Chapter 97

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, mással voltam elfoglalva, de már itt is a fejezet. Ebben végre valahára nyugalom van, édes és aranyos az egész, tetszeni fog nektek :) Annyit mondhatok, hogy élvezzétek ki, lesznek itt még nagyon nagy drámák és veszekedések... De ez még odébb van, most egy nagyon édes Harrynk van :3 A több mint 90 feliratkozottért nagyon hálás vagyok, el sem hiszem, köszöntöm köreinkben az újakat! :) ♥ Jövőhéten szokás szerint érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 97

- Szóval most, hogy megvan a saját helyünk, feltételezem, nem akarsz még mindig az apám házában maradni? – kérdezi Harry, hogy témát váltson. Zayn megvert arcát az agyam hátsó felébe kényszerítem.
- Helyesen feltételezted – mosolyodom el. – Kivéve, ha Karen kéri, akkor tudod, hogy nem fogok nemet mondani – felelem.
Ideges vagyok, hogy látni fogom Kent azok után, amiket Harry mondott tegnap este. Megpróbálom kitörölni az agyamból, de ezt nehezebb teljesíteni, mint gondoltam.
- Ó, majdnem elfelejtettem – mondja Harry, majd a rádióhoz nyúl. Átnézek rá, ő pedig feltartja nekem az ujját, elmondva, hogy várjak. – Úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a The Fray-nek – tájékoztat.
- Tényleg? És mikor döntötted ezt el? – kérdezem.
- Nos, az első randink után a folyónál, de egészen múlt hétig nem nyitottam ki a CD-t – vallja be.
- Az nem randi volt – ugratom, mire felkuncog.
- Hagytad, hogy megujjazzalak, én azt mondanám, hogy az randi.
Megfogja a kezemet, ahogy megpróbálom megütni őt, és megcsókolja a tenyeremet. Felkuncogok, majd ujjaimat az ő karcsú ujjai köré fonom. Annak a képe, hogy a nedves pólón fekszem, miközben Harry megadja nekem az első orgazmusomat, elárasztja a gondolataimat, Harry pedig elvigyorodik.
- Szórakoztató volt, mi? – dicsekszik, mire felnevetek.
- Amúgy, mondd el a kialakult véleményedet a The Fray-ről – kérem meg őt.
- Nos, igazából nem olyan rosszak. Van egy dal, ami nagyon megragadt – feleli.
- Tényleg? – most már még kíváncsibb vagyok.
- Igen – mondja, aztán szemei az útra pillantanak, mielőtt megnyomja a gombot a rádióján.
Zene árasztja el a kis helyet, én pedig azonnal elmosolyodom.
- Never Say Never a címe – tájékoztat Harry még akkor is, ha már ismerem a dalt, ez az egyik kedvencem.
Csendben hallgatjuk a dalszöveget, és nem tudom letörölni a hülye vigyort az arcomról. Tudom, hogy kissé zavarban van, amiért lejátssza nekem ezt a dalt, így ezt nem beszélem meg, egyszerűen élvezem ezt a finom pillanatot Harryvel.
Az út többi része azzal telik, hogy Harry átlépked a dalokon az albumon, elmondva nekem, hogy mit gondol mindegyikről. Ez a kicsi, de jelentőségteljes gesztus többet jelent nekem, mint ő azt valaha is tudni fogja. Szeretem ezeket a pillanatokat, amikor egy új oldalát mutatja meg nekem. Ez az oldal az egyik új kedvencem.
Amikor megérkezünk az apja házához, az út tele van autókkal. Csípős szél fúj, amitől megborzongok. A vékony kabát, amelyet viselek az öltönyöm felett, nem melegít eléggé a kis öltönyömben. Harry egy vállrándítással leveszi a kabátját, majd a vállamra helyezi. Az meglepően meleg, és olyan illata van, mint Harrynek, a kedvenc illatom.
- Nos… nézd csak, milyen úriember vagy. Ki gondolta volna? – ugratom.
- Ne akard, hogy visszavigyelek az autóba és megdugjalak – feleli, mire egy zihálás és vinnyogás közötti hangot adok ki, amit nagyon szórakoztatónak talál. – Elteszed az én telefonomat is a zsebedbe? – kérdezi.
- Igen, persze – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezemet. A tenyerembe helyezi a tárgyat, és ahogy a zsebembe teszem azt, észreveszem, hogy a háttérképe már nem sima szürke. Az a kép van rólam a kis képernyőn, amit akkor csinált, amikor beszéltem hozzá a szobában. Az ajkaim kissé el vannak nyílva, a szemeim pedig tele vannak élettel. Az arcom melegen ragyog, furcsa így látni magamat. Ez az, amit csinál velem, tőle életre kelek. – Szeretlek – mondom neki, miután a zsebembe tettem a mobilját, anélkül, hogy zavarba hoznám őt új háttérképe miatt.
Ken és Karen hatalmas háza tele van emberekkel, Harry pedig szorosan megfogja a kezemet, miután visszavette a kabátját.
- Próbáljuk meg megkeresni Liamet – javaslom.
Harry megajándékoz egy bólintással, aztán előre megy. Végül a nappaliban találjuk meg Liamet a vitrin mellett, amelyet már kicseréltek azzal, amit Harry összetört az első éjszaka, amikor idejöttem. Ez olyan régnek tűnik már. Liam egy csoport férfival van körülvéve, akik mind legalább hatvannak néznek ki, és az egyikük keze Liam vállán van. Egy mosoly jelenik meg az arcán, amikor észreveszi Harryt és engem, majd kimenti magát a beszélgetésükből. Nagyon jól néz ki öltönyben, ami hasonló a Harryéhez.
- Woah, soha nem gondoltam, hogy meg fogom élni, hogy öltönyben és nyakkendőben lássalak – nevet fel Liam.
- Ha továbbra is erről beszélsz, nem fogsz már sokáig élni – fenyegeti őt meg Harry, de humor van szavai mögött, ahogy elmosolyodik. Meg tudom mondani, hogy kezd összemelegedni Liammel, ez pedig boldoggá tesz. Liam az egyik legközelebbi barátom, és nagyon törődöm vele.
- Anya el lesz ragadtatva. És Louis, pompásan nézel ki – mondja, aztán egy ölelésbe von. Harry nem engedi el a kezemet, miközben megpróbálom visszaölelni Liamet, úgyhogy minden tőlem telhetőt megteszek egy karral.
- Kik ezek az emberek? – kérdezem Liamtől. Tudom, hogy Ken és Karen csak alig több mint egy éve vannak itt, így meglepő, hogy ilyen sok embert ismernek. Legalább kétszáz embernek kell itt lennie.
- A legtöbbjük Ken barátai az egyetemről, a többi pedig barátok és család. Csak a felét ismerem – nevet fel. – Kértek egy italt, srácok? Körülbelül tíz perc múlva mindenki ki fog menni – mondja Liam.
- Kinek a ragyogó ötlete volt, hogy szabadtéri esküvő legyen decemberben? – panaszkodik Harry.
- Az anyámé – védekezik Liam. – Ezen kívül a sátrak fűthetőek, nyilvánvalóan. Tudatnod kellene apáddal, hogy itt vagy. Az emeleten van. Anya valahol a nagynénémmel rejtőzködik – teszi hozzá Liam.
- Uhm… azt hiszem, csak itt maradok – feleli Harry. Megcirógatom a kezét a nagyujjammal, ő egy megértő szorítással ajándékoz meg, Liam pedig bólint.
- Nos, nekem most mennem kell, de majd később találkozunk – mondja, aztán ott hagy minket egy mosollyal.
- Ki akarsz menni most? – kérdezem tőle, mire bólint. – Szeretlek – mondom neki, ő pedig elmosolyodik.
- Szeretlek, Lou – nyom egy csókot az arcomra.
Harry kinyitja a hátsó ajtót, majd ismét nekem adja a kabátját. Az udvart átalakították, két hatalmas sátor foglalja el a kert nagy részét, a fákról és a teraszról pedig kis világító lámpások lógnak le. Még nappal is gyönyörűek.
- Szerintem ez az – feleli Harry, majd a két sátor közül a kisebbre mutat. Kisebb, mint a másik, de még mindig hatalmas. Körülbelül az ülőhelyek fele tele van, mi az utolsó előtti sorban ülünk le, tudom, hogy Harry nem akar közel lenni. – Soha nem gondoltam, hogy részt fogok venni az apám esküvőjén – mondja nekem.
- Tudom. Hihetetlenül büszke vagyok rád, amiért eljöttél. Olyan sokat fog nekik jelenteni – fejemet a vállára döntöm, míg ő karját a vállaim köré fonja.
Elkezdünk arról beszélni, hogy milyen gyönyörűen díszítették fel ezt a sátrat, minden fekete-fehér. Egyszerű és elegáns.
- Gondolom, a fogadás a másik sátorban van? – feleli.
- Azt hiszem, igen. Fogadok, hogy az még szebb, mint…
- Harry? Te vagy az? – mondja egy nő hangja. Mindketten a balunkon lévő nőhöz fordítjuk a fejünket.
Egy fekete-fehér virágmintás ruhában és lapos cipőben lévő idős nő bámul ránk, tágra nyílt szemekkel.
- Ó, egek. Te vagy az – áll el a lélegzete. Szürke haja egy egyszerű kontyba van hátrafésülve, és minimális sminket visel.
Az összes szín kifut Harry arcából, ahogy feláll és köszönti őt. Ki ő?
- Nagyi – feleli, majd a nő egy szoros ölelésbe vonja őt.
- Nem tudom elhinni, hogy itt vagy, már évek óta nem láttalak. Nézz magadra, te jóképű fiú. Vagyis férfi most már. Nem tudom elhinni, hogy milyen magas vagy! És mik ezek? – ráncolja össze a homlokát, aztán Harry arcpiercingjeire mutat. Harry elpirul, majd egy kellemetlen nevetést ad ki.
- Hogy vagy? – kérdezi tőle, és előre-hátra hintázik lábujjhegyen állva.
- Jól vagyok, drágám, annyira hiányoztál – mondja, aztán megtörli a szeme sarkát. – Ki ez a bájos fiatalember? – érdeklődik a nő.
- Ó… bocs. Ő Lou… Louis. A barátom – válaszolja. – Louis, ő a nagyim… a nagymamám – elmosolyodom, és felállok.
Annak a gondolata, hogy Harrynek nagyszülei vannak, sosem futott át az agyamon, azt feltételeztem, hogy meghaltak, mint az enyémek. Ő sosem hozta fel őket, de ez nem meglepő.
- Örülök, hogy megismerhetem – mondom neki, majd kinyújtom a kezemet, hogy megrázzam az övét, de neki más tervei vannak. Egy ölelésbe von, és megcsókolja az arcomat.
- Számomra az öröm, milyen gyönyörű fiú vagy – bókol, mire elpirulok. – A nevem Adele, de hívj csak nagyinak – feleli egy még erősebb akcentussal, mint Harryé.
- Köszönöm – mondom, aztán jókedvűen tapsol egyet.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt vagy, láttad apádat mostanában? Tudja, hogy itt vagy? – kérdezi visszanézve Harryre.
- Igen… Az utóbbi időben jöttem már ide párszor. Tudja, hogy jövök – mondja neki Harry.
- Ezt annyira nagyszerű hallani, fogalmam sem volt – feleli, én pedig meg tudom mondani, hogy ismét a könnyek határán van.
- Jól van, mindenki, ha mindenki helyet foglal, a szertartás rövidesen elkezdődik – szólal meg egy ember egy mikrofonnal.
- Gyere, ülj a családdal, nem kellene teljesen hátul lenned itt – mondja a nagyanyja, aztán elhúzza Harryt a karjánál fogva, mielőtt tiltakozhatna.
Olyan arckifejezéssel néz rám vissza, ami azt mondja, „segíts”, de én csak elmosolyodom és követem őket előre. Helyet foglalunk valaki mellett, aki nagyon hasonlít Karenre, feltételezem, hogy a testévre, Harry pedig a kezébe veszi az enyémet. A nagymamája lenéz és elmosolyodik ragaszkodásunkon, mielőtt az övét Harry másik kezére teszi. Harry megmerevedik egy kicsit, de nem mozdítja el.
A kifejezés Ken arcán, amikor meglátja a fiát az első sorban ülni, leírhatatlan, szívmelengető és szívszorító ugyanakkor. Harry még egy kis mosollyal is megajándékozza őt, amit Ken boldogan viszonoz. Liam áll Ken mellett az emelvényen, de úgy tűnik, Harry nem bánja, tudom, hogy amúgy sem egyezett volna bele soha, hogy ott legyen fent.
A szertartás gyönyörű, én pedig azon találom magam, hogy nedves az arcom, amikor Ken hangja egy kis zokogásban tör ki, miközben elmondja fogadalmát leendő menyasszonyának. Harry átnéz rám és elmosolyodik, elmozdítva kezét az enyémtől letörli az arcomat. Karen egy gyönyörű menyasszony, az első csókjuk pedig férj és feleségként éljenzést és harsogást vált ki a tömegből.
- Nyálas – csipkelődik Harry, majd fejemet a vállára fektetem.
A tömeg a másik sátorba megy át, nekem pedig igazam volt, ez még szebb, mint az előző. A sátor falai asztalokkal szegélyezettek, amelyek fehér terítővel vannak bevonva, fekete szalvétákkal és fekete-fehér virágokkal asztaldíszként. A mennyezet lámpásokkal van borítva, akárcsak az udvar, és finom ragyogást biztosítanak az egész szobában. A sátor közepe meg van tisztítva, ami a tánctérnek tűnik, fekete-fehér burkolólapokkal.
- Most már ne tűnj el. Újra látni akarlak még ma este – szólal meg Harry nagyanyja, aztán otthagy minket.
- Ez a legcsicsásabb esküvő, amin voltam – feleli, majd a fehér szövettel bevont mennyezetre néz.
- Gyerekkorom óta nem voltam esküvőn – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Ez tetszik – feleli, és megcsókolja az arcomat.
Nem vagyok hozzászokva vonzalmának kimutatásához, de gyorsan hozzá tudnék szokni.
- Mi tetszik?
- Hogy Natalie-val nem voltál esküvőn – válaszolja, én pedig felnevetek, hogy elkerüljem a homlokráncolást.
- Nekem is – biztosítom őt, és elmosolyodik.
- Éhes vagy? – kérdezi, mire mohón bólintok.
Az étel remek, és Harry perceken belül megtisztítja a tányérját.
- Akarod, hogy hozzak neked még egy tányért? – kérdezem tőle.
- Uh, ja, persze. Köszönöm.
Lehajolok, hogy megcsókoljam az arcát, aztán visszaindulok az ételek sorához.
- Louis? – szólít meg egy ismerős hang. Átnézek, majd meglátom Christian Vance-t és Trevort néhány lépésnyire állni.
- Helló – mosolyodom el.
- Lélegzetelállítóan nézel ki – mondja Trevor, én pedig csendesen megköszönöm neki.
- Hogy telik a hétvégéd? – kérdezi tőlem Mr. Vance.
- Nagyszerűen. A hetemet is mindig ugyanúgy élvezem – biztosítom őt.
- Ó, persze – nevet fel, aztán elvesz magának egy tányért.
- Ne vörös húst! – mondja Kimberly mögüle. Mr. Vance a szemét forgatja, mire Kim egy puszit küld neki.
Kimberly és Mr. Vance? Ki gondolta volna? Majd részletekért kell őt fúrnom hétfőn.
- Nők – csipkelődik Mr. Vance, majd megtölti Kim tányérját, ahogy én teszem Harryével. – Később találkozunk – mosolyodik el, és visszasétál barátnőjéhez. Kimberly nekem integet, mire én is visszaintek neki. Egy kisfiú ül az ölében, én pedig kíváncsi vagyok, hogy az az ő gyerekük-e. Fogalmam sincs.
- Ő Mr. Vance fia – válaszolja meg a gondolataimat Trevor.
- Ó – felelem, aztán elnézek Kimberlytől.
- A felesége öt évvel ezelőtt hunyt el, rögtön az után, hogy meglett a fiúk. Christian senkivel nem járt egészen Kimig, csak néhány hónapja találkozgatnak, de fülig szerelmes belé – mosolyodik el.
- Nos, most már tudom, hogy kit keressek meg az összes irodai pletyka miatt – viccelek, mire mindketten felnevetünk.
- Babe… – szólal meg Harry, majd karjait a derekam köré fonja, világosan arra törekedve, hogy igényt tartson a területére.
- Örülök, hogy látlak, Harry, ugye? – kérdezi Trevor.
- Ja – válaszol Harry röviden. – Jobb, ha visszamegyünk a helyünkre, Liam téged keres – mondja Harry, aztán közelebb húz magához, némán elküldve Trevort.
- Később találkozunk – mosolyodom el udvariasan, és Harry kezébe adom a tányér ételét, miközben visszasétálunk az asztalhoz.

Chapter 96

Sziasztok! :)

Végre péntek (a hetemet hagyjuk inkább szokás szerint), és végre itt az új fejezet is. Ahogy említettem múlthéten, veszekedésből nincs hiány, most jön a folytatás, de azért egy adagnyi cukiság is van benne, ez kompenzálja a sok drámát. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd a fejleményekhez. És még egy fontos dolgom maradt, nagyon köszönöm a több mint 100.000 kattintást, elképesztőek vagytok, tényleg! ♥ Szerencsére pont sikerült elkapnom hétfő este, úgyhogy emlékem is van róla, köszönöm még egyszer! :) Ó, és jövőhéten hozom a következőt, már csak 3 fejezet van hátra.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 96

- Mit mondtál az előbb? – az álla a padlón lehet.
- Hallottál. Ez a mi lakásunk úgy, mint mindketten itt lakunk – a csípőmre teszem a kezeim a drámaibb hatás kedvéért.
- Kizárt, hogy te itt lakj. Nem engedhetsz meg magadnak egy ilyen helyet, mint ez! – gúnyolódik. Nyilvánvaló, hogy nem hisz nekem.
- Szeretnéd látni a bérleti szerződésünket, mert van egy másolatom.
- Ez az egész szituáció még rosszabb, mint gondoltam. Tudtam, hogy buta voltál, amiért szórakoztál ezzel a… a fiúval. De egyszerűen hülye vagy, amiért összeköltöztél vele! Még csak nem is ismered! Még nem is találkoztál a szüleivel, nem szégyellsz a nyilvánosság előtt mutatkozni vele? – kérdezi, haragom pedig felforr. Mielőtt megállíthatnám magamat, az arcában vagyok.
- Hogy mersz idejönni az otthonomba és sértegetni őt?! Jobban ismerem őt, mint bárki, ő meg jobban ismer engem, mint te valaha is tudnál! És valójában már találkoztam a családjával, az apjával legalábbis. Tudni akarod, hogy ki az apja? Ő a WSU rohadt kancellárja! – üvöltöm. Utálok Harry apjának rangjával dobálózni, de ez az a fajta dolog, ami kizökkentené őt.
Harry aggódó arckifejezéssel jön ki a hálószobából. Mellém áll és megpróbál visszahúzni az anyámtól, akárcsak legutóbb.
- Ó, nagyszerű! Itt van az emlegetett szamár – forgatja a szemét Harryre. – Az apja nem a kancellár – nevet fel félig.
- De, az. Meglepődtél? Ha nem lettél volna annyira elfoglalt azzal, hogy ítélkező legyél, rájöhettél volna. És ne merj megpróbálni visszatáncolni és barátságosnak lenni vele most már. Meg sem érdemled, hogy megismerd őt. Ő olyan módokon volt ott nekem, ahogyan te sosem, és nincs semmi… úgy értem semmi! Amivel távol tarthatnál tőle! – az arcom piros és könnyekkel áztatott, de nem is érdekel.
- Nem beszélsz velem így! Azt hiszed, hogy csak azért, mert vettél magadnak egy divatos kis lakást és feltettél egy kis szemceruzát, hirtelen férfi vagy? Édesem, utálom ezt elmondani neked, de úgy nézel ki, mint egy kurva, együtt élni valakivel tizennyolc évesen! – üvölti, aztán közelebb lép. Harry lesüti rá a szemeit figyelmeztetésképp, de anyám figyelmen kívül hagyja. – Jobb, ha véget vetsz ennek, mielőtt elveszíted az erényedet, Louis. Csak vess egy pillantást a tükörbe, aztán nézz rá! Ti nevetségesen néztek ki együtt, ott volt neked Natalie, aki nagyszerű volt neked, és te eldobtad őt… ezért! – int Harry felé.
- Natalie-nak semmi köze ehhez – felelem.
Harry állkapcsa megfeszül, én meg csendesen könyörgök neki, hogy ne mondjon semmit.
- Natalie szeret téged, és tudom, hogy te is szereted őt. Most pedig hagyd abba ezt a lázadó színjátékot és gyere velem, vissza foglak juttatni a szobádba, Natalie pedig biztosan meg fog neked bocsátani.
- Annyira őrült vagy. Őszintén, anya, hallod magad?! Nem akarok veled menni, én itt élek Harryvel és szeretem őt. Nem Natalie-t. Törődök Natalie-val, de nem úgy. Csak a te befolyásod volt az, amitől azt gondoltam, hogy szeretem őt, mert úgy éreztem, hogy ezt kellene tennem. Sajnálom, de Harryt szeretem, és ő is szeret engem.
- Louis! Ő nem szeret téged, csak addig fog itt maradni, amíg be nem jut a nadrágodba. Nyisd ki a szemed, kisfiú!
Valami, ahogy az előbb „kisfiú”-nak hívott, átküld a határon.
- Már bejutott a nadrágomba, és tudod mit? Még mindig itt van!  - kiáltom. Harry és anya ugyanazon a döbbent arckifejezésen osztozik, de az anyámé átalakul undorrá, míg Harryé egy egyetértő homlokráncolássá.
- Elmondok neked egy dolgot, Louis William Tomlinson, amikor összetöri a szívedet és nem lesz hova menned… jobb, ha nem jössz hozzám – köpi a szavakat.
- Ó, hidd el, nem mennék. Csak dühös vagy, mert nekem van valakim, aki ténylegesen szeret engem, neked pedig soha nem volt és soha nem is lesz. Nem tudsz többé irányítani engem, felnőtt vagyok. Csak azért, mert nem tudtad apát irányítani, nem ad neked jogot arra, hogy megpróbálj irányítani engem! – amint a szavak elhagyják a számat, megbánom őket. Tudom, hogy apám bevonása ebbe sok, túl sok. Mielőtt bocsánatot kérhetnék, érzem a kezét összekapcsolódni az arcommal. A megdöbbenés fájdalmasabb, mint a támadás.
Harry közénk lép, majd kezét az anyám vállára teszi. Az arcom csíp, és megharapom az ajkam, nehogy jobban sírjak.
- Ha nem takarodsz a lakásunkból, hívom a rendőrséget – figyelmezteti őt Harry. Nyugodt hangja hidegrázást küld végig a gerincemen, majd észreveszem anyát megborzongani, biztosan vele is ugyanez történt.
- Nem tennéd – provokálja.
- Kezet emeltél rá, pontosan előttem, és azt hiszed, hogy nem hívnám rád a rendőrséget? Ha nem lennél az anyja, sokkal rosszabbat csinálnék ennél. Most pedig öt másodperced van, hogy eltakarodj – mondja, én pedig tágra nyílt szemekkel nézek az anyámra, kezemet égő bőrömhöz teszem. Nem tetszik, ahogy megfenyegette őt, de azt akarom, hogy elmenjen az anyám. Egy kihívó bámulási meccs után a kettejük között, Harry felmordul: – Két másodperc.
Anya megsértődik, aztán az ajtó felé indul, cipősarkának hangos kopogása visszhangzik a betonpadlón.
- Remélem, boldog vagy a döntéseddel, Louis – feleli, majd becsapja az ajtót.
Harry körülölel karjaival a legvigasztalóbb és legmegnyugtatóbb öleléssel, és pontosan ez az, amire most szükségem van.
- Annyira sajnálom, bébi – mondja a hajamba.
- Sajnálom, hogy azokat a szörnyű dolgokat mondta rólad – kérek bocsánatot.
- Shh. Ne aggódj miattam. Az emberek mindig mondanak rólam dolgokat – emlékeztet engem.
- Ez nem hozza rendbe – mondom neki.
- Louis, kérlek, ne aggódj most miattam. Mire van szükséged? Tehetek érted valamit? – kérdezi.
- Talán egy kis jég? – fulladozom.
- Persze, bébi – csókolja meg a homlokomat, majd a hűtőhöz sétál.
Tudtam, hogy az anyám idejövetele nem fog jól végződni, de nem számítottam rá, hogy olyan rossz lesz, mint amilyen volt. Egyrészt nagyon büszke vagyok magamra, amiért szembeszálltam vele, de ugyanakkor rettenetes bűntudatom van amiatt, amit az apámról mondtam. Tudom, hogy nem anya hibája volt, hogy elment, és magányos volt az elmúlt nyolc évben. Még csak randira sem ment soha apa óta, minden idejét nekem szentelte, és olyan férfivá nevelt, amilyet akart, hogy legyek. Azt akarja, hogy olyan legyek, mint ő, az pedig egyszerűen nem én vagyok.
Bárcsak örülne nekem, és látná, hogy mennyire szeretem Harryt. Tudom, hogy a rosszfiús képe rázta meg anyát, de ha csak rászánná az időt, hogy megpróbálja megismerni őt, úgy hiszem, annyira szeretné őt, amennyire én. Amíg Harry nem goromba, ami nem valószínű. Talán én vagyok az egyetlen ember, akit valaha is beenged, az egyetlen, akinek feltárja a titkait, és az egyetlen, akit szeret, ezzel pedig semmi bajom.
Harry kihúzza a széket mellettem, és az arcomhoz teszi a rögtönzött jeges zacskót, amit csinált. Puha konyharuhát használt, amely nagyszerű érzés a bőrömnek.
- Nem tudom elhinni, hogy megpofozott – mondom lassan.
- Én sem. Azt hittem, hogy meg fogok őrülni – feleli, majd a szemeimbe néz.
- Én is azt hittem – vallom be, aztán megajándékozom őt egy gyenge mosollyal.
Úgy érzem, mintha ez a nap egy hétre húzódna el, ez életem leghosszabb és legkimerítőbb napja.
- Túlságosan is szeretlek, vagy hidd el, megtettem volna – mosolyodik vissza, majd mindkét szemhéjamat megcsókolja.
Úgy döntök, hogy elhiszem, hogy valójában nem tett volna anyával semmit, hogy csak blöfföl. Valahogy tudom, hogy nem, és ettől még jobban szeretem. Már megtanultam, hogy amikor rólam van szó, Harry inkább ugat, mint harap.
- Nagyon szeretnék lefeküdni – mondom neki, mire bólint.
- Persze.
Harry egész éjjel szorosan ölel, és elsuttogja, hogy mennyire szeret engem, mielőtt álomba merülök. Álmaim egy rémült, göndör hajú fiútól ködösek, aki az anyukája után kiált.

Másnap reggel elégedetten látom, hogy anyám támadása nem hagyott semmilyen látható nyomot. A mellkasom még mindig fáj a már így is omladozó kapcsolatunktól, de nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni ma.
Lezuhanyozom és megcsinálom a hajamat, mielőtt felébresztem Harryt. Felteszek egy kis sminket, majd áthúzom a fejemen Harry tegnapi pólóját. Megkordul a gyomrom, úgyhogy csendesen a konyhába megyek, és úgy döntök, hogy készítek Harrynek és nekem reggelit. A lehető legjobb módon akarom kezdeni a napot, így mindketten boldogok és nyugodtak maradhatunk az esküvő előtt. Mire elkészülök, elég büszke vagyok az ételre, amit készítettem. A pult baconnel, tojással, pirítóssal, palacsintával és még rösztivel is meg van töltve. Tisztában vagyok azzal, hogy túl sok kaját csináltam kettőnknek, de nem érdekel. Harry amúgy is hatalmas mennyiségű ételt eszik meg, szóval nem kellene, hogy sok maradjon.
- Woah… Mi ez az egész? – kérdezi rekedtes, álmos hangon. Mögém sétál, aztán karjait derekam köré fonja. – Pontosan ez az, amiért együtt akartam élni – mondja a nyakamba.
- Miért? Hogy reggelit csinálhassak neked? – nevetek fel.
- Nem… vagyis igen. Ez, és hogy arra ébredjek fel, hogy félig felöltözve látlak a konyhában – vigyorodik el, majd megcsípi a nyakamat. Megpróbálja felemelni a póló szegélyét és megszorítani a combom felső részét.
- Tartsd magadnál a kezeidet a reggeli utánig, Styles – szidom őt le, és egy kanalat lengetek az arcába.
- Igen, uram – kuncog fel, majd megfog egy tányért, megpakolva kajával.
Reggeli után kényszerítem Harryt, hogy zuhanyozzon le, az erőfeszítései ellenére, hogy visszahúzzon az ágyba. Sötét vallomása és a veszekedés az anyámmal elfeledettnek tűnik a reggeli fényben. Lélegzetem elveszik a mellkasomban, amikor Harry kisétál a fürdőből a ruhájában az esküvőre. A fekete öltönynadrág szoros, de ellóg a csípőjétől a legfinomabb módon, a fehér ing ki van gombolva, felfedve tónusos felsőtestét, a csokornyakkendő pedig a nyaka körül lóg.
A szám száraz, és nem tudom nem őt bámulni. Hálás vagyok, hogy Harry semmit sem mond arról, hogy őt bámulom.
- Nagyon jól nézel ki – mondom neki egy időnyi bámulás után. Ő vállat von, majd felveszi a fekete kabátját, befejezve a kinézetét.
Arca lángol, én pedig nem tehetek róla, de felkuncogok. Meg tudom mondani, hogy teljesen kényelmetlenül érzi magát így öltözve, és ez imádnivaló.
- Miért nem vagy felöltözve? – kérdezi.
- Az utolsó percig vártam, mivel az öltönyöm teljesen fehér – felelem, mire játékosan kigúnyol.
Amikor felveszem az öltönyt, a nadrág még szorosabb, mint emlékeztem, de úgy tűnik, Harry megfelelőnek tartja. Szemei majdnem kiugranak a helyükről az öltönyben lévő látványomra. Tőle mindig annyira szépnek és kívánatosnak érzem magam.
- Amíg az összes pasi az apámmal egyidős, nem kellene, hogy problémánk legyen – vigyorodik el. A szememet forgatom, aztán megcsókolja a homlokom. – Teljesen lenyűgöző vagy – mondja nekem, majd ismét megcsókol.
Körbemászkálunk, hogy meggyőződjünk róla, mindenünk megvan, amire szükségünk van az esküvőre, ahogy elrakom a telefonomat a zsebembe, Harry megragad a derekamnál fogva.
- Mosolyogj – feleli, és előveszi az ő telefonját.
- Azt hittem, hogy nem csinálsz képeket.
- Megmondtam, hogy csinálok egyet, úgyhogy csináljunk egyet – mosolya bolondos és fiatalos, ez pedig dagasztja a szívemet. Elmosolyodok, majd Harryhez hajolok, miközben elkészíti a képünket. – Még egyet – utasítja, mire kinyújtom a nyelvem az utolsó pillanatban. A megfelelő pillanatban készíti el, nyelvem az arcán van, szemei tágra nyíltak és tele vannak humorral.
- Ez a kedvencem – mondom neki.
- Csak kettő van.
- Igen, de akkor is – megcsókolom, mire csinál még egyet.
- Véletlen volt – hazudja, és hallom őt még egyet készíteni, miközben a szememet forgatom rá.
Harry megáll tankolni közel az apja házához, így nem kell megállnunk érte hazafelé. Ahogy tankol, egy ismerős autó kanyarodik be a parkolóba. Zayn vezet, Niall pedig az első ülésen van. Zayn két kútoszloppal arrébb parkol le Harry autójától, aztán kiszáll, hogy bemenjen. Eláll a lélegzetem, amikor meglátom az arcát, az ajka duzzadt, mindkét szeme fekete és kék. Az arcán van egy mély lila zúzódás, amikor pedig észreveszi Harry autóját, egy dühös, komor tekintet foglalja el jóképű, de megsérült arcát. Mi a fene? Egyáltalán nem mond semmit, vagy tudomásul sem vesz Harryt és engem. Harry másodperceken belül visszaszáll az autóba, és megfogja a kezemet. Lenézek egybefonódott kezeinkre, a lélegzetem pedig eláll. Szemeim átvizsgálják sérült ujjperceit.
- Te! – mondom, mire felemeli szemöldökét. – Te verted meg őt, ugye? Ő az, akivel verekedtél, és ez az, amiért egyszerűen figyelmen kívül hagyott minket!
- Megnyugodnál? – szólal meg nyers hangon, majd feltekeri az ablakot, mielőtt kihajt a parkolóból.
- Harry…
- Beszélhetnénk erről, kérlek, az esküvő után, már amúgy is ideges vagyok. Kérlek? – könyörög, mire bólintok.
- Rendben. Az esküvő után – egyezek bele, ő pedig megfogja a kezemet az ő szabad kezével, és gyengéden megszorítja.

Chapter 95

Helló! :)

Megint csak hihetetlen, hogy lett még ma időm a frissítésre (utálom ezt az évet), az irodalom tételek és az üzleti tanulás közben ez képtelenségnek tűnt :'D De szerencsére megoldottam, úgyhogy itt is van. Ha hiányoltátok volna a drámát, akkor most megkapjátok, ebben és még a következőben is lesz elegendő, de többet nem is mondok. Kíváncsi leszek a véleményeitekre, jövőhéten pedig hozom az újat. Jaj, és még egy dolog. Tudom, hogy kicsit messze van, de időben akarok szólni :D Ha egyszer elérjük a 100.000 kattintást és esetleg lemaradnék róla, valaki, aki pont elkapja, leprintscreenelné nekem? Csak szeretném, ha lenne erről egy emlékem :) Millió csók és ölelés előre is, ha valaki megteszi majd ♥

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 95

- Ehetek most már? – kérdezi Harry, mire felemelem a fejemet. Nem mozdultunk a helyünkről a széken legalább harminc perce.
- Igen – ajándékozom meg egy gyenge mosollyal és kimászom az öléből, de visszahúz.
- Azt nem mondtam, hogy kelj fel, csak csúsztasd át a tányéromat – mosolyodik el.
Van egy olyan érzésem, hogy Harry nem akarja tovább megbeszélni a vallomását, így elé teszem a tányérját, majd átnyúlok a kis asztalon az enyémért. Még mindig szédülök ettől az új információtól, és most már egy kicsit kellemetlenül érzem magam amiatt, hogy reggel elmegyünk az esküvőre.
- Sokkal jobb szakács vagy, mint vártam, remélem, tudod, hogy most már elvárom, hogy gyakran főzz – mondom neki, miközben az utolsó falatot kapom be.
- Majd meglátjuk – feleli teli szájjal. – Még mindig dühös vagy? – kérdezi, miután bepakolok a mosogatógépbe.
- Nem igazán, még mindig nem vagyok boldog amiatt, hogy egész éjjel nem jöttél haza, és még mindig tudni akarom, hogy kivel verekedtél és miért – felelem. Kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de megállítom őt. – De nem ma este – teszem hozzá. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is több dolgot tudna kezelni ma este.
- Oké – mondja lágyan. Aggodalom villan fel a szemeiben, de úgy döntök, hogy hagyom.
- Ó, és nem értékeltem, hogy az arcomba dobtad a gyakornoki állásomat. Az tényleg megbántotta az érzéseimet.
- Tudom, ezért mondtam – válaszolja egy kicsit túl őszintén.
- Pontosan ezért nem tetszik.
- Sajnálom.
- Ne csináld újra, oké? – mondom neki, mire bólint. – Kimerült vagyok – nyögök fel egy kis kísérletet téve arra, hogy megváltoztassam a témát.
- Én is. Feküdjünk le az este további részére. Úgy hagytam a villanyt.
- Nekem kellene azt csinálnom – nézek rá mogorván.
- Egyszerűen nekem adhatod érte a pénzt… ha szeretnéd.
- Szeretném. Nem vagyok hajlandó itt lakni és nem fizetni semmit – emlékeztetem őt.
- Tudom… tudom – forgatja a szemét, majd leül mellém az ágyra.
- Mikor indulunk holnap az esküvőre? – bámulok a falra.
- Amikor kedvünk van hozzá.
- Háromkor kezdődik, szóval szerintem kettőkor ott kellene lennünk – magyarázom.
- Egy órával hamarabb? – nyafog, mire bólintok. – Nem tudom, miért ragaszkodsz… – mondja, de félbeszakítja őt a telefonom csörgése. A tekintet Harry arcán, miközben áthajol, hogy megfogja, azonnal elmondja nekem, hogy ki az. – Miért hív? – förmed rám.
- Nem tudom, Harry, de azt hiszem, fel kellene vennem – veszem el a telefonomat a kezéből. – Natalie? – hangom lágy és remegő, ahogy Harry haragos tekintettel figyel.
- Szia, Louis, sajnálom, hogy egy péntek este hívlak, de… nos… – pánikba esettnek hangzik.
- Mi az? – erőltetem, több időt vesz igénybe, mint a szükséges, hogy stresszes helyzeteket magyarázzon el.
Amikor átnézek Harryre, azt tátogja, hogy „hangosítsd ki”. A szememet forgatom, de kihangosítom Natalie-t, így Harry tud hallgatózni.
- Anyukád kapott egy hívást a kollégiumi felügyelőtől, hogy kifizették a végszámládat a szobáért, szóval tudja, hogy kiköltöztél. Mondtam neki, hogy fogalmam sincs, hogy hol laksz most, ami az igazság, de nem hajlandó hinni nekem, és most oda tart.
- Idejön? A kampuszra?
- Igen, azt hiszem, nem tudom, de azt mondta, hogy meg fog találni téged, és nagyon dühös. Csak figyelmeztetni akartalak, tudod, hogy odamegy.
- Nem tudom elhinni! – kiáltom a telefonba, aztán megköszönöm Natalie-nak, mielőtt lerakom a telefont. – Nagyszerű… idejön most az anyám. Milyen kiváló módja annak, hogy eltöltsük a ma estét – dőlök hátra az ágyon.
- Nem fog megtalálni téged. Senki sem tudja, hogy hol lakunk – biztosít engem, majd elhúzza a frufrumat a homlokomról.
- Talán nem talál meg, de biztosan minden egyes embert meg fog kérdezni, akit lát, és egy nagy jelenetet fog rendezni – takarom el arcomat a kezeimmel. – Csak el kellene mennem megkeresni őt.
- Vagy felhívhatod őt és megadhatod neki a címünket, hadd jöjjön ide. A te területedre, így te leszel fölényben – ajánlja.
- Rendben vagy ezzel? – mozdítom el kezeimet az arcomtól.
- Persze, ő az anyád, Louis.
- Felhívom – határozom el, aztán tárcsázom őt.
Nem mondok el neki semmilyen részletet a lakásról, vagy arról, hogy hol élek, csak a címet adom meg neki, majd bontom a vonalat.
- Még mindig félórányira van – sóhajtok fel, és kimászom az ágyból, hogy rendet rakjak.
- A lakás már tiszta. Alig érintettünk meg bármit is – feleli Harry.
- Tudom, de ettől jobban érzem magam.
Miután összehajtottam és elraktam néhány ruhadarabot, amik a földön voltak, meggyújtok egy gyertyát a nappaliban, aztán az asztalnál várok az anyámra, hogy megjelenjen. Nem kellene olyan idegesnek lennem, mint amilyen vagyok, mert felnőtt vagyok és meg tudom hozni a saját döntéseimet, de ismerem őt, és meg fog őrülni. Már amúgy is túlságosan érzelmes vagyok a kis bepillantástól Harry múltjába, amit kaptam egy órával ezelőtt, és nem tudom, hogy megvan-e bennem az erő, hogy veszekedjek az anyámmal ma este. Örülök, hogy csak nyolc óra van, így remélhetőleg nem fog sokáig maradni, mi pedig elég korán lefeküdhetünk, hogy ne legyünk fáradtak holnap az esküvőn.
- Akarod, hogy itt legyek veled, vagy adjak nektek egy kis időt, hogy megbeszéljetek mindent? – kérdezi Harry.
- Azt hiszem, kellene egy kis idő szemtől szembe – mondom neki. Amennyire akarom, hogy mellettem legyen Harry, hogy harcoljon az anyámmal velem együtt, tudom, hogy a jelenléte rosszabbá fogja tenni a dolgokat. – Várj… most jutott eszembe valami, amit Natalie mondott. Azt mondta, hogy kifizették a végszámlámat a szobámért – nézek rá kérdő tekintettel.
- Igen… és?
- Te fizetted ki, ugye?! – kiáltom félig. Nem igazán dühből, csak meglepődésből és bosszúságból.
- És… – von vállat Harry.
- Harry! Abba kell hagynod, hogy pénzt költesz rám, ettől kellemetlenül érzem magam.
- Nem értem, mi olyan nagy dolog ebben. Nem volt olyan sok – vitatkozik.
- Mi vagy te, titokban gazdag vagy valami? Drogot árulsz? – nevetek fel félig.
- Nem, csak sok pénzt keresek, és nem költöm el. Tavaly egész végig ingyen éltem itt, miközben dolgoztam, szóval a fizetésem csak folyamatosan felhalmozódott. Sosem volt igazán semmim, amire pénzt költhettem volna… de most van, és szeretem csinálni, úgyhogy ne vessz velem ezen össze – mosolyodik el.
- Szerencséd van, hogy az anyám úton van, és csak az egyikőtökkel van időm harcolni – ugratom, mire felkuncog.
Nem tetszik, hogy Harry rám költi a pénzét, de nem akarok most ezen veszekedni vele, és meg tudom mondani, hogy van valamilyen furcsa élvezete abból, hogy ezt csinálja.
Néhány perccel később kopognak… illetve verik az ajtót.
- Közvetlenül a másik szobában leszek. Szeretlek – feleli Harry, majd egy gyors csókot ad, mielőtt elhagyja a szobát.
Olyan nagy levegőt veszek, amilyet csak tudok, hogy megtöltsem a tüdőmet, aztán kinyitom az ajtót. Az anyám hátborzongatóan tökéletesen néz ki, mint mindig. Semmi jele elkenődésnek erősen kifestett szemei körül, vörös rúzsa sima és selymes, barna haja pedig szépen egy gyűrűben van megcsinálva.
- Mi a fenét képzelsz, mit csinálsz, hogy kiköltözöl a kollégiumból anélkül, hogy elmondanád nekem?! – kiáltja, majd benyomul mellettem a lakásba.
- Nem hagytál sok választási lehetőséget – vágok vissza. A be- és kilégzésre koncentrálok, hogy olyan nyugodt maradjak, amilyen csak tudok.
- Tessék? Hogy-hogy nem hagytam neked választási lehetőséget?
- Megfenyegettél, hogy nem segítesz kifizetni a kollégiumot – emlékeztetem őt, és karba teszem a kezem.
- Adtam neked választási lehetőséget, de te a rosszat választottad – csattan fel.
- Nem, anya, nem a rosszat választottam.
- Látod, nézz magadra. Nem ugyanaz a Louis vagy, akit kitettem a főiskolánál három hónappal ezelőtt – mutogat a kezével fel és le a testemen. – Ellenszegülsz nekem, még kiabálsz is velem! Még van merszed! Mindent megtettem érted, erre te az egészet eldobod.
- Nem dobok el semmit! Egy kitűnő gyakornoki állásom van, ami nagyon jól fizet, van autóm és 4.0-s tanulmányi átlagom. Mi egyebet akarhatsz még tőlem? – kiáltok vissza.
- Nos, kezdetnek legalább átöltözhettél volna, mielőtt megjöttem. Őszintén, Louis, pokolian nézel ki – hangja tele van rosszindulattal, ahogy lenézek a pizsamámra. – És mi ez… már sminkeled is magad? Ki vagy te? Te nem az én Louis Tomlinsonom vagy, az már biztos. Az én Louis Tomlinsonom nem lenne valami ördögimádó lakásában, pizsamában egy péntek este.
- Ne beszélj róla így, már figyelmeztettelek – szűröm ki a fogaim között. Lesüti a szemét és felvihog. Feje hátra esik a nevetéstől, én pedig küzdök az ösztönömmel, hogy megüssem felcicomázott arcát. – És még egy dolog… ez nem csak az ő lakása. Ez a mi lakásunk – felelem, mire azonnal abbahagyja a nevetést.

Chapter 94

Sziasztok! :)

Végre lett időm, hogy hozzam nektek az új fejezetet, el sem hiszem. Nehéz megszólalni a rész átolvasása után, meg fogjátok érteni, hogy miért. Aki eddig ki volt akadva Harryre, annak most biztosan megváltozik a véleménye, ennyit elárulok. Kis édesem, a szívem szakadt meg :( ♥ Jövőhéten érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 94

- Louis… – érzem Harry leheletét az arcomon.
- Menj el – nyögök fel, majd megfordulok, hogy fejemet a kanapéba temessem.
- Lou… kérlek. Nem tudok aludni – nyafogja.
Nem nézek rá, nem hagyhatom, hogy továbbra is így bánjon velem. Tudom, hogy el kellett volna mennem korábban, de teljesen őszintén, hova mehetnék?
Felsóhajt, aztán érzem a jelenlétét távozni. Megfogom a telefonomat, és megnézem az időt, egy kicsivel éjfél után van, így megpróbálom kényszeríteni magam, hogy ismét elaludjak.
- Ne!! – hallom Harryt ordítani a másik szobából. Gondolkozás nélkül leugrok a kanapéról, majd a hálószobánkba rohanok. Vergődik a vastag takaróban, és izzadság borítja.
- Harry, ébredj fel – mondom gyengéden, megrázom a vállát, elmozdítva egy ázott tincset a homlokáról a másik kezemmel. Szemei felpattannak, és tele vannak rémülettel. – Semmi baj… shh… csak egy rémálom volt – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy lecsillapítsam őt. Ujjaim a hajában játszanak, aztán finoman átsimítom az arcát.
Remeg, ahogy bemászom az ágyba mögé, majd karjaimat dereka köré kulcsolom. Érzem őt ellazulni, miközben arcomat nyirkos bőrének nyomom.
- Kérlek. Maradj velem – könyörög.  Felsóhajtok és csendben maradok, szorítva a fogásomon körülötte. – Köszönöm – suttogja, aztán perceken belül újra elalszik.

Úgy tűnik, a víz nem elég forró, hogy ellazítsa feszült izmaimat, nem számít, mennyire tekerem fel. Kimerült vagyok a tegnap esti alváshiánytól és a frusztrációtól, ami Harry kezeléséből jön. Aludt, amikor bementem a zuhanyzóba, imádkozom, hogy maradjon is úgy, amíg el nem indulok a gyakornoki állásomba.
Sajnos imáim nem találnak meghallgattatásra, mivel Harry a konyhapultnál áll, amikor kijövök a fürdőszobából.
- Gyönyörű vagy ma – mondja nyugodtan. A szememet forgatom, majd elsétálok mellette, hogy elvegyek egy csésze kávét, mielőtt el kell mennem. – Szóval akkor nem állsz szóba velem? – kérdezi.
- Nem most, nem. El kell mennem dolgozni, és nincs energiám, hogy ezt csináljam most veled – csattanok fel.
- De oda… odajöttél hozzám az ágyba – biggyeszti le az ajkát.
- Igen, csak azért, mert kiabáltál és remegtél. Ez nem jelenti azt, hogy megbocsátottam. Mindenre magyarázatra van szükségem, az összes titokra, az összes verekedésre, még a rémálmokra is, vagy befejeztem – meglepem őt és magamat is azzal, hogy ezt mondom.
- Louis… ez nem olyan egyszerű – nyög fel, majd kezeivel beletúr a hajába.
- De, valójában az. Én megbíztam benned eléggé ahhoz, hogy feladjam a kapcsolatomat az anyámmal, és hogy ilyen hamar összeköltözzem veled, neked is meg kellene bíznod bennem eléggé ahhoz, hogy elmondd, mi folyik itt.
- Nem fogod megérteni. Tudom, hogy nem fogod – feleli.
- Tégy próbára.
- Én… nem lehet – dadogja.
- Akkor nem tudok veled lenni. Sajnálom, de már sok esélyt adtam neked, és te folyton… – kezdem el.
- Ne mondd ezt. Ne merd megpróbálni és elhagyni engem – hangja dühös, ám szemei megbántottak.
- Akkor adj néhány választ. Mi az, amiről úgy gondolod, hogy nem érteném meg? A rémálmaid? – kérdezem.
- Mondd, hogy nem fogsz elhagyni – kéri.
Kiállni Harry ellen sokkal nehezebbnek bizonyul, mint képzeltem, főleg amikor ennyire megtörtének néz ki.
- Mennem kell. Máris késésben vagyok – mondom neki, aztán a szobába megyek, hogy felöltözzek olyan gyorsan, amennyire csak tudok. Egy részem boldog, hogy nem követett a szobába, de egy részem azt kívánja, hogy bárcsak megtette volna.
Még mindig a konyhában áll, póló nélkül, a kávés csészéjét fogva fehér és sérült ujjpercekkel, amikor elmegyek.
A tudatom mindenen átsírja magát, amit Harry mondott ma reggel. Mit nem értenék meg? Soha nem ítélném őt el valamiért, ami a rémálmait okozza. Remélem, hogy ez volt az, amiről beszélt, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy valami nagyon nyilvánvalóról maradok itt le.
Bűntudatom van és feszült vagyok majdnem egész nap, de Kimberly e-mailben küld egy linket túlságosan is vicces youtube videókhoz, hogy lépést tartson a rosszkedvemmel. Ebédre majdnem elfelejtem az otthoni problémát.
*Sajnálok mindent, kérlek, gyere haza munka után.* Írja nekem Harry, miközben Kimberly és én egy muffin kosarat eszünk, amit valaki Christian Vance-nak küldött.
- Az ő? – érdeklődik.
- Igen… Szembeszálltam vele, de valamilyen oknál fogva szörnyen érzem magam. Tudom, hogy igazam van, de látnod kellett volna őt ma reggel – mondom neki.
- Jó, remélhetőleg megtanulja a leckét. Elmondta neked, hogy hol volt? – kérdezi.
- Nem, ez a probléma – nyögök fel, és még egy muffint megeszek.
*Kérlek, válaszolj, Louis. Szeretlek.* Küldi percekkel később.
- Csak válaszolj a szegény srácnak – mosolyodik el Kimberly, mire bólintok.
*Otthon leszek.* Válaszolom.
Miért olyan nehéz nekem fenntartani az álláspontomat vele? Mr. Vance mindenkit elenged egy kicsivel három után, így úgy döntök, hogy megállok egy szalonnál hazafelé, hogy vágassak a hajamból a holnapi esküvőre. Remélem, megoldjuk ezt az esküvő előtt, mert az utolsó dolog, amit akarok csinálni, az egy már dühös Harryt vinni az apja esküvőjére.
Mire hazaérek, majdnem hat óra, és több üzenetem is van Harrytől, amelyeket figyelmen kívül hagytam. Amikor az ajtónkhoz érek, veszek egy nagy levegőt, hogy mentálisan felkészüljek arra, ami jönni fog. Vagy veszekedni fogunk, ami ahhoz fog vezetni, hogy az egyikünk elmegy, vagy valóban átbeszéljük és megoldjuk. Harry oda-vissza járkál a cementpadlón, amikor belépek. Szemei kitágulnak az alakomra az ajtóban, és megkönnyebbültnek néz ki.
- Azt hittem, hogy nem jössz – mondja, aztán felém lép.
- Hova máshova mennék? – vágok vissza, majd elsétálok mellette a hálószobába.
- Én… nos, készítettem neked vacsorát – feleli. Most teljesen felismerhetetlen. A haja lent van a homlokán, ahelyett, hogy fel és hátra lenne tolva, mint általában. Egy szürke kapucnis pulóvert és egy fekete melegítőt visel, idegesnek tűnik, aggódónak és majdnem ijedtnek?
- Ó… miért? – nem tehetek róla, de megkérdezem. Átöltözök a saját melegítőmbe, Harry pedig még csalódottabb lesz, amikor nem veszem fel a pólóját, amit egyértelműen a komódra tett nekem.
- Mert egy seggfej vagyok – válaszolja.
- Igen… az vagy – felelem, aztán visszasétálok a konyhába.
Az étel sokkal étvágygerjesztőbbnek néz ki, mint gondoltam, hogy fog, még akkor is, ha nem vagyok biztos benne, hogy mi ez, valamilyen csirkés tészta, azt hiszem.
- Ez chicken florentine – válaszolja meg a gondolataimat.
- Hmm.
- Nem kell… – hangja szelíd.
Ez egy annyira más jelenet, mint a szokásos, és most először, mióta találkoztam vele, érzem úgy, mintha én lennék fölényben.
- Nem, jól néz ki. Csak meg vagyok lepve – mondom neki, majd megkóstolom. Az íze még jobb, mint a kinézete.
- Jó lett a hajad – bókol. Gondolataim visszatérnek oda, amikor utoljára vágattam a hajamból, és Harry volt az egyetlen, aki észrevette.
- Válaszokra van szükségem – emlékeztetem őt.
- Tudom, és meg is fogom adni neked – leheli.
Eszek még egy falatot, hogy elrejtsem az elégedettségemet, amiért fenntartottam az álláspontomat vele.
- Először is, azt akarom, hogy tudd, senki, úgy értem, senki nem tudja ezt az anyámat és az apámat kivéve – feleli, aztán az ujjpercein lévő varokat piszkálja meg. Bólintok, majd újabb falatot kapok be. – Oké… nos, tessék… – mondja idegesen, mielőtt folytatja: – Egy éjjel, amikor körülbelül hét éves voltam, az apám kint volt az otthonunktól az utca túloldalán lévő bárban. Majdnem minden este odament, mindenki ismerte őt ott, ezért volt szörnyű ötlet neki, hogy bárkit is feldühítsen ott. Ezen az éjszakán pontosan ezt tette. Elkezdett verekedni néhány katonával, akik éppen olyan részegek voltak, mint ő, és végül összetört egy sörösüveget az egyikük fején.
Már fogalmam sincs, hogy hová vezet ez, de tudom, hogy nem lesz kellemes.
- Egyél tovább, kérlek… – könyörög, én pedig bólintok, és megpróbálok nem rá bámulni, miközben folytatja. – Apám elment a bárból, a katonák pedig átjöttek az úton a házunkhoz, hogy visszafizessenek neki, amiért összetörte a pasas arcát, azt hiszem. A probléma az volt, hogy nem jött haza, ők meg azt hitték, hogy igen, és anya a kanapén aludt, apára várva. Nagyjából, ahogy te voltál tegnap este – feleli, majd zöld szemei találkoznak az enyémekkel. – Szóval, amikor megtalálták először anyát… – halványul el a hangja, és a falra bámul.
- Harry… – suttogom, aztán megfogom a kezét az asztal túloldaláról.
- Amikor hallottam őt sikítozni, lementem a földszintre és megpróbáltam leszedni őket róla. Anya hálóingét széttépték, és csak folyamatosan kiabált rám, hogy menjek el… megpróbálta megakadályozni, hogy lássam, hogy mit fognak csinálni vele, de egyszerűen nem tudtam elmenni. Tudod? – mondja.
Amikor visszapislog egy könnycseppet, összetörik a szívem a hét éves göndör hajú fiúért, aki látta ezeket az iszonyú dolgokat megtörténni az anyjával. Az ölébe mászom a széken, majd arcomat a nyakához teszem.
- Hosszú történet, röviden annyi, hogy megpróbáltam visszatartani őket, de semmi haszna nem volt. Mire az apám átbotladozott az ajtón, egy teljes doboznyi sebtapaszt raktam anya testére, hogy megpróbáljam… nem tudom… rendbe hozni őt vagy valami. Milyen hülyeség ez? – feleli a hajamba. Felnézek rá, mire a homlokát ráncolja. – Ne sírj… – suttogja, de nem tehetek róla. Soha nem képzeltem, hogy a rémálmai valami ilyen szörnyűségből valóak.
- Sajnálom, hogy elmondattam veled – zokogom.
- Nem… bébi, semmi gond. Valójában jó érzés volt elmondani valakinek – biztosít engem. – Ez után én csak a földszinten aludtam a kanapén, hogy ha valaki bejön… engem találjon meg először. Aztán jöttek a rémálmok… és egyszerűen valahogy megragadtak. Elmentem néhány terapeutához, amint az apám lelépett, de úgy tűnt, semmi sem segít, amíg nem jöttél te – ajándékoz meg egy gyenge mosollyal.
Most, hogy megvan még néhány darab a kirakósból, ami Harry, jobban meg tudom őt érteni.
- Sajnálom, hogy nem jöttem haza egész este, nem akarok az a srác lenni. Nem akarok ő lenni – mondja, majd szorosabban ölel.
A Kenről való véleményem drasztikusan megváltozott az elmúlt öt percben. Tudom, hogy az emberek változnak, és ő nyilvánvalóan változott, de nem tehetek a haragról, ami fortyog bennem. Harry az apja miatt olyan, amilyen, az ivás miatt, a gondatlanság miatt, és a szörnyű éjszaka miatt, amikor az apja nem volt ott, hogy megvédje a feleségét és a fiát. Nem kaptam meg minden választ, amit akartam, de sokkal többet kaptam, mint azt valaha is vártam.
- Nem fogom megtenni még egyszer… esküszöm… Csak kérlek, mondd, hogy nem fogsz elhagyni engem? – motyogja.
- Nem foglak elhagyni – minden cseppnyi harag és jogosultság, amit éreztem, elpárolgott.
- Szeretlek, Louis, mindennél jobban – mondja, és letörli a könnyeimet.

Chapter 93

Helló! :)

Tudom, hogy tegnapra vártátok az új fejezetet és hoztam is volna, csak egy kicsit máshogy alakult a napom, mint terveztem, ezért jelentkezem ma. Az előző vége azért annyira nem volt szörnyű, én kicsit már előrébb tartottam fejben, úgyhogy bocsi a kisebb pánikért, ha rosszabbra számítottatok :D Nem teng túl boldogságtól ez a rész, kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. Szokás szerint jövőhéten érkezik a következő.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 93

Amikor felébredek, beletelik néhány másodpercbe, hogy rájöjjek, még mindig a kanapén vagyok.
- Harry? – kiáltom, kibogozva magamat a paplanból, majd a közös hálószobánkba sétálok, remélve, hogy odabent lesz. A szoba üres, és nincs válasz. Hol a fenében van?
Visszamegyek a nappaliba, aztán felkapom a telefonomat a kanapé hátsó részéről. Még mindig nincs üzenet tőle, és már reggel hét óra van. Felhívom őt, de a hangpostáját érem el, így leteszem. Elkezdek dühöngeni a konyhában, majd bekapcsolom a kávéfőzőt, mielőtt elindulok a fürdőbe, hogy lezuhanyozzam. Szerencsém van, hogy időben ébredtem fel, mert elaludtam, miközben vártam Harryre tegnap este, és nem állítottam be az ébresztőmet. Soha nem felejtek el ébresztőt beállítani.
- Hol vagy? – mondom hangosan, aztán belépek a zuhanyzóba.
Miközben megszárítom a hajamat, átgondolom a lehetséges magyarázatokat a távollétére. Tegnap este azt hittem, csak fel akart zárkózni a munkájával, mivel sokat kell pótolnia, vagy lehet, hogy belefutott valakibe, akit ismer, és elrepült az idő. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy elment egy buliba, valahogy tudom, hogy ez az, ami történt. Aggódtam egy kis ideig, aggódtam, hogy talán balesete volt. Csak a gondolat is túlságosan fáj ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzak vele. De nem számít, milyen mentséget vagy történetet varázsolok elő a fejemben, tudom, hogy csinál valamit, amit kellene. Minden jó volt kettőnk között tegnap este, aztán elmegy, és nem alszik itthon?
Az egyik régi khaki nadrágomat veszem fel, és egy világoskék begombolt inget, nem vagyok olyan hangulatban, hogy kiöltözzek ma.
Mire a Vance-hoz érek, feldühödött vagyok. Ki a fenének képzeli magát, hogy egész éjszaka nem jön haza anélkül, hogy egyáltalán elmondaná nekem? Kimberly felemeli rám a szemöldökét, amikor elsétálok a fánkos asztal mellett anélkül, hogy elvennék egyet, de a legjobb hamis mosolyommal ajándékozom őt meg, majd az irodámba sétálok. A reggelem kábultan telik el, elolvasom, aztán ismét elolvasom ugyanazt az oldalt újra és újra anélkül, hogy bármelyik szót is felfognám.
Kopognak az ajtón, a szívem pedig megáll. Kétségbeesetten remélem, hogy Harry az, függetlenül attól, hogy mennyire dühös vagyok rá. Kimberly az.
- Akarsz ebédelni velem? – kérdezi édesen. Majdnem visszautasítom az ajánlatát, de itt ülni a barátom hollétén való megszállottsággal nem segít egy kicsit sem.
- Persze – mosolyodom el.
Elsétálunk egy saroknyit egy kis, kantin stílusú mexikói étteremhez. Mindketten didergünk, mire beérünk, így azt kéri Kimberly, hogy egy fűtőkészülékhez közel üljünk le. A kis asztal, amit kapunk, közvetlenül egy fűtőkészülék alatt van, szóval mindketten felemeljük a kezünket a levegőbe, hogy felmelegedjünk.
- Az időjárás könyörtelen – jelenti ki.
- Majdnem elfelejtettem, hogy milyen hideg az idő – mondom neki. Az évszak egybeolvadt, alig vettem észre, hogy elillant az ősz.
- Szóval… hogy állnak a dolgok Mr. Rosszfiúval? – kérdezi nevetve.
A felszolgáló kihozza a chips and salsa-nkat, mire megkordul a gyomrom. Többet nem hagyom ki a fánkomat.
- Nos… – vitatom, hogy megosszam-e vele a magánéletemet vagy ne. Nincs sok barátom, igazából egy se, kivéve Tristant, akit soha többé nem látok. Kimberly legalább tíz évvel idősebb nálam, és lehet, hogy van néhány jó rálátása a férfi agyra, valami, ami nekem bizonyára nincs. A plafonra bámulok, amely sörösüveg formájú fényekkel van borítva, majd veszek egy mély lélegzetet. – Nos, valójában nem vagyok biztos benne, hogyan állnak a dolgok pillanatnyilag. Tegnap rendben volt minden, de aztán egész éjszaka nem jött haza. Egész éjszaka. A második esténk volt a lakásban, ő pedig egyszerűen nem jött haza – magyarázom.
- Várj… várj… vissza. Oké, szóval ti ketten együtt éltek? – tátja el a száját.
- Igen… keddtől számítva – próbálok meg elmosolyodni.
- Oké, tehát egyszerűen nem ment haza tegnap este?
- Nem, azt mondta, hogy dolgoznia kell egy kicsit és elmegy a könyvtárba, de aztán nem jött haza.
- És nem gondolod, hogy megsérült vagy valami, igaz?
- Nem, tényleg nem – úgy érzem, valahogy tudnám, ha nem lenne jól, mintha össze lennénk kötve valamilyen módon, amiből azonnal érezném, ha meg lenne sérülve.
- Nem hívott?
- Nem. Még egy SMS-t sem küldött – ráncolom a homlokom.
- Én letépném a golyóit, ha a helyedben lennék. Ez elfogadhatatlan – jelenti ki.
- Az ételeitek hamarosan itt lesznek – mondja nekünk a felszolgáló, majd eltűnik, miután teletölti a poharamat vízzel.
- Komolyan gondolom, tisztáznod kell, hogy nem viselkedhet így, különben folyamatosan ezt fogja csinálni. Az a probléma a férfiakkal, hogy a szokás teremtményei, és ha engeded, hogy ez a szokása legyen, soha nem leszel képes megtörni. A kezdetektől tudnia kell, hogy nem fogsz beletörődni a szarságaiba. Szerencsés, hogy itt vagy neki te, és össze kell szednie a hülyeségeit – jelenti ki.
Valami a lelkesítő beszédével kapcsolatban több önbizalmat ad a haragomban. Dühösnek kellene lennem, le kellene „tépnem a golyóit”, ahogy Kimberly olyan finoman fogalmazott.
- Hogyan csináljam? – kérdezem, mire felnevet.
- Támadd le. Kivéve, ha átkozottul jó mentsége van, - amiben biztos vagyok, hogy most éppen ezt tervezi, - támadd le abban a másodpercben, hogy átsétál az ajtón. Megérdemled, hogy tiszteletben tartsanak, és ha ő nem tisztel téged, akkor vagy rá kell őt venned erre, vagy szakítanod kell vele.
- Úgy mondod, mintha olyan könnyű lenne – nevetek fel.
- Ó, távolról sem könnyű, de meg kell tenni – nevet velem.
Az ebéd többi részét Kimberly egyetemi életéből való történetekkel töltjük, és hogy milyen része volt egy szörnyű kapcsolatban. Szőke hajtincsei ide-oda lengnek, ahogy megrázza a fejét majdnem minden történet alatt. Azon találom magam, hogy annyira nevetek, hogy meg kell törölnöm a szemeim sarkát. Az étel finom, én pedig örülök, hogy kijöttem vele ebédelni ahelyett, hogy az irodámban duzzognék egyedül.
Meglátom Trevort a mosdó közelében az emeletünkön, visszafelé az irodámba.
- Helló, Louis – mosolyodik el.
- Helló, hogy vagy? – kérdezem udvariasan.
- Jól, borzasztóan hideg van odakint – feleli, mire bólintok. – Nagyszerűen nézel ma ki – teszi hozzá, majd elnéz. Van egy olyan érzésem, hogy ezt nem akarta kimondani hangosan. Elmosolyodom és megköszönöm neki, mielőtt bemegy a fürdőszobába, nyilvánvalóan zavarba jött.
Mire elmegyek, szó szerint semmivel sem haladtam, így hazaviszem magammal a kéziratot abban a reményben, hogy bepótolom a mai motivációm hiányát.
Amikor visszaérek a lakáshoz, Harry autója nincs a parkolóban. Dühöm visszatér, felhívom őt és leordítom a hangpostáján keresztül, amitől meglepő módon egy kicsit jobban érzem magam. Készítek magamnak egy gyors vacsorát, majd összekészítem a dolgaimat holnapra. Nem tudom elhinni, hogy holnap péntek, az esküvő szombaton lesz. Mi van, ha nem jön vissza addig? Vissza fog. Ugye? Körülnézek a lakásban, elragadó, ahogy van, úgy tűnik, vesztett a ragyogásából Harry hiányában.
Valahogyan jó adag munkával sikerül végeznem, és miközben elrakom a munkámat, az ajtó kinyílik. Harry keresztülbotladozik a nappalin, majd be a hálószobába egy szó nélkül. Hallom őt ledobni a csizmáit a padlóra és magát szidni, nagy valószínűséggel, amiért elesett. Átgondolom, amiket Kimberly mondott ma ebédnél, és minden gondolatomat összegyűjtöm, tetőpontjára növelve dühömet.
- Hol a fenében voltál?! – ordítom, ahogy belépek a szobába. Harryn nincs rajta a pólója, és éppen a nadrágját veszi le.
- Téged is jó látni – mossa össze a szavakat.
- Részeg vagy? – tátom el a számat.
- Talán – válaszolja, majd a padlóra dobja a nadrágját. Felhorkantok, aztán felveszem és nekidobom azt.
- Okkal van szennyestartónk – vetek egy haragos pillantást, mire felnevet. Nevet. – Még van merszed, Harry! Nem jössz haza egész éjszaka és a mai nap nagy részében anélkül, hogy egyáltalán felhívnál, aztán bebotladozol ide részegen és kinevetsz? – sikoltom.
- Ne kiabálj, gyilkos fejfájásom van – nyög fel, majd lefekszik az ágyra.
- Azt hiszed, ez vicces? Ez valami játék neked? Ha nem fogod komolyan venni a kapcsolatunkat, akkor miért kérdezted meg, hogy összeköltözöm-e veled?
- Nem akarok most erről beszélni. Túlreagálod, most pedig gyere ide, és engedd, hogy boldoggá tegyelek – szemei véreresek az alkohol mennyiségétől, amit elfogyasztott. Kinyújtja nekem a kezét egy hülye, részeg vigyorral elterülve tökéletes arcán.
- Nem, Harry. Komolyan mondom. Egyszerűen nem maradhatsz ki egész éjszaka, és még csak nem is adsz magyarázatot – felelem.
- Jézusom. Lenyugodnál a picsába? Nem vagy az anyám. Ne veszekedj velem, hanem gyere ide – ismétli meg.
- Kifelé – csattanok fel.
- Tessék? – ül fel. Most már figyel rám.
- Hallottál, kifelé. Nem leszek az a fiú, aki egész éjjel ül, várva a barátjára, hogy hazajöjjön. Azt vártam tőled, hogy legalább egy jó mentséget találsz ki, de még csak nem is próbálkoztál! Ezúttal ezt nem fogom megengedni, Harry, mindig túl könnyen megbocsátok neked. Ezúttal nem. Úgyhogy vagy megmagyarázod, vagy menj a fenébe – teszem karba a kezem. Büszke vagyok magamra, amiért nem engedtem neki.
- Amennyiben elfelejtetted volna, itt én vagyok az, aki a számlákat fizeti, szóval, ha bárki is elmegy. Az te leszel – mondja üres tekintettel.
Lepillantok a térdén lévő kezeire, ujjpercei ismét megsérültek és megszáradt vérrel vannak beborítva.
- Megint verekedésbe keveredtél? – kérdezem. Az agyam még mindig megpróbál kitalálni valamit, amint mondhatnék válaszul előző kijelentésére.
- Számít ez?
- Igen, Harry! Számít. Ez az, amit egész este csináltál? Emberekkel verekedtél? Nem is kellett dolgoznod, ugye? Vagy ez a munkád, embereket megverni?
- Mi? Nem, nem ez a munkám. Tudod, hogy mi az. Tényleg dolgoztam, aztán megzavartak – feleli, majd kezét végighúzza az arcán.
- Mivel?
- Semmivel. Jézusom. Mindig beleszólsz a dolgaimba – nyög fel.
- Mindig beleszólok a dolgaidba? Mit vártál, hogy mi történik, amikor bebotladoztál ide, miután nem voltál itthon egész éjszaka és nappal?! Válaszokra van szükségem, Harry. Elegem van belőle, hogy nem adod meg nekem őket.
Ő figyelmen kívül hagy engem, és áthúzza a fején a pólóját.
- Egész nap aggódtam, legalább felhívhattál volna. Nem is állítottam be az ébresztőmet mára, alig tudtam dolgozni és kész káosz voltam ma, miközben te ittál és Isten tudja, hogy mit csináltál és kivel – mondom neki. – Szórakozol a gyakornoki állásommal, ez pedig nincs rendben – teszem hozzá.
- A gyakornoki állásoddal? Úgy érted, azzal, amit az én apám szerzett neked? – köpi a szavakat. Ouch.
- Hihetetlen vagy.
- Csak mondom – von vállat.
Hogy lehet ez ugyanaz a személy, aki csupán két éjszakával ezelőtt a fülembe suttogta, hogy mennyire szeret, miközben azt gondolta, hogy alszom?
- Erre nem is fogok válaszolni, mert tudom, hogy ez az, amit akarsz. Veszekedni akarsz, de én ebbe nem megyek bele – megfogom az egyik pólómat, aztán kimegyek a szobából. Mielőtt kilépek, visszafordulok hozzá. – De hadd tisztázzam ezt, ha nem szeded össze magad… mondjuk most… elmegyek – felelem, majd a kanapéhoz indulok.
Megengedem, hogy néhány könnyet hullajtsak, mielőtt megtörlöm az arcomat és felveszem Harry régi Üvöltő szelek másolatát. Nem számít, mennyire nagyon vissza akarok menni oda és rávenni őt, hogy mindent magyarázzon meg nekem, hol volt, kivel volt, miért keveredett verekedésbe és kivel, kényszerítem magam, hogy a kanapén maradjak, mert az sokkal jobban zavarni fogja őt.

Chapter 92

Sziasztok! :)

Inkább nem kommentálnám a hetemet (ne akarjatok végzősök lenni!), és így valentin nap közeledtével hoztam az új fejezetet. Szexi és cuki és szörnyű vége van, tudom. Ne akadjatok ki nagyon :') Bár nem vagyunk még pontosan a 90.000 kattintásnál, tudom, hogy még a mai nap átlépjük, ezt pedig már most meg szeretném köszönni, tényleg hihetetlenek vagytok! ♥ A következő szokás szerint jövőhéten érkezik.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 92

- Kár, hogy nem sikerült levennem rólad az öltönyt – leheli Harry a fülembe, miközben tovább nyom engem az ágyba. Amint áthúztam a fejemen a pólóját, gyakorlatilag az ágyunkra dobott, és gyorsabban húzta fel az óvszert, mint azt gondoltam, hogy lehetséges.
- Mhhmm… igen – ez minden, amit mondani tudok, ahogy ki-be csúszik bennem. Ez az első alkalom, hogy amikor szeretkezünk, nincs fájdalom, csak élvezet.
- Istenem, bébi… olyan jó érzés – nyög fel, majd csípőjét az enyémhez ringatja.
Körmeim végiggereblyézik csupasz hátát, szemei pedig a feje hátsó része felé fordulnak. Imádom őt így látni, ennyire kontrollálatlanul, ennyire ősien. Figyelni őt, ahogy a határhoz lök, a lábujjaim szinte begörcsölnek, a lábaim megmerevednek, miközben újra meg újra a nevét nyögöm.
- Ez az, bébi… élvezz el nekem. Mutasd meg, milyen jót… baszki… hogy milyen jót éreztetek veled – dadogja, aztán érzem őt megrándulni bennem. Pár másodperccel előttem megy el, és folytatja a mozgást, amíg egy tócsányi, csont nélküli péppé nem válok. A testem teljesen ellazult, ő pedig rám omlik. Csendben fekszünk, csak élvezve annak az érzését, hogy közel vagyunk egymáshoz, perceken belül lágy horkolás hagyja el Harry ajkait.

Másnap reggel felébredek, majd eldöntöm, hogy még egyszer lezuhanyozom, csak azért, mert megtehetem, és le kell szednem magamról a tegnap esti élvezetet. Még mindig idegen a saját lakásomban lenni a saját zuhanyzómmal, elkészíteni a saját kávémat a saját konyhámban. Mindezt megosztani Harryvel csak sokkal inkább élvezetesebbé teszi. Úgy döntök, hogy a sötétkék öltönyömet veszem fel a fehér öltönycipőmmel. A hajam majdnem tökéletes frufruban áll, és még egy kis szemceruzát is teszek fel. Tényleg nagyon tetszik ez a „megvan a saját terem” dolog.
Harry visszautasítja, hogy felkeljen, amikor megpróbálom felébreszteni őt, mielőtt elmegyek, csak felül, hogy megcsókoljon búcsúzóul. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül dolgoznia és elvégeznie az összes iskolai feladatát, még egyiket sem láttam, hogy megcsinálja. Egy bátor mozdulattal elveszem a kocsi kulcsát, és az autójával megyek a Vance-hoz. Ha lóg az órákról, biztosan nem fog neki hiányozni. Nem szabad elfelejtenem, hogy megköszönjem Harrynek, hogy egy, a Vance-hoz közelebbi lakást szerzett, annak ellenére, hogy neki messzebb kell vezetni a kampuszhoz most már, elindulhatok később és nem kell negyven percet vezetnem, ami sokkal jobbá teszi a napomat.
Amikor elérem a legfelső emeletet, Kimberly az asztalnál áll, fánkokat helyezve el rendezett sorokban.
- Woah, Louis! Nézz magadra! – füttyent játékosan. Elpirulok, mire felnevet. – A sötétkék határozottan a te színed – néz fel és le rajtam újra. Egy kis öntudatosságot érzek, de mosolya megnyugtatja gondolataimat. Sokkal magabiztosabbnak és szexinek érzem magam az utóbbi időben, hála Harrynek.
- Köszönöm – mosolygok vissza, aztán megfogok egy fánkot és egy csésze kávét. A telefon megcsörren az asztalán, ő pedig odarohan, hogy felvegye.
Amikor az irodámba érek, van egy e-mail-em Christian Vance-tól, amiben azt mondja, hogy milyen kiválóak voltak a jegyzeteim az első kéziratomnál és alig várja a következőt. Rögtön belevetem magam, és munkához látok.
- Valami jó? – riaszt fel a munkámból Harry hangja. – Biztosan, mivel úgy tűnik, nem vetted észre az érkezésemet – mosolyodik el.
Hihetetlenül néz ki. A haja elől fel van tolva, mint mindig, de oldalt laposabb a szokásosnál, és egy egyszerű, fehér, V-nyakú póló van rajta. A póló szűkebb a szokásosnál, ami miatt a tetoválásai még inkább láthatóak alatta. Annyira hihetetlenül dögös, és csak az enyém.
- Szóval milyen volt az út? – kérdezi.
- Nagyon jó – vigyorodom el.
- Tehát azt hiszed, hogy csak úgy elviheted az autómat az engedélyem nélkül? – hangja mély, és nem tudom megmondani, hogy viccel-e.
- Én… én… n… nos… – dadogom.
Ő nem mond semmit, csak az asztalom mögé sétál és kihúzza a székemet. Szemei cipőmtől az arcomig kúsznak, majd felhúz, hogy álljak.
- Annyira szexin nézel ki ma – mondja a nyakamba, mielőtt gyengéden a bőrre nyomja ajkait.
- Miért… miért vagy itt? – borzongok meg.
- Nem örülsz nekem? – mosolyodik el, aztán felemel az asztalra. Ó.
- De… persze hogy igen – felelem. Mindig örülök neki.
- Lehet, hogy fontolóra kell vennem, hogy visszajöjjek ide mégiscsak, csak hogy ezt csinálhassam minden nap – mondja, majd kezeit a combomra teszi.
- Valaki bejöhet ide – légzésem reszkető.
- Nem, Vance egy tárgyaláson van a délután hátra lévő részére, Kimberly pedig beleegyezett, hogy telefonál, ha szüksége van rád – magyarázza.
Annak a gondolatától, hogy Harry célozgat Kimberlynek, hogy mit csinálhatunk idebent, elpirulok, de a hormonjaim átveszik az irányítást. Az ajtóra pillantok.
- Be van zárva – válaszolja meg a gondolataimat.
Gondolkozás nélkül húzom magamhoz közelebb Harryt, és azonnal az ágyékára teszem a kezemet, megfogva őt a farmerján keresztül. Felnyög, aztán kigombolja a farmerját, lerángatva azt a bokszerével együtt.
- Ez gyorsabb lesz a szokásosnál, oké, bébi? – mondja, majd lehúzza a nadrágomat és bokszeremet. Várakozással bólintok, megnyalom az ajkaimat. Ő felkuncog, aztán a csípőmnél az asztal széléhez húz. Az ajkaim megtámadják a nyakát, és hallom a fóliacsomag felszakítását. – Nézz magadra, három hónappal ezelőtt elpirultál volna a szex megemlítésére, most meg engeded magad megdugni az asztalodon – suttogja, majd belém csapódik.
Harry kezével befogja a számat, alsó ajkát pedig a fogai közé veszi. Nem tudom elhinni, hogy valóban engedem, hogy Harry szexeljen velem egy asztalon, a gyakornoki állásomon, úgy, hogy Kimberly kevesebb, mint száz lépésre van. Amennyire utálom bevallani ezt, az ötlet valójában az őrületbe kerget. A legjobb értelemben.
- Csendben… fogsz… lenni… – mondja rövid megszakításokkal, aztán még gyorsabban mozog. Bólintok és zihálok a bicepszébe kapaszkodva, így nem esek le az asztalról támadásától. – Szereted így, ugye? Gyorsan és keményen? – szűri ki a fogai között. Eltakarom a számat a saját kezemmel, majd gyengéden megharapom a bőrt a tenyeremen, hogy csendben maradjak. – Válaszolj, vagy megállok – fenyeget meg. Lenézek rá és bólintok, túlságosan elárasztva érzéssel, hogy ténylegesen beszéljek. – Tudtam, hogy szereted – feleli, aztán átfordít, így a hasam az asztalon van. Ó, Istenem.
Visszanyomódik belém és lassan mozog, mielőtt megmarkolja a hajamat, felhúz, hogy megcsókolhassa a nyakamat. A nyomás megnövekszik a gyomromban, a mozdulatok pedig nedvessé válnak, tudom, hogy mindketten közel vagyunk. Végső lökésével megcsókolja a vállamat, mielőtt kihúzódik belőlem és lesegít az asztalról.
- Ez… – próbálom mondani, de elcsendesít azzal, hogy megcsókolja az ajkaimat.
- Igen… az volt – fejezi be a gondolataimat, mielőtt visszahúzza a nadrágját. Visszaveszem a nadrágomat, beletúrok a hajamba, majd megtörlöm a szemem alját, hogy meggyőződjek róla, a szemceruza a helyén van, mielőtt az órára nézek. Majdnem három óra. A nap ismét elszaladt. – Készen vagy? – kérdezi, miután letörli az élvezetemet az asztalról.
- Mi? Csak három óra – mutatok az órára.
- Christian azt mondta, hogy hamarabb elmehetsz, egy órája beszéltem vele – magyarázza.
- Harry! Nem kérdezheted csak úgy meg, hogy elmehetek-e előbb, ez a gyakornoki állás fontos nekem – nyafogom.
- Babe, nyugi. Megemlítette, hogy egész nap nem lesz itt, és ő volt az, aki felhozta, hogy előbb elmehetsz.
- Csak nem akarom, hogy bárki azt gondolja, kihasználom ezt a lehetőséget.
- Senki nem gondolja ezt. Az átlagod és a munkád magukért beszélnek – dicsér meg.
- Várj… akkor miért nem hívtál csak fel és mondtad el, hogy előbb hazamehetek? – emelem fel rá a szemöldökömet.
- Már az itt lévő első napod óta erre az asztalra akartalak fektetni – ajándékoz meg egy önelégült mosollyal, aztán megfogja nekem a kabátomat.
El akarom mondani neki, mennyire őrült, hogy idejött csak azért, hogy szexeljen velem az asztalon, de nem tagadhatom, hogy imádtam.
- Arra gondoltam, hogy el kellene mennünk megvenni azokat, amiket arra a rémes esküvőre fogunk felvenni – feleli, miközben kintre sétálunk.
- Jó ötlet – értek egyet. – De visszaviszem haza az autódat, otthagyjuk az enyémet, aztán mehetünk – mosolyodom el, majd bemászom az autójába, mielőtt tiltakozhatna. Ő csak megrázza a fejét és rám mosolyodik, mielőtt beszáll az én kocsimba.
Miután lerakjuk az autómat, elmegyünk a bevásárlóközpontba, hogy keressünk valamit, amit viselhetünk szombaton. Harry az egész idő alatt nyafog és panaszkodik, mint egy gyerek, nekem pedig szó szerint kényszerítenem kell őt, hogy felvegyen bármilyen fajta nyakkendőt. Végül fekete öltönynadrágot kap, egy fekete zakót, egy fehér inget és egy fekete csokornyakkendőt. Egyszerű, de tökéletes neki. Visszautasítja, hogy felpróbálja, szóval remélem, hogy valóban illik rá. Bármilyen mentséget kitalálna, hogy ne menjen el az esküvőre, de nem engedem, hogy ez megtörténjen.
- A fehér – feleli, majd a kezemben lévő fehér öltönyre mutat. A másik opció egy fekete öltöny. Mivel Karen említette, hogy a színösszeállítás fekete és fehér, úgy gondoltam, nem térnék el tőle. Úgy tűnt, Harrynek nagyon tetszett a fehér öltöny, ami tegnap volt rajtam, így úgy döntök, hogy hallgatok rá. Legnagyobb bosszúságomra Harry kifizeti az öltönyömet, mielőtt rájövök, hogy mit is csinál. A fiatal lány elmosolyodik és vállat von, mintha azt mondaná, „Mit vársz tőlem, mit csináljak.”
- Dolgoznom kell ma este egy kicsit, úgyhogy nem leszek otthon vacsorára – mondja nekem, miközben kisétálunk a bevásárlóközpontból.
- Ó. Azt hittem, otthonról dolgozol? – kérdezem.
- Igen, de el kell mennem a könyvtárba egy kicsit – magyarázza meg. – Nem leszek túl sokáig – teszi hozzá.
- Majd csak elmegyek bevásárolni, amíg te távol leszel – felelem, mire bólint.
- Légy óvatos és sötétedés előtt menj – mondja.
Elkészít nekem egy listát azokról a dolgokról, amiket szeret enni, aztán távozik, amint visszaérünk a lakáshoz. Átöltözök farmerba és pulóverbe, majd elmegyek az élelmiszerboltba az utcában. Amikor hazaérek, az összes élelmiszert elteszem, felzárkózom néhány házi feladatban, aztán készítek magamnak valamit enni. Egy tányérnyi ételt teszek a mikróba Harrynek, hogy melegítse meg, amikor hazaér, majd lefekszem a kanapéra, hogy tévét nézzek, amíg haza nem ér. Írtam neki egy órája, de még semmit sem kaptam válaszul. Érzem, hogy elalszom a Jóbarátok egy régi epizódján. Ellenőrzöm a telefonomat, már tizenegy óra elvan, és Harry még mindig nem válaszolt.

Chapter 91

Sziasztok! :)

Ismét eltelt egy nagyon hosszú és fárasztó hét, hála az égnek, az új fejezet pedig itt is van. Ebben aztán megint majdnem minden van, természetesen nem maradhat ki a veszekedés sem, már úgyis hosszabb ideje nyugalom volt kettejük között :D Csak a szokásos. Szerintem most mást nem is akartam mondani, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 91

- A bérleti szerződés mindkettőtök nevén lesz, igaz? – kérdezi a férfi, majd rám néz. Van egy olyan érzésem, hogy csendesen kérdezi, biztos vagyok-e ebben.
- Igen – válaszol Harry helyettem, aztán aláírja a nevét több lap aljára, mielőtt átcsúsztatja hozzám a köteget.
Megfogom a tollat és aláírom, mielőtt újra átgondolnám. Készen állok erre, készen állunk erre. Igen, fiatalok vagyunk, és nem ismerjük egymást olyan hosszú ideje, de tudom, hogy mindennél jobban szeretem őt és ő is szeret engem, amíg ez biztos, a többi majd a helyére kerül.
- Rendben, itt vannak a kulcsaitok – a férfi, akinek a neve feltételezésem szerint Darryl, mert többször is ez a név jelenik meg a papírokon, átad Harrynek és nekem egy-egy kulcscsomót, majd távozik.
- Nos… Isten hozott itthon? – mondja Harry, amikor a férfi elmegy. Felnevetek és közelebb lépek hozzá, így át tud ölelni karjaival.
- Nem tudom elhinni, hogy itt élünk most már. Ez még mindig nem tűnik igazinak – szemeim a nappalit fürkészik.
- Ha valaki azt mondta volna nekem két hónappal ezelőtt, hogy veled fogok lakni, nem is beszélve arról, hogy veled fogok járni, vagy az arcába nevettem volna, vagy megütöttem volna… talán mindkettő – mosolyodik el, majd arcomat a kezei közé veszi.
- Hát nem vagy édes? – ugratom, kezeimet pedig az oldalára rakom. – Bár ez megkönnyebbülés is, hogy megvan a saját helyünk. Nincs több buli, nincs több szobatárs és közösségi zuhanyzó – felelem.
- A saját ágyunk – teszi hozzá egy önelégült mosollyal. – Be kell szereznünk pár dolgot, edények meg ilyenek. Tetszik az ágynemű a hálószobában? Minden új, de ha nem tetszenek a színek, vehetünk egy újat – mondja.
- Jól érzed magad? – teszem kézfejemet a homlokához. – Borzasztóan együttműködő vagy ma – mosolyodom el.
- Csak meg akarok győződni róla, hogy mindennel elégedett vagy itt. Azt akarom, hogy otthon érezd magad… velem.
- És mi a helyzet veled? Te otthon érzed magad itt? – kérdezem tőle, mire bólint.
- Meglepő módon, igen – válaszol, majd körülnéz a szobában.
- El kellene mennünk összeszedni a cuccaimat, nincs sok, csak néhány könyv és a ruháim – felelem.
- Már megcsináltam.
- Mi? – kérdezem.
- Elhoztam minden holmidat a szobádból, a csomagtartódban vannak – magyarázza.
- Honnan tudtad, hogy alá fogom írni? Mi lett volna, ha utálom a lakást? – mosolyodom el. Bárcsak elköszönhettem volna Tristantól és a szobától, amit három hónapig otthonnak hívtam, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látni fogom őt.
- Mert ha nem tetszett volna ez, megtaláltam volna azt, ami igen – válaszol magabiztosan.
- Ó. Nos, mi van a te cuccoddal?
- Összeszedhetjük holnap, van ruhám a csomagtartómban.
- Mi az oka ennek? – mindig olyan sok ruhája van az autójában.
- Nem igazán tudom. Azt hiszem, csak sosem tudhatod, mikor lesz szükséged ruhákra – von vállat. – Menjünk a boltba, vegyük meg azt a sok szart, amire szükségünk van a konyhában, meg valami kaját – mondja Harry.
- Oké – a gyomrom pillangókkal van tele, amióta beléptem a lakásba. – Vezethetem megint az autódat? – kérdezem, amikor leérünk az előtérbe.
- Nem is tudom… – mosolyodik el.
- Lefestetted a kocsimat az engedélyem nélkül, szerintem kiérdemeltem a kiváltságot – nyújtom ki a kezemet, mire a szemét forgatja, mielőtt beleejti a kulcsokat.
- Szóval akkor tetszik az autóm? Szépen lehet vezetni, ugye? – henceg.
- Rendben van – hazudom. Imádom, ahogy vezetni lehet.
A lakóépület elhelyezkedése nem is lehetne jobb, több üzlethez is közel vagyunk, kávéházakhoz, és még egy parkoz is. Végül a Target-be megyünk, a bevásárlókocsi pedig tele van edényekkel, fazekakkal és serpenyőkkel, poharakkal és más dolgokkal, amikről gondoltam, hogy hasznosak lesznek, ha megvannak. Egyetértünk abban, hogy máskor kell majd mennünk az élelmiszerboltba, mert a bevásárlókocsi máris tele van. Önként felajánlom, hogy megcsinálom holnap a gyakornoki állásom után, ha Harry ír egy listát azokról a dolgokról, amiket szeret. A legjobb dolog az együttélésben eddig a kis részletek Harryről, amelyeket soha nem tudtam volna meg. Még majdnem minden éjszakát együtt töltve is rájövök dolgokra, amiket még soha nem vettem észre, minthogy tej nélkül szereti a gabonapelyhet, még az ellentétes poharak gondolata is az őrületbe kergeti, két különböző fajtájú fogkrémet használ, egyet reggel és egyet este, és nem tudja, miért, csak így szokta meg, és hogy inkább százszor felmosná a padlót, minthogy megpakolja a mosogatógépet. Megegyezünk, hogy mindig én fogok mosogatni, amíg ő felmossa a padlót. Oda-vissza civakodunk a pénztáros előtt, amikor eljön a fizetés ideje. Tudom, hogy letétet kellett leraknia a lakásért, és nem engedi, hogy bármit is kifizessek, kivéve a tévét és a villanyt, amit „elfelejtett” elmondani nekem, hogy az már benne van a bérleti díjban.
Harry haragos tekintetet vet a nőre, amikor az elveszi a bankkártyámat, és minden tiszteletem az övé, mert anélkül veszi el a kártyámat, hogy egyáltalán tudomásul venné Harry viselkedését. Ki akarom nevetni őt, de már így is fel van bosszantva, és nem akarom, hogy tönkremenjen az este.
Harry duzzog, amíg a lakáshoz nem érünk, én pedig csendben maradok, mert szórakoztatónak találom.
- Lehet, hogy kétszer kell lejönnünk ide, hogy az összes cuccot felvigyük – mondom neki.
- Ez egy másik dolog, inkább vinnék száz szatyrot, minthogy kétszer forduljak – feleli, és végre elmosolyodik.
Végül mégis kétszer fordulunk, mert az edények egyszerűen túl nehezek. Harry ingerültsége megnő, ahogy az én jókedvem is. Az összes edényt eltesszük a szekrényekbe, majd Harry rendel pizzát. Nem tehetek róla, de felajánlom, hogy kifizetem, amivel kiérdemlek egy haragos pillantást és egy középső ujjat. Felnevetek, aztán az összes szemetet a dobozba teszem, amiben az poharak voltak. Nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy a lakás be van rendezve, mindene megvan, amire szükségünk lehet, szemetes, és még zuhanyfüggöny is.
- A pizza harminc percen belül itt lesz. Lemegyek és felhozom a cuccaidat – feleli.
- Jövök veled – ajánlom, majd követem őt kintre. Két dobozba tette a dolgaimat és egy szemeteszsákba, amitől megrezzenek, de csendben maradok.
Kivesz egy maréknyi pólót a csomagtartójából és egy farmert, aztán a szemeteszsákban lévő ruháimhoz teszi.
- Jó, hogy van vasalónk – mondom végül, miközben felnyúlok, hogy bezárjam a csomagtartóját.
- Menjünk fel, mielőtt ideér a pizza – feleli.
Az asztalnál eszünk, ami furcsa, de örülök, hogy Harryvel vacsorázok a saját lakásunkban.
- Szeretlek – mondja, ahogy beteszem a tányérjainkat a mosogatógépbe.
- Szeretlek – válaszolom, a telefonom pedig elkezd rezegni az asztalon.
Harry átnyúl, majd megérinti a képernyőt, hogy megállítsa a rezgést.
- Ki az? – kérdezem tőle.
- Natalie? – jelenti ki és kérdezi is egyszerre.
- Ó – tudom, hogy ez nem fog jól alakulni.
- Azt írja, hogy jó volt beszélgetni veled ma? – szorítja össze az állkapcsát. Visszasétálok és kiveszem a telefont kemény fogásából. Meg mertem volna esküdni, hogy szétmorzsolta volna a kezeiben.
- Igen, felhívott ma – mondom neki hamis magabiztossággal. Meg akartam neki említeni, csak nem találtam meg a megfelelő időt.
- És… – emeli fel a szemöldökét.
- Csak elmondta, hogy látta az anyámat, és csak érdeklődött, hogy hogy vagyok.
- Miért?
- Nem tudom… csak ellenőrzött, azt hiszem – vonok vállat, majd leülök mellé a székre az asztalhoz.
- Nem kell ellenőriznie téged – morogja.
- Ez nem olyan nagy ügy, Harry, gyerekkorom óta ismerem őt.
- Leszarom – szemei hidegek.
- Nevetséges vagy. Éppen most költöztünk össze, és te azon aggódsz, hogy Natalie felhívott engem? – csipkelődöm.
- Nincs okod, hogy beszélj vele, valószínűleg azt gondolja, hogy vissza akarod őt kapni, mivel fogadtad a hívást – túr bele kezével a hajába.
- Nem, nem gondolja ezt. Tudja, hogy veled vagyok – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy visszafogjam haragomat.
- Akkor hívd fel őt most, és mondd meg neki, hogy ne hívjon fel újra.
- Mi? Nem! Nem csinálom. Natalie semmi rosszat nem tett, már így is eleget bántottam, mindketten, szóval nem. Nem mondom meg neki. Nincs semmi baj abban, hogy ha barátok vagyunk.
- De igen, van. Azt hiszi, hogy jobb nálam, és meg fog próbálni elvenni téged tőlem! Nem vagyok hülye, Louis. Anyukád is azt akarja, hogy vele legyél. Nem fogom megengedni neki, hogy megpróbálja elvenni azt, ami az enyém! – emeli fel a hangját.
- Hallod magadat? Úgy hangzol, mint egy elmebeteg! Nem leszek utálatos hozzá csak azért, mert úgy érzed, van valami őrült jogod felettem! – viharzok ki a konyhából.
- Ne sétálj el tőlem! – dörmögi mögülem. Ahogy Harrytől várni lehet, elkezd egy veszekedést velem egy csodálatos nap után.
- Akkor ne viselkedj úgy, mintha a tulajdonod lennék, megpróbálok kompromisszumot kötni veled és többet hallgatni rád, mint eddig, de nem fogok hallgatni, amikor Natalie-ról van szó. Azonnal abbahagynám a beszélgetést vele, ha megpróbálna lépni, vagy ha mondana bármi helytelent, de nem tett semmit – tartom ezen az álláspontomat.
- Nem kedvelem őt – feleli.
- Oké? Megértem ezt, de ésszerűnek kell lenned. Nem tervezi, hogy elvegyen engem tőled, ő nem olyan. Ez az első alkalom, hogy egyáltalán megpróbált kapcsolatba lépni velem, amióta lezártam a dolgokat vele.
- És az utolsó is – csattan fel Harry. A szememet forgatom, majd a kis fürdőszobába indulok.
- Mit csinálsz? – kérdezi.
- Lezuhanyozok, és amikor kijövök, remélem, befejezted azt, hogy úgy viselkedj, mint egy gyerek – mondom.
Büszke vagyok arra, ahogy szembeszálltam vele, azonban nem tehetek róla, de rosszul érzem magam miatta. Tudom, hogy csak fél, hogy elveszít Natalie miatt, mély féltékenysége van felé, amiatt ahogy Natalie és én „kinézünk” együtt. Papíron Natalie a jobb nekem, és Harry tudja ezt, de a szívem azt mondja, hogy Harry az. Nem szeretem Natalie-t, Harryt szeretem.
Becsapja a fürdőszobaajtót kifelé menet, mire én a szememet forgatom. Veszek egy gyors zuhanyt, aztán amikor kimegyek, Harry az ágyon fekszik csak a bokszerében. Csendben maradok, miközben kihúzom a fiókot, hogy keressek pizsamát.
- Nem fogod felvenni a pólómat? – hangja halk.
- Én… – észreveszem, hogy összehajtotta, és hogy az ágy mellett lévő asztalra tette. – Köszi – húzom át a fejemen. Az ismerős mentás illat majdnem elfelejteti velem, miért is kellene mérgesnek lennem rá. – Nos, ez így egy nagyszerű este – sértődök meg, aztán visszaviszem a törölközőmet a fürdőbe.
- Gyere ide – mondja, amikor visszaérek a hálószobánkba. Habozva sétálok oda hozzá, ő pedig felül az ágy szélére, a lábai közé húzva engem, hogy ott álljak. – Sajnálom – néz fel rám.
- Mit?
- Hogy úgy viselkedtem, mit egy ősember – feleli, mire nem tehetek róla, de felnevetek.  – És hogy tönkretettem az első esténket itt együtt – teszi hozzá.
- Köszönöm. Meg kell beszélnünk ezeket a dolgokat, ahelyett, hogy letámadsz engem – csavargatom a tarkóján lévő hajat az ujjaim között.
- Tudom. Megbeszélhetjük, hogy nem beszélsz vele többet? – mosolyodik el félig.
- Nem ma este – sóhajtok fel. Meg kell találnom a középutat vele.
- Nézz ránk, hogy megoldjuk a problémáinkat – nevet fel.
- Remélem, a szomszédjaink nem fogják hiányolni a csendes estéiket – ugratom.
- Amúgy se lett volna csendes estéjük – figyelmen kívül hagyom perverz megjegyzését. – Tényleg nem akartam tönkretenni az estét – mondja ismét.
- Tudom, nincs tönkretéve. Csak nyolc óra van – mosolyodom el.
- Le akartam venni rólad azt az öltönyt – jelenti ki. Szemei besötétednek.
- Bármikor visszavehetem – felelem, egy kísérletet téve, hogy szexi legyek. Szó nélkül feláll és átemel a vállán. Visítok, és megpróbálom megrúgni őt a lábammal. – Mit csinálsz?! – sikítom.
- Megyek azért az öltönyért – nevet fel, aztán átvisz a szennyes tartóhoz.