Chapter 88

Helló! :)

Nem gondoltam, hogy hosszabb időre a laptopomhoz jutok, de sikerült végre :D Ebben a fejezetben aztán van minden, nekem elhihetitek, totális érzelmi hullámvasút. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd :D Egy "a" ismét dőlt, ez jelöli, hogy nem csak egy sima barátról (haver) van szó, de szerintem ezt már tudjátok. Átléptük a 80.000 kattintást, úgy emlékszem, hogy ezt még nem köszöntem meg, úgyhogy köszönöm, csodásak vagytok! ♥ És az elmúlt hetekben kapott díjakért is hálás vagyok, a másik blogomon megtaláljátok őket, ha valakit érdekel. A következő pedig szokás szerint jövőhéten érkezik.
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 88

A kezeimet használom, hogy hátra másszak, el Harrytől és Dantől, miközben Harry felemeli Dan fejét, kezei még mindig a nyaka köré vannak kulcsolva, és a fűre csapja. Egy másodpercre elgondolkozom, hogy Harry ugyanezt csinálta-e volna, ha a betonon lennék. Ez a kérdésem megválaszolódik, ahogy felemeli az öklét és állkapcson üti Dant.
- Harry!! – üvöltöm, aztán lábra állok. Mindenki más csak bámul, Jace vidámnak tűnik, Ronnie pedig szórakoztatottnak. – Állítsd meg őt! – könyörgöm Jace-nek, de megrázza a fejét, miközben Harry ökle Dan már véres arcához kapcsolódik.
- Ez már várható volt egy ideje, hagyd őket megbeszélni. Kérsz egy italt? – vigyorog rám.
- Mi? Nem, nem kérek egy italt! Mi a fene bajod van?! – ordítom. Már egy tömeg gyűlt össze és az emberek ujjonganak a verekedésnek. Még nem láttam Dant megütni Harryt, aminek örülök, de azt akarom, hogy ne bántsa tovább Dant.
Túlságosan félek, hogy megpróbáljam egyedül megállítani Harryt, így amikor Zayn megjelenik a kertben, kiáltok neki. Szemei azonnal megtalálnak engem, majd idekocog.
- Állítsd meg őt, kérlek! – kiabálom. Mindenki nyugodtnak tűnik, kivéve engem. Ha Harry tovább üti Dant, meg fogja ölni őt. Tudom.
Zayn egy gyors bólintással ajándékoz meg, aztán tesz néhány lépést, hogy Harryhez érjen. Megragadja Harry pólóját, és hátrafelé húzza őt. Harryt ez váratlanul érte, így könnyen eltávolítható Dan testétől. Harry megpróbálja megütni Zaynt, de Zayn kitér az ökle elől, majd kezeit Harry vállára teszi. Mond valamit Harrynek, amit nem értek, aztán fejével felém biccent. Harry szemei lángolóak, ujjpercei véresek, pólója pedig szakadt Zayn szorításától. Mellkasa gyorsan mozog fel és le. Nem teszek egy lépést sem, hogy felé sétáljak, tudom, milyen mérges rám. Meg tudom mondani. Nem félek Harrytől úgy, ahogy valószínűleg kellene, annak ellenére, hogy éppen szemtanúja voltam az önuralma teljes elvesztésének, tudom, hogy fizikailag sosem bántana engem.
Az izgalom megszűnésével majdnem mindenki elkezdett visszamenni a házba. Dan összetört teste a földön fekszik, Jace pedig a kezét kinyújtva lehajol, hogy felsegítse Dant. A lábaira botladozik, aztán felemeli a pólóját, hogy megtörölje véres arcát. Vér és nyál keveréket köp ki, mire elnézek.
Harry elfordítja a fejét, hogy odanézzen, ahol Dan van, és megpróbál egy lépést tenni felé. Zayn újra megfogja Harryt, hogy megállítsa őt.
- Baszd meg, Styles! – köpi a szavakat Dan. Jace közéjük lép. Most már akar csinálni valamit. – Csak várj, amíg a te kis… – kiabálja Dan.
- Fogd be a pofád – csattan fel Jace, mire Dan szája becsukódik.
Dan rám néz, én pedig hátra lépek. Kíváncsi vagyok, mit értett Jace azalatt, hogy „ez már várható volt egy ideje” Harryvel és Dannel kapcsolatban. Néhány perccel ezelőtt úgy tűnt, hogy rendben vannak.
- Menj be! – kiabálja Harry. Azonnal tudom, hogy hozzám beszél.
Úgy döntök, hogy hallgatok rá most az egyszer, megfordulok és befutok a házba. Tudom, hogy mindenki engem bámul, de nem érdekel. Átvágok a zsúfolt házon, majd felrohanok Harry szobájához, szerencsére az ajtó nincs bezárva. Biztosan elfelejtettem bezárni, amikor kijöttem, és plusz még legnagyobb rémületemre egy nagy piros folt van a szőnyegen. Valaki biztosan bebotladozott ide és kiöntött egy italt a sárgásbarna színű szőnyegre. Nagyszerű. A fürdőbe sietek, megfogok egy törölközőt, majd elindítom a csapot a mosdónál. Bezárom Harry ajtaját, amint belépek, aztán vadul elkezdem letörölni a foltot, a víz csak szétterjeszti azt, még rosszabbé téve.
Az ajtó kattan egyet, én pedig megpróbálok felállni, mielőtt belép Harry.
- Mi a fenét csinálsz? – szemei megtalálják a törölközőt a kezemben, aztán a foltot a padlón.
- Valaki… Elfelejtettem bezárni az ajtót, amikor lementem a földszintre – vallom be, majd ránézek.  Orrlyukai kitágulnak és vesz egy mély lélegzetet. – Sajnálom – vinnyogom.
A düh sugárzik róla, én pedig még mérges sem tudok lenni rá, mert ez az egész az én hibám. Ha egyszerűen hallgattam volna rá és a szobában maradtam volna, mindez nem történt volna meg. Kezeit végighúzza az arcán frusztrációjában, én meg egy lépést teszek felé. Ujjai megsérültek és véresek, úgy tűnik, Harry ujjpercei mindig ebben az állapotban vannak. Meglep azzal, hogy kiveszi a kezemből a törölközőt, ösztönösen hátra ugrok egy kicsit. Szemeiben zavartság villan fel, és kissé elbillenti a fejét, miközben a törölköző nem foltos részét használja, hogy megtörölje az ujjperceit.
Azt vártam, hogy áttör az ajtón és összetör dolgokat, miközben kiabál velem, ehelyett meg vagyok áldva a hallgatásával, ami kiderült, hogy sokkal rosszabb.
- Mondanál valamit? – kérem.
- Hidd el, Louis, nem akarod, hogy most beszéljek – még lassabban ejti ki a szavakat, mint általában.
- De, akarom – mondom neki. Ki nem állhatom a dühös hallgatását.
- Nem, nem akarod – morogja.
- De igen, akarom! Azt akarom, hogy beszélj hozzám, mondd el, mi a fene történt odalent? – intek a kezemmel az ablak felé, ő pedig összeszorítja az ökleit az oldalainál.
- A rohadt életbe, Louis! Neked mindig nyomnod és nyomnod kell! Megmondtam, hogy maradj a kibaszott szobámban, többször is, és mi a faszt csináltál? Nem hallgattál, mint mindig! Miért olyan rohadt nehéz neked arra figyelni, amit mondok? – ordítja, és az öltözködő asztal oldalához vágja az öklét, megrepedeztetve a fát. Ismét be kellett volna fognom a számat.
- Azért, Harry, mert egyszerűen nem mondhatod meg mindig, hogy mit csináljak – kiabálok vissza.
- Nem ezt csinálom, megpróbáltalak távol tartani olyan szarságtól, mint ami az előbb történt. Már figyelmeztettelek, hogy ők nem jó csoport, te mégis kijössz oda Jace-szel, aztán jelentkezel, hogy játszol abban a kibaszott játékban! Mi a fasz volt az? – a mély ér a nyakában annyira a bőrének feszül, hogy félek, áttöri azt.
- Nem tudtam, hogy milyen az a játék! – védem meg magam.
- Tudtad, hogy nem akarom, hogy játssz, és az egyetlen ok, amiért játszani akartál az az volt, hogy megemlítették Molly nevét, és van valami őrült rögeszméd vele!
- Tessék? Őrült rögeszme? Talán nem tetszik a tény, hogy a barátom régen lefeküdt vele! – az arcom lángol. Féltékenységem és ellenszenvem Molly iránt egy kicsit őrült, de Harry az előbb fojtogatott egy srácot, amiért majdnem megcsókolt.
- Nos, sajnálom, hogy ezt kell mondanom neked, de ha mindenkivel problémád lesz, akivel lefeküdtem, akkor érdemes lenne iskolát váltanod – köpi a szavakat, mire a szám elnyílik. – Nem volt problémád a lányokkal a földszinten – teszi hozzá, a pulzusom pedig drámai módon megnő.
- Milyen lányok? Az a három, aki velünk játszott? – levegőért kapkodok.
- Ja, és majdnem minden más lány a földszinten – nincs érzelem a hangjában, miközben rám néz.
Megpróbálok kitalálni valamit, amit mondhatok, de nem találok szavakat. A ténytől, hogy Harry mindhárom lánnyal lefeküdt, és lényegében az egész női lakossággal a WSU-n, hányingerem van, és a legrosszabb az egészben, hogy egyszerűen az arcomba dobta. Biztosan olyan hülyének nézek ki, aki Harry körül legyeskedik, amikor mindenki tudja, hogy milyen sok lánnyal lefeküdt már. Tudtam, hogy dühös lesz, de ez túl sok, még Harrytől is. Úgy érzem, mintha visszamentem volna az időben oda, amikor először találkoztam vele, és szándékosan megsirattatott majdnem napi szinten.
- Mi az? Meglepődtél? Nem kellene – feleli.
- Nem – kicsit sem lepődtem meg, megbántott vagyok. Nem a múltja miatt, csak ahogyan haragból mondta. Csak azért mondta úgy, hogy megbántson. Gyorsan pislogok, hogy megállítsam a könnyeket, de ez nem működik, így elfordulok Harrytől és megtörlöm a szememet.
- Csak menj – mondja, aztán az ajtó felé sétál.
- Mi? – kérdezem, majd szembe fordulok vele.
- Csak menj, Louis.
- Hova menjek?
- Vissza a szobádba… Nem tudom… de nem maradhatsz itt – nem néz rám.
Ez egyáltalán nem az, amire gondoltam, hogy történni fog. A fájdalom a mellkasomban minden másodpercnyi hallgatással növekszik, ami eltelik köztünk. Egy részem könyörögni akar neki, hogy hadd maradjak, és vitatkozni vele, amíg el nem mondja, miért reagált úgy, ahogy tette a földszinten, de egy nagyobb részem zavarban van és megbántott hűvös elutasításától. Felveszem a táskámat az ágyról, aztán átdobom a vállamon. Amikor elérem az ajtót, visszanézek Harryre, és remélem, hogy bocsánatot fog kérni vagy meggondolni magát, de az ablakhoz fordul és teljesen figyelmen kívül hagy. Fogalmam sincs, hogyan fogok visszajutni a kollégiumba, Harry hozott ide, és minden szándékom megvolt, hogy vele maradok éjszakára. Nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor egyedül voltam a szobámban, a gondolat pedig a legkevésbé sem tetszik. Az út Harry házához úgy tűnik, mintha napokkal ezelőtt lett volna az órák helyett. Amikor elérem a lépcső alját, valaki meghúzza a pulóverem hátulját, visszatartom a lélegzetem, miközben megfordulok, és csendben imádkozom, hogy ne Jace vagy Dan legyen.
Harry az.
- Gyere vissza az emeletre – hangja kétségbeesett, szemei pedig vörösek.
- Miért? Azt hittem, azt akarod, hogy elmenjek – a mögötte lévő falra bámulok.
Felsóhajt, leveszi a táskámat a vállamról, majd visszamegy a lépcsőn. Elgondolkozom azon, hogy egyszerűen nála hagyom a táskát és eljövök úgy, de elsősorban a makacs viselkedésem kevert ebbe a helyzetbe.
Kifújom a levegőt, aztán követem őt vissza a szobájába. Amikor az ajtó becsukódik, megfordul és az ajtóhoz hátráltat.
- Sajnálom – néz a szemembe. Csípőjét az enyémnek nyomja, egyik kezét pedig az ajtóhoz teszi, közel a fejemhez, így nem tudok megmozdulni.
- Én is – suttogom.
- Én csak… néha elveszítem az önuralmam. Igazából nem feküdtem le azokkal a lányokkal, vagyis nem mindhármukkal – vallja be. Egy kicsit megkönnyebbülök, de nem teljesen. – Az első gondolatom, amikor mérges leszek, hogy még erősebben szóljak vissza, hogy megbántsalak, amennyire csak tudlak, de nem akarom, hogy elmenj, és sajnálom, hogy megijesztettelek, amikor a szart is kivertem Danből. Próbálok változni, változni érted… az lenni, akit megérdemelsz, de ez nehéz nekem. Főleg, amikor szándékosan olyan dolgokat csinálsz, amikkel felidegesítesz – mondja. Kezét az arcomhoz teszi, és letörli az ott maradt, száradó könnyeket.
- Nem féltem tőled – felelem.
- Miért nem? Úgy tűnt, hogy igen, amikor elvettem a törölközőt.
- Nem… vagyis egy kicsit, amikor elvetted a törölközőt, de inkább féltettelek, amikor Dannel verekedtél.
- Féltettél? Nem is sikerült megütnie – henceg. A szememet forgatom.
- Úgy értettem, hogy a végén megölöd őt vagy valami. Sok bajba kerülhetsz, amiért megtámadtad őt – magyarázom el, mire Harry felkuncog.
- Hadd tisztázzam ezt, a verekedésünk jogi következményei miatt aggódtál? – nevet fel.
- Hagyd abba a nevetést, még mindig haragszom rád – mondom neki, és keresztbe teszem a karom. Nem teljesen vagyok biztos benne, hogy miért vagyok feldúlt, kivéve, amiért azt mondta, hogy menjek el.
- Én is dühös vagyok még rád, de nagyon szórakoztató vagy – teszi homlokát az enyémhez. – Az őrületbe kergetsz – feleli.
- Tudom – mondom neki.
- Soha nem hallgatsz rám, és mindig mindenen veszekszel velem. Makacs vagy és majdhogynem elviselhetetlen – folytatja.
- Tudom – ismétlem meg.
- Provokálsz, és egy rakásnyi felesleges stresszt okozol nekem, nem is beszélve arról, hogy majdnem smároltál Dannel közvetlenül előttem – ajkai megérintik a nyakamat, amitől megborzongok. – A legbosszantóbb dolgokat mondod, és úgy viselkedsz, mint egy gyerek, amikor dühös vagy – a sértések ellenére, amiket nekem dobál, a gyomrom megremeg, miközben megcsókolja a bőrömet, és folytatja lágy, szóbeli támadását. Csípőjét ismét az enyémnek nyomja, ezúttal erőteljesebben. – De mindezek mellett… történetesen erőteljesen is szerelmes vagyok beléd – mondja, aztán durván megszívja a fülem alatt lévő érzékeny bőrt.
Kezeimet a hajába temetem, amitől felnyög, majd mindkét kezét a derekamra teszi, magához húzva engem. Tudom, hogy több dolog van, amit el kell mondanunk, több probléma, amit meg kell oldanunk, de most minden, amit akarok, az elveszni Harryben és elfelejteni a ma estét.