Chapter 91

Sziasztok! :)

Ismét eltelt egy nagyon hosszú és fárasztó hét, hála az égnek, az új fejezet pedig itt is van. Ebben aztán megint majdnem minden van, természetesen nem maradhat ki a veszekedés sem, már úgyis hosszabb ideje nyugalom volt kettejük között :D Csak a szokásos. Szerintem most mást nem is akartam mondani, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 91

- A bérleti szerződés mindkettőtök nevén lesz, igaz? – kérdezi a férfi, majd rám néz. Van egy olyan érzésem, hogy csendesen kérdezi, biztos vagyok-e ebben.
- Igen – válaszol Harry helyettem, aztán aláírja a nevét több lap aljára, mielőtt átcsúsztatja hozzám a köteget.
Megfogom a tollat és aláírom, mielőtt újra átgondolnám. Készen állok erre, készen állunk erre. Igen, fiatalok vagyunk, és nem ismerjük egymást olyan hosszú ideje, de tudom, hogy mindennél jobban szeretem őt és ő is szeret engem, amíg ez biztos, a többi majd a helyére kerül.
- Rendben, itt vannak a kulcsaitok – a férfi, akinek a neve feltételezésem szerint Darryl, mert többször is ez a név jelenik meg a papírokon, átad Harrynek és nekem egy-egy kulcscsomót, majd távozik.
- Nos… Isten hozott itthon? – mondja Harry, amikor a férfi elmegy. Felnevetek és közelebb lépek hozzá, így át tud ölelni karjaival.
- Nem tudom elhinni, hogy itt élünk most már. Ez még mindig nem tűnik igazinak – szemeim a nappalit fürkészik.
- Ha valaki azt mondta volna nekem két hónappal ezelőtt, hogy veled fogok lakni, nem is beszélve arról, hogy veled fogok járni, vagy az arcába nevettem volna, vagy megütöttem volna… talán mindkettő – mosolyodik el, majd arcomat a kezei közé veszi.
- Hát nem vagy édes? – ugratom, kezeimet pedig az oldalára rakom. – Bár ez megkönnyebbülés is, hogy megvan a saját helyünk. Nincs több buli, nincs több szobatárs és közösségi zuhanyzó – felelem.
- A saját ágyunk – teszi hozzá egy önelégült mosollyal. – Be kell szereznünk pár dolgot, edények meg ilyenek. Tetszik az ágynemű a hálószobában? Minden új, de ha nem tetszenek a színek, vehetünk egy újat – mondja.
- Jól érzed magad? – teszem kézfejemet a homlokához. – Borzasztóan együttműködő vagy ma – mosolyodom el.
- Csak meg akarok győződni róla, hogy mindennel elégedett vagy itt. Azt akarom, hogy otthon érezd magad… velem.
- És mi a helyzet veled? Te otthon érzed magad itt? – kérdezem tőle, mire bólint.
- Meglepő módon, igen – válaszol, majd körülnéz a szobában.
- El kellene mennünk összeszedni a cuccaimat, nincs sok, csak néhány könyv és a ruháim – felelem.
- Már megcsináltam.
- Mi? – kérdezem.
- Elhoztam minden holmidat a szobádból, a csomagtartódban vannak – magyarázza.
- Honnan tudtad, hogy alá fogom írni? Mi lett volna, ha utálom a lakást? – mosolyodom el. Bárcsak elköszönhettem volna Tristantól és a szobától, amit három hónapig otthonnak hívtam, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látni fogom őt.
- Mert ha nem tetszett volna ez, megtaláltam volna azt, ami igen – válaszol magabiztosan.
- Ó. Nos, mi van a te cuccoddal?
- Összeszedhetjük holnap, van ruhám a csomagtartómban.
- Mi az oka ennek? – mindig olyan sok ruhája van az autójában.
- Nem igazán tudom. Azt hiszem, csak sosem tudhatod, mikor lesz szükséged ruhákra – von vállat. – Menjünk a boltba, vegyük meg azt a sok szart, amire szükségünk van a konyhában, meg valami kaját – mondja Harry.
- Oké – a gyomrom pillangókkal van tele, amióta beléptem a lakásba. – Vezethetem megint az autódat? – kérdezem, amikor leérünk az előtérbe.
- Nem is tudom… – mosolyodik el.
- Lefestetted a kocsimat az engedélyem nélkül, szerintem kiérdemeltem a kiváltságot – nyújtom ki a kezemet, mire a szemét forgatja, mielőtt beleejti a kulcsokat.
- Szóval akkor tetszik az autóm? Szépen lehet vezetni, ugye? – henceg.
- Rendben van – hazudom. Imádom, ahogy vezetni lehet.
A lakóépület elhelyezkedése nem is lehetne jobb, több üzlethez is közel vagyunk, kávéházakhoz, és még egy parkoz is. Végül a Target-be megyünk, a bevásárlókocsi pedig tele van edényekkel, fazekakkal és serpenyőkkel, poharakkal és más dolgokkal, amikről gondoltam, hogy hasznosak lesznek, ha megvannak. Egyetértünk abban, hogy máskor kell majd mennünk az élelmiszerboltba, mert a bevásárlókocsi máris tele van. Önként felajánlom, hogy megcsinálom holnap a gyakornoki állásom után, ha Harry ír egy listát azokról a dolgokról, amiket szeret. A legjobb dolog az együttélésben eddig a kis részletek Harryről, amelyeket soha nem tudtam volna meg. Még majdnem minden éjszakát együtt töltve is rájövök dolgokra, amiket még soha nem vettem észre, minthogy tej nélkül szereti a gabonapelyhet, még az ellentétes poharak gondolata is az őrületbe kergeti, két különböző fajtájú fogkrémet használ, egyet reggel és egyet este, és nem tudja, miért, csak így szokta meg, és hogy inkább százszor felmosná a padlót, minthogy megpakolja a mosogatógépet. Megegyezünk, hogy mindig én fogok mosogatni, amíg ő felmossa a padlót. Oda-vissza civakodunk a pénztáros előtt, amikor eljön a fizetés ideje. Tudom, hogy letétet kellett leraknia a lakásért, és nem engedi, hogy bármit is kifizessek, kivéve a tévét és a villanyt, amit „elfelejtett” elmondani nekem, hogy az már benne van a bérleti díjban.
Harry haragos tekintetet vet a nőre, amikor az elveszi a bankkártyámat, és minden tiszteletem az övé, mert anélkül veszi el a kártyámat, hogy egyáltalán tudomásul venné Harry viselkedését. Ki akarom nevetni őt, de már így is fel van bosszantva, és nem akarom, hogy tönkremenjen az este.
Harry duzzog, amíg a lakáshoz nem érünk, én pedig csendben maradok, mert szórakoztatónak találom.
- Lehet, hogy kétszer kell lejönnünk ide, hogy az összes cuccot felvigyük – mondom neki.
- Ez egy másik dolog, inkább vinnék száz szatyrot, minthogy kétszer forduljak – feleli, és végre elmosolyodik.
Végül mégis kétszer fordulunk, mert az edények egyszerűen túl nehezek. Harry ingerültsége megnő, ahogy az én jókedvem is. Az összes edényt eltesszük a szekrényekbe, majd Harry rendel pizzát. Nem tehetek róla, de felajánlom, hogy kifizetem, amivel kiérdemlek egy haragos pillantást és egy középső ujjat. Felnevetek, aztán az összes szemetet a dobozba teszem, amiben az poharak voltak. Nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy a lakás be van rendezve, mindene megvan, amire szükségünk lehet, szemetes, és még zuhanyfüggöny is.
- A pizza harminc percen belül itt lesz. Lemegyek és felhozom a cuccaidat – feleli.
- Jövök veled – ajánlom, majd követem őt kintre. Két dobozba tette a dolgaimat és egy szemeteszsákba, amitől megrezzenek, de csendben maradok.
Kivesz egy maréknyi pólót a csomagtartójából és egy farmert, aztán a szemeteszsákban lévő ruháimhoz teszi.
- Jó, hogy van vasalónk – mondom végül, miközben felnyúlok, hogy bezárjam a csomagtartóját.
- Menjünk fel, mielőtt ideér a pizza – feleli.
Az asztalnál eszünk, ami furcsa, de örülök, hogy Harryvel vacsorázok a saját lakásunkban.
- Szeretlek – mondja, ahogy beteszem a tányérjainkat a mosogatógépbe.
- Szeretlek – válaszolom, a telefonom pedig elkezd rezegni az asztalon.
Harry átnyúl, majd megérinti a képernyőt, hogy megállítsa a rezgést.
- Ki az? – kérdezem tőle.
- Natalie? – jelenti ki és kérdezi is egyszerre.
- Ó – tudom, hogy ez nem fog jól alakulni.
- Azt írja, hogy jó volt beszélgetni veled ma? – szorítja össze az állkapcsát. Visszasétálok és kiveszem a telefont kemény fogásából. Meg mertem volna esküdni, hogy szétmorzsolta volna a kezeiben.
- Igen, felhívott ma – mondom neki hamis magabiztossággal. Meg akartam neki említeni, csak nem találtam meg a megfelelő időt.
- És… – emeli fel a szemöldökét.
- Csak elmondta, hogy látta az anyámat, és csak érdeklődött, hogy hogy vagyok.
- Miért?
- Nem tudom… csak ellenőrzött, azt hiszem – vonok vállat, majd leülök mellé a székre az asztalhoz.
- Nem kell ellenőriznie téged – morogja.
- Ez nem olyan nagy ügy, Harry, gyerekkorom óta ismerem őt.
- Leszarom – szemei hidegek.
- Nevetséges vagy. Éppen most költöztünk össze, és te azon aggódsz, hogy Natalie felhívott engem? – csipkelődöm.
- Nincs okod, hogy beszélj vele, valószínűleg azt gondolja, hogy vissza akarod őt kapni, mivel fogadtad a hívást – túr bele kezével a hajába.
- Nem, nem gondolja ezt. Tudja, hogy veled vagyok – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy visszafogjam haragomat.
- Akkor hívd fel őt most, és mondd meg neki, hogy ne hívjon fel újra.
- Mi? Nem! Nem csinálom. Natalie semmi rosszat nem tett, már így is eleget bántottam, mindketten, szóval nem. Nem mondom meg neki. Nincs semmi baj abban, hogy ha barátok vagyunk.
- De igen, van. Azt hiszi, hogy jobb nálam, és meg fog próbálni elvenni téged tőlem! Nem vagyok hülye, Louis. Anyukád is azt akarja, hogy vele legyél. Nem fogom megengedni neki, hogy megpróbálja elvenni azt, ami az enyém! – emeli fel a hangját.
- Hallod magadat? Úgy hangzol, mint egy elmebeteg! Nem leszek utálatos hozzá csak azért, mert úgy érzed, van valami őrült jogod felettem! – viharzok ki a konyhából.
- Ne sétálj el tőlem! – dörmögi mögülem. Ahogy Harrytől várni lehet, elkezd egy veszekedést velem egy csodálatos nap után.
- Akkor ne viselkedj úgy, mintha a tulajdonod lennék, megpróbálok kompromisszumot kötni veled és többet hallgatni rád, mint eddig, de nem fogok hallgatni, amikor Natalie-ról van szó. Azonnal abbahagynám a beszélgetést vele, ha megpróbálna lépni, vagy ha mondana bármi helytelent, de nem tett semmit – tartom ezen az álláspontomat.
- Nem kedvelem őt – feleli.
- Oké? Megértem ezt, de ésszerűnek kell lenned. Nem tervezi, hogy elvegyen engem tőled, ő nem olyan. Ez az első alkalom, hogy egyáltalán megpróbált kapcsolatba lépni velem, amióta lezártam a dolgokat vele.
- És az utolsó is – csattan fel Harry. A szememet forgatom, majd a kis fürdőszobába indulok.
- Mit csinálsz? – kérdezi.
- Lezuhanyozok, és amikor kijövök, remélem, befejezted azt, hogy úgy viselkedj, mint egy gyerek – mondom.
Büszke vagyok arra, ahogy szembeszálltam vele, azonban nem tehetek róla, de rosszul érzem magam miatta. Tudom, hogy csak fél, hogy elveszít Natalie miatt, mély féltékenysége van felé, amiatt ahogy Natalie és én „kinézünk” együtt. Papíron Natalie a jobb nekem, és Harry tudja ezt, de a szívem azt mondja, hogy Harry az. Nem szeretem Natalie-t, Harryt szeretem.
Becsapja a fürdőszobaajtót kifelé menet, mire én a szememet forgatom. Veszek egy gyors zuhanyt, aztán amikor kimegyek, Harry az ágyon fekszik csak a bokszerében. Csendben maradok, miközben kihúzom a fiókot, hogy keressek pizsamát.
- Nem fogod felvenni a pólómat? – hangja halk.
- Én… – észreveszem, hogy összehajtotta, és hogy az ágy mellett lévő asztalra tette. – Köszi – húzom át a fejemen. Az ismerős mentás illat majdnem elfelejteti velem, miért is kellene mérgesnek lennem rá. – Nos, ez így egy nagyszerű este – sértődök meg, aztán visszaviszem a törölközőmet a fürdőbe.
- Gyere ide – mondja, amikor visszaérek a hálószobánkba. Habozva sétálok oda hozzá, ő pedig felül az ágy szélére, a lábai közé húzva engem, hogy ott álljak. – Sajnálom – néz fel rám.
- Mit?
- Hogy úgy viselkedtem, mit egy ősember – feleli, mire nem tehetek róla, de felnevetek.  – És hogy tönkretettem az első esténket itt együtt – teszi hozzá.
- Köszönöm. Meg kell beszélnünk ezeket a dolgokat, ahelyett, hogy letámadsz engem – csavargatom a tarkóján lévő hajat az ujjaim között.
- Tudom. Megbeszélhetjük, hogy nem beszélsz vele többet? – mosolyodik el félig.
- Nem ma este – sóhajtok fel. Meg kell találnom a középutat vele.
- Nézz ránk, hogy megoldjuk a problémáinkat – nevet fel.
- Remélem, a szomszédjaink nem fogják hiányolni a csendes estéiket – ugratom.
- Amúgy se lett volna csendes estéjük – figyelmen kívül hagyom perverz megjegyzését. – Tényleg nem akartam tönkretenni az estét – mondja ismét.
- Tudom, nincs tönkretéve. Csak nyolc óra van – mosolyodom el.
- Le akartam venni rólad azt az öltönyt – jelenti ki. Szemei besötétednek.
- Bármikor visszavehetem – felelem, egy kísérletet téve, hogy szexi legyek. Szó nélkül feláll és átemel a vállán. Visítok, és megpróbálom megrúgni őt a lábammal. – Mit csinálsz?! – sikítom.
- Megyek azért az öltönyért – nevet fel, aztán átvisz a szennyes tartóhoz.