Chapter 97

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, mással voltam elfoglalva, de már itt is a fejezet. Ebben végre valahára nyugalom van, édes és aranyos az egész, tetszeni fog nektek :) Annyit mondhatok, hogy élvezzétek ki, lesznek itt még nagyon nagy drámák és veszekedések... De ez még odébb van, most egy nagyon édes Harrynk van :3 A több mint 90 feliratkozottért nagyon hálás vagyok, el sem hiszem, köszöntöm köreinkben az újakat! :) ♥ Jövőhéten szokás szerint érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 97

- Szóval most, hogy megvan a saját helyünk, feltételezem, nem akarsz még mindig az apám házában maradni? – kérdezi Harry, hogy témát váltson. Zayn megvert arcát az agyam hátsó felébe kényszerítem.
- Helyesen feltételezted – mosolyodom el. – Kivéve, ha Karen kéri, akkor tudod, hogy nem fogok nemet mondani – felelem.
Ideges vagyok, hogy látni fogom Kent azok után, amiket Harry mondott tegnap este. Megpróbálom kitörölni az agyamból, de ezt nehezebb teljesíteni, mint gondoltam.
- Ó, majdnem elfelejtettem – mondja Harry, majd a rádióhoz nyúl. Átnézek rá, ő pedig feltartja nekem az ujját, elmondva, hogy várjak. – Úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a The Fray-nek – tájékoztat.
- Tényleg? És mikor döntötted ezt el? – kérdezem.
- Nos, az első randink után a folyónál, de egészen múlt hétig nem nyitottam ki a CD-t – vallja be.
- Az nem randi volt – ugratom, mire felkuncog.
- Hagytad, hogy megujjazzalak, én azt mondanám, hogy az randi.
Megfogja a kezemet, ahogy megpróbálom megütni őt, és megcsókolja a tenyeremet. Felkuncogok, majd ujjaimat az ő karcsú ujjai köré fonom. Annak a képe, hogy a nedves pólón fekszem, miközben Harry megadja nekem az első orgazmusomat, elárasztja a gondolataimat, Harry pedig elvigyorodik.
- Szórakoztató volt, mi? – dicsekszik, mire felnevetek.
- Amúgy, mondd el a kialakult véleményedet a The Fray-ről – kérem meg őt.
- Nos, igazából nem olyan rosszak. Van egy dal, ami nagyon megragadt – feleli.
- Tényleg? – most már még kíváncsibb vagyok.
- Igen – mondja, aztán szemei az útra pillantanak, mielőtt megnyomja a gombot a rádióján.
Zene árasztja el a kis helyet, én pedig azonnal elmosolyodom.
- Never Say Never a címe – tájékoztat Harry még akkor is, ha már ismerem a dalt, ez az egyik kedvencem.
Csendben hallgatjuk a dalszöveget, és nem tudom letörölni a hülye vigyort az arcomról. Tudom, hogy kissé zavarban van, amiért lejátssza nekem ezt a dalt, így ezt nem beszélem meg, egyszerűen élvezem ezt a finom pillanatot Harryvel.
Az út többi része azzal telik, hogy Harry átlépked a dalokon az albumon, elmondva nekem, hogy mit gondol mindegyikről. Ez a kicsi, de jelentőségteljes gesztus többet jelent nekem, mint ő azt valaha is tudni fogja. Szeretem ezeket a pillanatokat, amikor egy új oldalát mutatja meg nekem. Ez az oldal az egyik új kedvencem.
Amikor megérkezünk az apja házához, az út tele van autókkal. Csípős szél fúj, amitől megborzongok. A vékony kabát, amelyet viselek az öltönyöm felett, nem melegít eléggé a kis öltönyömben. Harry egy vállrándítással leveszi a kabátját, majd a vállamra helyezi. Az meglepően meleg, és olyan illata van, mint Harrynek, a kedvenc illatom.
- Nos… nézd csak, milyen úriember vagy. Ki gondolta volna? – ugratom.
- Ne akard, hogy visszavigyelek az autóba és megdugjalak – feleli, mire egy zihálás és vinnyogás közötti hangot adok ki, amit nagyon szórakoztatónak talál. – Elteszed az én telefonomat is a zsebedbe? – kérdezi.
- Igen, persze – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezemet. A tenyerembe helyezi a tárgyat, és ahogy a zsebembe teszem azt, észreveszem, hogy a háttérképe már nem sima szürke. Az a kép van rólam a kis képernyőn, amit akkor csinált, amikor beszéltem hozzá a szobában. Az ajkaim kissé el vannak nyílva, a szemeim pedig tele vannak élettel. Az arcom melegen ragyog, furcsa így látni magamat. Ez az, amit csinál velem, tőle életre kelek. – Szeretlek – mondom neki, miután a zsebembe tettem a mobilját, anélkül, hogy zavarba hoznám őt új háttérképe miatt.
Ken és Karen hatalmas háza tele van emberekkel, Harry pedig szorosan megfogja a kezemet, miután visszavette a kabátját.
- Próbáljuk meg megkeresni Liamet – javaslom.
Harry megajándékoz egy bólintással, aztán előre megy. Végül a nappaliban találjuk meg Liamet a vitrin mellett, amelyet már kicseréltek azzal, amit Harry összetört az első éjszaka, amikor idejöttem. Ez olyan régnek tűnik már. Liam egy csoport férfival van körülvéve, akik mind legalább hatvannak néznek ki, és az egyikük keze Liam vállán van. Egy mosoly jelenik meg az arcán, amikor észreveszi Harryt és engem, majd kimenti magát a beszélgetésükből. Nagyon jól néz ki öltönyben, ami hasonló a Harryéhez.
- Woah, soha nem gondoltam, hogy meg fogom élni, hogy öltönyben és nyakkendőben lássalak – nevet fel Liam.
- Ha továbbra is erről beszélsz, nem fogsz már sokáig élni – fenyegeti őt meg Harry, de humor van szavai mögött, ahogy elmosolyodik. Meg tudom mondani, hogy kezd összemelegedni Liammel, ez pedig boldoggá tesz. Liam az egyik legközelebbi barátom, és nagyon törődöm vele.
- Anya el lesz ragadtatva. És Louis, pompásan nézel ki – mondja, aztán egy ölelésbe von. Harry nem engedi el a kezemet, miközben megpróbálom visszaölelni Liamet, úgyhogy minden tőlem telhetőt megteszek egy karral.
- Kik ezek az emberek? – kérdezem Liamtől. Tudom, hogy Ken és Karen csak alig több mint egy éve vannak itt, így meglepő, hogy ilyen sok embert ismernek. Legalább kétszáz embernek kell itt lennie.
- A legtöbbjük Ken barátai az egyetemről, a többi pedig barátok és család. Csak a felét ismerem – nevet fel. – Kértek egy italt, srácok? Körülbelül tíz perc múlva mindenki ki fog menni – mondja Liam.
- Kinek a ragyogó ötlete volt, hogy szabadtéri esküvő legyen decemberben? – panaszkodik Harry.
- Az anyámé – védekezik Liam. – Ezen kívül a sátrak fűthetőek, nyilvánvalóan. Tudatnod kellene apáddal, hogy itt vagy. Az emeleten van. Anya valahol a nagynénémmel rejtőzködik – teszi hozzá Liam.
- Uhm… azt hiszem, csak itt maradok – feleli Harry. Megcirógatom a kezét a nagyujjammal, ő egy megértő szorítással ajándékoz meg, Liam pedig bólint.
- Nos, nekem most mennem kell, de majd később találkozunk – mondja, aztán ott hagy minket egy mosollyal.
- Ki akarsz menni most? – kérdezem tőle, mire bólint. – Szeretlek – mondom neki, ő pedig elmosolyodik.
- Szeretlek, Lou – nyom egy csókot az arcomra.
Harry kinyitja a hátsó ajtót, majd ismét nekem adja a kabátját. Az udvart átalakították, két hatalmas sátor foglalja el a kert nagy részét, a fákról és a teraszról pedig kis világító lámpások lógnak le. Még nappal is gyönyörűek.
- Szerintem ez az – feleli Harry, majd a két sátor közül a kisebbre mutat. Kisebb, mint a másik, de még mindig hatalmas. Körülbelül az ülőhelyek fele tele van, mi az utolsó előtti sorban ülünk le, tudom, hogy Harry nem akar közel lenni. – Soha nem gondoltam, hogy részt fogok venni az apám esküvőjén – mondja nekem.
- Tudom. Hihetetlenül büszke vagyok rád, amiért eljöttél. Olyan sokat fog nekik jelenteni – fejemet a vállára döntöm, míg ő karját a vállaim köré fonja.
Elkezdünk arról beszélni, hogy milyen gyönyörűen díszítették fel ezt a sátrat, minden fekete-fehér. Egyszerű és elegáns.
- Gondolom, a fogadás a másik sátorban van? – feleli.
- Azt hiszem, igen. Fogadok, hogy az még szebb, mint…
- Harry? Te vagy az? – mondja egy nő hangja. Mindketten a balunkon lévő nőhöz fordítjuk a fejünket.
Egy fekete-fehér virágmintás ruhában és lapos cipőben lévő idős nő bámul ránk, tágra nyílt szemekkel.
- Ó, egek. Te vagy az – áll el a lélegzete. Szürke haja egy egyszerű kontyba van hátrafésülve, és minimális sminket visel.
Az összes szín kifut Harry arcából, ahogy feláll és köszönti őt. Ki ő?
- Nagyi – feleli, majd a nő egy szoros ölelésbe vonja őt.
- Nem tudom elhinni, hogy itt vagy, már évek óta nem láttalak. Nézz magadra, te jóképű fiú. Vagyis férfi most már. Nem tudom elhinni, hogy milyen magas vagy! És mik ezek? – ráncolja össze a homlokát, aztán Harry arcpiercingjeire mutat. Harry elpirul, majd egy kellemetlen nevetést ad ki.
- Hogy vagy? – kérdezi tőle, és előre-hátra hintázik lábujjhegyen állva.
- Jól vagyok, drágám, annyira hiányoztál – mondja, aztán megtörli a szeme sarkát. – Ki ez a bájos fiatalember? – érdeklődik a nő.
- Ó… bocs. Ő Lou… Louis. A barátom – válaszolja. – Louis, ő a nagyim… a nagymamám – elmosolyodom, és felállok.
Annak a gondolata, hogy Harrynek nagyszülei vannak, sosem futott át az agyamon, azt feltételeztem, hogy meghaltak, mint az enyémek. Ő sosem hozta fel őket, de ez nem meglepő.
- Örülök, hogy megismerhetem – mondom neki, majd kinyújtom a kezemet, hogy megrázzam az övét, de neki más tervei vannak. Egy ölelésbe von, és megcsókolja az arcomat.
- Számomra az öröm, milyen gyönyörű fiú vagy – bókol, mire elpirulok. – A nevem Adele, de hívj csak nagyinak – feleli egy még erősebb akcentussal, mint Harryé.
- Köszönöm – mondom, aztán jókedvűen tapsol egyet.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt vagy, láttad apádat mostanában? Tudja, hogy itt vagy? – kérdezi visszanézve Harryre.
- Igen… Az utóbbi időben jöttem már ide párszor. Tudja, hogy jövök – mondja neki Harry.
- Ezt annyira nagyszerű hallani, fogalmam sem volt – feleli, én pedig meg tudom mondani, hogy ismét a könnyek határán van.
- Jól van, mindenki, ha mindenki helyet foglal, a szertartás rövidesen elkezdődik – szólal meg egy ember egy mikrofonnal.
- Gyere, ülj a családdal, nem kellene teljesen hátul lenned itt – mondja a nagyanyja, aztán elhúzza Harryt a karjánál fogva, mielőtt tiltakozhatna.
Olyan arckifejezéssel néz rám vissza, ami azt mondja, „segíts”, de én csak elmosolyodom és követem őket előre. Helyet foglalunk valaki mellett, aki nagyon hasonlít Karenre, feltételezem, hogy a testévre, Harry pedig a kezébe veszi az enyémet. A nagymamája lenéz és elmosolyodik ragaszkodásunkon, mielőtt az övét Harry másik kezére teszi. Harry megmerevedik egy kicsit, de nem mozdítja el.
A kifejezés Ken arcán, amikor meglátja a fiát az első sorban ülni, leírhatatlan, szívmelengető és szívszorító ugyanakkor. Harry még egy kis mosollyal is megajándékozza őt, amit Ken boldogan viszonoz. Liam áll Ken mellett az emelvényen, de úgy tűnik, Harry nem bánja, tudom, hogy amúgy sem egyezett volna bele soha, hogy ott legyen fent.
A szertartás gyönyörű, én pedig azon találom magam, hogy nedves az arcom, amikor Ken hangja egy kis zokogásban tör ki, miközben elmondja fogadalmát leendő menyasszonyának. Harry átnéz rám és elmosolyodik, elmozdítva kezét az enyémtől letörli az arcomat. Karen egy gyönyörű menyasszony, az első csókjuk pedig férj és feleségként éljenzést és harsogást vált ki a tömegből.
- Nyálas – csipkelődik Harry, majd fejemet a vállára fektetem.
A tömeg a másik sátorba megy át, nekem pedig igazam volt, ez még szebb, mint az előző. A sátor falai asztalokkal szegélyezettek, amelyek fehér terítővel vannak bevonva, fekete szalvétákkal és fekete-fehér virágokkal asztaldíszként. A mennyezet lámpásokkal van borítva, akárcsak az udvar, és finom ragyogást biztosítanak az egész szobában. A sátor közepe meg van tisztítva, ami a tánctérnek tűnik, fekete-fehér burkolólapokkal.
- Most már ne tűnj el. Újra látni akarlak még ma este – szólal meg Harry nagyanyja, aztán otthagy minket.
- Ez a legcsicsásabb esküvő, amin voltam – feleli, majd a fehér szövettel bevont mennyezetre néz.
- Gyerekkorom óta nem voltam esküvőn – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Ez tetszik – feleli, és megcsókolja az arcomat.
Nem vagyok hozzászokva vonzalmának kimutatásához, de gyorsan hozzá tudnék szokni.
- Mi tetszik?
- Hogy Natalie-val nem voltál esküvőn – válaszolja, én pedig felnevetek, hogy elkerüljem a homlokráncolást.
- Nekem is – biztosítom őt, és elmosolyodik.
- Éhes vagy? – kérdezi, mire mohón bólintok.
Az étel remek, és Harry perceken belül megtisztítja a tányérját.
- Akarod, hogy hozzak neked még egy tányért? – kérdezem tőle.
- Uh, ja, persze. Köszönöm.
Lehajolok, hogy megcsókoljam az arcát, aztán visszaindulok az ételek sorához.
- Louis? – szólít meg egy ismerős hang. Átnézek, majd meglátom Christian Vance-t és Trevort néhány lépésnyire állni.
- Helló – mosolyodom el.
- Lélegzetelállítóan nézel ki – mondja Trevor, én pedig csendesen megköszönöm neki.
- Hogy telik a hétvégéd? – kérdezi tőlem Mr. Vance.
- Nagyszerűen. A hetemet is mindig ugyanúgy élvezem – biztosítom őt.
- Ó, persze – nevet fel, aztán elvesz magának egy tányért.
- Ne vörös húst! – mondja Kimberly mögüle. Mr. Vance a szemét forgatja, mire Kim egy puszit küld neki.
Kimberly és Mr. Vance? Ki gondolta volna? Majd részletekért kell őt fúrnom hétfőn.
- Nők – csipkelődik Mr. Vance, majd megtölti Kim tányérját, ahogy én teszem Harryével. – Később találkozunk – mosolyodik el, és visszasétál barátnőjéhez. Kimberly nekem integet, mire én is visszaintek neki. Egy kisfiú ül az ölében, én pedig kíváncsi vagyok, hogy az az ő gyerekük-e. Fogalmam sincs.
- Ő Mr. Vance fia – válaszolja meg a gondolataimat Trevor.
- Ó – felelem, aztán elnézek Kimberlytől.
- A felesége öt évvel ezelőtt hunyt el, rögtön az után, hogy meglett a fiúk. Christian senkivel nem járt egészen Kimig, csak néhány hónapja találkozgatnak, de fülig szerelmes belé – mosolyodik el.
- Nos, most már tudom, hogy kit keressek meg az összes irodai pletyka miatt – viccelek, mire mindketten felnevetünk.
- Babe… – szólal meg Harry, majd karjait a derekam köré fonja, világosan arra törekedve, hogy igényt tartson a területére.
- Örülök, hogy látlak, Harry, ugye? – kérdezi Trevor.
- Ja – válaszol Harry röviden. – Jobb, ha visszamegyünk a helyünkre, Liam téged keres – mondja Harry, aztán közelebb húz magához, némán elküldve Trevort.
- Később találkozunk – mosolyodom el udvariasan, és Harry kezébe adom a tányér ételét, miközben visszasétálunk az asztalhoz.