2014. május 30., péntek

Chapter 42

Sziasztok! :)
Hoztam is következőt, és hát... nem tudom, mit vártok, mi lesz azon a vacsorán, mindenesetre érdekes lesz, ennyit elárulok :D És lenne még egy fontos dolog. Fogalmam sincs, ki látta, ami cseten volt, én nem tudom, miről van szó. A biztonság kedvéért megváltoztattam egy kicsit a linket, de ha nincsen semmilyen probléma, akkor visszacsinálnám az eredetire, hiszen mindenki úgy ismeri már a blogot. Egyébként valaki valamit tud arról? Jó lenne, ha felvilágosítana valaki, hogy megértsük, mi ez az egész. A 43. fejezet pedig szerintem vasárnap jön majd, késő délután vagy estefelé.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 42

Miután Steph kiszedte a szemöldököm, ami jobban fájt, mint valaha is képzeltem, megpördít, de nem engedi, hogy lássam, mit csinált velem. Egy ideges érzéssel harcolok a gyomromban, ahogy bepúderezi az arcomat és felrak egy kis szemceruzát. Állandóan figyelmeztetem őt, hogy ne tegyen túl sokat rám, ő pedig megígéri, hogy nem fog. Megfésüli a hajamat, majd elkéri Tristan hajhabját és hajszárítóját, hogy elkezdjen dolgozni rajta.
- Félig kész vagyunk, Louis! Öltözz át, aztán láthatod is magad. Azt hiszem, Tristannak van pár holmija, amik illenek hozzád – nyilvánvalóan büszke a munkájára rajtam. Csak reménykedem, hogy nem úgy nézek ki, mint egy bohóc. Követem őt a szekrényhez, és megpróbálok belelesni Tristan kis tükrébe, de Steph elrántja azt tőlem.
- Itt van, vedd ezt fel – mondja, majd levesz egy ujjatlan felsőt a fogasról.
- Steph, nem vehetem ezt fel! – felelem. A felsőre az an írva, hogy „I’m here to fuck shit up”. És nagyon szűknek néz ki.
- Rendben… ehhez mit szólsz? – kérdezi, és kihúz egy másik ujjatlan felsőt. Ez lazább, mint az első, és „Sleeping with Sirens” van ráírva. Többször is átnézem, mire Steph felsóhajt. – Csak próbáld fel, kérlek?
Kényszeresen ugyan, de leveszem a kényelmes pizsama felsőmet, és szépen összehajtom. A szemét forgatja rám, én pedig rámosolygok, amíg felveszem az ujjatlan felsőt. Tristan és én nem annyira különbözünk méretben, de ő magasabb, mint én. A póló nem olyan szűk, mint gondoltam, hogy lesz, de szűkebb, mint amit általában viselnék.
- Oké, most itt az ideje a nadrágnak! – mondja, majd áttúrja Tristan fiókját, és kihúz két különböző fekete skinny jeans-t. – Ez egyszerű, ezen pedig van néhány lyuk – magyarázza, mintha nem látnám. Az egyszerűért nyúlok. A másik a lyukakkal csak túl sok nekem, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy szűk pólót viselek. Bemegyek a mosdóba, és átveszem a nadrágot, amíg Steph áttúrja Tristan szekrényét cipőért. Kihúz egy pár fekete-fehér Vans-t. Be kell vallanom, nagyon jól néznek ki. Még soha nem viseltem semmi ilyesmit.
- Tetszik? – kérdezi, mire bólintok. A kezembe adja a cipőt, én pedig felveszem.
- Az a cipő a kedvencem – mondja Tristan, ahogy figyel minket.
- Oké, nem tudok tovább várni! Nézd meg magad! Dögösen nézel ki, Louis – mosolyog Steph, majd kinyitja a másik szekrényajtót. Az egész testet mutató tükörbe nézek, és eláll a lélegzetem. Ki a fene ez? A tükörképem úgy néz ki, mint én, csak sokkal jobban. Attól féltem, Steph túlzásba esik, de nem. Kék szemeim kitűnnek a szemceruza miatt, és a púder, amit az arcomra tett, még egészségesebbé teszi azt. A hajam nagyon jól néz ki frufruval, nem olyan, mint amit vártam. Soha nem volt még így a hajam ezelőtt.
- Le vagyok nyűgözve, Steph! – mondom neki mosolyogva.
- Látod, még mindig te vagy, csak a sokkal szexibb és jól öltözöttebb formád – kuncog fel.
- Mit gondolsz? – kérdezem Tristant, ahogy lenézek magamon.
- Jól nézel ki, nagyon jól – feleli, majd Steph-hez sétál, hogy a dereka köré fonja karjait. Ő hozzáhajol, én pedig elnézek.
- Még egy dolog – mondja Steph, és az öltözködő szekrényhez megy. Kihúzza az ajakíremet, majd a kezembe adja. – Egy kicsit ki vannak cserepesedve az ajkaid.
- Kész? – kérdezi Tristan, mire Steph-fel mindketten bólintunk. Megfogom a telefonomat, és kisétálok az ajtón.
Az út alatt hátul ülök, és az ablakon bámulok ki. Mikor megérkezünk az étteremhez, összerándulok a motorok számán odakint. Feltételeztem, valami hasonló helyre megyünk, mint a Friday’s vagy az Applebee’s, nem egy motoros bár és grillbe.
Mikor bemegyünk, úgy érzem, mindenki engem bámul, még ha valószínűleg nem is. Követem Tristan és Steph-et egy hátsó boxhoz.
- Niall is jön, ez oké, igaz? – kérdezi Tristan, ahogy helyet foglalunk.
- Igen, persze – mondom neki. Amíg nem Harry, nem bánom. Ezen kívül, jó lenne egy kis társaság, mert most harmadik keréknek érzem magam.
Egy nő, még több tetoválással, mint Steph-nek és Tristannak van, lép az asztalhoz, és felveszi az italrendeléseinket. Mindketten sört rendelnek. Biztosan ezért szeretnek idejönni, mert korhatár alatt ihatnak. A nő felemeli rám a szemöldökét, ahogy egy kólát rendelek, de nem akarok inni. Tanulnom kell, mikor visszaérek a szobámba. Percekkel később kihozza az italainkat, én pedig egy füttyentést hallok, ahogy egy csoport ember sétál az asztalunk felé. Felismerem Niallt és Zaynt, és ahogy közelebb érnek, Molly pink haja bejön a képbe, Harryvel utána. Visszaköpöm a kólát a poharamba. Tristan szemei kitágulnak, ahogy tekintete megállapodik Harryn, majd rám néz.
- Esküszöm, nem tudtam, hogy ő is jön, alig láttam őt egész héten… elmehetünk most, ha akarod – suttogja, Zayn pedig becsusszan mellém a boxba. Kényszerítenem kell magam, hogy ne nézzek Harry felé.
- Wow, Louis, nagyon dögösen nézel ki – mondja Zayn, mire elpirulok. Egyáltalán nem szoktam hozzá, hogy bárki is bókoljon nekem, Natalie-n kívül. – Tényleg, wow! Még sosem láttalak így – bókol újra, én pedig halkan megköszönöm neki. Niall, Harry és Molly az előttünk lévő boxban ülnek. Meg akarom kérni Tristant, hogy cseréljen velem helyet, így háttal lehetek Harrynek, de nem tudom rávenni magam. Csak el kell kerülnöm vele a szemkontaktust egész idő alatt. Meg tudom csinálni.
- Jól nézel ki, Louis – mondja Niall, mire rámosolygok. Nem vagyok hozzászokva ehhez a figyelemhez. Harry nem tett megjegyzést az új külsőmre, de nem is vártam tőle, csak örülök, hogy nem sérteget.
Harry és Molly pont a látókörömben ülnek, Harry egész arcát látom a Steph és Tristan válla közötti helyen át. Ha csak egyszer odanézek, nem fog fájni. Harryre pillantok, mielőtt meg tudnám magam állítani, és azonnal megbánom. Karja Molly vállán van. Miért kellett odanéznem? A belém nyilalló féltékenység, amit érzek, a büntetésem, amiért ránézek, amikor nem kellene. Természetesen valószínűleg megint kavarnak, vagy talán soha nem is hagyták abba. Emlékszem, milyen kényelmesen fogta közre Harryt a bulin, és lenyelem az emelkedő epét a torkomban. Harry szabad, hogy bármit megtegyen vagy bárkivel legyen, akivel csak akar.
- Remekül néz ki, ugye? – kérdezi őket Steph egy mosollyal, mire mindenki bólint. Érzem magamon Harry szemeit, de nem tudok még egyszer ránézni. Fehér pólót visel, amin keresztül, biztos vagyok benne, hogy látszódnak a tetoválásai, de nem érdekel. Nem érdekel, milyen jól néz ki, vagy milyen részegesen öltözött fel Molly. Tényleg viselhetne egy kicsivel több ruhát. Irritáló a hülye pink hajával és a részeges ruháival, és ő egy ribanc. Meg vagyok lepve a gondolataimon és haragomon felé, de igaz, nem kedvelem őt. Nem hiszem, hogy valaha is bárkit ribancnak neveztem volna, akár a fejemben is. Majdnem bűntudatot érzek, amíg meg nem szólít.
- Jól nézel ki, Louis, jobban, mint valaha – mondja, majd Harry mellkasára dől. Felveszem vele a szemkontaktust, és hamisan elmosolyodom.
- Baj, ha kortyolok egyet? – kérdezi Zayn, megfogva a poharamat. Megengedem, hogy kiigya az egészet, amit általában nem teszek, de olyan kényelmetlenül érzem magam, hogy nem tudok tisztán gondolkodni. Az italom felét megissza, mire meglököm őt. – Bocs, bébi, rendelek neked egy másikat – mosolyogja.
Tényleg jól néz ki, és inkább tűnik modellnek, mint egy főiskolai hallgatónak. Ha nem lenne olyan sok tetoválása, valószínűleg modell lenne. Egy hang jön át a másik boxból, a szemeim rögtön megtalálják Harryt. Felborított egy sótartót, ami az asztalon állt, és most lángoló szemekkel bámul rám. El akarok nézni, de nem tudok, fogva ejtett a tekintete, ahogy Zayn felemeli a karját, és a boksz háttámláján pihenteti, közvetlenül mögöttem. Harry szemei összeszűkülnek, mire úgy döntök, hogy szórakozom egy kicsit. Kétlem, hogy Harryt érdekelni fogja, de eléggé ragaszkodott eddig ahhoz, hogy ne lógjak Zaynnel, szóval talán működni fog.

2014. május 28., szerda

Chapter 41

Helló! :)
Szerintem nem vártátok, hogy ma hozom az új részt, de közbejött egy-két dolog. Már amúgy ezt a fejezetet hoztam volna tegnap is, csak beteg lettem, aztán nem volt lelkierőm ilyenekkel foglalkozni. De itt van már, és hát nem is tudom, mit mondhatnék... érdekes, talán ez a megfelelő szó. Holnap fogalmam sincs, hogy tudok-e frissíteni, lehet, hogy csak pénteken, de még nem tudom. Valamelyik nap biztos.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 41

- Jól vagy? – kérdezi Tristan. Felém sétál és átölel. Furcsa, hogy ölelésétől megnyugvást érzek.
- Igen, vagyis nem. De jól leszek. Köszönöm, hogy elküldted őt – mondom neki, mire szorosabban ölel, a könnyeim most már folynak, és nem látom a végét.
- Ne köszönd, Harry talán a barátom, de te is az vagy, és nem akarom, hogy felzaklasson téged. Sajnálom, ez az én hibám. Ha nem engedtem volna, hogy mindig a közeledben legyen, mindez nem történt volna meg. Ő egy igazi fasz tud lenni.
- Nem, ez egyáltalán nem a te hibád. Sajnálom, nem akartam a barátságotok közé állni. Csak arra van szükségem, hogy ne jöjjön többé a szobánkba.
- Természetesen, vissza fogom kérni tőle a kulcsot. Tudtam, hogy amúgy is Niallnek kellett volna adnom – mondja, mire kissé felnevetek, és kihúzódom öleléséből.
Nagyra értékelem, hogy itt van nekem, mint ő azt valaha is tudná. Teljesen egyedül érzem magam, Natalie időt kér, hogy megfontolja, vajon szakít-e velem vagy nem, Harry egy seggfej, anyámat elveszíteném, ha beszélnék vele erről, Liam pedig csalódott lenne. Szó szerint nincs senkim, kivéve ezt a tetovált srácot, akiről soha nem gondoltam volna, hogy a barátom lesz, de örülök, hogy az lett.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezi, mire bólintok. Valóban akarok, meg akarok szabadulni a nyomástól a mellkasomban.
Elmesélek neki mindent, az első alkalmat, hogy megcsókoltam Harryt a szobájában, a napunkat a folyamnál, az orgazmust, amit tegnap este adtam neki, ahogy a nevemet szólította álmában, és ahogy lerombolta minden cseppnyi tiszteletemet, amim volt iránta, amikor elmondatta velem Natalie-nak. Arca aggódóból átmegy döbbentbe, majd szomorúvá történetem alatt. A pólóm könnyekkel áztatott, mire befejezem, ő pedig a kezemet fogja.
- Woah, fogalmam sem volt, hogy ilyen sok minden történt. Az első alkalom után el kellett volna mondanod nekem. Tudtam, hogy van valami, amikor Harry felbukkant itt azon az este, amikor moziba mentünk. Éppen leraktam vele a telefont, aztán feltűnt itt. Azt feltételeztem, hogy idejött, hogy lásson téged, és most már tudom, hogy igazam volt. Harry jó srác, néha. Úgy értem, mélyen legbelül az, csak nem tudja, hogyan kell igazán törődni valakivel, ahogy te, vagyis a legtöbb ember megérdemli. Ha a helyedben lennék, megpróbálnám helyrehozni a dolgokat Natalie-val, mert Harry nem alkalmas arra, hogy bárkinek is a barátja legyen – mondja, majd megszorítja a kezem. Tudom, hogy minden, amit Tristan mond igaz és helyes, de mégis miért fáj ennyire? – Kérsz egy kis jégkrémet? Van egy jó hely a kampusz mellett, és sétálhatunk – feleli. Letörlöm a könnyeimet, és bólintok. Még csak dél van, és ha tovább ülök ebben a szobában, meg fogok őrülni.

Liam a kávéház téglafalának támaszkodva vár rám hétfő reggel.
- Mi történt a szemeddel? – egy kék-lila karika van a bal szeménél, és most, hogy közelebbről megnézem, látok egy másik zúzódást az arcán. A felismerés úgy üt meg, mint egy teherautó. – Liam! Harry csinálta ezt? – hangom remeg.
- Igen… – vallja be, én pedig el vagyok szörnyedve.
- Miért? Mi történt? – meg akarom ölni Harryt, amiért bántotta Liamet.
- Kiviharzott a házból, miután elmentél, aztán visszajött körülbelül egy órával később, nagyon ideges volt. Elkezdett keresni még több dolgot, amit összetörhet, így megállítottam őt. Tulajdonképpen nem volt ez olyan rossz, azt hiszem, mindketten kiadtuk magunkból a haragot egymás iránt. Én is adtam neki egy jó pár ütést – nevet fel, mire a szám elnyílik. Meg vagyok lepve Liam könnyed hangnemén, ahogy arról beszél, hogyan verekedtek össze Harryvel.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? Van valami, amit tehetek? – kérdezem tőle, úgy érzem, ez az egész az én hibám. Harry miattam volt dühös, de nem gondoltam volna, hogy olyan mérges lesz, hogy fizikailag bántaná Liamet.
- Nem, tényleg jól vagyok – mosolyog.
- Mit mondott anyukád, amikor hazaért? – kérdezem tőle.
Amíg az órára sétálunk, elmeséli nekem, hogy Harry apja hogyan szakította szét a verekedésüket, szerencsére megérkeztek, mielőtt megölték volna egymást, és hogy az anyukája sírt, amikor rájött, hogy Harry összetörte az edényeit. Azt mondja, nem volt érzelmi értékük, csak fájt neki, hogy Harry mégis képes volt ilyenre.
- De van egy másik hírem, egy sokkal jobb hírem, Danielle eljön meglátogatni jövőhétvégén. Eljön velem a tábortűzre – mosolyog.
- Tábortűz? – még semmit sem hallottam a tábortűzről.
- Igen, nem láttad a jeleket az egész kampuszon? Ez egy éves dolog, hogy elkezdjük az új tanítási évet. Mindenki jön. Én általában nem megyek ilyen fajta dolgokra, de ez valójában nagyon szórakoztató. El kellene hívnod Natalie-t újra, és csinálhatnánk egy dupla randit – ha Liam tudná, hogy megcsaltam Natalie-t Harryvel, és hogy én és Natalie lehet, hogy szakítunk, lehet, hogy nem. Elmosolyodom, majd bólintok. Talán meg kellene hívnom Natalie-t, így láthatja, hogy van olyan barátom, mint Liam. Tudom, hogy Harry és Liam… úgy értem, Natalie és Liam nagyon jól kijönnének, és tényleg szeretnék találkozni Danielle-lel.
Most, hogy Liam megemlítette a tábortüzet, minden falon észreveszem a szórólapokat. Azt hiszem, túl zaklatott voltam egész héten Harry miatt, hogy észrevegyem. Mielőtt észbe kapok, irodalmon vagyok, pásztázva a termet Harryért, annak ellenére, hogy a tudatalattim emlékeztet, hogy ne. Nem látom őt, és nincs a szokásos helyén mellettem. „Tönkre fogom tenni.” Hangja lejátszódik a fejemben. Mit tudna még esetleg tenni, ami rosszabb, minthogy kiadott Natalie előtt? Nem tudom, és soha nem is akarom megtudni.
- Nem hiszem, hogy itt van, hallottam őt azzal a Zayn sráccal beszélgetni, hogy leadja az irodalomóráit. Bár szeretném, ha látnád a fekete szemét – mosolyog Liam, én pedig a terem eleje felé nézek. Tagadni akarom, hogy Harryt kerestem, de tudom, hogy nem tudom. Harrynek fekete karikája van a szeme körül? Remélem, jól van… tulajdonképpen nem, remélem, pokolian fáj neki.
- Ó, oké – motyogom, és a pólómat piszkálom. Az óra további részében Liam nem említi meg Harryt.

A hét többi része pontosan ugyanúgy telik el. Nem beszélek senkivel Harryről és senki nem hozza őt fel a közelemben. Tristan néhány alkalommal majdnem megemlíti, de gyorsan eltereli a témát és továbblép. Steph egész héten a szobánkban lóg, de én nem bánom, valójában nagyon kedvelem őt, megnevetteti Tristant, és még én is azon találom magam, hogy nevetek párszor, úgy tűnik, életem legrosszabb hete alatt. Azt viselem, ami éppen tiszta, és a rövid életű viszonyom a szemceruzával véget ért, visszatértem a szokásos napirendemhez. Alvás, tanóra, tanulás, evés, alvás, tanóra, tanulás, evés.
- Gyerünk, Louis, péntek van, csak gyere velünk, és visszahozunk, mielőtt mennénk Har… úgy értem, a buliba – könyörög Tristan, mire megrázom a fejem. Semmit sincs kedvem csinálni, tanulnom kell és felhívni anyámat. Egész héten kerültem a hívásait, és fel akarom hívni Natalie-t, hogy megtudjam, hozott-e már döntést. Egész héten teret adtam neki, csak néhány SMS-t küldtem neki, abban a reményben, hogy felkeres. Nagyon szeretném, hogy jöjjön a tábortűzre jövő pénteken.
- Szerintem passzolom… Holnap autókat nézek, pihennem kell – hazudom félig. Tényleg kocsikat fogok nézni holnap, de tudom, hogy nem fogok pihenni itt ülve a gondolataimmal. Feloldódást kellene éreznem, Natalie bizonytalanságán kívül a kapcsolatunkat illetően. Legalább nem kell többé Harry miatt aggódnom. Nyilvánvalóan komolyan mondta, hogy távol marad tőlem, és én örülök. Egyszerűen nem tudom kirázni őt a gondolataimból, csak több időre van szükségem, mondogatom magamnak. Ahogy megpróbált úgy viselkedni, mintha akart volna valamit tőlem, talán randizni is velem, a bőröm alá férkőzött.
Gondolataim elkalandoznak egy helyre, ahol Harry tréfás és vicces, és valóban kijövünk egymással. Egy helyre, ahol randizni tudunk, tényleg randizni, és elvinne moziba vagy vacsorázni. Átölelne, és büszke lenne rá, hogy az övé vagyok. A vállaimra terítené a kabátját, ha fáznék, és jó éjt csókot adna, megígérve, hogy látni fog holnap.
- Louis? – mondja Tristan, a gondolataim pedig füstként szállnak el. Ez nem volt valóság, és a fiú az álmodozásomban soha nem lesz Harry.
- Ó, gyerünk, egész héten ezeket a bolyhos, buggyos nadrágokat hordod – ugrat Steph, mire felnevetek. Ezek a nadrágok a kedvenceim, amiket az ágyban viselek, főleg amikor beteg vagyok, vagy, mint ezen a héten, egy szakításon megyek át vagy kettőn. Még mindig össze vagyok zavarodva azon, hogyan fejeztünk be Harryvel valamit, ami el sem kezdődött.
- Oké. Oké, elmegyek, de vissza kell hoznotok rögtön vacsora után, mert tanulnom kell és nagyon korán kelni – figyelmeztetem, mire elmosolyodik, Steph pedig összecsapja a kezeit és fel-le ugrál.
- Hurrá! Csak, kérlek, engedd meg, hogy tegyek neked egy szívességet? – kérdezi Steph egy ártatlan mosollyal, miközben szempilláit rebegteti.
- Mit? – nyafogom, tudva, hogy valami rosszra készül.
- Had tegyek fel neked egy kis sminket! Kééééérleeek! – húzza el drámaian az utolsó szót.
- Szó sem lehet róla! – el tudom képzelni magam kék hajjal és egy kiló szemceruzával, nagyon sokat mutató ruhákat viselve, miután végzett velem.
- Nem túl drámai, csak azt akarom, hogy… úgy nézz ki, mintha nem pizsamában bujkáltál volna egész nap – mosolyog, Tristan pedig megpróbálja elfojtani a nevetését.
- Rendben! – adom be a derekam, mire Steph ismét tapsol.

2014. május 26., hétfő

Chapter 40

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy csak így eltűntem szombat este óta, de a netem megint nem volt hajlandó működni. Most viszont már megcsinálták, úgyhogy elvileg semmi probléma nem lehet vele. Nem mondanék semmit erről a fejezetről, szerintem elég durva a vége. Na, mindegy, kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Egyelőre fogalmam sincs, holnap lesz-e időm hozni a következőt, szerdán biztosan nem, szóval majd meglátom még, lehet, hogy csak csütörtök lesz belőle.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 40

Visszasétálok a szobámba, és remélem, Harry már eltűnt, még csak ránézni se tudok. Amilyen undorító ember ő, az ágyamon ül, amikor visszaérek. Az elképzelés, hogy megragadom a lámpát és fejbe ütöm vele, átfut az agyamon, de nincs energiám, hogy harcoljak vele.
- Nem fogok bocsánatot kérni – mondja nekem Harry, ahogy elsétálok mellette Tristan ágyához. Nem fogok az ágyamon ülni vele.
- Tudom, hogy nem fogsz – felelem, majd hátradőlök.
Nem engedem, hogy becsaljon ebbe a veszekedésbe, és soha nem vártam tőle, hogy bocsánatot kérjen. Mostanra már jobban ismerem őt. Vagyis, őszintén szólva, egyáltalán nem ismerem őt. Tegnap este azt gondoltam, hogy ő csak egy dühös fiú, akit az apja elhagyott és magában hordozza a fájdalmat, az egyetlen érzelmet használva, amit ismer, hogy távol tartsa az embereket. Ma reggel látom, hogy ő csak egy szörnyű, utálatos ember. Semmi jó nincs Harryben, bármikor, amikor azt hittem, volt, csak azért volt, mert azt akarta, hogy azt higgyem.
- Tudnia kellett – mondja, én pedig ráharapok az ajkamra, hogy megakadályozzam a könnyek visszatérését. Csendben maradok, amíg meg nem hallom, hogy Harry felkel, és felém indul.
- Csak menj el, Harry – mikor felnézek, már fölém magasodik. Leül az ágyra, mire én felugrom.
- Tudnia kellett – ismétli meg, bennem pedig forr a düh. Tudom, hogy szándékosan csinálja ezt, hogy kiborítson.
- Miért, Harry? Miért kellett tudnia? Hogyan lehet az jó dolog, hogy bántom őt? Kicsit sem voltál érintett benne, hogy nem tudja. Folytathattad volna a napodat anélkül, hogy elmondod neki. Nincs jogod, hogy ezt tedd vele vagy velem – érzem, hogy újra jönnek a könnyek, de ezúttal nem tudom megállítani őket.
- Én akarnám tudni, ha a helyében lennék – mondja, hangja monoton és hideg.
- De te nem ő vagy, és soha nem is leszel. Hülye voltam, hogy azt hittem, esetleg olyan lehetsz, mint ő. És mióta érdekel, hogy mi a helyes?
- Ne merj engem hozzá hasonlítani – csattan fel. Utálom, hogy csak az egyik kijelentésemre válaszol. Feláll, és felém mozdul, de hátrálok, megtartva köztük a távolságot, legalább öt lépést.
- Nincs mit összehasonlítani. Nem jöttél rá erre mostanra? Te egy kegyetlen és undorító bunkó vagy, aki szarik mindenkire, kivéve magadra, ő pedig szeret engem. Hajlandó arra, hogy megpróbálja megbocsátani a hibáimat. A szörnyű hibáimat – teszem hozzá.
Harry hátralép egyet, mintha meglöktem volna.
- Megbocsát neked?
- Igen, meg fog bocsátani nekem ezért. Tudom, hogy így lesz. Mert ő szeret engem, szóval a gonosz terved, hogy rávedd őt, hogy szakítson velem, amíg te hátraülsz és nevetsz, nem jött össze. Most pedig kifelé a szobámból.
- Ez nem volt… én… – kezdi el mondani, de félbeszakítom őt. Már elég időt vesztegettem rá.
- Kifelé! Tudom, hogy valószínűleg a következő lépésedet tervezed ellenem, de tudod mit, Harry? Nem fog többé működni, most pedig húzz a picsába a szobámból – meg vagyok lepve durva szavaimon, de nem érzem magam rosszul, amiért Harry ellen használom őket.
- Ez nem az, amit csinálok, Lou, azt gondoltam a tegnap este után… nem tudom, azt hittem, te és én… – úgy tűnik, mintha nem találna szavakat, ami új. Egy részem, egy hatalmas részem haldoklik, hogy megtudja, mit fog mondani, de ez az, ahogy belegabalyodtam a hálójába először. A kíváncsiságomat használja ellenem, ez az egész egy játék neki.
- Nem várod el, hogy ezt elhiggyem, ugye? Hogy másképp érzel irántam, mint ezelőtt? – abba kell hagynom, neki pedig el kell mennie, mielőtt karmai mélyebben vájnának belém.
- Persze hogy másképp érzek, Louis. Tőled úgy érzem, hogy…
- Nem! Nem akarom hallani, Harry. Tudom, hogy hazudsz, és ez a te beteges módod, hogy átvágj. Hogy elhitesd velem, hogy te esetleg ugyanúgy érezhetsz irántam, ahogy én érzek irántad, aztán át fogod váltani a kapcsolót. Mostanra már tudom, hogyan megy ez, de nem folytatom tovább.
- Ugyanúgy érezni, ahogy te érzel? Azt mondod, hogy te… érzel irántam valamit? – szemei úgy tűnik, hogy reménnyel csillannak fel. Jobb színész, mint gondoltam.
Tudja, hogy igen, tudnia kell. Mi más oka lehetne annak, hogy továbbra is folytatom vele ezt az egészségtelen kört köztünk? Rájövök, hogy szinte bevallottam magamnak az érzéseimet Harry iránt, és most éppen kitettem őket Harry elé, könnyű hozzáférést adva neki, hogy összetörje őket. Még jobban, mint eddig tette.
- Menj el, Harry, nem fogom még egyszer kérni. Ha nem mész el, hívom a biztonságiakat – mondom neki, és komolyan is gondolom. Érzem, hogy a falaim lassan leomlanak attól, ahogy Harry rám néz, és nem engedhetem, hogy ez megtörténjen.
- Lou, kérlek, válaszolj nekem – könyörög.
- Ne hívj Lou-nak, ez barátoknak és a családnak van fenntartva, embereknek, akik valóban törődnek velem. Most menj! – ordítom sokkal hangosabban, mint terveztem. El kell mennie és távol maradnia tőlem. Utálom, amikor Lou-nak hív. Valami, ahogy az ajkai mozognak, amikor kimondja, olyan meghitté, olyan kedvessé teszi. A fenébe is, Louis. Hagyd abba.
- Kérlek, tudnom kell, ha te…
- Milyen hosszú hétvége, kimerült vagyok! – mondja Tristan, ahogy besétál a szobába. Szemei összeszűkülnek Harryre, ahogy észreveszi könnyáztatta arcomat. – Mi folyik itt? Mit csináltál? – kiált Harryre. – Hol van Natalie? – kérdezi, majd rám néz.
- Elment, ahogyan Harry is azon van – felelem neki.
- Louis… – kezdi Harry.
- Tristan, kérlek, vedd rá, hogy elmenjen – könyörgök, mire ő bólint. Harry szája bosszússággal nyílik el azon, hogy Tristant használom ellene. Azt hitte, megint csapdába ejtett.
- Harry, menjünk – mondja, majd megragadja Harry karját, az ajtó felé húzva őt. Nem vagyok hajlandó visszanézni rá, a falat bámulom, amíg meg nem hallom becsukódni az ajtót. Azonnal hallom a hangjukat a folyosón. – Mi a franc, Harry? Mondtam neked, hogy maradj távol tőle. Ő a szobatársam, és nem olyan, mint a többi ember, akikkel szórakozol. Ő ártatlan, és őszintén túl jó hozzád – mondja neki. Örülök és meglepett vagyok, ahogyan kiáll értem.
Ez még mindig nem enyhíti a fájdalmat a mellkasomban. A szívem szó szerint fáj. Azt hittem, már megtapasztaltam a szívfájdalmat a Harryvel töltött napom után múlthéten, de az semmi sem volt ahhoz képes, hogyan érzek most. Utálom bevallani magamnak, de tudtam, hogy a Harryvel töltött tegnap este sokkal erősebbé tette az érzéseimet iránta, mint eddig voltak. Hallani őt nevetni, amíg csiklandozott, ahogy gyengéden megcsókolta az ajkaimat, tetovált karjaival átölelt, és ahogy szemei megrebbentek és lecsukódtak, amikor ujjaimmal átrajzoltam meztelen bőrét, mindezek még inkább elmélyítették az érzéseimet iránta. Azok a meghitt pillanatok köztünk, amiktől még jobban törődni kezdtem vele, de ez sokkal fájdalmasabbá is teszi. Mindezek tetejébe pedig úgy megbántottam Natalie-t, hogy csak imádkozhatom, hogy bocsásson meg nekem.
- Ez nem olyan – akcentusa erős és a hangja mérges.
- Baromság, Harry, ismerlek. Találj valaki mást, akivel szórakozol. Rengeteg más lány és fiú van. Ő nem az a fajta srác, akivel ezt kell csinálnod. Barátnője van, és túl érzékeny, hogy barátság extrákkal kapcsolatban legyél vele.
Nem tetszik, ahogy hallom őt azt mondani, túl érzékeny vagyok, de azt hiszem, igaza van. Semmit nem csináltam, csak sírtam, mióta találkoztam Harryvel, és most megpróbálta tönkretenni a kapcsolatomat Natalie-val. Nincs meg bennem az sem, hogyan legyek vele barátság extrákkal kapcsolatban, függetlenül attól, hogyan érzem magam tőle. Több tiszteletem van magam felé ennél, és túl érzelmes vagyok.
- Rendben. Távol fogok maradni tőle. Ne hozd el őt több buliba a házamba. Komolyan gondolom, nem akarom őt látni újra, és ha mégis, tönkre fogom tenni őt – csattan fel, majd hallom, hogy Tristan megfogja az ajtókilincset.

2014. május 24., szombat

Chapter 39

Sziasztok! :)
Most lett időm, szóval itt is a fejezet. Voltak itt különböző ötletek, hogy mi fog történni, annyit mondhatok, hogy semmit jó. Na, de olvassátok el és kiderül! Holnap elvileg tudom hozni a következőt, bár nem olyan vészes most a vége, de ebből a történetből sosem elég :D
Kellemes olvasás! :) Xx



Chapter 39

Harryre nézek, aztán Natalie-ra, és aztán vissza Harryre. Kizárt dolog, hogy ennek jó vége lesz.
- Mit keresel itt? – kérdezem Harryt, annak ellenére, hogy nem akarom hallani a választ, főleg nem Natalie előtt.
- Mit gondolsz, mit keresek itt! Kiosontál, amíg aludtam, mi a franc volt ez?! – dörmögi Harry. Visszatartom a lélegzetem, ahogy hangja visszhangzik a falakról. Natalie arcán düh villan fel, én pedig tudom, hogy elkezdi összerakni a kirakós darabjait.
Tépelődöm, hogy megpróbáljam elmagyarázni Natalie-nak, mi folyik itt, vagy megpróbáljam Harrynek megmagyarázni, miért mentem el.
- Válaszolj nekem! – ordítja Harry, és az arcom elé áll. Meglepődöm, mikor Natalie közénk lép.
- Ne kiabálj vele! – figyelmezteti Harryt. Megdermedek, amikor Harry arcán átfut a harag. Miért olyan dühös, hogy elmentem? Amúgy is kidobott volna. Mondanom kell valamit, mielőtt ez az egész az arcomba robban. Valószínűleg csak azért mérges, mert nem ő volt az első, aki sírásra késztetett.
- Harry… kérlek, ne csináld ezt most – könyörgöm. Ha elmegy most, megpróbálhatom elmagyarázni Natalie-nak, mi folyik itt.
- Mit csináljak, Lewis? – kérdezi Harry, majd Natalie körül sétál. Remélem, Natalie tartja a távolságot, nem akarom, hogy bántsa őt Harry.
- Harry, kérlek, csak menj, és majd később beszélünk erről – mondom, mire Natalie megrázza a fejét.
- Beszélni miről? Mi a fene folyik itt, Louis? – vág közbe Natalie. Ó, Istenem.
- Mondd el neki, gyerünk, mondd el neki – feleli Harry. Nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja. Tudom, milyen kegyetlen tud lenni, de ezt egy teljesen új szintre emeli.
- Elmondani nekem mit, Louis? – kérdezi Natalie.
- Semmit, csak hogy Harrynél és Liamnél maradtam tegnap este – hazudom. Megpróbálom kék szemeimet Harryébe illeszteni abban a reményben, hogy ezt most abbahagyja, de azonnal elnéz.
- Mondd el neki, Louis, vagy én fogom! – morogja Harry, mire elkezdek sírni.
- Natalie… én… Én és Harry… – kezdem el. Harry mérges arca átvált önelégültbe. Nem tudom elhinni, hogy vele töltöttem az éjszakát, a tegnap este csodálatos volt, de tudtam, hogy végül meg fogom bánni. Csak azt nem tudtam, hogy ilyen rossz lesz.
- Ó, Istenem – dadogja Natalie, szemei könnyezni kezdenek. Hogy tehettem ezt vele? Mi a francot gondoltam? Natalie olyan kedves, Harry meg elég kegyetlen ahhoz, hogy rávegyen, meséljek rólunk Natalie-nak őelőtte. Natalie kezét a homlokához teszi, majd megrázza a fejét. – Hogy tehetted, Louis? Mindazok után, amiken keresztül mentünk? Mikor kezdődött ez? – a könnyek patakokban folynak le az arcán szürke szemeiből. Sosem éreztem magam ilyen szörnyen, én okoztam azokat a könnyeket. Átnézek Harryre, aztán vissza Natalie-ra. Az utálatom Harry iránt felemészt, visszalököm őt, ahelyett, hogy megválaszolnám Natalie kérdéseit. Harry kibillen egyensúlyából és hátrafelé botladozik, de megtartja magát, mielőtt elesik.
- Natalie, nagyon sajnálom. Nem tudom, mit gondoltam – őszinte vagyok, nem tudom, mi a francot gondoltam.
Azt hiszem, azt gondoltam, hogy Harry rendes lehet, szakíthatok Natalie-val és randizhatok Harryvel. Hogy lehetek ilyen hülye? Vagy, hogy távol tudtam volna maradni Harrytől, és Natalie soha nem tudta volna meg, mi történt kettőnk között. A probléma, hogy nem tudok távol maradni Harrytől. Túl messzire mentem, túl messzire az ő varázslata alatt, és nem habozott, hogy megátkozzon engem. Mindkettő hülye és naiv lehetőség, egy jó döntést sem hoztam, mióta találkoztam Harryvel.
- Én sem tudom, mit gondoltál, nem is ismerlek többé – kiabálja Natalie, és az ajtó felé sétál.
- Natalie, kérlek! Várj! – kiáltom, majd utána rohanok. Harry megragadja a karomat, megpróbál visszahúzni. – Ne érj hozzám! Nem tudom elhinni! Ez sok, Harry, még tőled is – ordítom, és kirántom a karomat fogásából. Meglököm őt újra. Soha nem ütöttem meg senkit életemben, kivéve őt, többször is.
- Ha utána mész, én végeztem – mondja Harry, mire a szám elnyílik. Végzett mivel?
- Vége? Minek van vége? Az érzelmeimmel való játszadozásnak? Utállak! Nem vethetsz véget valaminek, ami sosem kezdődött el – felelem, de már nem kiabálok. Kezei az oldalaihoz esnek, szája elnyílik, de szavak nem jönnek ki rajta. – Natalie! – hívom őt, majd kirohanok az ajtón. Lefutok a folyosón, és végre utolérem a parkolóban. Észrevesz, mire gyorsabban kezd el menni. – Natalie, kérlek, hallgass meg. Sajnálom, nagyon sajnálom. Ittam, tudom, hogy ez nem mentség, de én… – megtörlöm szemeimet, az arca pedig megenyhül.
- Nem bírlak hallgatni téged… – mondja. Szemei pirosak. A kezéért nyúlok, de elhúzódik.
- Natalie, kérlek, nagyon sajnálom. Kérlek, bocsáss meg – nem veszíthetem el őt és Harryt egy nap alatt. Annak ellenére, hogy Harry sosem volt az enyém és soha nem is lesz, még mindig fáj látni utálatának legújabb szintjét felém. Főleg azután, ahogy ölelt és a nevemet mondta álmában.
- Csak szükségem van egy kis időre, Louis. Nem tudom, mit gondoljak – feleli, majd kezével beletúr tökéletesen mosott hajába.
- Oké – sóhajtom legyőzve. Csak időre van szüksége, hogy túljusson ezen, és visszatérhetünk a normálisa kerékvágásba.
- Szeretlek, Louis – mondja, és elkap a meglepetés, amikor megcsókolja az arcomat, majd bemászik az autójába.

2014. május 23., péntek

Chapter 38

Sziasztok! :)
Hála az égnek végre végeztem a dolgaimmal és a netem is elég jó most, úgyhogy itt is van a 38. fejezet. Nem is tudom, mit mondjak erről a részről... hát, nem az egyik kedvencem, de majd meglátjátok ti is. És mivel valami iszonyat a vége (mint mindig), ezért megpróbálom holnap hozni a következőt, de megint egész napos programom lesz, szóval csak este felé lesz rá időm.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 38

Melegem van, túlságosan melegem. Megpróbálom letolni magamról a takarókat, de nem mozdulnak. Mikor kinyitom a szemem, a tegnap esti események elárasztják a fejemet. Harry rám kiabálva a kertben, a skót whisky a leheletében, a törött üveg a konyhában, Harry megcsókol, Harry felnyög, ahogy megérintem őt, a nedves bokszere. Megpróbálok felkelni, de Harry túl nehéz. Meg vagyok lepve, hogy feje a mellkasomon fekszik, és ahogy karja a derekamat öleli, teste elfedi az enyémet. Biztosan álmában mozdult így. Be kell vallanom, nem akarom elhagyni ezt az ágyat, vagy elhagyni Harryt, de muszáj. Vissza kell jutnom a szobámba. Natalie ott van. Natalie. Natalie. Gyengéden eltolom Harryt a vállánál, a hátára fordítva őt. Csendben imádkozom, hogy mély alvó legyen. A hasára fordul és nyöszörög, de nem ébred fel.
Sietve lábra állok, és megfogom a ruháimat, amik szét vannak szóródva a padlón. Amilyen gyáva vagyok, kint akarok lenni innen, mire felébred. Nem hiszem, hogy bánni fogja, legalább nem kell az energiáját abba fektetnie, hogy bántson engem, így elmegyek magamtól. Ez a legjobb mindkettőnknek, függetlenül attól, ahogy együtt nevettünk tegnap este. Semmi sem ugyanaz nappal. Harry emlékezni fog, milyen jól kijöttünk egymással tegnap este, és úgy fogja érezni, hogy extra utálatosnak kell lennie, hogy egyensúlyozza ezt. Ez az, amit csinál, de ezúttal nem leszek itt.
Ott leszek, ahová tartozom, távol tőle. Tegnap éjjel egy pillanatra átfutott az agyamon a gondolat, hogy talán az este miatt meggondolja magát Harry, és többet akar tőlem, de most már jobban ismerem. Összehajtom a pólóját, és az öltözőszekrényre teszem. Becipzárazom a nadrágomat, a pólóm gyűrődött, amiért a padlón hevert tegnap este, de ez a legutolsó, amiért aggódom ebben a pillanatban. Belebújtatom lábamat a cipőmbe, majd megragadom az ajtókilincset.
Még egy visszapillantás nem fog ártani, győzködöm magam, és visszanézek Harry alvó alakjára. Rendezetlen haja el van terülve a párnán, karja pedig most az ágy másik oldalán van elterülve. Olyan békésnek néz ki, olyan gyönyörű az arcában lévő fémdarabok ellenére is.
Megfordulok, majd lenyomom a kilincset.
- Lou? – a szívem kihagy egy ütemet. Lassan visszafordulok hozzá, azt várva, hogy durva zöld szemei néznek vissza rám. Ehelyett azok csukva vannak. A homlokát ráncolja, de alszik. Nem tudom eldönteni, megkönnyebbült vagyok-e, hogy alszik, vagy komor vagyok, amiért a nevemet szólította álmában. Kimegyek a szobából, majd óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. Fogalmam sincs, hogyan juthatok ki ebből a házból, egyenesen lesétálok az előszobába, és megkönnyebbülök, hogy könnyen megtalálom a lépcsőt. Leosonok a lépcsőn, és csaknem belefutok Liambe. Pulzusom felgyorsul, ahogy megpróbálom kitalálni, hogy mit mondjak. Szemei az arcomat fürkészik, de csendben marad, magyarázatra várva, feltételezem.
- Liam… én… – fogalmam sincs, mit mondjak.
- Jól vagy? – kérdezi aggódva.
- Igen, jól vagyok. Tudom, hogy azt gondolod…
- Nem gondolok semmit, tényleg nagyra értékelem, hogy eljöttél. Tudom, hogy nem kedveled Harryt, így sokat jelent nekem, hogy idejöttél és segítettél lenyugtatni őt – mondja nekem Liam.
Ó. Olyan kedves, túl kedves. Majdnem azt akarom, hogy mondja el, mennyire fel van háborodva, hogy Harryvel töltöttem az éjszakát, hogy egyedül hagytam a barátnőmet a szobámban egész éjszaka, miután elvittem az autóját és rohantam Harry megmentésére, csak azért, hogy olyan rosszul érezzem magam, amennyire kellene.
- Szóval te és Harry ismét barátok vagytok? – kérdezi, mire vállat vonok.
- Fogalmam sincs, mik vagyunk mi. Fogalmam sincs, mit csinálok. Ő csak… ő – zokogásban török ki. Liam körém fonja karjait egy meleg és megnyugtató ölelésben.
- Minden rendben, tudom, hogy ő igazán szörnyű tud lenni – mondja Liam lágyan. Várjunk… biztosan azt hiszi, hogy azért sírok, mert Harry valami szörnyűt csinált velem. Valószínűleg sosem feltételezné, hogy a Harry iránt való érzéseim miatt sírok.
- Nem erről van szó, Liam… – zokogom. Ki kell jutnom innen, mielőtt lerombolom Liam jó véleményét rólam, és mielőtt Harry felébred. – Mennem kell, Natalie vár – felelem, Liam pedig egy együttérző mosollyal ajándékoz meg, mielőtt elköszön. Beszállok Natalie autójába, és olyan gyorsan vezetek vissza a kollégiumba, ahogy csak tudok. Az út nagy részében sírok, hogyan fogom elmagyarázni ezt az egészet Natalie-nak? Tudom, hogy meg kell tennem, nem hazudhatok neki. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mennyire fog ez fájni neki. Egy szörnyű ember vagyok, amiért ezt csinálom vele, miért nem tudtam csak távol maradni Harrytől?
Amennyire tudom, lenyugtatom magam, mielőtt bekanyarodok a parkolóba. Olyan lassan sétálok a szobámhoz, amennyire csak tudok. Nem tudom, hogyan fogok szembenézni Natalie-val. Amikor kinyitom az ajtót, Natalie a kis ágyamon fekszik a plafont bámulva. Felugrik, mikor kiejtem a nevét.
- Jesszus, Louis! Hol voltál egész éjszaka? Megállás nélkül hívtalak! – kiáltja. Ez az első alkalom, hogy Natalie ténylegesen felemeli rám a hangját. Veszekedtünk már ezelőtt, de még soha nem kiabált velem.
- Sajnálom, Natalie, elmentem Liamék házához, mert Harry részeg volt és összetört dolgokat, aztán az idő csak elrepült, azt hiszem, és mire feltakarítottunk, túl késő volt, a telefonom pedig lemerült – hazudom. Nem tudom elhinni, hogy egyenesen az arcába hazudok, ő mindig itt volt nekem, én meg itt hazudok neki. Tudom, hogy el kellene mondanom, de nem tudom elképzelni, hogy fájdalmat okozzak neki.
- Harry összetört dolgokat? Jól vagy? Miért maradtál ott, ha erőszakos volt? – úgy érzem, mintha ezer kérdést tenne fel egyszerre.
- Nem volt erőszakos, csak részeg. Mindemellett, nem bántana engem – mondom, majd eltakarom a számat, kétségbeesetten megpróbálva visszaszívni a szavakat.
- Hogy érted, hogy nem bántana téged? Ezt nem tudhatod, Lou! – csattan fel, majd felém sétál.
- Csak azt mondom, hogy fizikailag nem bántana, elég jól ismerem őt ahhoz, hogy ezt tudjam. Csak megpróbáltam segíteni Liamnek – felelem. Harry érzelmileg bántana engem, már meg is tette, és biztos vagyok benne, hogy újra meg fogja próbálni. Ironikus, hogy most védem őt, pedig nincs is itt.
- Azt hittem, nem lógsz többé azokkal a fajta emberekkel? Nem ígérted meg nekem és anyukádnak, hogy nem teszed? Louis, ők nem jó emberek, akikkel lehetsz. Elkezdtél inni és kimaradni egész éjszaka. Nem tudom, miért is akartad, hogy idejöjjek, ha te csak úgy elmész – leül az ágyra, fejét a kezein pihenteti.
- Ők nem rossz emberek, nem ismered őket. Mikor lettél ennyire ítélkező? – kérdezem tőle. Könyörögnöm kellene neki, hogy bocsásson meg, ++amiért kimaradtam egész éjszaka, de felbosszant, ahogy a barátaimról beszél. Leginkább Harryről, emlékezetet tudatalattim, én pedig pofon akarom vágni őt.
- Nem vagyok ítélkező, de sosem lógtál volna együtt azokkal a gót emberekkel ezelőtt.
- Ők nem gótok, Natalie, ők önmaguk. Nem érdekli őket, hogy olyanok legyenek, mint mi, ettől még nem lesznek különbözőek tőlünk – mondom. Szavaimon annyira meg vagyok lepve, mint Natalie.
- Nos, nem tetszik, hogy velük lógsz, megváltoztatnak téged. Nem ugyanaz a Louis vagy, akibe beleszerettem – hangja egyáltalán nem rosszindulatú, csak szomorú.
- Nos, Natalie… – kezdem, mire az ajtó kinyílik. Szemeim követik Natalie-ét, aztán a szobába betörő, mérges Harryre tévednek.

2014. május 22., csütörtök

Chapter 37

Helló! :)
Szörnyen sajnálom, hogy nem hoztam tegnap az új részt, pedig megígértem, de úgy döntött a wifim, hogy nem működik normálisan, és csak késő este lett viszonylag jó, szóval bocsánat. Most viszont már itt van, és szerintem élvezzétek ki, mert... na, inkább nem is mondom tovább, majd kiderül. Elvileg holnap valamikor lesz időm, tehát ha a netem is hajlandó lesz együttműködni velem, akkor jön a következő.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 37

Harry kimászik az ágyból és az öltözőszekrényhez megy. Kinyitja a felső fiókot, megfog egy kék-fehér kockás bokszert, majd feltartja a levegőbe egy undorodó kifejezéssel az arcán.
- Mi az? – kérdezem, és megtámasztom a fejem a könyökömön, hogy ránézzek.
- Ez förtelmes – mondja, mire felnevetek.
Korábbi kérdésem, hogy vajon vannak-e ruhák az öltözőszekrényben vagy nem, most meg van válaszolva. Biztosan Liam anyja vagy Harry apja vásárolta a szobában lévő összes ruhát Harrynek. Ez tényleg szomorú, hogy vesznek ruhát és feltöltik a szekrényt abban a reményben, hogy Harry néha erre jár.
- Nem olyan rossz – válaszolom neki, ő pedig szemet forgat. Kétlem, hogy bármi olyan jól nézne ki Harryn, mint a szokásos fekete bokszer alsónadrágja, de nem igazán tudom elképzelni, hogy bármi rosszul állna neki.
- Nos, ajándék lónak ne nézd a fogát, így szerintem egy perc és itt leszek – mondja, majd kisétál a szobából, csak a nedves bokszerét viselve.
Ó, istenem, mi van, ha Liam meglátja? Megalázó lesz. Reggel az lesz az első dolgom, hogy meg kell találnom Liamet és elmagyarázni neki az eseményeket. Mégis mit fogok mondani neki? „Ez nem az, aminek látszik, csak beszélgettünk, aztán beleegyeztem, hogy itt töltöm az éjszakát, és valahogy csak a bokszeremben kötöttem ki, és megadtam neki a kézimunkához lévő legközelebbi dolgot, amiről tudok?” Ez szörnyen hangzik. Reggel ki fogok találni valamit. Fejemet a párnára hajtom, és a plafont bámulom.
Fontolóra veszem, hogy felkelek és megnézem a telefonomat, amíg Harry a fürdőszobában van, de úgy döntök, hogy nem. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy Natalie üzeneteit olvassam most. Valószínűleg pánikol, de őszintén, amíg nem mondja el anyának, addig nem érdekel annyira, amennyire kellene. Ha teljesen őszinte vagyok magamhoz, nem érzek ugyanúgy Natalie iránt, mióta először megcsókoltam Harryt.
Tudom, hogy szeretem Natalie-t, mindig is szerettem őt, de kezdem megkérdőjelezni, vajon tényleg szeretem-e őt, mint barátnőt, és mint valakit, akivel le tudom élni az életem, vagy azért szeretem, mert olyan stabil ember volt az életemben. Mindig ott volt nekem, és papíron tökéletesek vagyunk egymásnak, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, ahogyan érzek, amikor Harryvel vagyok. Soha nem voltak ilyenfajta érzéseim ezelőtt. Nem csak szexuálisan, ahogy pillangók vannak a hasamban csak attól, hogy rám néz, ahogy azon találom magam, hogy kétségbeesetten látni akarom őt, még akkor is, amikor füstölgök, annyira haragszom rá, és őszintén, ahogy mindig elárasztja a gondolataimat, még akkor is, amikor próbálom meggyőzni magamat arról, hogy utálom őt.
Harry a bőröm alá férkőzött, nem számít, milyen erősen próbálom tagadni. Az ágyában vagyok, talán még soha nem aludt itt ezelőtt, de itt vagyok vele, ahelyett, hogy Natalie-val lennék. Végszóra az ajtó kinyílik, én pedig kikerülök a gondolataimból. Felnézek és meglátom Harryt a tiszta, kockás bokszerben, amitől felkuncogok. Egy kicsit túl nagy és sokkal hosszabb, mint az ő alsónadrágjai, de még mindig jól néz ki rajta.
- Nekem tetszik – mosolygok, mire egy haragos pillantást vet rám, mielőtt lekapcsolja a villanyt és bekapcsolja a tévét. Visszamászik az ágyba, és közelebb fekszik hozzám, mint vártam, nos, sosem tudom, mit várok tőle.
- Szóval mit is fogsz nekem elmondani? – kérdezi, amitől megborzongok, azt reméltem, nem fogja felhozni még egyszer, miután megtisztította magát. – Ne legyél szégyenlős most, éppen elmentem miattad a bokszerembe – mondja, majd közelebb húz magához. A párnába temetem a fejem, amin felnevet.
Felemelem a fejem, Harry pedig ujjával átsimítja a hajat a homlokomon, mielőtt egy lágy csókot ad az ajkaimra. Ez az első alkalom, hogy így csókolt meg, és ez mégis meghittebb volt, mint mikor nyelvvel csókolózunk. Fejét visszahajtja a párnára, és csatornát vált a távirányítóval. Azt akarom, hogy öleljen, amíg elalszom, de van egy olyan érzésem, hogy Harry nem egy ölelkezős típusú srác. „Jó akarok lenni érted, Lou”, Harry korábbi szavai játszódnak le a fejemben, és kíváncsi vagyok, komolyan gondolta-e, vagy csak tényleg részeg volt.
- Még mindig részeg vagy? – kérdezem, fejemet a mellkasára hajtom. Teste megdermed, de nem lök el magától.
- Nem, szerintem a mi kis kiabálásunk a kertben kijózanított – mondja. Egyik keze a távirányítót tartja, a másik pedig ügyetlenül a levegőben lóg, mintha nem tudná, mit csináljon vele.
- Ó, nos, legalább valami jó is kijött belőle – felelem neki, mire elfordítja a fejét és lenéz rám.
- Ja, azt hiszem – mondja, és kezét végre a hátamra teszi. Csodálatos érzés, hogy átölel, nem számít, milyen szörnyű dolgokat fog mondani nekem holnap, ezt a pillanatot nem veheti el tőlem. Ez az új kedvenc helyem, fejem a mellkasán, karja pedig a hátamon.
- Szerintem tényleg jobban kedvelem a részeg Harryt – ásítom.
- Valóban? – mondja, és felém fordul, hogy ismét rám nézzen.
- Talán – ugratom, majd lehunyom a szemem.
- Szörnyű vagy figyelemelterelésben, szóval mondd el.
Lehet, hogy csak el kellene mondanom neki, tudom, hogy ejteni fogja.
- Nos, csak az összes többi emberre gondoltam, akikkel… tudod, csináltál dolgokat – megpróbálom elrejteni fejemet a mellkasába, de a távirányítót az ágyra dobja, majd felbillenti az államat, hogy ránézzek.
- Miért gondolkoztál ezen?
- Nem tudom… mert nekem szó szerint nincs tapasztalatom, neked meg van egy csomó – válaszolom.
- Féltékeny vagy? – hangja tele van humorral.
- Nem, természetesen nem – hazudom.
- Szóval akkor nem bánod, ha elárulok neked pár részletet?
- Ne! Kérlek, ne – könyörgök, mire felkuncog, és kicsit szorosabban ölel karjával.
Nem mond mást erről, én pedig nem lehetnék megkönnyebbültebb. Nem tudnám elviselni, hogy halljam a részleteket róla, amikor valaki mással van. Érzem, hogy a szemeim egyre nehezebbek lesznek, és megpróbálok a tévére koncentrálni. Annyira kényelmesen érzem magam itt feküdve a karjaiban.
- Nem fogsz elaludni, ugye? Még mindig korán van.
- Igen? – olyan érzés, mintha legalább hajnali két óra lenne. Kilenc körül érkeztem ide.
- Ja, csak éjfél van.
- Az nincs korán – ásítok ismét.
- Nekem igen. Plusz, viszonozni akarom a szívességet – mi? Ó. A bőröm máris elkezd bizseregni, és meg tudom mondani, hogy a bokszerem megint egyre szűkösebb lesz. – Akarod, hogy megtegyem, ugye? – dorombolja, mire nyelek egyet.
Természetesen akarom. Felnézek rá, és megpróbálom elrejteni mohó mosolyomat, amit észrevesz, majd karjával szorosabban ölelve átfordít minket, így felettem van. Egyik kezével megtámasztja a súlyát, a másikkal pedig lenyúl, mire felhúzom a lábam az oldalához, a térdem behajlik, és a kezét végigfuttatja a bokámtól a combom tetejéig.
- Olyan puha – mondja egy mosollyal, és megismétli a mozdulatot. Kezével lágyan megszorítja, amitől a bőröm libabőrös lesz másodpercek alatt. Harry hátrál, majd egy csókot nyom a térdem oldalára, amitől a lábam megrándul. Megragadja és felnevet, miközben karját a lábam köré kulcsolja ismét. Mit fog csinálni? A várakozás az őrületbe kerget. – Meg akarlak ízlelni, Lou – mondja Harry, szemei összekapcsolódnak az enyémmel, megpróbálva felmérni a reakciómat. A szám azonnal kiszáradt. Nem értheti úgy, ahogy gondolom, hogy érti, ugye? Némileg tudatában vagyok, hogy az ajkaim elnyíltak és a szám nyitva van. – Ott lent – válaszolja meg gondolataimat, majd kezét a lábam közé teszi. Tapasztalataim hiánya biztosan ámulatba ejti őt, mert megpróbál küzdeni az ellen, hogy elmosolyodjon. A homlokomat ráncolom rá, ujja pedig megérint bokszeren át, amitől beszívom a levegőt. Ujjai lágyan végigsimítanak az ágyékomon, ahogy továbbra is a szemembe néz. – Máris kemény vagy nekem – hangja rekedtesebb a szokásosnál. Forró lehelete égeti a fülemet, majd nyelve végigszalad a fülcimpámon. – Tudnál mondani valamit, hogy ne érezzem úgy, mintha én lennék az egyetlen, aki akarja ezt, még ha tudom is, hogy ez nem igaz – vigyorog, mire fészkelődöm, ahogy nagyobb nyomást gyakorol érzékeny területemre. Nem találom a hangom, mert a testem ég az érintésétől. Elhúzza a kezét, én pedig felnyögök.
- Nem akarom, hogy abbahagyd – nyafogom.
- Nos, miért nem szólaltál fel, ahogy mondtam neked – csattan fel, mire megugrom. Nem akarom ezt a Harryt, a nevető, játékos Harryt akarom.
- Megzavartál – mondom, és megmozdulok, hogy felüljek. Ő felhúzza magát, majd a combomra ül, megtartva a súlyát szétnyílt térdein.
- Szóval, akkor akarod? – tudom, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy akarom, csak azt akarja, hogy hangosan kimondjam. Bólintok, mire az arcom előtt elkezd integetni az ujjával. – Nem bólintás, vagy kimondod, vagy megyek aludni – feleli, és lemászik a térdeimről. Fejben mérlegelem az érveket és az ellenérveket ennek a helyzetnek. Megéri az érzés, amit kapni fogok tőle, a megaláztatást, hogy kimondjam Harrynek, azt akarom… hogy csókoljon meg ott lent? Ha a közelében lesz annak a jó érzésnek, amit a kezével csinált múltkor, akkor tudom, hogy megéri. Kinyújtom a kezemet és megragadom meztelen vállát, hogy megállítsam abban, hogy távolabb menjen tőlem.
- Rendben, akarom – sóhajtom legyőzötten.
- Mit akarsz, Lewis? – csak viccel velem, pontosan tudja, mit csinál.
- Tudod… hogy megcsókolj – mondom, mire a mosolya megnő. Hozzám hajol, és egy csókot nyom ajkaimra.
- Ez az, amit akartál? – vigyorog, én pedig megcsapom a karját. Arra fog késztetni, hogy könyörögjek neki.
- Csókolj meg… ott – elpirulok, majd eltakarom az arcom a kezeimmel. Ő nevetve elhúzza őket, mire a homlokomat ráncolom rá. – Szándékosan zavarba hozol – nézek rá morcosan. Kezei még mindig az enyémeken vannak.
- Tudom, sajnálom. Csak olyan furcsa nekem, hogy még sosem csináltál ilyen dolgokat ezelőtt.
- Ugh, mindegy, Harry – nem akarok többé a viccei központja lenni. A pillanat már elmúlt, és most idegesít az egója. Megfordulok, és az oldalamra fekszem, elnézve tőle, majd magamra húzom a takarót.
- Hé, sajnálom – mondja, de figyelmen kívül hagyom őt. Tudom, hogy egy részem csak saját magamra bosszús, amiért egy tipikus hormonális tinédzser lettem, amikor Harryvel vagyok.
- Jó éjt, Harold – csattanok fel, majd hallom őt sóhajtani. Motyog valamit az orra alatt, ami úgy hangzik, „rendben”, de nem kérem, hogy ismételje meg. Kényszerítem a szemeimet, hogy lecsukódjanak, és megpróbálok valamire gondolni Harry nyelvén kívül, ahogy elalszom.

2014. május 20., kedd

Chapter 36

Helló! :)
Bocsánat, hogy csak most hoztam, de délután nem volt netem. Azonban biztos vagyok benne, hogy megérte várnotok, meghalás ez a rész, komolyan. Néhányotoknak volt/van tippje, hogy mi történik benne, szóval kíváncsi vagyok a véleményeitekre :D Remélem, sikerült élvezhetően lefordítanom. Holnap elvileg tudom hozni a részt, remélem gyakorlatilag is.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 36

Harry lángoló szemei nem hagyják el az enyémeket, ahogy visszamegyek hozzá. Feltérdelek az ágyra, majd felhúzom magam. Ugyanekkor Harry húzza fel magát, az ágytámlának támaszkodik, és kinyújtja a kezét nekem. Abban a pillanatban, hogy kisebb kezemet az övébe helyezem, ujjaival körülöleli, és magára húz. Térdeim az oldalánál vannak, közrefogom őt. Csináltam már ezt ezelőtt, de nem ilyen kevés ruhában. A térdeimen tartom magam, így nem érintkezünk, de ez nem tetszik Harrynek. Kezeit a csípőmre helyezi, és gyengéden lenyom. Pólója fel van csúszva az oldalamon, teljesen kivillantva a combjaimat. Abban a pillanatban, hogy testünk összeér, a gyomrom elkezd kavarogni. Tudom, hogy ez a boldogság, amit érzek, nem fog sokáig tartani, és úgy érzem magam, mint a Hamupipőke fiú változata, várva, hogy az óra üsse az éjfélt, és véget érjen a boldog éjszakám.
- Sokkal jobb – mondja, majd megajándékoz egy ferde mosollyal.
Tudom, hogy részeg és ezért ennyire kedves, vagyis amennyire ő kedves, de elfogadom. Ha valóban ez az utolsó alkalom, hogy vele leszek, akkor ez az, ahogy el akarom tölteni. Ezt mondogatom magamnak. Úgy viselkedek Harryvel ma este, ahogy akarok, mert amikor nappal lesz, mennem kell. El fogom mondani neki, hogy soha ne jöjjön többet a közelembe, ő pedig kénytelen lesz. Ez a legjobb, és tudom, hogy ezt akarja majd, amikor nem részeg. Védelmemre szóljon, éppen annyira vagyok megrészegülve Harrytől, amennyire ő a skót whiskytől, amit elfogyasztott.
Ahogy Harry továbbra is a szemembe bámul, kezdek ideges lenni. Mit kellene most tennem? Fogalmam sincs, merre viszi ezt el Harry, és nem akarok hülyét csinálni magamból, hogy elsőnek próbálok meg csinálni valamit. Úgy tűnik, észreveszi kényelmetlen arckifejezésemet.
- Mi a baj? – kérdezi, majd egyik kezét az arcomhoz teszi. Ujja az arccsontomat simogatja, szemeim pedig akaratlanul is lecsukódnak érintésére, ami meglepően gyengéd.
- Semmi… csak nem tudom, mit csináljak – vallom be, és lenézek.
- Csinálj, amit akarsz, Lou, ne gondold túl – tanácsolja, mire bólintok. Hátradőlök, hogy néhány lépés távolságot hagyjak a mellkasaink között, majd kezemet csupasz mellkasára teszem. Ránézek engedélyért, ő pedig bólint. Mindkét kezemmel gyengéden megnyomom a mellkasát, mire lehunyja szemeit. Ujjaim átrajzolják a fecskéket a mellkasán, aztán lejjebb a lepkét a hasán. Szempillái megremegnek, ahogy átrajzolom a szentírást a bordáin. Arckifejezése olyan nyugodt, de mellkasa sokkal gyorsabban emelkedik és süllyed, mint néhány másodperccel ezelőtt. Képtelen vagyok irányítani magam, ahogy kezemet leviszem, és mutatóujjamat végighúzom bokszerének övrészénél. Szemei kipattannak, és idegesnek néz ki. Harry, ideges?
- Meg uhmm… érinthetlek? – kérdezem abban a reményben, hogy érti, mire gondolok anélkül, hogy ki kellene mondanom. Kívülállónak érzem magam, ki ez a srác, aki közrefogja ezt a punk fiút és azt kéri, hogy megérinthesse… ott lent? Visszagondolok arra, mit mondott Harry korábban az igazi énemről, amikor vele vagyok. Talán igaza van. Szeretem, ahogy most érzek, szeretem, hogy az elektromosság végigmegy a testemen, ahogy bólint.
- Kérlek – válaszol, én pedig lejjebb viszem a kezem. A bokszere tetején tartom a kezemet, és lassan elérem a kis dudort a bokszerében. Beszívja a levegőt, ahogy kezemmel végigsúrolom őt. Nem tudom, mit kell tenni, így csak tovább simogatom, fel- és lefuttatva az ujjaimat. Túlságosan ideges vagyok, hogy ránézzek, így szememet növekvő merevedésén tartom. – Akarod, hogy megmutassam, mit kell csinálni? – kérdezi halkan, hangja remeg. Szokásos öntelt viselkedése most eltűnt.
Bólintok, majd kezét még egyszer az enyémre teszi, amit levisz, hogy megérintsem őt újra. Kinyitja a kezemet, így ujjaim körülfogják hosszát. Beszívja a levegőt az ajkai között, én pedig felnézek rá a szempilláimon keresztül. Leveszi kezét az enyémről, teljes irányítást adva nekem.
- Baszki, Louis, ne csináld ezt – morogja. Fogom a kezem és megpróbálom elhúzni. – Nem, ne azt. Csináld tovább, úgy értem, ne nézz rám úgy.
- Hogyan?
- Olyan ártatlanul, ami arra késztet, hogy olyan sok piszkos dolgot csináljak veled – tájékoztat, én pedig hátra akarom vetni magam az ágyon, és hagyni, hogy azt csináljon velem, amit csak akar. Megajándékozom egy kis mosollyal, majd ismét elkezdem mozgatni a kezem. Le akarom venni róla a bokszerét, de félek. Egy nyögés szökik ki az ajkaiból, amitől szorítok a fogásomon rajta, ismét hallani akarom azt a hangot. Nem tudom, hogy gyorsabban kellene-e mozgatni a kezemet vagy nem, így maradok a lassú, de szoros mozdulatoknál, amik, úgy tűnik, tetszenek neki. Előrébb hajolok, és ajkaimat nyirkos bőréhez nyomom a nyakán, azt okozva ezzel, hogy megint felnyögjön. – Baszki, Lou, olyan jó érzés a kezed körülöttem – mondja. Egy kicsit jobban megszorítom, mire összerezzen. – Ne olyan erősen, bébi – hangja lágy és egyáltalán nem gúnyos.
- Bocsánat – felelem, majd újra megcsókolom a nyakát. Nyelvem végigszalad a bőrén a füle alatt, a testem pedig megugrik, ahogy kezei elkezdenek fel- és lefutkosni a mellkasomon és a hasamon.
- Levehetem. A. Pólót? – hangja olyan kontrollálatlan és rekedt.
Le vagyok nyűgözve, hogy milyen hatással vagyok rá. Bólintok, mire szemei izgatottam felcsillannak. Kezei remegnek, ahogy a póló szegélyéhez nyúl. Arra kezdek gondolni, hány alkalommal kellett már ezt csinálnia, de az agyam hátsó részébe kényszerítem a gondolatokat. Harry áthúzza a pólót a fejemen, kényszerítve ezzel, hogy elengedjem. Amint a póló eltűnik, végigsimít a mellkasomon és a hasamon. Ujjai finoman megcsípik a mellbimbóimat, ahogy előrehajol, hogy megcsókoljon. A szájába nyögök, majd lenyúlok, és ismét megfogom hosszát.
- Ó, Louis, el fogok menni – mondja, én pedig érzem a növekvő keménységet a bokszeremben, annak ellenére, hogy csak a mellkasomat érinti. Érintése mennyei, és úgy érzem, talán én is elmegyek, csak a nyögéseitől és a gyengéd támadásától a mellkasomon. Lábai megfeszülnek alattam, csókjai elnyúlnak, kezei legördülnek az ölembe, majd érzem a nedvességet elterjedni a bokszerében, én pedig elhúzom a kezemet. Soha senkit nem élveztettem még el, nyilvánvalóan. Harry feje hátrabillen, és néhányszor levegőt vesz, miközben én a combjaira ülök, bizonytalan vagyok, hogy mit tegyek. Szemei kinyílnak, majd felemeli a fejét, hogy rám nézzen. Egy lusta mosoly jelenik meg az arcán. Előrehajol és homlokon csókol. – Még soha nem mentem el így ezelőtt – mondja, és megint zavarban érzem magam.
- Annyira rossz volt? – kérdezem, majd megpróbálok leszállni a lábairól. Megállít.
- Mi? Nem, épphogy annyira jó voltál. Általában több kell, minthogy valaki megfogjon a bokszeremen keresztül – válaszol, mire belém nyilall a féltékenység. Nem akarok az összes többi emberre gondolni, akikkel Harry volt, akik elérték, hogy így érezzen. Feltűnik neki csendességem, így kezeibe veszi arcomat, mutatóujjával végigsimítva a halántékomon. Vigasztal a tény, hogy a többieknek többet kellett csinálnia, mint nekem, de még mindig azt kívánom, bárcsak ne lennének többiek. Nem tudom, miért zavar, hogy így érzek, én és Harry, ez az egész még mindig megoldatlan. Soha nem fogunk járni vagy ennél többek lenni, de most csak a pillanatnak akarok élni. Felnevetek egy kicsit, ahogy a gondolat átfut az agyamon. Egyáltalán nem vagyok egy „éljünk a pillanatnak” típusú ember.
- Mire gondolsz? – kérdezi, mire megrázom a fejem. Nem akarok beszélni neki a féltékeny gondolataimról. – Ó, gyerünk, Louis, csak mondd el – feleli, én pedig megint megrázom a fejem. Egy nagyon nem-Harrys mozdulattal megragadja a csípőmet és elkezd csiklandozni. Sikítva nevetek, majd leesek róla a puha ágyra. Folytatja a csiklandozást, én pedig nem kapok levegőt. Nevetése betölti a szobát, és ez a legszebb hang, amit valaha hallottam. Sosem hallottam még így nevetni őt, és valami azt mondja, alig hallhatta bárki is. Hibái ellenére, sok hibája ellenére, szerencsésnek tartom magam, hogy látom őt így.
- Oké… oké! Elmondom! – sikítom, mire megáll.
- Jó választás – mondja. – De ne felejtsd el, amit mondani akarsz, át kell cserélnem a bokszeremet – mosolyog, én pedig elpirulok.

2014. május 19., hétfő

Chapter 35

Helló! :)
Már itt is van az új rész, ez az egyik kedvencem, és nem újdonság már szerintem, hogy mennyire függővége van, szóval hozom holnap a következőt :D Az pedig külön örömmel tölt el, hogy folyamatosan nő az olvasók száma, és hogy tetszik nektek is ez a történet ♥
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 35

Szemeim hozzászoknak a sötétséghez, de az egyetlen fény a holdfény kis csíkja, ami a kiugró ablakon keresztül szűrődik be.
- Harry? – suttogom. Hallom őt átkozódni, ahogy megbotlik valamiben, én pedig megpróbálok nem nevetni.
- Itt vagyok – mondja, majd felkapcsol egy lámpát az íróasztalon. Körbenézek a szobában, ami úgy néz ki, mint egy hotelszoba. Hatalmas, és van egy baldachinos ágy sötét ágyneművel középen a szemközti falnál, úgy néz ki, mintha királyi méretű lenne, legalább húsz párnával a tetején. Az íróasztal egy túlméretezett cseresznyefa asztal, a számítógép pedig rajta van, aminek nagyobb képernyője van, mint a tévé a kollégiumi szobámban. A kiugró ablaknak beépített ülőrésze van a fal mentén, kevesebb függönnyel, a többi ablakon a szobában vastag sötétkék függöny van, amik nem engedik, hogy a hold átsüssön rajta.
- Ez a… szobám – mondja, majd megdörzsöli a tarkóját a kezével. Majdnem úgy néz ki, mintha zavarban lenne.
- Van egy szobád itt? – kérdezem. Persze hogy van neki, ez az apja háza, és Liam nyilvánvalóan itt él. Liam említette már, hogy Harry sosem jön ide, így talán ezért olyan, mint egy múzeum, érintetlen és személytelen.
- Igen… Valójában még sosem aludtam itt… ma estig – leül az ágy végénél lévő ládára, és kiköti a bakancsát. Lehúzza a zokniját, és visszateszi őket a cipőkbe. Dagad a szívem a gondolatra, hogy egy elsőség része vagyok Harrynek.
- Ó. Miért? – kihasználom ittas őszinteségét.
- Mert nem akarok. Utálok itt lenni – válaszol gyorsan, majd kigombolja fekete nadrágját és lehúzza a lábán.
- Mit csinálsz?
- Levetkőzöm? – állapítja meg a nyilvánvalót.
- Úgy értem, miért? – remélem, nem gondolja, hogy szexelni fogok vele. Még ha egy részem haldoklik is azért, hogy ismét érezzem a kezeit magamon.
- Nos, nem alszom skinny jeans-ben és bakancsban – nevet fel félig. Keze elsöpri a haját a homlokából, azt okozva ezzel, hogy egyenesen felálljon. Minden, amit tesz, ezt a meleg érzést váltja ki belőlem.
- Ó – áthúzza a pólóját a fején, én pedig nem tudok elnézni. Tetovált hasa hibátlan. Nekem dobja a pólót, de nem mozdulok, hogy elkapjam, így leesik a földre. Felemelem rá a szemöldökömet, mire elmosolyodik.
- Aludhatsz benne, feltételezem, nem akarsz a bokszeredben aludni. De természetesen nekem tökéletesen megfelel, ha mégis – kacsint, én pedig felkuncogok. Miért kuncogok? Nem aludhatok a pólójában, túl meztelennek érezném magam. Lehajolok és felveszem a fekete anyagot, majd előre nyújtom, hogy visszaadjam neki.
- Megleszek, ebben alszom – mondom neki, szemei pedig levándorolnak a ruhámra. Egyetlen durva megjegyzést sem tett a bő nadrágomra vagy a bő kék pólómra.
- Rendben. Ahogy gondolod, ha kényelmetlenül akarod érezni magad, rajta – mosolyog, majd elveszi tőlem a pólót, és lerakja az öltözködő asztalra. Kíváncsi vagyok, vannak-e benne ruhák. Csak a bokszerében indul az ágy felé, és elkezdi ledobálni róla a párnákat a padlóra. Odasétálok, kinyitom a ládát, ahogy gondoltam, üres.
- A párnák idemennek – tájékoztatom, mire felnevet, és még egyet a padlóra dob. Felnyögök, majd felveszem őket, hogy a ládába helyezzem. Ő nevet rajtam, felhúzza a paplant, mielőtt lehuppan rá. Összekulcsolja kezeit a feje mögött, aztán a lábait is keresztbe teszi, és rám mosolyog. A tetovált szavak a bordáin megnyúltak, mivel kezét a feje mögé emelte. Hosszú, sovány teste tökéletesen néz ki elterülve az ágyon.
- Nem fogsz nyafogni, amiért egy ágyban alszol velem, ugye? – kérdezi, mire szemet forgatok. Valóban nem akartam. Tudom, hogy ez helytelen, de Harryvel akarok aludni az ágyban jobban, mint bármit, amit valaha is akartam.
- Nem, az ágy elég nagy mindkettőnknek – válaszolok mosolyogva. Nem tudom, hogy ez Harry mosolya-e vagy a tény, hogy csak bokszert visel, de sokkal jobb hangulatban vagyok, mint ezelőtt.
- Na, ez az a Louis, akit szeretek – ugrat, a szívem pedig meginog a szóválasztásán. Tudom, hogy nem és soha nem is értené úgy, de olyan jól hangzott a szájából.
Az ágyra mászom, és olyan közel húzódom a széléhez és olyan messze Harry testétől, amennyire csak tudok. Hallom őt kuncogni, majd átfordulok az oldalamon, hogy szemben legyek vele.
- Mi olyan vicces? – kérdezem tőle.
- Semmi – hazudik, és megharapja az ajkát megpróbálva nem nevetni. Kedvelem ezt a játékos Harryt, a jókedve ragályos.
- Mondd el! – duzzogok ajak biggyesztve. Szemei egyenesen a számat találják meg, nyelvét végighúzza ajkain, mielőtt fogai közé veszi ajakpiercingjét.
- Még senkivel nem aludtál egy ágyban ezelőtt, ugye?
Az oldalára fordul és egy kicsit közelebb jön hozzám. Ha tovább hátrálok, hátra fogok esni az ágyról.
- Nem – válaszolom egyszerűen, mire a mosolya megnő. Csak néhány lépésnyire vagyunk egymástól, és mielőtt tudnám, mit csinálok, kinyújtom a kezem, hogy megbökjem a gödröcskéjét. Szemei meglepődve kapják el az enyémeket, én pedig elhúzom a kezem, de megfogja és visszateszi az arcához. Lassan mozgatja a kezét és az enyémet fel és le az arcán.
- Nem tudom, miért nem dugtak még meg, vagy miért nem dugtál még meg valakit, biztosan nagyon jó vagy az ellenállásban – mondja, mire nyelek egyet.
- Nem igazán kellett ellenállnom soha senkinek – vallom be. Az emberek a gimnáziumban vonzónak találtak és sokszor érdeklődtek irántam, de soha senki nem próbált meg valóban szexelni velem. Mindannyian tudták, hogy barátnőm van. Kedvelt voltam a gimiben, ahogy Natalie is. Mindketten ott voltunk a Hazatérő Bálon minden évben.
- Ez vagy hazugság, vagy egy olyan gimibe mentél, ahol mindenki vak. Egyedül az ajkaid elegek ahhoz, hogy kemény legyek – eláll a lélegzetem szavain, ő pedig felkuncog. Kezemet a szájához teszi, majd végighúzza nedves ajkain. Lehelete forró az ujjaimon, és még jobban meglepődöm, amikor fogaival gyengéden megharapja mutatóujjam párnáját, valahogy a gyomromban éreztetve velem. A nyakához teszi a kezemet, ujjbegyeim átrajzolják a tetoválásainak örvényét a nyakán. Óvatosan figyel engem, de nem állít meg. – Szereted, ahogy beszélek hozzád, ugye? – arckifejezése sötét, de annyira szexi. A légzésem akadozik, mire megint elmosolyodik. – Látom a pírt az arcodon, és hallom, ahogy a légzésed megváltozott. Válaszolj nekem, Louis, használd azokat az ajkakat – mondja, én pedig felnevetek. Nem tudom, mi mást tehetnék, mint nevetni. Soha nem fogom beismerni, ahogy a szavai felizgatnak. Elengedi a kezemet, de a csuklóm köré fonja ujjait, és megszünteti a köztünk lévő rést az ágyon. Melegem van, túl melegem. Le kell hűlnöm, vagy hamarosan izzadni kezdek.
- Bekapcsolnád a ventilátort? – kérdezem Harrytől, mire a szemöldökét ráncolja. – Kérlek – kérem újra, amire sóhajt, de kimászik az ágyból.
- Ha meleged van, miért nem veszed le azokat a nehéz ruhákat? Az a nadrág amúgy is rühesnek néz ki – mondja, én pedig elmosolyodok. Már vártam, hogy ugrasson a ruháim miatt. – A testednek megfelelően kellene öltöznöd, Louis, ezek a ruhák, amiket hordasz, elrejtik. Ha nem láttalak volna már csak a bokszeredben, soha nem tudtam volna meg, milyen szexi valójában a tested. Az a nadrág szó szerint olyan, mint egy krumplis zsák – feleli, mire felnevetek. Még ha sérteget is, valahogy sikerül neki bókolni is egyszerre.
- Mit javasolsz, mit hordjak? – kérdezem.
- Nos, még mindig eltakarhatod magad, de a te méretedben viselj ruhákat. Az a bő póló elrejti a mellkasodat és a hasadat is, és nincs semmi, amit el kéne rejtened.
Elpirulok, mire elmosolyodik. Végre csatlakozik hozzám az ágyon, közel csúsztatva gyakorlatilag meztelen testét az enyémhez. Még mindig melegem van, és az a furcsa mód, ahogy Harry megdicsért, egy újfajta magabiztosságot adott.
- Hova mész? – motyogja összemosva a szavakat, hangja ijedt, ahogy kimászom az ágyból.
- Megyek átöltözni – válaszolok, majd átsétálok az öltözőszekrényhez, hogy megfogjam a pólóját. – Most fordulj el és ne less – teszem csípőre a kezeim.
- Nem.
- Hogy érted, hogy nem? – hogy mondhat nekem nemet?
- Nem fogok elfordulni. Látni akarlak – Ó. A fejemet ingatom rá, majd lekapcsolom a villanyt. Nyafogni kezd, én pedig mosolygok magamban, ahogy kicipzárazom a nadrágomat. Leesik a lábamhoz, és egy másik villany kapcsolódik fel.
- Harry! – ordítom, majd felveszem vissza a nadrágot. Látott már kevesebb ruhában, és tudom, hogy nem fog hallgatni, így veszek egy mély levegőt és áthúzom a pólómat a fejemen. Be kell vallanom, élvezem ezt a kis játékot, amit csinálunk most. Mélyen legbelül tudom, hogy azt akarom, nézzen rám. Akarom, hogy akarjon engem. Fehér bokszert viselek, semmi divatos vagy különleges, de Harry arckifejezésétől szexinek érzem magam. Megfogom a pólóját és áthúzom a fejemen. Az illata olyan jó, akárcsak Harrynek. Feltámaszkodik a könyökére, hogy rám nézzen, és nem szégyenlős, amiért szemei fel- és lemozognak a testemen.
- Gyere ide – mondja, én pedig figyelmen kívül hagyom a tudatalattim, ami azt mondja, fussak, amilyen gyorsan csak tudok, és az ágy felé sétálok.

2014. május 18., vasárnap

Chapter 34

Sziasztok! :)
Végre befejeztem a tanulást, úgyhogy itt is a következő. Én imádtam ezt a részt, és szerintem nem meglepő, ha azt mondom, megint valami szörnyű a vége :D Holnap talán tudom hozni a 35. fejezetet, nem vagyok biztos benne, de megpróbálom.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 34

- Mi? – megpróbálok egy lépést hátrálni tőle, de a fogása túl erős. Biztosan rosszul hallottam.
- Hallottál.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy félreértettem.
- Nem értetted félre, olyan dolgokat éreztetsz velem, amik ismeretlenek számomra. Nem tudom hogyan kezelni ezeket a típusú érzéseket, Louis. Így az egyetlen dolgot csinálom, amit tudom, hogyan kell, vagyis seggfejnek lenni – ismét transzban találom magam.
- Ez soha nem működne, Harry, olyan különbözőek vagyunk. Már van barátnőm, és te nem randizol, emlékszel?
- Nem különbözünk annyira, nagyon hasonlóak vagyunk. Ugyanazokat a dolgokat kedveljük, mindketten szeretjük a könyveket például – mondja. Nem tudom feldolgozni annak a gondolatát, hogy Harry megpróbál meggyőzni arról, hogy jók lehetnénk együtt.
- Te nem szoktál randizni – emlékeztetem őt újra.
- Tudom, de lehetnénk… barátok? – megint ez. Ott vagyunk, ahol a part szakad.
- Azt hittem, azt mondtad, hogy nem lehetünk barátok. Nem leszek csak a barátod, tudom, mit értesz ez alatt. Minden előnyét akarnád annak, hogy a barátom legyél, anélkül, hogy hozzám kötnéd magad – teste meginog, az asztalra hajol, és lazít a szorításán rajtam.
- Miért olyan rossz ez? Miért van szükséged egy címkére?
- Mert, Harry, van önbecsülésem. Nem leszek a játékszered, főleg nem, amikor ez azzal jár, hogy tiszteletlenül bánsz velem. Már foglalt vagyok, Harry.
- És mégis, nézd, hol vagy most – mutat rá. Nem tagadhatom, hogy igaza van, de nem tudok, és nem fogok beleegyezni abba, hogy barátok legyünk extrákkal.
- Szeretem őt és ő is szeret engem – mondom, és figyelem Harry arckifejezés-változását. Elenged, majd megbotlik a székben.
- Ne mondd ezt nekem – motyogja összemosva a szavakat. Majdnem elfelejtettem, milyen részeg. Szavai gyorsabban hagyják el a száját, mint valaha.
 - Csak azért mondod ezt, mert részeg vagy, holnap visszatérsz ahhoz, hogy utálj engem.
- Nem utállak – bárcsak ne lenne ilyen hatással rám. – Ha a szemembe tudsz nézni és azt mondani, hogy azt akarod, hagyjalak békén és soha ne álljak veled szóba, hallgatni fogok. Esküszöm, ha elmondod, innentől kezdve soha nem megyek a közeledbe, csak mondd ki.
Kinyitom a számat, hogy ezt elmondjam neki. Hogy elmondjam neki, maradjon távol tőlem, hogy elmondjam neki, soha nem akarok újra ránézni.
- Mondd ki, Louis, mondd ki, hogy nem akarsz többet látni engem – ismét közelebb lép. Végigfuttatja kezeit a karjaimon, mire a libabőr azonnal megjelenik a bőrömön. – Mondd, hogy nem akarod többé érezni az érintésemet – suttogja, majd kezét a nyakamhoz teszi. Mutatóujja végigrajzolja a kulcscsontomat, aztán vissza fel és le a nyakamon. Hallom felgyorsulni a légzésemet, ahogy ajkait pár centi távolságra hozza az enyémekhez. – Mondd, hogy nem akarod a csókomat, és hogy távolságra van szükséged – mondja, én pedig érzem a skót whisky szagát, és érzem a lehelete forróságát. – Mondd ki, Lewis – turbékolja, mire nyöszörgök.
- Harry – suttogom.
- Nem tudsz ellenállni nekem, Lou, ahogy én sem tudok ellenállni neked – ajkai közel vannak az enyémekhez, majdnem érintkeznek. – Velem maradsz ma este? – kérdezi, és én bármit megtennék, amit mond.
Egy ajtónál lévő mozgás elkapja a tekintetem, így elhúzódok Harrytől. Liam arca zavartsággal keveredik, ahogy elfordul, és eltűnik az ajtóból. Visszatértem a valóságba.
- Mennem kell – mondom, mire Harry átkozódik az orra alatt.
- Kérlek, kérlek, maradj. Csak maradj velem ma este, és reggel, ha úgy döntesz, elmondod, hogy nem akarsz többé látni… csak kérlek, maradj. Könyörgöm neked, és én nem szoktam könyörögni, Louis – azon találom magam, hogy bólintok, mielőtt megállíthatnám magam.
- Mit fogok mondani Natalie-nak? Vár rám, és nálam van az autója – nem tudom elhinni, hogy valóban fontolóra veszem ezt.
- Csak mondd meg neki, hogy maradnod kell, mert… nem tudom. Ne mondj neki semmit, mi a legrosszabb dolog, amit tehet? – kérdezi Harry, mire kiráz a hideg.
El fogja mondani anyámnak. Harag tölt el Natalie iránt, nem kellene azon aggódnom, hogy a barátnőm beárul az anyámnak.
- Valószínűleg amúgy is alszik – mondja Harry.
- Nem, nem tud visszajutni a hoteljébe.
- Hotel? Várj… nem marad veled?
- Nem, van egy hotelszobája a közelben.
- És te a hotelben maradsz vele?
- Nem, ő a hotelben marad, én pedig a szobámban.
- Mi baja van? Heteró? – kérdezi Harry, véres szemeiben szórakozottság játszik.
- Természetesen az!
- Bocs, csak kíváncsi voltam. Úgy értem, valami nem stimmel ezzel. Ha az enyém lennél, nem lennék képes távol maradni tőled. Megdugnálak minden alkalommal, amim lenne.
Leesik az állam, Harry mocskos szavainak a legfurcsább hatással vannak rám. Elpirulok, és elnézek róla.
- Menjünk be, a fa előre-hátra hajladozik. Szerintem ez a végszavam, hogy menjünk be. Túl sokat ittam.
- Itt maradsz? – kérdezem tőle. Azt feltételeztem, hogy visszamegy a diákszövetségi házába.
- Ja, ahogy te is. Menjünk – megfogja a kezemet, majd a hátsó ajtó felé sétálunk.
Majd meg kell találnom Liamet, és megpróbálni megmagyarázni neki, mit látott az ajtón keresztül. Nem tudom, mi történik velem, így nem vagyok biztos benne, hogyan fogom megmagyarázni, de valahogy meg kell értetnem vele. Ahogy átsétálunk a konyhán, észreveszem, hogy a rendetlenség majdnem teljesen fel van takarítva.
- Holnap el kell takarítanod a többit – mondom neki, mire bólint.
- Elfogom – ígéri, remélem be is tartja.
Kezemet továbbra is az övében tartja, ahogy felvezet a díszlépcsőn. Imádkozom, hogy ne fussunk bele Liambe a folyosón, és megkönnyebbülök, amikor ez nem is történik meg. Harry kinyitja egy koromfekete szobának az ajtaját, majd gyengéden betol.

2014. május 17., szombat

Chapter 33

Sziasztok! :)
Itt is a következő, szerintem megérte várnotok rá, a vége valami asdfghjklé :3 Gondolom, sokat mondtam ezzel, de a lényeg, hogy én meghaltam, mikor először olvastam. Mondjuk megint olyan függővége van, hogy őrület.  Azt hiszem, semmi olyan dolgom nem lesz holnap, amiért ne tudnék frissíteni, szóval holnap érkezik a következő.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 33

Ahogy elérjük az asztalt, Harry elengedi a csuklóm, és kihúz egy széket nekem, hogy leüljek. Úgy érzem, mintha a csuklóm szó szerint égne az érintésétől. Ujjaimmal átdörzsölöm, ő pedig megfogja a mellettem lévő széket, majd végighúzza a betonon, hogy közvetlenül előttem üljön. A széke olyan közel van, hogy a térdei majdnem megérintik az enyémeket.
- Miről akarnál esetleg beszélni, Harry? – kérdezem tőle a legdurvább hangnemben, amire képes vagyok, ami nem olyan durva.
Vesz egy mély lélegzetet, ismét leveszi a beanie-ét, és az asztalra teszi. Figyelem, ahogy hosszú ujjaival beletúr a hajába, majd a szemembe néz.
- Sajnálom – mondja, mire félre nézek, és az udvar hátsó részében lévő nagy fára összepontosítok. – Hallottál? – kérdezi, majd közelebb hajol.
- Igen, hallottalak – csattanok fel. Őrültebb, mint gondoltam, ha azt hiszi, hogy egy bocsánatkéréstől el fogom felejteni azokat a szörnyű dolgokat, amiket folyamatosan csinál velem, majdnem napi rendszerességgel.
- Olyan rohadtul bonyolult téged kezelni – mondja, és visszaül a székére. Az üveg, amit az udvarban eldobtam, a kezében van, egy újabb kortyot iszik. Hogy nem dőlt még ki ilyen sok piától?
- Én vagyok bonyolult? Te viccelsz velem! Mit vársz tőlem, Harry? Annyira kegyetlen vagy hozzám! – mondom, és az alsó ajkamat a fogaim közé veszem. Nem fogok sírni előtte. Nem fogok sírni előtte.
- Nem szándékosan – hangja csendes.
- De igen, és tudod. Szándékosan csinálod. Soha nem bántak még velem ilyen rosszul egész életemben – erősebben harapom az ajkamat. Érzem a csomót a torkomban. Ha sírok, ő győz. Ez az, amit akar.
- Akkor miért bukkansz fel folyton? Miért nem adod fel?
- Ha én… Nem tudom, de biztosíthatlak, hogy a ma este után nem fogok. Le fogom adni az irodalmat és felveszem a következő szemeszterben – mondom. Nem terveztem ezt mostanáig, de pontosan ez az, amit tennem kellene.
- Ne, kérlek, ne csináld ezt!
- Miért érdekel?! Nem akarnál rákényszerülve lenni, hogy egy olyan szánalmas valaki közelében legyél, mint én, ugye? – forr a vérem. Ha tudnám, mit mondjak, hogy megbántsam annyira, amennyire ő bánt engem, megtenném.
- Nem mondtam komolyan. Én vagyok a szánalmas – kiengedem az ajkamat a fogaim közül, a szám pedig elnyílik.
- Nos, ezen nem fogok vitatkozni veled – felelem, míg ő iszik még egy kortyot. Az üvegért nyúlok, mire elhúzza. – Szóval te vagy az egyetlen, aki berúghat? – kérdezem, és egy kis mosoly jelenik meg az arcán. A teraszi fény megcsillan a szemöldökpiercingjén, ahogy a kezembe adja az üveget.
- Azt hittem, megint el fogod dobni – mondja, majd az üveget az ajkaimhoz teszem. Az ital meleg, és olyan íze van, mint az alkoholba mártott égetett édes gyömbérnek. Öklendezem, mire Harry felkuncog.
- Milyen gyakran iszol? – kérdezem tőle. Ismét mérgesnek kell lennem rá, miután válaszol.
- A ma este előtt, már hat hónapja – szemei a padlóra tévednek, mintha szégyenkezne.
- Nos, nem kellene már többet innod. Még rosszabb emberré tesz, mint általában vagy.
- Azt gondolod, rossz ember vagyok? – hangja komoly. Annyira részeg lenne, hogy jó embernek tartja magát?
- Igen – lehelem.
- Nem vagyok. Nos, talán igen. Azt akarom, hogy te… – megáll.
- Azt akarod, hogy én mit? – tudnom kell, hogy mit akart mondani. Nem akarok inni, az az egy korty elég rossz volt, és már így is szörnyű véleménnyel vagyok Harryről emiatt.
- Semmit – mondja nekem, én pedig tudom, hogy hazudik.
Miért is vagyok még itt? Natalie a szobámban van, várva rám, én meg itt vagyok, még több időt vesztegetve Harryre.
- Mennem kellene – mondom, majd felállok.
- Ne menj! – a lábaim megtorpannak könyörgő hangjától. Megfordulok, ő pedig kevesebb, mint egy lépésre van tőlem.
- Miért ne? Még több sértést akarsz a fejemhez vágni? – kiabálom, majd elfordulok tőle. Érzem, hogy a keze megfogja a karomat, és visszaránt.
- Ne fordíts hátat nekem! – kiáltja még hangosabban, mint én tettem.
- Már régen hátat kellett volna fordítanom neked! – üvöltöm, majd meglököm a mellkasánál. – Nem is tudom, miért vagyok még itt! Idejöttem abban a pillanatban, hogy Liam felhívott! Otthagytam a barátnőmet, aki mint mondtad, az egyetlen ember, aki képes mellettem lenni, hogy idejöjjek miattad! Tudod mit? Igazad van, Harry, szánalmas vagyok. Szánalmas vagyok, hogy idejöttem, szánalmas vagyok, hogy egyáltalán próbálok… – félbeszakít azzal, hogy ajkait az enyémekre teszi.
A mellkasát ütöm, hogy megállítsam őt, de nem mozdul. Minden részem vissza akarja őt csókolni, de leállítom magam. Érzem, ahogy a nyelve megpróbál bejutni az ajkaim közé, majd karjával átölel, közelebb húzva magához, annak ellenére, hogy továbbra is ellenállok. Semmi értelme, erősebb nálam.
- Csókolj meg, Lou – mondja az ajkaimnak. Megrázom a fejem, mire felmordul csalódottságában. – Kérlek, csak csókolj meg. Szükségem van rád – szavai feloldoznak. Ez a szemérmetlen, ittas, szörnyű férfi éppen azt mondta, hogy szüksége van rám, és ez valahogy versként hangzik a füleimnek. Harry olyan, mint egy drog nekem, többre és többre vágyom. Elpusztítja a gondolataimat és behatol az álmaimba.
Abban a pillanatban, hogy az ajkaim elnyílnak, szája ismét az enyémen van, ezúttal nem állok ellen. Nem tudok, tudom, hogy ez nem válasz a problémáimra és még mélyebbre ásom magam, de ez most nem számít. Minden, ami számít a szavai, „Szükségem van rád”. Lehetséges, hogy esetleg Harrynek olyan kétségbeesett szüksége van rám, mint amennyire nekem van rá? Kétlem, de most úgy teszek, mintha igen. Egyik kezét az arcomhoz teszi, nyelvével pedig végigfut az alsó ajkamon.  Beleborzongok, mire elmosolyodik, az ajakpiercingje csiklandozza a szám sarkát. Egy susogó hangot hallok, így elhúzódom, engedi, hogy abbahagyjam a csókot, de karjaival továbbra is szorosan ölel, testét az enyémnek nyomja. A hátsó ajtó felé nézek és imádkozom, hogy Liam nem volt tanúja szörnyű tévedésemnek. Nem látom őt, hála istennek.
- Harry, tényleg mennem kell. Nem folytathatjuk ezt, ez egyikünknek sem jó – mondom neki, majd lenézek.
- De igen, csinálhatjuk – feleli, és felemeli az állam, kényszerítve, hogy zöld szemeibe nézzek.
- Nem, nem tudjuk. Te utálsz engem, és én nem akarok többé a bokszzsákod lenni, összezavarsz. Az egyik percben azt mondod, mennyire ki nem állhatsz, vagy megalázol a legintimebb élményem után – kinyitja a száját, hogy félbeszakítson, így ujjamat pink ajkához rakom, és folytatom: – aztán a következő percben megcsókolsz, és azt mondod, szükséged van rám. Nem szeretem azt, aki vagyok, amikor veled vagyok, és utálom azt, ahogy érzem magam, miután szörnyű dolgokat mondasz nekem.
- Ki vagy, amikor velem vagy? – kérdezi.
- Valaki, aki nem akarok lenni, valaki, aki megcsalja a barátnőjét, és állandóan sír – magyarázom.
- Tudod, ki vagy te szerintem, amikor velem vagy? – végighúzza hüvelykujját az állam vonalán, én pedig megpróbálok koncentrált maradni.
- Ki?
- Önmagad. Szerintem ez az igazi éned, csak túlságosan elfoglalt vagy, hogy azzal foglalkozz, mit gondol rólad mindenki más, hogy rájöjj – olyan őszintének és biztosnak hangzik a válaszában, hogy egy percre elgondolkozom szavain. – És tudom, mit csináltam veled, miután kézimunkáztam rajtad – észreveszi összeráncolt homlokomat, majd folytatja: – bocs… miután a tapasztalatunk rossz volt. Szörnyen éreztem magam, miután kiszálltál az autómból.
- Ezt kétlem – csattanok fel, emlékezve, mennyit sírtam azon az éjszakán.
- Igaz, esküszöm. Tudom, hogy azt gondolod, rossz ember vagyok… de te arra késztetsz… – miért hagyja abba mindig?
- Fejezd be a mondatot vagy elmegyek – mondom neki, és komolyan is gondolom.
- Te… arra késztetsz, hogy jó akarjak lenni, érted… Jó akarok lenni érted, Lou.

2014. május 16., péntek

Chapter 32

Helló! :)
Gondoltam, sietek hozni a részt, még mielőtt az időjárás miatt rosszabb lenne a wifim. Ebben kiderül, mi történt Harryvel, és ha lehet, még rosszabb a vége, úgyhogy hozom holnap a következőt. Egyébként mit gondoltok, mi lesz a 33. fejezetben?
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 32

Rohanok Natalie autójához, a telefonom pedig rezeg Liam üzenetétől.
„2875 Cornell Rd” – mondja az SMS. Bepötyögöm a címet a telefonom navigációjába, és kihajtok a parkolóból. A GPS azt mondja, tizenöt percen belül megérkezem. Mi történhet ott, amiért Liamnek esetleg szüksége lehet rám, hogy odamenjek. Harry és én még csak beszélő viszonyban sem vagyunk most. Remélem, Harry jól van és semmi baja. Fogalmam sincs, mi volt a csattanó zaj, úgy hangzott, mintha valami összetört volna. Még mindig annyira össze vagyok zavarodva, amikor megérkezem a címre, mint amikor elhagytam a szobámat. Natalie már kétszer hívott, de nem veszem fel, szükségem van rá, hogy a navigáció maradjon a képernyőn, és őszintén, a zavart kifejezése az arcán, amikor otthagytam őt, még mindig kísért.
A házak az úton mind óriásiak, úgy néznek ki, mint a kastélyok. Ez a ház különösen, legalább háromszor nagyobb, mint anyámé. Ez egy régi stílusú téglaház, kastély nekem, az udvar pedig lejtős, így úgy tűnik, mintha egy dombon, hegyen ülne. Még az utcai fények alatt is gyönyörű. Biztosan Harry apjának a háza, ez az egyetlen következtetés, amire gondolni tudok, amiért Liam is itt lenne. Veszek egy mély levegőt, majd felmegyek a lépcsőn a járdára. Mikor az ajtóhoz érek, erősen kopogok a sötét, mahagóni ajtón, ami másodperceken belül kinyílik.
- Louis, köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, hogy társaságod van. Natalie veled van? – kérdezi Liam, és jelez, hogy menjek be.
- Nem, a kollégiumban van. Mi folyik itt? Hol van Harry?
- A hátsóudvarban. Kezelhetetlen – sóhajtja.
- És én azért vagyok itt, mert? – olyan kedvesen kérdezem, ahogy csak tudom. Mi közöm van nekem ahhoz, hogy Harry kezelhetetlen?
- Nem tudom, tudom, hogy utálod őt, de részeg, teljesen ellenséges. Felbukkant itt, és kinyitott egy üveget az apja skót whiskyéből. Több mint az üveg felét megitta! Aztán elkezdett összetörni dolgokat, anyám összes edényét, egy üveges konyhaszekrényt, gyakorlatilag mindent, amire rátette a kezét.
- Mi? Miért? – Harry azt mondta nekem, hogy nem szokott inni.
- Az apja éppen azt mondta el neki, hogy ő és az anyám összeházasodnak – meséli, mintha ez mindent megmagyarázna.
- Oké? Szóval Harry nem akarja, hogy összeházasodjanak? – még mindig össze vagyok zavarodva. Liam átvezet engem a hatalmas konyhán, a lélegzetem pedig eláll az óriási rendetlenségtől, amit Harry csinált. Törött edények vannak szétszóródva a padlón és egy nagy faszekrény, aminek be van ütve az oldala, az üveglapok töröttek vagy hiányoznak.
- Nem, ez egy hosszú történet. Rögtön utána, hogy elmondta neki az apja, elhagyták a várost hétvégére. Hála istennek, nincsenek itt, de azt hiszem, azért jött ide Harry, hogy szembeszálljon az apjával. Sosem jön ide – magyarázza, majd kinyitja a hátsó ajtót. Látok egy árnyékot ülni egy kis asztalon a kis, zárt, belső udvarban. Harry.
- Nem tudom, mit gondolsz, mit tudok tenni, de megpróbálom – mondom Liamnek, mire bólint. Lehajol, és a vállamra teszi a kezét.
- Érted kiabált – feleli halkan, a szívem pedig megáll. Értem? Harry felé sétálok, mire felnéz rám. A szemei véresek, a haja el van rejtve egy szürke beanie alá. Szemei kitágulnak, aztán elsötétülnek, amitől vissza akarok lépni. Szinte ijesztően néz ki a gyenge, teraszi fény alatt.
- Hogy kerülsz ide? – emeli fel hangját Harry, majd feláll.
- Liam… ő – válaszolok, de bárcsak ne mondtam volna el neki.
- Te kibaszottul felhívtad őt? – kiált Liam felé, Liam pedig visszasétál a házba, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Hagyd őt békén, Harry, aggódik érted – szidom le őt, mire visszaül, intve, hogy foglaljak helyet. Leülök szemben vele, és nézem, ahogy megragadja a majdnem üres sötét italos üveget, és a szájához teszi. Figyelem, ahogy az ádámcsutkája mozog, ahogy lenyeli a kortyot. Mikor végez az üveggel, ledobja a teraszi asztal üvegére, amitől megugrom. Csak örülök, hogy nem tört össze.
- Aww, mennyire hasonlítotok. Mindketten olyan kiszámíthatóak vagytok. Szegény Harry zaklatott, így szövetkeztek ellenem, hogy rosszul érezzem magam, amiért összetörtem néhány szar kínait – feleli egy beteges vigyorral.
- Azt hittem, nem iszol – mondom neki, majd keresztbe teszem a karjaimat.
- Nem is. Mostanáig, gondolom. Ne próbálj meg pátyolgatni, nem vagy jobb nálam – csattan fel, majd kortyol egy nagyot. Nem tudom tagadni, hogy a közelében lenni, még ebben az ittas állapotában is, életet lehel belém. Hiányzott az érzés, amit Harry ad nekem.
- Soha nem mondtam, hogy jobb vagyok, mint te. Mi vett rá arra, hogy igyál most?
- Mit számít az neked? Hol van a barátnőd? – szemei beleégnek az enyéimbe, és az érzelem mögöttük olyan erős, hogy kénytelen vagyok félre nézni. Ha csak tudnám, milyen érzelem az, gyűlölet, gondolom.
- A szobámban van. Csak segíteni akarok, Harry – áthajolok egy kicsit az asztalon, hogy a kezéért nyúljak, de elhúzza az érintésemtől.
- Segíteni? – nevet fel. Meg akarom kérdezi tőle, miért hívott engem, ha továbbra is utálatos lesz, de nem akarom Liamet megint bajba keverni. – Ha segíteni akarsz, akkor menj el.
- Csak miért nem mondod el, mi történt, amiért összetörted az összes cuccukat? – lenézek a kezemre, a körmömet piszkálom. Sóhajt, leveszi a beanie-ét, és a hajába túr, mielőtt visszateszi.
- Az apám úgy döntött, csak most mondja el nekem, hogy elveszi Karent, és az esküvő a következő hónapban lesz. Régen el kellett volna mondania. Biztos vagyok benne, hogy a tökéletes kicsi Liam tudta.
Ó. Valójában nem vártam, hogy elmondja, így nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak.
- Biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá, amiért nem mondta el neked.
- Nem ismered őt. Szart se törődik velem. Tudod, hányszor beszélgettem vele tavaly? Talán tízszer! Minden, amivel törődik a nagy háza, az új leendő felesége és az ő új, tökéletes fia – motyogja összemosva a hangokat, és iszik még egy kortyot. Én csendben maradok. – Látnod kellene a szeméthalmot, ahol anyám él Angliában. Azt mondja, szeret ott lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem. Kisebb, mint az apám hálószobája itt! Az anyám gyakorlatilag kényszerített, hogy idejöjjek egyetemre, hogy közelebb legyek hozzá, és meglássuk, hogyan működik – még egy kortyot iszik.
Ezzel a kis információval, amit elmondott, úgy érzem, sokkal jobban meg tudom érteni őt. Az apja elhagyta őt és az anyja Angliában van, idejött valamiért, és most feleségül vesz egy másik nőt. Harry biztosan meg van bántva, ezért olyan, amilyen.
- Hány éves voltál, amikor elment? – kérdezem őt, mire gyanakvóan a szemembe néz, de válaszol.
- Tíz. De még mielőtt elment, akkor sem volt ott soha. Minden éjjel más bárban volt. Most ő Mr. Tökéletes, és megvan neki ez az egész szar – mondja Harry, majd kezével a ház felé int. Harry apja elhagyta őt, amikor tíz éves volt, akárcsak az enyém. És mindketten iszákosak voltak, több közös van bennünk, mint gondoltam. Ez a sebesült és részeg Harry sokkal fiatalabbnak tűnik, sokkal törékenyebbnek.
- Nagyon sajnálom, hogy elhagyott titeket, de…
- Ne, nincs szükségem a sajnálatodra – szakít félbe.
- Én nem sajnállak, csak megpróbálok…
- Megpróbálsz mit? – vág közbe ismét.
- Segíteni. Itt lenni neked – mondom neki, mire elmosolyodik. Ez egy gyönyörűen kísértő mosoly, én pedig tudom, mi fog történni.
- Annyira szánalmas vagy. Nem látod, hogy nem akarom, hogy itt legyél? Nem akarom, hogy itt legyél nekem. Csak azért, mert kavartam veled, nem jelenti azt, hogy bármit is akarok tőled, mégis itt vagy, elhagyva a barátnődet, aki valóban veled lehetne, hogy idejöjjön és megpróbáljon „segíteni” nekem. Ez, Lewis, a szánalmas definíciója – mondja idézőjeleket mutogatva a levegőben. Hangja tele van méreggel, ahogyan tudtam, hogy így lesz.
- Nem gondolod komolyan – figyelmen kívül hagyom a fájdalmat a mellkasomban, ahogy ránézek. Visszagondolok egy héttel ezelőttre, amikor nevetett és beledobott a vízbe. Nem tudom eldönteni, hogy nagyszerű színész-e, vagy nagyszerű hazudozó.
- De igen, menj haza – mondja nekem, majd felemeli az üveget, hogy igyon még egy kortyot. Átnyúlok az asztalon, elkapom tőle, és eldobom az udvarban.
- Mi a fene? – ordítja, de figyelmen kívül hagyom. Az ajtó felé megyek, de elém lép. – Hova mész? – arca centiméterekre van az enyémtől.
- Segítek Liamnek feltakarítani a rendetlenséget, amit csináltál, aztán elmegyek – hangom sokkal nyugodtabb, mint ahogy érzem.
- Miért segítenél neki? – az undor a hangjában tisztán kivehető, amikor azt mondja, „neki”.
- Mert ő, veled ellentétben, megérdemeli, hogy valaki segítsen neki – felelem, mire ledöbben. Sokkal többet kellene mondanom Harrynek, kiabálnom kellene rá, amiért bántó dolgokat mondott nekem az előbb, de tudom, hogy ez az, amit akar. Ez az, amit csinál, megbánt mindenkit a közelében, amit élvez is.
Ellép az utamból, én pedig bemegyek a házba, ahol Liam a szekrény felé görnyedve emeli fel azt, míg Harry odakint marad.
- Hol van a seprű? – kérdezem, mire Liam felnéz rám egy mosollyal.
- Arra van – mutatja, én pedig meg is találom. – Köszönök mindent – mondja, mire elmosolyodom. Elkezdem felsöpörni az üveget az összetört edényekből. Annyi van belőlük, szörnyen sajnálom Karent, amikor hazajön, nem találja majd az edényeit. Remélem nem volt eszmei értékük a számára.
- Ouch! – akad el a lélegzetem, ahogy egy kis darab üveg beleáll az ujjamba. Vércseppek esnek le a fapadlóra, és felugrok, hogy elérjem a mosogatót.
- Jól vagy? – kérdezi Liam, mire bólintok.
- Igen, ez csak egy kis darab, nem tudom, miért van ennyi vér – mondom neki. Tényleg nem fáj annyira. Lehunyom a szemem, ahogy a hideg víz végigfut az ujjamon, majd hallom, hogy kinyílik a hátsó ajtó. Kinyitom a szemeimet, és Harryt látom meg ajtóban állva.
- Louis, beszélhetnék veled, kérlek? – kérdezi. Tudom, hogy nemet kellene mondanom, de valami a szeme körüli vörösség miatt arra késztet, hogy bólintsak. Szemei a kezemre néznek, aztán a vérre a padlón. – Jól vagy? Mi történt? – mondja, miközben felém sétál.
- Semmi, csak egy kis szilánk – mondom neki. Épp az előbb hívott szánalmasnak, most meg aggódik az egészségemért? Az őrületbe fog kergetni, szó szerint az őrületbe, egy zárt, párnázott szobába. A kezemért nyúl, és kihúzza a víz alól. Még amikor megérinti a karomat, akkor is érzem az elektromosságot. A homlokát ráncolja, elengedi, majd a szekrényhez sétál.
- Hol vannak a sebtapaszok? – kérdezi Liamet, aki elmondja, hogy a fürdőszobában vannak. Harry perceken belül visszajön egy sebtapasszal, majd újra megfogja a kezemet. Óvatosan az ujjam köré tekeri, én pedig csendben maradok. Liam olyan összezavarodottnak néz ki, mint én Harry tevékenysége miatt.
- Beszélhetnék veled, kérlek? – kérdezi újra.
- Igen, azt hiszem – válaszolok. Tudom, hogy nem kellene, de mióta csinálom azt, amit kellene, amikor Harryről van szó? Csuklóm köré fonja ujjait, majd kifelé vezet.

2014. május 15., csütörtök

Chapter 31

Sziasztok! :)
Szerencsére úgy alakult, hogy nincs tanulnivalóm holnapra, úgyhogy hamarabb tudtam hozni ezt a részt. Valami iszonyat függővége van, úgyhogy jön holnap a következő :D És már mióta meg akarom említeni, hogy átléptük a 10.000 kattintást, csak mindig elfelejtettem. Hihetetlenek vagytok, hogy ilyen hamar elértük! ♥
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 31

- Nem olyan rossz, azt hiszem – mondja Natalie, mire idegesen felnevetek. – Mi az? – emeli meg szemöldökeit rám.
- Semmi, csak meg vagyok lepve, hogy ezt mondtad – felelem, ő pedig visszafekszik a mellkasomra. Az elektromosság, ami megtöltötte a szobád néhány másodperccel ezelőtt, feloldódott.
- Nem azt mondom, hogy azzal a sráccal akarnék lógni, de elég barátságos volt.
- Harry a barátságos közelében sincs – mondom. Natalie felkuncog, mire átölelem őt a karjaimmal. Ha tudná, mik történtek Harry és köztem, ahogy csókolóztunk, ahogy a nevét nyögtem, miközben ő… Istenem, Louis, hagyd abba. Lehajtom a fejemet, majd megcsókolom Natalie állkapcsát, amivel megmosolyogtatom őt. Azt akarom, hogy Natalie azt éreztesse vele, amit Harry. Felülök és szembefordulok vele. Kezeim közé veszem az arcát, ajkaimat pedig az övéinek nyomom. Szája kinyílik, visszacsókol. Ajkai olyan lágyak, akárcsak csókja. Szükségem van a tűzre, szükségem van a szenvedélyre. Átkarolom a nyakát, majd az ölembe húzom.
- Whoa, Louis, mit csinálsz? – kérdezi, és megpróbál gyengéden leszállni rólam.
- Mi? Semmit, én csak… smárolni akarok, azt hiszem – mondom, majd lenézek. Általában nem vagyok zavarban Natalie előtt, de ez nem olyasmi, amiről beszélgetni szoktunk.
- Oké? – feleli, én pedig újra megcsókolom. Érzem a melegséget tőle, de nem a tüzet. Elkezdem mozgatni a csípőmet, remélve, hogy ez meggyújtja azt. Kezei lemennek a mellkasomhoz, de nekem nyomja őket, megállítva ezzel a mozdulataimat. Tudom, hogy megegyeztünk abban, hogy várunk a házasságig, de csak csókolom őt. Megfogom a kezeit, a nyakamba rakom őket, majd elkezdek ringatózni, ahogy ő ügyetlenül ül az ölemben. Nem számít, hányszor próbálom őt erősebben csókolni, szája puha marad és bátortalan.
Tudom, hogy rossz okokból csinálom ezt, de nem tudom rávenni magam, hogy érdekeljen ebben a pillanatban. Csak tudnom kell, hogy Natalie is képes azt éreztetni velem, amit Harry. Nem Harry az, amit akarok. Az érzés az… ugye?
Abbahagyom Natalie csókolását, és kicsúsztatom őt az ölemből.
- Ez… jó volt, Louis – mosolyog, mire én is visszamosolygok. Ez „jó” volt. Annyira óvatos, túl óvatos, de szeretem őt. Megnyomom a lejátszás gombot a filmnél, majd perceken belül érzem, hogy elnyom az álom.
- Mennem kellene – mondja Harry. Zöld szemei végignéznek rajtam.
- Menni hova? – nem akarom, hogy elmenjen.
- Egy hotelben fogok maradni a közelben, reggel visszajövök – feleli, majd az arca beleolvad Natalie-éba. Sosem volt Harry. – Nyilvánvalóan nagyon álmos vagy, és nem maradhatok itt éjszakára – mosolyog, majd megsimítja az arcomat. Azt akarom, hogy maradjon, de félek, hogy mit fogok látni vagy mondani álmomban. Tudom, hogy Natalie amúgy sem tartaná helyesnek, hogy itt maradjon a szobámban. Harry és Natalie szöges ellentétei egymásnak minden egyes módon.
- Oké, köszönöm még egyszer, hogy eljöttél – motyogom, ő pedig finoman megcsókolja az arcomat, mielőtt elhúzódik mellőlem.
- Szeretlek – mondja, mire bólintok, majd visszatemetem fejemet a párnámba.

A következő reggel Natalie hívására ébredek fel. Elmondja, hogy úton van a hotelból, így kigördülök az ágyból és elrohanok a zuhanyzóhoz. Rövid tusolást terveztem, de a víz olyan jó érzés fesztült izmaimnak. Mit kellene ma Natalie-val csinálnom? Nincs sok tennivaló errefelé, kivéve, ha bemegyünk a városba. Talán írnom kellene Liamnek és megkérdezni, mit lehet csinálni itt a bulizáson kívül. Úgy tűnik, ő az egyetlen barátom, aki tudná ezt.
Eldöntöm, hogy a szürke nadrágomat és egy egyszerű kék pólót veszek fel. Figyelmen kívül hagyom Harry hangját a fejem hátsó részében, ami azt mondja, hogy csúnya a ruhám. Natalie a folyosón vár az ajtónál, ahogy visszatérek a zuhanyzásból.
- Jól nézel ki – mosolyog, kezét az enyémre teszi, miközben kinyitom az ajtót.
- Csak meg kell fésülnöm a hajamat – mondom neki, majd megfogom a fésűmet. Úgy döntök, hogy ma nem teszek fel szemceruzát. Natalie türelmesen leül az ágyamra, amíg átfésülöm a hajam. Abbahagyom, és adok egy puszit az arcára. – Mit akarsz ma csinálni?
- Nagyon illik neked a főiskola, Louis, soha nem néztél ki jobban – bókol Natalie. – Nem tudom, talán elmehetünk egy parkba vagy valami, aztán vacsora? – mondja, én pedig az órára nézek. Már is délután egy óra van? Írok Tristannak, hogy a nap nagy részében távol leszek, mire válaszol, hogy ő is ellesz holnapig. Kezdek rájönni, hogy ő gyakorlatilag Harry diákszövetségi házában lakik hétvégente.
Körbekocsikázunk, hogy találjunk egy parkot, ami csak egy kis időbe telik.
- Mikor kezdesz el keresni egy autót? – kérdezi, miközben leparkolja a kocsit. A parkoló, amit találtunk, kicsi és csendes.
- Szerintem ezen a héten. Néhány állásra is jelentkezni fogok a héten – nem említem meg a gyakornoki állást a Vance Könyvkiadónál, amit Harry ajánlott nekem.
- Ez remek hír, tudasd velem, ha szükséged van bármire – ajánlja fel, mire bólintok.
Körbesétálunk a parkban, majd leülünk egy piknikasztalhoz. Az idő nagy részében ő beszél, én pedig végig bólogatok. Azon találom magam, hogy elbambulok a beszélgetés közben, de úgy tűnik Natalie nem veszi észre. Végül sétálunk még egy kicsit, és elérünk egy kis patakhoz. Felnevetek a helyzet iróniáján, mire Natalie kérdőn néz rám.
- Akarsz úszni? – nem vagyok biztos benne, miért éppen ezt mondtam.
- Abban? Kizárt! – nevet, én pedig gondolatban fejbe vágom magam. Abba kell hagynom, hogy Natalie-t Harryhez hasonlítom.
- Vicceltem – hazudom, magammal húzva őt az ösvényen.
Hét óra, mire elhagyjuk a parkot, így úgy döntünk, rendelünk egy pizzát, amikor visszaérünk a szobámba, és megnézünk egy filmet. Éhezem, mire a pizza megérkezik, úgyhogy majdnem a felét én eszem meg. Mentségemre szóljon, nem ettem egész nap. A film felénél, megcsörren a telefonom, Natalie pedig odanyúl, hogy átadja nekem.
- Ki az a Liam? – kérdezi.
- Egy barátom a suliból – mondom, és fogadom a hívást. Miért hívna Liam ilyen későn? Még soha nem hívott fel másért, csak hogy összehasonlítsuk a jegyzeteket.
- Louis? – mondja hangosan.
- Igen, minden rendben?
- Uhm… nos, valójában nem. Tudom, hogy Natalie ott van, de… – habozik.
- Mi a baj, Liam? – a szívem elkezd gyorsabban verni. – Jól vagy?
- Igen, nem rólam van szó. Harryről – mondja ki, mire a szívem megáll.
- H… Harry? – dadogom. Belül pánikolok.
- Igen, ha adok neked egy címet, ide tudsz jönni, kérlek? – feleli, én pedig hallok valami csattanást a háttérben. Felugrom az ágyamról, és már fel is veszem a cipőmet, mielőtt az agyam utolérne.
- Liam, Harry megpróbál bántani téged? – nem tudom elképzelni, mi más folyhat ott.
- Nem, nem – mondja.
- Írd meg a címet – felelem, majd hallok még egy csattanást. – Natalie, szükségem van az autódra – mondom neki, mire felém fordítja a fejét.
- Mi folyik itt?
- Nem tudom… Harry. Add a kulcsaid – követelem, ő pedig belenyúl a zsebébe.
- Jövök veled – mondja, és elkezd felállni. Kikapom a kulcsokat a kezéből, majd megrázom a fejem.
- Nem, te… Egyedül kell mennem – felelem, amitől megbántottnak néz ki. Tudom, hogy helytelen itt hagyni őt, de az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy eljussak Harryhez.