Chapter 82

Helló! :)

Túl a szalagavatón, a durva és kemény afteren, immár szalaggal, nagyjából kipihenten hoztam a fejezetet :D De még milyen egy fejezetet... Szerintem egyszerűen tökéletes. Imádni fogjátok. Miközben fordítottam, arra gondoltam, hogy most szó szerint pornót fordítok, de azért mégsem, mert hihetetlenül aranyosak :3 Ó, és aki nem szereti annyira részletesen az ilyen +18-as dolgokat, az ne olvassa el, mondjuk szerintem itt nincs olyan :D A következő pedig valamikor karácsony körül érkezik.

Jó szünetet kívánok, pihenjétek ki magatokat, és kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 82

Harry újra csatlakozik hozzám az ágyon, egy kis csomagot és egy kis üveget tartva. Óvszereket és síkosítót csak szexuális felvilágosításon láttam. Olyan bizalmasnak tűntek akkor, de most ki akarom venni az óvszert a kezéből és rárakni. Hálás vagyok, hogy Harry nem hallja erkölcstelen gondolataimat még akkor is, ha az ő szavai mocskosabbak, mint bármelyik gondolatom, amim valaha is volt.
- Te… – hangja halk.
- Ha megkérdezed, hogy biztos vagyok-e benne, megöllek – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Azt akartam mondani, hogy segítesz feltenni ezt vagy nekem kellene megcsinálnom? – nevet fel, az óvszert lengetve a nagy- és a mutatóujja között.
- Ó. Akarom, bár meg kell mutatnod – harapom meg az ajkam.
- Oké – ő leül az ágyra, én pedig keresztbe tett lábakkal felülök. Áthajol és gyorsan megcsókol a homlokomon, mielőtt kezemet az övébe veszi. Eltépi a zacskót, mire kinyújtom a kezem. Ő felkuncog és megrázza a fejét. – Megmutatom neked, így – mondja, aztán a kezünk kombinációját használja, hogy feltegye az óvszert. Tapintásra csúszós érzés. – Most pedig lemegy – feleli, arca elvörösödött. Szeme összeszűkül, ahogy mindkettőnk keze rácsúsztatja az óvszert kemény bőrére.
- Ez nem volt olyan rossz egy szűztől és egy részegtől – nevetek fel. Felemeli rám egy szemöldökét, majd elmosolyodik. Örülök, hogy játékosak vagyunk és nem olyan hevesek, ez kevésbé tesz idegessé, hogy mi fog történni.
- Nem vagyok részeg, babe, pár pohárral ittam, és amikor megjelentem itt, kissé ittas voltam, de a veled való vitatkozás kijózanított, mint mindig – mosolyodik el, aztán végighúzza nagyujját az alsó ajkamon.
Elégedett vagyok válaszával, nem akarom, hogy a felénél elájuljon, vagy, hogy rám hányjon. Felnevetek egy kicsit a gondolataimon, majd újra ránézek. Szemei tiszták, nem pedig üvegesek, mint egy órával ezelőtt voltak.
- Most mi jön? – mondom, mielőtt megállíthatnám magam. A kezemet megfogva felnevet, és a hossza köré teszi.
- Mohó vagy? – ugrat, mire bólintok. – Én is – vallja be, én pedig a kezemet fel-le mozgatom.
Előremozdítja a testét, így rajtam van. A térdét használja, hogy elválassza a lábaimat, szélesre tárva őket, és érzem az ujjait hozzám dörzsölődni. Kíváncsi vagyok, hogy gyengéd lesz-e velem, nagyon remélem.
- Olyan kemény vagy, babe. Imádom, ahogy mindig válaszolsz az érintéseimre – leheli. Ajkai találkoznak az enyémekkel, lassan csókol meg, nyelve kötekedik az enyémmel. Úgy tűnik, hogy ajkai az enyémekhez vannak mintázva, csak nekem készültek. Elhúzódik és megcsókolja a szám szélét, amit az orrom követ, aztán ismét az ajkaim. Kezeim a hátához vándorolnak egy kétségbeesett kísérletet téve arra, hogy közelebb húzzam őt magamhoz. – Lassan, bébi, lassan kell haladnunk – suttogja. Ajkai megérintik a fülcimpámat. Megfogja a síkosítót, és tesz egy kicsit az ujjaira. – Először fel kell készítenelek – mondja, miközben belém helyez egy jól síkosított ujjat. – El kell lazulnod, Lou – feleli, ahogy elkezdi végigcsókolni a nyakamat.
Én kezdek ellazulni, ő pedig az ujjait mozgatni bennem. Éppen olyan jó érzés, mint az első alkalommal, amikor csinálta. Harry bátortalanul hozzáad még egy ujjat, majd elkezd dörzsölni. Nyögésem biztosan ösztönzi őt, mert mielőtt tudnám, hogy ez az, egy harmadikat is hozzá tesz. Összehúzza az ujjait, amivel egy érzékeny pontot ér el, mire egy nyögő káosszá válok.
- Azt hiszem, készen állsz, Lou – mondja, miközben elmozdítja a három ujját. Nyafogok a kapcsolat elvesztésétől. Nagyon üresnek érzem most magam. – Fájni fog, csak szólj, ha azt akarod, hogy megálljak. Komolyan mondom, oké? – feleli szelíd hangon.
- Oké – nyelek egyet. Már hallottam, hogy a szüzességed elvesztése fáj, de nem lehet olyan rossz. Remélem nem, legalábbis.
Újra végigcsókolja a nyakamat. Érzem a selymes óvszert hozzám súrolódni, megborzongok. Másodpercekkel később belém nyomódik, egészen más érzés, mint az ujjai voltak. Szemeim lecsukódnak, és hallom magamat zihálni.
- Jól vagy? – suttogja, ahogy megcsókol az ajkaimon. Bólintok, mire beljebb halad bennem. Összerezzenek a csípős érzésem mélyen bennem. Éppen olyan rossz, ahogy mindenki mondja, ha nem rosszabb. – Baszki – nyög fel Harry. Teste nyugodt, mozdulatlan és az érzés hihetetlenül kellemetlen. – Mozoghatok? – hangja olyan feszült és érdes.
- Igen – felelem. A fájdalom folyamatos, de Harry mindenhol megcsókol, az ajkaimon, arcomon, orromon, nyakamon, és lecsókolja a könnyeimet, amik a szemem sarkában formálódnak. Arra összpontosítok, hogy Harry karját szorítsam, és a meleg nyelvére a nyakamon.
- Ó, Istenem – nyögi, majd hátra hajtja a fejét. – Szeretlek, annyira szeretlek, Lou – leheli az arcomnak. Hangja kényelme némileg elnémítja a fájdalmat, de még mindig jelen van, ahogy csípője az enyémnek gördül. El akarom mondani neki, mennyire szeretem őt, de félek, hogy ha beszélek, sírni fogok. – Akarod… baszki… akarod, hogy megálljak? – dadogja. Hallom, hogy az élvezet és az aggódás küzd egymással a hangjában.
Megrázom a fejem, aztán elképedve figyelem őt, szemei szorosan le vannak csukódva. Állkapcsát összeszorítja a koncentrációban, kemény izmai pedig összehúzódnak és megnyúlnak tetovált bőre ellen. A fájdalom majdnem teljesen eltűnt, miközben figyelem őt darabokra hullani. Megsimítja az arccsontomat az ujjaival, majd ismét megcsókol, mielőtt fejét a nyakam hajlatába temeti. Légzése lépcsőzetes, forró és vad a nyakamnak. Arcát az enyémhez hozza, aztán kinyitja a szemét. Elviselném a fájdalmat újra és újra, hogy képes legyek így érezni, ez a mélyen fekvő kapcsolat vele, ami olyan helyre visz el, amelyről sosem tudtam, hogy létezik. Az érzelem a szemeiben, ahogy az enyéimbe néz, több könnyet hoz a szemembe, elküld a feledésbe, aztán visszahúz magához. Szeretem őt, és minden kétséget kizáróan tudom, hogy szeret engem. Még akkor is, ha nem tartunk örökké, ha végül soha nem beszélünk többé, mindig tudni fogom, hogy ebben a pillanatban ő volt a mindenem.
Meg tudom mondani, hogy minden erejére szüksége van, hogy kontrollálja magát, hogy megtartsa nekem ezt a lassú ütemet, és ezért még inkább szeretem őt. Az idő lelassul és megáll, felgyorsul, és újra megáll, ahogy ki-be mozog bennem. Az izzadság sós íze az ajkain van, miközben megcsókol, többet akarok. Megcsókolom a nyakát, aztán a füle alatti pontot, amiről tudom, hogy az őrületbe kergeti őt. Kirázza a hideg, majd a nevemet nyögi.
- Olyan jól csinálod, bébi. Annyira szeretlek – emlékeztet újra.
Nem fáj már többé, de még mindig kellemetlen, és van egy kis szúrás minden alkalommal, amikor belém lökődik. Ajkaim a nyakához mozdulnak, kezeim pedig meghúzzák a haját.
- Szeretlek, Harry – sikerül kimondanom. Felnyög, aztán duzzadt ajkait az enyémekhez hozza.
- Ó, bébi, el fogok menni. Oké? – feleli összeszorított fogakkal.
Bólintok, majd ismét megcsókolom a nyakát, lágyan megszívva a bőrét. Közénk nyúl, megfogja a farkamat, és elkezdi nekem is kiverni. Harry szemei soha nem hagyják el az enyémeket, miközben elélvez, örök és feltétel nélküli szerelem ígéreteit teszi, ahogy megfeszül, aztán gyengéden rám esik. Mindketten ugyanakkor megyünk el. Érzem erősen zakatoló szívét a mellkasomon, majd megcsókolom benedvesedett hajának tetejét. Mellkasa abbahagyja a zihálást, és felemelkedik, kihúzódva belőlem. Összerezzenek a hirtelen ürességen, miközben ő lehúzza az óvszert, aztán szépen visszateszi a csomagolásba.
- Jól vagy? Milyen volt? – szemei az arcomat kutatják, és sebezhetőbbnek néz ki, mint gondoltam, hogy ez lehetséges.
- Jól vagyok – biztosítom őt. Összenyomom a combjaimat, hogy tompítsam a fájdalmat.
- Az volt… az volt, amire számítottál? – húzza el a haját a homlokáról.
- Jobb volt – válaszolok őszintén. Még a fájdalommal és a kellemetlenséggel is az egész élmény tökéletes volt. Azon találom magam, hogy máris a következő alkalomról fantáziálok.
- Tényleg? – vigyorodik el. Bólintok, mire közelebb hajol, homlokát az enyémhez nyomva.
- Milyen volt neked? Jobb leszek, amint több… tapasztalatom lesz – mondom neki. Vigyora elhalványul, majd ujjait az állam alá teszi, felemelve a fejemet, hogy ránézzek.
- Ne mondd ezt, nagyszerű volt, bébi. Jobb volt, mint nagyszerű, ez… a legjobb volt – feleli, mire a szememet forgatom. Biztos vagyok benne, hogy volt már neki sokkal jobb, olyan emberekkel, akik valóban tudták, hogy mit kell csinálni és mikor csinálni. Gondolataimat megválaszolva megszólal: – Nem szerettem őket. Az egy teljesen más élmény, amikor szereted a személyt. Őszintén, Louis. Ez teljesen más, összehasonlíthatatlan. Kérlek, ne kételkedj magadban vagy alacsonyítsd le azt, amit az előbb csináltunk – hangja annyira lágy és őszinte, érzem, hogy dagad a szívem, és megcsókolom az orrnyergét.
Elmosolyodik, aztán egyik karjával átöleli a derekamat, a mellkasához húzva engem. Olyan jó illata van, még izzadtan is ő a kedvenc illatom.
- Fájt? – túr bele a hajamba, majd a mutatóujja köré csavar egy tincset.
- Némileg. Félek felállni – nevetek fel. Szorosabban ölel magához, és megcsókolja a vállamat.
- Ezelőtt még soha nem voltam szűzzel – mondja csendesen. Felnézek rá, szemei lágyak, a legkevésbé sem gúnyolódóak.
- Ó.
Az agyam száz kérdést gyárt az első alkalmáról. Mikor, hol, kivel és miért. De ellököm ezeket a gondolatokat, nem szerette azt a személyt. Soha senkit sem szeretett, csak engem. Nem érdekel ez többé, a nők és férfiak a múltjában csak azok. A múltja. Csak ez a gyönyörű, sérült férfi érdekel, aki életében először az előbb szeretkezett.

Chapter 81

Sziasztok! :)

Már itt is van az új fejezet, imádni fogjátok szerintem, szinte az egész irtó... cuki, édes, aranyos, szexi? Na, ezt majd eldöntitek ti :D Valahol a rész közepe környékén egy "a" betű dőlt, ez megint arra utal, hogy nem egy sima barátról (friend) van szó, hanem a barátról (boyfriend). Remélem, érthetően magyaráztam el :) És igen, tudom, kegyetlenség tőlem, hogy megint csak egy hét múlva hozom a következőt egy ilyen vég után, de megint nagyon elfoglalt hetem lesz. Ugyanis jövő pénteken lesz a szalagavatóm, vagyis próba próba hátán körülbelül, szóval majd csak szombaton fogok tudni jönni.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 81

Túl bosszús vagyok Harry felesleges hozzáállásán, de azt nem vártam tőle, hogy elmegy, és most, hogy megtette, azt kívánom, bárcsak rávettem volna, hogy mondja el, mi zavarja őt. Csak olyan makacs vagyok, mint ő néha. Kifésülöm a gubancokat a nedves hajamból, aztán felveszem a fekete bokszert, amit ma vettem. Áthúzok egy pólót a fejemen, majd átnézem a dolgaimat holnapra. Minden, amire gondolni tudok, hogy hova ment Harry, tudom, hogy megszállott vagyok és egy kicsit őrült, de nem tehetek róla. Remélem, nem Mollyval van.
Amíg eldöntöm, hogy felhívjam-e Harryt vagy ne, kapok egy SMS-t Tristantól, hogy ma este már nem fog visszajönni a szobába. Talán ő is összeköltözik Steph-fel, egy héten öt éjszakát tölt ott, és Steph abszolút imádja őt. Valószínűleg mesélt Tristannak a munkájáról a második randijukon, és valószínűleg nem harapja le a fejét, majd megy el ok nélkül. „Szerencsés Tristan.” Mondom magamnak, aztán megfogom a televíziójának távirányítóját, ujjaim szórakozottan nyomogatják a gombokat, majd leragadok a Jóbarátok egy ismétlésén, amit legalább százszor láttam. Nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor tévét néztem, általában Harryvel töltöm az időmet, tanulok, vagy olvasok. Jó csak feküdni az ágyban, és egy egyszerű vígjátékot nézni, elszökni az értelmetlen veszekedés elől Harryvel.
Néhány epizód után érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek. Álmos állapotomban dühöm pillanatnyilag eltűnik, és jó éjszakát kívánok Harrynek SMS-ben, nem válaszol, mielőtt az alvás legyőz engem.
- Francba – egy hangos puffanás ébreszt fel. Hirtelen felülök és felkapcsolom a lámpát, mire egy botladozó Harryt találok, megpróbálva eligazodni a sötét szobában.
- Mit csinálsz? – kérdezem tőle. Amikor felnéz rám, szemei pirosak és fényesek. Részeg. Nagyszerű.
- Azért jöttem ide, hogy lássalak – mondja, majd lehuppan a székre.
- Miért? – vinnyogom. Azt akarom, hogy itt legyen, de nem részegen és hajnali kettőkor.
- Mert hiányoztál.
- Akkor miért mentél el?
- Mert idegesítettél – ouch.
- Visszamegyek aludni, részeg vagy és nyilvánvalóan megint utálatos leszel.
- Nem vagyok utálatos, Louis. És nem vagyok részeg, oké, az vagyok, de és akkor mi van?
- Nem érdekel, hogy részeg vagy, de ez egy sulis éjszaka, és szükségem van az alvásra – fent maradnék vele egész éjszaka, ha tudnám, hogy nem mondana egész idő alatt bántó dolgokat nekem.
- Ez egy sulis éjszaka – gúnyol ki. – Tudnál még kockább lenni? – nevet fel.
- Csak menned kellene – mondom, és visszafekszem. Szembefordulok a fallal. Nem szeretem ezt a Harryt, vissza akarom kapni az én félédes Harrymet. Nem ezt a részeg bunkót, aki a szobámban botladozik hajnali kettőkor.
- Aww, bébi, ne haragudj rám – feleli, de figyelmen kívül hagyom őt. – Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? Tudod, mi történik, amikor nélküled alszom – majdnem suttogja. Elszomorodom. Tényleg tudom, mi történik, amikor nélkülem alszik, de nem fair tőle, hogy ezt ellenem használja, amikor részeg és gúnyolódik velem.
- Rendben. Maradhatsz, de én lefekszem.
- Miért? Nem akarsz velem lógni?
- Részeg vagy és utálatos – végül megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Nem vagyok utálatos, minden, amit mondtam az az volt, hogy idegesítő voltál – arckifejezése semleges.
- Ezt mondani valakinek valamennyire goromba dolog. Főleg, amikor minden, amit tettem, annyit volt, hogy a munkádról kérdeztelek.
- Ó, Istenem, ne már megint. Gyerünk, Louis, csak ejtsd a témát. Nem akarok most erről beszélni – hangja nyafogós és összemossa a szavakat.
- Miért ittál ma? – nem bánom, ha iszik, nem vagyok az anyja és ő már felnőtt. A dolog, ami bosszant, hogy minden alkalommal, amikor iszik, van egy ok mögötte. Nem iszik csak szórakozásból.
Elnéz tőlem az ajtó felé, mintha egy kilépési útvonalat tervezne.
- Én… nem tudom, csak úgy éreztem, hogy innék egyet… vagyis többet. Légy szíves ne legyél rám mérges. Szeretlek – mondja, tekintete pedig találkozik az enyémmel. Egyszerű szavai feloldják haragom legnagyobb részét, és azon találom magam, hogy azt akarom, karajai körülöttem legyenek.
- Nem vagyok mérges rád, csak nem akarok visszalépni a kapcsolatunkban. Nem szeretem, amikor ok nélkül hirtelen letámadsz, aztán csak lelépsz. Ha dühös vagy valami miatt, azt akarom, hogy beszélj velem róla.
- Csak nem szereted, ha nincs minden felett irányításod – feleli.
- Tessék?
- Irányításmániás vagy – von vállat, mintha ez egy köztudott tény lenne.
- Nem, nem vagyok az. Csak szeretem, ha a dolgok egy bizonyos módon mennek.
- Ja, a te módodon.
- Szóval akkor nem fejeztük be a veszekedést? Még valami, amit be akarsz dobni, amíg benne vagy? – csattanok fel.
- Dehogy, csak hogy irányításmániás vagy, és tényleg össze akarok költözni veled – mondja. Mi? A hangulata szó szerint csapongó. – Össze kellene költöznöd velem, találtam egy lakást ma. Még semmit nem írtam alá, de az egy szép hely.
- Mikor? – nehéz lépést tartani Harry Styles öt személyiségével.
- Miután elmentem innen.
- Mielőtt berúgtál? – kérdezem. A szemét forgatja. A lámpa fénye megcsillan a szemöldökpiercingje fémjén, figyelmen kívül hagyom, mennyire vonzó ez.
- Igen, mielőtt berúgtam. Szóval mit mondasz? Össze fogsz velem költözni?
- Tudom, hogy új vagy ebben a randizós dologban, de az emberek általában nem sértegetik a barátjukat és kérik meg, hogy költözzenek velük össze ugyanabban a mondatban – mondom neki az alsó ajkamat rágva, hogy elfojtsam a mosolyom.
- Nos, néha az említett barátnak szüksége van a felvilágosításra – vigyorodik el. Még akkor is pokolian elbűvölő, amikor részeg.
- Nos, akkor az említett barátnak nem kell bunkónak lennie – támadok vissza. Felnevet, aztán felkel a székről, hogy az ágyamhoz jöjjön.
- Próbálok nem bunkó lenni, tényleg. Néha nem tehetek róla – ül le az ágy szélére.
- Tudom – sóhajtok fel. Függetlenül a ma esti alkalomtól tényleg próbál kedvesebb lenni hozzám, természetesen jön neki, hogy bunkó legyen. Nem akarok kifogásokat keresni neki, de sokkal jobban csinálja, mint vártam.
- Szóval össze fogsz költözni velem? – mosolyodik el.
- Jézusom, egyszerre ezt az egy lépést tegyük meg. Egyelőre nem leszek rád mérges – mondom neki, aztán felülök. – Most pedig gyere velem az ágyba – utasítom. Bólint, majd feláll, hogy lehúzza a farmerját. Amikor leveszi a pólóját, a kezembe adja azt. Imádom, hogy azt akarja, hogy viseljem az ő piszkos pólóját, amennyire én akarom. – Tedd a farmerodat az öltözködő asztalra, kérlek – kérem, mire felemeli rám a szemöldökét, mintha azt mondaná, „Látod, irányításmániás.” Ahogy megfordul, leveszem a pólómat, és áthúzom a fejemen az övét.
- Baszki – kotyogja ki, mire felnézek. – Mi van rajtad? – szemei sötétek és nagyok.
- Én… vettem néhány új bokszert ma – pirulok el, aztán elnézek.
- Látom. Vedd le a pólót – követeli. Remegő ujjakkal húzom le a pólót és helyezem az ágyra.
- Baszki – ismétli meg újra.
- Ezt már mondtad – kuncogok fel. A fény Harry szemében lángoló a számomra, és bizsereg tőle a bőröm.
- Hihetetlenül nézel ki – nyel egyet. – Mindig hihetetlenül nézel ki, de ez csak… – száraz szájjal nézek le a bokszerére, aminek nekifeszül növekvő dudora. A köztünk lévő energia ötvenedjére változott ma meg.
- El akartam mondani neked, megmutatni neked korábban, de túl elfoglalt voltál azzal, hogy bunkó legyél.
- Mhmm – mondja, nyilvánvalóan nem figyelve arra, amit mondok. Térdét az ágyra helyezi, majd fel-le néz a testemen újra, mielőtt rám mászik.
Ajkainak olyan íze van, mint a whiskynek és a mentának, a kombináció mennyei. Csókjaink lágyak és kötekedőek, összejövő és távolodó, nyelve játékosan siklik át az enyémen. Keze elindul a hajamhoz, aztán elkezdi meghúzni. Érzem erekcióját a hasamnak nyomódni, ahogy közelebb hozza testét az enyémhez. Elengedi a hajamat, hogy megtartsa magát a könyökén, miközben a másik kezét használja, hogy megérintsen engem. Hosszú ujjai lefutnak a mellkasomon. Megnyalja az ajkait, ahogy elkezdi simogatni a mellbimbóimat. Túlságosan meg vagyok babonázva kecses ujjaitól a bőrömön. Ívben felemelem a hátamat, ő pedig felnyög, ahogy a farkunk kapcsolatba lép.
- Mit akarsz csinálni, Lou? – hangja remegő és kontrollálatlan.
- Már mondtam – felelem, miközben lehúzza a bokszeremet. Bárcsak ne lenne részeg ma este, de talán a félrészeg állapota kevésbé fog kínossá tenni.
Felkiáltok, ahogy keze körülölel, aztán egyik kezemmel átölelem őt a karja alatt. Közénk nyúlok a másik kezemmel, hogy megmarkoljam őt. Harry felnyög, mire lágyan megszorítom, és folytatom a dörzsölését.
- Biztos vagy benne? – lihegi. Látom a bizonytalanságot tiszta, zöld szemeiben.
- Igen, biztos vagyok benne. Ne gondold túl – felcserélődnek a szerepek, amikor én vagyok az, aki ezt mondja neki.
- Szeretlek. Tudod ezt, ugye? – kérdezi.
- Igen – felelem, aztán ajkaimat az övéinek nyomom. – Szeretlek, Harry – mondom a szájába.
Keze lassan folytatja a fel-le dörzsölést a hosszomon, a szája pedig a nyakamhoz mozdul. Durván megszívja a bőrt, aztán nyelve átsiklik a fájó bőrön, hogy enyhítse. Újra és újra megismétli ezt, az egész testem ég.
- Harry… én… – megpróbálom mondani, mire gyorsan elhúzza tőlem a kezét. Megcsókol, miközben felnyögök.
Mindkét kezét a combomra helyezi és gyengéden megszorítja, mielőtt végigcsókolja a hasamat, majd megfújja a péniszem tetejét. A testem akaratlanul is felemelkedik az ágyról, szája pedig fel-le mozog, miközben karjai körülölelik a combjaimat, távol tartva őket egymástól. Másodperceken belül elkezd remegni a lábam, és megmarkolom az ágyneműt, ő meg folytatja a mélytorkozást.
- Mondd el, milyen jó érzés – mondja a bőrömnek.
Fojtott hangok szöknek ki az ajkaimon, ahogy megpróbálom elmondani neki, hogyan érzek tőle. Továbbra is piszkos dolgokat mond, közöttük megnyalva engem, egy finom mintát formálva, miközben a testem rázkódik és a lábujjaim szinte görcsben állnak. Amikor visszanyerem az eszméletemet, száját visszahozza az enyémhez, egy furcsa íz van az ajkán. A mellkasom hullámzik, a légzésem pedig lépcsőzetes.
- Biztos… – kezdi el.
- Shh… Igen, biztos vagyok benne – mondom neki, és megcsókolom őt, keményen. Kezeim megkarmolják a hátát, mielőtt lehúzom a bokszerét a csípője alá. Felsóhajt, ahogy a korlátozás eltűnik, majd mindketten felnyögünk, ahogy a bőrünk összeér.
- Louis, én…
- Shh… – mondom neki újra. Jobban akarom ezt, mint bármit, és nem akarom, hogy tovább beszéljen.
- De Louis, el kell mondanom valamit…
- Shh. Harry, kérlek, ne beszélj – könyörgöm, aztán ismét megcsókolom. Megfogom az erekcióját, majd elkezdem mozgatni a kezem fel-le. Szemei lecsukódnak, és élesen beszívja a levegőt. Az ösztön veszi át az irányítást a cselekedeteim felett, majd a nagyujjamat áthúzom a hegyén, letörlöm a nedvességet onnan, és érzem a dobogását a kezemben.
- El fogok menni, ha ezt újra csinálod – zihálja.
Feltámaszkodik, aztán lemászik az ágyról. Mielőtt megkérdezhetem, hová megy, egy kis csomagot és egy kis üveget húz ki a farmerjából. Ó. Ez tényleg megtörténik, tudom, hogy félnem kellene vagy idegesnek kellene lennem, de minden, amit érzek, az a szerelmem iránta és az övé irántam.
Eltölt a várakozás, hogy mi jön most, és úgy tűnik, az idő lelassul, amíg várok rá, hogy visszatérjen az ágyba. Mindig azt hittem, hogy az első alkalmam Natalie-val lesz, a nászéjszakánkon. Egy hatalmas ágyban lennénk, valami puccos bungalóban, egy trópusi szigeten. De itt vagyok a kis kollégiumi szobámban, a kis ágyamon Harryvel, és egyetlen egy dolgot sem változtatnék meg.

Chapter 80

Na, mit hozott nektek a Mikulás? :D

Igaz, egy kicsivel előbb, mivel holnap több dolgom lesz, mint ma. Mondanám, hogy cuki ez a rész, de... Ki fogtok akadni a végén, és tudom, hogy azonnal kellene utána a következő, de annak is függővége van, úgyhogy remélem, kibírjátok valahogy :'D Szóval jövőhéten érkezik az új, addig is...

Kellemes olvasást és boldog Mikulást! :) Xx 🎅

Chapter 80

Amikor visszaérek az autómhoz a lehető legjobb nap után, felhívom Harryt, de nem veszi fel. El akarom mesélni neki, milyen nagyszerű volt a reggelem és megkérdezni tőle, miért nem mondta el, hogy munkája van, vagy, hogy Vance-nál dolgozott.
Mire visszaérek a kampuszhoz, még csak egy óra, gyakorlatilag van egy egész napom, hogy ne csináljak semmit. Bemehetnék az óráimra, de már megkaptam a kreditet értük, és a gyakornoki állásomban kellene lennem ötig. Végül a bevásárlóközpontba megyek és körbe sétálok, miután be- és kisétálok majdnem minden üzletből, bemegyek a Nordstromba. Azt hiszem, használhatnék még néhány ruhát a gyakornoki állásomhoz. Annak az emléke, ahogy Harry és én a tükörben voltunk ma reggel, átvillan az agyamon, vehetnék pár új bokszert is. Az alsóneműim olyan egyszerűek, és már megvannak egy ideje, úgy tűnik, Harry nem bánja, de szeretném látni az arcát, ha leveszem a nadrágomat és egy olyan bokszer van rajtam, ami nem egyszerű, régi fekete vagy fehér.
Átnézem a fogasokat, aztán találok néhányat, amik tetszenek. A kedvencem az, amelyik kék és Superman logó van rajta. Soha nem érdekeltek túlságosan a bokszereim, mert senki sem látta őket, de ki tudta, hogy egyet találni, ami tetszik, komplikált lesz.
Ugyanúgy találok új öltönyöket és egy pár kényelmes alkalmi cipőt. Háromszor kell megkérnem a pénztárost, hogy ismételje el a végösszeget, mielőtt végül fizetek. A divatos alsónemű sokkal drágább, mint gondoltam. Harry jobban teszi, ha tetszik neki.
Amikor visszaérek a szobámba, Tristan nincs ott, és Harryről sem hallottam, így úgy döntök, hogy szundítok egyet. Az új ruháim el vannak rakva, aztán lekapcsolom a villanyt.
Telefoncsörgésre ébredek fel, ez egy ismeretlen dallam. Harry. Átfordulok, majd kinyitom a szemem. Valóban Harry ül a széken, lábai Tristan öltözködő asztalán vannak.
- Jót aludtál? – kérdezi egy mosollyal.
- Igen, valóban. Hogy jutottál be ide? – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Visszakaptam a kulcsomat Tristantól – válaszol.
- Ó. Mióta vagy itt?
- Körülbelül harminc perce. Milyen volt a napod a Vance-nál? Nem gondoltam, hogy már itt leszel, még csak hat óra. De itt vagy kiütve, horkolva, úgyhogy ez biztosan egy hosszú nap volt – nevet fel. Megtámasztom magam a könyökömön, aztán ránézek.
- Nagyszerű volt. Megkaptam a saját irodámat, nem tudom elhinni. Van egy asztalom és egy könyvespolcom! És a nevem a falon van, csodálatos. Sokkal több pénzt fogok keresni, mint gondoltam, és kéziratokat kell olvasnom, mennyire tökéletes ez? Csak attól félek, hogy valahogy elrontom, mert ez olyan tökéletes. Tudod? – kalandozok el.
- Woah, Vance biztosan kedvel téged – emeli meg az egyik szemöldökét. – De jól fogod csinálni, ne aggódj.
- Azt mondta, hogy ott dolgoztál – felelem.
- Persze, hogy elmondta.
- Miért nem mondtad el nekem? Vagy, hogy van munkád? Mikor van egyáltalán időd dolgozni?
- Mindig olyan sok kérdésed van – túr bele kezével a hajába. – De válaszolni fogok rájuk – teszi hozzá. – Nem mondtam el neked, mert, nos, nem tudom miért, igazából. És szakítok időt a munkára, bármikor, amikor nem vagyok veled, megtalálom rá az időt.
- Ó, Mr. Vance azt mondta, azt akarja, hogy megint neki dolgozz – törökülésben ülök, és szembefordulok vele.
- Biztos vagyok benne, hogy azt akarja, de nem, köszi. Háromszor annyit keresek, mint ott, és kevesebb dolgom van – henceg, mire a szememet forgatom.
- Mesélj nekem a munkádról. Mit csinálsz pontosan?
- Kéziratokat olvasok, megszerkesztem őket. Ugyanaz, amit te fogsz csinálni, csak részletesebb – von vállat.
- Ó, szereted?
- Igen, Louis. Szeretem – hangja egy kicsit durva.
- Az jó. Akarsz a Portland Independentnek dolgozni, amikor lediplomázol?
- Nem tudom, mit akarok csinálni – forgatja a szemét.
- Mondtam valamit? – kérdezem.
- Nem, csak mindig túl sok kérdést teszel fel.
- Mi? – most szarkasztikus vagy komoly?
- Nem kell minden részletet tudnod az életemről – csattan fel.
- Csak beszélgetek, egy hétköznapi beszélgetést folytatva arról, hogy mit csinálsz a munkádban – védekezem. – Ezek csak normális dolgok, amikről képesnek kellene lennünk beszélni, szóval sajnálom, hogy érdeklődtem a mindennapi életedről.
Ő nem mond semmit. Mi a fene a problémája? Csodálatos napom volt, és az utolsó dolog, amit csinálni akarok, az veszekedni vele. Figyelmemet a mennyezetre irányítom, és ugyanúgy csendben maradok. Kilencvenöt panel van a plafonomon, ezeket pedig negyven csavar tarja fent.
- Le kell zuhanyoznom – felelem végül.
- Akkor menj – sértődik meg. A szememet forgatom, aztán megfogom a piperetáskámat.
- Tudod, azt hittem, már túlléptük ezt, ezt az egész ok nélkül vagy seggfej dolgot? – mondom, majd kisétálok a szobából.
Elidőzöm a zuhanyzóban, mert nem akarok visszamenni a szobámba, csak hogy veszekedjek Harryvel. Túl ideges vagyok az első igazi napom miatt a Vance-nál, de az izgatottságom túlszárnyalja az idegességem. Tényleg azt kívánom, hogy Harry bárcsak ne lenne ilyen goromba. Minden, amit tettem, az volt, hogy a munkájáról kérdeztem, amiről nem mesélt nekem, képesnek kellene lennem, hogy beszéljek vele erről. Úgy érzem, mintha sok minden lenne, amit nem tudok róla, és ettől nagyon kellemetlenül érzem magam.
Mikor végül kijövök a zuhanyzóból és visszaérek a szobámba, az üres.

Chapter 79

Helló! :)

Már itt is az új rész, amiből kiderül egy-két új dolog, kíváncsi vagyok, hogy ti gondoltatok-e erre. A vége szerintem most sem olyan vészes, úgyhogy valahogy ki fogjátok bírni. Remélem :D Jövőhéten pedig érkezik majd a következő, ahogy szokott.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 79

Harry végül az éjszakát a szobámban töltötte tegnap este, miután Tristan és Steph elmentek Steph lakására. Az este hátralévő részében beszélgettünk és csókolóztunk, mielőtt Harry végül elaludt fejével az ölemben. Egy időről és helyről álmodtam, ahol valóban együtt élhetünk. Nagyon szeretnék minden reggel arra ébredni, hogy Harry mellettem van, de ez nem reális. Túl fiatal vagyok.
A hétfő reggel már itt is van, az ébresztőm pedig tíz perces késéssel volt beállítva, ami felborította az egész reggelemet. Miután gyorsan lezuhanyozom, felébresztem Harryt, mielőtt bekapcsolom a hajszárítómat.
- Mennyi az idő? – nyögi.
- Hat harminc van, meg kell szárítanom a hajam.
- Hat harminc? Kilencig nem kell ott lenned, gyere vissza az ágyba.
- Nem, még mindig meg kell csinálnom a hajam és vennem kell kávét. Hét harminckor kell elmennem innen, az út negyvenöt perces – emlékeztetem őt.
- Negyvenöt perccel előbb ott leszel, nyolckor kellene elindulnod – csukja be a szemeit, majd visszafordul.
Figyelmen kívül hagyom őt, aztán bekapcsolom a hajszárítómat, mire ő elvesz egy párnát, hogy elfedje vele a fejét. Miután végzek a hajammal, még egyszer végigmegyek a határidőnaplómon, hogy megbizonyosodjam, nem hagytam ki semmit.
- Innen mész majd az órákra? – kérdezem tőle, ahogy felöltözöm.
- Valószínűleg, ja. Használhatom a fogkefédet? – mosolyodik el, majd felkel az ágyból.
- Uh, persze, gondolom. Vehetek egy újat visszafelé – mondom neki. Ezelőtt még soha senki nem kérdezte meg, hogy használhatja-e a fogkefémet. Gondolatban elképzelem magamat, ahogy a számba rakom, miután ő használta. – Igen, használhatod – ismétlem meg. Nem tehetek róla, de észreveszem, hogy a szemei fel-le vándorolnak a testemen.
- Még mindig azt mondom, hogy nem kellene elindulnod nyolcig, gondolj azokra a dolgokra, amiket csinálhatunk harminc perc alatt – vigyorodik el. Szemeim a bokszerében lévő dudorra tévednek, a testem pedig azonnal felmelegszik. Ujjaim megállnak az ingem középső gombjánál, miközben ő lustán átszeli a kis szobát, hogy mögém álljon. Derekam köré fonja kezeit, és elkezd dörzsölni a nadrágomon keresztül.
- El kell… – nem tudok koncentrálni arra, hogy mit akarok mondani attól, hogy Harry így ér hozzám. Ellépek tőle, hogy abbahagyja mozdulatait, aztán elkezdek beszélni, amint az agyam újra tud fókuszálni. – Akkor is kell vennem kávét. Mi van, ha dugó van? Egy baleset? Ha defektet kapok vagy benzinre van szükségem? Eltévedhetek, vagy nem találhatok parkolóhelyet. Mi van, ha nagyon hátul kell parkolnom, aztán egy hosszú sétát kell tennem és ki leszek fulladva, így szükségem lesz néhány percre, hogy…
- Meg kell nyugodnod, bébi. Idegroncs vagy – mondja a fülembe, ahogy közelebb mozdul hozzám. Ránézek a tükörben. Olyan tökéletesen néz ki, amikor felébred, álmossága lágyabb kinézetűvé teszi őt.
- Nem tehetek róla, ez a gyakornoki állás olyan sokat jelent nekem. Ezt nem ronthatom el – az agyam száguld. Rendben leszek a mai nap után, miután tudom, hogy mit várjak és megfelelően eltervezhetem a hetemet.
- Nem akarsz ilyen idegesen megjelenni ott, élve meg fognak enni – egy sornyi kis csókot helyez lefelé a nyakamon.
- Rendben leszek – remélem. Libabőrös leszek meleg leheletétől a nyakamon.
- Hadd segítsek ellazulni először – hangja halk és csábító, álmossággal csábító.
- Én… – végighúzza ujjait a kulcscsontomon, aztán le a mellkasomhoz. Tekintete találkozik az enyémmel a tükörben, én pedig legyőzötten felsóhajtok. – Öt perc? – kérdezem és könyörgök egyszerre.
- Ez minden, amire szükségem van – megmozdulok, hogy megforduljak, de megállít. – Nem, azt akarom, hogy nézd – dorombolja a fülembe. Érzem az ismerős fájdalmat a lábaim között szavaitól. Nyelek egyet, ő meg teljes testét az enyémnek nyomja. Kezei levándorolnak a nadrágom gombjaihoz. – Legalább nem az a szörnyű khaki nadrág van rajtad – mondja, amíg kigombolja és lehúzza a nadrágomat.
Szemeim a tükörben lévő kezeihez vannak ragasztva, a pulzusom pedig folyamatosan érződik. Ujjai kissé hidegek, ahogy a bokszerembe csúsznak, a kapcsolattól kicsit megugrom, mire Harry a nyakamba kuncog. Másik keze a mellkasomat öleli át, egy helyben tartva engem.
Olyan szabadnak és olyan beindultnak érzem magam egyszerre. Figyelni őt, ahogy engem pumpál, olyan helyekre viszi el az agyamat, amelyekről sosem tudtam, hogy léteznek. Kezei lassan mozognak körülöttem, aztán lágyan megcsókolja a nyakamat.
- Nézd, milyen gyönyörű vagy – suttogja a bőrömnek. Magamra nézek a tükörben, és alig ismerek magamra. Arcom sötétvörösen van elpirulva, szemeim pedig tágra nyíltak és vadak. A bokámnál lévő nadrágommal és a Harry engem markoló kezével máshogy nézek ki… akár még szexin is.
Szemeim lecsukódnak, ahogy érzem összeszorulni a gyomromat, Harry folytatja az ő gyönyörű, lassú támadását, majd alsó ajkamat fogaim közé veszem, hogy elfojtsak egy nyögést.
- Nyisd ki a szemed – utasítja. Tekintetem találkozik az övével, ami átlök a határon, Harry mögöttem állva, tartva engem, figyelve engem, ahogy elélvezek az érintésétől, ez minden, ami kell. Fejem hátradől a vállára, a lábaim pedig elkezdenek remegni. – Ez az, bébi. Élvezz el nekem – búgja, aztán szorosabbra veszi fogását körülöttem, hogy megtartson, ahogy látásom elhomályosul, és a nevét nyögöm.
Amikor újra kinyitom a szemeimet, Harry megcsókolja a halántékomat, mielőtt lehajol és felhúzza a nadrágomat. Megfordulok, hogy a szembenézzek vele, majd leellenőrzöm az órát. Csak hét harmincöt van. Tényleg csak öt percre volt szüksége, gondolom magamban, és felnevetek.
- Látod, sokkal nyugodtabb vagy, és készen állsz, hogy elfoglald Amerikát, igaz? – ragyogja, nyilvánvalóan büszke magára. Nem hibáztatom őt.
- Igen, valóban. De te szörnyű amerikai vagy – ugratom, majd megfogom a táskámat.
- Nem állítom, hogy ez másképp lenne – nevet fel. – Utolsó esély, hogy elvigyelek, illetve mivel az én autóm nincs itt, elvihetlek téged a te kocsidban?
- Nem, de azért köszönöm.
- Sok szerencsét, nagyszerű leszel – biztosít, aztán újra megcsókol.
Megköszönöm neki, összeszedem a dolgaimat, majd a szobámban hagyom őt. Ez a reggel jól alakult, az ébresztőm tíz perces késése ellenére is. Az út gyorsan eltelik, és egyáltalán nincs dugó vagy baleset. Amikor bekanyarodok a parkolóba, az első sorba parkolok, aztán megnézem az időt. Csak nyolc harminc van. Eldöntöm, hogy felhívom Harryt, hogy elüssem az időt.
- Jól vagy? – szólal meg a vonal másik végén.
- Igen, már itt vagyok – mondom neki. El tudom képzelni önelégült arckifejezését.
- Megmondtam, maradhattál volna még tíz percre és leszophattál volna – feleli, mire felnevetek.
- Mindig ilyen perverz vagy, még ilyen korán reggel is – kuncogok fel.
- Aha, semmi sem vagyok, csak állandó.
- Ezzel nem vitatkozom – oda-vissza ugratjuk egymást erényének hiányáról, mielőtt letesszük a telefont, mivel itt az idő, hogy bemenjek.
A legfelső emelet felé indulok, ahol Christian Vance irodája található, aztán tájékoztatom az asztalnál lévő nőt a nevemmel. Felveszi a telefont, néhány perccel később leteszi, és egy hatalmas mosollyal ajándékoz meg.
- Mr. Vance szeretne kijönni, egy másodperc és itt lesz – mosolyodik el.
- Mr. Tomlinson! – üdvözöl engem. Öltöny van rajta, egy kicsit félek, de hálás vagyok, hogy alkalomhoz illően öltöztem fel. Egy vastag mappát tart a karja alatt.
- Helló, Mr. Vance – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezem, hogy megrázzam az övét.
- Rajta, hívj Christiannak. Megmutatom az irodádat.
- Iroda? – kotyogom ki.
- Igen, lesz saját irodád, nem nagy, de szükséged lesz a saját helyedre – mosolyodik el. Wow. Azt sem vártam, hogy kapok egy asztalt, nemhogy egy irodát. Nagyon gyorsan sétál, megfeszülök, hogy lépést tartsak vele. – Majd átnézzük a papírmunkát, amikor eljutunk az irodádhoz – balra kanyarodik, egy kis irodákkal teli folyosóra. – Itt is vagyunk – mondja.
Az ajtó mellett egy fekete címke van, félkövér fehér betűkkel ráírva a nevem. Biztosan álmodom. Az iroda olyan nagy, mint a kollégiumi szobám. Mr. Vance-nak és nekem nagyon különböző elképzelésünk van a „kicsi”-ről. Van egy közepes méretű cseresznyefa asztal, két iratszekrény, két szék, egy könyvespolc és egy számítógép a teremben. Ő az asztal előtt foglal helyet, így én mögé ülök. Még hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy ez valóban az én irodám.
- Szóval, Mr. Tomlinson, nézzük át, hogy a feladataid mit fognak tartalmazni – mondja. – Azt várjuk tőled, hogy nézz át legalább két kéziratot egy héten, hogyha jók, akkor elküldöd nekem őket. Ha nem érdemesek arra, hogy megnézzem, dobd el őket – a szám elnyílik. Ez a gyakornoki állás szó szerint egy valóra vált álom. Fizetnek, és főiskolai kreditet kapok, hogy olvassak. – Csak ötszázzal kezdesz egy héten, és ha jól dolgozol, kilencven nap után fizetésemelést kapsz majd – mondja nekem. Heti ötszáz! Ez sokkal több, mint vártam. Ez elég pénz, hogy megvegyem a saját lakásomat.
- Köszönöm szépen, ez sokkal több, mint vártam – felelem. Alig várom, hogy felhívjam Harryt és elmeséljem neki mindezt.
- Nincs mit, megbízható forrásból tudom, hogy nagyon keményen dolgozol. Talán elmondhatod Harrynek, milyen nagyszerű ez, így visszajöhet hozzám dolgozni – nevet fel.
- Mi?
- Harry, ő régen nekünk dolgozott, mielőtt a Bolthouse felkapta őt. Gyakornokként kezdett itt tavaly, de gyorsan felvettem őt, és otthonról dolgozott, azt mondta, nem szereti az irodai környezetet. Hát igen – mosolyodik el. – De ők több pénzt ajánlottak neki, így elhagyott minket, bár még mindig otthonról dolgozik – igazítja meg az óráját.
- Megpróbálok majd beszélni vele – nevetek fel idegesen. Fogalmam sem volt, hogy van munkája. Még soha nem említette ezt nekem.
- Essünk túl ezen a papírmunkán – tolja át a mappát.
Harmincpercnyi „itt írd alá” és „írd ide a monogramod” után végre kész vagyok a mappával.
- Szabadon dekorálhatod az irodádat, ahogy tetszik, amíg persze az megfelelő – nevet fel. – Itt hagylak, hogy megismerkedj a számítógépeddel, bizonyosodj meg róla, hogy a bejelentkezésed és a jelszavad beenged a rendszerbe, aztán szabadon mehetsz mára. Holnap itt találkozunk – mondja, aztán kisétál, becsukva az ajtót maga mögött. Nem tehetek róla, de felsikoltok és körbeforgok a székemben az asztalomnál az új irodámban.

Chapter 78

Helló! :)

Végre hétvége, és (még a Night Changes klipje előtt) itt is a fejezet! Gondolom, alig várjátok már, hogy kiderüljön, mi is lesz most, hogy Louis anyja megjelent (khmorbitálisveszekedéskhm), úgyhogy nem fogom sokáig húzni az időt :D És végre nem olyan vészes a vége, ezt is megértük. A következő ugyanúgy jövőhéten jön, a másik blogomon pedig ritkábban jelentkezem majd, ahogy ott is említettem (részletek ott). Ó, és elértük a 70 feliratkozottat! ♥ \o/

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 78

 

Harry szemei követik az enyémeket és kitágulnak, ahogy meglátja anyámat. A kezemért nyúl, de elhúzódom.
- Mi a fenét képzelsz?! – kiabálja anya, miközben közeledünk hozzá. Össze akarok zsugorodni és eltűnni.
- Én… mi? – nem tudom, mit tud már, úgyhogy csendben maradok. Szőke haja fényesebbnek néz ki több szögben a tökéletesen festett arcán.
- Mit gondolsz, Louis?! Natalie már legalább két hete elkerül, végre belefutottam Mrs. Porterbe a boltnál, és tudod, mit mondott? Hogy szakítottatok! Miért nem mondtad el nekem? A legmegalázóbb módon kellett megtudnom! – ordítja.
- Ez nem olyan nagy dolog, anya, szakítottunk – mondom, mire eláll a lélegzete.
- Nem olyan nagy dolog? Te és Natalie már évek óta együtt vagytok, ő jót tesz neked, Louis. Neki van jövője és egy nagyszerű családból való! Szerencsére az imént beszéltem vele, és beleegyezett, hogy visszafogad a te kicsapongó viselkedésed ellenére is.
Düh bugyog bennem.
- Hogy mi? Ha nem akarok vele járni, akkor nem kell vele járnom. Mit számít az, hogy milyen családból jön? Ha nem voltam boldog vele, akkor az az, aminek számítania kellene. Hogy mersz beszélni vele erről, felnőtt vagyok! – elnyomulok mellette, hogy kinyissam az ajtót. Harry követ engem, anyám pedig beviharzik utánunk.
- Fogalmad sincs, milyen nevetségesen hangzol! Aztán megjelensz itt ezzel… ezzel a… ezzel a… punkkal! Nézz rá, Louis! Ez a te lázadási módod ellenem? Csináltam valamit, amitől megutáltál?
- Ez nem rólad szól! Miért kell neked mindent úgy alakítanod, mintha rólad szólna?! – a könnyeim harcolnak, hogy kitörjenek, de nem engedem, hogy legyőzzenek.
Utálom, hogy amikor mérges vagyok, sírok, ettől gyengének tűnök, de nem tehetek róla. Harry a komódomnál áll összeszorított állkapoccsal, kezei mélyen a zsebeiben vannak. Ha csak tudná anyám, hogy Harry apja a kancellár a WSU-n, és még több pénze van, mint Natalie családjának. Nem vagyok hajlandó elmondani neki ezt, a pénznek semmi köze ehhez.
- Ez nem rólam szól, hanem a jövődről! A jövőre kell gondolnod, nem arra, hogy hogyan érzed magad most. Tudom, hogy ő szórakoztatónak és veszélyesnek tűnik, de nincs jövőd itt! Nem vele… ezzel a bolonddal! – mutat Harryre. Mielőtt rájövök, hogy mit csinálok, már anyám arcában vagyok.
- Ne beszélj róla így! – üvöltöm. Harry előrelép, megfogva engem a könyökömnél, hogy elhúzzon anyámtól. Szemei tágra nyíltak és pirosak a széleinél.
- Ki vagy te? Az én fiam soha nem beszélne így velem! Soha nem veszélyeztetné a jövőjét vagy lenne ilyen tiszteletlen! – kezd bűntudatom lenni, és pontosan ez az, amit ő akar.
- Nem veszélyeztetem a jövőmet! A jövőm nem is kérdés itt, 4.0 az átlagom és egy nagyszerű gyakornoki állás kezdődik holnap! Túl önző vagy, hogy idejössz, és megpróbálsz rosszat éreztetni velem, amiért boldog vagyok. Ő tesz boldoggá, anya, és ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor menned kellene – olyan meglepett vagyok, mint ő attól, amit az előbb mondtam.
- Tessék? – sértődik meg. Harry közénk lép. – Ezt meg fogod bánni, Louis! Undorodok attól, hogy egyáltalán rád nézzek!
Úgy tűnik, mintha forogna a szoba, nem voltam felkészülve arra, hogy háborúzzak az anyámmal, legalábbis nem ma. Tudtam, hogy idő kérdése lesz, amíg rájön, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ma jön el.
- Az első alkalomtól tudtam, hogy valami folyik itt, amikor megláttam őt a szobádban, csak azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan szétteszed a lábad neki! – ouch.
- Túl messzire megy – figyelmezteti őt Harry sötét szemekkel. Szerintem talán Harry lenne az egyetlen ember, aki valóban ki merné hívni anyámat.
- Te maradj ki ebből! – csattan fel, ismét karba téve a kezeit. – Ha továbbra is találkozol vele, többé nem beszélek veled, és biztosan nem tudod kifizetni magadnak a főiskolát, egyedül ez a kollégium ezrekbe kerül nekem – visítja.
- Fenyegeted az oktatásomat, mert nem helyesled, hogy kibe vagyok szerelmes? – meg vagyok döbbenve.
- Szerelmes? – gúnyolódik. – Ó, Louis, én naiv Louis-m, neked fogalmad sincs, mi a szerelem – nevet fel. – És azt hiszed, hogy ő szeret téged? – nevetése több mint vihogás, amitől rosszul vagyok.
- Szeretem őt – szól közbe Harry.
- Persze, hogy szereted! – feje hátra esik.
- Anya.
- Louis Tomlinson, figyelmeztetlek. Ha nem hagyod abba a találkozgatást vele, következmények lesznek. Most elmegyek, de elvárok egy hívást, miután kitisztítod a fejed – mondja. Figyelem őt, miközben elsétál, cipősarkai végig kopognak a folyosón.
- Sajnálom – fordulok Harryhez.
- Semmiért nem kell bocsánatot kérned – veszi arcomat a kezei közé. – Büszke vagyok rá, ahogy kiálltál magadért – csókolja meg az orromat.
- Nem tudok hinni neki, nem tudom elhinni, hogy így viselkedne, és hogy megfenyeget, hogy nem segít kifizetni a főiskolát. Nem is az egészet fizeti, részleges ösztöndíjam van és van egy kis diákhitelem is. Csak a húsz százalékét fizeti, a legnagyobb dolog a kollégium. Mi van, ha tényleg nem fizeti tovább? Munkát kell majd keresnem a gyakornoki állás mellett – zokogom. Kezei a fejem hátsó részéhez mozdulnak, és gyengéden lenyomja a fejemet, hogy a mellkasán sírjak.
- Shh… shh… semmi gond, ki fogjuk találni. Összeköltözhetsz velem – mondja. Felnevetek, majd megtörlöm a szemeimet. – Komolyan beszélek, megtehetnéd. Vagy vehetünk egy lakást a kampuszon kívül. Elég pénzem van.
Felnézek rá, arckifejezése pedig olyan komoly.
- Nem mondhatod komolyan.
- De igen.
- Nem költözhetünk össze – nevetek fel, aztán szipogok.
- Miért nem?
- Mert csak néhány hónapja ismerjük egymást, és ennek az időnek a nagy részét veszekedéssel töltöttük – emlékeztetem őt.
- És, elég jól kijöttünk ezen a hétvégén – mosolyodik el, mire mindketten nevetésben törünk ki.
- Őrült vagy, nem költözök össze veled – mondom neki, majd újra megölel.
- Csak gondolkozz el rajta, amúgy is ki akarok költözni a diákszövetségi házból, nem igazán illek oda, ha nem vetted volna észre – nevet fel. Ez igaz, csak az ő kis baráti társasága az, akik nem viselnek galléros pólókat és khaki nadrágokat minden nap. – Csak azért csatlakoztam, hogy felbosszantsam az apámat, de ez nem működött olyan jól, mint reméltem.
- Egyszerűen vehetnél egy lakást magadnak – javaslom. Kizárt, hogy ilyen hamar összeköltözöm vele.
- Ja, de az nem lenne olyan szórakoztató – vigyorodik el és felemeli rám a szemöldökét.
- Még mindig szórakozhatunk – ugratom. Bűnös mosolya megnő, aztán mindkét kezét a fenekemre teszi és megszorítja. – Harry! – szidom le játékosan.
Az ajtó kinyílik, mire a légzésem leáll. Megkönnyebbülök, amikor Tristan és Steph sétál be a szobába. Egy másodpercre azt hittem, anyám jött vissza, hogy újra kiabáljon velem.
- Miről maradtam le? Egész biztos vagyok benne, hogy az előbb az anyukád hajtott el mellettem, és bemutatott nekem? – mondja Tristan, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek.

Chapter 77

Sziasztok! :)

Már itt is a fejezet, és hát... az elejéről és a közepéről nem tudok mit mondani, a vége pedig... megint kiakasztó, rég volt már ilyen :D Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd, hogy mi lesz. Ó, és valahol a rész közepe környékén van szó a kiskorúak alkoholfogyasztásáról. Máshogy nem tudtam ezt megfogalmazni, annak ellenére, hogy ők már nem olyan kicsik, de Amerikában 21 éves kortól nagykorú az ember, ők pedig még nem múltak el, szóval kiskorúnak minősülnek, ezért írtam ezt. Jövőhétvégén jön a következő, addig lehet elméleteket gyártani, hogy mi fog történni :D

Kellemes olvasást! :) Xx

U.i.: Több mint 60.000 kattintás, imádlak titeket! ♥

Chapter 77

Az üresség, amit érzek, miután kiraktam Harryt, szánalmas módon furcsa. A rövid út után vissza a szobámhoz, máris úgy érzem, mintha órákkal ezelőtt tettem volna őt ki. Tristan nincs a szobában, amikor odaérek, de örülök neki, tényleg tanulnom kell és felkészülni az első napomra a Vance-nál holnap, még nem döntöttem el, hogy mit veszek fel, mit viszek, mit fogok mondani. A határidőnaplómat elővéve egy óra alatt eltervezem a hetem. Az új, fekete skinny jeans-emet, egy piros felsőt és a fekete Toms cipőmet fogom felvenni. Szórakozottan kíváncsi vagyok, hogy Harrynek tetszeni fog-e a ruha.
Hogy ne rajta járjon az eszem, az összes feladatomat teljesítem, amik esedékesek a hétre, és még néhányat. Mire végzek, a Nap eltűnt az égről, én pedig éhezem. Harry még mindig nem írt, úgyhogy feltételezem, nem tervezi, hogy átjön estére, így megfogom a pénztárcámat és elmegyek, hogy egyek valamit. Emlékszem, hogy láttam egy kínai éttermet a könyvtár közelében, amit múlt héten találtam. Mire megtalálom a helyet, az zárva van, megkeresem a hozzám legközelebb lévő éttermet, és találok is egyet, amit The Ice House-nak hívnak. Ez kicsi és úgy néz ki, mintha alumíniumból készült volna, de éhes vagyok, és attól a gondolattól, hogy még egy helyet találjak enni, még inkább korog a gyomrom. A kis hely valójában tele van, amint belépek, de meglepetésemre találok egy kis asztalt hátul, ahová ülhetek. Figyelmen kívül hagyom az emberek pillantásait, biztosan csodálkoznak, hogy miért vagyok itt egyedül, de én mindig egyedül eszem. Nem vagyok olyan ember, akinek szüksége van valakire, aki mindenhová vele megy. Egyedül megyek vásárolni, egyedül eszem, és még moziba is egyedül mentem párszor, amikor Natalie nem tudott eljönni. Nem bánom, hogy egyedül vagyok, mostanáig. Jobban hiányzik Harry, mint kellene, és zavar, hogy úgy tűnik, még annyira sem érdekli, hogy írjon.
Amíg az ételemre várok, a pincérnő egy rózsaszín italt hoz nekem, amiből egy sárga esernyő áll ki a tetején.
- Ó, ezt nem én rendeltem – mondom neki, de ettől függetlenül is leteszi elém.
- Ő rendelte – mosolyodik el, majd fejét a bár környéke felé dönti. Azonnal azt remélem, hogy Harry az, de nem. Zayn ajándékoz meg egy kis integetéssel és egy káprázatos mosollyal a kis terem másik feléből. Niall sétál mögötte, aztán helyet foglal a mellette lévő üres bárszéken, majd ő is felém dob egy mosolyt.
- Ó. Köszi – mondom neki. Úgy tűnik, hogy ennek a kampusznak a környékén minden helyen megengedik a kiskorúak alkoholfogyasztását, vagy talán ők csak ezekre a helyekre mennek. A pincérnő biztosít, hogy a kajám bármelyik percben kész lehet, aztán elsétál az asztalomtól.
Néhány pillanattal később Zayn és Niall húzza ki a székeket az asztalomtól, majd helyet foglalnak. Remélem, Zayn nem dühös rám azért, ami pénteken történt.
- Te vagy az utolsó ember, akit vártam, hogy itt látok, főleg egy vasárnap – nevet fel Niall.
- Igen, véletlen volt. A kínaiba akartam menni, de zárva volt – mondom nekik.
- Harryt láttad? – kérdezi Zayn egy mosollyal, mielőtt Niallre néz. Niall szemkontaktust létesít vele, mielőtt visszanéz rám.
- Nem, egy ideje nem. Ti? – kérdezem tőlük. Idegességem tisztán hallható a hangomban.
- Nem, néhány órája nem, de hamarosan itt kellene lennie – válaszol Niall.
- Itt? – vinnyogom. Az ételem megérkezik, de már nem vagyok éhes. Mi van, ha Molly is vele van? Nem leszek képes elviselni azt, nem a hétvége után, amit éppen együtt töltöttünk.
- Ja, sokat jövünk ide. Felhívhatom őt, és meglátjuk, mikor lesz itt? – javasolja Zayn, de megrázom a fejem.
- Nem, semmi gond. Valójában menni készülök – körülnézek a pincérnőmért, hogy elkérjem a számlámat.
- Nem tetszett az ital? – kérdezi Zayn.
- Nem, vagyis nem próbáltam ki igazából. Köszönöm, hogy megvetted nekem, de mennem kellene.
- Megint veszekedtek? – érdeklődik. Niall elkezd mondani valamit, de Zayn egy szúrós pillantással illeti őt az asztalon keresztül. Mi folyik itt? Kortyol egyet a söréből, aztán újra Niallre néz.
- Mit mondott? – kérdezem.
- Semmit, csak azt, hogy jobb viszonyban vagytok most – válaszol helyette Zayn. A kis bár még kisebbnek érződik most, és kétségbeesetten el akarok menni.
- Ó, ott vannak! – mondja Niall. Szemeim egyből megtalálják az ajtót, ahol meglátom Harryt, Tessát, Tristant, Steph-et és Mollyt. Tudtam. Tudom, hogy barátok, de nem akarom Harryt Molly közelében tudni, és nem is akarok ellenőrzőnek vagy őrültnek tűnni, de ki nem állhatom Mollyt Harry közelében.
Mikor Harry tekintete találkozik az enyémmel, meglepettnek néz ki és majdnem úgy, mint aki fél? Ne már megint. A pincérnő erre sétál, míg ők az asztalunkhoz indulnak.
- Megkaphatnám a számlámat és elvihetném ezt? – kérdezem tőle. Lenéz az érintetlen ételemre, aztán bólint.
- Miért mész el? – érdeklődik Tristan. Mind az öten leülnek a mellettünk lévő asztalhoz. Nem engedem meg magamnak, hogy átnézzek Harryre, hogy lássam, Molly mellett ül-e. Utálom, hogy olyan más a barátai közelében, miért nem tud ugyanaz a Harry lenni, aki nekem volt egész hétvégén?
- Én… nos, tanulnom kell – hazudom. Megkísérlem elterelni a gondolataimat Harryről, már megcsináltam az összes feladatomat majdnem három hétre előre.
- Maradnod kellene, túl sokat tanulsz! – mosolyodik el.
Minden remény, hogy Harry a karjaiba von és elmondja, hogy hiányoztam neki, eltűnt. Fizetek a pincérnőnél, majd felállok, hogy elmenjek.
- Jó éjszakát, srácok – mondom nekik. Harryre nézek, aztán vissza a földre.
- Várj – szólal meg. Megfordulok, hogy ránézzek. Kérlek, ne hagyd, hogy durva megjegyzést tegyen, vagy újra megcsókolja Mollyt. – Nem adsz nekem egy csókot? – mosolyodik el. Ó. Körbenézek a barátain, és mindannyian egy kicsit meglepettnek néznek ki, de főleg összezavarodottnak.
- M… mi? – dadogom. Ez nagyon váratlan. Kiegyenesítem a vállaimat, majd ismét Harryre nézek.
- Egy csók, nem fogsz megcsókolni, mielőtt elmész? – áll fel és sétál felém. Ezt akartam, de most kellemetlenül érzem magam, hogy mindenki szeme rajtunk van.
- Uhmm… – nem tudok mit mondani.
- Miért tenné? – nevet fel Molly. Istenem, ki nem állhatom őt.
- Együtt vannak, nyilvánvalóan – mondja neki Tristan.
- Mi? – feleli Molly.
- Tartsd a szádat, Molly – szól közbe Zayn, én pedig meg akarom köszönni neki, de van valami a hangja mögött, ami elgondolkodtat a szóválasztásán. Ez túl kellemetlen.
- Sziasztok, srácok – mondom ismét, majd az ajtó felé sétálok. Harry követ engem, és megfogja a csuklómat, hogy megállítson.
- Miért mész el? És miért vagy egyáltalán itt, először is? – kérdezi.
- Nos, idejöttem enni, és elmegyek, mert figyelmen kívül hagytál, és én…
- Nem hagytalak figyelmen kívül, csak nem tudtam mit mondani vagy csinálni. Nem számítottam rá, hogy itt látlak, meglepett – válaszol.
- Ja, biztos vagyok benne, hogy meglepett. Egész nap nem írtál, most meg Mollyval vagy itt? – hangom siránkozóbban jön ki, mint akartam.
- És Tessával, Tristannal és Steph-fel. Nem csak Mollyval – mutat rá.
- Tudom… de nektek van egy történetetek, ami zavar – vallom be. Biztosan megdöntöttem a leggyorsabb féltékenység rekordját.
- Ez már csak az, babe, történet. Az nem ilyen volt… nem olyan, mint mi – mondja.
- Tudom, csak nem tehetek róla – sóhajtok fel.
- Tudom, mit gondolsz, én mit éreztem, amikor bementem oda és megláttam, hogy Zaynnel ülsz?
- Az nem ugyanaz. Te és Molly lefeküdtetek – csak kimondani is fáj.
- Lou.
- Tudom, őrültség, de nem tehetek róla – elnézek.
- Nem őrültség, megértem, csak nem tudok mit tenni ellene. Molly a csapatunkban van és valószínűleg mindig itt is lesz – nem tudom, mit vártam tőle, hogy mit mond, de a „túl rossz” nem az volt, amit hallani akartam.
- Oké – boldognak kellene lennem, hogy lényegében mindenkinek elmondta, hogy most már járunk, de az egész dolog olyan furcsa.
- Én megyek – mondom neki.
- Akkor megyek veled.
- Biztos vagy benne, hogy itt akarod hagyni a barátaidat? – csattanok fel. A szemét forgatja, aztán követ az autómhoz. Megpróbálom elrejteni a mosolyomat, miközben beszállunk a kocsiba. Legalább tudom, hogy inkább lenne velem, mint Mollyval.
- Szóval mióta voltál ott, mielőtt megérkeztem? – kérdezi Harry, ahogy kihajtok a parkolóból.
- Körülbelül húsz perce.
- Ó, nem Zaynnel találkoztál ott, ugye?
- Nem, fogalmam sem volt, hogy ott van, vagy, hogy te megjelensz.
- Ó, és miről beszélgettetek? – néz át rám.
- Semmiről, csak néhány perce volt az asztalnál, mielőtt odaértél.
- Ó – mondja, miközben bekanyarodok a kampuszhoz.
- Miért?
- Csak kíváncsi vagyok – ujjai a térdén dobolnak. – Hiányoztál ma.
- Te is hiányoztál. Egy csomó házit megcsináltam és mindent előkészítettem az első napomra a Vance-nál.
- Akarod, hogy elvigyelek holnap?
- Nem, ezért vettem meg a saját autómat, emlékszel? – nevetek fel.
- Akkor is, elvihetnélek – ajánlja, ahogy a szobám felé sétálunk.
- Nem, semmi gond. Majd én vezetek. De azért köszönöm.
Amint azon vagyok, hogy megkérdezzem tőle, mit csinált egész nap, miért nem írt, ha annyira hiányoztam neki, szavaim a torkomon akadnak és pánikba esek. Az anyám áll az ajtóm előtt karba tett kézzel és egy mélyen összeráncolt homlokkal.

Chapter 76

Helló! :)

Már hoztam is a részt egy borzasztóan hosszú és fárasztó hét után. Jelentkeztem volna tegnap, de a másik blogomon dolgoztam. A fejezet cuki és egy picit furcsa, de ettől függetlenül minden oké benne. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd :) A következő jövőhétvégén érkezik. És szerintem mást nem is akartam most kivételesen, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 76

Harry becsapja a hálószobaajtaját, ahogy elérem a lépcső tetejét. Lenyomom a kilincset, félig arra számítva, hogy zárva van, de kinyílik.
- Harry, jól vagy? – kérdezem, bizonytalan vagyok, hogy mit mondhatnék még. Azzal válaszol nekem, hogy megragadja a lámpát az éjjeliszekrényről, majd a falnak vágja. Az üveg darabokra törik a becsapódástól. Hátraugrom és egy kis sikoly jön ki a számon akaratom ellenére.
Átlép az asztalhoz, megfogja a kis billentyűzetet, aztán kirántja az asztali számítógépből, maga mögé dobva.
- Harry, kérlek, hagyd abba! – kiáltom. Nem néz rám.
- Miért? Miért, Louis? Nem mintha nem engedhetné meg magának, hogy vegyen egy új, kibaszott számítógépet! – ordítja, és a földhöz vágja a monitort.
- Igazad van – felelem, majd a billentyűzetre lépek, tovább törve azt.
- Mi? Mit csinálsz? – kérdezi, miközben felveszem, és újra visszadobom a földre. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit csinálok, de a billentyűzet már törött, és pillanatnyilag ez tűnik a legjobb ötletnek.
- Segítek neked – mondom neki, zavartság villan fel mérges szemeiben, mielőtt humor veszi át a helyét. Felveszem a monitort, majd a padlónak vágom. Elindul felém egy kis mosollyal az ajkain, ahogy újra felveszem, kezei megállítják az enyémeket, kiveszi a monitort a kezemből, aztán az asztalra teszi.
- Nem haragszol rám, amiért úgy az apámra kiabáltam? – kérdezi, és kezei közé veszi az arcomat, nagyujjai lágyan simogatnak, miközben zöld szemei az enyémbe kapcsolódnak.
- Nem, minden jogod megvan, hogy kifejezd magad. Soha nem lennék mérges rád ezért – éppen az apjával veszekedett, de azon aggódik, hogy én dühös vagyok rá? – Kivéve persze, ha ok nélkül vagy szemét, ami ebben az esetben nem voltál.
- Wow – feleli.
A kis rés az ajkaink között túl csábító. Előrehajolok és az enyémeket az övéihez nyomom, azonnal kinyitja a száját, elmélyítve a csókot. Ujjaim a hajába fonódnak, ő meg felnyög, ahogy több erőt teszek bele. Haragja szökőárként gördül le róla, egy kicsit hátra tolom őt, ő pedig megfordít, így a hátam alja eltalálja az asztalt. Kezei a csípőmhöz tapadnak, majd felemel az asztalra. Az ő figyelemelterelése vagyok. Attól a gondolattól, hogy az vagyok, amire Harrynek szüksége van, remeg a gyomrom, és a fejem hátra dől, miközben azt folytatja, hogy nyelvét az enyémnek nyomja, a lábaim között állva, ahogy én az asztalon ülök.
- Közelebb – nyögi a számba, kezei megfogják a térdeim hátulját, és a széléhez húz. Kezeim a farmerját rángatják, mire elhúzza száját az enyémtől. – Mi… ? – emeli fel rám egyik szemöldökét.
Biztosan azt gondolja, hogy őrült vagyok, idejövök segíteni neki összetörni dolgokat, most meg megpróbálom levetkőztetni őt. Talán őrült vagyok? Nem érdekel ebben a pillanatban. Minden, ami érdekel az az, ahogy Harry kulcscsontjának az íve árnyékolt a kiugró ablakon átjövő holdfénytől, ahogy az egyik keze az arcomat tartja, mintha törékeny lennék, annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt mindent megpróbált összetörni a szobában.
Szavak nélkül válaszolok neki azzal, hogy lábaimmal körülölelem őt, közelebb húzva őt.
- Tényleg azt hittem, hogy beviharzol ide és rám kiabálsz – mosolyodik el, majd homlokát az enyémnek nyomja.
- Tévedtél – emlékeztetem őt egy önelégült mosollyal.
- Nagyon. Nem akarok visszamenni lentre ma este – mondja, szemeivel az enyémeket keresve.
- Rendben van. Nem kell.
Ellazul, aztán fejét a nyakam hajlatához mozdítja. Meg vagyok lepve, milyen könnyű ez köztünk. Arra számítottam, hogy rám üvölt, talán még arra is, hogy megpróbál elküldeni, amikor idejöttem, erre most itt támaszkodik rám. Meg tudom mondani, hogy tényleg próbálja irányítani ezt a kapcsolatot a legjobb tudása szerint, annak ellenére, hogy ő egy óriási hangulatingadozás.
- Szeretlek – mondom neki, és érzem az ajakpiercingjét mozogni a nyakamnál, ahogy elmosolyodik.
- Szeretlek – válaszolja.
- Akarsz beszélni róla? – kérdezem, mire megrázza a fejét, még mindig a nyakamba temetve. – Oké, akarsz filmet nézni? Valami vicceset talán? – javaslom. Egy hosszú szünet után visszanéz az ágy felé.
- Elhoztad a laptopod? – amikor bólintok, folytatja: – Nézzük meg a Fogadom-at megint – ajánlja, mire felnevetek.
- Úgy érted, a filmet, amit te állítólag megvetsz?
- Igen… nos, a megvetés kicsit durva. Csak szerintem ez egy csöpögős, középszerű szerelmi történet – védekezik.
- Akkor miért akarod megnézni?
- Mert figyelni akarlak téged, ahogy nézed – válaszol elgondolkozva. Emlékszem, ahogy figyelt engem az egész idő alatt, amikor a szobámban néztük. Mintha ezer éve lett volna az az éjszaka, fogalmam sem volt, mi fog jönni. Soha nem képzeltem volna, hogy ehhez elérkezünk. A mosolyom minden válasz, amire szüksége van, ahogy megfogja a derekam. – Ölelj körül a lábaiddal – utasít, aztán az ágyhoz visz. Perceken belül mellém bújik, az arcomat tanulmányozva, miközben én nézem a filmet. A felénél érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek.
- Kezdek álmos lenni – ásítom.
- Mindketten meghalnak, nem hagysz ki sokat – feleli, mire meglököm őt a könyökömmel.
- Neked problémáid vannak – ugratom.
- Imádnivaló vagy, amikor álmos vagy – mondja nekem. Lecsukja a laptopomat, aztán magával húz az ágy tetejéhez.
- Te meg szokatlanul kedves vagy, amikor álmos vagyok – nevetek fel.
- Nem, azért vagyok kedves, mert szeretlek – feleli, én pedig elalélok. – Aludj, gyönyörű – suttogja, aztán egy kis puszit ad a homlokomra. Túl fáradt vagyok, hogy többért próbálkozzak.

A következő reggel a fény világos, túl világos. Amikor átfordulok, hogy eltemessem a fejemet Harry vállába, álmában felsóhajt és közelebb húz. Mikor újra felébredek, Harry már ébren van, a plafont bámulja. Szemei félig le vannak csukva, arckifejezése pedig kiolvashatatlan.
- Jól vagy? – kérdezem, az orrommal és a számmal lágyan tovább nyomódva hozzá.
- Ja, jól vagyok – feleli. Meg tudom mondani, hogy hazudik.
- Harry, ha valami baj van… – kezdem el.
- Nincs, jól vagyok.
Úgy döntök, hogy hagyom. Jól kijöttünk egész hétvégén, ez egy rekord nekünk. Nem akarom tönkretenni. Felemelem a fejem, aztán egy csókot helyezek az állára, mire karjai szorosabban ölelnek.
- Van egy kis dolgom ma, szóval, ha készen vagy, ki tudnál tenni a házamnál? – kérdezi. A gyomrom megugrik, hallom a távolságot a hangjában.
- Persze – motyogom, majd kimászom öleléséből. Megpróbálja megfogni a csuklómat, de túl gyorsan mozdulok el. A táskámat megfogva a fürdőszobába indulok, hogy átöltözzek és megmossam a fogam. A saját kis buborékunkban voltunk egész hétvégén, és attól félek, hogy ezeknek a falaknak a védelme nélkül, Harry nem lesz ugyanaz.
Megkönnyebbülök, amikor nem futok bele Liambe vagy Danielle-be a folyosón, és még inkább, hogy Harry teljesen fel van öltözve, amikor visszatérek. Túl akarok jutni ezen. Feltakarította az üveget a padlóról, és a lámpa a kukában van, a billentyűzettel és a monitorral együtt.
Elköszönök Kentől és Karentől, Harry pedig a nélkül sétál ki, hogy bármelyikükhöz is szólna egy szót. Biztosítom őket, hogy Harry még mindig ott lesz az esküvőn, a tegnap esti veszekedés ellenére is. Beszélek nekik a számítógépről és a lámpáról, de úgy tűnik, nem bánják nagyon.
- Haragszol, vagy valami? – kérdezi Harry tízpercnyi csend után.
- Nem – nem az, hogy mérges vagyok, én csak… ideges vagyok, gondolom. Érzem a váltást köztünk, és nem vártam, hogy bármi is megváltozik attól, ahogy egész hétvégén voltunk.
- Pedig úgy tűnik.
- Nos, nem haragszom.
- El kell mondanod nekem, ha igen.
- Csak távolságtartó vagy, most meg kiteteted magad velem a házadnál, és azt hittem, minden rendben van köztünk – vallom be.
- Azért vagy feldúlt, mert ma van egy kis dolgom? – amikor kimondja, rájövök, milyen nevetségesen és megszállottan hangzom. Ez az, amiért zaklatott vagyok? Mert nem lóg velem egész nap?
- Talán – nevetek fel a saját hülyeségemen. – Csak nem akarom, hogy távolságtartó legyél velem.
- Nem vagyok… nem szándékosan legalábbis. Sajnálom, hogy így érzel miattam – nyúl át, majd kezét a combomra teszi. – Semmi sem fog megváltozni, Louis – szavai megnyugtatnak, de még mindig van egy kis bizonytalanság a mosolyom mögött. – Akarsz velem jönni? – kérdezi meg végre.
- Nem, jól vagyok. Amúgy is van egy kis tanulnivalóm – mondom neki.
- Oké. Emlékezned kell, hogy ez új nekem, nem vagyok hozzászokva, hogy figyelembe vegyek más embereket, amikor eltervezek valamit – motyogja.
- Tudom.
- Átmehetek a szobádba, amikor kész vagyok, vagy elmehetünk vacsorázni vagy valami – javasolja.
- Semmi gond, tényleg. Csak szólj, amikor készen vagy, és majd dönthetünk akkor.
Amikor megállunk a házánál, áthajol és egy gyors csókot ad, mielőtt kiszáll az autóból.
- Majd írok – mondja, aztán felmegy a lépcsőn.