Chapter 94

Sziasztok! :)

Végre lett időm, hogy hozzam nektek az új fejezetet, el sem hiszem. Nehéz megszólalni a rész átolvasása után, meg fogjátok érteni, hogy miért. Aki eddig ki volt akadva Harryre, annak most biztosan megváltozik a véleménye, ennyit elárulok. Kis édesem, a szívem szakadt meg :( ♥ Jövőhéten érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 94

- Louis… – érzem Harry leheletét az arcomon.
- Menj el – nyögök fel, majd megfordulok, hogy fejemet a kanapéba temessem.
- Lou… kérlek. Nem tudok aludni – nyafogja.
Nem nézek rá, nem hagyhatom, hogy továbbra is így bánjon velem. Tudom, hogy el kellett volna mennem korábban, de teljesen őszintén, hova mehetnék?
Felsóhajt, aztán érzem a jelenlétét távozni. Megfogom a telefonomat, és megnézem az időt, egy kicsivel éjfél után van, így megpróbálom kényszeríteni magam, hogy ismét elaludjak.
- Ne!! – hallom Harryt ordítani a másik szobából. Gondolkozás nélkül leugrok a kanapéról, majd a hálószobánkba rohanok. Vergődik a vastag takaróban, és izzadság borítja.
- Harry, ébredj fel – mondom gyengéden, megrázom a vállát, elmozdítva egy ázott tincset a homlokáról a másik kezemmel. Szemei felpattannak, és tele vannak rémülettel. – Semmi baj… shh… csak egy rémálom volt – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy lecsillapítsam őt. Ujjaim a hajában játszanak, aztán finoman átsimítom az arcát.
Remeg, ahogy bemászom az ágyba mögé, majd karjaimat dereka köré kulcsolom. Érzem őt ellazulni, miközben arcomat nyirkos bőrének nyomom.
- Kérlek. Maradj velem – könyörög.  Felsóhajtok és csendben maradok, szorítva a fogásomon körülötte. – Köszönöm – suttogja, aztán perceken belül újra elalszik.

Úgy tűnik, a víz nem elég forró, hogy ellazítsa feszült izmaimat, nem számít, mennyire tekerem fel. Kimerült vagyok a tegnap esti alváshiánytól és a frusztrációtól, ami Harry kezeléséből jön. Aludt, amikor bementem a zuhanyzóba, imádkozom, hogy maradjon is úgy, amíg el nem indulok a gyakornoki állásomba.
Sajnos imáim nem találnak meghallgattatásra, mivel Harry a konyhapultnál áll, amikor kijövök a fürdőszobából.
- Gyönyörű vagy ma – mondja nyugodtan. A szememet forgatom, majd elsétálok mellette, hogy elvegyek egy csésze kávét, mielőtt el kell mennem. – Szóval akkor nem állsz szóba velem? – kérdezi.
- Nem most, nem. El kell mennem dolgozni, és nincs energiám, hogy ezt csináljam most veled – csattanok fel.
- De oda… odajöttél hozzám az ágyba – biggyeszti le az ajkát.
- Igen, csak azért, mert kiabáltál és remegtél. Ez nem jelenti azt, hogy megbocsátottam. Mindenre magyarázatra van szükségem, az összes titokra, az összes verekedésre, még a rémálmokra is, vagy befejeztem – meglepem őt és magamat is azzal, hogy ezt mondom.
- Louis… ez nem olyan egyszerű – nyög fel, majd kezeivel beletúr a hajába.
- De, valójában az. Én megbíztam benned eléggé ahhoz, hogy feladjam a kapcsolatomat az anyámmal, és hogy ilyen hamar összeköltözzem veled, neked is meg kellene bíznod bennem eléggé ahhoz, hogy elmondd, mi folyik itt.
- Nem fogod megérteni. Tudom, hogy nem fogod – feleli.
- Tégy próbára.
- Én… nem lehet – dadogja.
- Akkor nem tudok veled lenni. Sajnálom, de már sok esélyt adtam neked, és te folyton… – kezdem el.
- Ne mondd ezt. Ne merd megpróbálni és elhagyni engem – hangja dühös, ám szemei megbántottak.
- Akkor adj néhány választ. Mi az, amiről úgy gondolod, hogy nem érteném meg? A rémálmaid? – kérdezem.
- Mondd, hogy nem fogsz elhagyni – kéri.
Kiállni Harry ellen sokkal nehezebbnek bizonyul, mint képzeltem, főleg amikor ennyire megtörtének néz ki.
- Mennem kell. Máris késésben vagyok – mondom neki, aztán a szobába megyek, hogy felöltözzek olyan gyorsan, amennyire csak tudok. Egy részem boldog, hogy nem követett a szobába, de egy részem azt kívánja, hogy bárcsak megtette volna.
Még mindig a konyhában áll, póló nélkül, a kávés csészéjét fogva fehér és sérült ujjpercekkel, amikor elmegyek.
A tudatom mindenen átsírja magát, amit Harry mondott ma reggel. Mit nem értenék meg? Soha nem ítélném őt el valamiért, ami a rémálmait okozza. Remélem, hogy ez volt az, amiről beszélt, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy valami nagyon nyilvánvalóról maradok itt le.
Bűntudatom van és feszült vagyok majdnem egész nap, de Kimberly e-mailben küld egy linket túlságosan is vicces youtube videókhoz, hogy lépést tartson a rosszkedvemmel. Ebédre majdnem elfelejtem az otthoni problémát.
*Sajnálok mindent, kérlek, gyere haza munka után.* Írja nekem Harry, miközben Kimberly és én egy muffin kosarat eszünk, amit valaki Christian Vance-nak küldött.
- Az ő? – érdeklődik.
- Igen… Szembeszálltam vele, de valamilyen oknál fogva szörnyen érzem magam. Tudom, hogy igazam van, de látnod kellett volna őt ma reggel – mondom neki.
- Jó, remélhetőleg megtanulja a leckét. Elmondta neked, hogy hol volt? – kérdezi.
- Nem, ez a probléma – nyögök fel, és még egy muffint megeszek.
*Kérlek, válaszolj, Louis. Szeretlek.* Küldi percekkel később.
- Csak válaszolj a szegény srácnak – mosolyodik el Kimberly, mire bólintok.
*Otthon leszek.* Válaszolom.
Miért olyan nehéz nekem fenntartani az álláspontomat vele? Mr. Vance mindenkit elenged egy kicsivel három után, így úgy döntök, hogy megállok egy szalonnál hazafelé, hogy vágassak a hajamból a holnapi esküvőre. Remélem, megoldjuk ezt az esküvő előtt, mert az utolsó dolog, amit akarok csinálni, az egy már dühös Harryt vinni az apja esküvőjére.
Mire hazaérek, majdnem hat óra, és több üzenetem is van Harrytől, amelyeket figyelmen kívül hagytam. Amikor az ajtónkhoz érek, veszek egy nagy levegőt, hogy mentálisan felkészüljek arra, ami jönni fog. Vagy veszekedni fogunk, ami ahhoz fog vezetni, hogy az egyikünk elmegy, vagy valóban átbeszéljük és megoldjuk. Harry oda-vissza járkál a cementpadlón, amikor belépek. Szemei kitágulnak az alakomra az ajtóban, és megkönnyebbültnek néz ki.
- Azt hittem, hogy nem jössz – mondja, aztán felém lép.
- Hova máshova mennék? – vágok vissza, majd elsétálok mellette a hálószobába.
- Én… nos, készítettem neked vacsorát – feleli. Most teljesen felismerhetetlen. A haja lent van a homlokán, ahelyett, hogy fel és hátra lenne tolva, mint általában. Egy szürke kapucnis pulóvert és egy fekete melegítőt visel, idegesnek tűnik, aggódónak és majdnem ijedtnek?
- Ó… miért? – nem tehetek róla, de megkérdezem. Átöltözök a saját melegítőmbe, Harry pedig még csalódottabb lesz, amikor nem veszem fel a pólóját, amit egyértelműen a komódra tett nekem.
- Mert egy seggfej vagyok – válaszolja.
- Igen… az vagy – felelem, aztán visszasétálok a konyhába.
Az étel sokkal étvágygerjesztőbbnek néz ki, mint gondoltam, hogy fog, még akkor is, ha nem vagyok biztos benne, hogy mi ez, valamilyen csirkés tészta, azt hiszem.
- Ez chicken florentine – válaszolja meg a gondolataimat.
- Hmm.
- Nem kell… – hangja szelíd.
Ez egy annyira más jelenet, mint a szokásos, és most először, mióta találkoztam vele, érzem úgy, mintha én lennék fölényben.
- Nem, jól néz ki. Csak meg vagyok lepve – mondom neki, majd megkóstolom. Az íze még jobb, mint a kinézete.
- Jó lett a hajad – bókol. Gondolataim visszatérnek oda, amikor utoljára vágattam a hajamból, és Harry volt az egyetlen, aki észrevette.
- Válaszokra van szükségem – emlékeztetem őt.
- Tudom, és meg is fogom adni neked – leheli.
Eszek még egy falatot, hogy elrejtsem az elégedettségemet, amiért fenntartottam az álláspontomat vele.
- Először is, azt akarom, hogy tudd, senki, úgy értem, senki nem tudja ezt az anyámat és az apámat kivéve – feleli, aztán az ujjpercein lévő varokat piszkálja meg. Bólintok, majd újabb falatot kapok be. – Oké… nos, tessék… – mondja idegesen, mielőtt folytatja: – Egy éjjel, amikor körülbelül hét éves voltam, az apám kint volt az otthonunktól az utca túloldalán lévő bárban. Majdnem minden este odament, mindenki ismerte őt ott, ezért volt szörnyű ötlet neki, hogy bárkit is feldühítsen ott. Ezen az éjszakán pontosan ezt tette. Elkezdett verekedni néhány katonával, akik éppen olyan részegek voltak, mint ő, és végül összetört egy sörösüveget az egyikük fején.
Már fogalmam sincs, hogy hová vezet ez, de tudom, hogy nem lesz kellemes.
- Egyél tovább, kérlek… – könyörög, én pedig bólintok, és megpróbálok nem rá bámulni, miközben folytatja. – Apám elment a bárból, a katonák pedig átjöttek az úton a házunkhoz, hogy visszafizessenek neki, amiért összetörte a pasas arcát, azt hiszem. A probléma az volt, hogy nem jött haza, ők meg azt hitték, hogy igen, és anya a kanapén aludt, apára várva. Nagyjából, ahogy te voltál tegnap este – feleli, majd zöld szemei találkoznak az enyémekkel. – Szóval, amikor megtalálták először anyát… – halványul el a hangja, és a falra bámul.
- Harry… – suttogom, aztán megfogom a kezét az asztal túloldaláról.
- Amikor hallottam őt sikítozni, lementem a földszintre és megpróbáltam leszedni őket róla. Anya hálóingét széttépték, és csak folyamatosan kiabált rám, hogy menjek el… megpróbálta megakadályozni, hogy lássam, hogy mit fognak csinálni vele, de egyszerűen nem tudtam elmenni. Tudod? – mondja.
Amikor visszapislog egy könnycseppet, összetörik a szívem a hét éves göndör hajú fiúért, aki látta ezeket az iszonyú dolgokat megtörténni az anyjával. Az ölébe mászom a széken, majd arcomat a nyakához teszem.
- Hosszú történet, röviden annyi, hogy megpróbáltam visszatartani őket, de semmi haszna nem volt. Mire az apám átbotladozott az ajtón, egy teljes doboznyi sebtapaszt raktam anya testére, hogy megpróbáljam… nem tudom… rendbe hozni őt vagy valami. Milyen hülyeség ez? – feleli a hajamba. Felnézek rá, mire a homlokát ráncolja. – Ne sírj… – suttogja, de nem tehetek róla. Soha nem képzeltem, hogy a rémálmai valami ilyen szörnyűségből valóak.
- Sajnálom, hogy elmondattam veled – zokogom.
- Nem… bébi, semmi gond. Valójában jó érzés volt elmondani valakinek – biztosít engem. – Ez után én csak a földszinten aludtam a kanapén, hogy ha valaki bejön… engem találjon meg először. Aztán jöttek a rémálmok… és egyszerűen valahogy megragadtak. Elmentem néhány terapeutához, amint az apám lelépett, de úgy tűnt, semmi sem segít, amíg nem jöttél te – ajándékoz meg egy gyenge mosollyal.
Most, hogy megvan még néhány darab a kirakósból, ami Harry, jobban meg tudom őt érteni.
- Sajnálom, hogy nem jöttem haza egész este, nem akarok az a srác lenni. Nem akarok ő lenni – mondja, majd szorosabban ölel.
A Kenről való véleményem drasztikusan megváltozott az elmúlt öt percben. Tudom, hogy az emberek változnak, és ő nyilvánvalóan változott, de nem tehetek a haragról, ami fortyog bennem. Harry az apja miatt olyan, amilyen, az ivás miatt, a gondatlanság miatt, és a szörnyű éjszaka miatt, amikor az apja nem volt ott, hogy megvédje a feleségét és a fiát. Nem kaptam meg minden választ, amit akartam, de sokkal többet kaptam, mint azt valaha is vártam.
- Nem fogom megtenni még egyszer… esküszöm… Csak kérlek, mondd, hogy nem fogsz elhagyni engem? – motyogja.
- Nem foglak elhagyni – minden cseppnyi harag és jogosultság, amit éreztem, elpárolgott.
- Szeretlek, Louis, mindennél jobban – mondja, és letörli a könnyeimet.