró bőrömnek. Harry túl hamar enged el, majd felállok a vízben. Közelebb vagyunk a parthoz, így a víz csak a mellkasom alá ér. – Ne csak állj ott – gúnyolódik, de figyelmen kívül hagyom őt, azonban kicsit sétálok.
A póló felemelkedik az alákerült víztől, mire sikkantok egyet, és lehúzom. Egyszer beállítom, és többnyire úgy marad.
- Le is veheted – vigyorog, mire lefröcskölöm őt. – Te lefröcsköltél? – nevet fel, én pedig bólintok, újra megtéve azt. Megrázza vizes fejét, majd felém támad a víz alatt. Hosszú karjai körülölelik a derekamat, és lehúz a víz alá. Kezeim felemelkednek az orromhoz, hogy befogjam azt. Nem sajátítottam el úgy az úszást, hogy ne fogjam be az orrom. Amikor felbukkanok a vízből, Harry nevetésben tör ki, és önkéntelenül is csatlakozom hozzá. Ténylegesen szórakozom, igazán szórakozom, nem csak nézek egy vicces filmet.
- Nem tudom eldönteni, melyik a mulatságosabb, a tény, hogy valóban jól érzed magad, vagy, hogy még mindig be kell fognod az orrod a víz alatt – mondja nevetés közben. A hirtelen kapott bátorságom miatt közelebb megyek hozzá, figyelmen kívül hagyva, hogy a póló megint felcsúszik, és megpróbálom lenyomni a fejét a víz alá. Természetesen ő túl erős, meg sem mozdul, csak még jobban nevet. Miért nem tud mindig ilyen lenni?
- Azt hiszem, tartozol nekem egy válasszal egy kérdésre – emlékeztetem őt, mire a homlokát ráncolja.
- Persze, csak egy.
Nem vagyok benne biztos, melyiket akarom megkérdezni, olyan sok van. Mielőtt eldönthetném, hallom, hogy a hangom meghozta a döntést helyettem:
- Kit szeretsz a legjobban a világon? – miért ezt kérdezem tőle? Jellemzőbb dolgokat akarok tudni, mint hogy miért ilyen bunkó. Miért van Amerikában?
Gyanakodva néz rám, mintha összezavarta volna a kérdésem.
- Magamat – válaszol, majd visszamegy a víz alá. Mikor felbukkan, megrázom a fejem.
- Ez nem lehet igaz – tudom, hogy arrogáns, de szeretnie kell valakit… bárkit? Az egyik szülőjét, egy testvért? – Mi a helyzet a szüleiddel? – kérdezem, és rögtön meg is bánom. Arca megváltozik, szemei elveszítik a lágyságot, amit már kezdtem megszeretni. – Sajnálom, csak kíváncsi voltam. Azt mondtad, egy kérdésre válaszolsz – emlékeztetem őt halkan. Arca meglágyul egy kicsit, és felém lép, a víz körülöttünk hullámzik. – Tényleg sajnálom, Harry, nem fogom megemlíteni őket újra – ígérem meg. Nagyon nem akarok vele veszekedni idekint, valószínűleg itt hagyna egyedül.
Meglep, amikor megfogja a derekamat, és felemel a levegőbe. A lábaimmal rúgok, a karjaimmal hadonászok, rákiabálva, hogy tegyen le. Nevet, majd beledob a vízbe. Pár lépéssel arrébb landolok, és amikor feljövök a vízből, ismét mosolyog.
- Ezért fizetni fogsz! – kiáltom, mire felnevet. Felé úszom, ő újra felemel, de ezúttal dereka köré fonom a lábaimat. Egy döbbent zihálástól nyílnak el az ajkai. – Bocs – motyogom, majd kioldom a lábaimat. Ő megragadja őket, és visszahelyezi a dereka köré. Az elektromosság megint megjelenik köztünk, most még vadabban, mint eddig bármikor. Miért történik mindig ez, amikor vele vagyok? Kizárom a fejemből a gondolataimat, és a nyaka köré kulcsolom a karjaimat, hogy megtámasszam magam.
- Mit csinálsz velem, Lou? – kérdezi lágyan, majd végigsimítja hüvelyujjával az alsó ajkamat.
- Nem tudom – válaszolok őszintén, mire felkuncog, ujja még mindig az ajkamat rajzolja át.
- Ezek az ajkak… és amiket csinálhatsz velük – mondja lassan és csábítóan. Érzem, hogy mélyen lángol a gyomrom, és elolvadok a karjaiban. – Akarod, hogy abbahagyjam? – néz a szemembe, pupillái annyira kitágultak, hogy csak egy enyhe gyűrű van a most már sötétzöld szemeiben.
Mielőtt az agyam fel tudna zárkózni, megrázom a fejem, és testemet az övének nyomom a víz alatt.
- Nem lehetünk csak barátok, tudod, ugye? – ajkai megérintik az állkapcsomat, ami megremegtet. Egy vonalban végigcsókolja az állam vonalát, és bólintok. Tudom, hogy igaza van, fogalmam sincs, mi ez, amik mi vagyunk, de tudom, hogy soha nem lennék képes csak a barátja lenni Harrynek. Ahogy az ajkai megérintik a pontot a fülem alatt, felnyögök, Harry újra ezt csinálja, ezúttal megszívva a bőrt.
- Ó, Harry – nyögöm, és szorosabban ölelem lábaimmal. Leviszem a kezeim a hátán, körmeimmel súrolom a bőrt. Talán már csak attól felrobbanok, hogy egyedül a nyakamat csókolja.
- Azt akarom, hogy a nevemet nyögd, Lou, újra és újra. Kérlek, engedd meg nekem – hangja tele van kétségbeeséssel. Kizárt, hogy nemet tudjak mondani.

Chapter 26

Sziasztok! :)

Itt is van a 26. fejezet, képzelem, mennyire kíváncsiak vagytok, hogy vajon mi lesz a közös programjuk :D De van egy rossz hírem. Ugye sajnos az érettségi szünetemnek vége, úgyhogy holnap nem tudok frissíteni, túlságosan is sok órám lesz meg egyéb dolgaim. Pénteken viszont lesz időm, remélem, kibírjátok addig, mert ennek is nagyon függővége van...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 26

Megpróbálok tanulni, amikor visszaérek a szobámba, de nem tudok összpontosítani. Miután körülbelül egy órán át bámulom a jegyzeteimet, eldöntöm, hogy megyek és lezuhanyozok. A koedukált fürdőszobák még mindig kellemetlenek számomra, amikor zsúfoltak, de senki nem szórakozik velem. A meleg víz nagyszerű, és feloldja feszült izmaimat. Megkönnyebbültnek kellene lennem, hogy Harry és én valamilyen fegyverszünetet értünk el, de most a haragot és bosszúságot az idegesség és a zavartság váltotta fel. Egyetértettem, hogy eltöltök egy kis időt Harryvel holnap, hogy csináljunk valami „szórakoztatót”, és be kell vallanom, egy kicsit rémült vagyok. Csak remélem, hogy jól fog menni, és lehetünk barátok. Nem várom, hogy legjobb barátokká váljunk, de el kell jutnunk egy szintre, ahol nem kiabálunk egymásra minden alkalommal, amikor beszélünk.
Mikor visszatérek a szobámba, találok egy cetlit Tristantól, hogy kivitte Steph-et a kampuszról vacsorázni. Kedvelem Molly szobatársát, Steph-et. Kedvesnek tűnik a túlzott sminkje ellenére is. Ha Tristan és Steph továbbra is randiznak, akkor talán amikor Natalie eljön meglátogatni, mindannyian csinálhatnánk valamit együtt. Kit hülyítek? Tudom, hogy Natalie nem akarna olyan emberekkel lógni, mint Tristan és Steph, és bevallom, három héttel ezelőttig én sem hittem volna soha.
Végül felhívom Natalie-t, mielőtt ágyba bújnék. Egész nap nem beszéltünk.
- Szia, Louis, milyen volt a napod? – kérdezi, amint felveszi a telefont.
- Jó volt, hosszú, de jó – mesélnem kellene neki arról, hogy holnap Harry és én elmegyünk szórakozni.
- Az jó. Focimeccsem volt az este Seattle-ben, épp most megyek vissza.
 - Ez fantasztikus, hogy ment? – elmondja, hogyan verték meg földcsuszamlás szerűen a Seattle High-t, annak ellenére, hogy ők az egyik legjobb csapat az államban. Beszélgetünk a családjáról, és mielőtt észrevenném, letesszük a telefont. Nem találtam meg a megfelelő időpontot, hogy megemlítsem a terveimet Harryvel, de őszintén, nem is próbáltam.

A következő nap túl gyorsan telik el. Liam és én bemegyünk irodalomra, Harry már itt van.
- Készen állsz a randinkra ma este? – kérdezi, mire a szám elnyílik. Liamé is.
- Ez nem egy randi, csak együtt lógunk, mint barátok – mondom Liamnek, figyelmen kívül hagyva Harryt. A küldetésünk első napja, hogy barátok legyünk, nem megy jól eddig.
- Ugyanaz – vigyorog Harry, mire szemet forgatok. Elkerülöm őt az óra többi részében, ami könnyű, mert nem próbál meg beszélni velem.
- Legyél óvatos ma este – mondja Liam az óra után.
- Az leszek. Csak megpróbálunk civilizáltak lenni, mivel a szobatársam a legjobb barátja.
- Tudom. Nagyon jó vagy Tristanhoz. Csak nem vagyok biztos benne, hogy Harry megérdemli a kedvességed – mondja, mire felnézek rá.
- Nincs más dolgod, mint besározni engem? Tűnj el! – csattan fel Harry mögülem. Liam összeráncolja a homlokát, majd újra rám néz.
- Emlékezz, mit mondtam – feleli, és elsétál.
- Nem kell kegyetlennek lenned hozzá. Ti, srácok, gyakorlatilag testvérek vagytok – mondom, mire szemei kitágulnak.
- Mit mondtál az előbb? – morog fel.
- Tudod, apukád és az ő anyja? – Liam hazudott? Vagy nem kellett volna megemlítenem ezt. Liam mondta, hogy ne említsem meg Harry kapcsolatát az apjával, de nem gondoltam, hogy az egész dologra értette.
- Ehhez semmi közöd. Nem is tudom, hogy a seggfej miért mondta el neked. El kell majd hallgattatnom, úgy tűnik.
- Hagyd őt békén, Harry! Nem is akarta elmondani nekem, hanem én szedtem ki belőle – védem meg Liamet. A gondolattól, hogy Harry bántja Liamet, rosszul vagyok. Témát kell váltanom. – Szóval hova megyünk ma este? – kérdezem, mire haragos pillantást vet rám.
- Nem megyünk sehova. Ez egy rossz ötlet volt – csattan fel, sarkon fordul és elmegy.
Mi a fene? Ő tényleg bipoláris, biztos vagyok benne. A harag és frusztráció, amit Harry iránt érzek, visszatér, és visszamegyek a szobámba. Mikor kinyitom az ajtót, bent találom Zaynt, Steph-et és Tristant. Általában bosszús vagyok ennyi váratlan vendégre, de szükségem van a figyelemelterelésre. Tényleg kedvelem Zaynt és Steph-et.
- Szia, Louis! Milyenek voltak az óráid ma? – kérdezi Tristan, és megajándékoz egy nagy mosollyal. Önkéntelenül is észreveszem, ahogy Steph arca felderül, amikor Tristan mosolyog.
- Rendben voltak, neked? – leteszem a könyveimet a komódomra, és elmeséli, hogy a professzora magára öntötte a kávéját, így előbb eljöhettek.
- Jól nézel ki ma, Louis – mondja nekem Zayn, amit megköszönök, majd leülök Tristan ágyára hármójukhoz. Az ágy elég kicsi mindannyiunknak, de megoldjuk. Néhány perccel később az ajtó kinyílik, és mindannyian odafordulunk, hogy meglássuk, ki az. Harry. Ugh.
- Jézusom, Harry, legalább kopoghatnál egyszer – szidja őt le Tristan, mire vállat von. – Meztelen lehettem volna, vagy valami – folytatja, és Harry felnevet. Tristan elmosolyodik, nyilvánvalóan nem mérges Harry modortalansága miatt, de biztos vagyok benne, hogy Tristan megszokta, hogy Harry mindig bejárkál ide.
- Nincs semmi, amit ne láttam volna ezelőtt – viccel, mire Steph ledöbben, míg mindenki nevet. Én sem találom humorosnak.
- Ó, fogd be – feleli Tristan még mindig nevetve, majd megfogja Steph kezét. Steph mosolya visszatér, és egy kicsit közelebb húzódik Tristanhoz.
- Mire készültök, srácok? – kérdezi Harry, és leül az ágyamra. Meg akarom mondani neki, hogy szálljon le róla, de csendben maradok. Egy pillanatra azt gondoltam, azért jött ide, hogy bocsánatot kérjen, de most már tudom, csak azért jött, hogy a barátaival lógjon, és sajnos én nem tartozom közéjük.
- Tulajdonképpen moziba készültünk. Louis, jönnöd kellene – mosolyog Zayn. Mielőtt válaszolhatnék, Harry közbeszól:
- Valójában Louis-nak és nekem terveink vannak – feleli. Van egy furcsa él a hangja mögött. Annyira szeszélyes.
- Mi? – kérdezi Zayn és Tristan egyszerre.
- Ja, terveink vannak. Csak azért jöttem, hogy felvegyem – mosolyog Harry, majd feláll. – Készen vagy, vagy mi? – az elmém azt kiáltja, „nem!”, de bólintok. – Nos, találkozunk később – jelenti be Harry, és gyakorlatilag kilök az ajtón.
Az autójához vezet, és meglepő módon kinyitja nekem az ajtót. Karba tett kézzel állok meg.
- Emlékezni fogok, hogy soha ne nyissak neked ajtót még egyszer – csattan fel, mire megrázom a fejem.
- Mi a franc volt ez? Tudom, hogy nem azért jöttél ide, hogy felvegyél engem. Éppen azt mondtad, hogy nem akarsz velem lógni – kiáltom. Visszatértünk az egymásra való kiabáláshoz. Megőrjít, szó szerint.
- Igen, azt mondtam, most szállj be az autóba.
- Nem! Ha nem ismered be, hogy nem azért jöttél ide, hogy láss engem, akkor visszamegyek oda, és elmegyek Zaynnel moziba – mondom neki, mire összeszorítja az állkapcsát. Tudtam. Nem tudom, mit érezzek ez iránt a helyzet iránt. Tudtam, hogy Harry nem akarja, hogy moziba menjek Zaynnel, és hogy ez az egyetlen ok, amiért megpróbál most velem lenni. – Valld be, Harry, vagy elmegyek.
- Oké, rendben. Beismerem. Most szállj be abba a rohadt kocsiba. Nem kérem még egyszer – mondja, és beül az autóba. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, nem helyes, beszállok a kocsiba. Harry még mindig mérgesnek néz ki, ahogy kikanyarodik a parkolóból. Feltekeri az üvöltő zenét túl hangosra. Odanyúlok és kikapcsolom.
- Ne érj a rádiómhoz – csattan fel.
- Ha egész idő alatt bunkó leszel, nem akarok veled lógni – mondom, és komolyan is gondolom.
- Nem vagyok, csak ne érj a rádiómhoz – gondolataim visszamennek oda, amikor szétszórta a jegyzeteimet a levegőbe, és ki akarom rántani a rádióját, majd kidobni az ablakon. Ha képes lennék rá, megtenném.
- Miért érdekel, ha moziba megyek Zaynnel? Tristan és Steph is mennek.
- Csak nem hiszem, hogy Zaynnek a legjobb szándékai vannak – mondja csendesen, szemei az útra szegeződtek. Elkezdek nevetni, mire összeráncolja a homlokát.
- Ó, és neked igen? Legalább Zayn kedves velem – nem tudom abbahagyni a nevetést. A gondolat, hogy Harry megpróbál megvédeni valamilyen módon, nevetséges. Zayn egy barát, semmi több. Csakúgy, mint Harry.
Harry megforgatja a szemeit, de nem ad nekem választ. Visszakapcsolja a zenét, és az üvöltő zene szó szerint bántja a füleimet.
- Kikapcsolnád, kérlek? – könyörgök. Lehalkítja, de még mindig otthagyja.
- Ez a zene szörnyű – mondom neki, mire felnevet.
- Nem, ez nem az! Szeretném tudni a véleményedet a jó zenéről – mosolyog. Olyan gondtalannak látszik, ahogy a lehúzott ablakon keresztül a szél belefúj a hajába. Egyik kezével odanyúl, és hátra tűri a haját. Szeretem, ahogy kinéz a haja, amikor hátra van túrva. Kirázom a gondolatokat a fejemből.
- Nos, kedvelem Bon Ivert és a The Fray-t – válaszolok végre.
- Persze hogy kedveled – kuncog fel.
- Mi a baj velük? Elképesztően tehetségesek és a zenéjük csodálatos – védem meg a két kedvenc bandámat.
- Ja… tehetségesek. Hallottam, hogy a specialitásuk az emberek elaltatása – nevet ki, mire átnyúlok, és játékosan megütöm a vállát.
- Hát, én szeretem őket – mondom egy mosollyal. Ha ebben a játékos állapotban maradnánk, talán tényleg jól érezném magam. – Hova megyünk?
- Elmegyünk az egyik kedvenc helyemre.
- Ami hol van?
- Tényleg tudnod kell mindent, ami történik, ugye?
- Igen… szeretek…
- Irányítani mindent? – szakít félbe, mire csendben maradok. Tudom, hogy igaza van, de én csak ilyen vagyok. – Nos, nem mondom el, amíg oda nem érünk… ami körülbelül még öt perc lesz – mondja nekem, én pedig visszadőlök a kocsi bőrülésébe. Milyen autó ez egyébként?
- Milyen autó ez? – kérdezem őt. Szükségem van a figyelemelterelésre arról, hogy nem tudom, hova megyünk.
- Ez egy Ford Carpi, egy klasszikus – dicsekszik, nyilvánvalóan büszke az autójára. Elkezd mesélni róla, bár fogalmam sincs, miről beszél. Szeretem nézni az ajkait, ahogy beszél, ahogy lassan mozognak, és ahogy a szavak még lassabban jönnek ki a száján. – Nem szeretem, ha bámulnak – mondja durván, de kicsit elmosolyodik utána.
- Én… én csak figyeltem – hazudom, a szám száraz.
- Itt vagyunk – mondja, majd egy kavicsos útra kanyarodik.

Chapter 25

Helló! :)

Hoztam is a következő részt, gondolom, mennyire vártátok az előző vége után :D Nem tudom, erre számítotok, hogy lesz-e, mindenesetre érdekes dolgok lesznek még itt, ennyit elárulhatok ;)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 25

Nem találok szavakat. Harry hangszíne és a piszkos szavak gyengévé, sebezhetővé és zavarodottá tesznek. Nyúl lettem egy róka csapdájában.
- Nem kell beismerned. Meg tudom mondani – feleli. Hangja annyira arrogáns, de minden, amit tenni tudok, hogy megrázom a fejem. Mosolya megnő, én pedig a falhoz szorulok. Tesz egy lépést felém, mire hátrálok. Ne újra. – A pulzusod felgyorsult, ugye? A szád száraz. Van az az érzés… itt lent. Ugye, Lewis?
Minden, amit mond igaz. Minél többet beszél velem így, annál jobban akarom őt. Ez egy különös érzés, hogy akarsz valakit és utálod is egyszerre. A vonzalom, amit iránta érzek, pusztán testi, ami furcsa, figyelembe véve, mennyire különbözik Natalie-tól. Nem emlékszem, hogy vonzódtam volna bárkihez, kivéve Natalie-t.
Tudom, ha most nem mondok valamit, ő fog nyerni.
- Tévedsz – motyogom, mire elmosolyodik. Még a mosolyától is megborzongok.
- Soha nem tévedek – mondja, majd elmozdulok a faltól, mielőtt nekilökhetne.
- Miért mondogatod azt, hogy rád mászom, ha mindig te szorítasz sarokba? – kérdezem, dühöm elnyomja sóvárgásomat ez iránt a dühítő, tetovált fiú iránt.
- Mert te tetted meg az első lépést felém. Ne érts félre, olyan meglepett voltam, mint te – nevet fel.
- Részeg voltam és hosszú éjszakám volt, ahogy már mondtam. Zavarodott voltam, mert kedves voltál hozzám, vagyis a kedves verziód – mondom, majd leülök a járdaszegélyre, mielőtt a falnál végezném. Hozzá beszélni nagyon kimerítő.
- Nem vagyok olyan durva hozzád – feleli. A megállapítás sokkal inkább kérdésnek hangzik, mint egy megjegyzésnek.
- De, az vagy. Jóval durvább vagy. Nem csak hozzám, hanem mindenkihez. Csak úgy tűnik, hogy velem még inkább – nem tudom elhinni, hogy ilyen őszinte vagyok hozzá. Tudom, hogy néhány percem van, mielőtt átváltana.
- Ez nem igaz. Nem vagyok gonoszabb veled, mint az átlaggal – vigyorog, mire felállok. Tudtam, hogy nem lehet vele kulturáltan beszélgetni.
- Nem tudom, miért vesztegetem az időmet – kiabálom, ahogy elsétálok tőle.
- Hé, sajnálom. Csak gyere ide vissza.
Felnyögök, de a lábaim megmozdulnak, mielőtt az agyam felzárkózhatna. Megállok néhány lépés távolságra tőle, majd leül a járdaszegélyre, ahol korábban ültem.
- Ülj le – követeli, én pedig megteszem. – Borzasztóan messze ülsz – mondja, mire szemet forgatok. – Nem bízol bennem?
- Nem, természetesen nem, miért tenném? – arca némileg megtörik, ahogy szavaim eljutnak hozzá, de gyorsan visszanyeri önmagát. Miért érdekelné, ha bíznék benne? – Megegyezhetünk abban, hogy távol maradunk egymástól, vagy barátok leszünk? Nem vagyok képes tovább küzdeni veled – sóhajtom, és közelebb húzódik egy kicsit. Mély lélegzetet vesz, mielőtt megszólal.
- Nem akarok távol maradni tőled – mi? A szívem kiugrik a mellkasomból. – Úgy értem… nem hiszem, hogy távol tudnánk maradni egymástól, mivel az egyik legjobb barátom a szobatársad meg minden. Így gondolom, meg kellene próbálni, hogy barátok legyünk – megpróbálom elrejteni csalódottságomat szavaitól, de ez az, amit akarok, nem? Nem csókolózhatok tovább Harryvel, és csalhatom meg Natalie-t.
- Oké, szóval barátok?
- Barátok – ért egyet, majd kinyújtja nekem a kezét, hogy rázzam meg.
- De nem barátok extrákkal – emlékeztetem őt, és érzem, hogy a vér az arcomba tódul. Felkuncog, és a szemöldök piercingjével játszik.
- Mi mondatta ezt veled?
- Mintha nem tudnád, Tristan már mesélt róla.
- Miről? – kérdezi.
- Rólad és az összes hódításodról – próbálok hamisan nevetni, de köhögésként jön ki belőlem. Felhúzza szemöldökét, de figyelmen kívül hagyom őt.
- Nos, vannak lányok és fiúk, akiket megdugok, de miért aggaszt ez téged? – annyira közönyös ezzel az egész dologgal kapcsolatban, amíg én sokkban vagyok. Hallani őt beismerni, hogy más emberekkel alszik, nem kellene, hogy zavarjon, de zavar. Ő nem az enyém, Natalie az. Natalie az. Natalie az. Emlékeztetem magam.
- Nem aggaszt, csak nem akarom, hogy azt hidd, egyike leszek azoknak a srácoknak.
- Aww… féltékeny vagy, Lewis? – gúnyolódik, mire meglököm. Nincs az az Isten, hogy ezt valaha is bevalljam.
- Nem, egyáltalán nem. Sajnálom azokat az embereket – mondom, mire felnevet.
- Ó, nem kellene. Élvezik. Hidd el.
- Oké, oké, értem. Váltsunk témát, kérlek – nyögöm, majd hátrahajtom a fejem, hogy felnézzek az égre. Ki kell törölnöm a fejemből a képet Harryről és arról a sok emberről. – Szóval megpróbálsz kedvesebb lenni hozzám?
- Persze. Megpróbálsz nem olyan feszültnek és rosszindulatúnak lenni egyszerre?
- Nem vagyok rosszindulatú, te vagy utálatos – kezdek el nevetni, és ő is csatlakozik.
Ez egy szép váltás az egymásra kiabálástól az osztályban. Tudom, hogy nem igazán oldottuk meg a nagy problémát az érzésekről, amiket lehet, hogy érzek, de lehet, hogy nem iránta, de ha rá tudom venni, hogy ne csókoljon meg, akkor újra összpontosíthatok Natalie-ra, és megáll ez a szörnyű kör, mielőbb rosszabb lesz.
- Nézz ránk, két barát – akcentusa annyira vonzó, amikor nem goromba.
A pokolba, még akkor is az, amikor goromba, de mikor hangja lágy, az akcentusa sokkal lágyabbá teszi, mint a bársony. Ahogy a szavak elhagyják a száját azokon a rózsaszín ajkakon át… Nem gondolhatok az ajkaira. Elszakítom szemeimet az arcáról, és felállok, letörölve a khaki nadrágomat.
- Ez a nadrág tényleg szörnyű, Lou, ha barátok leszünk, nem viselheted többé – egy másodpercre megbánt, azonban mikor felnézek rá, mosolyog. Ő biztosan így viccelődik, még mindig goromba, de túl fogom tenni rajta magam, mint a rosszindulatúságon, ahogy általában viselkedik.
A telefonom elkezd vibrálni. A figyelmeztetőm kapcsolt be.
- Vissza kell mennem tanulni.
- Figyelmeztetőt állítasz be, hogy tanulj?
- Sok mindenre állítok be figyelmeztetőt, ez csak valami, amit szoktam csinálni – remélem, hagyja ezt a témát.
- Kellene valami szórakoztatót csinálnunk holnap, órák után – ajánlja. Ki ez és hol van Harry?
- Nem hiszem, hogy az én fogalmam a szórakoztatóról ugyanaz, mint a tiéd – elképzelni sem tudom, mi „szórakoztató” Harrynek.
- Nos, csak feláldozunk pár macskát, aztán felgyújtunk néhány épületet – nem tudom abbahagyni feltörő kuncogásom, mire visszamosolyog. – De komolyan, szórakozhatnál egy kicsit, és mivel új barátok vagyunk, kellene valami szórakoztatót csinálnunk.
Szükségem van néhány másodpercre, hogy fontolóra vegyem, vajon egyedül kellene-e lennem Harryvel, mielőtt válaszolok neki. Mielőtt felelhetnék, megfordul, hogy elmenjen.
- Jó, örülök, hogy egyetértesz. Találkozunk holnap – mondja, és távozik.
Semmit nem reagálok, csak leülök a járdaszegélyre. Szédülök az utolsó húsz perctől Harryvel. Lényegében szexet ajánlott nekem, elmondva, hogy fogalmam sincs, milyen jót tud éreztetni velem. Aztán, néhány perccel később, beleegyezett, hogy megpróbál kedves lenni velem. Nevettünk, viccelődtünk, és kellemes volt. Még mindig sok kérdésem van hozzá, mint miért olyan, amilyen, de tudom, hogy minél többet tudok róla, annál rosszabb lesz. Lehetek Harry barátja, mint Tristan. Tényleg ez a legjobb dolog, nincs több csókolózás, nincs több szexuális közeledés tőle, csak barátok.
Ahogy visszamegyek a szobámba, megpróbálom lerázni a félelmet, hogy éppen belesétáltam egy másik csapdájába.

Chapter 24

Sziasztok! :)

Itt is következő rész, amit úgy vártatok. Mikor én olvastam ezt először, egyáltalán nem számítottam erre. Szerintem tetszeni fog nektek :D Ó, és majd lesz zárójelben, hogy he vagy she. Az azért van, mert ugye az angolban ezzel lehet érzékeltetni, hogy fiúról vagy lányról van szó, ha E/3. személyről beszélünk, de a magyarban nem. Odaírtam, hogy így jobban értsétek a nyelvbotlásaikat. Lehet, így kicsit bonyolultan hangzik, de majd megértitek, amikor olvassátok.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 24

- Mi a fészkes fene volt ez? Te és Harry… Te és Harry kavartok? – kérdez engem, és arcán elterjed a tettetett rémület.
- Nem! Egyáltalán nem! Nem kavarunk – mondom neki. Ugye? Nem, mi csak véletlenül csókolóztunk kétszer, és levette a pólómat, amíg gyakorlatilag hozzádörgölőztem. De mi nem kavarunk. – Barátnőm van?
- És, az nem jelenti azt, hogy nem kavarhatsz Harryvel. Csak nem tudom elhinni ezt. Azt hittem, hogy ti, srácok, utáljátok egymást. Hát, Harry mindenkit utál, de azt hittem, téged még annál is jobban utál, mint a többi embert – nevet fel. – Szóval mikor és hogyan is történt ez?
Leülök az ágyára, majd beletúrok a hajamba.
- Nem tudom. Hát, szombaton, amikor elhagytad a bulit, a szobájában kötöttem ki, mert egy perverz megpróbált megütni, és megcsókoltam Harryt. Megígértük, hogy soha nem beszélünk róla újra, de aztán idejött ma, és elkezdett szórakozni velem, de nem úgy – mondom, miután látom, hogy vigyora megnő. – Mármint, szétdobálta a cuccaimat, meglöktem őt, és valahogy az ágyon kötöttünk ki – mondom neki. Nagyon rosszul hangzik, ahogy elismétlem. Kezeimbe temetem az arcom. Hogy tudtam ezt tenni Natalie-val megint?
- Whoa, dögösen hangzik – mondja Tristan, mire megforgatom a szemem.
- Nem, ez szörnyű és rossz. Szeretem Natalie-t, Harry meg egy barom. Nem akarok egy újabb hódítása lenni.
- Tudom, hogy azt mondogatod magadnak és mindenki másnak, hogy nem vagy meleg, de fontolóra vetted már valaha, hogy biszex is lehetsz? – mondja Tristan, én pedig leblokkolok. Még soha nem gondoltam erre. – Kísérletezhetsz Harryvel… Tudod, szexuálisan – folytatja, mire a szám elnyílik. Komolyan beszél?
- Szó sem lehet róla! Semmit nem akarok csinálni Harryvel. Vagy bárki mással, Natalie-n kívül – felelem. Nem tudom elképzelni magamat és Natalie-t úgy smárolni. Az agyam Harry szavait ismétli: „Annyira szexi vagy, Lou.” Natalie soha semmi ilyesmit nem mondott nekem. Valójában senki nem mondott nekem ilyet. Érzem, hogy felmelegszik az arcom, ahogy erre gondolok. – Sok barátja van Harrynek extrákkal? – azon találom magam, hogy Tristant kérdezem.
- Igen, sok. Úgy értem, nem százak, de elég ő eléggé aktív – feleli, és meg tudom mondani, hogy szépített az én kedvemért. Készítek egy mentális jegyzetet, körülbelül századjára, hogy maradjak távol Harrytől. Senki barátja nem leszek extrákkal. Soha. – Nem azért csinálja, hogy görény legyen, vagy kihasználja a lányokat és fiúkat. Gyakorlatilag ők dobják magukat neki, és tudatja velük az elejétől, hogy nem randizik – védi Tristan Harryt. Emlékszem, hogy ezt már mondta korábban.
- Miért nem randizik? – miért nem tudom abbahagyni a kérdezősködést?
- Nem igazán tudom… csak nem szokott. Szerintem sokat szórakozhatnál Harryvel, de azt is gondolom, hogy veszélyes lehet neked. Kivéve, ha tudod, hogy soha nem fogsz semmilyen érzelmet táplálni iránta, egyébként én távol maradnék tőle. Egy csomó fiút és lányt láttam már beleesni, és nem volt szép – hangja tele van aggodalommal.
- Ó, hidd el, nincsenek érzéseim iránta. Nem tudom, mit gondoltam – nevetek fel, és remélem, valódinak hangzik, mert valószínűleg nem.
- Jó, mennyire kerültél bajba anyukádnál és Natalie-nál? – nevet, majd velem szemben leül az ágyára.
Elmesélem neki anya előadását, kivéve azt a részt, amikor megígértem, hogy nem barátkozom többé vele. Az este többi részét beszélgetéssel töltjük az órákról, Steph-ről, és Harryn kívül mindenre tudok gondolni.

A következő nap Liammel találkozom a kávézónál még óra előtt, hogy összehasonlítsuk a szociológia jegyzeteinket. Egy örökkévalóságba telt, mire visszarendeztem őket Harry bosszantó mutatványa után tegnap. Mesélni akarok erről Liamnek, de nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam, és főleg most, hogy tudom, Liam anyja és Harry apja együtt élnek. Kínos lenne. Liam biztosan sok mindent tud Harryről. Folyamatosan emlékeztetem magam, hogy ne tegyek fel kérdéseket róla Liamnek. Azt is mondogatom magamnak, hogy nem érdekel, mit csinál Harry. A nap elrepül, és végre itt az idő az irodalomra. Harry a szokásos helyén van mellettem, de egyáltalán nem néz felém.
- A mai nap lesz az utolsó a Büszkeség és Balítéletből. Remélem, élvezték. A mai témánk, amiről beszélni fogunk, az Austen előrevetítéseinek használata. Mint egy olvasó, gondolták, hogy ő és Darcy együtt lesznek a végén? – kérdezi a professzor. Felnyújtom a kezem, mint mindig. Liam és én voltunk mindig az elsők, akik válaszolnak, és általában az egyetlenek. – Mr. Tomlinson – szólít fel.
- Az első alkalommal, amikor olvastam a regényt, tűkön ültem, hogy megtudjam, együtt lesznek-e a végén. Még most is, hogy legalább tízszer olvastam, még mindig sóvárgok a kapcsolatuk kezdetén. Mr. Darcy annyira kegyetlen, és utálatos dolgokat mond Elizabeth-ről és a családjáról, így nem tudtam, hogy megbocsátana neki, vagy egyedül marad viszonzatlan szerelmével – válaszolok mosolyogva.
- Ez baromság – mondja egy hang. Harry hangja.
- Mr. Styles? Hozzá szeretne adni valamit? – kérdezi a professzor, egyértelműen meglepődve Harry részvételén.
- Persze. Azt mondtam, ez baromság. A nők azt akarják, amit nem kaphatnak meg. Mr. Darcy durva magatartása az, ami magához vonzotta Elizabeth-et. Nyilvánvaló volt, hogy együtt lesznek – feleli Harry, és a körmét piszkálja, mintha a legkevésbé sem lenne érdekelt a beszélgetésben.
- Nem igaz, hogy a nők azt akarják, amit nem kaphatnak meg. Mr. Darcy csak azért volt goromba hozzá, mert túl büszke volt, hogy bevallja, szerette őt. Egyszer abbahagyta az utálatos viselkedését, Elizabeth meglátta, hogy valóban szerette őt – mondom sokkal hangosabban, mint terveztem. Ahogy körbenézek a teremben, észreveszem, hogy mindenki engem és Harryt bámulja.
- Ha Darcy szerette őt, nem lett volna hozzá goromba. Az egyetlen ok, amiért a végén mégis megkérte a kezét az, hogy ráerőltette magát – mondja, a szívem pedig majd’ kiugrik a helyéről. Van egy olyan érzésem, hogy már nem Mr. Darcyról és Elizabeth-ről beszél.
- Ő (he)… Ő (she) nem erőltette magát rá! Manipulálta Elizabeth-et, hogy azt gondolja, kedves, aztán kihasználta a gyengeségét! – kiabálom, a terem pedig elcsendesedik. Harry arca dühtől pirult. Nem tudom elképzelni, hogy néz ki most az enyém.
- Manipulálta a lányt? Nézzük csak, ő (he)… úgy értem, ő (she) annyira unatkozott az unalmas életével, hogy valahol izgalmat kellett keresnie, tehát ráerőltette magát! – kiált vissza. Kezei megmarkolják a padot.
- Ha nem lett volna akkora strici, leállíthatta volna az első alkalom után, ahelyett, hogy feltűnik a szobájában! – miután a szavak elhagyják a számat, tudom, hogy az emberek rajta kaptak minket. Kuncogások és lélegzet visszafojtások hallatszódnak az egész teremben.
- Azt hiszem, ez elég mára – mondja a professzor. Megfogom a táskámat, és kifutok a teremből.
- Nem futhatsz el ezúttal, Lewis! – hallom Harry kiáltását, ahogy elérem a háztömb sarkát. Megragadja a karomat, de elrántom tőle.
- Miért mindig így érsz hozzám? Ragadd meg a karom még egyszer, és behúzok egyet! – kiabálom.  Meg vagyok lepve durva szavaimon felé, de elegem van a marhaságából. Ismét megragadja a karomat, ám nem követem fenyegetésemet, hogy behúzok neki. – Mit akarsz, Harry? Hogy elmondd, milyen reménytelen vagyok? Hogy nevess rajtam, amiért megint engedtem, hogy megkapj? Annyira elegem van ebből a játékból veled. Nem fogom tovább csinálni. Barátnőm van, és te egy szörnyű ember vagy. Tényleg látnia kellene egy orvosnak, és szerezz be néhány gyógyszert a hangulatingadozásaidra!  Nem tudok lépést tartani veled. Az egyik percben kedves vagy, a következőben meg utálatos. Semmit nem akarok csinálni veled, úgyhogy tegyél magadnak egy szívességet, és keress egy másik lányt vagy srácot, akivel játszhatsz, mert én befejeztem!
- Tényleg a legrosszabbat hozom ki belőled, ugye? – kérdezi. Azt vártam, hogy mosolyog vagy nevet, de nem. Ha nem ismerném jobban, azt hinném, hogy… megbántódott? De jobban ismerem, és tudom, hogy nem érdekli. – Nem próbálok játszani veled – mondja, ahogy fejét a kezeibe temeti.
- Akkor mit csinálsz, mert a hangulatingadozásaid kikészítenek – csattanok fel. Egy kis tömeg gyűlt körénk. Össze akarok gömbölyödni egy labdává, és eltűnni, de tudnom kell, mit fog mondani. Miért nem tudok távol maradni tőle? Tudom, hogy veszélyes és mérgező nekem. Soha nem voltam ennyire goromba senkihez, mint Harryhez. Tudom, hogy megérdemli, de nem szeretek goromba lenni senkihez. Harry megint megragadja a karomat, és két épület közé húz, el a tömegtől.
- Én… én nem tudom, mit csinálok. Te csókoltál meg először, emlékszel? – emlékeztet újra.
- Ja, részeg voltam, rémlik. És te csókoltál meg először tegnap.
- Nem állítottál meg. Biztosan kimerítő lehet – mondja. Mi?
- Mi biztosan kimerítő?
- Úgy viselkedni, hogy nem akarsz engem, amikor tudom, hogy igen – lép közelebb.
- Én nem akarlak. Nem vagyok meleg! Barátnőm van! – a szavak túl gyorsan buknak ki a számból, megmosolyogtatva őt.
- Akivel unatkozol. Valld be, Lou, ne nekem, de legalább magadnak. Unatkozol vele, és a lányokkal általában. Éreztette már veled valaha azt, amit én? – hangja sokkal mélyebb, és még lassabban beszél, mint szokott.
- M-mi? Természetesen igen – hazudom.
- Nem, nem tette. Meg tudom mondani, hogy soha nem érintettek még meg… úgy – a szavak a már ismert tűzben égetik végig a testemet.
- Ehhez semmi közöd – mondom, majd hátrálok, mire három lépést tesz felém.
- Fogalmad sincs, milyen jót tudok éreztetni veled – feleli, a lélegzetem pedig elakad. Hogy jutott el a kiabálástól idáig? És miért szeretem én ezt ennyire?