Chapter 92

Sziasztok! :)

Inkább nem kommentálnám a hetemet (ne akarjatok végzősök lenni!), és így valentin nap közeledtével hoztam az új fejezetet. Szexi és cuki és szörnyű vége van, tudom. Ne akadjatok ki nagyon :') Bár nem vagyunk még pontosan a 90.000 kattintásnál, tudom, hogy még a mai nap átlépjük, ezt pedig már most meg szeretném köszönni, tényleg hihetetlenek vagytok! ♥ A következő szokás szerint jövőhéten érkezik.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 92

- Kár, hogy nem sikerült levennem rólad az öltönyt – leheli Harry a fülembe, miközben tovább nyom engem az ágyba. Amint áthúztam a fejemen a pólóját, gyakorlatilag az ágyunkra dobott, és gyorsabban húzta fel az óvszert, mint azt gondoltam, hogy lehetséges.
- Mhhmm… igen – ez minden, amit mondani tudok, ahogy ki-be csúszik bennem. Ez az első alkalom, hogy amikor szeretkezünk, nincs fájdalom, csak élvezet.
- Istenem, bébi… olyan jó érzés – nyög fel, majd csípőjét az enyémhez ringatja.
Körmeim végiggereblyézik csupasz hátát, szemei pedig a feje hátsó része felé fordulnak. Imádom őt így látni, ennyire kontrollálatlanul, ennyire ősien. Figyelni őt, ahogy a határhoz lök, a lábujjaim szinte begörcsölnek, a lábaim megmerevednek, miközben újra meg újra a nevét nyögöm.
- Ez az, bébi… élvezz el nekem. Mutasd meg, milyen jót… baszki… hogy milyen jót éreztetek veled – dadogja, aztán érzem őt megrándulni bennem. Pár másodperccel előttem megy el, és folytatja a mozgást, amíg egy tócsányi, csont nélküli péppé nem válok. A testem teljesen ellazult, ő pedig rám omlik. Csendben fekszünk, csak élvezve annak az érzését, hogy közel vagyunk egymáshoz, perceken belül lágy horkolás hagyja el Harry ajkait.

Másnap reggel felébredek, majd eldöntöm, hogy még egyszer lezuhanyozom, csak azért, mert megtehetem, és le kell szednem magamról a tegnap esti élvezetet. Még mindig idegen a saját lakásomban lenni a saját zuhanyzómmal, elkészíteni a saját kávémat a saját konyhámban. Mindezt megosztani Harryvel csak sokkal inkább élvezetesebbé teszi. Úgy döntök, hogy a sötétkék öltönyömet veszem fel a fehér öltönycipőmmel. A hajam majdnem tökéletes frufruban áll, és még egy kis szemceruzát is teszek fel. Tényleg nagyon tetszik ez a „megvan a saját terem” dolog.
Harry visszautasítja, hogy felkeljen, amikor megpróbálom felébreszteni őt, mielőtt elmegyek, csak felül, hogy megcsókoljon búcsúzóul. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül dolgoznia és elvégeznie az összes iskolai feladatát, még egyiket sem láttam, hogy megcsinálja. Egy bátor mozdulattal elveszem a kocsi kulcsát, és az autójával megyek a Vance-hoz. Ha lóg az órákról, biztosan nem fog neki hiányozni. Nem szabad elfelejtenem, hogy megköszönjem Harrynek, hogy egy, a Vance-hoz közelebbi lakást szerzett, annak ellenére, hogy neki messzebb kell vezetni a kampuszhoz most már, elindulhatok később és nem kell negyven percet vezetnem, ami sokkal jobbá teszi a napomat.
Amikor elérem a legfelső emeletet, Kimberly az asztalnál áll, fánkokat helyezve el rendezett sorokban.
- Woah, Louis! Nézz magadra! – füttyent játékosan. Elpirulok, mire felnevet. – A sötétkék határozottan a te színed – néz fel és le rajtam újra. Egy kis öntudatosságot érzek, de mosolya megnyugtatja gondolataimat. Sokkal magabiztosabbnak és szexinek érzem magam az utóbbi időben, hála Harrynek.
- Köszönöm – mosolygok vissza, aztán megfogok egy fánkot és egy csésze kávét. A telefon megcsörren az asztalán, ő pedig odarohan, hogy felvegye.
Amikor az irodámba érek, van egy e-mail-em Christian Vance-tól, amiben azt mondja, hogy milyen kiválóak voltak a jegyzeteim az első kéziratomnál és alig várja a következőt. Rögtön belevetem magam, és munkához látok.
- Valami jó? – riaszt fel a munkámból Harry hangja. – Biztosan, mivel úgy tűnik, nem vetted észre az érkezésemet – mosolyodik el.
Hihetetlenül néz ki. A haja elől fel van tolva, mint mindig, de oldalt laposabb a szokásosnál, és egy egyszerű, fehér, V-nyakú póló van rajta. A póló szűkebb a szokásosnál, ami miatt a tetoválásai még inkább láthatóak alatta. Annyira hihetetlenül dögös, és csak az enyém.
- Szóval milyen volt az út? – kérdezi.
- Nagyon jó – vigyorodom el.
- Tehát azt hiszed, hogy csak úgy elviheted az autómat az engedélyem nélkül? – hangja mély, és nem tudom megmondani, hogy viccel-e.
- Én… én… n… nos… – dadogom.
Ő nem mond semmit, csak az asztalom mögé sétál és kihúzza a székemet. Szemei cipőmtől az arcomig kúsznak, majd felhúz, hogy álljak.
- Annyira szexin nézel ki ma – mondja a nyakamba, mielőtt gyengéden a bőrre nyomja ajkait.
- Miért… miért vagy itt? – borzongok meg.
- Nem örülsz nekem? – mosolyodik el, aztán felemel az asztalra. Ó.
- De… persze hogy igen – felelem. Mindig örülök neki.
- Lehet, hogy fontolóra kell vennem, hogy visszajöjjek ide mégiscsak, csak hogy ezt csinálhassam minden nap – mondja, majd kezeit a combomra teszi.
- Valaki bejöhet ide – légzésem reszkető.
- Nem, Vance egy tárgyaláson van a délután hátra lévő részére, Kimberly pedig beleegyezett, hogy telefonál, ha szüksége van rád – magyarázza.
Annak a gondolatától, hogy Harry célozgat Kimberlynek, hogy mit csinálhatunk idebent, elpirulok, de a hormonjaim átveszik az irányítást. Az ajtóra pillantok.
- Be van zárva – válaszolja meg a gondolataimat.
Gondolkozás nélkül húzom magamhoz közelebb Harryt, és azonnal az ágyékára teszem a kezemet, megfogva őt a farmerján keresztül. Felnyög, aztán kigombolja a farmerját, lerángatva azt a bokszerével együtt.
- Ez gyorsabb lesz a szokásosnál, oké, bébi? – mondja, majd lehúzza a nadrágomat és bokszeremet. Várakozással bólintok, megnyalom az ajkaimat. Ő felkuncog, aztán a csípőmnél az asztal széléhez húz. Az ajkaim megtámadják a nyakát, és hallom a fóliacsomag felszakítását. – Nézz magadra, három hónappal ezelőtt elpirultál volna a szex megemlítésére, most meg engeded magad megdugni az asztalodon – suttogja, majd belém csapódik.
Harry kezével befogja a számat, alsó ajkát pedig a fogai közé veszi. Nem tudom elhinni, hogy valóban engedem, hogy Harry szexeljen velem egy asztalon, a gyakornoki állásomon, úgy, hogy Kimberly kevesebb, mint száz lépésre van. Amennyire utálom bevallani ezt, az ötlet valójában az őrületbe kerget. A legjobb értelemben.
- Csendben… fogsz… lenni… – mondja rövid megszakításokkal, aztán még gyorsabban mozog. Bólintok és zihálok a bicepszébe kapaszkodva, így nem esek le az asztalról támadásától. – Szereted így, ugye? Gyorsan és keményen? – szűri ki a fogai között. Eltakarom a számat a saját kezemmel, majd gyengéden megharapom a bőrt a tenyeremen, hogy csendben maradjak. – Válaszolj, vagy megállok – fenyeget meg. Lenézek rá és bólintok, túlságosan elárasztva érzéssel, hogy ténylegesen beszéljek. – Tudtam, hogy szereted – feleli, aztán átfordít, így a hasam az asztalon van. Ó, Istenem.
Visszanyomódik belém és lassan mozog, mielőtt megmarkolja a hajamat, felhúz, hogy megcsókolhassa a nyakamat. A nyomás megnövekszik a gyomromban, a mozdulatok pedig nedvessé válnak, tudom, hogy mindketten közel vagyunk. Végső lökésével megcsókolja a vállamat, mielőtt kihúzódik belőlem és lesegít az asztalról.
- Ez… – próbálom mondani, de elcsendesít azzal, hogy megcsókolja az ajkaimat.
- Igen… az volt – fejezi be a gondolataimat, mielőtt visszahúzza a nadrágját. Visszaveszem a nadrágomat, beletúrok a hajamba, majd megtörlöm a szemem alját, hogy meggyőződjek róla, a szemceruza a helyén van, mielőtt az órára nézek. Majdnem három óra. A nap ismét elszaladt. – Készen vagy? – kérdezi, miután letörli az élvezetemet az asztalról.
- Mi? Csak három óra – mutatok az órára.
- Christian azt mondta, hogy hamarabb elmehetsz, egy órája beszéltem vele – magyarázza.
- Harry! Nem kérdezheted csak úgy meg, hogy elmehetek-e előbb, ez a gyakornoki állás fontos nekem – nyafogom.
- Babe, nyugi. Megemlítette, hogy egész nap nem lesz itt, és ő volt az, aki felhozta, hogy előbb elmehetsz.
- Csak nem akarom, hogy bárki azt gondolja, kihasználom ezt a lehetőséget.
- Senki nem gondolja ezt. Az átlagod és a munkád magukért beszélnek – dicsér meg.
- Várj… akkor miért nem hívtál csak fel és mondtad el, hogy előbb hazamehetek? – emelem fel rá a szemöldökömet.
- Már az itt lévő első napod óta erre az asztalra akartalak fektetni – ajándékoz meg egy önelégült mosollyal, aztán megfogja nekem a kabátomat.
El akarom mondani neki, mennyire őrült, hogy idejött csak azért, hogy szexeljen velem az asztalon, de nem tagadhatom, hogy imádtam.
- Arra gondoltam, hogy el kellene mennünk megvenni azokat, amiket arra a rémes esküvőre fogunk felvenni – feleli, miközben kintre sétálunk.
- Jó ötlet – értek egyet. – De visszaviszem haza az autódat, otthagyjuk az enyémet, aztán mehetünk – mosolyodom el, majd bemászom az autójába, mielőtt tiltakozhatna. Ő csak megrázza a fejét és rám mosolyodik, mielőtt beszáll az én kocsimba.
Miután lerakjuk az autómat, elmegyünk a bevásárlóközpontba, hogy keressünk valamit, amit viselhetünk szombaton. Harry az egész idő alatt nyafog és panaszkodik, mint egy gyerek, nekem pedig szó szerint kényszerítenem kell őt, hogy felvegyen bármilyen fajta nyakkendőt. Végül fekete öltönynadrágot kap, egy fekete zakót, egy fehér inget és egy fekete csokornyakkendőt. Egyszerű, de tökéletes neki. Visszautasítja, hogy felpróbálja, szóval remélem, hogy valóban illik rá. Bármilyen mentséget kitalálna, hogy ne menjen el az esküvőre, de nem engedem, hogy ez megtörténjen.
- A fehér – feleli, majd a kezemben lévő fehér öltönyre mutat. A másik opció egy fekete öltöny. Mivel Karen említette, hogy a színösszeállítás fekete és fehér, úgy gondoltam, nem térnék el tőle. Úgy tűnt, Harrynek nagyon tetszett a fehér öltöny, ami tegnap volt rajtam, így úgy döntök, hogy hallgatok rá. Legnagyobb bosszúságomra Harry kifizeti az öltönyömet, mielőtt rájövök, hogy mit is csinál. A fiatal lány elmosolyodik és vállat von, mintha azt mondaná, „Mit vársz tőlem, mit csináljak.”
- Dolgoznom kell ma este egy kicsit, úgyhogy nem leszek otthon vacsorára – mondja nekem, miközben kisétálunk a bevásárlóközpontból.
- Ó. Azt hittem, otthonról dolgozol? – kérdezem.
- Igen, de el kell mennem a könyvtárba egy kicsit – magyarázza meg. – Nem leszek túl sokáig – teszi hozzá.
- Majd csak elmegyek bevásárolni, amíg te távol leszel – felelem, mire bólint.
- Légy óvatos és sötétedés előtt menj – mondja.
Elkészít nekem egy listát azokról a dolgokról, amiket szeret enni, aztán távozik, amint visszaérünk a lakáshoz. Átöltözök farmerba és pulóverbe, majd elmegyek az élelmiszerboltba az utcában. Amikor hazaérek, az összes élelmiszert elteszem, felzárkózom néhány házi feladatban, aztán készítek magamnak valamit enni. Egy tányérnyi ételt teszek a mikróba Harrynek, hogy melegítse meg, amikor hazaér, majd lefekszem a kanapéra, hogy tévét nézzek, amíg haza nem ér. Írtam neki egy órája, de még semmit sem kaptam válaszul. Érzem, hogy elalszom a Jóbarátok egy régi epizódján. Ellenőrzöm a telefonomat, már tizenegy óra elvan, és Harry még mindig nem válaszolt.

Chapter 91

Sziasztok! :)

Ismét eltelt egy nagyon hosszú és fárasztó hét, hála az égnek, az új fejezet pedig itt is van. Ebben aztán megint majdnem minden van, természetesen nem maradhat ki a veszekedés sem, már úgyis hosszabb ideje nyugalom volt kettejük között :D Csak a szokásos. Szerintem most mást nem is akartam mondani, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 91

- A bérleti szerződés mindkettőtök nevén lesz, igaz? – kérdezi a férfi, majd rám néz. Van egy olyan érzésem, hogy csendesen kérdezi, biztos vagyok-e ebben.
- Igen – válaszol Harry helyettem, aztán aláírja a nevét több lap aljára, mielőtt átcsúsztatja hozzám a köteget.
Megfogom a tollat és aláírom, mielőtt újra átgondolnám. Készen állok erre, készen állunk erre. Igen, fiatalok vagyunk, és nem ismerjük egymást olyan hosszú ideje, de tudom, hogy mindennél jobban szeretem őt és ő is szeret engem, amíg ez biztos, a többi majd a helyére kerül.
- Rendben, itt vannak a kulcsaitok – a férfi, akinek a neve feltételezésem szerint Darryl, mert többször is ez a név jelenik meg a papírokon, átad Harrynek és nekem egy-egy kulcscsomót, majd távozik.
- Nos… Isten hozott itthon? – mondja Harry, amikor a férfi elmegy. Felnevetek és közelebb lépek hozzá, így át tud ölelni karjaival.
- Nem tudom elhinni, hogy itt élünk most már. Ez még mindig nem tűnik igazinak – szemeim a nappalit fürkészik.
- Ha valaki azt mondta volna nekem két hónappal ezelőtt, hogy veled fogok lakni, nem is beszélve arról, hogy veled fogok járni, vagy az arcába nevettem volna, vagy megütöttem volna… talán mindkettő – mosolyodik el, majd arcomat a kezei közé veszi.
- Hát nem vagy édes? – ugratom, kezeimet pedig az oldalára rakom. – Bár ez megkönnyebbülés is, hogy megvan a saját helyünk. Nincs több buli, nincs több szobatárs és közösségi zuhanyzó – felelem.
- A saját ágyunk – teszi hozzá egy önelégült mosollyal. – Be kell szereznünk pár dolgot, edények meg ilyenek. Tetszik az ágynemű a hálószobában? Minden új, de ha nem tetszenek a színek, vehetünk egy újat – mondja.
- Jól érzed magad? – teszem kézfejemet a homlokához. – Borzasztóan együttműködő vagy ma – mosolyodom el.
- Csak meg akarok győződni róla, hogy mindennel elégedett vagy itt. Azt akarom, hogy otthon érezd magad… velem.
- És mi a helyzet veled? Te otthon érzed magad itt? – kérdezem tőle, mire bólint.
- Meglepő módon, igen – válaszol, majd körülnéz a szobában.
- El kellene mennünk összeszedni a cuccaimat, nincs sok, csak néhány könyv és a ruháim – felelem.
- Már megcsináltam.
- Mi? – kérdezem.
- Elhoztam minden holmidat a szobádból, a csomagtartódban vannak – magyarázza.
- Honnan tudtad, hogy alá fogom írni? Mi lett volna, ha utálom a lakást? – mosolyodom el. Bárcsak elköszönhettem volna Tristantól és a szobától, amit három hónapig otthonnak hívtam, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látni fogom őt.
- Mert ha nem tetszett volna ez, megtaláltam volna azt, ami igen – válaszol magabiztosan.
- Ó. Nos, mi van a te cuccoddal?
- Összeszedhetjük holnap, van ruhám a csomagtartómban.
- Mi az oka ennek? – mindig olyan sok ruhája van az autójában.
- Nem igazán tudom. Azt hiszem, csak sosem tudhatod, mikor lesz szükséged ruhákra – von vállat. – Menjünk a boltba, vegyük meg azt a sok szart, amire szükségünk van a konyhában, meg valami kaját – mondja Harry.
- Oké – a gyomrom pillangókkal van tele, amióta beléptem a lakásba. – Vezethetem megint az autódat? – kérdezem, amikor leérünk az előtérbe.
- Nem is tudom… – mosolyodik el.
- Lefestetted a kocsimat az engedélyem nélkül, szerintem kiérdemeltem a kiváltságot – nyújtom ki a kezemet, mire a szemét forgatja, mielőtt beleejti a kulcsokat.
- Szóval akkor tetszik az autóm? Szépen lehet vezetni, ugye? – henceg.
- Rendben van – hazudom. Imádom, ahogy vezetni lehet.
A lakóépület elhelyezkedése nem is lehetne jobb, több üzlethez is közel vagyunk, kávéházakhoz, és még egy parkoz is. Végül a Target-be megyünk, a bevásárlókocsi pedig tele van edényekkel, fazekakkal és serpenyőkkel, poharakkal és más dolgokkal, amikről gondoltam, hogy hasznosak lesznek, ha megvannak. Egyetértünk abban, hogy máskor kell majd mennünk az élelmiszerboltba, mert a bevásárlókocsi máris tele van. Önként felajánlom, hogy megcsinálom holnap a gyakornoki állásom után, ha Harry ír egy listát azokról a dolgokról, amiket szeret. A legjobb dolog az együttélésben eddig a kis részletek Harryről, amelyeket soha nem tudtam volna meg. Még majdnem minden éjszakát együtt töltve is rájövök dolgokra, amiket még soha nem vettem észre, minthogy tej nélkül szereti a gabonapelyhet, még az ellentétes poharak gondolata is az őrületbe kergeti, két különböző fajtájú fogkrémet használ, egyet reggel és egyet este, és nem tudja, miért, csak így szokta meg, és hogy inkább százszor felmosná a padlót, minthogy megpakolja a mosogatógépet. Megegyezünk, hogy mindig én fogok mosogatni, amíg ő felmossa a padlót. Oda-vissza civakodunk a pénztáros előtt, amikor eljön a fizetés ideje. Tudom, hogy letétet kellett leraknia a lakásért, és nem engedi, hogy bármit is kifizessek, kivéve a tévét és a villanyt, amit „elfelejtett” elmondani nekem, hogy az már benne van a bérleti díjban.
Harry haragos tekintetet vet a nőre, amikor az elveszi a bankkártyámat, és minden tiszteletem az övé, mert anélkül veszi el a kártyámat, hogy egyáltalán tudomásul venné Harry viselkedését. Ki akarom nevetni őt, de már így is fel van bosszantva, és nem akarom, hogy tönkremenjen az este.
Harry duzzog, amíg a lakáshoz nem érünk, én pedig csendben maradok, mert szórakoztatónak találom.
- Lehet, hogy kétszer kell lejönnünk ide, hogy az összes cuccot felvigyük – mondom neki.
- Ez egy másik dolog, inkább vinnék száz szatyrot, minthogy kétszer forduljak – feleli, és végre elmosolyodik.
Végül mégis kétszer fordulunk, mert az edények egyszerűen túl nehezek. Harry ingerültsége megnő, ahogy az én jókedvem is. Az összes edényt eltesszük a szekrényekbe, majd Harry rendel pizzát. Nem tehetek róla, de felajánlom, hogy kifizetem, amivel kiérdemlek egy haragos pillantást és egy középső ujjat. Felnevetek, aztán az összes szemetet a dobozba teszem, amiben az poharak voltak. Nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy a lakás be van rendezve, mindene megvan, amire szükségünk lehet, szemetes, és még zuhanyfüggöny is.
- A pizza harminc percen belül itt lesz. Lemegyek és felhozom a cuccaidat – feleli.
- Jövök veled – ajánlom, majd követem őt kintre. Két dobozba tette a dolgaimat és egy szemeteszsákba, amitől megrezzenek, de csendben maradok.
Kivesz egy maréknyi pólót a csomagtartójából és egy farmert, aztán a szemeteszsákban lévő ruháimhoz teszi.
- Jó, hogy van vasalónk – mondom végül, miközben felnyúlok, hogy bezárjam a csomagtartóját.
- Menjünk fel, mielőtt ideér a pizza – feleli.
Az asztalnál eszünk, ami furcsa, de örülök, hogy Harryvel vacsorázok a saját lakásunkban.
- Szeretlek – mondja, ahogy beteszem a tányérjainkat a mosogatógépbe.
- Szeretlek – válaszolom, a telefonom pedig elkezd rezegni az asztalon.
Harry átnyúl, majd megérinti a képernyőt, hogy megállítsa a rezgést.
- Ki az? – kérdezem tőle.
- Natalie? – jelenti ki és kérdezi is egyszerre.
- Ó – tudom, hogy ez nem fog jól alakulni.
- Azt írja, hogy jó volt beszélgetni veled ma? – szorítja össze az állkapcsát. Visszasétálok és kiveszem a telefont kemény fogásából. Meg mertem volna esküdni, hogy szétmorzsolta volna a kezeiben.
- Igen, felhívott ma – mondom neki hamis magabiztossággal. Meg akartam neki említeni, csak nem találtam meg a megfelelő időt.
- És… – emeli fel a szemöldökét.
- Csak elmondta, hogy látta az anyámat, és csak érdeklődött, hogy hogy vagyok.
- Miért?
- Nem tudom… csak ellenőrzött, azt hiszem – vonok vállat, majd leülök mellé a székre az asztalhoz.
- Nem kell ellenőriznie téged – morogja.
- Ez nem olyan nagy ügy, Harry, gyerekkorom óta ismerem őt.
- Leszarom – szemei hidegek.
- Nevetséges vagy. Éppen most költöztünk össze, és te azon aggódsz, hogy Natalie felhívott engem? – csipkelődöm.
- Nincs okod, hogy beszélj vele, valószínűleg azt gondolja, hogy vissza akarod őt kapni, mivel fogadtad a hívást – túr bele kezével a hajába.
- Nem, nem gondolja ezt. Tudja, hogy veled vagyok – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy visszafogjam haragomat.
- Akkor hívd fel őt most, és mondd meg neki, hogy ne hívjon fel újra.
- Mi? Nem! Nem csinálom. Natalie semmi rosszat nem tett, már így is eleget bántottam, mindketten, szóval nem. Nem mondom meg neki. Nincs semmi baj abban, hogy ha barátok vagyunk.
- De igen, van. Azt hiszi, hogy jobb nálam, és meg fog próbálni elvenni téged tőlem! Nem vagyok hülye, Louis. Anyukád is azt akarja, hogy vele legyél. Nem fogom megengedni neki, hogy megpróbálja elvenni azt, ami az enyém! – emeli fel a hangját.
- Hallod magadat? Úgy hangzol, mint egy elmebeteg! Nem leszek utálatos hozzá csak azért, mert úgy érzed, van valami őrült jogod felettem! – viharzok ki a konyhából.
- Ne sétálj el tőlem! – dörmögi mögülem. Ahogy Harrytől várni lehet, elkezd egy veszekedést velem egy csodálatos nap után.
- Akkor ne viselkedj úgy, mintha a tulajdonod lennék, megpróbálok kompromisszumot kötni veled és többet hallgatni rád, mint eddig, de nem fogok hallgatni, amikor Natalie-ról van szó. Azonnal abbahagynám a beszélgetést vele, ha megpróbálna lépni, vagy ha mondana bármi helytelent, de nem tett semmit – tartom ezen az álláspontomat.
- Nem kedvelem őt – feleli.
- Oké? Megértem ezt, de ésszerűnek kell lenned. Nem tervezi, hogy elvegyen engem tőled, ő nem olyan. Ez az első alkalom, hogy egyáltalán megpróbált kapcsolatba lépni velem, amióta lezártam a dolgokat vele.
- És az utolsó is – csattan fel Harry. A szememet forgatom, majd a kis fürdőszobába indulok.
- Mit csinálsz? – kérdezi.
- Lezuhanyozok, és amikor kijövök, remélem, befejezted azt, hogy úgy viselkedj, mint egy gyerek – mondom.
Büszke vagyok arra, ahogy szembeszálltam vele, azonban nem tehetek róla, de rosszul érzem magam miatta. Tudom, hogy csak fél, hogy elveszít Natalie miatt, mély féltékenysége van felé, amiatt ahogy Natalie és én „kinézünk” együtt. Papíron Natalie a jobb nekem, és Harry tudja ezt, de a szívem azt mondja, hogy Harry az. Nem szeretem Natalie-t, Harryt szeretem.
Becsapja a fürdőszobaajtót kifelé menet, mire én a szememet forgatom. Veszek egy gyors zuhanyt, aztán amikor kimegyek, Harry az ágyon fekszik csak a bokszerében. Csendben maradok, miközben kihúzom a fiókot, hogy keressek pizsamát.
- Nem fogod felvenni a pólómat? – hangja halk.
- Én… – észreveszem, hogy összehajtotta, és hogy az ágy mellett lévő asztalra tette. – Köszi – húzom át a fejemen. Az ismerős mentás illat majdnem elfelejteti velem, miért is kellene mérgesnek lennem rá. – Nos, ez így egy nagyszerű este – sértődök meg, aztán visszaviszem a törölközőmet a fürdőbe.
- Gyere ide – mondja, amikor visszaérek a hálószobánkba. Habozva sétálok oda hozzá, ő pedig felül az ágy szélére, a lábai közé húzva engem, hogy ott álljak. – Sajnálom – néz fel rám.
- Mit?
- Hogy úgy viselkedtem, mit egy ősember – feleli, mire nem tehetek róla, de felnevetek.  – És hogy tönkretettem az első esténket itt együtt – teszi hozzá.
- Köszönöm. Meg kell beszélnünk ezeket a dolgokat, ahelyett, hogy letámadsz engem – csavargatom a tarkóján lévő hajat az ujjaim között.
- Tudom. Megbeszélhetjük, hogy nem beszélsz vele többet? – mosolyodik el félig.
- Nem ma este – sóhajtok fel. Meg kell találnom a középutat vele.
- Nézz ránk, hogy megoldjuk a problémáinkat – nevet fel.
- Remélem, a szomszédjaink nem fogják hiányolni a csendes estéiket – ugratom.
- Amúgy se lett volna csendes estéjük – figyelmen kívül hagyom perverz megjegyzését. – Tényleg nem akartam tönkretenni az estét – mondja ismét.
- Tudom, nincs tönkretéve. Csak nyolc óra van – mosolyodom el.
- Le akartam venni rólad azt az öltönyt – jelenti ki. Szemei besötétednek.
- Bármikor visszavehetem – felelem, egy kísérletet téve, hogy szexi legyek. Szó nélkül feláll és átemel a vállán. Visítok, és megpróbálom megrúgni őt a lábammal. – Mit csinálsz?! – sikítom.
- Megyek azért az öltönyért – nevet fel, aztán átvisz a szennyes tartóhoz.

Chapter 90

Sziasztok! :)

El sem hiszem, hogy végre péntek, kegyetlen hosszú hetem volt, főleg két emelt angol érettségi megcsinálásával és érettségire való jelentkezéssel... De végre itt a rész, ami édes és cuki és végre nyugalom van benne :) Az is hihetetlen, hogy ez már a 90. fejezet, az első évad pedig 99 fejezetből áll, szóval nagyon a vége felé járunk már. Természetesen utána majd jön a folytatás, csak hogy mindenkit megnyugtassak :D Mielőtt még elfelejteném, előre is nagyon boldog 21. születésnapot, Harry Styles! ❤ Kis babycake, mindjárt 21 :( Egy hét múlva jön a következő, de ezt már tudjátok.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 90

Másnap reggel Harry szobájában mászkálok körbe, hogy összeszedjem a dolgaimat, hogy lezuhanyozzak.
- Jövök veled – nyögi, mire felnevetek.
- Nem, nem jössz. Tudod, csak reggel hat óra van, igaz? Mi történt a te fél hetes szabályoddal? – ugratom, aztán megfogom a táskámat.
- Odakísérlek – gördül ki az ágyból. Imádom rekedtes reggeli hangját.
- Odakísérsz? A fürdőszobához? – nevetem ki. – Nagyfiú vagyok, végig tudok sétálni egyedül a folyosón.
- Csodálatos munkát végzel eddig abban, hogy rám hallgass – forgatja a szemét, de látom a szórakozást bennük.
- Rendben, apuci, kísérj el a fürdőhöz – nyafogok játékosan. Harry felemeli a szemöldökét és elvigyorodik.
- Ne hívj úgy még egyszer, vagy vissza kell, hogy vigyelek az ágyba – kacsint, én pedig kisietek a szobából, mielőtt túl nagy lesz a kísértés, hogy maradjak.
Harry mögöttem jön, majd leül a WC-re, miközben én veszek egy zuhanyt.
- El kell vinned majd az autómhoz, a sajátommal kellett volna idejönnöm – nem gondoltam erre tegnap este.
- Elviheted az én kocsimat, majd szerzek egy fuvart a kampuszon a tiédhez.
- Engeded, hogy vezessem az autódat? – tátom el a számat.
- Ja. Azonban, ha összetöröd, ne vesződj azzal, hogy visszagyere – feleli. Egy részem tudja, hogy egy kicsit komolyan gondolja.
- Amiatt kellene aggódnom, hogy te töröd össze az enyémet! – nevetek fel, mire megpróbálja széthúzni a függönyt, de ismét behúzom, és hallom őt kuncogni.
- Gondolj csak bele, babe, a mai nap után minden reggel a saját zuhanyzódban leszel – hangja áthallatszódik a vízen, ahogy kiöblítem a sampont a hajamból.
- Nem hiszem, hogy tényleg bele tudom élni magam, amíg valójában ott nem vagyunk.
- Várj, amíg meglátod, imádni fogod – dicsekszik.
- Tudja bárki is, hogy veszel egy lakást? – kérdezem. Máris tudom a választ.
- Nem, miért kellene tudniuk?
- Nem kell, csak kíváncsi voltam – a csap csöpög, miközben elzárom a vizet. Harry széthajtva tart nekem egy törölközőt, ahogy kilépek, majd a derekam köré csavarom azt.
- Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, azt hiszed, hogy elrejtem a barátaim elől a tényt, hogy összeköltözünk – mondja, és igaza van.
- Csak egy kicsit furcsának tűnik, hogy kiköltözöl innen és senki sem tudja.
- Ez nem miattad van, hanem azért, mert nem akarom hallani a szarságaikat arról, hogy itt hagyom a diákszövetséget. El fogom mondani nekik, még Mollynak is, miután beköltözünk – mosolyodik el, aztán karjaival átöleli a vállaimat.
- Én akarok lenni az, aki elmondja Mollynak – nevetek fel és visszaölelem őt.
- Áll az alku.
Többszöri próbálkozás után, hogy távol tartsam magamtól Harry kezeit, miközben elkészülök, átadja az autója kulcsait, majd elmegyek. Abban a pillanatban, hogy beszállok az kocsiba, a telefonom rezeg.
*Légy óvatos. Szeretlek.* Írja az SMS.
*Az leszek. Te legyél óvatos az autómban :) Szeretlek. xo*
*Alig várom, hogy újra lássalak. Találkozunk ötkor. A szar autód rendben lesz.*
*Figyelned kellene arra, hogy mit mondasz, vagy lehet, hogy véletlenül nekimegyek egy parkolónak a tiédben.* Mosolygok magamnak, ahogy elküldöm a válaszomat.
*Ne zaklass, hanem menj dolgozni, mielőtt lemegyek oda és leveszem rólad azt az öltönyt.*
Bármennyire is hangzik ez vonzónak, visszateszem a telefonomat az anyósülésre, majd beindítom a kocsit. A motor finoman dorombol, ellentétben az enyém hangos üvöltésével. Egy klasszikus autóhoz képest sokkal simábban lehet vezetni, mint az enyémet, Harry tényleg vigyáz rá. Amikor az autópályára kanyarodok, megcsörren a telefonom.
- Jézusom, nem tudsz húsz percet nélkülem lenni? – nevetek a telefonba.
- Louis? – mondja egy női hang. Natalie. Elveszem a mobilomat a fülemtől, majd a képernyőre nézek, hogy megerősítsem rémületemet.
- Uhm… bocsánat… azt hittem… – dadogom.
- Azt hitted, hogy ő az… tudom – mondja. Hangja szomorú és egyáltalán nem utálatos.
- Sajnálom – nem tagadom.
- Semmi baj – feleli.
- Szóval… – nem tudom, mit mondjak.
- Láttam anyukádat tegnap.
- Ó – a fájdalom Natalie bánattal teli hangjából és az anyám felém érzett gyűlöletének emlékeztetője megfájdítja a mellkasomat.
- Igen… eléggé mérges rád.
- Tudom… Megfenyegetett, hogy nem segít többet a főiskolával kapcsolatban.
- Túl fogja tenni magát ezen, tudom, hogy igen. Csak meg van bántva – mondja.
- Ő van megbántva? Viccelsz, ugye? – kötekedek. Nem védheti őt.
- Nem. Tudom, hogy a rossz irányból közelíti meg, de csak dühös, hogy… tudod, vele vagy – az undor a hangjában egyértelmű.
- Nos, nem az ő dolga megmondani, hogy kivel legyek. Ez az, amiért felhívtál? Hogy elmondd, hogy nem kellene vele lennem?
- Nem, nem, Louis, nem ezért. Csak meg akartam győződni róla, hogy rendben vagy. Ez a leghosszabb idő, ami alatt nem beszéltünk, tíz éves korunk óta – feleli. El tudom képzelni a homlokráncolást az arcán.
- Ó… Sajnálom, hogy rád förmedtem. Csak egy csomó dolog történik velem, és azt hittem, azért hívsz, hogy…
- Csak mert már nem vagyunk együtt, az nem jelenti azt, hogy nem lennék itt neked – mondja, mire a szívem megfájdul. Hiányzik Natalie, nem a kapcsolatom vele, de egy hatalmas része volt az életemnek, amióta gyerek voltam. Mindenen keresztül ott volt nekem, én pedig megbántottam, és soha nem is hívtam fel, hogy elmagyarázzam vagy bocsánatot kérjek.
- Sajnálok, mindent – sóhajtok fel.
- Semmi baj, szóval hallottam, hogy kaptál egy gyakornoki állást? – feleli, és a beszélgetésünk folytatódik, amíg meg nem érkezem a Vance-hoz.
Amikor letesszük a telefont, megígéri, hogy beszél anyával a velem való viselkedéséről, én pedig úgy érzem, mintha egy hatalmas súly kerülne le rólam. A napom zökkenőmentesen megy el, az egész napot azzal töltöm, hogy befejezem az első kéziratomat és jegyzetelek Mr. Vance-nak. Harry és én megbeszéljük a részleteket, hogy hol találkozzunk, és mielőtt észreveszem, a napnak vége.
Amikor megérkezek a címhez, amit Harry küldött, meg vagyok lepve, hogy félúton van a kampusz és a Vance Könyvkiadó között. Az autóutam csak húsz perc lenne, ha itt élnék, amikor itt élek. Ez még mindig annyira elvont ötletnek tűnik, Harry és én együtt élve.
Nem látom az autómat, amikor bekanyarodok a parkolóba, és amikor megpróbálom felhívni Harry telefonját, a hangpostáját érem el. Mi van, ha meggondolta magát? Elmondaná nekem, ugye? Amint az agyam elkezd pánikolni, bekanyarodik a parkolóba és mellém parkol. Az autómban van, de az máshogy néz ki. Az ezüst festék többé már nincs lepattogva, fényes és újnak néz ki.
- Mit csináltál a kocsimmal? – mondom, miközben kiszállok az autójából.
- Én is örülök, hogy látlak – mosolyodik el, aztán megcsókolja az arcomat.
- Komolyan, mit csináltál? – teszem karba a kezem.
- Kifényeztem, jézusom. Megköszönhetnéd – forgatja meg a szemét.
Megharapom a nyelvemet csak amiatt, hogy hol vagyunk, és hogy mit fogunk csinálni. Ezen kívül, a fényezés tényleg nagyon jól néz ki. Csak nem szeretem annak a gondolatát, hogy Harry pénzt költ rám, a fényezések pedig nem olcsóak.
- Köszönöm – mosolyodom el, majd ujjaimat összefűzöm az övéivel.
- Szívesen. Most pedig menjünk be – vezet át a parkolón. – Jól nézel ki az autómat vezetve, főleg ebben az öltönyben. Nem tudtam nem erre gondolni egész nap. Bárcsak teljesítetted volna a kérésemet, hogy meztelen képeket küldesz magadról – feleli, mire belékönyökölök. – Csak mondom. Sokkal érdekesebb lett volna az óra – von vállat, én pedig felnevetek. – Itt is vagyunk – mondja, aztán kinyitja nekem az ajtót. Elmosolyodom nem jellemző gesztusán, és besétálok.
Az épület előtere egyáltalán nem az, amit vártam. Az egész fehér, fehér padló, tiszta fehér falak, fehér székek, fehér kanapék, fehér szőnyegek, fehér lámpák a tiszta asztalokon. Elegánsan néz ki, de nagyon ijesztő. Egy alacsony, kopaszodó, öltönyös férfi köszönt minket, majd kezet fog Harryvel. Idegesnek tűnik körülöttünk, vagy talán csak Harry közelében.
- Te biztosan Lewis vagy – mosolyodik el. Fogai olyan fehérek, mint a világos falak.
- Louis – javítom őt ki mosolyogva. Harry visszaharap egy mosolyt.
- Örülök, hogy találkoztunk. Aláírhatjuk a papírokat? – kérdezi.
- Nem, először látni akarja a lakást. Miért írnánk alá, ha még nem is látta – mondja Harry határozott hangon. A szegény ember nyel egyet és bólint.
- Persze, menjünk fel – feleli.
- Légy kedves – suttogom Harrynek, miközben hárman végigsétálunk az előtéren a lifthez.
- Dehogy – vigyorog rám, majd gyengéden megszorítja a hátsómat.
Mereven rábámulok, mire gödröcskés mosolya megnő. A férfi elmondja, hogy milyen nagyszerű a kilátás, és hogy ez az egyik legjobb és legsokszínűbb lakóház száz mérföldön belül. Mosolygok, Harry pedig csendben marad, ahogy kilépünk a liftből. Meghökkenek az előtér és a folyosó kontrasztján. Olyan érzés, mintha egy teljesen más épületbe léptünk volna… akár egy más időszakba.
- Itt is van – feleli a férfi, aztán kinyitja az első ajtót, amihez megérkezünk. – Csak öt lakás van ezen az emeleten, szóval sok magánéletetek lesz – mondja, majd elnéz Harry tekintetétől. Biztosan fél Harrytől. Nem mondhatom azt, hogy hibáztatom őt, de egy kicsit szórakoztató nézni.
Hallom a saját elakadó lélegzetemet, miközben befogadom az előttem lévő látványt. Az ajtók régi festett betonok, kivéve egy nagy négyzetnyi keményfát a helyiségnél, amiről feltételezem, hogy a nappali. A falak téglából készültek és gyönyörűek. Sérültek, de tökéletesek. Az ablakok hatalmasak, a bútorok pedig régimódiak, de tiszták. Ha én tervezhetném meg a tökéletes helyiséget, akkor ez lenne az. Harry feszülten figyel engem, miközben körülnézek, magamra vállalom, hogy bemegyek a többi szobába, hagyva, hogy Harry és a férfi kövessen. A fürdőszoba kicsi, de elég nagy nekünk, a hálószoba pedig éppen olyan tökéletes, mint a lakás többi része. Három fal régi vörös téglából készült, míg a negyedik egy padlótól plafonig érő könyvespolccal van eltakarva. Egy létra is van hozzá, és nem tehetek róla, de felnevetek, mert mindig pontosan egy ilyen lakást képzeltem el magamnak, hogy lesz, miután végzek a főiskolán, csak az nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar eljön.
- Megtölthetnénk a polcokat. Sok könyvem van – motyogja Harry idegesen.
- Én… csak… – kezdem el.
- Nem tetszik, ugye? Azt hittem, tetszeni fog, tökéletesnek tűnt a számodra. A fenébe – ráncolja a homlokát, majd beletúr a hajába.
- Nem… én…
- Menjünk akkor, mutasson egy másikat – förmed a férfira Harry.
- Harry! Ha engednéd, hogy befejezzem, azt akartam mondani, hogy imádom – felelem. A férfi annyira megkönnyebbültnek néz ki, mint Harry.
- Tényleg? – homlokráncolása egy hatalmas mosollyá alakul át.
- Igen, féltem, hogy valami puccos, hideg lakás lesz, de ez egyszerűen tökéletes – mondom neki, és komolyan is gondolom.
A konyha kicsi, és színes csempék vannak a mosogató felett és a pult tetején, egy indie és vicces kinézetet adva hozzá. Teljes mértékben mindent imádok ezzel a kis lakással kapcsolatban.
Az előtér a földszinten megijesztett, és azt vártam, hogy utálni fogom a lakást, de ez most már nem is lehetne messzebb az igazságtól. Azt hittem, egy túlértékelt, fülledt lakás lesz, és nagyon örülök, hogy nem.
- Tudtam. Vagyis kezdtem ideges lenni néhány másodperccel ezelőtt, de amint megnéztem ezt a helyet, rád gondoltam. Ott képzeltelek el… – mutat az ablakban lévő beépített padra. – Csak ülsz és olvasol egy könyvet. Ekkor tudtam, hogy azt akarom, hogy itt lakj velem – feleli. Elmosolyodom, a gyomrom pedig megremeg attól, hogy ezt mondja valaki más előtt, még ha az egy random kiadó ügynök is.
- Alá kellene írnunk akkor? – mocorog feszengve a férfi.
Harry rám néz, mire bólintok. Nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt csináljuk, figyelmen kívül hagyom a kis hangot, ami azt mondja, hogy ez túl korai és túl fiatal vagyok, miközben követem Harryt a konyhába.

Chapter 89

Sziasztok! :)

A világ legjobb szülinapi bulija és egy nagyon hosszú hét után már itt is van az új fejezet. És igen, az van benne, amit vártatok :D Szerda óta 18 vagyok, én már hivatalosan is olvashatok ilyeneket, hah :D Sorry, ezt nem tudtam kihagyni :D Egyébként halál édes a rész, Harryn pedig el kell olvadni :3 Imádni fogjátok. És végre nincs függővég! Bár ebből a történetből sosem elég :D A következő pedig jövőhétvégén érkezik szokás szerint.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 89

Harry keze a nyakam hátuljához mozdul egy kétségbeesett kísérletet téve arra, hogy közelebb legyen hozzám, ahogy csókolózunk. Minden haragját és frusztrációját érzem, ami átalakult vággyá és szeretetté, szája éhes, csókjai pedig nedvesek, miközben hátrafelé sétál, ajkaink még mindig összekapcsolódnak. Egy kezével a csípőmön és a fejem mögött vezet, megbotlok a lábában és botladozok, ahogy lábai elérik az ágya végét azt okozva ezzel, hogy mindketten hátraesünk az ágyra. Teszek egy kísérletet, hogy átvegyem tőle az irányítást, lovaglóölésben elhelyezkedem a törzsén, majd egyszerre áthúzom a fejemen a pulóveremet és az ujjatlan felsőmet. Szemei kitágulnak, és megpróbál lehúzni, hogy megcsókoljam, de nekem más terveim vannak. Harry kezei melegek, ahogy felnyúl és a mellbimbóimmal játszik, durván megdagasztva őket. Megfogom a csuklóit, elmozdítva kezeit a bőrömtől, majd megrázom a fejemet. Az ő feje zavartan elbillen, mielőtt lemászom a testén és kigombolom a nadrágját. Segít lehúzni a térdéig a bokszerével együtt. Ujjaim azonnal körbefogják hosszát, eláll a lélegzete, aztán amikor az arcára nézek, szemei csukva vannak. Lassan pumpálom, mielőtt lehajolok és bátran a számba veszem őt. Megpróbálok emlékezni Harry utasításaira a múltkorról és megismételni a dolgokat, amik tudom, hogy tetszettek neki.
- Baszki… Louis – zihálja, majd kezeit a hajamba temeti. Ez a leghosszabb, amíg csendben maradt bármilyen szexuális élmény alatt, amit megosztottunk, és rájövök, sokkal inkább a saját szórakozásomra, hogy hiányoltam a mocskos szavait.
Mozgatom a testem, miközben örömet szerzek neki, így a térdei között vagyok, ahogy felül és figyel engem.
- Annyira szexin nézel így ki, azzal az okos száddal körülöttem – mondja, aztán erősebben markolja meg a hajamat.
Érzem, ahogy keményedek, és gyorsabban mozgatom a fejemet, újra hallani akarom őt a nevemet nyögve. Kissé felemeli a csípőjét az ágyról, lenyomva magát a torkomon. A szemeim elkezdenek könnyezni és alig tudok lélegezni, de hallani a nevemet az ajkairól többször is, sokkal jobbá teszi ezt. Másodpercekkel később elmozdítja kezeit a hajamból, majd azok közé veszi az arcomat, megállítva engem, hogy tovább mozogjak. Véres ujjperceinek fémes illata megüti az orromat, de figyelmen kívül hagyom a reflexet, hogy elhúzódjak.
- El fogok menni… – mondja nekem. – Szóval, ha van bármi más, amit… tudod, akarsz csinálni, akkor abba kellene hagynod a szopást – ó.
Nem akarok beszélni, elárulni, mennyire kétségbeesett vagyok, hogy rávegyem őt arra, hogy szeretkezzen velem, így felállok, lehúzom a lábamon a farmeremet, aztán kilépek belőle. Amikor elkezdem levenni a bokszeremet, Harry kinyújtja a kezét és megállít.
- Azt akarom, hogy hagyd magadon ezt… egyelőre – búgja. Bólintok, majd nyelek egyet. A várakozás megesz. – Gyere ide – int, aztán áthúzza pólóját a fején. Az ágy széléhez húzódik, engem pedig magára húz.
Heves légzésünk az elején lelassult, és a közöttünk lévő nyomás jelentősen csökkent. Mellkasa elvörösödött, szemei vadak. Annak az érzése, hogy az ölében ülök, miközben ő teljesen meztelen és készen áll… és rajtam csak bokszer van, tökéletes. Egy kézzel tart a hátam alsó részénél, kinyújtott kezének hossza határozottan egy helyben tart, ajkai pedig ismét találkoznak az enyémekkel.
- Szeretlek – suttogja a számba, ahogy keze elindul a bokszerem felé.
- Sze… retlek… – zihálom a behatolás azonnali élvezetétől. Kezét lassan mozgatja, túl lassan, én meg ösztönösen előre-hátra ringatózom, hogy gyorsabb tempót hozzak létre.
- Ez az, bébi… baszki… Mindig annyira készen állsz nekem – nyögi, én pedig folytatom a ringatózást a kezének. Légzésem és nyögéseim felgyorsulnak, még mindig meglep, milyen gyorsan válaszol a testem Harrynek. Minden kis dolgot tud, amit csinálhat és mondhat. – Mostantól hallgatni fogsz rám. Igazam van? – mondja a nyakamnak, gyengéden megharapva a bőrt. Mi? – Mondd, hogy hallgatni fogsz rám, vagy nem engedlek elmenni – nem gondolhatja komolyan.
- Harry… – könyörgök, majd megpróbálok gyorsabban mozogni, de megállít. – Oké… Oké… csak kérlek – kérem, mire elmosolyodik. Meg akarom ütni őt, amiért ezt csinálja most. A legsebezhetőbb alkalmat használja ellenem, de nem találom a haragomat az iránta való szükségemen keresztül. Túlságosan is tudatában vagyok csupasz bőrének az enyémen, csak a bokszerem van köztünk. – Kérlek – ismétlem meg, mire bólint.
- Jó fiú – mondja a fülembe, aztán csípőmet újra elkezdi mozgatni, miközben kezei fel-le pumpálnak.
Érzem magamat egyre közelebb és közelebb kerülni a véghez pillanatokon belül. Harry mocskos szavakat suttog a fülembe, néhányukat még soha nem is hallottam, majd megmarkolom a karját, hogy megtartsam magamat attól, hogy az ágyra essek, ahogy darabokra hullok érintése alatt.
- Nyisd ki a szemed. Látni akarom azt, amit csak én tudok veled tenni – utasít, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy nyitva tartsam őket, miközben az orgazmusom elér engem. Fejem a mellkasára esik, és a karjaimat az övéi alá teszem, szorosan ölelve őt, ahogy megpróbálok levegőt kapni.
- Nem tudom elhinni, hogy megpróbáltál… – kezdem el megszidni őt, de elcsendesít azzal, hogy nyelvét végighúzza az alsó ajkamon. Leheletem hirtelen tör ki, miközben még mindig próbálom összeszedni magam.
Kezemmel lenyúlok közénk, majd megmarkolom őt. Megrezzen, aztán ajkamat az övéi közé húzza, enyhén megszívva. Úgy döntök, veszek egy leckét a Harry Styles szex kézikönyvből, és erősebben markolom őt.
- Kérj bocsánatot, és megadom, amit akarsz – mondom olyan csábítóan, amennyire csak tudom, a fülébe.
- Mi? – arca felbecsülhetetlen.
- Hallottál – arcom semleges marad, egy kézzel pumpálom őt és mocorgok, miközben a másikkal lecsúsztatom magamról az átázott bokszeremet. Harry nyöszörög, ahogy magamhoz dörzsölöm őt.
 - Sajnálom – böki ki, arca mély árnyaltú pirosban úszik. – Csak hadd dugjalak meg… kérlek – könyörög, mire felnevetek. Nevetésemet félbeszakítja, hogy átnyúl az éjjeliszekrényhez, majd kihúz egy kis csomagot. Alig vesztegeti az időt azzal, hogy feltegye és megcsókoljon ismét. – Nem tudom, hogy készen állsz-e, hogy így csináljuk, ha túl intenzív, szólj. Oké, bébi? – hirtelen visszatér az édes és gyengéd Harryhez.
- Oké – válaszolok.
Kissé felemel, érzem az óvszer gyengéden hozzám érni és a teljességet, ahogy magára húz.
- Ó, te – mondom, aztán lecsukom a szemem.
- Rendben van? – kérdezi.
- Igen… csak… más – dadogom.
Fáj, közel sem annyira, mint ezelőtt, de az érzés még mindig kellemetlen és idegen. Csukva tartom a szememet és megmozdítom a csípőmet egy kicsit, megpróbálva csökkenteni a nyomást.
- Jó más vagy rossz? – hangja feszült, az ér a homlokán pedig látható.
- Shh… ne beszélj – felelem, aztán újra megmozdulok.
Felnyög és bocsánatot kér, megígérve, hogy ad egy percet, hogy hozzáigazodjak. Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mielőtt újra megmozdítom a csípőmet. A kényelmetlenség jelentősen enyhül minél többet mozgok, Harry pedig karjaival átöleli a hátamat, közel tartva magához, ahogy megmozdul, hogy csípője találkozzon az enyémmel. Így sokkal jobb, Harry engem tartva, miközben szeretkezik velem. Az egész idő alatt megcsókol, testünk tökéletesen össze van hangolva. Nyitva tartom a szemem, hogy figyeljem Harryt, ahogy egy csepp izzadtság legördül a homlokán.
- Te vagy nekem minden, nem veszíthetlek el – mondja, miközben az ajkaim áttérnek a nyakára és a vállára. Bőre sós és nedves és tökéletes. – Közel vagyok, bébi – nyög fel, majd kezeit fel-le mozgatja a hátamon, ahogy megpróbálok felgyorsulni. Ujjait összefűzi az enyémekkel, és a gesztus intimsége elgyengít.
Érzem összeszorulni a gyomromat, Harry pedig elsuttogja, mennyit jelentek neki, miközben mindketten megfeszülünk. Nyögéseink egybefonódnak a testünkkel együtt, ahogy befejezzük. Harry gyakorlatilag visszaesik, az ágyon fekve, és engem is magával húz. Alig veszem észre, hogy eldobja az óvszert, ahogy visszatérek a valóságba.
- Örülök, hogy utánam jöttél – mondom végül egy hosszú, de kellemes csend után. Fejemmel csupasz mellkasán fekve, hallom gyors szívverését lelassulni.
- Én is. Nem akartam, de muszáj volt. Sajnálom, hogy azt mondtam, hogy menj el. Seggfej tudok lenni néha – feleli. Felemelem a fejemet és ránézek.
- Néha? – mosolyodom el. Felemeli az egyik kezét a hátamról, majd megböki az orromat a mutatóujjával, amitől felkuncogok.
- Nem panaszkodtál öt perccel ezelőtt – mutat rá. Megrázom a fejemet, aztán visszafekszem nyirkos bőrére. Ujjaim átrajzolják a szív tetoválását a válla közelében, és észreveszem a megjelenő libabőrt a bőrén.
- Ez azért van, mert jobb vagy azokban a dolgokban, mint a randizásban – ugratom.
- Itt nem fogok vitatkozni – kuncog fel. Az egyik kedvencem, amikor az arcomat cirógatja. Ujjbegyei érdesek, de valahogyan selyemként érződik a bőrömnek.
- Mi történt közted és Dan között? Úgy értem, a ma este előtt? – kérdezem tőle. Valószínűleg nem kellene megkérdeznem, de tudnom kell.
- Mi? Ki mondta neked, hogy probléma van Dan és köztem? – felemeli az államat, hogy ránézzek.
- Jace. Bár azt nem mondta, hogy mi volt, csak azt, hogy ez már várható volt egy ideje. Mit értett ez alatt?
- Csak valami baromság, amit tavaly történt, emiatt nem kell aggódnod. Ígérem – mondja, aztán elmosolyodik. Az nem találkozik a szemeivel, de nincs kedvem erőltetni.
Örülök, hogy megoldottuk a problémánkat most az egyszer, és hogy egyre jobbak vagyunk az egymással való kommunikálásban.
- Holnap rögtön az után találkozol velem, hogy eljössz a Vance-tól, igaz? Nem akarom, hogy bárki is megvegye azt a lakást előttünk – feleli.
- Semmilyen bútorunk sincs – emlékeztetem őt.
- Be van rendezve. De tehetünk hozzá dolgokat vagy változtathatunk bármit, amit akarunk, miután beköltözünk.
- Mennyibe kerül? – kérdezem. Tudom, hogy nem akarom hallani erre a választ. Csak elképzelni tudom, milyen drága lehet, ha már be van rendezve.
- Ne aggódj emiatt, csak azon kell aggódnod, hogy mennyi lesz a villany – mosolyodik el és megcsókolja a homlokomat. – Szóval mit mondasz? Még mindig benne vagy, igaz? – kérdezi.
- És az élelmiszerek – mutatok rá, mire a homlokát ráncolja. – De igen, még mindig benne vagyok.
- El fogod mondani anyukádnak?
- Nem tudom. Előbb vagy utóbb el fogom, de tudom, hogy mit fog mondani. Talán hagynom kellene, hogy hozzászokjon előbb a tényhez, hogy együtt vagyunk. Olyan fiatalok vagyunk, és máris összeköltözünk, nem akarom őt egy elmeosztályra küldeni – nevetek fel a mellkasomban lévő enyhe fájdalom ellenére. Bárcsak egyszerűek lennének a dolgok az anyámmal és örülne nekem, de tudom, hogy ez nem valószerű.
- Sajnálom, hogy ez történik kettőtök között. Tudom, hogy az én hibám. Bár túl önző vagyok, hogy eltávolítsam magam a helyzettől – vallja be.
- Nem a te hibád. Ő csak… nos, ő olyan, amilyen – mondom, aztán megcsókolom a mellkasát.
- Aludnod kell, bébi, fel kell kelned reggel, és majdnem éjfél van – feleli.
- Éjfél? Azt hittem, sokkal később van – szólalok meg, majd legördülök róla és mellé fekszem.
- Nos, ha nem lennél olyan szűk, tovább tartottam volna – mondja a fülembe.
- Jó éjt! – nyögök fel. Harry felnevet, aztán megcsókolja a tarkómat, mielőtt lekapcsolja a lámpát.

Chapter 88

Helló! :)

Nem gondoltam, hogy hosszabb időre a laptopomhoz jutok, de sikerült végre :D Ebben a fejezetben aztán van minden, nekem elhihetitek, totális érzelmi hullámvasút. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd :D Egy "a" ismét dőlt, ez jelöli, hogy nem csak egy sima barátról (haver) van szó, de szerintem ezt már tudjátok. Átléptük a 80.000 kattintást, úgy emlékszem, hogy ezt még nem köszöntem meg, úgyhogy köszönöm, csodásak vagytok! ♥ És az elmúlt hetekben kapott díjakért is hálás vagyok, a másik blogomon megtaláljátok őket, ha valakit érdekel. A következő pedig szokás szerint jövőhéten érkezik.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 88

A kezeimet használom, hogy hátra másszak, el Harrytől és Dantől, miközben Harry felemeli Dan fejét, kezei még mindig a nyaka köré vannak kulcsolva, és a fűre csapja. Egy másodpercre elgondolkozom, hogy Harry ugyanezt csinálta-e volna, ha a betonon lennék. Ez a kérdésem megválaszolódik, ahogy felemeli az öklét és állkapcson üti Dant.
- Harry!! – üvöltöm, aztán lábra állok. Mindenki más csak bámul, Jace vidámnak tűnik, Ronnie pedig szórakoztatottnak. – Állítsd meg őt! – könyörgöm Jace-nek, de megrázza a fejét, miközben Harry ökle Dan már véres arcához kapcsolódik.
- Ez már várható volt egy ideje, hagyd őket megbeszélni. Kérsz egy italt? – vigyorog rám.
- Mi? Nem, nem kérek egy italt! Mi a fene bajod van?! – ordítom. Már egy tömeg gyűlt össze és az emberek ujjonganak a verekedésnek. Még nem láttam Dant megütni Harryt, aminek örülök, de azt akarom, hogy ne bántsa tovább Dant.
Túlságosan félek, hogy megpróbáljam egyedül megállítani Harryt, így amikor Zayn megjelenik a kertben, kiáltok neki. Szemei azonnal megtalálnak engem, majd idekocog.
- Állítsd meg őt, kérlek! – kiabálom. Mindenki nyugodtnak tűnik, kivéve engem. Ha Harry tovább üti Dant, meg fogja ölni őt. Tudom.
Zayn egy gyors bólintással ajándékoz meg, aztán tesz néhány lépést, hogy Harryhez érjen. Megragadja Harry pólóját, és hátrafelé húzza őt. Harryt ez váratlanul érte, így könnyen eltávolítható Dan testétől. Harry megpróbálja megütni Zaynt, de Zayn kitér az ökle elől, majd kezeit Harry vállára teszi. Mond valamit Harrynek, amit nem értek, aztán fejével felém biccent. Harry szemei lángolóak, ujjpercei véresek, pólója pedig szakadt Zayn szorításától. Mellkasa gyorsan mozog fel és le. Nem teszek egy lépést sem, hogy felé sétáljak, tudom, milyen mérges rám. Meg tudom mondani. Nem félek Harrytől úgy, ahogy valószínűleg kellene, annak ellenére, hogy éppen szemtanúja voltam az önuralma teljes elvesztésének, tudom, hogy fizikailag sosem bántana engem.
Az izgalom megszűnésével majdnem mindenki elkezdett visszamenni a házba. Dan összetört teste a földön fekszik, Jace pedig a kezét kinyújtva lehajol, hogy felsegítse Dant. A lábaira botladozik, aztán felemeli a pólóját, hogy megtörölje véres arcát. Vér és nyál keveréket köp ki, mire elnézek.
Harry elfordítja a fejét, hogy odanézzen, ahol Dan van, és megpróbál egy lépést tenni felé. Zayn újra megfogja Harryt, hogy megállítsa őt.
- Baszd meg, Styles! – köpi a szavakat Dan. Jace közéjük lép. Most már akar csinálni valamit. – Csak várj, amíg a te kis… – kiabálja Dan.
- Fogd be a pofád – csattan fel Jace, mire Dan szája becsukódik.
Dan rám néz, én pedig hátra lépek. Kíváncsi vagyok, mit értett Jace azalatt, hogy „ez már várható volt egy ideje” Harryvel és Dannel kapcsolatban. Néhány perccel ezelőtt úgy tűnt, hogy rendben vannak.
- Menj be! – kiabálja Harry. Azonnal tudom, hogy hozzám beszél.
Úgy döntök, hogy hallgatok rá most az egyszer, megfordulok és befutok a házba. Tudom, hogy mindenki engem bámul, de nem érdekel. Átvágok a zsúfolt házon, majd felrohanok Harry szobájához, szerencsére az ajtó nincs bezárva. Biztosan elfelejtettem bezárni, amikor kijöttem, és plusz még legnagyobb rémületemre egy nagy piros folt van a szőnyegen. Valaki biztosan bebotladozott ide és kiöntött egy italt a sárgásbarna színű szőnyegre. Nagyszerű. A fürdőbe sietek, megfogok egy törölközőt, majd elindítom a csapot a mosdónál. Bezárom Harry ajtaját, amint belépek, aztán vadul elkezdem letörölni a foltot, a víz csak szétterjeszti azt, még rosszabbé téve.
Az ajtó kattan egyet, én pedig megpróbálok felállni, mielőtt belép Harry.
- Mi a fenét csinálsz? – szemei megtalálják a törölközőt a kezemben, aztán a foltot a padlón.
- Valaki… Elfelejtettem bezárni az ajtót, amikor lementem a földszintre – vallom be, majd ránézek.  Orrlyukai kitágulnak és vesz egy mély lélegzetet. – Sajnálom – vinnyogom.
A düh sugárzik róla, én pedig még mérges sem tudok lenni rá, mert ez az egész az én hibám. Ha egyszerűen hallgattam volna rá és a szobában maradtam volna, mindez nem történt volna meg. Kezeit végighúzza az arcán frusztrációjában, én meg egy lépést teszek felé. Ujjai megsérültek és véresek, úgy tűnik, Harry ujjpercei mindig ebben az állapotban vannak. Meglep azzal, hogy kiveszi a kezemből a törölközőt, ösztönösen hátra ugrok egy kicsit. Szemeiben zavartság villan fel, és kissé elbillenti a fejét, miközben a törölköző nem foltos részét használja, hogy megtörölje az ujjperceit.
Azt vártam, hogy áttör az ajtón és összetör dolgokat, miközben kiabál velem, ehelyett meg vagyok áldva a hallgatásával, ami kiderült, hogy sokkal rosszabb.
- Mondanál valamit? – kérem.
- Hidd el, Louis, nem akarod, hogy most beszéljek – még lassabban ejti ki a szavakat, mint általában.
- De, akarom – mondom neki. Ki nem állhatom a dühös hallgatását.
- Nem, nem akarod – morogja.
- De igen, akarom! Azt akarom, hogy beszélj hozzám, mondd el, mi a fene történt odalent? – intek a kezemmel az ablak felé, ő pedig összeszorítja az ökleit az oldalainál.
- A rohadt életbe, Louis! Neked mindig nyomnod és nyomnod kell! Megmondtam, hogy maradj a kibaszott szobámban, többször is, és mi a faszt csináltál? Nem hallgattál, mint mindig! Miért olyan rohadt nehéz neked arra figyelni, amit mondok? – ordítja, és az öltözködő asztal oldalához vágja az öklét, megrepedeztetve a fát. Ismét be kellett volna fognom a számat.
- Azért, Harry, mert egyszerűen nem mondhatod meg mindig, hogy mit csináljak – kiabálok vissza.
- Nem ezt csinálom, megpróbáltalak távol tartani olyan szarságtól, mint ami az előbb történt. Már figyelmeztettelek, hogy ők nem jó csoport, te mégis kijössz oda Jace-szel, aztán jelentkezel, hogy játszol abban a kibaszott játékban! Mi a fasz volt az? – a mély ér a nyakában annyira a bőrének feszül, hogy félek, áttöri azt.
- Nem tudtam, hogy milyen az a játék! – védem meg magam.
- Tudtad, hogy nem akarom, hogy játssz, és az egyetlen ok, amiért játszani akartál az az volt, hogy megemlítették Molly nevét, és van valami őrült rögeszméd vele!
- Tessék? Őrült rögeszme? Talán nem tetszik a tény, hogy a barátom régen lefeküdt vele! – az arcom lángol. Féltékenységem és ellenszenvem Molly iránt egy kicsit őrült, de Harry az előbb fojtogatott egy srácot, amiért majdnem megcsókolt.
- Nos, sajnálom, hogy ezt kell mondanom neked, de ha mindenkivel problémád lesz, akivel lefeküdtem, akkor érdemes lenne iskolát váltanod – köpi a szavakat, mire a szám elnyílik. – Nem volt problémád a lányokkal a földszinten – teszi hozzá, a pulzusom pedig drámai módon megnő.
- Milyen lányok? Az a három, aki velünk játszott? – levegőért kapkodok.
- Ja, és majdnem minden más lány a földszinten – nincs érzelem a hangjában, miközben rám néz.
Megpróbálok kitalálni valamit, amit mondhatok, de nem találok szavakat. A ténytől, hogy Harry mindhárom lánnyal lefeküdt, és lényegében az egész női lakossággal a WSU-n, hányingerem van, és a legrosszabb az egészben, hogy egyszerűen az arcomba dobta. Biztosan olyan hülyének nézek ki, aki Harry körül legyeskedik, amikor mindenki tudja, hogy milyen sok lánnyal lefeküdt már. Tudtam, hogy dühös lesz, de ez túl sok, még Harrytől is. Úgy érzem, mintha visszamentem volna az időben oda, amikor először találkoztam vele, és szándékosan megsirattatott majdnem napi szinten.
- Mi az? Meglepődtél? Nem kellene – feleli.
- Nem – kicsit sem lepődtem meg, megbántott vagyok. Nem a múltja miatt, csak ahogyan haragból mondta. Csak azért mondta úgy, hogy megbántson. Gyorsan pislogok, hogy megállítsam a könnyeket, de ez nem működik, így elfordulok Harrytől és megtörlöm a szememet.
- Csak menj – mondja, aztán az ajtó felé sétál.
- Mi? – kérdezem, majd szembe fordulok vele.
- Csak menj, Louis.
- Hova menjek?
- Vissza a szobádba… Nem tudom… de nem maradhatsz itt – nem néz rám.
Ez egyáltalán nem az, amire gondoltam, hogy történni fog. A fájdalom a mellkasomban minden másodpercnyi hallgatással növekszik, ami eltelik köztünk. Egy részem könyörögni akar neki, hogy hadd maradjak, és vitatkozni vele, amíg el nem mondja, miért reagált úgy, ahogy tette a földszinten, de egy nagyobb részem zavarban van és megbántott hűvös elutasításától. Felveszem a táskámat az ágyról, aztán átdobom a vállamon. Amikor elérem az ajtót, visszanézek Harryre, és remélem, hogy bocsánatot fog kérni vagy meggondolni magát, de az ablakhoz fordul és teljesen figyelmen kívül hagy. Fogalmam sincs, hogyan fogok visszajutni a kollégiumba, Harry hozott ide, és minden szándékom megvolt, hogy vele maradok éjszakára. Nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor egyedül voltam a szobámban, a gondolat pedig a legkevésbé sem tetszik. Az út Harry házához úgy tűnik, mintha napokkal ezelőtt lett volna az órák helyett. Amikor elérem a lépcső alját, valaki meghúzza a pulóverem hátulját, visszatartom a lélegzetem, miközben megfordulok, és csendben imádkozom, hogy ne Jace vagy Dan legyen.
Harry az.
- Gyere vissza az emeletre – hangja kétségbeesett, szemei pedig vörösek.
- Miért? Azt hittem, azt akarod, hogy elmenjek – a mögötte lévő falra bámulok.
Felsóhajt, leveszi a táskámat a vállamról, majd visszamegy a lépcsőn. Elgondolkozom azon, hogy egyszerűen nála hagyom a táskát és eljövök úgy, de elsősorban a makacs viselkedésem kevert ebbe a helyzetbe.
Kifújom a levegőt, aztán követem őt vissza a szobájába. Amikor az ajtó becsukódik, megfordul és az ajtóhoz hátráltat.
- Sajnálom – néz a szemembe. Csípőjét az enyémnek nyomja, egyik kezét pedig az ajtóhoz teszi, közel a fejemhez, így nem tudok megmozdulni.
- Én is – suttogom.
- Én csak… néha elveszítem az önuralmam. Igazából nem feküdtem le azokkal a lányokkal, vagyis nem mindhármukkal – vallja be. Egy kicsit megkönnyebbülök, de nem teljesen. – Az első gondolatom, amikor mérges leszek, hogy még erősebben szóljak vissza, hogy megbántsalak, amennyire csak tudlak, de nem akarom, hogy elmenj, és sajnálom, hogy megijesztettelek, amikor a szart is kivertem Danből. Próbálok változni, változni érted… az lenni, akit megérdemelsz, de ez nehéz nekem. Főleg, amikor szándékosan olyan dolgokat csinálsz, amikkel felidegesítesz – mondja. Kezét az arcomhoz teszi, és letörli az ott maradt, száradó könnyeket.
- Nem féltem tőled – felelem.
- Miért nem? Úgy tűnt, hogy igen, amikor elvettem a törölközőt.
- Nem… vagyis egy kicsit, amikor elvetted a törölközőt, de inkább féltettelek, amikor Dannel verekedtél.
- Féltettél? Nem is sikerült megütnie – henceg. A szememet forgatom.
- Úgy értettem, hogy a végén megölöd őt vagy valami. Sok bajba kerülhetsz, amiért megtámadtad őt – magyarázom el, mire Harry felkuncog.
- Hadd tisztázzam ezt, a verekedésünk jogi következményei miatt aggódtál? – nevet fel.
- Hagyd abba a nevetést, még mindig haragszom rád – mondom neki, és keresztbe teszem a karom. Nem teljesen vagyok biztos benne, hogy miért vagyok feldúlt, kivéve, amiért azt mondta, hogy menjek el.
- Én is dühös vagyok még rád, de nagyon szórakoztató vagy – teszi homlokát az enyémhez. – Az őrületbe kergetsz – feleli.
- Tudom – mondom neki.
- Soha nem hallgatsz rám, és mindig mindenen veszekszel velem. Makacs vagy és majdhogynem elviselhetetlen – folytatja.
- Tudom – ismétlem meg.
- Provokálsz, és egy rakásnyi felesleges stresszt okozol nekem, nem is beszélve arról, hogy majdnem smároltál Dannel közvetlenül előttem – ajkai megérintik a nyakamat, amitől megborzongok. – A legbosszantóbb dolgokat mondod, és úgy viselkedsz, mint egy gyerek, amikor dühös vagy – a sértések ellenére, amiket nekem dobál, a gyomrom megremeg, miközben megcsókolja a bőrömet, és folytatja lágy, szóbeli támadását. Csípőjét ismét az enyémnek nyomja, ezúttal erőteljesebben. – De mindezek mellett… történetesen erőteljesen is szerelmes vagyok beléd – mondja, aztán durván megszívja a fülem alatt lévő érzékeny bőrt.
Kezeimet a hajába temetem, amitől felnyög, majd mindkét kezét a derekamra teszi, magához húzva engem. Tudom, hogy több dolog van, amit el kell mondanunk, több probléma, amit meg kell oldanunk, de most minden, amit akarok, az elveszni Harryben és elfelejteni a ma estét.

Chapter 87

Sziasztok! :)

Eredetileg holnap akartam jelentkezni, de végül mégis lett ma egy kis időm erre. Meg holnap még ezer dolgom lesz, úgyhogy jobb ez így. A vége már megint kegyetlen, tényleg. Tudom, hogy azonnal kellene az új, de azzal is hasonló a helyzet, úgyhogy remélem, kibírjátok jövőhétig :D És az egyik kommentben Lia küldte el nekem az After (Larry Stylinson) trailerét (köszönöm, köszönöm, köszönöm), én imádtam, csodálatos szerintem, szóval ha kíváncsiak vagytok rá, akkor azt itt megtaláljátok :) Jövőhéten érkezik a következő, ahogy szokott (szerintem pénteken).

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 87

Harry ugyanakkor veszi észre Jace-t, amikor én, és megfordul, hogy rám nézzen, aztán vissza Jace-re. Azonnal megfeszül. Jace arcán egy gonosz mosoly van, amitől libabőrös leszek.
- Nem gondoltam, hogy itt látlak titeket, mivel nem tudtál eljönni a kikötőhöz meg minden – mondja Harrynek, amikor elérjük a lépcső tetejét.
- Ja, csak azért jöttünk ide, hogy… – kezdi el Harry.
- Ó, értem, miért jöttetek ide – mosolyodik el Jace, majd vállon veregeti Harryt. Megrezzenek, ahogy barna szemeit rám emeli. – Mindenképpen egy élmény újra látni, Louis – feleli hűvösen. Harryre pillantok, de túlságosan is Jace-re fókuszál, hogy észrevegye.
- Igen, téged is – sikerül kimondanom.
- Amúgy is jó, hogy nem jöttetek a kikötőhöz, megjelentek a zsaruk és feloszlatták a bulinkat, így átköltöztettük ide – tájékoztat minket. Ez azt jelenti, hogy az ő piszkos barátai, akikről Harry korábban beszélt, itt vannak valahol.
Bárcsak a szobámban maradtunk volna. Harry tekintetéből ítélve meg tudom mondani, hogy ő is ugyanezt kívánja.
- Az szívás, ember – mondja neki Harry, majd tovább megy a folyosón.
- Le kellene jönnötök és meginni velünk valamit – feleli Jace, megragadva Harry karját.
- Ő nem iszik – förmed rá Harry. A bosszúság tisztán kivehető a hangjából.
- Ó, nos, akkor is jönnöd kellene egy kicsit szórakozni. Ragaszkodom hozzá – mondja Harrynek. Úgy tűnik, Harry bosszúsága még inkább felbátorítja Jace-t. Harry rám néz, én pedig megpróbálom csendesen azt mondani, hogy „Nem!!!”, de bólint Jace-nek. Mi a fene?
- Egy perc és lejövök, hadd… rendezzem őt le – motyogja Harry, aztán a csuklómnál fogva a szobájához húz, mielőtt Jace bármit is mondhatna.
Harry kinyitja az ajtaját, majd besiettet.
- Nem akarok lemenni oda – mondom neki, miközben leteszi a táskámat.
- Nem is fogsz.
- Te igen? – kérdezem tőle.
- Igen, csak egy percre. Nem leszek sokáig – dörzsöli meg kezével a nyaka hátsó részét.
- Miért nem mondtál neki egyszerűen nemet? – kérdezem. Harry nagyon megfélemlítettnek tűnik Jace miatt valakihez képest, aki azt állítja, hogy nem fél tőle.
- Már mondtam, neki nehéz nemet mondani – feleli.
- Van valami elintéznivalója veled, vagy valami?
- M… mi? – pirul el Harry. – Nem… ummm… ő csak egy fasz. És nem akarok semmi bajt. Főleg nem a közeledben – mondja, aztán tesz egy lépést felém. – Nem leszek ott lent sokáig, de ismerem őt, és ha nem megyek meginni vele valamit, feljön ide, és nem akarom őt a közeledben tudni – feleli, majd megcsókolja az arcomat.
- Oké – sóhajtok fel.
- Azért szeretném, ha itt maradnál.
- Oké – ismétlem meg. Amúgy sem akarok lemenni oda. Utálom ezeket a bulikat, és nem akarom megnézni, hogy Molly itt van-e. Most már azt sem akarom, hogy ő lemenjen.
- Komolyan mondom. Oké? – követeli lágy hangon.
- Azt mondtam, oké. Csak ne hagyj itt egyedül sokáig – könyörgök.
- Nem foglak. El kellene mennünk holnap aláríni a papírokat a lakáshoz. Rögtön miután végzel a Vance-nál. Nem akarok még egyszer ilyen szarságért aggódni.
- Oké, találkozhatunk ott – javaslom. Nem akarok többé már ezekkel a bulikkal vagy a kis kollégiumi szobámmal foglalkozni, neonreklámként villan fel az agyamban annak az emlékeztetője, hogy milyen fiatalok vagyunk.
- Rendben van, hamarosan visszajövök. Zárd be az ajtót, amikor kimegyek, és ne nyisd ki újra, van kulcsom – gyorsan megcsókolja az ajkaimat, aztán az ajtóhoz fordul.
- Jesszusom, úgy viselkedsz, mintha valaki meg fogna ölni – nevetek fel.
Nem viszonozza a nevetést, mielőtt kisétál a szobából. A szememet forgatom, de amúgy is bezárom az ajtót, az utolsó dolog, amivel foglalkozni akarok az az, hogy részeg emberek jöjjenek be, fürdőszobát keresve. Tudom, hogy áll Harry azzal, ha emberek vannak a szobájában.
Bekapcsolom a tévét, remélve, hogy az elnyom néhány zajt a földszintről, de folyamatosan arra gondolok, hogy mi folyik odalent. Miért ennyire megfélemlített Harry Jace miatt, és miért ilyen szemét alak Jace? Megint a szokásos, éretlen felelsz vagy mersz játékukat játsszák? Mi van, ha Harrynek meg kell csókolnia Mollyt? Mi van, ha az ölében ül, mint korábban? Utálom a féltékenységet, amit Molly felé érzek, ez az őrületbe kerget. Tudom, hogy Harry lefeküdt és sok más lánnyal hülyült már, de Mollyt egyszerűen ki nem állhatom. Talán azért, mert tudom, hogy nem kedvel engem, és megpróbálja lenyomni a torkomon a Harryvel való fellángolását.
És lovaglóülésben kaptad őt rajta Harryvel, nyelvével Harry torkában, amikor először találkoztam vele, emlékeztet a tudatalattim. Tudom, hogy itt kellene maradnom és bezárva hagyni az ajtót, de a lábaimnak más tervei vannak, és mielőtt rájönnék, egyszerre kettesével veszem a lépcsőfokokat, hogy megtaláljam Harryt.
Amikor elérem a lépcső alját, meglátom Molly förtelmes rózsaszín haját és az alig rajta lévő ruhákat. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Harry sehol sem található.
- Hát… hát… hát… – mondja mögülem egy hang. Megfordulok, és Jace-t látom kevesebb, mint egy lépésnyire állva tőlem. – Harry azt mondta, nem érzed jól magad, ő mindig hazudik – mosolyodik el, aztán egy öngyújtót vesz elő a zsebéből. Nagyujjával megpattintja a tetejét, meggyújtva a lángot, majd a farmermellényének szegélyéhez teszi, hogy leégessen egy kicsit a rojtból.
- Nem is éreztem jól magam. Most már jobb – úgy döntök, folytatom Harry hazugságát.
- Ilyen gyorsan? – nevet fel, nyilvánvalóan szórakozottan.
A szoba már sokkal kisebbnek érződik, a tömeg pedig nagyobbnak tűnik. Bólintok, aztán feltérképezem a szobát, kétségbeesetten keresve Harryt.
- Gyere, azt akarom, hogy találkozz néhány barátommal – hangja sosem mulasztja el, hogy reszketést ne küldjön végig a gerincemen.
- Uhmm… azt hiszem, meg kellene keresnem Harryt – dadogom.
- Aww, ne már. Harry amúgy is ott van velük – feleli, majd megmozdítja a karját, hogy a vállamra tegye. Teszek egy lépést, azt tettetve, hogy nem vettem észre gesztusát.
- Oké – adom be a derekam. Először fontolóra veszem, hogy visszamegyek az emeletre, hogy Harry ne tudja meg, hogy lejöttem, de van egy olyan érzésem, hogy Jace követni fog vagy elmondja Harrynek. Nagy valószínűséggel mindkettő.
Követem őt át a tömegen, ő pedig kivezet az udvarra. Sötét van, de néhány veranda lámpával meg van világítva. Kezdek ideges lenni, hogy Jace-t követem a sötét kertbe addig, amíg szemeim nem találkoznak Harryével. Az övéi meglepődéssel kitágultak, aztán dühvel, megmozdul, hogy felálljon, de végül visszaül.
- Nézzétek, kit találtam egyedül kóborolva – mondja Jace, és felém mutat.
- Látom – motyogja Harry. Ki van akadva.
A felismerhetetlen arcokból álló kis kör elé állok, akik nagy kövekkel körberakott tűzrakásszerűség körül ülnek.
- Gyere ide – feleli Harry, majd arrébb csúszik, így van hely számomra a kövön, amin ül.
Helyet foglalok, Harry pedig olyan pillantással ajándékoz meg, ami azt mondja, ha nem lennének körülöttünk emberek, kiabálna velem. Jace előrehajol és súg valamit egy srác fülébe, akin szakadt fehér póló van és fekete a haja.
- Miért nem vagy a szobámban? – kérdezi Harry csendesen, de erőteljesen.
- Én… nem tudom. Azt hittem, talán Molly… – kezdem el mondani, de rájövök, hogy ez milyen hülyén hangzik.
- Nem mondod komolyan – sóhajt fel, aztán beletúr a hajába. A figyelem ismét ránk irányul, amikor a fekete hajú srác a kezembe ad egy üveg vodkát. – Ő nem iszik – feleli Harry, majd kiveszi a kezemből.
- A fenébe, Styles, tud beszélni magától – mondja egy másik srác. Szép mosolya van, nem tűnik olyan hátborzongatónak, mint Jace, vagy mint a fekete hajú srác. Harry kissé felnevet, és meg tudom mondani, hogy ez egy hamis nevetés.
- Törődj a saját dolgoddal, Ronnie – feleli Harry könnyed hangon.
- Ki akar játszani? – kérdezi Jace, mire Harryre nézek.
- Kérlek, mondjátok, hogy ti sem játszotok a bulikon felelsz vagy mersz-t. Őszintén, mi van ezekkel a játékokkal egyébként – nyögök fel.
- Ooohh, kedvelem őt. Szép és harcias – mondja Ronnie, mire felnevetek.
- Ki mondja, hogy van valami rossz abban, ha játszunk pár játékot időről-időre? – mossa össze a szavakat Jace, Harry pedig megfeszül mellettem.
- Nem, valójában vetkőzős pókerre gondoltunk – feleli egy másik srác.
- Ó, kizárt – mondom nekik.
- Mi van a suck and blow-val? – veti fel Jace, mire megrezzenek és elpirulok. Nem vagyok biztos benne, hogy mi ez, de nem hangzik úgy, mint valami, amit ezzel a csapattal akarok játszani.
- Soha nem hallottam róla. De nem, köszi – felelem. Látom Harry mosolyát a szemem sarkából.
- Ez egy jó játék, szórakoztatóbb, amikor iszol egy pohárral vagy kettővel – mondja egy férfihang.
Arra gondolok, hogy elveszem az üveget Harrytől és iszom egy kortyot, de korán kell felkelnem és nem akarok másnapos lenni.
- Amúgy sincs elég emberünk, hogy játszunk – feleli Ronnie.
- Szerezhetek párat – mondja Jace, majd eltűnik, mielőtt bárki is tiltakozhatna.
- Menj fel az emeletre, kérlek – szólal meg Harry csendesen, így csak én hallom.
- Ha jössz velem – válaszolom.
- Oké, menjünk – feleli, aztán feláll.
- Hova mész, Styles? – kérdezi az egyik srác.
- Az emeletre – válaszolja.
- Ne már, hónapok óta nem láttunk. Lógj velünk még egy kicsit.
Harry rám néz, mire vállat vonok.
- Jól van, rendben – feleli Harry, majd visszavezet, hogy leüljek a nagy kőre. – Mindjárt visszajövök, ezúttal maradj itt. Komolyan mondom – mondja nekem, én pedig a szememet forgatom. Ironikus, hogy itt hagy egyedül a legrosszabb emberek csoportjával, de amúgy is engedelmeskedem.
- Hova mész? – kérdezem tőle, mielőtt elsétál.
- Italt szerezni. Lehet, hogy neked is szükséged lesz egyre – mosolyodik el, aztán elsétál.
Az égre bámulok, hogy bármilyen kínos beszélgetést elkerüljek. Nem jön össze.
- Szóval te és Harry mióta ismeritek egymást? – kérdezi Ronnie, és kortyol egyet az italából.
- Néhány hónapja – válaszolok udvariasan. Van Ronnie-val valami, ami megnyugtató, az érzékeim nincsenek magas riasztáson, mint amikor Jace közelében vagyok.
- Ó, szóval akkor nem régóta? – feleli.
- Uhm, ja, azt hiszem. Nem régóta. Te mióta ismered őt? – kérdezem. Akár használhatnám ezt az alkalmat arra is, hogy annyi információt szerezzek Harryről, amennyi lehetséges.
- Tavaly óta – válaszolja.
- Hol találkoztál vele? – megpróbálok természetesnek hangzani.
- Egy bulin, vagyis sok bulin – nevet fel.
- Ó, akkor egy barátja vagy? – kérdezem.
- Kíváncsi kis jószág vagy, ugye? – szól közbe a fekete hajú srác.
- Az biztos – válaszolom, mire felnevet. Ők nem is annyira rosszak, nem olyan rosszak, mint ahogy Harry beállította őket. Egyébként is, hol van Harry?
Néhány pillanattal később Harry jelenik meg Jace-szel és három lánnyal mögöttük. Mi a fene?  Úgy tűnik, Jace és Harry beszélgetnek, Jace háton veregeti Harryt, és mindketten nevetnek. Harry kezei tele vannak két piros pohárral. Megkönnyebbülök, hogy Molly nincs a Harryt követő lányok csoportja között. Visszaül hozzám a kőre, aztán szemkontaktust létesít. Nyugodtabbnak tűnik, mint volt, mielőtt elsétált.
- Tessék – mondja, majd a kezembe adja az egyik poharat.
Rámeredek egy másodpercre, mielőtt elveszem tőle, egy ital nem fog fájni. Azonnal felismerem az ízt, azon az estén, amikor Zayn és én csókolóztunk, ezeket ittuk. Ajkainak cseresznye íze volt. Harry rám mered, én pedig megnyalom az ajkaimat, hogy összegyűjtsem az ital ízét.
- Most már elég emberünk van – feleli Jace, majd a három nőre mutat.
Rájuk nézek, és küzdök az ösztönnel, hogy elítéljem őket. Hiányosan vannak felöltözve a szoknyákba, a pólójuk pedig azonos, kivéve a színeket. A rózsaszín pólós rám mosolyog, így úgy döntök, hogy őt kedvelem a legjobban.
- Te nem játszol – mondja a fülembe Harry. El akarom mondani neki, hogy azt csinálok, amit a fenét akarok, de hozzám dől és karját a derekam köré teszi. Felnézek rá nyilvánvalóan meglepetten, de ő csak mosolyog. – Szeretlek – suttogja. Ajkai hidegek a fülemnek, így megborzongok.
- Oké, szóval mindenki tudja, hogyan is működik ez – mondja hangosan Jace. – Mindannyiunknak kisebb kört kell alkotnunk. De először igazán indítsuk be a bulit – vigyorodik el, aztán kihúz valamit a zsebéből. Újra megjelenik az öngyújtója, majd meggyújtja a tárgyat.
- Az fű – mondja nekem Harry csendesen. Tudtam, mi ez, csak ezelőtt még nem láttam ténylegesen marihuánát.
Bólintok, aztán figyelem, ahogy Jace az ajkaihoz teszi azt és egy nagy füstfelhőt ereszt ki, mielőtt kinyújtja Harry elé. Harry megrázza a fejét, visszautasítja. Ronnie megfogja, majd ugyanazt teszi.
- Louis? – mondja Ronnie, és kinyújtja azt.
- Nem, nem, köszi – felelem, aztán jobban Harrynek dőlök.
- Jól van akkor, játsszunk – szólal meg az egyik lány, majd elővesz valamit a pénztárcájából, miközben mindenki megmozdítja a kövét, hogy kisebb körbe rendeződjenek.
- Ne már, Harry! – nyög fel Jace, de Harry megrázza a fejét.
- Jól vagyok, ember – mondja neki Harry.
- Akkor szükségünk van még egy főre, Jace, hacsak nem akarod megkockáztatni, hogy Dan nyelve lemenjen a torkodon – nevet fel Ronnie. Dan biztosan a fekete hajú srác. Egy csendes vörös hajú, sok arcszőrzettel, szív egy slukkot a drogból, aztán visszaadja Jace-nek. Megiszom az utolsó kortyot az italomból, és a Harryéért nyúlok. Felemeli rám a szemöldökét, de megengedi, hogy elvegyem.
- Hozom Mollyt, Isten tudja, hogy ő fog játszani – feleli a rózsaszín pólós lány.
- Én játszok – kotyogom ki. Az utálatom Molly iránt átveszi az irányítást a józan eszem felett.
- Tényleg? – teszi fel a kérdést Jace.
- Meg van neki engedve? – kérdezi Dan egy vigyorral, és Harryre néz.
- Azt csinálok, amit akarok, köszönöm – felelem, majd megajándékozom őt egy ártatlan mosollyal rosszindulatú hangom ellenére.
Tudom, hogy jobban teszem, ha nem nézek Harryre, már megmondta nekem, hogy ne játsszak, de egyszerűen nem tudtam tartani azt a nagy számat. Megiszom Harry italának maradékát, aztán helyet foglalok a rózsaszín pólós lány mellett.
- Én is játszom – morogja Harry, majd leül. Mellé ülök, és kerülöm a szemkontaktust. Jace a másik oldalamon foglal helyet.
- Szerintem Harrynek át kellene ülnie ide, hogy érdekesebbé tegyük a dolgokat – mondja Dan.
- Ja, én is így gondolom – ért egyet a vörös hajú.
Harry a szemét forgatja, aztán velem szemben ül le. Nem értem a lényegét ennek az ülésrendnek, miért számít, hogy ki ül kivel? Dan felkel, hogy mellém üljön, én pedig kezdek ideges lenni. Jace és Dan között ülni több mint kellemetlen.
- Kezdhetünk? – nyafogja a zöld pólót viselő lány. Ő Harry és a vörös hajú srác között ül. Jace elvesz valamit, ami úgy néz ki, mint egy papírdarab, az egyik lánytól, majd a szájához teszi. Mi?
- Kész? – kérdezi tőlem.
- Nem tudom, hogy kell játszani – vallom be, és hallom az egyik lányt vihogni.
- A papír másik felére teszed a szádat és beszívod, a lényeg az, hogy ne hagyd leesni a papírt, ha leesik, csókolóztok – magyarázza el. Ó, ne. Átnézek Harryre, de ő Jace-re fókuszál.
- Kezdj erre, hogy láthassa – feleli a Jace másik oldalán lévő lány.
Megkönnyebbülök, és remélem, hogy a játék véget ér, mielőtt én következnék. Vagy Harry. Egyáltalán nem tetszik ez a játék. Egy kicsit idősnek tűnnek, hogy ilyen nevetséges játékot játszanak. Mi van ezekkel a főiskolás korú gyerekekkel, hogy minden lehetséges alkalommal random embereket akarnak megcsókolni? Figyelem, ahogy a papír átmegy Jace és a lány szája között, nem esik le. Visszatartom a lélegzetemet, miközben Harry átveszi a papírt a lánytól, aztán átadja a másiknak. Ha megcsókolja az egyiküket… Kifújom a levegőt, amikor nem esik le. A papír a vörös hajú és a sárga pólós lány között esik le, az ajkaik pedig találkoznak. A lány szája kinyílik, nyelvvel csókolóznak, én elnézek és megrezzenek. Fel akarok kelni és elhagyni a kört, de a testem nyugton marad. Én vagyok a következő. Ó, Istenem, én vagyok a következő. Nyelek egyet, miközben Dan hozzám fordul a papírral az ajkain. Még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mit kéne csinálnom, így csak a másik oldalra teszem a számat és megszívom a papírt. Forró levegőt érzek a papíron keresztül, ahogy Dan ráfúj. Van egy olyan érzésem, hogy túl erősen fújja, kizárt, hogy a papír nem fog leesni. Érzem a papírt a lábamra esni és Dan forró leheletét, miközben a szája közelebb mozdul az enyémhez. Abban a pillanatban, hogy ajkai súrolják az enyémeket, elrántódik. Mire az agyam felzárkózik, hogy mi történik, Harry Dan felett van, kezeivel Dan nyaka köré kulcsolva.

Chapter 86

Helló! :)

Remélem mindenki feldolgozta valahogy azt a végtelenül szomorú tényt, hogy holnap megint suli, én azért próbálom enyhíteni ezt a mély fájdalmat az új fejezettel :) Cuki és aranyos és édes, imádni fogjátok :3 És hát az a vég... tudom. Szerintem nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem lesz egyszerű ez az este, de ez majd kiderül. A következő érkezik jövőhéten hétvége körül, ahogy szokott.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 86

Amikor a szobához érünk, lehuppanok az ágyra. Még mindig mérges vagyok Harryre, de nem annyira, mint voltam. Nem akarok több figyelmet fordítani Jace-re, mint amennyi szükséges, de még mindig nem tetszik, hogy úgy tűnik, Harry el akarja rejteni a kapcsolatunkat. A Jace-szel való találkozás több kérdést vetett fel, amelyekről tudom, hogy Harry nem akarja, hogy feltegyem.
- Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam megbántani az érzéseidet – mondja. Nem nézek fel rá, mert tudom, hogy el fogok olvadni. Tudnia kell, hogy nem fogom elfogadni, ha ilyen dolgokat csinál. – Még… mindig, még mindig akarsz engem? – kérdezi. Hangja remeg. Amikor ránézek, sebezhetőnek tűnik. Felsóhajtok, tudva, hogy képtelen vagyok tovább mérges lenni rá, amikor szemei annyira tele vannak aggodalommal.
- Igen, természetesen akarlak. Gyere ide – mondom neki, majd megpaskolom az ágyat mellettem. Nincs akaraterőm, amikor Harryről van szó. – A barátodnak tekintesz engem? – kérdezem, miközben leül.
- Igen, úgy értem, egy kicsit butaságnak tűnik annak hívni téged – feleli.
- Butaság? – a körmömet piszkálom, egy rossz szokás, amiről még le kell szoknom.
- Több vagy nekem, mint valami kamaszos cím – hatalmas kezeit az arcom mindkét oldalára teszi. Válaszától a gyomrom megremeg, a legjobb értelemben. Nem tehetek a vigyorról, ami elborítja az arcomat. Vállai azonnal ellazulnak.
- Nem tetszik, hogy nem akarod, hogy az emberek tudjanak rólunk, hogyan élnénk együtt, ha még a barátaidnak sem beszélsz rólunk?
- Ez nem így van, akarod, hogy most felhívjam Zaynt és elmondjam neki? Ha bármi miatt zavarban kellene, hogy legyél miattam, látom, ahogy az emberek ránk néznek, amikor együtt vagyunk – mondja. Szóval ő is észreveszi. – Aggódtam, hogy le fogsz mondani rólam – leheli.
- Lemondani rólad? – ismétlem meg.
- Te vagy az egyetlen állandó dolog az életemben, tudod ezt, ugye? Nem tudom, mit csinálnék, ha ez nem így lenne, ha elhagynál – pontosítja.
- Nem foglak elhagyni, ha nem adsz rá okot – biztosítom őt. Egyetlen dologra sem tudok gondolni, amit csinálhatna, ami miatt elhagynám őt. Túl mélyen benne vagyok. Arra gondolni, hogy elhagyom őt, olyan fájdalmat küld végig a testemen, amit nem bírnék ki. Összetörne. Még ha mindennap veszekedünk is, szeretem őt.
- Nem fogok – feleli. Elnéz tőlem egy másodpercre, aztán tekintete újra találkozik az enyémmel. – Szeretem azt, aki veled vagyok – mondja, mire arcomat jobban a kezének nyomom.
- Én is – válaszolom egyszerűen. Szeretem őt, minden részét. Az összes verzióját. Leginkább azt szeretem, akivé váltam vele, mindketten javultunk egymás által. Valahogy megnyitottam őt és boldogságot hoztam neki, ő pedig megtanította nekem, hogyan éljek, és ne aggódjak minden részlet miatt.
- Tudom, hogy néha feldühítelek… vagyis sokszor, és Isten a tudója, hogy a kibaszott őrületbe kergetsz – mondja.
- Köszi?
- Csak azt mondom, hogy, csak mert veszekedünk, az nem jelenti azt, hogy nem kellene együtt lennünk. Mindenki veszekszik, mi csak többször, mint a normális emberek – mosolyodik el. – Nagyon különböző emberek vagyunk, úgyhogy egyszerűen ki kell találnunk, hogyan navigáljuk egymást, könnyebb lesz majd – biztosít engem. Viszonozom mosolyát, és beletúrok a hajába.
- Még mindig nem vettünk semmit, amit felvehetünk az esküvőre – mutatok rá.
- Ó, a fene egye meg, úgy néz ki, nem tudunk menni – arcán a leghamisabb homlokráncolás jelenik meg, amit valaha láttam, aztán megcsókolja az orromat.
- Csak szeretnéd. Csak kedd van, szerzünk valamit később a héten.
- Vagy kihagyhatjuk ezt és elvihetlek Seattle-be a hétvégére? – emeli fel az egyik szemöldökét.
- Mi? – ülök fel. – Úgy értem, nem! Elmegyünk az esküvőre – javítom ki magam. – De elvihetsz Seattle-be a jövő héten.
- Dehogy, az ajánlat csak akkor jó, ha ezen a hétvégén megyünk – ugrat, és az ölébe húz.
- Rendben, azt hiszem, keresnem kell majd valaki mást, aki elvisz Seattle-be – állkapcsa megfeszül, én pedig végighúzom az ujjhegyeimet az állán és az állkapcsán lévő borostáján.
- Nem mernéd – ajkai megrándulnak, hogy megtartsa mosolyát.
- Ó, minden bizonnyal merném. Seattle a kedvenc helyem elvégre is.
- A kedvenc helyed?
- Igen, nem igazán voltam még máshol.
- Mi a legtávolabbi hely, ahol már voltál? – kérdezi. Fejemet a mellkasára teszem, ő pedig az ágy fejlapjának dől, karjaival átölelve engem.
- Seattle. Még nem hagytam el Washingtont.
- Soha? – meg van döbbenve.
- Nem, soha.
- Miért nem? – kérdezi.
- Nem tudom, csak nem engedhettük meg magunknak, miután apám elment. Anya folyton dolgozott, én meg túlságosan az iskolára koncentráltam, és arra, hogy kijussak abból a városból, így nem igazán gondoltam másra, kivéve a munkát.
- Hová szeretnél menni? – érdeklődik, ujjai fel-le simogatják a karomat.
- Chawtonba. Látni akarom Jane Austen parasztházát. Vagy Párizsba, nagyon szeretném látni, ahol Hemingway maradt, amíg ott volt.
- Tudtam, hogy ezeket a helyeket fogod mondani. Én elvihetlek oda – hangja komoly.
- Kezdjünk csak Seattle-lel – kuncogok fel.
- Komolyan mondom, Louis. Bárhová elvihetlek, ahová menni akarsz. Főleg Angliába, ott nőttem fel. Találkozhatnál az anyámmal és a családom többi tagjával.
- Uhmm… – igazából nincs mit mondanom. Harry annyira furcsa, egy barátjaként mutat be egy órával ezelőtt, most meg megpróbál elvinni Angliába, hogy találkozzak az anyjával. – Kezdjünk csak Seattle-lel? – nevetek fel.
- Rendben, de tudom, hogy imádnál áthajtani az angol vidéken, látni a házat, amiben Austen felnőtt…
Nem tudom elképzelni, hogyan reagálna anyám, ha elhagynám az országot Harryvel. Valószínűleg bezárna a pincéjébe, és soha nem engedne ki. A legjobb dolog ebben, hogy abszolút nincs beleszólása abba, hogy mit csinálok, felnőtt vagyok. Még mindig nem beszéltem vele, amióta kiviharzott a szobámból, miután megfenyegetett, hogy megpróbáljon rávenni, hogy ne találkozzak többet Harryvel. Ameddig csak tudom, el akarom kerülni azt az elkerülhetetlen veszekedést.
- Mi a baj? – kérdezi Harry, majd lehajtja fejét az arcom előtt.
- Semmi, bocs, csak anyán gondolkoztam – mondom neki.
- Ó… vissza fog még jönni, babe – olyan biztosnak hangzik, azonban én jobban ismerem anyámat annál.
- Nem hiszem, de beszéljünk valami másról.
Harry telefonja elkezd rezegni a zsebében. Lemászom róla, hogy ki tudja szedni, de egy mozdulatot sem tesz.
- Akárki is az, várhat – feleli.
- Apukád házában fogunk maradni szombaton az esküvő után? – kérdezem. El kell terelnem a gondolataimat az anyámról.
- Ez az, amit csinálni akarsz? – érdeklődik.
- Igen, szeretek ott lenni. Ez az ágy kicsi – ráncolom össze az orromat, mire felnevet.
- Gyakrabban maradhatunk nálam is. Mi van a ma estével?
- A gyakornoki állásomra kell mennem reggel – emlékeztetem őt.
- És? Hozhatod a cuccaidat magaddal és egy valódi fürdőszobában készülhetsz el. Már nem voltam a szobámban egy ideje, valószínűleg már megpróbálják kiadni – ugrat. – Nem akarsz úgy zuhanyozni, hogy nincs még másik harminc ember ugyanabban a szobában?
- Rendben – mosolyodom el, aztán lemászom az ágyról.
Harry segít bepakolni a dolgaimat holnapra, én pedig egyre izgatottabb leszek, hogy a diákszövetségi házba megyünk. Utáltam azt a házat, és még mindig utálom, de egy valódi fürdőszobában lévő zuhany gondolata és Harry hatalmas ágya túl vonzó, hogy lemondjak róluk. Harry kivesz egy pár piros bokszeralsónadrágot az öltözködő asztalomból, én pedig elpirulok, mielőtt benyomom a táskámba. Berakom az egyik régi fekete nadrágomat és egy fehér pólót, az új ruháimat ki akarom hagyni.
- Hozhatnál plusz ruhákat magaddal, így nem kell legközelebb olyan sokat hoznod – javasolja. Azt akarja, hogy ruhákat tartsak nála. Imádom, milyen adott, hogy együtt fogjuk tölteni az éjszakát, minden éjszakát.
- Azt hiszem, vihetek – felelem, aztán megfogom az egyik öltönyömet és még néhány ruhadarabot.
- Tudod, mi tenné ezt sokkal könnyebbé? – kérdezi, majd a vállára veszi a táskámat.
- Mi? – már tudom, mit fog mondani.
- Ha mindketten ugyanazon a helyen élnénk – mosolyodik el.
- Volt egy olyan érzésem, hogy ezt fogod mondani.
- Nem kellene eldöntenünk, hogy melyik helyen maradjunk, és nem kellene táskába pakolnod. Mindennap privátban zuhanyozhatnál, vagyis nem teljesen privátban – kacsint játékosan, és kinyitja a kocsiajtót nekem. – Felébredhetsz és elkészítheted a saját kávédat a konyhánkban, felkészülhetsz a napra, és mindennap végén találkozhatunk a házunkban. Nincs több szobatárs vagy diákszövetségi ház szarság – minden alkalommal, amikor azt mondja, „mi”, a gyomrom megremeg.
Minél többet gondolok erre, annál jobban hangzik. Csak rettegek attól, hogy túl gyorsan haladunk Harryvel, nem akarom az arcomba robbantani.
- Ne gondold túl – teszi kezét a combomra, miközben a ház felé vezet. Ismét hallom a telefonját rezegni, de figyelmen kívül hagyja. Nem tehetek róla, de egy kicsit gyanakszom, hogy miért nem veszi fel a telefont, azonban ellököm a gondolatot a fejemből. – Mitől félsz? – kérdezi, amikor nem válaszolok.
- Nem tudom, mi van, ha valami történik a gyakornoki állásommal, és nem engedhetem meg magamnak. Vagy ha valami történik velünk.
A homlokát ráncolja, de gyorsan abbahagyja.
- Babe, már megmondtam, hogy kifizetném a lakást. Az én ötletem volt, és négyszer annyit keresek, mint te – mondja. Wow. Feltételeztem, hogy sokat keres, de nem ilyen sokat.
- Nem érdekel, mennyit keresel, nem tetszik az ötlet, hogy te fizetsz mindent.
- Akkor fizetheted a villanyt? – vigyorodik el.
- Villany és élelmiszerek? – ajánlom. Nem tudom eldönteni, hogy elméletben beszélek-e még erről vagy sem.
- Rendben. Élelmiszerek… jól hangzik, nem igaz? Minden este elkészítheted a vacsorámat, amikor hazaérek.
- Tessék? Ez fordítva lenne – nevetek fel.
- Csinálhatnánk felváltva?
- Rendben.
- Szóval akkor összeköltözöl velem? – nem hiszem, hogy valaha is láttam már mélyebb vigyort a tökéletes arcán.
- Nem mondtam azt, én csak…
- Tudod, hogy vigyázni fogok rád, ugye? Mindig – ígéri meg.
El akarom mondani neki, hogy nem kell vigyázni rám, ki akarok érdemelni dolgokat, és a saját részesedésemet kifizetni, de az az érzésem, hogy ő nem a pénzügyekről beszél.
- Félek, hogy ez túl jó, hogy igaz legyen – vallom be végül Harrynek és magamnak is. Meglep, amikor azt mondja:
- Én is.
- Tényleg? – megkönnyebbülök, hogy ő is ugyanígy érez.
- Igen, mindig eszembe jut a gondolat. Te túl jó vagy nekem, én pedig csak várok, hogy rájöjj erre, és remélem, hogy nem teszed – feleli, szemei az útra fókuszálnak.
- Ez nem fog megtörténni – mondom, és komolyan is gondolom. Ő nem mond semmit. – Oké – töröm meg a csendet.
- Mi oké?
- Oké. Összeköltözöm veled – mosolyodom el. Kifújja a levegőt, ami úgy hangzik, mintha már órák óta benntartaná.
- Tényleg? – gödröcskéi előbukkannak, ahogy megrázza a fejét és egy mosolyt villant fel.
- Igen.
- Fogalmad sincs, mit jelent ez nekem, Louis William Tomlinson – teszi kezét az enyémre, majd megszorítja. Harry az utcájára fordul, az agyam pedig száguld. Tényleg ezt csináljuk, összeköltözünk. Én és Harry. Kettesben. Mindig. A saját lakásunkban. A saját ágyunk. A mindenünk. Pokolian félek, de az izgatottságom erősebb, mint az idegességem, pillanatnyilag legalábbis.
- Ne hívj a teljes nevemen, vagy meggondolom magam – ugratom.
- Azt mondtad, csak a barátaid és a családod hívhat úgy, azt hiszem, már kiérdemeltem – mutat rá. Emlékszik erre? Rögtön az után mondtam, hogy találkoztam vele.
- Ott a pont. Hívj, ahogy csak akarsz – vigyorodom el.
- Ó, babe, nem mondanám ezt, ha a helyedben lennék. Egy egész listám van azokról a dolgokról, ahogy hívni szeretnélek – mosolya gonosz, én pedig tudom, hogy perverz nevekre gondol. Azon találom magam, hogy tudni akarom, mik azok a nevek, de megállítom magam attól, hogy megkérdezzem, és összeszorítom a lábaimat. Biztosan észreveszi, mert a mosolya megnő.
Tervezem, hogy mondok valamit arról, milyen perverz, de a szavak a torkomban ragadnak, miközben lefékezzük az autót a házánál. A kert tele van emberekkel, az út pedig autókkal.
- A fenébe, nem tudtam, hogy bulit rendeznek ma este. Kibaszott kedd van. Látod, ez a szar… – kezdi el.
- Semmi gond. Egyszerűen mehetünk egyenesen a szobádba – szakítom félbe, megpróbálva eloszlatni haragját.
- Rendben – sóhajt fel.
Amikor a zsúfolt házba sétálunk, Harry és én egyenesen a lépcső felé megyünk. Amint arra kezdek gondolni, hogy megcsináltam anélkül, hogy belefutnék bárkibe, akit ismerek, meglátom azt a zsíros, homokos szőke hajat a lépcső tetején. Jace.