After 2 (Larry Stylinson)

Sziasztok! :)

Igen, jól látjátok, ismét itt vagyok, túl ezen a borzalmas érettségin, és hoztam is az After (Larry Stylinson) folytatását! Az új blogot ITT érhetitek el.

A kinézete, mint láthatjátok, még nincs meg teljesen, a fejléc készülőben van, illetve apróbb változtatásokat még fogok csinálni, ha szükségesnek látom. A háttér ugyanaz, mint itt, mivel szerettem volna, ha valami összeköti a blogokat, a fejléc lesz majd más. Valahogy megoldom, hogy bloglovinról is lehessen követni, kicsit hadilábon állok vele, de kitalálok valamit :D Szerintem itt már több bejegyzés nem lesz, esetleg majd a 3. évadról, de az még nagyon messze van. Szóval, ha bármi van, inkább már az új blogon jelezzetek. Búcsúzkodni nem kezdek el, hiszen még hosszú ideig "együtt leszünk" :D

Kellemes olvasást az After 2 (Larry Stylinson)-hoz! :) Xx

Chapter 99

Sziasztok! :)

Sok fontos dolgot akarok mondani, úgyhogy legyen szíves ezt mindenki elolvasni!

Először is, nem tudom elhinni, hogy az első évad végéhez értünk, elképesztő. Közhely, de tényleg olyan, mintha tegnap kezdtem volna el, pedig már majdnem egy éve, ugyanis két nap múlva, vagyis 04. 05-én lesz pontosan egy éves a blog. Eredetileg akartam volna csinálni valami meglepetést ennek alkalmából, de pont úgy jött ki, hogy addigra vége is. Remélem, megértitek :') A fejezet édes és szörnyű is egyben. Talán jobb is, hogy ilyen a vége (meg fogjátok látni, amint elolvassátok), nem hiszem, hogy bárki is fel van készülve arra, ami majd a második évad elején fog jönni. De ennyit erről, mindent megláttok majd idejében :)

És akkor, hogy mi lesz ezután. Eredetileg úgy terveztem, hogy nem lesz szünet vagy hosszabb szünet a két évad között, ám úgy alakult, hogy érettségi előtt egy hónappal befejeződött a történet. Így viszont úgy döntöttem, hogy mégis lesz, mivel ez tényleg nagyon fontos, és most csak az érettségivel akarok foglalkozni. Szóval nagyjából egy hónap szünet lesz, az írásbelik után egy, max két héttel pedig jönni fog a második évad! Akkor már csak a szóbelikkel kell foglalkoznom, amikre nem kell minden, ellentétben az írásbelivel, úgyhogy egy kicsit több időm lesz. Remélem mindenki megérti, szerintem ti is hasonlóan tennétek. Ez után még egy bejegyzés lesz, amiben a második évad linkjét fogom hozni. Ha bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel, nem leszek elérhetetlen a szünet alatt sem! :)

Na, azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy most már csak kellemes olvasást, ünnepeket és szünetet kívánok nektek! (Nekem pedig május 4-től lehet drukkolni! :D)

Ui.: Majdnem 100 feliratkozott, csodásak vagytok! ♥

Chapter 99

- Imádok hazajönni – jelentem be Harrynek, ahogy besétálunk a lakásba. Lélegzetem majdnem látható a fagyos nappaliban. – Kivéve, amikor kikapcsolod a fűtést – borzongok meg, mire felkuncog.
- Még mindig nem jöttem rá arra a dologra, túl high tech – védi meg magát, én pedig felnevetek.
- Hozok néhány takarót – mondom, miközben Harry megpróbálja megérteni a termosztátot.
Elveszem a takarót az ágyról és kettőt a szekrényből, mielőtt visszaviszem őket a kanapéhoz, aztán visszatérek a szobába, hogy átöltözzek az öltönyömből. Leveszem a cipőmet, a betonpadló pedig szintén fagyos. A komódhoz sietek, hogy kivegyem a legmelegebb pizsamát, amit találok, majd Harry besétál a szobába.
- Tessék, hadd adjak neked valamit – feleli, majd a szekrényhez megy, egy szürke kapucnis pulóvert kihúzva.
Elmosolyodom, megköszönve neki. Nem tudom, mi az, amit annyira szeretek Harry ruháinak hordásával kapcsolatban, majdnem olyan, mintha ez közelebb hozna minket egymáshoz. Natalie soha nem viselte egyik ruhámat sem, kivéve egyszer egy pulóvert, amikor a családjával kempingeztünk.
Úgy tűnik, Harry is szereti, amikor a ruháit hordom. Kéjvágyó szemekkel figyel engem, ahogy áthúzom a fejemen a pulóvert. Észreveszem őt küzdeni azzal, hogy levegye a nyakkendőt, így odamegyek, hogy segítsek neki. Csendben figyel, miközben kihúzom a nyaka körül a nyakkendőt, aztán leteszem azt, mielőtt megfogok egy pár zoknit. Felveszem a vastag, bolyhos lila zoknit, amit anyám adott nekem karácsonyra tavaly. Karácsonyig már csak három hét van hátra, kíváncsi vagyok, hogy anyám még mindig akarja-e, hogy hazamenjek. Azóta nem voltam otthon, hogy eljöttem a főiskolára.
- Mi az? – kuncog fel, és megpiszkálja a bokám felett lévő anyag golyócskáit.
- Zokni. Meleg zokni, hogy pontos legyek – nyújtom rá ki a nyelvem.
- Szép – ugrat, majd átöltözik melegítőbe és pulóverbe.
Mire visszaérünk a nappaliba, a lakás már jelentősen felmelegedett. Harry bekapcsolja a televíziót és lefekszik a kanapéra, a mellkasára húzva engem, aztán betakar minket a halom paplannal.
- Azon gondolkoztam, hogy mit fogsz csinálni karácsonykor? – kérdezem tőle idegesen. Nem tudom, miért vagyok szégyenlős amiatt, hogy a karácsonyról kérdezem őt, amikor már együtt lakunk.
- Ó, nos, jövő hétig várni akartam, hogy felhozzam, minden olyan kaotikus volt múlthéten, de mivel felhoztad… – mosolyodik el, arcán ugyanaz az idegesség van, amit én is érzek. – Hazamegyek az ünnepekre, és szeretném, ha velem jönnél?
- Haza? – vinnyogom.
- Angliába… az anyám házába – magyarázza a nyilvánvalót. – Megértem, ha nem akarsz, tudom, hogy ez nagy kérés és már összeköltöztél velem.
- Nem az, hogy nem akarok, csak… Nem tudom… – annak a gondolata, hogy egy másik országba menjek Harryvel, izgalmas, de rémisztő. Még soha nem is hagytam el Washingtont.
- Nem kell válaszolnod ma este, de hamarosan szólj, oké? Huszadikán fogok indulni – magyarázza.
- Az négy nappal a szülinapom előtt van – mondom neki. Ő hirtelen megmozdul, majd felemeli a fejemet.
- A szülinapod? Miért nem mondtad, hogy az ilyen hamar lesz? – kérdezi, a vád egyértelmű a hangjában.
- Nem tudom, nem igazán gondolkodtam ezen, azt hiszem. A szülinapok nem igazán nagy dolgok nekem – anyám régen minden erejét és energiáját a szülinapjaimba fektette, minden egyeset különlegessé téve, de az elmúlt néhány évben nem.
- Nos, mit szeretnél csinálni a szülinapodon?
- Semmit, talán elmehetünk vacsorázni? – nem akarok nagy ügyet csinálni ebből.
- Vacsora… Nem tudom, ez egy kicsit extravagáns, nem? – csipkelődik. Felkuncogok, mire megcsókolja a homlokomat.
Végül a kanapén alszunk el, aztán izzadva ébredek fel az éjszaka közepén. Felemelem magamat Harryről, majd leveszem a pulóvert, mielőtt elmegyek lejjebb venni a fűtést. A kis kék fény felvillan Harry telefonján a pultról, ami felkelti a kíváncsiságomat. Felemelem a telefonját, és végighúzom rajta az ujjamat. Három új üzenet. Tedd le a telefont, Louis.
Nincs okom, hogy átnézzem a mobilját, ez őrültség. Leteszem a telefont, aztán visszasétálok a kanapé felé, csakhogy megállít egy másik üzenet érkezésének rezgése.
Csak egy, csak egyre fogok rápillantani. Ez nem olyan őrültség, igaz? Tudom, hogy őrültség átnézni Harry üzeneteit, de úgy tűnik, nem tudom megállítani magamat.
*Hívj vissza, fasz.* Írja az üzenet. Jace neve van a kis képernyő tetején. Szörnyű ötlet volt elolvasni ezt az SMS-t. Egyáltalán nem juttatott el sehova, és most már bűntudatom van, amiért átnéztem Harry telefonját, mint egy őrült. Egyébként is, miért ír SMS-t Jace Harrynek?
- Lou? – Harry rekedtes hangjától megugrom, a telefon pedig kicsúszik a markomból. A padlóra esik, és egy csattanó hang hallatszik. – Mi volt ez? Mit csinálsz? – kérdezi a sötét szobán keresztül, az egyetlen fény a szereposztás a televízióból.
- Megszólalt a telefonod… és felkaptam – hazudom félig, majd a padlón mászkálok, hogy felvegyem a mobilt. A képernyőn most már van egy kis karcolás az oldala mentén. – És összetörtem a képernyőt – teszem hozzá.
- Csak gyere vissza az ágyba – nyög fel, aztán leteszem a telefont, és visszafekszem a kanapéra hozzá.

Másnap reggel arra ébredek fel, hogy Harry megpróbál kimozdulni alólam. A kanapé támlájához helyezkedem, hogy engedjem őt felkelni, majd elveszi a telefonját a pultról, mielőtt a fürdőszobába megy. Remélem nem túl dühös, amiért összetörtem a telefonját, ha nem lettem volna olyan kíváncsi, ez először is meg sem történik. Felkelek a kanapéról, aztán készítek egy adag kávét. Harry javaslata, hogy menjek vele Angliába, folyamatosan a fejemben jár. Máris olyan gyorsan léptünk tovább a kapcsolatunkban azzal, hogy összeköltöztünk ilyen fiatalon. Azonban szívesen találkoznék az anyukájával és látnám Angliát, főleg Harryvel.
- Mélyen a gondolataidban vagy? – szakít félbe Harry hangja.
- Nem… vagyis nagyjából – nevetek fel.
- Mivel kapcsolatban?
- A karácsonnyal.
- Mi van vele? Nem tudod kitalálni, hogy mit vegyél nekem? – nevet fel.
- Azt hiszem, fel fogom hívni anyámat, hátha meghívott volna karácsonyra. Rosszul érzem magam, ha legalább nem látom, tudod. Egyedül lesz – mondom neki.
- Megértem – ért egyet.
- Sajnálom a telefonodat.
- Semmi gond.
- Elolvastam egy SMS-t Jace-től – kotyogom ki. Nem akarok elrejteni dolgokat előle, nem számít, milyen kínosak a vallomások.
- Hogy mi?
- Rezgett, és megnéztem. Miért írt olyan későn egyébként?
- Mit olvastál? – hagyja figyelmen kívül a kérdésemet.
- Egy üzenetet Jace-től – ismétlem meg.
- Mit írt? – szorítja össze az állkapcsát.
- Csak, hogy hívd őt vissza… – miért kezd egyre idegesebb lenni? Tudtam, hogy nem lesz éppen boldog, hogy megnéztem az SMS-ét, de túlreagálja.
- Ennyi? – csattan fel.
- Igen, Harry, mi mást írhatott volna? – kezdek bosszús lenni.
- Semmit… Csak nem szeretem, hogy átnézed a dolgaimat.
- Oké, nos, nem fogom még egyszer megtenni.
- Jó. Van egy kis dolgom ma, szóval el tudnád foglalni magad egy darabig?
- Mit kell csinálnod? – kérdezem, és azonnal meg is bánom.
- Jézusom, Louis, miért szólsz bele mindig mindenbe?! – emeli fel a hangját.
- Nem szólok bele mindig mindenbe, csak tudni akartam, hogy mit fogsz csinálni. Kapcsolatban vagyunk, egy elég komoly kapcsolatban, úgyhogy miért ne kérdezném meg, hogy hová mész?
- Egyszerűen nem tudod, mikor kell engedni a fenébe. Ez a te problémád. Nem kell minden elmondanom neked, akár együtt élünk, akár nem! Ha tudtam volna, hogy ezt a szart kezded el ma velem, elmentem volna, mielőtt egyáltalán felébredtél volna – csattan fel.
- Wow – ez minden, amit válaszolok, mielőtt kiviharzok, Harryvel a nyakamban.
- Wow mi?
- Tudnom kellett volna, hogy a tegnap este túl jó volt, hogy igaz legyen.
- Tessék? – gúnyolódik.
- Olyan jól éreztük magunkat, most az egyszer nem voltál seggfej, de felébredtél ma, és bamm! Megint bunkó vagy! – körbejárkálok a szobában összeszedve Harry piszkos ruháit a padlóról.
- Elfelejtetted azt a részt, hogy átnézted a telefonomat.
- Oké, sajnálom, hogy azt csináltam, de ez őszintén nem olyan nagy dolog. Ha van valami rajta, amit nem akarsz, hogy lássak, akkor itt nagyobb probléma van! – kiabálom, majd a ruhákat a szennyes tartóba teszem.
- Nem, Lewis, te vagy a probléma. Mindig bolhából elefántot csinálsz!
- Miért verekedtél Zaynnel?
- Nem csináljuk most ezt – feleli hűvös hangon.
- Akkor mikor, Harry? Miért nem mondod el? Hogyan kellene bíznom benned, ha eltitkolsz dolgokat előlem? Van ennek valami köze Jace-hez? – kérdezem, mire orrlyukai kitágulnak. Végighúzza az arcán kezeit, aztán beletúr a hajába, egyenesen felfelé állva hagyva azt.
- Nem tudom, hogy egyszerűen miért nem tudsz soha a saját rohadt dolgoddal törődni – morogja, és kisétál a szobából. Másodpercekkel később hallom a bejárati ajtót becsapódni, majd letörlöm az arcomról a dühös könnyeket.
Harry reakciója arra, hogy Jace-ről kérdeztem, az egész idő alatt szétrágja a gyomromat, amíg kitakarítom a lakást. Túlreagálta, van valami, amit nem mond el nekem, és nem értem, miért. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy ennek semmi köze hozzám, de ennek egyszerűen nincs értelme, miért lesz tőle olyan ideges Harry. Tudtam attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztam Jace-szel, hogy van benne valami, amit nem kedvelek. Ha Harry nem ad nekem válaszokat, egy másik forráshoz kell fordulnom. Kinézek az ablakon, és figyelem, ahogy Harry autója kikanyarodik a parkolóból, mielőtt megfogom a telefonomat. Az új forrásom első csörgésre felveszi.
- Zayn? Itt Louis – mondom a telefonba.
- Igen… tudom.
- Oké… nos, azon gondolkoztam, hogy kérdezhetek-e tőled valamit? – hangom halkabban jön ki, mint amennyire akartam.
- Uhmm… hol van Harry? – kérdezi. Gyanítom, hogy neheztel rám egy kicsit, amiért elhajtottam őt, miután olyan kedves volt hozzám.
- Nincs itt.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet…
- Miért verekedett veled Harry? – kérdezem, mielőtt befejezné.
- Sajnálom, Louis, mennem kell – feleli, aztán megszakítja a hívást.
Mi a fene? Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy el fogja mondani, de ez sem az a reakció volt, amire számítottam. Kíváncsiságom most már jobban tetőzik, mint korábban, bosszúságom pedig olyan magasan van, mint valaha. Ismét megpróbálom felhívni Harryt, de természetesen nem veszi fel. Miért reagálna Zayn így? Mintha majdnem… félt volna, hogy elmondja nekem? Talán tévedtem, és ennek van köze hozzám? Nem tudom, hogy vagy miért, de ennek semmi értelme. Teszek egy lépést hátra és újraértékelem a helyzetet, túlreagálom? Harry kétségbeesett arckifejezése, amikor Jace-ről kérdeztem, játszódik újra a fejemben, és tudom, hogy nem. Lezuhanyozom, hogy megnyugtassam az idegeimet és az agyamat, de ez nem működik, a gyomorszájamban lévő érzés arra ösztökél, hogy egy másik opciót találjak ki. Amikor kijövök a zuhanyzóból, megszárítom a hajamat és felöltözöm, míg eldöntöm, mit csináljak ezután.
Egy kicsit úgy érzem magam, mint Miss Havisham a Szép reményekben, tervezve és mesterkedve. Soha nem törődtem a karakterével, de most azon találom magam, hogy kissé hozzá viszonyítom magam, most már látom, hogyan tud rávenni a szerelem arra, hogy olyan dolgokat csinálj, amiket általában nem tennél meg, megszállottá válsz és egy kicsit őrültté is. A tervem valójában egyáltalán nem olyan őrült vagy majdnem olyan drámai, mint amilyennek a fejemben tűnik. Minden, amit tervezek csinálni az az, hogy megkeresem Steph-et vagy Tristant és megkérdezem az egyiküket, hogy tudják-e, Harry és Zayn miért keveredett verekedésbe, és meglátom, mit tudnak Jace-ről. Az egyetlen dolog, ami őrültté teszi ezt az az, hogy Harry meg fog őrülni, amint rájön, hogy felhívtam Zaynt és elmentem Steph-hez vagy Tristanhoz. Most, hogy belegondolok, Harry nem is vitt egyik barátja közelébe sem, amióta összeköltöztünk, ami feltételezem, azért van, mert egyikük sem tud valójában a mi együttélési megegyezésünkről. Kíváncsi vagyok, hogy Steph és Tristan végül megoldották-e a problémáikat, remélem igen.
Mire elhagyom a lakást, a gondolataim összekuszálódtak, és végül a telefonomat a pulton hagyom.
Elkezd havazni, amint az autópályára kanyarodok, így több mint harminc percbe telik, hogy a kollégiumhoz jussak. Ugyanúgy néz ki, ahogy emlékszem, persze hogy igen, csak egy hét telt el, mióta eljöttem. Sokkal hosszabbnak tűnik. Figyelmen kívül hagyom a goromba bámulást a szőkített hajú lánytól a folyosóról, aki egyszer Harryre kiabált, amiért kiöntötte a vodkát az ajtaja előtt. Az első éjszaka, amit Harry a szobámban töltött velem, olyan távolinak tűnik, nincs értelme az időnek, mióta találkoztam Harryvel. Nincs válasz, amikor kopogok a régi ajtómon. Természetesen Tristan nincs itt, sosincs itt. Legtöbb idejét Steph lakásában tölti, nekem pedig fogalmam sincs, hogy az hol van. Még ha tudnám is, elmennék oda?
Éppen mikor azon vagyok, hogy feladjam radikális döntésemet, miszerint gyakorlatilag titokban követem a régi szobatársamat, elhajtok a Blind Bob’s mellett, a motoros bár, ahova Tristannal mentem. Amint felismerem Niall autóját a parkolóban, bekanyarodok. Veszek egy nagy levegőt, mielőtt kiszállok a kocsimból, a hideg levegő égeti az orrlyukaimat. Az elől lévő nő rám mosolyodik, amikor belépek, és megkönnyebbülök, mikor meglátom Steph vörös haját a terem túloldaláról. Ha csak tudtam volna, mi fog következni.

VÉGE.

Chapter 98

Sziasztok!

Most kivételesen nincs semmilyen ":)", a szerdai események miatt még mindig nincs teljesen jókedvem. Hogy is lehetne? Zayn baby :( ♥ Ezzel kapcsolatban egyébként nektek mi a véleményetek? Én valahogy nem tudom elképzelni, hogy tényleg ő akart kilépni, hiszen minden évben voltak már az ideihez hasonló pletykák és ügyek... Na, mindegy, ettől függetlenül lehet, hogy valóban így volt, de ez nekem gyanús. A fejezet. Ami édes, meglepő, szexi és cuki (élvezzétek ki). Ez mind egy fejezetben, igen, és elég hosszú is a ti örömötökre :D Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá :) Végül pedig jövőhéten hozom az első évad utolsó fejezetét, majd akkor elmondom, hogy mi hogyan lesz a továbbiakban. Addig is...

Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Kitartás, már csak pár nap, mindjárt itt a szünet! :D (Nekem meg az érettségi but who cares :D)

Chapter 98

- Hol van Liam? – kérdezem, amikor elfoglaljuk a helyünket.
- Nem tudom – válaszol, majd beleharap egy croissant-ba.
- Azt mondtad, hogy engem keres?
- Keresett, de nem tudom, hogy hol van most.
- Harry, nem kellene teli szájjal beszélned – jelenik meg mögötte a nagyanyja. Észreveszem, hogy Harry vesz egy mély levegőt, mielőtt hozzáfordul.
- Bocsánat – motyogja.
- Látni akartalak, mielőtt elmegyek, Isten tudja, mikor látlak majd újra. Táncolnál egyet a nagyiddal? – kérdezi, mire Harry megrázza a fejét. – Miért nem? – érdeklődik egy mosollyal.
Van egy kis feszültség köztük, amit nem igazán értek, hogy miért.
- Egy italért indultam Louis-nak – hazudja, aztán elhagyja az asztalt.
- Nos, ő különleges, ugye? – nevet fel kellemetlenül.
Nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak, az első gondolatom az, hogy megvédjem őt, de úgy tűnik, a nagyanyja viccel.
- Még mindig iszik? – fordul hozzám.
- Mi? Nem – dadogom teljesen meglepődve. – Csak néhanapján iszik – tisztázom, ahogy látom őt felénk sétálni két teli pohárnyi rózsaszín folyadékkal.
Egyet nekem ad, amire elmosolyodom, és az ajkaimhoz emelem. Az illata édes, amikor ismét felemelem, hogy igyak, a buborékok pedig kissé pezsegnek, csiklandozva az orromat. Éppen olyan édes az íze, mint az illata.
- Pezsgő – tájékoztat, mire megköszönöm neki.
- Louis! – szólal meg Karen, majd átölel karjaival. Már átöltözött a menyasszonyi ruhájából egy fehér, térdig érő koktélruhába. – Annyira nagyon örülök, hogy eljöttetek! Milyen volt? – kérdezi. Karen az egyetlen ember, aki megkérdezné, hogy milyen volt a saját esküvője, ő túl kedves.
- Olyan szép volt, gyönyörű volt – mosolyodom el.
Harry kezét a hátam alsó részére teszi, én pedig neki dőlök. Érzem, mennyire kényelmetlenül érzi magát a nagyanyja és Karen között, most pedig Ken indul el felénk.
- Köszönöm, hogy eljöttetek – mondja Ken Harrynek, aztán kinyújtja a kezét, hogy megrázza. Harry rászánja magát, és gyorsan kezet fognak az apjával. Észreveszem, hogy Ken felemeli a karját, hogy megölelje Harryt, de leengedi, mielőtt befejezné a műveletet. Ken arca tele van izgatottsággal és örömmel. – Louis, nagyon jól nézel ki, kedvesem – dicsér meg Ken, majd megölel.
Nem tehetek róla, de egy kicsit kellemetlenül érzem magam a közelében most, hogy bepillantást nyertem abba, hogy ki is volt ő annyi évvel ezelőtt.
- Jól érzitek magatokat? – kérdezi lelkesen.
- Ja. Szép, amit itt kint felállítottatok – Harry minden tőle telhetőt megtesz, hogy megdicsérje az apját. Kezemet a hátára rakom, és kis köröket rajzolok rá, hogy megnyugtassam őt.
- Nem tudtam, hogy ti ketten beszéltek – szólal meg Adele. Ken megdörzsöli a tarkóját, egy szokás, amit feltételezem, Harry tőle örökölt.
- Igen. Beszéljünk erről egy másik alkalommal, anya – feleli Ken, mire Adele beleegyezően bólint.
Még egy kortyot iszom a poharamból, és próbálok nem elidőzni a tényen, hogy felnőttek előtt iszom úgy, hogy még kiskorú vagyok.
Egy fekete mellényben lévő pincér sétál el egy tálca pezsgővel, Ken elvesz egy pohárral, mire megrezzenek. Új menyasszonyának adja a poharat, én pedig ellazulok. Örömmel látom, hogy nem iszik.
- Szeretnél egy másikat? – kérdezi tőlem Harry, mire Karenre nézek.
- Gyerünk, ez egy esküvő – mondja nekem, és elmosolyodom.
- Persze – felelem Harrynek, majd ad nekem egy másik poharat.
- Te nem szereted a pezsgőt? – kérdezi Karen Harrytől.
- Ó, de, finom, de már megittam egy pohárral és vezetek – mondja neki, Karen pedig tiszta imádattal néz rá barna szemeivel.
- Van időd átjönni ezen a héten? Rendeltem néhány vetőmagot az üvegházba – néz rám Karen.
- Igen, persze. Egész héten szabad vagyok négy óra után – felelem.
Az örömteli, mégis megdöbbent kifejezés Adele arcán nyilvánvaló, ahogy ide-oda néz Karen és köztem.
- Szóval mióta találkozgattok egymással? – kérdezi az idős nő Harrytől és tőlem.
- Néhány hónapja – mondja neki halkan.
Néha elfelejtem, hogy a mi… vagyis Harry baráti körén kívül senki nem tudja, hogy megvetettük egymást egészen két hónappal ezelőttig.
- Ó, szóval nem lesznek nagyszerű unokák nekem egyhamar? – nevet fel, Harry arca pedig elpirul.
- Nem, nem. Még csak most költöztünk össze – feleli Harry, mire Karen és én mindketten ugyanakkor köpjük vissza a pezsgőt a poharunkba.
- Ti ketten összeköltöztetek? – kérdezi Ken.
Nem számítottam arra, hogy Harry ma mondja el nekik, nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán el fogja-e. Meg vagyok döbbenve és egy kicsit zavarban vagyok a reakcióm miatt, de leginkább elégedett, hogy nincs problémája ennek a bevallásával.
- Igen. Az Artisanba költöztünk néhány napja – magyarázza.
- Wow, az Artisan szép hely, és közel van Louis gyakornoki állásához – jegyzi meg Ken.
- Igen – mondja Harry, egyértelműen megpróbálva felmérni, hogyan érez mindenki a gránátunkkal kapcsolatban.
- Nos, nagyon örülök neked, fiam. Soha nem képzeltem, hogy ilyen boldog leszel és ilyen… békében leszel – helyezi kezét a fia vállára, én pedig semleges arckifejezéssel figyelem.
- Köszönöm – feleli Harry, és valóban elmosolyodik.
- Talán átmehetnénk valamikor megnézni? – kérdezi Ken, mire Karen lesüti a szemeit.
- Ken… – figyelmezteti Karen. Valószínűleg arra gondol, amikor Ken túl messzire ment Harryvel, ahogyan én is.
- Uh, ja, azt hiszem, átjöhettek – mondja Harry, meglepve mindenkit.
- Tényleg? – kérdezi Ken, mire Harry bólint. – Oké, csak szóljatok, mikor jó kettőtöknek – feleli, szemei kissé csillognak.
Megszólal a zene a sátorban, Karen pedig megfogja Ken karját.
- Ez a mi végszavunk, köszönjük szépen mindkettőtöknek, hogy eljöttetek – mondja Karen, majd előrehajol, hogy megöleljen. – Olyan sokat tettél ezért a családért, fogalmad sincs róla – suttogja a fülembe, mielőtt elhúzódik.
- Itt az idő a menyasszony és a vőlegény első táncára! – mondja egy hang a hangszórókon keresztül.
Adele szintén elsétál, követve a tömeget, hogy megnézzék az első táncot.
- Nagyon boldoggá tetted őket – felelem Harrynek, aztán megcsókolom az arcát.
- Menjünk az emeletre – mondja.
- Mi? – a fejem kicsit zavaros a két pohár pezsgőtől, amit az előbb fejeztem be.
- Emelet – ismétli meg, végigküldve rajtam az ismerős elektromosságot.
- Most? – nevetek fel.
- Most.
- De az a sok ember…
Nem válaszol, ehelyett megfogja a kezemet, átvezet a tömegen és ki a sátorból. Amikor bejutunk a házba, még egy pohár pezsgőt vesz el nekem, én pedig megpróbálom nem kilöttyenteni, miközben felsietek a lépcsőn, hogy lépést tartsak vele.
- Valami baj van? – kérdezem tőle, ahogy becsukja a hálószobaajtót, majd bezárja.
- Szükségem van rád – feleli sötéten, aztán leveszi a zakóját. Ó.
- De azért jól vagy? – érdeklődök, a szívem máris kiugrik a mellkasomból.
- Igen, csak figyelemelterelésre van szükségem – nyög fel, és felém lép, elvéve a poharat, majd a komódra teszi azt. Még egy lépést tesz, kezeibe véve a csuklómat, a fejem fölé helyezi őket.
Boldogan leszek az ő figyelemelterelése a földszinten történt dolgok túlterhelésétől, hosszú évek óta először látta a nagyanyját, az apja újranősült, beleegyezett, hogy eljöhetnek a lakásunkba, ez sok Harrynek egy ilyen rövid idő alatt.
Ahelyett, hogy kérdéseket tennék fel neki vagy tovább erőltetném, megfogom az inge gallérját, majd kitolom a csípőmet, hogy találkozzon az övével, máris kemény. Felnyög és elengedi a kezemet, lehetővé téve, hogy ujjaimmal átfésüljem a haját. Amikor szája az enyémre mozdul, nyelve forró és édes a pezsgő átható ízétől. Másodperceken belül a zsebébe nyúl, és egy kis fóliacsomagot vesz elő.
- Abba kell hagynunk ezeknek a használatát, azt akarom, hogy valóban képes legyek érezni téged – hangja rekedt, majd az alsó ajkamat az övé közé húzza, finoman és csábítóan megszívva. Ettől a testem még inkább vágyakozik utána.
Hallom őt kicipzárazni a nadrágját, aztán felszisszen, ahogy kezeim lenyúlnak és lehúzom a nadrágját és bokszerét a térdéig. Harry kezei a nadrágom elejéhez vándorolnak, hosszú ujjait az övrész köré fonja, majd lehúzza, a bokszeremmel együtt, ügyetlenül kilépek belőlük, a karját használva, hogy megtámasszam magam. Ő kissé felkuncog, mielőtt összekapcsolja az ajkait és a nyakamat. Kezei megszorítják a csípőmet, mielőtt felemel, lábaimat dereka köré kulcsolom. Kezeim megfogják az öltönyöm felső részét, egy kísérletet téve, hogy levegyem.
- Ne, hagyd magadon – kéri. – Ez az öltöny annyira hihetetlenül szexi… annyira szexi, mégis fehér és szűziesen néz ki… és baszki… annyira dögös. Annyira gyönyörű vagy – mondja a nyakamba, miközben tovább emel fel, aztán magára ereszt. Hátam a sima ajtónál van, Harry pedig elkezd le-fel vezetni. Olyan láz és kétségbeesettség van benne, amit eddig még nem láttam ezen a szinten, és úgy érzem, mintha én lennék a jég, ő pedig a tűz. Annyira teljesen mások vagyunk, mégis ugyanazok. – Ez… rendben… van? – dadogja, karjai a hátam köré fonódnak, hogy megtartsa az egyensúlyomat.
- Igen – nyögök fel. Annak az érzése, hogy így vagyunk, az ajtónál, lábaimmal a dereka körül, nagyon intenzív, de ugyanakkor csodás is.
- Csókolj meg – könyörög.
Végighúzom nyelvemet az ajkain, mielőtt szája elnyílik, lehetővé téve számomra a hozzáférést. Hajába beletúrva minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megcsókoljam, miközben ki-be mozog bennem, egy gyorsabb ütemben. Testünk gyorsan mozog, de a csókunk lassú és bensőséges marad.
- Nem tudok betelni veled, Lou, sze… retlek – mondja a számba, mire zihálok és felnyögök, az az érzés növekszik a gyomorszájamban.
Néhány morgás szökik ki az ajkain, én pedig vele együtt nyögök fel, mindketten elérve a csúcspontjainkat.
- Engedd el, bébi – utasítja, és én azt is teszem. Ajkait az enyémeknek nyomódva hagyja, lenyelve a nyögéseimet, miközben megfeszül, és az óvszerbe lövell. Néhány nehéz lélegzetvétellel feje a mellkasomra esik, és továbbra is egy helyben tart pár másodpercre, mielőtt felemel, aztán leenged, hogy a saját lábamra álljak.
Fejemet hátradöntöm az ajtónak, és megpróbálok levegőhöz jutni, miközben Harry szépen visszateszi az óvszert a csomagolásba, majd a zsebébe teszi, mielőtt újra felhúzza a nadrágját.
- Emlékeztess, hogy ezt dobjam el, amint a földszintre érünk – nevet fel, mire felkuncogok, ahogy felhúzom a nadrágomat. – Köszönöm – mondja, és megcsókolja az arcomat. – Nem azért, amit az előbb csináltunk, hanem mindenért.
- Nem kell megköszönnöd, Harry, annyit teszel értem, amennyit én is érted. Valójában többet is.
- Kizárt – vitatkozik, majd megfogja a kezemet. – Menjünk vissza le, mielőtt valaki utánunk jön – feleli.
- Hogy nézek ki? – kérdezem, ujjaimmal beletúrok a hajamba, és megtörlöm a szemem alatti részt.
- Frissen baszva – ugrat, mire a szememet forgatom. – Gyönyörűen nézel ki.
- Ahogyan te is – mondom neki. Megdörzsöli orrát a bókomon, aztán visszaveszi a zakóját, mielőtt ismét csatlakozunk a bulihoz.
Majdnem mindenki táncol a sátorban, mire visszaérünk oda, úgy tűnik, a hiányzásunk észrevétlen maradt. Ahogy elfoglaljuk a helyünket, egy másik dal kezdődik el. Felismerem, ez a „Never let me go” a Florance and the Machine-től.
- Akarsz táncolni? – kérdezem Harrytől, még akkor is, ha biztos vagyok benne, hogy máris tudom a válaszát.
- Nem, nem szoktam táncolni – feleli, mire bólintok. – Kivéve, ha… te akarsz? – teszi hozzá.
Meg vagyok lepve ajánlatától és fel vagyok villanyozva, hogy táncolna velem, ahogy kinyújtja kezét az enyémért és a járólapozott tánctérre vezet. Hátul maradunk, megfelelő távolságra a tömegtől.
- Fogalmam sincs, mit kell csinálni – nevet fel.
- Megmutatom – biztosítom őt, majd kezemet a csípőjére helyezem.
Néhányszor a lábamra lép, de gyorsan felzárkózik. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy még mérlegelni fogom a gondolatot, hogy Harry táncolni fog az apja esküvőjén.
- Ez kissé egy őrült dal, hogy egy esküvőn játsszák, ugye? – nevet a fülembe.
- Nem igazán, valahogy tökéletes – felelem, aztán fejemet a mellkasára hajtom.
Tisztában vagyok benne, hogy valójában nem táncolunk annyit, mint amennyit oda-vissza imbolygunk egymáshoz simulva, de ez nekem tökéletesen megfelel. Úgy maradunk a következő két dalra, miközben Harry mesél egy kicsit a nagymamájáról. Ő még mindig Angliában él, nem látta vagy beszélt Harryvel, mióta telefonált vele a tizenkettedik születésnapján. A nagymamája az apja oldalán állt a válás alatt, és megvédte őt az ivás miatt, lényegében Harry anyját hibáztatva mindenért, ami elég volt Harrynek, hogy ne beszéljen vele újra. Úgy tűnik, nagyon kellemesen érzi magát abban, hogy megosztja velem ezt az információt, úgyhogy csendben maradok, csak bólogatok és hümmögök, hogy tudomásul vettem megjegyzéseit. Harry párszor viccel azzal, hogy milyen idegesítő és nyálas az összes szám, amiket lejátszanak, én pedig kinevetem őt.
- Vissza akarsz menni az emeletre? – viccel, majd leereszti kezét a hátamon.
- Talán – vigyorodom el.
- Gyakrabban kell pezsgőt adnom neked – nevet fel. Kezét visszateszem a derekamhoz, erre az ajkát biggyeszti, ami még jobban megnevettet. – Valójában elég tűrhetően érzem itt magam – vallja be.
- Én is. Köszönöm, hogy eljöttél velem.
- Nem akarnék máshol lenni – tudom, hogy nem az esküvőre érti, hanem csak általánosságban velem. A gondolat melegséget küld végig rajtam.
- Közbevághatok? – kérdezi Ken, ahogy a következő dal elkezdődik. Harry a homlokát ráncolja, majd rám néz, aztán vissza az apjára.
- Ja, csak egy számra – morogja Harry, mire Ken felnevet.
- Egy szám – ismétli meg fia szavait, Harry pedig elenged. Ken keze a hátam köré fonódik, majd lenyelem a kellemetlen érzéseket, amiket iránta érzek.
Ken lazán tartja a beszélgetést, miközben táncolunk. A felé való rossz érzéseim elnémultak, ahogy felnevetünk egy nyilvánvalóan részeg páron, akik ide-oda imbolyognak mellettünk.
- Odanéznél? – mondja Ken, hangja tele van csodálattal.
Elfordulok, és meglátom, mire utal Ken, majd hallom a saját kis lihegésemet, ahogy észreveszem Harryt esetlenül oda-vissza billegni Karennel. Karen felnevet, mikor Harry a fehér cipőjére lép, aki egy zavart mosollyal elmosolyodik. A ma este jobb, mint amit álmodhattam volna.
Miután a dal véget ér, Harry gyorsan visszatalál hozzám. Valaki Kent hívja, mire bólint. Elköszönnek, és meg egyszer megköszönik, hogy eljöttünk az esküvőre, mielőtt eltűnnek a tömegben.
- Készen állsz arra, hogy hazamenjünk? – kérdezi tőlem Harry.
- Igen, megöl a lábam – ez a leghosszabb idő, ami alatt öltönycipőt viseltem egész életemben, és egy hétre lesz szükségem, hogy felépüljek.
- Szeretnéd, hogy vigyelek? – gúnyol ki olyan hangon, mint amilyen a babáknak van.
- Nem – kuncogok fel.
Ahogy elhagyjuk a sátrat, Trevor sétál arra Mr. Vance-szal és Kimberlyvel. Kimberly mosolya ragyogó, és rám kacsint, miután végignézi Harryt. Próbálom elfojtani a nevetésemet, amiből végül köhögés lesz.
- Félretettél nekem egy táncot? – ugratja Mr. Vance Harryt.
- Nem, egyáltalán nem – nevet rá vissza.
- Ilyen hamar elmentek? – néz rám Trevor.
- Már itt vagyunk egy ideje, valójában – válaszol Harry helyettem, majd elhúz tőlük. – Örülök, hogy láttalak, Vance – kiáltja Harry, miközben kisétálunk a sátorból.
- Ez goromba volt – szidom le, amikor az autójához érünk.
- Flörtölt veled, jogom van annyira gorombának lenni, amennyire akarok.
- Nem flörtölt, csak kedves volt.
- Téged akar, meg tudom mondani. Ne legyél olyan naiv – forgatja a szemét.
- Csak legyél kedves hozzá, kérlek, mostantól kezdve. Vele dolgozom, és nem akarok semmilyen problémát – felelem nyugodtan. Túl jó volt a ma este, hogy tönkretegyük a féltékenységével.
- Egyszerűen bármikor rávehetem Christiant, hogy rúgja őt ki – mondja, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek szemtelen válaszán.
- Őrült vagy – horkantok fel.
- Csak amikor rólad van szó – feleli, aztán az útra kanyarodik.

Chapter 97

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, mással voltam elfoglalva, de már itt is a fejezet. Ebben végre valahára nyugalom van, édes és aranyos az egész, tetszeni fog nektek :) Annyit mondhatok, hogy élvezzétek ki, lesznek itt még nagyon nagy drámák és veszekedések... De ez még odébb van, most egy nagyon édes Harrynk van :3 A több mint 90 feliratkozottért nagyon hálás vagyok, el sem hiszem, köszöntöm köreinkben az újakat! :) ♥ Jövőhéten szokás szerint érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 97

- Szóval most, hogy megvan a saját helyünk, feltételezem, nem akarsz még mindig az apám házában maradni? – kérdezi Harry, hogy témát váltson. Zayn megvert arcát az agyam hátsó felébe kényszerítem.
- Helyesen feltételezted – mosolyodom el. – Kivéve, ha Karen kéri, akkor tudod, hogy nem fogok nemet mondani – felelem.
Ideges vagyok, hogy látni fogom Kent azok után, amiket Harry mondott tegnap este. Megpróbálom kitörölni az agyamból, de ezt nehezebb teljesíteni, mint gondoltam.
- Ó, majdnem elfelejtettem – mondja Harry, majd a rádióhoz nyúl. Átnézek rá, ő pedig feltartja nekem az ujját, elmondva, hogy várjak. – Úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a The Fray-nek – tájékoztat.
- Tényleg? És mikor döntötted ezt el? – kérdezem.
- Nos, az első randink után a folyónál, de egészen múlt hétig nem nyitottam ki a CD-t – vallja be.
- Az nem randi volt – ugratom, mire felkuncog.
- Hagytad, hogy megujjazzalak, én azt mondanám, hogy az randi.
Megfogja a kezemet, ahogy megpróbálom megütni őt, és megcsókolja a tenyeremet. Felkuncogok, majd ujjaimat az ő karcsú ujjai köré fonom. Annak a képe, hogy a nedves pólón fekszem, miközben Harry megadja nekem az első orgazmusomat, elárasztja a gondolataimat, Harry pedig elvigyorodik.
- Szórakoztató volt, mi? – dicsekszik, mire felnevetek.
- Amúgy, mondd el a kialakult véleményedet a The Fray-ről – kérem meg őt.
- Nos, igazából nem olyan rosszak. Van egy dal, ami nagyon megragadt – feleli.
- Tényleg? – most már még kíváncsibb vagyok.
- Igen – mondja, aztán szemei az útra pillantanak, mielőtt megnyomja a gombot a rádióján.
Zene árasztja el a kis helyet, én pedig azonnal elmosolyodom.
- Never Say Never a címe – tájékoztat Harry még akkor is, ha már ismerem a dalt, ez az egyik kedvencem.
Csendben hallgatjuk a dalszöveget, és nem tudom letörölni a hülye vigyort az arcomról. Tudom, hogy kissé zavarban van, amiért lejátssza nekem ezt a dalt, így ezt nem beszélem meg, egyszerűen élvezem ezt a finom pillanatot Harryvel.
Az út többi része azzal telik, hogy Harry átlépked a dalokon az albumon, elmondva nekem, hogy mit gondol mindegyikről. Ez a kicsi, de jelentőségteljes gesztus többet jelent nekem, mint ő azt valaha is tudni fogja. Szeretem ezeket a pillanatokat, amikor egy új oldalát mutatja meg nekem. Ez az oldal az egyik új kedvencem.
Amikor megérkezünk az apja házához, az út tele van autókkal. Csípős szél fúj, amitől megborzongok. A vékony kabát, amelyet viselek az öltönyöm felett, nem melegít eléggé a kis öltönyömben. Harry egy vállrándítással leveszi a kabátját, majd a vállamra helyezi. Az meglepően meleg, és olyan illata van, mint Harrynek, a kedvenc illatom.
- Nos… nézd csak, milyen úriember vagy. Ki gondolta volna? – ugratom.
- Ne akard, hogy visszavigyelek az autóba és megdugjalak – feleli, mire egy zihálás és vinnyogás közötti hangot adok ki, amit nagyon szórakoztatónak talál. – Elteszed az én telefonomat is a zsebedbe? – kérdezi.
- Igen, persze – mosolyodom el, aztán kinyújtom a kezemet. A tenyerembe helyezi a tárgyat, és ahogy a zsebembe teszem azt, észreveszem, hogy a háttérképe már nem sima szürke. Az a kép van rólam a kis képernyőn, amit akkor csinált, amikor beszéltem hozzá a szobában. Az ajkaim kissé el vannak nyílva, a szemeim pedig tele vannak élettel. Az arcom melegen ragyog, furcsa így látni magamat. Ez az, amit csinál velem, tőle életre kelek. – Szeretlek – mondom neki, miután a zsebembe tettem a mobilját, anélkül, hogy zavarba hoznám őt új háttérképe miatt.
Ken és Karen hatalmas háza tele van emberekkel, Harry pedig szorosan megfogja a kezemet, miután visszavette a kabátját.
- Próbáljuk meg megkeresni Liamet – javaslom.
Harry megajándékoz egy bólintással, aztán előre megy. Végül a nappaliban találjuk meg Liamet a vitrin mellett, amelyet már kicseréltek azzal, amit Harry összetört az első éjszaka, amikor idejöttem. Ez olyan régnek tűnik már. Liam egy csoport férfival van körülvéve, akik mind legalább hatvannak néznek ki, és az egyikük keze Liam vállán van. Egy mosoly jelenik meg az arcán, amikor észreveszi Harryt és engem, majd kimenti magát a beszélgetésükből. Nagyon jól néz ki öltönyben, ami hasonló a Harryéhez.
- Woah, soha nem gondoltam, hogy meg fogom élni, hogy öltönyben és nyakkendőben lássalak – nevet fel Liam.
- Ha továbbra is erről beszélsz, nem fogsz már sokáig élni – fenyegeti őt meg Harry, de humor van szavai mögött, ahogy elmosolyodik. Meg tudom mondani, hogy kezd összemelegedni Liammel, ez pedig boldoggá tesz. Liam az egyik legközelebbi barátom, és nagyon törődöm vele.
- Anya el lesz ragadtatva. És Louis, pompásan nézel ki – mondja, aztán egy ölelésbe von. Harry nem engedi el a kezemet, miközben megpróbálom visszaölelni Liamet, úgyhogy minden tőlem telhetőt megteszek egy karral.
- Kik ezek az emberek? – kérdezem Liamtől. Tudom, hogy Ken és Karen csak alig több mint egy éve vannak itt, így meglepő, hogy ilyen sok embert ismernek. Legalább kétszáz embernek kell itt lennie.
- A legtöbbjük Ken barátai az egyetemről, a többi pedig barátok és család. Csak a felét ismerem – nevet fel. – Kértek egy italt, srácok? Körülbelül tíz perc múlva mindenki ki fog menni – mondja Liam.
- Kinek a ragyogó ötlete volt, hogy szabadtéri esküvő legyen decemberben? – panaszkodik Harry.
- Az anyámé – védekezik Liam. – Ezen kívül a sátrak fűthetőek, nyilvánvalóan. Tudatnod kellene apáddal, hogy itt vagy. Az emeleten van. Anya valahol a nagynénémmel rejtőzködik – teszi hozzá Liam.
- Uhm… azt hiszem, csak itt maradok – feleli Harry. Megcirógatom a kezét a nagyujjammal, ő egy megértő szorítással ajándékoz meg, Liam pedig bólint.
- Nos, nekem most mennem kell, de majd később találkozunk – mondja, aztán ott hagy minket egy mosollyal.
- Ki akarsz menni most? – kérdezem tőle, mire bólint. – Szeretlek – mondom neki, ő pedig elmosolyodik.
- Szeretlek, Lou – nyom egy csókot az arcomra.
Harry kinyitja a hátsó ajtót, majd ismét nekem adja a kabátját. Az udvart átalakították, két hatalmas sátor foglalja el a kert nagy részét, a fákról és a teraszról pedig kis világító lámpások lógnak le. Még nappal is gyönyörűek.
- Szerintem ez az – feleli Harry, majd a két sátor közül a kisebbre mutat. Kisebb, mint a másik, de még mindig hatalmas. Körülbelül az ülőhelyek fele tele van, mi az utolsó előtti sorban ülünk le, tudom, hogy Harry nem akar közel lenni. – Soha nem gondoltam, hogy részt fogok venni az apám esküvőjén – mondja nekem.
- Tudom. Hihetetlenül büszke vagyok rád, amiért eljöttél. Olyan sokat fog nekik jelenteni – fejemet a vállára döntöm, míg ő karját a vállaim köré fonja.
Elkezdünk arról beszélni, hogy milyen gyönyörűen díszítették fel ezt a sátrat, minden fekete-fehér. Egyszerű és elegáns.
- Gondolom, a fogadás a másik sátorban van? – feleli.
- Azt hiszem, igen. Fogadok, hogy az még szebb, mint…
- Harry? Te vagy az? – mondja egy nő hangja. Mindketten a balunkon lévő nőhöz fordítjuk a fejünket.
Egy fekete-fehér virágmintás ruhában és lapos cipőben lévő idős nő bámul ránk, tágra nyílt szemekkel.
- Ó, egek. Te vagy az – áll el a lélegzete. Szürke haja egy egyszerű kontyba van hátrafésülve, és minimális sminket visel.
Az összes szín kifut Harry arcából, ahogy feláll és köszönti őt. Ki ő?
- Nagyi – feleli, majd a nő egy szoros ölelésbe vonja őt.
- Nem tudom elhinni, hogy itt vagy, már évek óta nem láttalak. Nézz magadra, te jóképű fiú. Vagyis férfi most már. Nem tudom elhinni, hogy milyen magas vagy! És mik ezek? – ráncolja össze a homlokát, aztán Harry arcpiercingjeire mutat. Harry elpirul, majd egy kellemetlen nevetést ad ki.
- Hogy vagy? – kérdezi tőle, és előre-hátra hintázik lábujjhegyen állva.
- Jól vagyok, drágám, annyira hiányoztál – mondja, aztán megtörli a szeme sarkát. – Ki ez a bájos fiatalember? – érdeklődik a nő.
- Ó… bocs. Ő Lou… Louis. A barátom – válaszolja. – Louis, ő a nagyim… a nagymamám – elmosolyodom, és felállok.
Annak a gondolata, hogy Harrynek nagyszülei vannak, sosem futott át az agyamon, azt feltételeztem, hogy meghaltak, mint az enyémek. Ő sosem hozta fel őket, de ez nem meglepő.
- Örülök, hogy megismerhetem – mondom neki, majd kinyújtom a kezemet, hogy megrázzam az övét, de neki más tervei vannak. Egy ölelésbe von, és megcsókolja az arcomat.
- Számomra az öröm, milyen gyönyörű fiú vagy – bókol, mire elpirulok. – A nevem Adele, de hívj csak nagyinak – feleli egy még erősebb akcentussal, mint Harryé.
- Köszönöm – mondom, aztán jókedvűen tapsol egyet.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt vagy, láttad apádat mostanában? Tudja, hogy itt vagy? – kérdezi visszanézve Harryre.
- Igen… Az utóbbi időben jöttem már ide párszor. Tudja, hogy jövök – mondja neki Harry.
- Ezt annyira nagyszerű hallani, fogalmam sem volt – feleli, én pedig meg tudom mondani, hogy ismét a könnyek határán van.
- Jól van, mindenki, ha mindenki helyet foglal, a szertartás rövidesen elkezdődik – szólal meg egy ember egy mikrofonnal.
- Gyere, ülj a családdal, nem kellene teljesen hátul lenned itt – mondja a nagyanyja, aztán elhúzza Harryt a karjánál fogva, mielőtt tiltakozhatna.
Olyan arckifejezéssel néz rám vissza, ami azt mondja, „segíts”, de én csak elmosolyodom és követem őket előre. Helyet foglalunk valaki mellett, aki nagyon hasonlít Karenre, feltételezem, hogy a testévre, Harry pedig a kezébe veszi az enyémet. A nagymamája lenéz és elmosolyodik ragaszkodásunkon, mielőtt az övét Harry másik kezére teszi. Harry megmerevedik egy kicsit, de nem mozdítja el.
A kifejezés Ken arcán, amikor meglátja a fiát az első sorban ülni, leírhatatlan, szívmelengető és szívszorító ugyanakkor. Harry még egy kis mosollyal is megajándékozza őt, amit Ken boldogan viszonoz. Liam áll Ken mellett az emelvényen, de úgy tűnik, Harry nem bánja, tudom, hogy amúgy sem egyezett volna bele soha, hogy ott legyen fent.
A szertartás gyönyörű, én pedig azon találom magam, hogy nedves az arcom, amikor Ken hangja egy kis zokogásban tör ki, miközben elmondja fogadalmát leendő menyasszonyának. Harry átnéz rám és elmosolyodik, elmozdítva kezét az enyémtől letörli az arcomat. Karen egy gyönyörű menyasszony, az első csókjuk pedig férj és feleségként éljenzést és harsogást vált ki a tömegből.
- Nyálas – csipkelődik Harry, majd fejemet a vállára fektetem.
A tömeg a másik sátorba megy át, nekem pedig igazam volt, ez még szebb, mint az előző. A sátor falai asztalokkal szegélyezettek, amelyek fehér terítővel vannak bevonva, fekete szalvétákkal és fekete-fehér virágokkal asztaldíszként. A mennyezet lámpásokkal van borítva, akárcsak az udvar, és finom ragyogást biztosítanak az egész szobában. A sátor közepe meg van tisztítva, ami a tánctérnek tűnik, fekete-fehér burkolólapokkal.
- Most már ne tűnj el. Újra látni akarlak még ma este – szólal meg Harry nagyanyja, aztán otthagy minket.
- Ez a legcsicsásabb esküvő, amin voltam – feleli, majd a fehér szövettel bevont mennyezetre néz.
- Gyerekkorom óta nem voltam esküvőn – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Ez tetszik – feleli, és megcsókolja az arcomat.
Nem vagyok hozzászokva vonzalmának kimutatásához, de gyorsan hozzá tudnék szokni.
- Mi tetszik?
- Hogy Natalie-val nem voltál esküvőn – válaszolja, én pedig felnevetek, hogy elkerüljem a homlokráncolást.
- Nekem is – biztosítom őt, és elmosolyodik.
- Éhes vagy? – kérdezi, mire mohón bólintok.
Az étel remek, és Harry perceken belül megtisztítja a tányérját.
- Akarod, hogy hozzak neked még egy tányért? – kérdezem tőle.
- Uh, ja, persze. Köszönöm.
Lehajolok, hogy megcsókoljam az arcát, aztán visszaindulok az ételek sorához.
- Louis? – szólít meg egy ismerős hang. Átnézek, majd meglátom Christian Vance-t és Trevort néhány lépésnyire állni.
- Helló – mosolyodom el.
- Lélegzetelállítóan nézel ki – mondja Trevor, én pedig csendesen megköszönöm neki.
- Hogy telik a hétvégéd? – kérdezi tőlem Mr. Vance.
- Nagyszerűen. A hetemet is mindig ugyanúgy élvezem – biztosítom őt.
- Ó, persze – nevet fel, aztán elvesz magának egy tányért.
- Ne vörös húst! – mondja Kimberly mögüle. Mr. Vance a szemét forgatja, mire Kim egy puszit küld neki.
Kimberly és Mr. Vance? Ki gondolta volna? Majd részletekért kell őt fúrnom hétfőn.
- Nők – csipkelődik Mr. Vance, majd megtölti Kim tányérját, ahogy én teszem Harryével. – Később találkozunk – mosolyodik el, és visszasétál barátnőjéhez. Kimberly nekem integet, mire én is visszaintek neki. Egy kisfiú ül az ölében, én pedig kíváncsi vagyok, hogy az az ő gyerekük-e. Fogalmam sincs.
- Ő Mr. Vance fia – válaszolja meg a gondolataimat Trevor.
- Ó – felelem, aztán elnézek Kimberlytől.
- A felesége öt évvel ezelőtt hunyt el, rögtön az után, hogy meglett a fiúk. Christian senkivel nem járt egészen Kimig, csak néhány hónapja találkozgatnak, de fülig szerelmes belé – mosolyodik el.
- Nos, most már tudom, hogy kit keressek meg az összes irodai pletyka miatt – viccelek, mire mindketten felnevetünk.
- Babe… – szólal meg Harry, majd karjait a derekam köré fonja, világosan arra törekedve, hogy igényt tartson a területére.
- Örülök, hogy látlak, Harry, ugye? – kérdezi Trevor.
- Ja – válaszol Harry röviden. – Jobb, ha visszamegyünk a helyünkre, Liam téged keres – mondja Harry, aztán közelebb húz magához, némán elküldve Trevort.
- Később találkozunk – mosolyodom el udvariasan, és Harry kezébe adom a tányér ételét, miközben visszasétálunk az asztalhoz.

Chapter 96

Sziasztok! :)

Végre péntek (a hetemet hagyjuk inkább szokás szerint), és végre itt az új fejezet is. Ahogy említettem múlthéten, veszekedésből nincs hiány, most jön a folytatás, de azért egy adagnyi cukiság is van benne, ez kompenzálja a sok drámát. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd a fejleményekhez. És még egy fontos dolgom maradt, nagyon köszönöm a több mint 100.000 kattintást, elképesztőek vagytok, tényleg! ♥ Szerencsére pont sikerült elkapnom hétfő este, úgyhogy emlékem is van róla, köszönöm még egyszer! :) Ó, és jövőhéten hozom a következőt, már csak 3 fejezet van hátra.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 96

- Mit mondtál az előbb? – az álla a padlón lehet.
- Hallottál. Ez a mi lakásunk úgy, mint mindketten itt lakunk – a csípőmre teszem a kezeim a drámaibb hatás kedvéért.
- Kizárt, hogy te itt lakj. Nem engedhetsz meg magadnak egy ilyen helyet, mint ez! – gúnyolódik. Nyilvánvaló, hogy nem hisz nekem.
- Szeretnéd látni a bérleti szerződésünket, mert van egy másolatom.
- Ez az egész szituáció még rosszabb, mint gondoltam. Tudtam, hogy buta voltál, amiért szórakoztál ezzel a… a fiúval. De egyszerűen hülye vagy, amiért összeköltöztél vele! Még csak nem is ismered! Még nem is találkoztál a szüleivel, nem szégyellsz a nyilvánosság előtt mutatkozni vele? – kérdezi, haragom pedig felforr. Mielőtt megállíthatnám magamat, az arcában vagyok.
- Hogy mersz idejönni az otthonomba és sértegetni őt?! Jobban ismerem őt, mint bárki, ő meg jobban ismer engem, mint te valaha is tudnál! És valójában már találkoztam a családjával, az apjával legalábbis. Tudni akarod, hogy ki az apja? Ő a WSU rohadt kancellárja! – üvöltöm. Utálok Harry apjának rangjával dobálózni, de ez az a fajta dolog, ami kizökkentené őt.
Harry aggódó arckifejezéssel jön ki a hálószobából. Mellém áll és megpróbál visszahúzni az anyámtól, akárcsak legutóbb.
- Ó, nagyszerű! Itt van az emlegetett szamár – forgatja a szemét Harryre. – Az apja nem a kancellár – nevet fel félig.
- De, az. Meglepődtél? Ha nem lettél volna annyira elfoglalt azzal, hogy ítélkező legyél, rájöhettél volna. És ne merj megpróbálni visszatáncolni és barátságosnak lenni vele most már. Meg sem érdemled, hogy megismerd őt. Ő olyan módokon volt ott nekem, ahogyan te sosem, és nincs semmi… úgy értem semmi! Amivel távol tarthatnál tőle! – az arcom piros és könnyekkel áztatott, de nem is érdekel.
- Nem beszélsz velem így! Azt hiszed, hogy csak azért, mert vettél magadnak egy divatos kis lakást és feltettél egy kis szemceruzát, hirtelen férfi vagy? Édesem, utálom ezt elmondani neked, de úgy nézel ki, mint egy kurva, együtt élni valakivel tizennyolc évesen! – üvölti, aztán közelebb lép. Harry lesüti rá a szemeit figyelmeztetésképp, de anyám figyelmen kívül hagyja. – Jobb, ha véget vetsz ennek, mielőtt elveszíted az erényedet, Louis. Csak vess egy pillantást a tükörbe, aztán nézz rá! Ti nevetségesen néztek ki együtt, ott volt neked Natalie, aki nagyszerű volt neked, és te eldobtad őt… ezért! – int Harry felé.
- Natalie-nak semmi köze ehhez – felelem.
Harry állkapcsa megfeszül, én meg csendesen könyörgök neki, hogy ne mondjon semmit.
- Natalie szeret téged, és tudom, hogy te is szereted őt. Most pedig hagyd abba ezt a lázadó színjátékot és gyere velem, vissza foglak juttatni a szobádba, Natalie pedig biztosan meg fog neked bocsátani.
- Annyira őrült vagy. Őszintén, anya, hallod magad?! Nem akarok veled menni, én itt élek Harryvel és szeretem őt. Nem Natalie-t. Törődök Natalie-val, de nem úgy. Csak a te befolyásod volt az, amitől azt gondoltam, hogy szeretem őt, mert úgy éreztem, hogy ezt kellene tennem. Sajnálom, de Harryt szeretem, és ő is szeret engem.
- Louis! Ő nem szeret téged, csak addig fog itt maradni, amíg be nem jut a nadrágodba. Nyisd ki a szemed, kisfiú!
Valami, ahogy az előbb „kisfiú”-nak hívott, átküld a határon.
- Már bejutott a nadrágomba, és tudod mit? Még mindig itt van!  - kiáltom. Harry és anya ugyanazon a döbbent arckifejezésen osztozik, de az anyámé átalakul undorrá, míg Harryé egy egyetértő homlokráncolássá.
- Elmondok neked egy dolgot, Louis William Tomlinson, amikor összetöri a szívedet és nem lesz hova menned… jobb, ha nem jössz hozzám – köpi a szavakat.
- Ó, hidd el, nem mennék. Csak dühös vagy, mert nekem van valakim, aki ténylegesen szeret engem, neked pedig soha nem volt és soha nem is lesz. Nem tudsz többé irányítani engem, felnőtt vagyok. Csak azért, mert nem tudtad apát irányítani, nem ad neked jogot arra, hogy megpróbálj irányítani engem! – amint a szavak elhagyják a számat, megbánom őket. Tudom, hogy apám bevonása ebbe sok, túl sok. Mielőtt bocsánatot kérhetnék, érzem a kezét összekapcsolódni az arcommal. A megdöbbenés fájdalmasabb, mint a támadás.
Harry közénk lép, majd kezét az anyám vállára teszi. Az arcom csíp, és megharapom az ajkam, nehogy jobban sírjak.
- Ha nem takarodsz a lakásunkból, hívom a rendőrséget – figyelmezteti őt Harry. Nyugodt hangja hidegrázást küld végig a gerincemen, majd észreveszem anyát megborzongani, biztosan vele is ugyanez történt.
- Nem tennéd – provokálja.
- Kezet emeltél rá, pontosan előttem, és azt hiszed, hogy nem hívnám rád a rendőrséget? Ha nem lennél az anyja, sokkal rosszabbat csinálnék ennél. Most pedig öt másodperced van, hogy eltakarodj – mondja, én pedig tágra nyílt szemekkel nézek az anyámra, kezemet égő bőrömhöz teszem. Nem tetszik, ahogy megfenyegette őt, de azt akarom, hogy elmenjen az anyám. Egy kihívó bámulási meccs után a kettejük között, Harry felmordul: – Két másodperc.
Anya megsértődik, aztán az ajtó felé indul, cipősarkának hangos kopogása visszhangzik a betonpadlón.
- Remélem, boldog vagy a döntéseddel, Louis – feleli, majd becsapja az ajtót.
Harry körülölel karjaival a legvigasztalóbb és legmegnyugtatóbb öleléssel, és pontosan ez az, amire most szükségem van.
- Annyira sajnálom, bébi – mondja a hajamba.
- Sajnálom, hogy azokat a szörnyű dolgokat mondta rólad – kérek bocsánatot.
- Shh. Ne aggódj miattam. Az emberek mindig mondanak rólam dolgokat – emlékeztet engem.
- Ez nem hozza rendbe – mondom neki.
- Louis, kérlek, ne aggódj most miattam. Mire van szükséged? Tehetek érted valamit? – kérdezi.
- Talán egy kis jég? – fulladozom.
- Persze, bébi – csókolja meg a homlokomat, majd a hűtőhöz sétál.
Tudtam, hogy az anyám idejövetele nem fog jól végződni, de nem számítottam rá, hogy olyan rossz lesz, mint amilyen volt. Egyrészt nagyon büszke vagyok magamra, amiért szembeszálltam vele, de ugyanakkor rettenetes bűntudatom van amiatt, amit az apámról mondtam. Tudom, hogy nem anya hibája volt, hogy elment, és magányos volt az elmúlt nyolc évben. Még csak randira sem ment soha apa óta, minden idejét nekem szentelte, és olyan férfivá nevelt, amilyet akart, hogy legyek. Azt akarja, hogy olyan legyek, mint ő, az pedig egyszerűen nem én vagyok.
Bárcsak örülne nekem, és látná, hogy mennyire szeretem Harryt. Tudom, hogy a rosszfiús képe rázta meg anyát, de ha csak rászánná az időt, hogy megpróbálja megismerni őt, úgy hiszem, annyira szeretné őt, amennyire én. Amíg Harry nem goromba, ami nem valószínű. Talán én vagyok az egyetlen ember, akit valaha is beenged, az egyetlen, akinek feltárja a titkait, és az egyetlen, akit szeret, ezzel pedig semmi bajom.
Harry kihúzza a széket mellettem, és az arcomhoz teszi a rögtönzött jeges zacskót, amit csinált. Puha konyharuhát használt, amely nagyszerű érzés a bőrömnek.
- Nem tudom elhinni, hogy megpofozott – mondom lassan.
- Én sem. Azt hittem, hogy meg fogok őrülni – feleli, majd a szemeimbe néz.
- Én is azt hittem – vallom be, aztán megajándékozom őt egy gyenge mosollyal.
Úgy érzem, mintha ez a nap egy hétre húzódna el, ez életem leghosszabb és legkimerítőbb napja.
- Túlságosan is szeretlek, vagy hidd el, megtettem volna – mosolyodik vissza, majd mindkét szemhéjamat megcsókolja.
Úgy döntök, hogy elhiszem, hogy valójában nem tett volna anyával semmit, hogy csak blöfföl. Valahogy tudom, hogy nem, és ettől még jobban szeretem. Már megtanultam, hogy amikor rólam van szó, Harry inkább ugat, mint harap.
- Nagyon szeretnék lefeküdni – mondom neki, mire bólint.
- Persze.
Harry egész éjjel szorosan ölel, és elsuttogja, hogy mennyire szeret engem, mielőtt álomba merülök. Álmaim egy rémült, göndör hajú fiútól ködösek, aki az anyukája után kiált.

Másnap reggel elégedetten látom, hogy anyám támadása nem hagyott semmilyen látható nyomot. A mellkasom még mindig fáj a már így is omladozó kapcsolatunktól, de nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni ma.
Lezuhanyozom és megcsinálom a hajamat, mielőtt felébresztem Harryt. Felteszek egy kis sminket, majd áthúzom a fejemen Harry tegnapi pólóját. Megkordul a gyomrom, úgyhogy csendesen a konyhába megyek, és úgy döntök, hogy készítek Harrynek és nekem reggelit. A lehető legjobb módon akarom kezdeni a napot, így mindketten boldogok és nyugodtak maradhatunk az esküvő előtt. Mire elkészülök, elég büszke vagyok az ételre, amit készítettem. A pult baconnel, tojással, pirítóssal, palacsintával és még rösztivel is meg van töltve. Tisztában vagyok azzal, hogy túl sok kaját csináltam kettőnknek, de nem érdekel. Harry amúgy is hatalmas mennyiségű ételt eszik meg, szóval nem kellene, hogy sok maradjon.
- Woah… Mi ez az egész? – kérdezi rekedtes, álmos hangon. Mögém sétál, aztán karjait derekam köré fonja. – Pontosan ez az, amiért együtt akartam élni – mondja a nyakamba.
- Miért? Hogy reggelit csinálhassak neked? – nevetek fel.
- Nem… vagyis igen. Ez, és hogy arra ébredjek fel, hogy félig felöltözve látlak a konyhában – vigyorodik el, majd megcsípi a nyakamat. Megpróbálja felemelni a póló szegélyét és megszorítani a combom felső részét.
- Tartsd magadnál a kezeidet a reggeli utánig, Styles – szidom őt le, és egy kanalat lengetek az arcába.
- Igen, uram – kuncog fel, majd megfog egy tányért, megpakolva kajával.
Reggeli után kényszerítem Harryt, hogy zuhanyozzon le, az erőfeszítései ellenére, hogy visszahúzzon az ágyba. Sötét vallomása és a veszekedés az anyámmal elfeledettnek tűnik a reggeli fényben. Lélegzetem elveszik a mellkasomban, amikor Harry kisétál a fürdőből a ruhájában az esküvőre. A fekete öltönynadrág szoros, de ellóg a csípőjétől a legfinomabb módon, a fehér ing ki van gombolva, felfedve tónusos felsőtestét, a csokornyakkendő pedig a nyaka körül lóg.
A szám száraz, és nem tudom nem őt bámulni. Hálás vagyok, hogy Harry semmit sem mond arról, hogy őt bámulom.
- Nagyon jól nézel ki – mondom neki egy időnyi bámulás után. Ő vállat von, majd felveszi a fekete kabátját, befejezve a kinézetét.
Arca lángol, én pedig nem tehetek róla, de felkuncogok. Meg tudom mondani, hogy teljesen kényelmetlenül érzi magát így öltözve, és ez imádnivaló.
- Miért nem vagy felöltözve? – kérdezi.
- Az utolsó percig vártam, mivel az öltönyöm teljesen fehér – felelem, mire játékosan kigúnyol.
Amikor felveszem az öltönyt, a nadrág még szorosabb, mint emlékeztem, de úgy tűnik, Harry megfelelőnek tartja. Szemei majdnem kiugranak a helyükről az öltönyben lévő látványomra. Tőle mindig annyira szépnek és kívánatosnak érzem magam.
- Amíg az összes pasi az apámmal egyidős, nem kellene, hogy problémánk legyen – vigyorodik el. A szememet forgatom, aztán megcsókolja a homlokom. – Teljesen lenyűgöző vagy – mondja nekem, majd ismét megcsókol.
Körbemászkálunk, hogy meggyőződjünk róla, mindenünk megvan, amire szükségünk van az esküvőre, ahogy elrakom a telefonomat a zsebembe, Harry megragad a derekamnál fogva.
- Mosolyogj – feleli, és előveszi az ő telefonját.
- Azt hittem, hogy nem csinálsz képeket.
- Megmondtam, hogy csinálok egyet, úgyhogy csináljunk egyet – mosolya bolondos és fiatalos, ez pedig dagasztja a szívemet. Elmosolyodok, majd Harryhez hajolok, miközben elkészíti a képünket. – Még egyet – utasítja, mire kinyújtom a nyelvem az utolsó pillanatban. A megfelelő pillanatban készíti el, nyelvem az arcán van, szemei tágra nyíltak és tele vannak humorral.
- Ez a kedvencem – mondom neki.
- Csak kettő van.
- Igen, de akkor is – megcsókolom, mire csinál még egyet.
- Véletlen volt – hazudja, és hallom őt még egyet készíteni, miközben a szememet forgatom rá.
Harry megáll tankolni közel az apja házához, így nem kell megállnunk érte hazafelé. Ahogy tankol, egy ismerős autó kanyarodik be a parkolóba. Zayn vezet, Niall pedig az első ülésen van. Zayn két kútoszloppal arrébb parkol le Harry autójától, aztán kiszáll, hogy bemenjen. Eláll a lélegzetem, amikor meglátom az arcát, az ajka duzzadt, mindkét szeme fekete és kék. Az arcán van egy mély lila zúzódás, amikor pedig észreveszi Harry autóját, egy dühös, komor tekintet foglalja el jóképű, de megsérült arcát. Mi a fene? Egyáltalán nem mond semmit, vagy tudomásul sem vesz Harryt és engem. Harry másodperceken belül visszaszáll az autóba, és megfogja a kezemet. Lenézek egybefonódott kezeinkre, a lélegzetem pedig eláll. Szemeim átvizsgálják sérült ujjperceit.
- Te! – mondom, mire felemeli szemöldökét. – Te verted meg őt, ugye? Ő az, akivel verekedtél, és ez az, amiért egyszerűen figyelmen kívül hagyott minket!
- Megnyugodnál? – szólal meg nyers hangon, majd feltekeri az ablakot, mielőtt kihajt a parkolóból.
- Harry…
- Beszélhetnénk erről, kérlek, az esküvő után, már amúgy is ideges vagyok. Kérlek? – könyörög, mire bólintok.
- Rendben. Az esküvő után – egyezek bele, ő pedig megfogja a kezemet az ő szabad kezével, és gyengéden megszorítja.

Chapter 95

Helló! :)

Megint csak hihetetlen, hogy lett még ma időm a frissítésre (utálom ezt az évet), az irodalom tételek és az üzleti tanulás közben ez képtelenségnek tűnt :'D De szerencsére megoldottam, úgyhogy itt is van. Ha hiányoltátok volna a drámát, akkor most megkapjátok, ebben és még a következőben is lesz elegendő, de többet nem is mondok. Kíváncsi leszek a véleményeitekre, jövőhéten pedig hozom az újat. Jaj, és még egy dolog. Tudom, hogy kicsit messze van, de időben akarok szólni :D Ha egyszer elérjük a 100.000 kattintást és esetleg lemaradnék róla, valaki, aki pont elkapja, leprintscreenelné nekem? Csak szeretném, ha lenne erről egy emlékem :) Millió csók és ölelés előre is, ha valaki megteszi majd ♥

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 95

- Ehetek most már? – kérdezi Harry, mire felemelem a fejemet. Nem mozdultunk a helyünkről a széken legalább harminc perce.
- Igen – ajándékozom meg egy gyenge mosollyal és kimászom az öléből, de visszahúz.
- Azt nem mondtam, hogy kelj fel, csak csúsztasd át a tányéromat – mosolyodik el.
Van egy olyan érzésem, hogy Harry nem akarja tovább megbeszélni a vallomását, így elé teszem a tányérját, majd átnyúlok a kis asztalon az enyémért. Még mindig szédülök ettől az új információtól, és most már egy kicsit kellemetlenül érzem magam amiatt, hogy reggel elmegyünk az esküvőre.
- Sokkal jobb szakács vagy, mint vártam, remélem, tudod, hogy most már elvárom, hogy gyakran főzz – mondom neki, miközben az utolsó falatot kapom be.
- Majd meglátjuk – feleli teli szájjal. – Még mindig dühös vagy? – kérdezi, miután bepakolok a mosogatógépbe.
- Nem igazán, még mindig nem vagyok boldog amiatt, hogy egész éjjel nem jöttél haza, és még mindig tudni akarom, hogy kivel verekedtél és miért – felelem. Kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de megállítom őt. – De nem ma este – teszem hozzá. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is több dolgot tudna kezelni ma este.
- Oké – mondja lágyan. Aggodalom villan fel a szemeiben, de úgy döntök, hogy hagyom.
- Ó, és nem értékeltem, hogy az arcomba dobtad a gyakornoki állásomat. Az tényleg megbántotta az érzéseimet.
- Tudom, ezért mondtam – válaszolja egy kicsit túl őszintén.
- Pontosan ezért nem tetszik.
- Sajnálom.
- Ne csináld újra, oké? – mondom neki, mire bólint. – Kimerült vagyok – nyögök fel egy kis kísérletet téve arra, hogy megváltoztassam a témát.
- Én is. Feküdjünk le az este további részére. Úgy hagytam a villanyt.
- Nekem kellene azt csinálnom – nézek rá mogorván.
- Egyszerűen nekem adhatod érte a pénzt… ha szeretnéd.
- Szeretném. Nem vagyok hajlandó itt lakni és nem fizetni semmit – emlékeztetem őt.
- Tudom… tudom – forgatja a szemét, majd leül mellém az ágyra.
- Mikor indulunk holnap az esküvőre? – bámulok a falra.
- Amikor kedvünk van hozzá.
- Háromkor kezdődik, szóval szerintem kettőkor ott kellene lennünk – magyarázom.
- Egy órával hamarabb? – nyafog, mire bólintok. – Nem tudom, miért ragaszkodsz… – mondja, de félbeszakítja őt a telefonom csörgése. A tekintet Harry arcán, miközben áthajol, hogy megfogja, azonnal elmondja nekem, hogy ki az. – Miért hív? – förmed rám.
- Nem tudom, Harry, de azt hiszem, fel kellene vennem – veszem el a telefonomat a kezéből. – Natalie? – hangom lágy és remegő, ahogy Harry haragos tekintettel figyel.
- Szia, Louis, sajnálom, hogy egy péntek este hívlak, de… nos… – pánikba esettnek hangzik.
- Mi az? – erőltetem, több időt vesz igénybe, mint a szükséges, hogy stresszes helyzeteket magyarázzon el.
Amikor átnézek Harryre, azt tátogja, hogy „hangosítsd ki”. A szememet forgatom, de kihangosítom Natalie-t, így Harry tud hallgatózni.
- Anyukád kapott egy hívást a kollégiumi felügyelőtől, hogy kifizették a végszámládat a szobáért, szóval tudja, hogy kiköltöztél. Mondtam neki, hogy fogalmam sincs, hogy hol laksz most, ami az igazság, de nem hajlandó hinni nekem, és most oda tart.
- Idejön? A kampuszra?
- Igen, azt hiszem, nem tudom, de azt mondta, hogy meg fog találni téged, és nagyon dühös. Csak figyelmeztetni akartalak, tudod, hogy odamegy.
- Nem tudom elhinni! – kiáltom a telefonba, aztán megköszönöm Natalie-nak, mielőtt lerakom a telefont. – Nagyszerű… idejön most az anyám. Milyen kiváló módja annak, hogy eltöltsük a ma estét – dőlök hátra az ágyon.
- Nem fog megtalálni téged. Senki sem tudja, hogy hol lakunk – biztosít engem, majd elhúzza a frufrumat a homlokomról.
- Talán nem talál meg, de biztosan minden egyes embert meg fog kérdezni, akit lát, és egy nagy jelenetet fog rendezni – takarom el arcomat a kezeimmel. – Csak el kellene mennem megkeresni őt.
- Vagy felhívhatod őt és megadhatod neki a címünket, hadd jöjjön ide. A te területedre, így te leszel fölényben – ajánlja.
- Rendben vagy ezzel? – mozdítom el kezeimet az arcomtól.
- Persze, ő az anyád, Louis.
- Felhívom – határozom el, aztán tárcsázom őt.
Nem mondok el neki semmilyen részletet a lakásról, vagy arról, hogy hol élek, csak a címet adom meg neki, majd bontom a vonalat.
- Még mindig félórányira van – sóhajtok fel, és kimászom az ágyból, hogy rendet rakjak.
- A lakás már tiszta. Alig érintettünk meg bármit is – feleli Harry.
- Tudom, de ettől jobban érzem magam.
Miután összehajtottam és elraktam néhány ruhadarabot, amik a földön voltak, meggyújtok egy gyertyát a nappaliban, aztán az asztalnál várok az anyámra, hogy megjelenjen. Nem kellene olyan idegesnek lennem, mint amilyen vagyok, mert felnőtt vagyok és meg tudom hozni a saját döntéseimet, de ismerem őt, és meg fog őrülni. Már amúgy is túlságosan érzelmes vagyok a kis bepillantástól Harry múltjába, amit kaptam egy órával ezelőtt, és nem tudom, hogy megvan-e bennem az erő, hogy veszekedjek az anyámmal ma este. Örülök, hogy csak nyolc óra van, így remélhetőleg nem fog sokáig maradni, mi pedig elég korán lefeküdhetünk, hogy ne legyünk fáradtak holnap az esküvőn.
- Akarod, hogy itt legyek veled, vagy adjak nektek egy kis időt, hogy megbeszéljetek mindent? – kérdezi Harry.
- Azt hiszem, kellene egy kis idő szemtől szembe – mondom neki. Amennyire akarom, hogy mellettem legyen Harry, hogy harcoljon az anyámmal velem együtt, tudom, hogy a jelenléte rosszabbá fogja tenni a dolgokat. – Várj… most jutott eszembe valami, amit Natalie mondott. Azt mondta, hogy kifizették a végszámlámat a szobámért – nézek rá kérdő tekintettel.
- Igen… és?
- Te fizetted ki, ugye?! – kiáltom félig. Nem igazán dühből, csak meglepődésből és bosszúságból.
- És… – von vállat Harry.
- Harry! Abba kell hagynod, hogy pénzt költesz rám, ettől kellemetlenül érzem magam.
- Nem értem, mi olyan nagy dolog ebben. Nem volt olyan sok – vitatkozik.
- Mi vagy te, titokban gazdag vagy valami? Drogot árulsz? – nevetek fel félig.
- Nem, csak sok pénzt keresek, és nem költöm el. Tavaly egész végig ingyen éltem itt, miközben dolgoztam, szóval a fizetésem csak folyamatosan felhalmozódott. Sosem volt igazán semmim, amire pénzt költhettem volna… de most van, és szeretem csinálni, úgyhogy ne vessz velem ezen össze – mosolyodik el.
- Szerencséd van, hogy az anyám úton van, és csak az egyikőtökkel van időm harcolni – ugratom, mire felkuncog.
Nem tetszik, hogy Harry rám költi a pénzét, de nem akarok most ezen veszekedni vele, és meg tudom mondani, hogy van valamilyen furcsa élvezete abból, hogy ezt csinálja.
Néhány perccel később kopognak… illetve verik az ajtót.
- Közvetlenül a másik szobában leszek. Szeretlek – feleli Harry, majd egy gyors csókot ad, mielőtt elhagyja a szobát.
Olyan nagy levegőt veszek, amilyet csak tudok, hogy megtöltsem a tüdőmet, aztán kinyitom az ajtót. Az anyám hátborzongatóan tökéletesen néz ki, mint mindig. Semmi jele elkenődésnek erősen kifestett szemei körül, vörös rúzsa sima és selymes, barna haja pedig szépen egy gyűrűben van megcsinálva.
- Mi a fenét képzelsz, mit csinálsz, hogy kiköltözöl a kollégiumból anélkül, hogy elmondanád nekem?! – kiáltja, majd benyomul mellettem a lakásba.
- Nem hagytál sok választási lehetőséget – vágok vissza. A be- és kilégzésre koncentrálok, hogy olyan nyugodt maradjak, amilyen csak tudok.
- Tessék? Hogy-hogy nem hagytam neked választási lehetőséget?
- Megfenyegettél, hogy nem segítesz kifizetni a kollégiumot – emlékeztetem őt, és karba teszem a kezem.
- Adtam neked választási lehetőséget, de te a rosszat választottad – csattan fel.
- Nem, anya, nem a rosszat választottam.
- Látod, nézz magadra. Nem ugyanaz a Louis vagy, akit kitettem a főiskolánál három hónappal ezelőtt – mutogat a kezével fel és le a testemen. – Ellenszegülsz nekem, még kiabálsz is velem! Még van merszed! Mindent megtettem érted, erre te az egészet eldobod.
- Nem dobok el semmit! Egy kitűnő gyakornoki állásom van, ami nagyon jól fizet, van autóm és 4.0-s tanulmányi átlagom. Mi egyebet akarhatsz még tőlem? – kiáltok vissza.
- Nos, kezdetnek legalább átöltözhettél volna, mielőtt megjöttem. Őszintén, Louis, pokolian nézel ki – hangja tele van rosszindulattal, ahogy lenézek a pizsamámra. – És mi ez… már sminkeled is magad? Ki vagy te? Te nem az én Louis Tomlinsonom vagy, az már biztos. Az én Louis Tomlinsonom nem lenne valami ördögimádó lakásában, pizsamában egy péntek este.
- Ne beszélj róla így, már figyelmeztettelek – szűröm ki a fogaim között. Lesüti a szemét és felvihog. Feje hátra esik a nevetéstől, én pedig küzdök az ösztönömmel, hogy megüssem felcicomázott arcát. – És még egy dolog… ez nem csak az ő lakása. Ez a mi lakásunk – felelem, mire azonnal abbahagyja a nevetést.

Chapter 94

Sziasztok! :)

Végre lett időm, hogy hozzam nektek az új fejezetet, el sem hiszem. Nehéz megszólalni a rész átolvasása után, meg fogjátok érteni, hogy miért. Aki eddig ki volt akadva Harryre, annak most biztosan megváltozik a véleménye, ennyit elárulok. Kis édesem, a szívem szakadt meg :( ♥ Jövőhéten érkezik a következő.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 94

- Louis… – érzem Harry leheletét az arcomon.
- Menj el – nyögök fel, majd megfordulok, hogy fejemet a kanapéba temessem.
- Lou… kérlek. Nem tudok aludni – nyafogja.
Nem nézek rá, nem hagyhatom, hogy továbbra is így bánjon velem. Tudom, hogy el kellett volna mennem korábban, de teljesen őszintén, hova mehetnék?
Felsóhajt, aztán érzem a jelenlétét távozni. Megfogom a telefonomat, és megnézem az időt, egy kicsivel éjfél után van, így megpróbálom kényszeríteni magam, hogy ismét elaludjak.
- Ne!! – hallom Harryt ordítani a másik szobából. Gondolkozás nélkül leugrok a kanapéról, majd a hálószobánkba rohanok. Vergődik a vastag takaróban, és izzadság borítja.
- Harry, ébredj fel – mondom gyengéden, megrázom a vállát, elmozdítva egy ázott tincset a homlokáról a másik kezemmel. Szemei felpattannak, és tele vannak rémülettel. – Semmi baj… shh… csak egy rémálom volt – minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy lecsillapítsam őt. Ujjaim a hajában játszanak, aztán finoman átsimítom az arcát.
Remeg, ahogy bemászom az ágyba mögé, majd karjaimat dereka köré kulcsolom. Érzem őt ellazulni, miközben arcomat nyirkos bőrének nyomom.
- Kérlek. Maradj velem – könyörög.  Felsóhajtok és csendben maradok, szorítva a fogásomon körülötte. – Köszönöm – suttogja, aztán perceken belül újra elalszik.

Úgy tűnik, a víz nem elég forró, hogy ellazítsa feszült izmaimat, nem számít, mennyire tekerem fel. Kimerült vagyok a tegnap esti alváshiánytól és a frusztrációtól, ami Harry kezeléséből jön. Aludt, amikor bementem a zuhanyzóba, imádkozom, hogy maradjon is úgy, amíg el nem indulok a gyakornoki állásomba.
Sajnos imáim nem találnak meghallgattatásra, mivel Harry a konyhapultnál áll, amikor kijövök a fürdőszobából.
- Gyönyörű vagy ma – mondja nyugodtan. A szememet forgatom, majd elsétálok mellette, hogy elvegyek egy csésze kávét, mielőtt el kell mennem. – Szóval akkor nem állsz szóba velem? – kérdezi.
- Nem most, nem. El kell mennem dolgozni, és nincs energiám, hogy ezt csináljam most veled – csattanok fel.
- De oda… odajöttél hozzám az ágyba – biggyeszti le az ajkát.
- Igen, csak azért, mert kiabáltál és remegtél. Ez nem jelenti azt, hogy megbocsátottam. Mindenre magyarázatra van szükségem, az összes titokra, az összes verekedésre, még a rémálmokra is, vagy befejeztem – meglepem őt és magamat is azzal, hogy ezt mondom.
- Louis… ez nem olyan egyszerű – nyög fel, majd kezeivel beletúr a hajába.
- De, valójában az. Én megbíztam benned eléggé ahhoz, hogy feladjam a kapcsolatomat az anyámmal, és hogy ilyen hamar összeköltözzem veled, neked is meg kellene bíznod bennem eléggé ahhoz, hogy elmondd, mi folyik itt.
- Nem fogod megérteni. Tudom, hogy nem fogod – feleli.
- Tégy próbára.
- Én… nem lehet – dadogja.
- Akkor nem tudok veled lenni. Sajnálom, de már sok esélyt adtam neked, és te folyton… – kezdem el.
- Ne mondd ezt. Ne merd megpróbálni és elhagyni engem – hangja dühös, ám szemei megbántottak.
- Akkor adj néhány választ. Mi az, amiről úgy gondolod, hogy nem érteném meg? A rémálmaid? – kérdezem.
- Mondd, hogy nem fogsz elhagyni – kéri.
Kiállni Harry ellen sokkal nehezebbnek bizonyul, mint képzeltem, főleg amikor ennyire megtörtének néz ki.
- Mennem kell. Máris késésben vagyok – mondom neki, aztán a szobába megyek, hogy felöltözzek olyan gyorsan, amennyire csak tudok. Egy részem boldog, hogy nem követett a szobába, de egy részem azt kívánja, hogy bárcsak megtette volna.
Még mindig a konyhában áll, póló nélkül, a kávés csészéjét fogva fehér és sérült ujjpercekkel, amikor elmegyek.
A tudatom mindenen átsírja magát, amit Harry mondott ma reggel. Mit nem értenék meg? Soha nem ítélném őt el valamiért, ami a rémálmait okozza. Remélem, hogy ez volt az, amiről beszélt, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy valami nagyon nyilvánvalóról maradok itt le.
Bűntudatom van és feszült vagyok majdnem egész nap, de Kimberly e-mailben küld egy linket túlságosan is vicces youtube videókhoz, hogy lépést tartson a rosszkedvemmel. Ebédre majdnem elfelejtem az otthoni problémát.
*Sajnálok mindent, kérlek, gyere haza munka után.* Írja nekem Harry, miközben Kimberly és én egy muffin kosarat eszünk, amit valaki Christian Vance-nak küldött.
- Az ő? – érdeklődik.
- Igen… Szembeszálltam vele, de valamilyen oknál fogva szörnyen érzem magam. Tudom, hogy igazam van, de látnod kellett volna őt ma reggel – mondom neki.
- Jó, remélhetőleg megtanulja a leckét. Elmondta neked, hogy hol volt? – kérdezi.
- Nem, ez a probléma – nyögök fel, és még egy muffint megeszek.
*Kérlek, válaszolj, Louis. Szeretlek.* Küldi percekkel később.
- Csak válaszolj a szegény srácnak – mosolyodik el Kimberly, mire bólintok.
*Otthon leszek.* Válaszolom.
Miért olyan nehéz nekem fenntartani az álláspontomat vele? Mr. Vance mindenkit elenged egy kicsivel három után, így úgy döntök, hogy megállok egy szalonnál hazafelé, hogy vágassak a hajamból a holnapi esküvőre. Remélem, megoldjuk ezt az esküvő előtt, mert az utolsó dolog, amit akarok csinálni, az egy már dühös Harryt vinni az apja esküvőjére.
Mire hazaérek, majdnem hat óra, és több üzenetem is van Harrytől, amelyeket figyelmen kívül hagytam. Amikor az ajtónkhoz érek, veszek egy nagy levegőt, hogy mentálisan felkészüljek arra, ami jönni fog. Vagy veszekedni fogunk, ami ahhoz fog vezetni, hogy az egyikünk elmegy, vagy valóban átbeszéljük és megoldjuk. Harry oda-vissza járkál a cementpadlón, amikor belépek. Szemei kitágulnak az alakomra az ajtóban, és megkönnyebbültnek néz ki.
- Azt hittem, hogy nem jössz – mondja, aztán felém lép.
- Hova máshova mennék? – vágok vissza, majd elsétálok mellette a hálószobába.
- Én… nos, készítettem neked vacsorát – feleli. Most teljesen felismerhetetlen. A haja lent van a homlokán, ahelyett, hogy fel és hátra lenne tolva, mint általában. Egy szürke kapucnis pulóvert és egy fekete melegítőt visel, idegesnek tűnik, aggódónak és majdnem ijedtnek?
- Ó… miért? – nem tehetek róla, de megkérdezem. Átöltözök a saját melegítőmbe, Harry pedig még csalódottabb lesz, amikor nem veszem fel a pólóját, amit egyértelműen a komódra tett nekem.
- Mert egy seggfej vagyok – válaszolja.
- Igen… az vagy – felelem, aztán visszasétálok a konyhába.
Az étel sokkal étvágygerjesztőbbnek néz ki, mint gondoltam, hogy fog, még akkor is, ha nem vagyok biztos benne, hogy mi ez, valamilyen csirkés tészta, azt hiszem.
- Ez chicken florentine – válaszolja meg a gondolataimat.
- Hmm.
- Nem kell… – hangja szelíd.
Ez egy annyira más jelenet, mint a szokásos, és most először, mióta találkoztam vele, érzem úgy, mintha én lennék fölényben.
- Nem, jól néz ki. Csak meg vagyok lepve – mondom neki, majd megkóstolom. Az íze még jobb, mint a kinézete.
- Jó lett a hajad – bókol. Gondolataim visszatérnek oda, amikor utoljára vágattam a hajamból, és Harry volt az egyetlen, aki észrevette.
- Válaszokra van szükségem – emlékeztetem őt.
- Tudom, és meg is fogom adni neked – leheli.
Eszek még egy falatot, hogy elrejtsem az elégedettségemet, amiért fenntartottam az álláspontomat vele.
- Először is, azt akarom, hogy tudd, senki, úgy értem, senki nem tudja ezt az anyámat és az apámat kivéve – feleli, aztán az ujjpercein lévő varokat piszkálja meg. Bólintok, majd újabb falatot kapok be. – Oké… nos, tessék… – mondja idegesen, mielőtt folytatja: – Egy éjjel, amikor körülbelül hét éves voltam, az apám kint volt az otthonunktól az utca túloldalán lévő bárban. Majdnem minden este odament, mindenki ismerte őt ott, ezért volt szörnyű ötlet neki, hogy bárkit is feldühítsen ott. Ezen az éjszakán pontosan ezt tette. Elkezdett verekedni néhány katonával, akik éppen olyan részegek voltak, mint ő, és végül összetört egy sörösüveget az egyikük fején.
Már fogalmam sincs, hogy hová vezet ez, de tudom, hogy nem lesz kellemes.
- Egyél tovább, kérlek… – könyörög, én pedig bólintok, és megpróbálok nem rá bámulni, miközben folytatja. – Apám elment a bárból, a katonák pedig átjöttek az úton a házunkhoz, hogy visszafizessenek neki, amiért összetörte a pasas arcát, azt hiszem. A probléma az volt, hogy nem jött haza, ők meg azt hitték, hogy igen, és anya a kanapén aludt, apára várva. Nagyjából, ahogy te voltál tegnap este – feleli, majd zöld szemei találkoznak az enyémekkel. – Szóval, amikor megtalálták először anyát… – halványul el a hangja, és a falra bámul.
- Harry… – suttogom, aztán megfogom a kezét az asztal túloldaláról.
- Amikor hallottam őt sikítozni, lementem a földszintre és megpróbáltam leszedni őket róla. Anya hálóingét széttépték, és csak folyamatosan kiabált rám, hogy menjek el… megpróbálta megakadályozni, hogy lássam, hogy mit fognak csinálni vele, de egyszerűen nem tudtam elmenni. Tudod? – mondja.
Amikor visszapislog egy könnycseppet, összetörik a szívem a hét éves göndör hajú fiúért, aki látta ezeket az iszonyú dolgokat megtörténni az anyjával. Az ölébe mászom a széken, majd arcomat a nyakához teszem.
- Hosszú történet, röviden annyi, hogy megpróbáltam visszatartani őket, de semmi haszna nem volt. Mire az apám átbotladozott az ajtón, egy teljes doboznyi sebtapaszt raktam anya testére, hogy megpróbáljam… nem tudom… rendbe hozni őt vagy valami. Milyen hülyeség ez? – feleli a hajamba. Felnézek rá, mire a homlokát ráncolja. – Ne sírj… – suttogja, de nem tehetek róla. Soha nem képzeltem, hogy a rémálmai valami ilyen szörnyűségből valóak.
- Sajnálom, hogy elmondattam veled – zokogom.
- Nem… bébi, semmi gond. Valójában jó érzés volt elmondani valakinek – biztosít engem. – Ez után én csak a földszinten aludtam a kanapén, hogy ha valaki bejön… engem találjon meg először. Aztán jöttek a rémálmok… és egyszerűen valahogy megragadtak. Elmentem néhány terapeutához, amint az apám lelépett, de úgy tűnt, semmi sem segít, amíg nem jöttél te – ajándékoz meg egy gyenge mosollyal.
Most, hogy megvan még néhány darab a kirakósból, ami Harry, jobban meg tudom őt érteni.
- Sajnálom, hogy nem jöttem haza egész este, nem akarok az a srác lenni. Nem akarok ő lenni – mondja, majd szorosabban ölel.
A Kenről való véleményem drasztikusan megváltozott az elmúlt öt percben. Tudom, hogy az emberek változnak, és ő nyilvánvalóan változott, de nem tehetek a haragról, ami fortyog bennem. Harry az apja miatt olyan, amilyen, az ivás miatt, a gondatlanság miatt, és a szörnyű éjszaka miatt, amikor az apja nem volt ott, hogy megvédje a feleségét és a fiát. Nem kaptam meg minden választ, amit akartam, de sokkal többet kaptam, mint azt valaha is vártam.
- Nem fogom megtenni még egyszer… esküszöm… Csak kérlek, mondd, hogy nem fogsz elhagyni engem? – motyogja.
- Nem foglak elhagyni – minden cseppnyi harag és jogosultság, amit éreztem, elpárolgott.
- Szeretlek, Louis, mindennél jobban – mondja, és letörli a könnyeimet.