Chapter 27

Sziasztok! :)

Hála istennek, hogy végre hétvége és tudok frissíteni, örülök, hogy kibírtátok :D Szerintem tetszeni fog nektek ez a rész, de megint olyan függővége van, hogy nem igaz :'D Ezért megpróbálom hozni holnap a következőt, nem ígérem, mert egész nap nem fogok ráérni, szóval maximum valamikor este lesz csak időm. Nem ígérem, de megpróbálom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 27

Csendben maradok, miközben Harry folytatja a vezetést a kavicsos úton. Végre kikapcsolja a zenét, így az egyetlen zaj a kavicsok ropogása a gumik alatt. Kint vagyunk a semmi közepén. Most már ideges vagyok. Egyedül vagyunk, tényleg egyedül. Nincsenek autók, nincsenek épületek, semmi.
- Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik, mire nyelek egyet. Jobban félek attól, hogy mit csinálok, amíg egyedül vagyok vele, mint attól, ha ténylegesen megpróbálna megölni engem.
Még egy mérföldig folytatja a vezetést, aztán végre megállítja az autót. Kinézek az ablakon, és semmit nem látok, csak füvet és fákat. Alapjában véve szép és derűs idő van itt kint. Sárga vadvirággal van teleszórva a föld, és a szellő tökéletesen meleg. De miért hozott engem ide?
- Mit fogunk itt csinálni? – kérdezem őt, ahogy kimászom az autóból.
- Sétálunk egy kicsit először – tájékoztat, mire felnyögök. Szóval idehozott, hogy gyötörjön? Észre kellett vennie fanyar arckifejezésemet, mert azt mondja: – Nem túl sok séta – elindul a fű egy laposabb részén, majdnem olyan, mint egy ösvény, amin már sokszor jártak.
Mindketten csendben maradunk a séta legnagyobb részében, kivéve azt a néhány durva megjegyzést Harrytől rólam, amiért túl lassú vagyok. Figyelmen kívül hagyom a kommentjeit, és a környezetemmel foglalkozom. Kezdem érteni, miért szereti ezt a látszólag véletlenszerű helyet. Olyan csendes. Itt tudnék maradni örökre, amíg van nálam könyv. Lefordul az ösvényről, majd egy fás területhez megy. Kicsit gyanakodom, de követem. Néhány perccel később kikerülünk az erdőből egy patakhoz, vagy talán egy folyóhoz. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de a patak elég nagy és meglehetősen mélynek néz ki.
Harry nem mond semmit, ahogy áthúzza fején a pólóját, aztán lehajol, hogy kioldja piszkos, fekete bakancsát.
- Miért vetkőzöl? – kérdezem, majd a patakra nézek. Ó, ne. – Úszni fogsz? Abban? – mondom, és a vízre mutatok.
- Igen, mindig ezt csinálom. És te is – kigombolja a nadrágját, nekem pedig kényszerítenem kell magamat, hogy ne bámuljam az izmait a hátán, ahogy mozognak, amikor lehajol, hogy lehúzza a lábáról a nadrágját.
- Nem úszom abban – mondom. Nem bánom az úszást, de nem egy random patakban a semmi közepén.
- És miért is? Elég tiszta, hogy láthasd az alját.
- És… valószínűleg van benne hal és isten tudja mi más még – rájövök, milyen nevetségesen hangzom, de nem érdekel. – Különben is, nem mondtad el, hogy úszni jövünk, így nincs semmim, amiben úszhatok – ezzel már nem vitatkozhat.
- Nem viselsz bokszert? – vigyorog, mire tátott szájjal nézek rá. Szóval azt gondolta, hogy eljövök vele ide, és leveszem az összes ruhám, hogy ússzak vele? A belsőm kavarog, ahogy arra gondolok, hogy meztelen legyek a vízben Harryvel. Mit csinál velem? Soha nem voltak ilyen típusú gondolataim, mielőtt találkoztam vele.
- Nem úszom a bokszeremben, te perverz – jelentem ki, majd leülök a puha fűre. – Csak nézni fogom – mondom neki, mire a szemöldökét ráncolja. Most már csak a bokszerében van, a fekete anyag szorosan feszül a testére. Ez a második alkalom, hogy csak bokszerben látom őt, és ezúttal még jobban néz ki.
- Nem vagy vicces. Kimaradsz a jóból – feleli, majd beugrik a vízbe. Szememet a füvön tartom, és kitépek néhány szálat, hogy játsszak velük az ujjaim között. – A víz meleg, Lou – hív Harry a patakból. A helyemről, a fűben, látom, ahogy a vízcseppek leesnek a most már fekete hajából. Elmosolyodik, ahogy hátratúrja ázott haját, majd egy kézzel megtörli az arcát.
Egy pillanatra azon találom magam, hogy azt kívánom, bárcsak valaki más lennék. Bárcsak bátrabb lennék. Ha bátrabb lennék, levetkőznék és beugranék a meleg vízbe Harryvel. Fröcskölném a vizet, majd kimásznék a partra, hogy újra beleugorjak. Vicces lennék és gondtalan. De nem vagyok valaki, aki bátor, csak Louis vagyok.
- Ez a barátság túl unalmas eddig – nevet Harry, és közelebb úszik a parthoz. A szememet forgatom, mire felkuncog. – Legalább vedd le a cipődet, és tedd be a lábad a vízbe, ami csodálatos, és nemsokára túl hideg lesz, hogy úszni lehessen benne.
Betenni a lábamat a vízbe nem lehet olyan rossz. Leveszem a cipőmet, majd felhajtom a farmeremet épp annyira, hogy a széléről megmártóztassam a lábamat a vízben. Harrynek igaza volt, a víz meleg és tiszta. Megmozgatom a lábujjaimat, és önkéntelenül is elmosolyodom.
- Kellemes, ugye? – kérdezi, mire bólintok. – Csak gyere be.
Megrázom a fejem, ő pedig lefröcsköl a vízzel. Visszaszaladok, és mogorva tekintettel nézek rá.
- Ha bejössz a vízbe, válaszolok az egyik, mindig tolakodó kérdésedre. Amelyikre akarod, de csak egyre – figyelmeztet.
A kíváncsiság mindig legyőz, és elbillentem a fejem a koncentrációban. Mindig olyan sok kérdésem van Harryhez, és most az egyszer felajánlja, hogy válaszol az egyikre.
- Az ajánlatom egy percen belül lejár – mondja, majd eltűnik a víz alatt. Láthatom hosszú testét úszva a tiszta víz alatt. Viccesnek tűnik, és Harry keményen alkudozik, a kíváncsiságomat használva ellenem.
- Hagyd abba, hogy túlgondolsz mindent, csak ugorj be!
- Nincs semmim felvenni, ha beugrom a ruháimban, vissza kell sétálnom az autóhoz és hazautazni ázottan – nyafogom. Majdnem bele akarok menni a vízbe. Oké, tudom, hogy akarok.
- Vedd fel a pólómat – ajánlja, én pedig meg vagyok döbbenve. Ez nem vall rá. Várok egy pillanatot, hogy elmondja, viccelt, de nem teszi. – Gyerünk, csak vedd fel a pólómat. Elég hosszú lesz neked, hogy itt viseld, csak hagyd magadon a bokszered, ha szeretnéd – mondja egy mosollyal. Megfogadom a tanácsát, és abbahagyom a gondolkozást.
- Rendben, de fordulj meg, és ne nézz rám, amíg átöltözöm, komolyan mondom! – megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, hogy megfélemlítő legyek, de ő csak nevet. Megfordul és az ellenkező irányba néz, miközben átemelem a fejemen a pólómat, és megragadom az övét, amilyen gyorsan csak lehet. Igaza volt, a pólója a combom közepéig ér. Önkéntelenül is észreveszem, hogy milyen illata van a pólójának, mint egy halvány kölni, és egy illat, amit csak úgy tudok leírni, hogy Harrys.
- Siess már, vagy megfordulok – szólal meg, és azt kívánom, bárcsak lenne egy botom, amit a fejéhez dobhatnék. Kigombolom a bő farmeremet, lehúzom, majd kilépek belőle. Szépen összehajtom a farmeremet és a pólómat, majd a cipőm mellé teszem a fűbe. Harry megfordul, mire lehúzom a fekete pólójának alját, megpróbálva annyira lehúzni, amennyire csak tudom.
Szemei kitágulnak, és figyelem, ahogy végigpásztázza a testemet. Fogai közé veszi ajakpiercingjét, én pedig észreveszem, hogy elpirul. Biztosan fázik, mert tudom, nem lehetek én annak az oka, hogy így reagál.
- Uhm… gyere be a vízbe, jó? – mondja, hangja rekedtesebb a szokásosnál, mire bólintok, és lassan a part felé sétálok. – Csak ugorj be.
- Csinálom! Csinálom! – kiáltom, ő pedig felnevet.
- Fuss neki egy kicsit – utasít.
- Oké – visszalépek egy picit, és elkezdek nekifutni egy kicsit, bolondnak érzem magam, de nem engedem, hogy a túlgondolkodásra való hajlamom tönkretegye ezt. Ahogy elérem az utolsó lépésem, a vízre nézek, és megállok a lábaimmal a szélénél.
- Ó, gyerünk! Jól indítottál – nevet fel. A feje hátrabillen, imádnivalónak néz ki. Harry, imádnivaló?
- Nem tudok! – nem vagyok biztos benne, hogy mi állít meg, a víz elég mély, hogy beleugorjak, de nem túl mély. A helynél, ahol Harry áll, csak a mellkasáig ér a víz, ami azt jelenti, hogy az nekem az állam alatt lenne.
- Félsz? – hangszíne nyugodt, de komoly.
- Nem… nem tudom. Kicsit – vallom be, mire átszelve a vizet felém jön.
- Ülj le a szélére, és belesegítelek.
Leülök, a lábaimat szorosan összezárom, így nem látja meg a bokszeremet. Észreveszi, majd felnevet, ahogy elér hozzám. Kezei megfogják a combomat, és még egyszer égni kezdek. Miért kell a testemnek így reagálnia rá? Megpróbálok a barátja lenni, így figyelmen kívül kell hagynom a tüzet. Kezét a derekamhoz mozdítja, majd egy kis mosollyal ajándékoz meg.
- Készen állsz? – kérdezi, mire bólintok. Egy másodperccel később felemel és belehúz a vízbe. A víz meleg, és csodálatos érzés a forró bőrömnek. Harry túl hamar enged el, majd felállok a vízben. Közelebb vagyunk a parthoz, így a víz csak a mellkasom alá ér. – Ne csak állj ott – gúnyolódik, de figyelmen kívül hagyom őt, azonban kicsit sétálok.
A póló felemelkedik az alákerült víztől, mire sikkantok egyet, és lehúzom. Egyszer beállítom, és többnyire úgy marad.
- Le is veheted – vigyorog, mire lefröcskölöm őt. – Te lefröcsköltél? – nevet fel, én pedig bólintok, újra megtéve azt. Megrázza vizes fejét, majd felém támad a víz alatt. Hosszú karjai körülölelik a derekamat, és lehúz a víz alá. Kezeim felemelkednek az orromhoz, hogy befogjam azt. Nem sajátítottam el úgy az úszást, hogy ne fogjam be az orrom. Amikor felbukkanok a vízből, Harry nevetésben tör ki, és önkéntelenül is csatlakozom hozzá. Ténylegesen szórakozom, igazán szórakozom, nem csak nézek egy vicces filmet.
- Nem tudom eldönteni, melyik a mulatságosabb, a tény, hogy valóban jól érzed magad, vagy, hogy még mindig be kell fognod az orrod a víz alatt – mondja nevetés közben. A hirtelen kapott bátorságom miatt közelebb megyek hozzá, figyelmen kívül hagyva, hogy a póló megint felcsúszik, és megpróbálom lenyomni a fejét a víz alá. Természetesen ő túl erős, meg sem mozdul, csak még jobban nevet. Miért nem tud mindig ilyen lenni?
- Azt hiszem, tartozol nekem egy válasszal egy kérdésre – emlékeztetem őt, mire a homlokát ráncolja.
- Persze, csak egy.
Nem vagyok benne biztos, melyiket akarom megkérdezni, olyan sok van. Mielőtt eldönthetném, hallom, hogy a hangom meghozta a döntést helyettem:
- Kit szeretsz a legjobban a világon? – miért ezt kérdezem tőle? Jellemzőbb dolgokat akarok tudni, mint hogy miért ilyen bunkó. Miért van Amerikában?
Gyanakodva néz rám, mintha összezavarta volna a kérdésem.
- Magamat – válaszol, majd visszamegy a víz alá. Mikor felbukkan, megrázom a fejem.
- Ez nem lehet igaz – tudom, hogy arrogáns, de szeretnie kell valakit… bárkit? Az egyik szülőjét, egy testvért? – Mi a helyzet a szüleiddel? – kérdezem, és rögtön meg is bánom. Arca megváltozik, szemei elveszítik a lágyságot, amit már kezdtem megszeretni. – Sajnálom, csak kíváncsi voltam. Azt mondtad, egy kérdésre válaszolsz – emlékeztetem őt halkan. Arca meglágyul egy kicsit, és felém lép, a víz körülöttünk hullámzik. – Tényleg sajnálom, Harry, nem fogom megemlíteni őket újra – ígérem meg. Nagyon nem akarok vele veszekedni idekint, valószínűleg itt hagyna egyedül.
Meglep, amikor megfogja a derekamat, és felemel a levegőbe. A lábaimmal rúgok, a karjaimmal hadonászok, rákiabálva, hogy tegyen le. Nevet, majd beledob a vízbe. Pár lépéssel arrébb landolok, és amikor feljövök a vízből, ismét mosolyog.
- Ezért fizetni fogsz! – kiáltom, mire felnevet. Felé úszom, ő újra felemel, de ezúttal dereka köré fonom a lábaimat. Egy döbbent zihálástól nyílnak el az ajkai. – Bocs – motyogom, majd kioldom a lábaimat. Ő megragadja őket, és visszahelyezi a dereka köré. Az elektromosság megint megjelenik köztünk, most még vadabban, mint eddig bármikor. Miért történik mindig ez, amikor vele vagyok? Kizárom a fejemből a gondolataimat, és a nyaka köré kulcsolom a karjaimat, hogy megtámasszam magam.
- Mit csinálsz velem, Lou? – kérdezi lágyan, majd végigsimítja hüvelyujjával az alsó ajkamat.
- Nem tudom – válaszolok őszintén, mire felkuncog, ujja még mindig az ajkamat rajzolja át.
- Ezek az ajkak… és amiket csinálhatsz velük – mondja lassan és csábítóan. Érzem, hogy mélyen lángol a gyomrom, és elolvadok a karjaiban. – Akarod, hogy abbahagyjam? – néz a szemembe, pupillái annyira kitágultak, hogy csak egy enyhe gyűrű van a most már sötétzöld szemeiben.
Mielőtt az agyam fel tudna zárkózni, megrázom a fejem, és testemet az övének nyomom a víz alatt.
- Nem lehetünk csak barátok, tudod, ugye? – ajkai megérintik az állkapcsomat, ami megremegtet. Egy vonalban végigcsókolja az állam vonalát, és bólintok. Tudom, hogy igaza van, fogalmam sincs, mi ez, amik mi vagyunk, de tudom, hogy soha nem lennék képes csak a barátja lenni Harrynek. Ahogy az ajkai megérintik a pontot a fülem alatt, felnyögök, Harry újra ezt csinálja, ezúttal megszívva a bőrt.
- Ó, Harry – nyögöm, és szorosabban ölelem lábaimmal. Leviszem a kezeim a hátán, körmeimmel súrolom a bőrt. Talán már csak attól felrobbanok, hogy egyedül a nyakamat csókolja.
- Azt akarom, hogy a nevemet nyögd, Lou, újra és újra. Kérlek, engedd meg nekem – hangja tele van kétségbeeséssel. Kizárt, hogy nemet tudjak mondani.

Chapter 26

Sziasztok! :)

Itt is van a 26. fejezet, képzelem, mennyire kíváncsiak vagytok, hogy vajon mi lesz a közös programjuk :D De van egy rossz hírem. Ugye sajnos az érettségi szünetemnek vége, úgyhogy holnap nem tudok frissíteni, túlságosan is sok órám lesz meg egyéb dolgaim. Pénteken viszont lesz időm, remélem, kibírjátok addig, mert ennek is nagyon függővége van...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 26

Megpróbálok tanulni, amikor visszaérek a szobámba, de nem tudok összpontosítani. Miután körülbelül egy órán át bámulom a jegyzeteimet, eldöntöm, hogy megyek és lezuhanyozok. A koedukált fürdőszobák még mindig kellemetlenek számomra, amikor zsúfoltak, de senki nem szórakozik velem. A meleg víz nagyszerű, és feloldja feszült izmaimat. Megkönnyebbültnek kellene lennem, hogy Harry és én valamilyen fegyverszünetet értünk el, de most a haragot és bosszúságot az idegesség és a zavartság váltotta fel. Egyetértettem, hogy eltöltök egy kis időt Harryvel holnap, hogy csináljunk valami „szórakoztatót”, és be kell vallanom, egy kicsit rémült vagyok. Csak remélem, hogy jól fog menni, és lehetünk barátok. Nem várom, hogy legjobb barátokká váljunk, de el kell jutnunk egy szintre, ahol nem kiabálunk egymásra minden alkalommal, amikor beszélünk.
Mikor visszatérek a szobámba, találok egy cetlit Tristantól, hogy kivitte Steph-et a kampuszról vacsorázni. Kedvelem Molly szobatársát, Steph-et. Kedvesnek tűnik a túlzott sminkje ellenére is. Ha Tristan és Steph továbbra is randiznak, akkor talán amikor Natalie eljön meglátogatni, mindannyian csinálhatnánk valamit együtt. Kit hülyítek? Tudom, hogy Natalie nem akarna olyan emberekkel lógni, mint Tristan és Steph, és bevallom, három héttel ezelőttig én sem hittem volna soha.
Végül felhívom Natalie-t, mielőtt ágyba bújnék. Egész nap nem beszéltünk.
- Szia, Louis, milyen volt a napod? – kérdezi, amint felveszi a telefont.
- Jó volt, hosszú, de jó – mesélnem kellene neki arról, hogy holnap Harry és én elmegyünk szórakozni.
- Az jó. Focimeccsem volt az este Seattle-ben, épp most megyek vissza.
 - Ez fantasztikus, hogy ment? – elmondja, hogyan verték meg földcsuszamlás szerűen a Seattle High-t, annak ellenére, hogy ők az egyik legjobb csapat az államban. Beszélgetünk a családjáról, és mielőtt észrevenném, letesszük a telefont. Nem találtam meg a megfelelő időpontot, hogy megemlítsem a terveimet Harryvel, de őszintén, nem is próbáltam.

A következő nap túl gyorsan telik el. Liam és én bemegyünk irodalomra, Harry már itt van.
- Készen állsz a randinkra ma este? – kérdezi, mire a szám elnyílik. Liamé is.
- Ez nem egy randi, csak együtt lógunk, mint barátok – mondom Liamnek, figyelmen kívül hagyva Harryt. A küldetésünk első napja, hogy barátok legyünk, nem megy jól eddig.
- Ugyanaz – vigyorog Harry, mire szemet forgatok. Elkerülöm őt az óra többi részében, ami könnyű, mert nem próbál meg beszélni velem.
- Legyél óvatos ma este – mondja Liam az óra után.
- Az leszek. Csak megpróbálunk civilizáltak lenni, mivel a szobatársam a legjobb barátja.
- Tudom. Nagyon jó vagy Tristanhoz. Csak nem vagyok biztos benne, hogy Harry megérdemli a kedvességed – mondja, mire felnézek rá.
- Nincs más dolgod, mint besározni engem? Tűnj el! – csattan fel Harry mögülem. Liam összeráncolja a homlokát, majd újra rám néz.
- Emlékezz, mit mondtam – feleli, és elsétál.
- Nem kell kegyetlennek lenned hozzá. Ti, srácok, gyakorlatilag testvérek vagytok – mondom, mire szemei kitágulnak.
- Mit mondtál az előbb? – morog fel.
- Tudod, apukád és az ő anyja? – Liam hazudott? Vagy nem kellett volna megemlítenem ezt. Liam mondta, hogy ne említsem meg Harry kapcsolatát az apjával, de nem gondoltam, hogy az egész dologra értette.
- Ehhez semmi közöd. Nem is tudom, hogy a seggfej miért mondta el neked. El kell majd hallgattatnom, úgy tűnik.
- Hagyd őt békén, Harry! Nem is akarta elmondani nekem, hanem én szedtem ki belőle – védem meg Liamet. A gondolattól, hogy Harry bántja Liamet, rosszul vagyok. Témát kell váltanom. – Szóval hova megyünk ma este? – kérdezem, mire haragos pillantást vet rám.
- Nem megyünk sehova. Ez egy rossz ötlet volt – csattan fel, sarkon fordul és elmegy.
Mi a fene? Ő tényleg bipoláris, biztos vagyok benne. A harag és frusztráció, amit Harry iránt érzek, visszatér, és visszamegyek a szobámba. Mikor kinyitom az ajtót, bent találom Zaynt, Steph-et és Tristant. Általában bosszús vagyok ennyi váratlan vendégre, de szükségem van a figyelemelterelésre. Tényleg kedvelem Zaynt és Steph-et.
- Szia, Louis! Milyenek voltak az óráid ma? – kérdezi Tristan, és megajándékoz egy nagy mosollyal. Önkéntelenül is észreveszem, ahogy Steph arca felderül, amikor Tristan mosolyog.
- Rendben voltak, neked? – leteszem a könyveimet a komódomra, és elmeséli, hogy a professzora magára öntötte a kávéját, így előbb eljöhettek.
- Jól nézel ki ma, Louis – mondja nekem Zayn, amit megköszönök, majd leülök Tristan ágyára hármójukhoz. Az ágy elég kicsi mindannyiunknak, de megoldjuk. Néhány perccel később az ajtó kinyílik, és mindannyian odafordulunk, hogy meglássuk, ki az. Harry. Ugh.
- Jézusom, Harry, legalább kopoghatnál egyszer – szidja őt le Tristan, mire vállat von. – Meztelen lehettem volna, vagy valami – folytatja, és Harry felnevet. Tristan elmosolyodik, nyilvánvalóan nem mérges Harry modortalansága miatt, de biztos vagyok benne, hogy Tristan megszokta, hogy Harry mindig bejárkál ide.
- Nincs semmi, amit ne láttam volna ezelőtt – viccel, mire Steph ledöbben, míg mindenki nevet. Én sem találom humorosnak.
- Ó, fogd be – feleli Tristan még mindig nevetve, majd megfogja Steph kezét. Steph mosolya visszatér, és egy kicsit közelebb húzódik Tristanhoz.
- Mire készültök, srácok? – kérdezi Harry, és leül az ágyamra. Meg akarom mondani neki, hogy szálljon le róla, de csendben maradok. Egy pillanatra azt gondoltam, azért jött ide, hogy bocsánatot kérjen, de most már tudom, csak azért jött, hogy a barátaival lógjon, és sajnos én nem tartozom közéjük.
- Tulajdonképpen moziba készültünk. Louis, jönnöd kellene – mosolyog Zayn. Mielőtt válaszolhatnék, Harry közbeszól:
- Valójában Louis-nak és nekem terveink vannak – feleli. Van egy furcsa él a hangja mögött. Annyira szeszélyes.
- Mi? – kérdezi Zayn és Tristan egyszerre.
- Ja, terveink vannak. Csak azért jöttem, hogy felvegyem – mosolyog Harry, majd feláll. – Készen vagy, vagy mi? – az elmém azt kiáltja, „nem!”, de bólintok. – Nos, találkozunk később – jelenti be Harry, és gyakorlatilag kilök az ajtón.
Az autójához vezet, és meglepő módon kinyitja nekem az ajtót. Karba tett kézzel állok meg.
- Emlékezni fogok, hogy soha ne nyissak neked ajtót még egyszer – csattan fel, mire megrázom a fejem.
- Mi a franc volt ez? Tudom, hogy nem azért jöttél ide, hogy felvegyél engem. Éppen azt mondtad, hogy nem akarsz velem lógni – kiáltom. Visszatértünk az egymásra való kiabáláshoz. Megőrjít, szó szerint.
- Igen, azt mondtam, most szállj be az autóba.
- Nem! Ha nem ismered be, hogy nem azért jöttél ide, hogy láss engem, akkor visszamegyek oda, és elmegyek Zaynnel moziba – mondom neki, mire összeszorítja az állkapcsát. Tudtam. Nem tudom, mit érezzek ez iránt a helyzet iránt. Tudtam, hogy Harry nem akarja, hogy moziba menjek Zaynnel, és hogy ez az egyetlen ok, amiért megpróbál most velem lenni. – Valld be, Harry, vagy elmegyek.
- Oké, rendben. Beismerem. Most szállj be abba a rohadt kocsiba. Nem kérem még egyszer – mondja, és beül az autóba. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, nem helyes, beszállok a kocsiba. Harry még mindig mérgesnek néz ki, ahogy kikanyarodik a parkolóból. Feltekeri az üvöltő zenét túl hangosra. Odanyúlok és kikapcsolom.
- Ne érj a rádiómhoz – csattan fel.
- Ha egész idő alatt bunkó leszel, nem akarok veled lógni – mondom, és komolyan is gondolom.
- Nem vagyok, csak ne érj a rádiómhoz – gondolataim visszamennek oda, amikor szétszórta a jegyzeteimet a levegőbe, és ki akarom rántani a rádióját, majd kidobni az ablakon. Ha képes lennék rá, megtenném.
- Miért érdekel, ha moziba megyek Zaynnel? Tristan és Steph is mennek.
- Csak nem hiszem, hogy Zaynnek a legjobb szándékai vannak – mondja csendesen, szemei az útra szegeződtek. Elkezdek nevetni, mire összeráncolja a homlokát.
- Ó, és neked igen? Legalább Zayn kedves velem – nem tudom abbahagyni a nevetést. A gondolat, hogy Harry megpróbál megvédeni valamilyen módon, nevetséges. Zayn egy barát, semmi több. Csakúgy, mint Harry.
Harry megforgatja a szemeit, de nem ad nekem választ. Visszakapcsolja a zenét, és az üvöltő zene szó szerint bántja a füleimet.
- Kikapcsolnád, kérlek? – könyörgök. Lehalkítja, de még mindig otthagyja.
- Ez a zene szörnyű – mondom neki, mire felnevet.
- Nem, ez nem az! Szeretném tudni a véleményedet a jó zenéről – mosolyog. Olyan gondtalannak látszik, ahogy a lehúzott ablakon keresztül a szél belefúj a hajába. Egyik kezével odanyúl, és hátra tűri a haját. Szeretem, ahogy kinéz a haja, amikor hátra van túrva. Kirázom a gondolatokat a fejemből.
- Nos, kedvelem Bon Ivert és a The Fray-t – válaszolok végre.
- Persze hogy kedveled – kuncog fel.
- Mi a baj velük? Elképesztően tehetségesek és a zenéjük csodálatos – védem meg a két kedvenc bandámat.
- Ja… tehetségesek. Hallottam, hogy a specialitásuk az emberek elaltatása – nevet ki, mire átnyúlok, és játékosan megütöm a vállát.
- Hát, én szeretem őket – mondom egy mosollyal. Ha ebben a játékos állapotban maradnánk, talán tényleg jól érezném magam. – Hova megyünk?
- Elmegyünk az egyik kedvenc helyemre.
- Ami hol van?
- Tényleg tudnod kell mindent, ami történik, ugye?
- Igen… szeretek…
- Irányítani mindent? – szakít félbe, mire csendben maradok. Tudom, hogy igaza van, de én csak ilyen vagyok. – Nos, nem mondom el, amíg oda nem érünk… ami körülbelül még öt perc lesz – mondja nekem, én pedig visszadőlök a kocsi bőrülésébe. Milyen autó ez egyébként?
- Milyen autó ez? – kérdezem őt. Szükségem van a figyelemelterelésre arról, hogy nem tudom, hova megyünk.
- Ez egy Ford Carpi, egy klasszikus – dicsekszik, nyilvánvalóan büszke az autójára. Elkezd mesélni róla, bár fogalmam sincs, miről beszél. Szeretem nézni az ajkait, ahogy beszél, ahogy lassan mozognak, és ahogy a szavak még lassabban jönnek ki a száján. – Nem szeretem, ha bámulnak – mondja durván, de kicsit elmosolyodik utána.
- Én… én csak figyeltem – hazudom, a szám száraz.
- Itt vagyunk – mondja, majd egy kavicsos útra kanyarodik.

Chapter 25

Helló! :)

Hoztam is a következő részt, gondolom, mennyire vártátok az előző vége után :D Nem tudom, erre számítotok, hogy lesz-e, mindenesetre érdekes dolgok lesznek még itt, ennyit elárulhatok ;)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 25

Nem találok szavakat. Harry hangszíne és a piszkos szavak gyengévé, sebezhetővé és zavarodottá tesznek. Nyúl lettem egy róka csapdájában.
- Nem kell beismerned. Meg tudom mondani – feleli. Hangja annyira arrogáns, de minden, amit tenni tudok, hogy megrázom a fejem. Mosolya megnő, én pedig a falhoz szorulok. Tesz egy lépést felém, mire hátrálok. Ne újra. – A pulzusod felgyorsult, ugye? A szád száraz. Van az az érzés… itt lent. Ugye, Lewis?
Minden, amit mond igaz. Minél többet beszél velem így, annál jobban akarom őt. Ez egy különös érzés, hogy akarsz valakit és utálod is egyszerre. A vonzalom, amit iránta érzek, pusztán testi, ami furcsa, figyelembe véve, mennyire különbözik Natalie-tól. Nem emlékszem, hogy vonzódtam volna bárkihez, kivéve Natalie-t.
Tudom, ha most nem mondok valamit, ő fog nyerni.
- Tévedsz – motyogom, mire elmosolyodik. Még a mosolyától is megborzongok.
- Soha nem tévedek – mondja, majd elmozdulok a faltól, mielőtt nekilökhetne.
- Miért mondogatod azt, hogy rád mászom, ha mindig te szorítasz sarokba? – kérdezem, dühöm elnyomja sóvárgásomat ez iránt a dühítő, tetovált fiú iránt.
- Mert te tetted meg az első lépést felém. Ne érts félre, olyan meglepett voltam, mint te – nevet fel.
- Részeg voltam és hosszú éjszakám volt, ahogy már mondtam. Zavarodott voltam, mert kedves voltál hozzám, vagyis a kedves verziód – mondom, majd leülök a járdaszegélyre, mielőtt a falnál végezném. Hozzá beszélni nagyon kimerítő.
- Nem vagyok olyan durva hozzád – feleli. A megállapítás sokkal inkább kérdésnek hangzik, mint egy megjegyzésnek.
- De, az vagy. Jóval durvább vagy. Nem csak hozzám, hanem mindenkihez. Csak úgy tűnik, hogy velem még inkább – nem tudom elhinni, hogy ilyen őszinte vagyok hozzá. Tudom, hogy néhány percem van, mielőtt átváltana.
- Ez nem igaz. Nem vagyok gonoszabb veled, mint az átlaggal – vigyorog, mire felállok. Tudtam, hogy nem lehet vele kulturáltan beszélgetni.
- Nem tudom, miért vesztegetem az időmet – kiabálom, ahogy elsétálok tőle.
- Hé, sajnálom. Csak gyere ide vissza.
Felnyögök, de a lábaim megmozdulnak, mielőtt az agyam felzárkózhatna. Megállok néhány lépés távolságra tőle, majd leül a járdaszegélyre, ahol korábban ültem.
- Ülj le – követeli, én pedig megteszem. – Borzasztóan messze ülsz – mondja, mire szemet forgatok. – Nem bízol bennem?
- Nem, természetesen nem, miért tenném? – arca némileg megtörik, ahogy szavaim eljutnak hozzá, de gyorsan visszanyeri önmagát. Miért érdekelné, ha bíznék benne? – Megegyezhetünk abban, hogy távol maradunk egymástól, vagy barátok leszünk? Nem vagyok képes tovább küzdeni veled – sóhajtom, és közelebb húzódik egy kicsit. Mély lélegzetet vesz, mielőtt megszólal.
- Nem akarok távol maradni tőled – mi? A szívem kiugrik a mellkasomból. – Úgy értem… nem hiszem, hogy távol tudnánk maradni egymástól, mivel az egyik legjobb barátom a szobatársad meg minden. Így gondolom, meg kellene próbálni, hogy barátok legyünk – megpróbálom elrejteni csalódottságomat szavaitól, de ez az, amit akarok, nem? Nem csókolózhatok tovább Harryvel, és csalhatom meg Natalie-t.
- Oké, szóval barátok?
- Barátok – ért egyet, majd kinyújtja nekem a kezét, hogy rázzam meg.
- De nem barátok extrákkal – emlékeztetem őt, és érzem, hogy a vér az arcomba tódul. Felkuncog, és a szemöldök piercingjével játszik.
- Mi mondatta ezt veled?
- Mintha nem tudnád, Tristan már mesélt róla.
- Miről? – kérdezi.
- Rólad és az összes hódításodról – próbálok hamisan nevetni, de köhögésként jön ki belőlem. Felhúzza szemöldökét, de figyelmen kívül hagyom őt.
- Nos, vannak lányok és fiúk, akiket megdugok, de miért aggaszt ez téged? – annyira közönyös ezzel az egész dologgal kapcsolatban, amíg én sokkban vagyok. Hallani őt beismerni, hogy más emberekkel alszik, nem kellene, hogy zavarjon, de zavar. Ő nem az enyém, Natalie az. Natalie az. Natalie az. Emlékeztetem magam.
- Nem aggaszt, csak nem akarom, hogy azt hidd, egyike leszek azoknak a srácoknak.
- Aww… féltékeny vagy, Lewis? – gúnyolódik, mire meglököm. Nincs az az Isten, hogy ezt valaha is bevalljam.
- Nem, egyáltalán nem. Sajnálom azokat az embereket – mondom, mire felnevet.
- Ó, nem kellene. Élvezik. Hidd el.
- Oké, oké, értem. Váltsunk témát, kérlek – nyögöm, majd hátrahajtom a fejem, hogy felnézzek az égre. Ki kell törölnöm a fejemből a képet Harryről és arról a sok emberről. – Szóval megpróbálsz kedvesebb lenni hozzám?
- Persze. Megpróbálsz nem olyan feszültnek és rosszindulatúnak lenni egyszerre?
- Nem vagyok rosszindulatú, te vagy utálatos – kezdek el nevetni, és ő is csatlakozik.
Ez egy szép váltás az egymásra kiabálástól az osztályban. Tudom, hogy nem igazán oldottuk meg a nagy problémát az érzésekről, amiket lehet, hogy érzek, de lehet, hogy nem iránta, de ha rá tudom venni, hogy ne csókoljon meg, akkor újra összpontosíthatok Natalie-ra, és megáll ez a szörnyű kör, mielőbb rosszabb lesz.
- Nézz ránk, két barát – akcentusa annyira vonzó, amikor nem goromba.
A pokolba, még akkor is az, amikor goromba, de mikor hangja lágy, az akcentusa sokkal lágyabbá teszi, mint a bársony. Ahogy a szavak elhagyják a száját azokon a rózsaszín ajkakon át… Nem gondolhatok az ajkaira. Elszakítom szemeimet az arcáról, és felállok, letörölve a khaki nadrágomat.
- Ez a nadrág tényleg szörnyű, Lou, ha barátok leszünk, nem viselheted többé – egy másodpercre megbánt, azonban mikor felnézek rá, mosolyog. Ő biztosan így viccelődik, még mindig goromba, de túl fogom tenni rajta magam, mint a rosszindulatúságon, ahogy általában viselkedik.
A telefonom elkezd vibrálni. A figyelmeztetőm kapcsolt be.
- Vissza kell mennem tanulni.
- Figyelmeztetőt állítasz be, hogy tanulj?
- Sok mindenre állítok be figyelmeztetőt, ez csak valami, amit szoktam csinálni – remélem, hagyja ezt a témát.
- Kellene valami szórakoztatót csinálnunk holnap, órák után – ajánlja. Ki ez és hol van Harry?
- Nem hiszem, hogy az én fogalmam a szórakoztatóról ugyanaz, mint a tiéd – elképzelni sem tudom, mi „szórakoztató” Harrynek.
- Nos, csak feláldozunk pár macskát, aztán felgyújtunk néhány épületet – nem tudom abbahagyni feltörő kuncogásom, mire visszamosolyog. – De komolyan, szórakozhatnál egy kicsit, és mivel új barátok vagyunk, kellene valami szórakoztatót csinálnunk.
Szükségem van néhány másodpercre, hogy fontolóra vegyem, vajon egyedül kellene-e lennem Harryvel, mielőtt válaszolok neki. Mielőtt felelhetnék, megfordul, hogy elmenjen.
- Jó, örülök, hogy egyetértesz. Találkozunk holnap – mondja, és távozik.
Semmit nem reagálok, csak leülök a járdaszegélyre. Szédülök az utolsó húsz perctől Harryvel. Lényegében szexet ajánlott nekem, elmondva, hogy fogalmam sincs, milyen jót tud éreztetni velem. Aztán, néhány perccel később, beleegyezett, hogy megpróbál kedves lenni velem. Nevettünk, viccelődtünk, és kellemes volt. Még mindig sok kérdésem van hozzá, mint miért olyan, amilyen, de tudom, hogy minél többet tudok róla, annál rosszabb lesz. Lehetek Harry barátja, mint Tristan. Tényleg ez a legjobb dolog, nincs több csókolózás, nincs több szexuális közeledés tőle, csak barátok.
Ahogy visszamegyek a szobámba, megpróbálom lerázni a félelmet, hogy éppen belesétáltam egy másik csapdájába.

Chapter 24

Sziasztok! :)

Itt is következő rész, amit úgy vártatok. Mikor én olvastam ezt először, egyáltalán nem számítottam erre. Szerintem tetszeni fog nektek :D Ó, és majd lesz zárójelben, hogy he vagy she. Az azért van, mert ugye az angolban ezzel lehet érzékeltetni, hogy fiúról vagy lányról van szó, ha E/3. személyről beszélünk, de a magyarban nem. Odaírtam, hogy így jobban értsétek a nyelvbotlásaikat. Lehet, így kicsit bonyolultan hangzik, de majd megértitek, amikor olvassátok.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 24

- Mi a fészkes fene volt ez? Te és Harry… Te és Harry kavartok? – kérdez engem, és arcán elterjed a tettetett rémület.
- Nem! Egyáltalán nem! Nem kavarunk – mondom neki. Ugye? Nem, mi csak véletlenül csókolóztunk kétszer, és levette a pólómat, amíg gyakorlatilag hozzádörgölőztem. De mi nem kavarunk. – Barátnőm van?
- És, az nem jelenti azt, hogy nem kavarhatsz Harryvel. Csak nem tudom elhinni ezt. Azt hittem, hogy ti, srácok, utáljátok egymást. Hát, Harry mindenkit utál, de azt hittem, téged még annál is jobban utál, mint a többi embert – nevet fel. – Szóval mikor és hogyan is történt ez?
Leülök az ágyára, majd beletúrok a hajamba.
- Nem tudom. Hát, szombaton, amikor elhagytad a bulit, a szobájában kötöttem ki, mert egy perverz megpróbált megütni, és megcsókoltam Harryt. Megígértük, hogy soha nem beszélünk róla újra, de aztán idejött ma, és elkezdett szórakozni velem, de nem úgy – mondom, miután látom, hogy vigyora megnő. – Mármint, szétdobálta a cuccaimat, meglöktem őt, és valahogy az ágyon kötöttünk ki – mondom neki. Nagyon rosszul hangzik, ahogy elismétlem. Kezeimbe temetem az arcom. Hogy tudtam ezt tenni Natalie-val megint?
- Whoa, dögösen hangzik – mondja Tristan, mire megforgatom a szemem.
- Nem, ez szörnyű és rossz. Szeretem Natalie-t, Harry meg egy barom. Nem akarok egy újabb hódítása lenni.
- Tudom, hogy azt mondogatod magadnak és mindenki másnak, hogy nem vagy meleg, de fontolóra vetted már valaha, hogy biszex is lehetsz? – mondja Tristan, én pedig leblokkolok. Még soha nem gondoltam erre. – Kísérletezhetsz Harryvel… Tudod, szexuálisan – folytatja, mire a szám elnyílik. Komolyan beszél?
- Szó sem lehet róla! Semmit nem akarok csinálni Harryvel. Vagy bárki mással, Natalie-n kívül – felelem. Nem tudom elképzelni magamat és Natalie-t úgy smárolni. Az agyam Harry szavait ismétli: „Annyira szexi vagy, Lou.” Natalie soha semmi ilyesmit nem mondott nekem. Valójában senki nem mondott nekem ilyet. Érzem, hogy felmelegszik az arcom, ahogy erre gondolok. – Sok barátja van Harrynek extrákkal? – azon találom magam, hogy Tristant kérdezem.
- Igen, sok. Úgy értem, nem százak, de elég ő eléggé aktív – feleli, és meg tudom mondani, hogy szépített az én kedvemért. Készítek egy mentális jegyzetet, körülbelül századjára, hogy maradjak távol Harrytől. Senki barátja nem leszek extrákkal. Soha. – Nem azért csinálja, hogy görény legyen, vagy kihasználja a lányokat és fiúkat. Gyakorlatilag ők dobják magukat neki, és tudatja velük az elejétől, hogy nem randizik – védi Tristan Harryt. Emlékszem, hogy ezt már mondta korábban.
- Miért nem randizik? – miért nem tudom abbahagyni a kérdezősködést?
- Nem igazán tudom… csak nem szokott. Szerintem sokat szórakozhatnál Harryvel, de azt is gondolom, hogy veszélyes lehet neked. Kivéve, ha tudod, hogy soha nem fogsz semmilyen érzelmet táplálni iránta, egyébként én távol maradnék tőle. Egy csomó fiút és lányt láttam már beleesni, és nem volt szép – hangja tele van aggodalommal.
- Ó, hidd el, nincsenek érzéseim iránta. Nem tudom, mit gondoltam – nevetek fel, és remélem, valódinak hangzik, mert valószínűleg nem.
- Jó, mennyire kerültél bajba anyukádnál és Natalie-nál? – nevet, majd velem szemben leül az ágyára.
Elmesélem neki anya előadását, kivéve azt a részt, amikor megígértem, hogy nem barátkozom többé vele. Az este többi részét beszélgetéssel töltjük az órákról, Steph-ről, és Harryn kívül mindenre tudok gondolni.

A következő nap Liammel találkozom a kávézónál még óra előtt, hogy összehasonlítsuk a szociológia jegyzeteinket. Egy örökkévalóságba telt, mire visszarendeztem őket Harry bosszantó mutatványa után tegnap. Mesélni akarok erről Liamnek, de nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam, és főleg most, hogy tudom, Liam anyja és Harry apja együtt élnek. Kínos lenne. Liam biztosan sok mindent tud Harryről. Folyamatosan emlékeztetem magam, hogy ne tegyek fel kérdéseket róla Liamnek. Azt is mondogatom magamnak, hogy nem érdekel, mit csinál Harry. A nap elrepül, és végre itt az idő az irodalomra. Harry a szokásos helyén van mellettem, de egyáltalán nem néz felém.
- A mai nap lesz az utolsó a Büszkeség és Balítéletből. Remélem, élvezték. A mai témánk, amiről beszélni fogunk, az Austen előrevetítéseinek használata. Mint egy olvasó, gondolták, hogy ő és Darcy együtt lesznek a végén? – kérdezi a professzor. Felnyújtom a kezem, mint mindig. Liam és én voltunk mindig az elsők, akik válaszolnak, és általában az egyetlenek. – Mr. Tomlinson – szólít fel.
- Az első alkalommal, amikor olvastam a regényt, tűkön ültem, hogy megtudjam, együtt lesznek-e a végén. Még most is, hogy legalább tízszer olvastam, még mindig sóvárgok a kapcsolatuk kezdetén. Mr. Darcy annyira kegyetlen, és utálatos dolgokat mond Elizabeth-ről és a családjáról, így nem tudtam, hogy megbocsátana neki, vagy egyedül marad viszonzatlan szerelmével – válaszolok mosolyogva.
- Ez baromság – mondja egy hang. Harry hangja.
- Mr. Styles? Hozzá szeretne adni valamit? – kérdezi a professzor, egyértelműen meglepődve Harry részvételén.
- Persze. Azt mondtam, ez baromság. A nők azt akarják, amit nem kaphatnak meg. Mr. Darcy durva magatartása az, ami magához vonzotta Elizabeth-et. Nyilvánvaló volt, hogy együtt lesznek – feleli Harry, és a körmét piszkálja, mintha a legkevésbé sem lenne érdekelt a beszélgetésben.
- Nem igaz, hogy a nők azt akarják, amit nem kaphatnak meg. Mr. Darcy csak azért volt goromba hozzá, mert túl büszke volt, hogy bevallja, szerette őt. Egyszer abbahagyta az utálatos viselkedését, Elizabeth meglátta, hogy valóban szerette őt – mondom sokkal hangosabban, mint terveztem. Ahogy körbenézek a teremben, észreveszem, hogy mindenki engem és Harryt bámulja.
- Ha Darcy szerette őt, nem lett volna hozzá goromba. Az egyetlen ok, amiért a végén mégis megkérte a kezét az, hogy ráerőltette magát – mondja, a szívem pedig majd’ kiugrik a helyéről. Van egy olyan érzésem, hogy már nem Mr. Darcyról és Elizabeth-ről beszél.
- Ő (he)… Ő (she) nem erőltette magát rá! Manipulálta Elizabeth-et, hogy azt gondolja, kedves, aztán kihasználta a gyengeségét! – kiabálom, a terem pedig elcsendesedik. Harry arca dühtől pirult. Nem tudom elképzelni, hogy néz ki most az enyém.
- Manipulálta a lányt? Nézzük csak, ő (he)… úgy értem, ő (she) annyira unatkozott az unalmas életével, hogy valahol izgalmat kellett keresnie, tehát ráerőltette magát! – kiált vissza. Kezei megmarkolják a padot.
- Ha nem lett volna akkora strici, leállíthatta volna az első alkalom után, ahelyett, hogy feltűnik a szobájában! – miután a szavak elhagyják a számat, tudom, hogy az emberek rajta kaptak minket. Kuncogások és lélegzet visszafojtások hallatszódnak az egész teremben.
- Azt hiszem, ez elég mára – mondja a professzor. Megfogom a táskámat, és kifutok a teremből.
- Nem futhatsz el ezúttal, Lewis! – hallom Harry kiáltását, ahogy elérem a háztömb sarkát. Megragadja a karomat, de elrántom tőle.
- Miért mindig így érsz hozzám? Ragadd meg a karom még egyszer, és behúzok egyet! – kiabálom.  Meg vagyok lepve durva szavaimon felé, de elegem van a marhaságából. Ismét megragadja a karomat, ám nem követem fenyegetésemet, hogy behúzok neki. – Mit akarsz, Harry? Hogy elmondd, milyen reménytelen vagyok? Hogy nevess rajtam, amiért megint engedtem, hogy megkapj? Annyira elegem van ebből a játékból veled. Nem fogom tovább csinálni. Barátnőm van, és te egy szörnyű ember vagy. Tényleg látnia kellene egy orvosnak, és szerezz be néhány gyógyszert a hangulatingadozásaidra!  Nem tudok lépést tartani veled. Az egyik percben kedves vagy, a következőben meg utálatos. Semmit nem akarok csinálni veled, úgyhogy tegyél magadnak egy szívességet, és keress egy másik lányt vagy srácot, akivel játszhatsz, mert én befejeztem!
- Tényleg a legrosszabbat hozom ki belőled, ugye? – kérdezi. Azt vártam, hogy mosolyog vagy nevet, de nem. Ha nem ismerném jobban, azt hinném, hogy… megbántódott? De jobban ismerem, és tudom, hogy nem érdekli. – Nem próbálok játszani veled – mondja, ahogy fejét a kezeibe temeti.
- Akkor mit csinálsz, mert a hangulatingadozásaid kikészítenek – csattanok fel. Egy kis tömeg gyűlt körénk. Össze akarok gömbölyödni egy labdává, és eltűnni, de tudnom kell, mit fog mondani. Miért nem tudok távol maradni tőle? Tudom, hogy veszélyes és mérgező nekem. Soha nem voltam ennyire goromba senkihez, mint Harryhez. Tudom, hogy megérdemli, de nem szeretek goromba lenni senkihez. Harry megint megragadja a karomat, és két épület közé húz, el a tömegtől.
- Én… én nem tudom, mit csinálok. Te csókoltál meg először, emlékszel? – emlékeztet újra.
- Ja, részeg voltam, rémlik. És te csókoltál meg először tegnap.
- Nem állítottál meg. Biztosan kimerítő lehet – mondja. Mi?
- Mi biztosan kimerítő?
- Úgy viselkedni, hogy nem akarsz engem, amikor tudom, hogy igen – lép közelebb.
- Én nem akarlak. Nem vagyok meleg! Barátnőm van! – a szavak túl gyorsan buknak ki a számból, megmosolyogtatva őt.
- Akivel unatkozol. Valld be, Lou, ne nekem, de legalább magadnak. Unatkozol vele, és a lányokkal általában. Éreztette már veled valaha azt, amit én? – hangja sokkal mélyebb, és még lassabban beszél, mint szokott.
- M-mi? Természetesen igen – hazudom.
- Nem, nem tette. Meg tudom mondani, hogy soha nem érintettek még meg… úgy – a szavak a már ismert tűzben égetik végig a testemet.
- Ehhez semmi közöd – mondom, majd hátrálok, mire három lépést tesz felém.
- Fogalmad sincs, milyen jót tudok éreztetni veled – feleli, a lélegzetem pedig elakad. Hogy jutott el a kiabálástól idáig? És miért szeretem én ezt ennyire?

Chapter 23

Sziasztok! :)

Remélem sikerült kibírni, hogy tegnap nem tudtam frissíteni, de ma már igen. Azt hiszem, tetszeni fog nektek ez a fejezet, bár már megint valami szörnyű vége van... Nos, mivel nekem jövőhéten érettségi szünetem van (sajnos ez az utolsó), így elvileg szerdáig mindennap tudok új részt hozni.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 23

Amikor visszaérek a szobámba, Tristan még nincs itt. Az ő órái két órával később kezdődnek, mint az enyémek. Amíg előveszem a könyveimet és jegyzeteimet, hogy előkészüljek a tanulásra ma este, felhívom Natalie-t. Nem veszi fel. Biztosan elfoglalt. Bárcsak itt lenne velem a főiskolán, sokkal könnyebbé és kellemesebbé tenné a dolgokat. Tanulhatnánk és filmet nézhetnénk most. A bűntudatom, hogy megcsókoltam Harryt, felemészt. Natalie annyira édes, nem érdemli meg, hogy megcsalják. Szerencsés vagyok, hogy az életem része. Mindig itt van nekem, és jobban ismer bárkinél. Gyakorlatilag egész életünkben ismertük egymást. Amikor a szülei az utcába költöztek, el voltam ragadtatva, hogy van valaki az én koromban, akivel lóghatok, és még jobban örültem, amikor megismertem őt. Olyan volt, mint én. Az időnket olvasással és filmnézéssel töltöttük, és hogy életet vigyünk az anyám háza mögötti üvegházba. Az üvegház mindig az én biztonságos menedékem volt. Amikor apám részeg volt, ott rejtőztem el, és senki sem tudta, hol keressen, kivéve Natalie-t. Az éjszaka, amikor apa elment, szörnyű volt nekem. Anya soha nem volt hajlandó beszélni róla. Összetörné a tökéletes képet, amit létrehozott magának. Annak ellenére, hogy utáltam őt, amiért annyit ivott és rosszul bánt anyával, még mindig szükségem volt rá, mint apára. Üvegtörést hallottam az üvegházból, majd amikor abbamaradt, lépéseket hallottam. Meg voltam rémülve, hogy az apám lehet, de Natalie volt az. Soha életemben nem voltam boldogabb, hogy látok valakit, látom őt, és attól a naptól elválaszthatatlanok voltunk. Az évek során a barátságunk több lett, és senki mással nem jártunk még.
Megírom neki, hogy szeretem, aztán eldöntöm, hogy szundítok egy kicsit, mielőtt elkezdek tanulni. Előhúzom a határidőnaplómat, leellenőrzöm a teendőimet még egyszer, hogy megbizonyosodjak, belefér egy húsz perces pihenés.
Nem telik el tíz perc, és kopognak az ajtón. Tristan biztosan elfelejtette a kulcsát. Természetesen nem ő az, hanem Harry.
- Tristan még nem ért vissza – mondom, és az ágyamhoz sétálok nyitva hagyva az ajtót neki. Miért is kopog egyáltalán, tudom, hogy Tristan adott neki egy extra kulcsot, ha netalán kizárná magát. Beszélnem kell majd vele erről.
- Megvárom – mondja, majd leül Tristan ágyára.
- Helyezd kényelembe magad – nyögöm, és figyelmen kívül hagyom kuncogását, ahogy magamra húzom a takarót, és becsukom a szemem. Kizárt dolog, hogy képes legyek aludni, tudva, hogy Harry a szobámban van, de inkább tettetem, hogy alszom, minthogy legyen egy kínos és durva beszélgetésünk, amit amúgy is folytatnánk. Megszólal az ébresztőm.
- Mész valahova? – kérdezi, mire szemet forgatok, annak ellenére, hogy tudom, nem láthatja.
- Nem, egy húsz perces pihenőt tartottam – felelem, majd felülök.
- Ébresztőt állítasz be, hogy biztosan csak húsz percet pihenj? – felnevet.
- Igen – mi van vele egyébként? Minden, amit tesz, hogy kigúnyol engem. Megfogom a könyveimet, szépen sorba teszem őket az órarendemnek megfelelően, a tetejére rakva egy halom hozzájuk tartozó jegyzetet.
- Kényszerbeteg vagy, vagy valami?
- Nem, csak szeretem, ha a dolgok rendezetten vannak. Nincs semmi baj azzal, ha rendezett vagy, Harry – válaszolok, mire felnevet. Nem vagyok hajlandó rá nézni, de a szemem sarkából látom őt megmozdulni és felkelni az ágyról. Csendesen imádkozom, hogy ne jöjjön ide. De úgy tűnik, az imáim nem hallgattattak meg. Idejön, és felettem áll, aztán megfogja az irodalom jegyzeteimet. Elérem, hogy megragadjam őket, de amilyen bosszantó barom is ő, feljebb emeli, így fel kell állnom, hogy visszakapjam. A levegőbe dobja őket, és leesnek a földre egy szétszórt rendetlenségben.
- Vedd fel őket – követelem, de ő csak önelégülten mosolyog, mielőtt megfogja a szociológia jegyzeteimet, majd megteszi ugyanazt. – Harry, hagyd abba! – ordítom, de ugyanazt csinálja a következő halom jegyzetemmel. Frusztrálva felállok, és ellököm őt az ágyamtól.
- Valaki nem szereti, ha a cuccaival babrálnak – mondja még mindig nevetve. Miért kell mindig nevetnie rajtam?
- Nem! Nem szeretem – kiáltom, és ismét elindulok, hogy ellökjem. Felém lép, majd megragadja a csuklóimat, a falnak nyomva engem.
Arca milliméterekre van az enyémtől. Túl nehezen lélegzem. Le akarom kiabálni, hogy engedjen el, és követelni, hogy vegye fel a munkáimat és tegye vissza őket. Meg akarom őt ütni, és rávenni, hogy menjen el, de nem tudom. Le vagyok fagyva a fal mellett és megbabonázva a zöld szemei által, amik az én kékjeimbe fúródnak.
- Harry, kérlek – szinte suttogom, ahogy végre megtalálom a szavakat. Nem vagyok biztos benne, hogy arra kérem, engedjen el, vagy, hogy csókoljon meg. A légzésem még mindig nem lassult le, az övé pedig folyamatosan emelkedik. A másodpercek óráknak tűnnek, és végre elveszi egyik kezét a csuklómtól, de a másik keze elég nagy, hogy megtartsa mindkettőt. Egy pillanatra azt hiszem, meg fog ütni, de a keze az arccsontomhoz mozdul. Esküszöm, hallom a pulzusát, ahogy ajkait az enyémekhez hozza, és a tűz ropog a bőröm alatt. Ez az az érzés, amit szombat este óta keresek. Ha csak egy dolgot érezhetnék a hátralévő életemben, ez lenne az. Nem fogom megengedni magamnak, hogy arra gondoljak, miért csókolom meg őt újra, vagy milyen szörnyű dolgokat fog mondani rögtön utána. Minden, amit akarok, arra összpontosítani, ahogy az ajkai érződnek az enyémen, és ahogy a szájának ismét mentolos az íze. Ahogy a nyelvem valahogyan követi az övét, és ahogy a kezeim széles vállai köré fonódnak.
Elengedi a csuklómat, majd a testét az enyémnek nyomja. Kezei megmarkolják a combom tetejét, felemel, lábaim pedig automatikusan körülölelik a derekát. Meg vagyok lepve, hogy a testem pontosan tudja, hogyan reagáljon rá. Ujjaimat beletemetem a hajába, és gyengéden meghúzom, amíg az ágyam felé megy. Ajkai még mindig az enyémen vannak. Tudatalattim megtalálja az útját, emlékeztetve, hogy ez egy szörnyű ötlet, de visszanyomom, ezúttal nem állok meg. Keményebben húzom Harry haját, egy nyögést váltva ki belőle. A hang engem is nyögésre késztet válaszként, ez a legdögösebb hang, amit valaha hallottam, és bármit meg akarok tenni, hogy újra hallhassam. Visszaül az ágyamra, még mindig tartva engem. Az ölében vagyok, és kezei a derekamon maradnak. Hosszú ujjai belemélyednek a bőrömbe, de a fájdalom csodálatos. A testem elkezd gyengéden előre-hátra mozogni az ölében, mire a fogása szorosabb lesz.
- Baszd meg – leheli a számba.
Olyat érzek, amit ezelőtt soha, amikor érzem őt megkeményedni a merevedésemnek. Megkérdezem magamtól, meddig engedem ezt elmenni, de nem tudom a választ. Elengedi a derekamat, hogy megkeresse a pólóm alját. Megfogja, és sikeresen lehúzza rólam. Nem tudom elhinni, hogy engedem neki ezt csinálni, de nem akarom megállítani.
- Annyira szexi vagy, Lou – mondja. A piszkos beszéd gondolata soha nem tetszett nekem mostanáig. Elkezdek keményebben mozogni az ölében, mire karjaival átöleli a hátam, közelebb húzva a testem.
Csak aztán az ajtókilincs csilingelni kezd. Levetem magam Harry öléből, és megfogom a pólómat. Az eksztázis, amiben voltam, megtörik, ahogy áthúzom a fejemen a pólómat. Tristan lép be az ajtón, majd Harryre és rám néz. Szája „o”-t formál, ahogy felfogja a jelentet előtte. Tudom, hogy az arcom élénkvörös, és nem csak a zavartól, hanem attól is, ahogy Harry miatt éreztem magam.
- Mi a fenéről maradtam le? – kérdezi Tristan, és egy hatalmas vigyorral bámul mindkettőnkre.
- Semmiről – mondja Harry, majd feláll. Kisétál az ajtón, anélkül, hogy visszanézne, otthagyva engem zihálva, Tristan pedig nevet.

Chapter 22

Helló! :)

Szerencsére nem egész napos a mai programom, úgyhogy tudtam hozni a részt. Nos, elég érdekes, megtudtok néhány új információt, és nem is sorolom tovább :D Egyelőre fogalmam sincs, mennyire lesz időm holnap, ha lesz, akkor persze hozom a következőt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 22

A reggelim Natalie-val és anyával gyötrelmesen lassan telik. Anyám megint felhozza a tegnapi „vad éjszakámat”, és minden lehetőséget megragad, hogy megkérdezze, fáradt vagyok-e vagy másnapos. Nyilvánvalóan a tegnap esti cselekedeteim nem rám vallanak, nem akarom újra meg újra hallani. Mindig ilyen volt? Tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem, de rosszabbnak tűnik most, hogy fősulis vagyok, vagy talán az egy hetes távollét más megvilágításban tüntette fel őt előttem.
- Hol vásároljunk? – kérdezi Natalie, mire vállat vonok. Szívesen tölteném vele az időt, de nem úgy, hogy itt van anya. Egyébként is beszélnem kell vele arról, hogy elmondja az életem minden részletét anyának, főleg a rosszakat.
- Talán el kellene mennünk az üzletközpontba a tömb körül, az könnyebb lenne. Nem ismerem még a környéket – mondom nekik, felvágva a francia pirítósom utolsó darabjait.
- Gondolkoztál már azon, hogy hol akarsz dolgozni? – kérdezi Natalie.
- Még nem vagyok biztos benne, keresni fogok egy könyvesboltot, azt hiszem. Bárcsak találnék munkát szakmai gyakorlatként, vagy valami, egy kiadó házzal – mondom, mire anya díjnyertesen büszke mosolyát villantja fel.
- Az nagyszerű lenne, aztán ott tudnál dolgozni, amíg lediplomázol, és teljesen belevetni magad a munkába – mosolyog újra.
- Ideális lenne – megpróbálom elrejteni a szarkazmusomat. Natalie megfogja a kezemet az asztal alatt, és megszorítja egy kicsit. Ahogy a számba veszem a villát, a fém Harry ajakpiercingjére emlékeztet. Abba kell hagynom, hogy rá gondoljak. Most. Natalie-ra mosolygok, majd felhúzom a kezét, hogy megcsókoljam azt.
A reggeli után anya az üzletközponthoz vezet. A Vancouver Üzletház hatalmas és zsúfolt.
- Én elmegyek a Nordstromba, utána találkozunk. Hívlak titeket, amikor kész vagyok – mondja nekünk anya, mire megkönnyebbülök. Megfogom Natalie kezét ismét, és körülnézünk a többféle üzlet között. Mesél a pénteki foci meccséről, és hogy hogyan rúgta be a győztes gólt, elszántan hallgatom, és teszek rá pár megjegyzést és dicséretet. Mindketten szerettük és játszottuk is a focit gyerekkorunk óta, de nem hiszem, hogy elég jó lennék, hogy kipróbáljam főiskolai szinten.
- Jól nézel ki ma – mondom neki, mire elmosolyodik.  Tökéletes, fehér mosolya imádni való. Egy gesztenyebarna kardigánt, fehér blúzt és térdig érő szoknyát visel. Szokott kardigánokat és szoknyákat viselni, de aranyosan néznek ki rajta, és illenek a személyiségéhez.
- Te is, Louis – még ha tudom is, hogy pokolian nézek ki, ő túl kedves, hogy elmondja ezt nekem. Ha Harry itt lenne, nem habozna, hogy megtegye. Ugh, Harry. Kétségbeesetten ki akarom verni őt a fejemből, közelebb húzom magamhoz Natalie-t a kardigánjánál fogva. Meg akarom csókolni, de ő mosolyog és elhúzódik. – Louis, mit csinálsz? Mindenki minket fog bámulni – nevet.
- És? – egyáltalán nem érdekel. Általában igen, de most szükségem van rá, hogy megcsókoljon. – Csókolj meg, kérlek – gyakorlatilag könyörgök. Látnia kell kétségbeesésemet, mert félrebillenti az államat és megcsókol. Csókja lassú, és nincs sürgetés mögötte. Nyelveink alig érintkeznek, de meleg és ismerős. Várom, hogy lángra lobbanjon a tűz, de semmi. Nem hasonlíthatom Natalie-t Harryhez. Natalie a barátnőm, akit szeretek, Harry pedig egy srác, aki minden hétvégén felszed valakit, és akit tévedésből megcsókoltam, amikor részeg voltam.
- Mi ütött beléd? – kérdezi Natalie, ahogy próbálom testét az enyémhez húzni.
- Semmi, csak hiányoztál – mondom, majd elhúzódom tőle. „És megcsaltalak tegnap este.” Teszi hozzá a tudatalattim. – Natalie, kérlek, megtennéd, hogy nem mondasz el mindent anyának, amit csinálok? Nagyon kellemetlen nekem. Szeretem, hogy ilyen közel állsz hozzá, de úgy érzem magam, mint egy gyerek, amikor beárulsz minden alkalommal, mikor csinálok valamit – jó érzés, hogy kiadtam magamból.
- Sajnálom, Louis, csak aggódtam miattad. Nem teszem többé. Őszintén – mondja, és tudom, hogy komolyan gondolja. Karjaimmal átölelem, majd megcsókolom a homlokát.
A nap többi része jobb, mint az elején volt. Miután elhagytuk az üzletházat, anya elvisz egy üzletbe, hogy megnyírják a hajamat. Még mindig oldalra ér, de már többé nincs a szememben. Elköszönök anyától és Natalie-tól még egyszer, és megígérem, hogy száz mérföldes körzetben elkerülök mindenkit, akinek tetkója van. Egy árnyalatnyi csalódottságot érzek, amikor üresen találom a kollégiumi szobámat, nem tudom, Tristant reméltem, hogy itt lesz, vagy valaki mást. Egyáltalán nem zavar, hogy levegyem a cipőmet, mielőtt lefekszem az ágyamra, túl kimerült vagyok, és alvásra van szükségem.
A teljes napot átalszom, és mikor felébredek, Tristan az ágyában alszik. Át fogjuk majd beszélni, hogy hova ment szombaton és a vasárnap nagy részében. Megállok a kávézónál, ahol a szokásosat kérem, mielőtt elindulnék az első órámra. Liam egy mosollyal vár rám. Félbeszakít minket egy lány, aki az irányokról kérdez, így nem tudunk beszélni egészen az utolsó óránkig. Az óra, amitől rettegtem és készültem rá egész nap.
- Milyen volt a hétvégéd? – kérdezi Liam, mire felnyögök.
- Valójában szörnyű. Elmentem egy másik buliba Tristannal – mondom neki, fanyar arcot vág és nevet. – Biztos vagyok benne, hogy a tiéd jobb volt. Hogy van Danielle?
Mosolya megnő neve említésére, és rájövök, elfelejtettem megemlíteni, hogy láttam tegnap Natalie-t. Liam elmeséli, hogy Danielle jelentkezik egy balett társasághoz New Yorkban, és hogy mennyire boldog miatta. Kíváncsi vagyok, az én szemeim is így felcsillannak-e, amikor Natalie-ről beszélek, mint Liam szemei, ahogy az ő barátnőjéről beszél. Elmondja, hogy az apja és a mostohaanyja mennyire izgatottak voltak, hogy látják őt, és hogy mennyire hiányzott neki az anyja, amikor elment. Az anyukájának itt kell laknia, vagy a közelben.
- Nem lesz nehéz, ha olyan messze fog lakni? – kérdezem, ahogy elfoglaljuk a helyünket. Harry szokásos helye üres.
- Hát, mi már most is messze vagyunk egymástól, és működik. Emellett, a legjobbat akarom neki, és ha az New York, akkor ott akarom őt tudni – mondja, ahogy a professzor besétál, és elcsendesít minket. Hol van Harry? Nem hagyná ki az órát, hogy elkerüljön engem, ugye? Fejest ugrunk a Büszkeség és Balítéletbe, és az óra vége túl hamar jön el.
- Levágattad a hajad, Lewis – megfordulok, és meglátom mögöttem Harryt. Ő és Liam kínos pillantást váltanak, én pedig megpróbálom kitalálni, hogy mit mondjak Harrynek. Nem említené meg a csókot Liam előtt, ugye? De, igen, megtenné.
- Szia, Harry – mondom, mire elmosolyodik, gödröcskéi mélyebbek, mint valaha.
- Milyen volt a hétvégéd? – arckifejezése nagyon önelégült. Elhúzom Liamet a karjánál fogva.
- Jó, majd találkozunk – kiabálom idegesen, amin Harry elneveti magát.
- Mi volt ez az egész? – kérdezi Liam, nyilvánvalóan észrevéve furcsa viselkedésemet.
- Semmi, csak tényleg nem kedvelem Harryt.
- Legalább nem kell gyakran látnod – van valami a hangja mögött, tud a csókról?
- Um, igen… hála az égnek.
- Nem mondtam semmit, mert nem akartam, hogy hozzá hasonlíts, de az apja, úgymond, az anyámmal jár – mosolyog idegesen. Mi?
- Mi? Harry apja itt él? Miért van Harry itt? Honnan van az akcentusa? Ha az apja itt él, miért nem él vele? – árasztom el kérdéseimmel Liamet, mielőtt meg tudnám állítani magam. Zavarodottnak néz ki, de kevésbé idegesebbnek, mint egy pillanattal ezelőtt.
- Londonból jött, az apja és az anyám közel laknak a kampuszhoz, de Harrynek és az apjának nincs jó kapcsolata. Ne említs neki ebből semmit. Már így sem kedveljük egymást – mondja, és ezer kérdés jut eszembe, de csendben maradok, ahogy újra Danielle-ről kezd beszélni.

Chapter 21

Sziasztok! :)

Lett időm, így itt is a fejezet, bár nem hiszem, hogy szeretni fogjátok. Szeretném hozni holnap a következőt, de családi programom lesz, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy sikerül. A lényeg, hogy amint ráérek, hozom a 22. részt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 21

Az utak sötétek és csendesek, mikor elhagyom a diákszövetségi háztömböt. A többi szövetségi ház nem olyan nagy, mint Harryé. Sok dolog van, amit nem értek Harryvel kapcsolatban, miért van diákszövetségben egy csapat piperkőc, gazdag gyerekkel, ha ő egy punk, és miért változik át olyan gyorsan rendesből rideggé? Nem tudom, miért is vesztegetem arra az időmet, hogy rajta gondolkodom, a ma este után teljesen befejeztem, hogy megpróbáljak barátságos lenni vele. Nem tudom elhinni, hogy megcsókoltam. Ez volt a lehető legnagyobb hiba, amit elkövethettem, a második pedig, hogy leengedtem a védőfalam előtte, ő pedig megtámadta, rosszabb, mint valaha. Nem vagyok annyira hülye, hogy azt higgyem, nem fogja elmondani senkinek, de remélem, a szégyenkezése, hogy engem csókolt meg, csendben fogja tartani. A sírig tagadni fogom, ha bárki rájön, az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy egy meleg pletyka menjen rólam az első főiskolai hónapom alatt.
Egy másfél órás séta után végre elérem a kampuszt. Megállok a kávéháznál, és veszek egy pohárral, talán ez ébren tart. Ki kell találnom egy jó magyarázatot anyának és Natalie-nak a ma esti viselkedésemre, nem a csókra, azt soha nem fogják megtudni, ha mégis, anya idejönne és megölne, vagy azt, hogy egy bulin voltam. Megint. Tényleg beszélnem kell Natalie-val arról, hogy elmond anyának dolgokat, felnőtt vagyok már, és neki nem kell mindig tudnia, hogy mit csinálok. A lábaim és a talpam is fáj, mire elérem a szobámat, és megkönnyebbülten sóhajtok, ahogy elfordítom a zárat.
- Ugye csak viccelsz velem? – félig sikítom a látványra, hogy Harry az ágyamon ül.
- Hol voltál? – kérdezi higgadtan. – Körbekocsikáztam majdnem két órát, hogy megtaláljalak – mi?
- Mi a fenéért kerestél volna engem? – kérdezem hitetlenül. Miért nem ajánlotta fel előbb, hogy hazahoz? És ami még fontosabb, én miért nem kérdeztem meg őt, amint rájöttem, hogy ő nem ivott? Ó, igen, mert kizárt, hogy megtenne nekem bármi kedveset.
- Mert… mert nem hiszem, hogy jó ötlet éjszaka sétálnod, egyedül – nevetek szavain. Talán nem én vagyok a legkeményebb srác, de nem vagyok lány. Felvonja szemöldökét, homlokráncolva néz rám, mire még jobban nevetek.
- Kifelé, Harry – mondom két nevetés között.
Nem azért nevetek, mert viccesnek találom ezt, hanem mert túl kifacsart vagyok, hogy bármi mást tegyek. Rám néz, majd beletúr a hajába. Ez alatt a kis idő alatt, ami alatt megismertem ezt a bosszantó pasit, Harry Stylest, megtanultam, hogy akkor csinálja ezt, amikor feszült vagy kényelmetlenül érzi magát. Remélem, most mindkettő.
- Louis, én… – az ajtódörömbölés szakítja őt félbe.
- Louis! Louis William Tomlinson, kinyitod ezt az ajtót most! – ez anyám.
- Úristen, Harry, menj a szekrénybe – suttogom, majd megragadom a karját, lerángatva az ágyról.
- Nem rejtőzöm el a szekrénybe, tizennyolc vagy – mondja, és tudom, hogy igaza van, de nem ismeri anyámat.
Nyögök a frusztrációban, mire ismét dörömböl. Ellenőrzöm magam a tükörben, beletúrok rendezetlen hajamba, és megragadom a fogkrémet, hogy egy kicsit elkenve a nyelvemen, elnyomjam a vodka szagát. Mikor kinyitom az ajtómat, anya és Natalie egymás mellett állnak, anya pedig dühösnek látszik.
- Mit csináltok itt, srácok? – kérdezem őket, ahogy anyám elhúz mellettem, egyenesen Harryhez megy.
- Ez az, amiért nem veszed fel a telefonodat? Mert ez a… ez a… tetovált bajkeverő van a szobádban reggel hatkor! – kiáltja.
Felforr a vérem. Általában gyáva vagyok és félek, amikor ez rájön. Soha nem ütött meg, vagy bármi, de sosem szégyenlős, amikor rámutat a hibáimra.
„Ugye nem azt veszed fel, Louis?”
„Meg kellett volna mosnod a hajad még egyszer, Louis.”
„Szerintem jobban is csinálhattad volna, Louis.”
Mindig olyan nagy nyomást helyez rám, hogy tökéletes legyek állandóan, ez kimerítő. Natalie csak áll ott, engem bámulva, és mindkettejükre kiabálni akarok, tulajdonképpen mindhármukra. Anyára, mert úgy kezel, mint egy gyereket, Natalie-ra, mert beárult, és Harryre, csak mert ő Harry.
- Ez az, amit a főiskolán csináltok, fiatalember? Fennmaradsz egész éjszaka egy idegen fiúval a szobádban? Szegény Natalie betegre aggódta magát, ekkora utat tettünk meg, hogy itt találjunk. Mit csináltatok? Drogok? Alkohol? Pornónézés? – mondja, mire Natalie-val mindkettőnknek eláll a lélegzete.
- Csak most jöttem, nem csinált semmi rosszat – mondja Harry, én pedig ledöbbenek. Fogalma sincs, mivel áll szemben. Talán ez egy jó harc lesz, a tudatalattim megragad egy zacskó pattogatott kukoricát, és leül, hogy az első sorból nézhesse.
- Nem hozzád beszéltem, egyébként sem tudom, hogy egy magadfajta mit keres a fiam közelében.
- Anya – sziszegem a fogaim között. Nem vagyok biztos benne, miért védem meg Harryt, de mégis. Natalie rám néz, aztán Harryre, és vissza rám. Tudja, hogy megcsókoltam Harryt? Az emlék friss az agyamban, és bizsergeti a bőrömet, csak az is, hogy rá gondolok.
- Louis, kezelhetetlen vagy. Érzem rajtad az alkoholt, innen. Csak azt tudom feltételezni, hogy ez a bájos szobatársad és az ő befolyása – mondja Harry felé nézve.
- Tizennyolc vagyok, anya, sosem voltam részeg ezelőtt, és nem csináltam semmi rosszat. Csak azt csináltam, amit minden más fősulis tanuló. Sajnálom, hogy idáig vezettettek, de rendben vagyok – leülök beszédem után, mire anya sóhajt.
- Magunkra hagynál egy percre? – kérdezi Harryt, hangja nyugodtabb, mint percekkel ezelőtt volt. Harry rám néz, mintha megkérdezné, hogy rendben leszek-e. Bólintok, mire kisétál a szobából. Ez egy furcsa felállás, én és Harry anyám és a barátnőm ellen. Valahogy tudom, hogy az ajtónál fog várni, amíg el nem mennek.
Anya elmagyarázza, hogy ő csak aggódott miattam, hogy tönkreteszem az esélyemet ennél a csodás oktatásnál, és hogy nem akarja, hogy újra igyak. Azt is elmondja, hogy nem helyesli a barátságomat Tristannal, Harryvel és bárki mással, aki kapcsolatban van velük. Megígérteti velem, hogy abbahagyom a barátkozást velük, és én egyetértek. Nem akarok Harry közelében lenni a ma este után, és nem fogok elmenni több bulira Tristannal, így kizárt, hogy anya megtudja, barátkozom-e vele vagy nem.
- Mivel már itt vagyunk, menjünk reggelizni, és talán vásárolhatunk is – javasolja anya, mire Natalie mosolyog.
Egyetértően bólintok, jó ötletnek hangzik, és amúgy is éhezem. Gondolataim még mindig az elfogyasztott alkohol mennyiségének hatása alatt vannak, de a sétám hazafelé és anyám előadása kijózanított.
- Ki kell takarítanod egy kicsit és átöltöznöd, természetesen – mosolyog rám anya leereszkedően, majd felállok, hogy pár tiszta ruhát vegyek elő a szekrényemből. Miután átöltözöm a mosdóban, lezselézem a hajamat, és készen vagyok az indulásra. Mikor kinyitjuk az ajtót, Harry a földön ül az ajtónak támaszkodva a folyosón. Felnéz, Natalie pedig megfogja a kezem.
- Bemegyünk a városba – mondom Harrynek. Azon találom magam, hogy ki akarom húzni a kezem Natalie-éből. Mi a baj velem? Ő az a lány, akit szeretek, heteró vagyok, és Harry csak olyan, mint egy barát. „Csak barátokként volt az a csók?” Mondja a tudatalattim, de gondolatban leütöm.
- Ó, oké – mondja Harry, és most először látszik sebezhetőnek és egy kicsit megbántottnak. „Megalázott téged.” Emlékeztet a tudatalattim, azt kívánom, bárcsak befogná, de tudom, hogy igaza van. Nem tehetek róla, de bűntudatot érzek, ahogy Natalie elhúz magával Harry mellett. Anya megajándékozza Harryt egy hamis mosollyal, mire ő elnéz.
- Nagyon nem kedvelem azt a srácot – mondja Natalie, én pedig bólintok.
- Én sem – suttogom, tudva, hogy hazudok.